Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-01 / 27. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1989. február 1. / Magyar—dél-koreai együttműködés ,A Koreai Köztársaság a jövőben kölcsönösségi alapon megadja a legnagyobb kedvezményes elbánást a magyar vállalatokkal kiépülő kap­csolataiban. Erről Han Szung Szó kereskedelmi és ipari miniszter tájé­koztatta kedden reggel az MTI tudósítóját, akinek exkluzív interjút adott, közvetlenül azután, hogy fogadta Gombocz Zoltán kereskedelmi miniszterhelyettest és kiséretét. A legnagyobb kedvezményről is intézke­dő gazdasági és kereskedelmi együttműködési egyezményt a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló jegyzőkönyvvel együtt írja alá szerdán Csői Ho Dzsung külügyminiszter és Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár. A 14 milliárd dolláros külkereskedélmi aktívumot elérő Koreai Köz­társaság importját gyors ütemben növeli és nagyszabású, a behozatali korlátokat felszámoló intézkedéseket foganatosít. Ezért itt a kínálkozó lehetőség a magyar vállalatok számára, hogy fokozzák exportjukat és importjukat — jelentette ki a miniszter. Dél-Korea az egész világra nyitott kaput. A fejlődő országok reményt és példát látnak a koreai gazdaság negyedszázados fejlődésében. Délke- let-Azsiából, Afrikából és Latin-Amerikából öt éve már, hogy rendszere­sen hívnak kormánytagokat tapasztalatcserékre és „képzésre” — muta­tott rá Han Szung Szó. Ennek a nyitási politikának a részeként fordultak a szocialista orszá­gok felé is. Ma még Dél-Korea összes külkereskedelméből ez az ország­csoport csak 2,5 százalékkal részésül, de a fejlődés dinamikája rendkívüli. A szöuli kormány minden tőle telhetőt megtesz a kedvező vállalati fogadtatás érdekében, de a kormány nem kereskedik. A politikai demok­ratizálódást jó 5-6 évvel megelőzte már a gazdasági demokratizálódás, azaz decentralizáció. A magánszektor és a vállalkozók számára a kizáró­lagos szempont a haszon, tehát azokkal kereskednek, alapítanak vegyes vállalatot és ott hajtanak végre beruházást, ahol az megtérül. A miniszter ezzel összefüggésben arra is rámutatott, hogy a vállalkozói biztonság szempontjából nagyon kedvező az országaink közötti beruházásvédelmi megállapodás létrejötte. Ahhoz azonban, hogy a fokozódó koreai érdek­lődést ki tudják használni a magyar vállalatok, lényegében több konkrét információra lenne szükség a magyarországi gazdasági környezetről, a legújabb törvényekről, például a beruházások és a vállalatalapítás felté­teleiről. A luxemburgi uralkodó fogadta Várkonyi Pétert Baracs Dénes, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: János nagyherceg, luxembur­gi uralkodó, kedden, Várkonyi Péter látogatásának második napján, audiencián fogadta a magyar külügyminisztert Előzőleg Várkonyi a luxem­burgi parlament tagjaival talál­kozott. Tájékoztatta a képvise­lőket a magyar reformfolya­matról és külpolitikai törekvé­seinkről. Az érdeklődés igen élénk volt, több mint tucat kér­désre kellett válaszolnia a mi­niszternek. Ezt követte szívélyes légkörű találkozója René Úr- banyval a Luxemburgi KP elnö­kével. A zsúfolt programban szere­pelt még a Guardian Europe amerikai tőkéjű vállalat luxem­burgi leányvállalatának, a float- üveget gyártó Luxguard gyárá­nak megtekintése. Az ultramo­dern üzem a mintája annak, amelyet a Hunguard Float- Üveg Kft. — a Magyar Üveg­ipari Művek és a Guardian Eu­rope vegyes vállalata az Orosházi Üveggyár korszerűsí­tésével hoz létre 1990 végére, 115 millió dolláros közös beru­házással. Luxemburgi jogi sze­méllyel kötött szerződés révén világszínvonalú technológiára építhet á magyar üveggyártás. Szovjet csapatkivonások Magyarországról 1956 értékelésének külföldi visszhangja Két vezető nyugati hírügynökség kedden külön jelentésben foglalkozott Grósz Károlynak, az MSZMP főtitká­rának és Németh Miklós miniszterel­nöknek az 1956-os események értékelé­sével kapcsolatos legutóbbi nyilatkoza­taival. A nyilatkozatokból mind a francia AFP, mind az amerikai AP azt emelte ki, hogy a magyar politikai vezetés még nem zárta le a szobán, forgó események újraértékelését, az ezzel kapcsolatos vi­ta még hátra van. A hírügynökségek idézték Grósz Károlynak azt a kijelen­tését, amely szerint nem tudja: milyen indíték vezette Pozsgay Imrét a négy évtizedes elemző munka ezen egyetlen elemének megfogalmazásában. Né­meth Miklós megállapításai közül azt tartották kiemelésre méltónak, hogy „nagy hiba..., ha a történelem mindig rendkívül összetett jelenségeit vagy fo­lyamatait egyszavas ítélettel minősít­őjük”. A francia hírügynökség megjegyezte, hogy Tökei Ferenc akadémikus, a Központi Bizottság tagja egy keddi saj­tónyilatkozatában a maga részéről „til­takozott” a történelmi albizottság érté­kelése ellen, amelyet „elsietettnek” mi­nősített. A Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommu­nista Párt központi lapja keddi számá­ban „Helyes vagy helytelen volt az 1956-os események értékelése — a tör­ténelmi albizottság szerint az esemény „népfelkelés” volt címmel az Új Kína hírügynökség jelentése alapján számolt be Pozsgay Imre rádiónyilatkozatáról, amelyhez nem fűzött kommentárt. Ugyancsak kommentár nélkül ismer­tette az Új Kína jelentését a Kungzsen Zsipao, a kínai szakszervezetek lapja; a Kuangming Zsipao; a Csungkuo Csinnyien Pao, a kínai kommunista if­júsági szövetség központi lapja; a Pej- csing Zsipao, a KKP pekingi bizottsá­gának lapja; valamint az angol nyelven megjelenő China Daily. Influenzajárvány Bécsben Erőteljes influenzajárvány kezdődött az osztrák fővá­rosban is: az egészségügyi hatóságok kedden közzétett adatai szerint Bécsben csak az elmúlt egy hét alatt 24 ezren betegedtek meg. Ez azt jelenti, hogy a betegbiz­tosítóknál bejegyzett alkal­mazottaknak immár a 4,2 százalékát érinti a járvány. Az iskolások között jóval nagyobb — csaknem kílenc- szazalékós betegek ará­nya. A NATO részéről hétfőn üdvözölték a Varsói Szerződésnek azt a lépését, hogy fennállása óta első ízben részletes adatokat tett közzé fegyveres erőinek felépítéséről. Ugyanakkor elutasítot­ták a VSZ-nek azt a véleményét, hogy a két szervezet között lényegében erő­egyensúly áll fenn. A NATO szóvivője Brüsszelben hét­főn kijelentette, hogy a paritásról szóló kimutatás „nem felel meg a tényleges helyzetnek”. (A NATO tavaly iTovem- berben hozta nyilvánosságra saját vál­tozatát a kelet—nyugati hagyományos katonai erők helyzetéről,, azt állítva, hogy a VSZ csaknem minden területen jelentős fölényben van.) John Galvin tábornok, a NATO eu­rópai egyesített erőinek főparancsnoka szintén kétségbe vonta, hogy a két ka­tonai szervezet között erőegyensúly áll fenn. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO és a Varsói Szerződés „a má­Gorbacsov fizetése Mihail Gorbacsov szovjet párt- főtitkár és államelnök havi illetmé­nye valamivel haladja meg az 1500 rubelt — erről is szólt kedden meg­jelent interjújában Vitalij Korotics, az Ogonyok cimű népszerű folyó­irat szerkesztője. Korotics a Molo- gyozs Moldavii hasábjain kifejtette: az emberek között — információ híján fej^szóbeszéd tárgya például az, hogy Raisza Gorbacsova miből vásárolja új ruháit. A kérdés köny- nyen megválaszolható az első szá­mú szovjet politikus fizetésének is­meretében — mondotta. (Az átlag­bér jelenleg 200 rubel körül mozog a Szovjetunióban.) A szerkesztő el­mondta azt is, hogy Gorbacsov az Amerikában megjelent könyve után járó 600 ezer dollárt teljes egé­szében a központi bizottság rendel­kezésére bocsátotta. Korotics a gondolatot tovább­fűzve kifejtette, hogy a hasonló ér­tesülések, adatok közzététele a saj­tóban igen hasznos, mivel egyrészt ily módon elejét lehet venni a talál­gatások terjedésének, másrészt tel­jesül az olvasó azon természetes igénye, hogy többet tudhasson meg az ország vezetőiről. Az ismert szovjet újságíró az interjúban sür­gette a vezető politikusok körüli, a nyíltság programja ellenére még mindig élő titkolózás felszámolá­sát. Elmondta, hogy a közelmúlt­ban több magas rangú politikustól is interjút kért lapja számára az életvitelükre vonatkozó tengernyi olvasói kérdés megválaszolására, ám a közelgő választásokra hivat­kozva valamennyien elutasították kérését. (Folytatás az 1. oldalról) benálló katonai-politikai tömb, a NA­TO és a Varsói Szerződés feloszlatásá­nak szükségességét. Amíg azonban a katonai tömbök léteznek, elkerülhetet­len, hogy a Varsói Szerződéshez tarto­zó csapatok a stratégia követelményeit figyelembe véve — az érintett országok kormányközi megállapodása alapján — különböző régiókban állomásozza­nak. A Szovjetunió továbbra is fenn­tartja javaslatát: egyidejűleg történjen meg a külföldön állomásozó idegen csapatok kivonása. A javaslat valóra váltásához j ó feltételeket teremt a Bécs­ben tavasszal megnyíló európai hagyo­mányos haderőcsökkentési fórum. A televízió tudósítója azt kérdezte Fedot Krívda hadseregtábornoktól: milyen a szovjet hadsereg vezetésében a peresztrojka híveinek és a konzerva­tív erőknek a viszonya; akadtak-e el­lenzői az egyoldalú csapatcsökkentés­nek? A szovjet katonai vezető válasza: „az egész nép egységes abban, hogy a csapatcsökkentéseket olyan mértékben kell végrehajtani, ahogy azt Gorbacsov főtitkár az ENSZ-közgyülés 43. ülés­szakán bejentette. Mi az egész világ előtt kijelentettük —..és ez a- Varsói Szerződés védelmi doktrínájának kulcseleme —, hogy nem törekszünk' nagyobb fegyveres erők fenntartására, mint amilyennel NATO-beli ellenfe­lünk rendelkezik. Fegyveres erőink csak azt a célt szolgálják, hogy szava­tolják biztonságunkat és barátaink biz­tonságát.” (MTI) I „Megtartjuk korábbi ígéreteinket" Megbeszélés a közlekedési, hírközlési, építésügyi miniszter és a megye vezetői között A NATO vitatja az erőegyensúlyt sik fél nézeteinek jobb megértésével kezdheti meg az új tárgyalásokat a ha­gyományos fegyverzetek csökkentésé­ről”. Mint ismeretes, Bécsben március elején kezdődik meg a NATO 16 és a VSZ hét tagállamának új tárgyalásso­rozata. A nyugatnémet védelmi minisztéri­um szóvivője üdvözölte a VSZ-nyilat- kozatot, de úgy vélte, hogy a NATO novemberben részletesebb adatokat tett közzé. Londónbán á’külügyi* szóvivő "szin­tén üdvözölte _a^ VSZ. hétfőilépését. Hozzáfűzte azonban, hogy „még min­dig számos olyan megválaszolatlan kérdés van, amelyet a VSZ-nek tisztáz­nia kell”. Egy brit kormányzati tiszt­ségviselő azt a véleményét hangoztatta, hogy a két katonai szervezet eltérő ter­minológiát használ, s ezért az adatok „nem összehasonlíthatóak”. (Folytatás az 1. oldalról) aláhúzta, hogy a vállalatnak költségér- zékenyebbnek kell lennie és hatéko­nyabban kell dolgoznia. Amennyiben a hivatásforgalomban az alapellátásnál többet kémek, ezt a pluszt az igénylők­nek kell téríteniük. Elképzelhető, hogy ahol kisebb a fuvarfeladat, ott ezt ma­gánvállalkozókkal kell megoldani. A forgalmi dolgozók forgalmi juttatá­sáról Derzsi András azt mondta, hogy erről részletes levélben tájékoztatja a - megye vezetőit. A vízi közlekedéssel kapcsolatosan kitűnt, hogy a megye vezetői régen küszködnek annak fellendítésében. A közeljövőben a Közraktározási Vál­lalat a bajai kikötőben 250-300 milliós beruházást kíván megvalósítani, ehhez a megyei tanács támogatása nagyon szerény. Hogyan tud segíteni a minisz­térium? Derzsi András azt javasolta, hogy sürgősen nyújtsanak be szállítás­racionalizálási pályázatot. A megbeszélésen szóba került a pos­ta és a hírközlés megyei helyzete. A mi­niszter szükségesnek tartotta elmonda­ni, hogy Baján 1991-ben, Kalocsán és Kiskunhalason a VIII. ötéves, tervben épül meg a központ. Javasolta, hogy a távbeszélő-fejlesztésről, távbeszélőköz­pontokról és -hálózatról, a rádió és televízió műsorszórásáról még ebben a félévben külön tárgyaljanak a posta vezetőinek bevonásával. Ugyancsak itt lehetne megvitatni a kábeltelevízió ki­építésével kapcsolatban tapasztalt ano- • máliákat is. A következő jellegzetesen szakmai téma az építésügy, ezen belül is az ága­zatirányítással kapcsolatos kérdések megvitatása volt. A megye vezetőivel folytatott tár­gyalást követően Derzsi András láto­gatást tett a Dutép Vállalatnál, ahol dr. Fáy Ferenc vezérigazgató tájékoztatta a vállalat helyzetéről. Derzsi András ezután megnézte a városközpontot, a Katona József Színházat, a Három Gúnár fogadót, majd látogatását Kere­kes Ferenc szobrászművész műveinek megtekintésével fejezte be. G. G. Egyes ágazatok szerény sikerei (Folytatás az 1. oldalról) 1-2 százalékkal visszaestek, ugyanakkor az ipari szövetkezeteké és a magánkisiparé ja­vultak. Különösen a gépipar teljesítménye maradt el, elsősorban a közlekedési eszkö­zök szocialista exportjának erőteljes csökke­nése következtében. A kohászat viszont ki­használta a tőkés piacon tapasztalt konjunk­túrát, e piacra jóval többet exportált, mint korábban, és egyes termékek árát 50-60 szá­zalékkal is emelni tudta. A miniszter arról is szólt, hogy fokozatosan megszűnik az ipar költségvetési támogatása. Az idén a bányászat, a kohászat és a könnyű­ipar még kap kisebb támogatást, összesen 11- 12 milliárdot, de a vegyiparé megszűnik; a gépiparban pedig az eddiginél is magasabb lesz az'elvonás aránya. 1989-ben a költségve­tési befizetések 26 százalékát, mintegy 140 mil­liárd forintot az iparnak kell teljesítenie. ­Berecz Frigyes kiemelte, hogy a jövőben a kutatásoknak, fejlesztéseknek fokozottab­ban kell szolgálniuk a szerkezetátalakítási programot. Az e célra juttatott összegek 80 százaléka már eddig is a feldolgozóipar fejlő­dését segítette, és csak 20 százaléka az anyag­kitermelő ágazatokat és az energiaipart, összhangba kell hozni a műszaki fejlesztés­sel kapcsolatos beruházáspolitikát is. A vállalati jövedelmekről szólva a minisz­ter azt mondta: úgy tervezték, hogy 1988- ban a vállalatok nyeresége az előző évinek csak 41,3 százaléka lesz, de ennél több lett, 65,2 százalék. Ugyanakkor a rosszul gazdál­kodó üzemek vesztesége 2 milliárdról 4 milli­árd forintra nőtt. összességében az Ipari Mi­nisztérium felügyelete alá tartozó vállalatok nyeresége meghaladja az 58 milliárd forintot. Arra a kérdésre, hogy melyek azok a ténye­zők, szabályozók,^ amelyek pozitív irányba befolyásolták a vállalati eredményeket, s me­lyek azok, amelyek fékezték, a miniszter el­mondta, hogy kedvezően hatott a szaldósza­bályozás, a bérklub alkalmazása, az export­pályázati rendszer, a dollárárfolyam-emelés, a gyorsított amortizáció lehetősége és a kü­lönféle adókedvezmények: fékezőleg hatot­tak viszont a pénzszűkítő intézkedések meg­oldásai, a vállalati jövedelemszabályozás, sőt a személyijövedelemadó-rendszer is. Ez évtől újabb ösztönzők segítik a vállalati munkát, például az importliberalizálást. Kérdésekre válaszolva a miniszter kifejtet­te, hogy a hadiipari termelés csökkentése miatt több vállalat gondokkal küzd majd. Az MTI munkatársának kérdésére vála­szolva elmondta, hogy jelenleg 51 vállalat sze­repel azon a listán, amelynek részleges vagy teljes eladását ajánlja fel az ipar külföldiek­nek, Közöttük vannak nagyvállalatok is, de a vállalati listát a versenytárgyalások jelenlegi szakaszában nem kívánják nyilvánosságra hozni. Annyi tény, hogy a külföldi partnerek érdeklődése meglehetősen nagy a magyar vál­lalatok megvásárlása iránt. (MTI) A párt fölkészül a választásaira (Folytatás az 1: oldalról) A továbbiakban dr. Kovács István szóvivő — aki egyébként az ELTE-n szerzett bölcsészdoktori címet, a me­gyei pártbizottságon 1980 óta dolgozik és 1985-től a titkári referensi teendőket látja el — az újságírók kérdéseire vála­szolt. PETŐFI NÉPE: Az új végrehajtó bi­zottság összetétele többek számára oko­zott nemi meglepetést. Egyrészt azzal, hogy hiányoznak belőle olyan vezetők, akiknek a kezében nemcsak jelentős ha­talom, de talán még jelentősebb infor­máció összpontosul. Másrészt azzal, hogy az összes titkár a tagja lett — ezt kifejezetten helytelenítette korábban a párttagság nem jelentéktelen része. — Az uj végrehajtó bizottságban va­lóban jelentős változás történt. A 15 tagú testületben — melyben ezúttal két no is helyet kapott — nincs 30 év alatti, 31—40 eves 3,41—60 éves 12. Két vb- tagnak középfokú, tizenháromnak fel­sőfokú végzettsége van. Foglalkozás szerint: egy munkás, egy termeléáirá- nyító, egy pedagógus és tizenkettő ve­zető — közülük öt függetlenített párt­munkás. A jelölőbizottság—felmerése alapján — valóban azt javasolta, hogy a vb-nek csak a megyei első titkár és a pártszervezéssel foglalkozó titkár le­gyen a tagja, ám ezt — nyílt szavazás­sal — a partbizottság elvetette. A régi vb-nek tagja volt jó néhány nagy ta- pasztalatú vezető: a szakszervezetek megyei tanácsának titkára, a megyei tanács pártbizottságának titkára, a me­gyei tanácselnök, a rendőrség megyei vezetője, ezenkívül a Központi Bizott­ság két tagja — utóbbiakat, kérésükre, nem is jelölték, hogy energiájukat a KB-ben fejthessék ki. A megyei tanács­elnök nem lett tagja a megyei pártbi­zottságnak, viszont állandó meghívott­ként részt vesz a vb ülésein. Rajta kívül a KISZ megyei bizottságának első tit­kára és a KB pártpolitikai osztályának munkatársa vesz részt állandó meghí­vottként a tanácskozásokon. A vb-be most nem megválasztottak sokrétű ta­pasztalatait ad hoc bizottságokban gyümölcsöztethetik. PETŐFI NÉPE: Dr. Szabó Miklós egy értekezleten értésre adta: az új veze­tés nem hajlandó vállalni bizonyos régi örökségeket, ha ezek máig ható feszült­ségek okozói. Konkrétan arra a vállalati pénzből, megyei tanácsi engedéllyel, 6,9 millió forintért épített szolgálati lakásra utalt, melynek bérlője — a vállalat igaz­gatója — némi pénzbírsággal és csekély súlyú pártbüntetéssel megúszta az ügyet és háborítatlanul birtokolja új otthonát. Jelenti-e ez azt, hogy újból napirendre tűzik ezt a kérdést? — Erről nincs tudomásom. A köz­véleményt irritáló, támadási felületet jelentő dombépítésről, szolgálati lakás ügyéről a tanácsi és a pártvizsgálat le­zárult. Az akkori megállapítások van­nak érvényben. PETŐFI NÉPE: Pozsgay Imre nép­felkelésnek minősítette mindazt, ami 1956-ban történt, Grósz Károly vitatko­zik ezzel az értékeléssel, miközben a párt legfelső vezetésében meglévő különbség- rői beszélt. Van-eerrőlbővebbinformáci- ója, szóba került-e ez az ülésen? — Sajnos, nem tudok többet én sem, a téma az ülésen csak közvetve került szóba. A végrehajtó bizottság tagjait MI VAN A FOGYASZTÓI KOSÁRBAN? Ülést tartott az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága Az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága kedden a Parlamentben ülést tartott, Hellner Károlynak, a bizottság titkárának elnökletével. A testület meg­hallgatta a Központi Statisztikai Hivatal tájékozta­tóját az életszínvonal-statisztikai mutatók vizsgála­táról, majd megvitatta a Kereskedelmi Minisztérium és a Fogyasztók Országos Tanácsa előterjesztését a fogyasztói érdekvédelem helyzetéről és továbbfej­lesztésének fő irányairól. Végvári Jenő, a KSH elnökhelyettese beszámolt azokról a szakértői tanulmányokról, amelyek az életszínvonal-statisztikai mutatók vizsgálati módsze­reiről készültek. Hangsúlyozta a statisztikai mutató­számok .nyilvánosságra- hozatalának fontosságát. Szólt arról: többszÖF éri kritika a hivatalt, hogy nem ismerteti széles körben, mit tartalmaz az úgynevezett fogyasztói kosár. Véleménye szerint az erről készült több száz oldalas dokumentációt, bár ez nem titkos,, nem lenne célszerű nagy példányszámban terjeszteni. A KSH a szakértői véleményekkel egyetértésben helyesli az alternatív mutatószámításokat. Erre már­is van példa: az Újpesti Családsegítő Központ a helybeli lakosság körülményeit figyelembe vevő lét­minimum-számításokat végzett, ezek szerint a társa­dalmi minimum összege gyermektelen házaspár ese­tében ÚjPesten 9953 forint — ugyanez az adat a statisztikai hivatal számításai szerint országos átlag­ban 10 510 forint. Ha a családban egy gyermek van, az újpestiek 12 950 forintos, a KSH szakemberei országos átlag­ban 14 210 forintos minimumot számítottak ki. A tájékoztatót követően több képviselő hangot adott abbéli véleményének, hogy mivel a lakosság meglehetősen tájékozatlan a fogyasztói kosár mi­benlétét illetően, továbbá bizalmatlan az áremelke­dések miatt, célszerű lenne rövidített formában, közérthető módon tájékoztatni a vásárlókat erről a témáról. Feltétlenül fontosnak tarják továbbá, hogy a létminimum-számításokat a KSH nyilvánosságra hozza. A fogyasztói érdekvédelemről készült írásbeli elő- terjeszteshez Spilák Ferenc kereskedelmi miniszter- helyettes fűzött szóbeli kiegészítést. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi életszínvonal-csökkenés rmatt a fogyasztói érdekvédelem felértékelődik. A vevők a, korábbiaknál is jobban igénylik, hogy az áruk ára és minősége összahangban legyen, továbbá az érdek­lődés homlokterébe került, milyenek a vásárlási körülmények, s milyen gyorsan intézik el a vevők jogos panaszait. A kereskedelem még ma is — noha számos áruból már túlkínálat van — kiszolgáltatott­nak érzi magát, nem érvényesíti jogait a szállítókká! szemben. A továbbiakban szó volt az ellenőrzés szervezet- rendszerének korszerűsítéséről. Rév Lajos, a Fogyasztók Országos Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott, hogy a FŐT továbbra is társadalmi szervézetként kívánja védeni a fogyasz­tók érdekeit. Igénylik viszont, hogy a különféle — a fogyasztókat érintő — rendelkezések meghoza­tala előtt az illetékes szervek elképzeléseit vélemé­nyezhessék, javaslatokat tehessenek. A kereskedelmi miniszterrel már tárgyaltak erről, s a .miniszter egyetért elképzeléseikkel. A beszámolót követő vitában Csipkó Sándor (Bács-Kiskun megye) a szolgáltatásokban tapasztal­ható gondokról szólt. Mint mondotta, közismert, hogy a szolgáltatások legális árbevétele mintegy 43 milliárd forint évente, s csaknem ennyi az illegansan végzett szolgáltatások ellenértéke is. A tapasztalatok szerint azok, akik az adó miatt visszaadták iparengedélyüket, ugyanúgy folytat­ják tevékenységüket továbbra is, csak már illegáli­san. A bizottság a tájékoztatókat tudomásul vette, a későbbiekben alakítja ki álláspontját arról, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatban önálló törvény megalkotását tartja-e szükségesnek, vagy azt java-, solja, hogy e kérdéskört a készülő új kereskedelmi törvény egy fejezete tárgyalja. (MTI) , . . ÍVS9 SÄ .lllSQaloh. meglepte mind a Pozsgay-, mind pedig a Grósz-nyilatkozat. PETŐFI NÉPE: Egy másik beszéd is foglalkoztatja az embereket, Németh Miklós kormányfő ma megjelent, drámai hangú fölhívása a nemzethez. A közhan­gulat — a miniszterelnök szerint — pat­tanásig feszült. Vannak-e ennek jelei a megyében, s tud-e róluk a vezetés? — Arra túlságosan kevés az idő, hogy akár írásban, akár telefonon véle­ményeket kéijünk, áttekintsük a hely­zetet. Mindenesetre az eddig beérkezett információs jelentések is árulkodnak a feszültségekről a január 9-ei áremelé­sek után. HALASI TÜKÖR: A városi pártér­tekezleten Simon Gábort és Kenedics Károlyt nem választották meg. Mi most pontosan az ö munkajogi helyzetük? El­helyezkedett-e már Szakolczai Pál, volt megyei titkár? — Kenedics Károly a pártappará­tusban dolgozik. Simon Gabor es Sza- kolczay Pál több ajánlatot kapott, -de még nem döntöttek — március 1-jéig a párttól kapják a fizetésüket, ott vannak munkaviszonyban. Ballai József Söráremelés A söripari vállalatok tájé­koztatják a fogyasztókat, hogy mezőgazdasági eredetű alap­anyagok (sörárpa, komló), a csomagolóanyagok (címke, ko­ronazár), egyes energiahordo­zók (elektromos áram, szilárd tüzelőanyagok), a közúti és a vasúti fuvartarifák, a társada­lombiztosítási járulék, a víz- és csatornahasználati díj, továbbá egyéb kisebb, a termék-előállí­tás és -forgalmazás költségeit növelő árváltozások miatt a sö­rök ajánlott bolti fogyasztói árát, 1989. február 1-jei hatály- lyal átlagosan 4,3 százalékkal emelik. Ennek keretében például a 0,5 literes Kőbányai világos sör ára 12,00 Ft-ról 12,50 Ft-ra; a Borsodi világos sör ára 11,70 Ft-ról 12,30 Ft-ra; a Rákóczi minőségi sör ára 13,50 Ft-ról 14,00 Ft-ra; a Jubileum minő­ségi sör ára 15,00 Ft-ról 16,00 Ft-rá emelkedik. Nem változik a hordós sö­rök, valamint több minőségi palackos sör ára. így például változatlan áron kerül forga­lomba a 0,5 literes Préher, Tu­borg, Szent István, Helikon, Márciusi, Misina, . Pannónia aranya sör.. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom