Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

1989. január 14. • PETŐFI NÉPE • 5 KIFORROTT EGYÉNISÉGEK, SOKSZÍNŰSÉG A mitológiától a hétköznapokig Megyei grafikusok tárlata Hogy a megyében élő és innen elszár­mazott grafikusok most látható anya'- gánál mennyivel szélesebb, stílusokban mennyivel gazdagabb a mai magyar grafika teljes horizontja, nem nagyon érdemes firtatni, hisz az utóbbi időszak országos képzőművészeti rendezvénye­inek is jellemzője volt a részvétel esetle­gessége és kivételesnek számított, ha mégis összeállt a műfaj számon tartott mezőnye. Fontosabb és érvényesíthe- tőbb szempont, hogy a válogatás a mi­nőségre figyeljen. Ebben a vonatkozás­ban viszont nincs mit a válogatás sze­mére hányni, hű maradt a műfajhoz kötődő megyei rendezvények hagyo­mányaihoz. Azonban hogy hű tudott maradni, az csak maguknak az alkotá­soknak köszönhető. S persze alkotóik­nak, akik egy része a műfaj nemzetközi megmérettetésein is sikerrel képviselik a magyar grafikát, de érdeme azoknak is, akik a megmérettetés kisebb fóru­main, kisebb közönség előtt építették, építgetik a maguk öntörvényű világát. Jelen van közöttük — a meghatározó egyedi grafikák formájában —-az utób­bi két évtized több markánsan körvo­nalazható vonulata: a lírai, a lírai exp­resszív, a nosztalgikus, az egyéni mito­lógiákkal jellemezhető, a hétköznapi lét jelenségeiből csak kevés áttétellel építkező, a konstrukció törvényszerű­ségeinek újraértelmezésére vállalkozó, na és persze a szecesszió által is meg­érintett irányzat. A sokszínű anyag ab­ban is kötődik a korábbiakhoz, hogy rosszul — talán még a korábbiaknál is rosszabbul—tűri az általános jelzőket. Nem csoda, hisz a tárlat idén még több színes, kiforrott, szimpatikus egyéniség bemutatkozását hozta. Közéjük tartozik a Romániából alig egy esztendeje áttelepült Bardócz Lajos grafikusművész, aki ez alatt az időszak alatt több egyéni és csoportos kiállítá­son is közörlség elé lépett. Most látható sorozata a gazdag oeuvfe-jében nagy szerepet kapó litográfia meghatáro­zottságai között született. A Vándor, Elidegenedés és Vészharang címmel ké­szített lapjain ismét fontosak a rajzos elemek, a jellegzetes szerkezetteremtő „törésvonalakra” komponált jelkép- és motívumrendszer. Főszereplőjük a — szavakra csak fogyatékosán fordítható r*» tragikus létérzés, a kiszolgáltatott­ság stációi. Egyszerre elvont és konkrét lapjain tudatosan használja ki a felüle­tek gazdagságában rejlő lehetőségeket. Szilágyi V. Zoltán grafikusművész alig több mint egy esztendeje lepte meg először a Téli tárlat közönségét köny- nyed, finom és bravúros, iróniát és szo­rongást egyszerre sugárzó, egyetemes létélményeinket rögzítő rajzaival. Most látható kiérlelt, tiszta kompozícióin is­mét beszédes tárgyak, tárgyegyüttesek jelennek meg. E zavarbaejtő, a fényké­pezőgép objektivitásán is túllépő „tár- gyiasság” egy tökéletesen egyértelmű jelképrendszer részeként a gondolatok és érzelmek pontos közvetítőjévé válik. A groteszkre is érzékeny, elsősorban intellektuális ' képi gondolkodásmód; egy teljes világképet megfogalmazni tu­dó látásmód jellemzi a most megismert rajzokat is. Orosz István grafikusművész archai­záló, művészettörténeti korszakokkal, idézetekkel rétegzett rézkarcai ezúttal is számítanak, sőt épitenek a képzőmű­vészetben némiképp jártas néző figyel­• Babucsikné Zeikfalvy An­na: Renitens • Klossy Irén: Lelet • Szilágyi V. Zoltán: Terí­ték mere. Címük: Dürer az erdőben. Dali és' a szerit család -f, kijelöli az ■ érintett kor­szakokat. Probst- ner János rajzai­nak továbbra is nélkülözhetetlen kelléke a — több­nyire — személyi­séget is hordozó figüra. Közvetíté­sével —a- többi között például a krétával húzott kontúrok külön életével — alko­tójuk Bármit, bármilyen mélységben el tud mondani saját érzelmeiről, a világ­hoz való viszonyáról. A Kecskeméten élp Varga Katalin Nyomat című színes, gyökereivel a tex- tiltanulmányokig nyúló munkája mel­lett a mostani tárlaton két, ízléssel ér­zelmes’ képpel van jelen. Hajnal című lapjának finoman megemelt, bensősé­ges, a kép. terébe invitáló realizmusa a távolságtartás divatos — egyébként az alkotótól sem teljes mértékben idegen — attitűdjei közepette különösen üdítő élménynek számít. „71" című alkotása a beépített szigorú, tárgyfetisizáló elemmel együtt is lebegő lira. A bajai Klossy Irén elvont szénrajz- kompozíciói a műfaj legtisztább és leg­egyszerűbb eszközeivel jellegzetes at­moszférát sugallnak. Babucsikné Zeik­falvy Anna három darabból álló Reni­tens című rézkarcsorozata egyszerű eszközökkel, kevés képi motívummal, könnyen fejthető, pontos asszociáció­kat sugalló jelképrendszerrel mond el humanista tartalmakat. Gulyás Géza és Gyöngyösi Gyöngyi vegyes technikájú, elegánsan mérték- tartó. erősen stilizált munkái átgondol­tan, tudatosan használják ki a színek­ben rejlő lehetőségeket. Kántor József, Baján élő textilmű­vész hűvösen fegyelmezett, konstrukti­vista indíttatású lapjai ugyancsak új szint és kiemelkedő minőséget jelente­nek á műfaj ismert képviselőinek mun­kái között. A legigényesebb alkotások között foglal helyet a Kecskeméten élő Lőrincz László vegyes technikával megvalósított, tematikailag is újat ho­zó, kísérletezőkedvről árulkodó soro­zata. Szerencsére hosszan lehetne folytat­ni még az értékek jellemzését, ám pusz­ta felsorolásuk is túl hosszúra nyúlna. Feltétlenül meg kell említeni közöttük például Diószegi Balázs érzelmes, szin­te vázlatszerűen könnyed és puritán, „eszköztelen” tollrajzait csakúgy, mint a Kecskeméten különösen ismert Pócs Péter és Molnár Péter munkáit, akik ezúttal is a megszokott színvonalon ad­nak hírt jellegzetes grafikai világuk fej­lődésének állomásairól. Petri Ildikó következetesen épitődő, játékosan ci­zellált kompozíciói a maguk lehetősé­gei szerint ugyancsak sok derűt és har­móniát kínálnak. Varga Imre Alföldi táj cimü expresszív, nonfiguratív pasz- tellje ugyancsak az igényes munkák kö­zül való. A kiállítás a Kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban február 8-áig látogatható. Károlyi Júlia IZSÁKON SZÜLETETT, KECSKEMÉTEN IS ÉLT 140 éve halt meg Mátyási József Európában a 17. században kezdő­dött és az egész 18. században uralko­dott a felvilágosodás eszméje, amely előkészítette a talajt a francia és más európai forradalmak számára. Az eu­rópai népek felvilágosodási mozgalmá­ban közös volt a felvilágosodás és a nyelvművelés összefonódása a nemzeti lét védelme érdekében. Hazánkban a felvilágosodás szorosan összekapcsoló­dott a nemzeti mozgalommal, amely a 18. században elsősorban a magyar nyelv művelésében, az irodalom meg­újulásának s a kultúra terjesztésének követelésében jelentkezett. Kiemelke­dő alakja Bessenyei György (1747-— 1811),'Csokonai Vitéz Mihály (1773 —1805), Kazinczy Ferenc (1759—- 1831) és sokan mások, köztük Fekete János generális (1741—1803), aki hű levelezője Voltaire francia filozófus­nak, a francia felvilágosodás kiemelke­dő képviselőjének. Az izsáki Mátyási József Fekete Já­nos generális barátja, költőtársa, több éven át magántitkára volt. Kölcsönö­sen hatottak egymásra költészetben és társadalmi nézetekben. Hatott rájuk a felvilágosodás eszmeáramlata, de nem­csak rájuk, hanem a következő évtize­dekben több haladó íróra és gondolko­dóra, mint Eötvös Józsefre, Petőfi Sán­dorra stb. □ □ □ Mátyási József Izsákon született 1765. március 21-én. Édesapja Mátyási János, aki református lelkész volt Izsá­kon 1760-tól haláláig, 1789-ig. Édes­anyja Polgári Kotcog Julianna, aki túl­élte férjét. Apja kiváló egyházi szónok volt, beszédgyűjteményét kéziratban az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi. A költő több helyen járt iskolába, előbb Nagykőrösön, majd 1781—83-ig a debreceni református kollégiumban tanult mint „szűkujjútógás diák”. Deb­recen nagy hatással volt rá. A kultúra központja ekkoriban a Kolégium. In­nen került ki Csokonai, Fazekas, Hor­váth Adám, s az izsáki Mátyási József, akiket méltán nevezhetünk a népiesség úttörőinek. Mátyási Debrecenből Pestre került, ahol jogot tanult. 1790-ben az ország­gyűlésen megismerkedett Galánthai Fekete János lovasgénerálissal, aki ak­kor Arad megye követe volt és az or­szággyűlés demokrata pártjának vezé­re. Mátyási és Fekete generális között őszinte barátság alakult ki. Mátyási több költeményében emlékezett meg a generálisról. 1800-tól Fekete János titkára. Má­tyási közbenjárására a generális több fiatal költőt támogatott, köztük Cso­konait is. 1804-től Pesten élt a költő és ott ügy- védeskedett. 1806-ban szülőfalujába, Izsákra tért vissza, ahol feleségül vette Szabó Erzsébetet. Felesége 1809-ben, 20 éves korában meghalt. Édesanyja is meghal 1813-ban, kit nagyon szeretett, költeményeiben „... e földön legiga- zabb lelkem felé”-nek nevezte. 1824-ig élt Izsákon. Büszke volt, hogy izsáki tartózkodása idejéif lett Izsák mezővá­ros. Szerette Izsákot, de szíve Kecske­métre vonzotta, ahol diákoskodott, ahol több rokona is élt. 1824-ben Kecskemétre költözött. 1827-ig házbérbén lakott 1000 váltófo­rintjának kamata fejében. Három évi kecskeméti tartózkodása után a városi tanács a „város polgárának” nyilvání­totta. Nem nősült meg többé. 1827-ben vette meg a mai kecskeméti bíróság helyén álló házat, amelyben még 22 évig élt. A szabadságharc idején — 1849. január 15-én, 140 évvel ezelőtt — halt meg 84 éves korában. □ D ' ^ Nyomtatásban nyolc könyve jelent meg, köztük: Semminél több valami, Kis ítélet napja, vagyis Kecskemét vá­rosának tizedik júliusi égése, A Barát­ság és annak Mestersége, Kalászkapa- rék stb. Kéziratban tíz műve maradt fenn, köztük: Igazat mutató tükröcske az ó és új magyarhoz (e művét Izsákon írta), Miért van háború? stb. Mátyási József a magyar felvilágoso­dás korának költője. Költészete hatás­sal volt Csokonaira, amit Vitéz el is ismert. Arany János is olvasta műveit. Költészetének tárgya a hazaszeretet, a baráti szeretet, ragaszkodás mindazok­hoz, akik őt patronálták. Költeményeiben sokszor hivatkozik Horatiusra, Ovidiusra és Vergiliusra. Képeit gyakran veszi a mitológiából. Vidám hangulatú alkalmi verseit ne­mes egyszerűséggel, őszinteséggel írja. Nagy tisztelője a női nemnek, szívesen foglal állást a női szépség és tisztaság mellett. Az alkalmi versekért sohasem várt ellenszolgáltatást. Az őszinte szeretet, mások iránti megbecsülés sugallja eze­ket a verseket. Megismerhetjük belőlük a költő nagy hazaszeretetét, a kor neve­zetes eseményeit, azok főbb szereplőit és a társadalmat mozgató eszméket. Egyik népdalát országszerte ismerik: . Böcsülöm a pásztori gúnyámat Nem cserélném szűrömet, subámat Tekintetes úr décbundájáért, Se plébános reverendájáért. stb. Gulyásnótáinak töredéke népdal­ként ma is él, pl.: Be van a két szűröm újjá kötve. Megérem én a magam sorával... stb. , • ; apa Mátyási József költőt sokáig méltat­lanul elhanyagolták, elfelejtették. Izsá­kon mindig élt Mátyási emléke, ezt bi­zonyítja az a tény, hogy a lelkes izsáki- ak 1936-ban Mátyási József Irodalmi és Művészeti Társaságot szerveztek, amely sajnos csak rövid ideig műkö­dött. Az elmúlt évtizedekben mind többen foglalkoztak költészetével, így Fazekas Ernő, Vetéssy Géza, Joós Ferenc és Kiss István. A kecskeméti Katona József Társa­ság 1942-ben emléktáblával jelölte meg azt a helyet, ahol a költő háza állt. A megyei bíróság épületén elhelyezett emléktáblán a költő egyik versének két sora olvasható: '„Ha fennmarad a nép s magyarul szól szája, Emlékezetében él annak poétája.” (A Barátság és annak Mestersége 218—19. lap) Mátyási nevét viseli Kecskemét és Izsák egy-egy utcája. Halálának 140. évfordulója alkalmából tisztelettel em­lékeznek meg a költőről szülőfalujá­ban, Izsákon. Kovács Gyula tanár SZEPESI A TTILA: Vén Januárius rögökbe-bújt borong tövisbe-tört a nyár vacogj vén Januárius kolduskirály tiéd az álcák évszaka búval-bolondozó ciháid ezüst szakállad kaput nyitó-csukó a hosszú éjszakában ütöttek társaként bolyongok itt bár én adom napod lángját-hevét tán ißabb vagyok nálad? bátyádként kuncogok túlélsz s rám nem is emlék­szel horgas vén ahogy cigány a máglyatűznél kezét melengeti de hogy a rozsé tölgy? akác? mindegy neki BÖRÖNDI LAJOS: Talán ez talán ez az apró kavics őriz belőlünk valamit a tétován odébbrúgott talán csak a mozdulatot a mozdulatok seb-helyét és hiába erőlködés a többi mintha vízbe hajítva a kő fölfelé vágyakozna miközben a mélybe hull fölöttünk is így simul tükörré az idő egésze jeltelenül ahogy az égre vadlúdak húznak jelet múlékonyat tünékenyei KATONA JUDIT: Parancsolat Tiszteld apádat és anyádat, tegyél eléjük tele tálat, szorítsd a széthulló egészet, mentsd ami ép, és nem enyészet. Melegíts hideg, híg leveskét, jönnek szikrázó,, fagyos esték, lobbants tüzet, sírjon fa törzse, füsttel, parázzsal sírj pörölve. Egyre szürkébb a gond s beérik. Szakíts bimbót, ha nincs, azért is, áztass idült bánatot, ázzon! Gondolkodj a megváltódáson. Apádnak tiszta szó is kérte, borogatás ajtyád szívére. Kékitsd a gondot, úgy fehérebb. Csiptesd az éjek köteléhez. Minden időben csak te voltál áldatlan máit, békesség, zsoltár, hozz új törvényt s istened áldhat: tiszteld apádat és anyádat! lV/|asok tülekedtek, ő azonban tü- 1 relmesen várt, így lökdösődés fiélkül léphetett föl a trolibuszra. Majdnem utolsóként, persze, iskola­köpenyes csitrik, kefehajú srácok előzték meg rajban, ám ez egy csöp­pet sem zavarta. Az ülőhelyeket is a rohamozó tizenévesek foglalták el, ezt meg régen természetesnek tartja. Csak annyi hely maradjon a hátsó traktusban, amennyire a lábát letehe­ti, s valami rés a karok erdejében, amelyen át a fényes kapaszkodórudat elérheti. A csengő, már berregett, amikor a kis cukrászdából kiugrott, s az össze­záródó ajtók között a járműre prése- lődött a taréjosra nyírt kamasz. Ke­zében magasra púpozott, duplatöl- cséres fagylalt, vállán henger alakú sportszatyor; ennek végét oda is csip­pentette a szusszanva csukódó ajtó, a kölyök azonban egyetlen vállrándí­tással kiszabadította. A táska így de­rekához igazodott, annak támasz­kodva, s az ajtóhoz nyomulva min­denkinél kényelmesebben utazhatott a fagylaltozó kamasz. Újabb erőlködő sziszegésekkel megmozdult azonban a kétszárny ú ajtó, s noha a fickó a táskát könyék- kel is szorította, Végül mégiscsak ki­nyílt. A hangszórókból ugyanekkor előrecsegett a türelmetlen női hang: ANNUS JÓZSEF: A fagylalt* — Kérem, a fagylaltos fiatalember azonnal szálljon le! Csend. A villanymotor is megszep­penve zümmög, éppen hogy le nem áll. •> — Ismétlem: a kék pólós fiatalem­ber azonnal szálljon le! Melyik? — kérdezte valaki tá­volabb, röhögve is mindjárt saját tré­fáján. — Igaza van! —i sipított itt hátul a szemüveges, ősz hölgy. — Szálljon csak le, ha fagylaltozni akar! • Néhányan odanéztek, de szót sem szóltak. A fiú eközben mohón. nyalta a fagylaltot, fejét is ingatta hozzá, mintha dúdolná: hű, de finom! — Addig nem indítom a kocsit, amig le nem száll — mondta a gép­hang a dpbozból. — Most mit szívózik ez? — kiáltott valaki középen. * Az MTI-Press pályázatának Dl. díjas alkotása tárca ka­tegóriában. — Miről van szó? S- nézett föl az újságjából a hájfejű pasas, aki közvet­lenül az ajtó mögött ült. Nyitott tás­kájából időnként karcsú sós rudacs­kákat húzott elő, s azt ropogtatta. — Cirkuszolnak itt — rántott egyet a fején a mellette kucorgó nő, alighanem a kövér újságolvasó felesé­ge­A fölötte kapaszkodó platinaszőke szépség a száját húzogatta, szemét forgatta, mint aki méltatlannak érzi már azt is, hogy ezzel a közönséges bandával kell utaznia, s ehhez jön még az alantas torzsalkodás. Szólni akart talán, mert mély lélegzetet vett, ám hangtalan fújta ki a levegőt még­is. Nem így a sipító néni:- Ennek aztán mondhatja, lel­kem, ezek ilyenek. Ezeket senki nem neveli... — Szálljon le )naga, mutter, ha olyan jólnevelt — kiáltott hátra a másik sorból egy hosszú hajú, pelyhe- dző bajszú kamasz. Körötte a csitrik szaggatott vihogásba kezdtek, mint­ha csiklandoznák őket. A lármában is érzékelni lehetett: leállt a duruzsoló villanymotor. Hal­latszott elöl az ajtó csattanása, majd a korábbi géphang immár élőben sü­vített a hátsó ajtónál: — Nem érB maga, amit mondok, fiatalember? Azt mondtam, szálljon le! És maguk is miféle emberek: ahe­lyett, hogy lelöknék a taknyost, csak bámulják, hogy itt zabái... \— Hülye kis hisztérika— rikácsolt most egy hang távolról, de jól hallha- j tóan.' — Ezt kinek mondja? 3 lábujjhe­gyezett föl az alsó lépcsőre a vezető­nő. Nyakát nyújtogatta, hátha kivá­laszthatná a tömegből a sértegetőt Erre azonban semmi esélye, minden dühével a kamasznak esik újra: — Szállj le, fiam; mert most már úgy leváglak innen... — Azt próbálja meg... — Na jó, majd leszed a rendőr, ne félj...-f- Miért szedne, mi? — emeli a karját a levegőbe a srác, majd ugyan­azzal a mozdulattal föntről | magas­ból leejti a fagylaltot. Az puhán poty- tyan a járdaszegélyre, néhány centire az ágáló nő cipőjétől. — Na, most már indulhatunk '-r—.. fújtat a kövér. — a gasus belli meg­semmisült ... — Ne gúnyolódjon, kérem — for­dult most feléje a nő. Szeplői szinte lángolnak az arcán. Idegesen tagolja: — Addig nem indulunk, amíg ez a szemét kölyök le nem száll! Meg-I mondtam. K Igaza van! Szálljon le! — jön a sipítás az ősz hölgy felől refrénszerű- en. — Nincs igaza! -f, tör ki most a platinaszőke. — Nincs már fagylalt, fölösleges a további cirkusz. > — Én csinálom a cirkuszt? jB- Ki más, ha nem maga? Ma­ga ..., maga liba! — Ezt nekem mondja? Nekem? Hallotta? Maga hallotta? Hajlandó tanúskodni? Mert én följelentem ezt a kidekorált ribit, de föl én... I — Micsoda? Ezt kinek mondja __, t e repedtsarkú, te ... — Hölgyeim! Na de, hölgyeim, ha lehetne emberi módon- .. — tartja föl a kezét békebíróként a hájfejű. — Ne avatkozz bele! — markolja meg a könyökét az asszony. , Lg- Azonnal menjen vissza a helyére és induljon! —1 nyomakodott most hátra a barna zakós, szöghajú férfi. — A dolgát végezze, azért fizetik. Nem népnevelő maga — mondta olyan határozottan, mintha övé lenne a trolibusz, a közlekedési vállalat, ta­lán az egész város. — Főnöke maga a hölgynek? — kérdezte a sipító idős hölgy. • , — Mindannyian a főnökei va­gyunk. Mi fizetünk... Bafe- Juj, kedves uram, ilyen lapos de­magógiával azért mégsem kellene !.. ~T~ Demagóg a maga öreganyja. De ha itt kíván ücsörögni estig, csak tes­sék. Védje csak ezt a ... hölgyet! — mutatott megvetően a járdán remegő nőre. r — Szállj már le, öcsi, az istenedet, haladjunk már... — jött hátra egy borgőzös hang valahonnan középtáj­ról.. ' ' -r­— Miért szállna le? — rikácsolta a platinaszőke. *— Lassan elolvad a fagylalt, már nyoma se marad, csak ez a kerge tyúk szívóskodik itt... — Fogja be most már a száját! —r Fogja be maga! I * Elengedte a kapaszkodót, órájára pillantott. Bizony, közel tíz perce időznek már itt. — Szabad? — tolta félre a mellette álló kislányt, majd a fagylaltos fiút. — Szabad? — ismételte meg a vezető­nőnek, aki szó nélkül engedett utat neki. Lelépett a járdára, óvatosan, hogy a fagylalt szétterült rózsaszín tócsáját elkerülje. Csak a következő sarokról nézett vissza. A trolibusz még mindig a megállóban vesztegelt, sőt: a vezető- ~ nő egy kampós póznával éppen most húzta le a himbálózó drótokról a két­ágú áramszedőt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom