Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
PETŐFI NÉPE BB55H3BB Harminc évvel ezelőtt, 1959. január 2-án lőtték fel a Szovjetunióban a Hold felé irányított rakétát, a Luna—1-et, amely a világ első mesterséges bolygója lett. A Luna—1 január 4-én 6000 kilométerre megközelítette a Holdat; töltöttré- szecske-méréseiből derült ki, hogy a Föld külső sugárzási övezetének elhelyezkedése erősen függ a naptevékenység mértékétől, s ennek hatására alaktd- nak ki a földi magnetoszféra külső részeiben uralkodó viszonyok is. Egyébként a Hold felszínét 1959. szeptember 13-án a Luna—2 érte el elsőként. Az ezt követő szovjet, illetve amerikai tudományos kísérletek készítették elő az 1969 júliusában bekövetkezett rendkívüli világszenzációt, az Apollo—11 195 órás holdutazását, melynek során Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael. Collins már a Holdon landolt. A felszínre lépés alapos előkészítése ütem, 109 és fél órával az indulást követően, Neil Armstrong — az emberiség történelmében elsőként — kilépett az űrkabinból. Az idegen égitest talajára lépve mondta az emlékezetes szavakat: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiség számára." Társaival kőzetmintákat gyűjtött, hogy valóra váltsák az emberiséggel talán egyidős vágyat: megfejteni a Hold titkait... wmmm Január 2-án, hétfőn MOZI KECSKEMÉT , Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra'.or: A VELENCEI NŐ. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakon HÓBORTOS NÉPSÉG I. Színes botswanai film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: HÁZIBULI. Sz., mb., francia film. Fél 6 órakor: ART KINO. A BÁL. Sz., olasz film. Fél 8 órakon K. Sz., magyar dokomentumfilm. 18 éven felülieknek! Stúdiómozi: 7 órakor: ÜDVŐZfTŐ KEGYELEM. Sz., mb., angol film. BAJA Uránia mozi: (él 4 órakor: A TIZENÖT ÉVES KAPITÁNY. Sz., mb.; szovjet film. Fél 6 és fél 8 órakon A BIRODALOM VÉDELME. Sz., mb., angol krimi. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 5 órakor: KISASSZONYOK. ' Sz., Kétrészes mb., lengyel film. 14 éven felülieknek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakon CUKORFALAI'. Sz., NSZK-film. 16 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakon KALÓZOK. Sz., francia—tuniszi film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 6 órakor: TÖRVÉNYTŐL SÚJTVA. Amerikai film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: S orakor: MICIMACKÓ. Sz., mb., amerikai film. 7 órakor: A BEVERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 7 órakor: CARMEN. Sz., spanyol operafilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: HÁLÓSZOBAABLAK. Sz., mb„ amerikai krimi. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 6 órakor videomozi: SAOLIN KÉT BAJNOKA. Sz., hongkongi film. KISKUNHALAS Ftklya mozi: 4 órakor: HUPIKÉK TÖR- PIKÉK ÉS TÖRPICUR. Sz., belga rajzfilm. 6 és 8 órakon AZ ISTENEK FEGYVERE. Sz., hongkongi kalandfilm. Helyőrségi klub: 6 órakon ÁRVÁCSKA. Sz., magyar film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: S és 7 órakor: ÁTJÁRÓ ÉLET ÉS HALÁL KŐ ZÖTT. Sz., mb., francia film. 14 éven felü Veknek! Óból az új évbe Mozgalmasabb óráik csak az orvosoknak, rendőröknek és a tűzoltóknak voltak Minden évben örömmel számolunk be az év első szülötteiről. Érdekesnek is mondható, hogy általában leány- gyermekek születtek többen az év utolsó napján, az új évben pedig fiúk. A kecskeméti kórházban december 31- én négy lány született, s itt „érkezett meg” az év első újszülöttje 0 óra 25 perckor Tandari Sándor (anyja neve Baksa Mária solti lakos) személyében. Az új évben még négy gyermek látta meg a napvilágot a kecskeméti kórházban. Ugyancsak lányok születtek, mégpedig kettő december utolsó napján a bajai kórházban, s az új évben reggel 8 órakor egy fiú, Hier Ferenc (anyja Mészáros Viola), bajai édesanya első gyermekeként. Még két gyermek életre hozásában segédkeztek a bajai kórházban. A kiskunfélegyházi kórházban két fiú és két leány „érkezett” december 31-én, az új év első szülöttje Szabó Zsolt József (anyja Fekete Mária) 4.55 órakor látta pieg a napvilágot. Az új év első napján még két gyermek született. A Kiskunhalasi kórházban két fiú és egy lány megszületésének .örültek december 31-én, január l-jén 4.10 órakor pedig Dömény Nikoletta (Dobozi Anikó, bácsalmási anyuka gyermeke) született elsőként, majd őt még három édesanya egy-egy gyermeke követte. Az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat, a Dégáz, és a Démász szerelőinek, nem hoztak különösebb munkát az óév utolsó és az új esztendő első órái. A tűzoltókat viszont riasztották december 31-én este 8 órakor. Ugyanis Kecskeméten, a Petőfi Sándor utca 9. számú ház I. emeletének 4. számú lakása erkélyére a fönti lakások egyikéről égő csillagszórót vagy petárdát dobtak, amitől az erkélyen lévő papír, műanyag és ruha meggyulladt, s mintegy kétezer forint kár keletkezett. Az új év 3. órájában a Május 1. térre kellett kiszaladni a tűzoltóknak, mivel szemétgyűjtő gyulladt ki, amit kézi készülékkel gyorsan eloltottak. A mentőknek az átlagos forgalomnál nem volt több feladatuk. Helyszínelés a jakabszállási baleset után Ajándékkötvény az ÁB-bébiknek Az 1989-es esztendő első napján nulla és egy óra között 17 csecsemő született az országban, négy Budapesten, 13 vidéken. Közülük 9 fiú és 8 lány. Az Állami Biztosító központjában ezúttal 28. alkalommal sorsolták ki az ajándék életbiztosítási kötvényeket az első órában születettek között. A korábbiaktól eltérően most másodszor nem két, hanem öt— egy fővárosi és négy vidéki — újszülött nevét húzták ki újév hajnalán a szerencsekerékből. Ok az idei AB-bébik, akik az 50 ezer forintos Életút kötvényre 2007-ben a jelenlegi garantált 7 százalékos kamattal számolva 169 ezer forintot vehetnek majd fel. A biztosító befektetéssel hasznosítja az összeget, így a kamat, azaz a végösszeg ennél is nagyobb lehet. A kötvényeket és az ajándékokat az Állami Biztosító munkatársai újév napján adták ki. A szerencsés nyertesek közül az egyetlen kislány, a Budapesten született El-Regeb Ghalia (édesapja arab); a többiek: Péli Tamás, aki Debrecenben született s miskolci szülők gyermeke, továbbá Szabadi István, Debrecen, Pintér Dávid Pécs és Zelenák Zoltán, Szeged. (MTI) Műanyag alkatrészekért személyautók A Pest Megyei Műanyagipari Vállalat tervezetet dolgozott ki, hogyan lehetne részt venni személyautók kooperációs . gyártásában hazai előállítású műanyag alkatrészekkel. A PEMÜ felmérése szerint — amire az Ipari Minisztériumtól kapott megbízást — egész sor vállalat lenne képes az autókhoz szükséges műanyag elemek sorozatgyártására, s mivel egy átlag kocsi alkatrészeinek 17 százaléka műanyag, sikeres együttműködés esetén ezekért a termékekért külföldről jelentős meny- nyiségü készautó szerezhető be.'Már a jelenlegi felkészültségi szinten, lényegében beruházás nélkül, évi 50 ezer személyautó műanyag alkatrészeinek előállítására képes az ipar, amiért cserébe 4500 autót hozhatnánk be. A PEMÜ évek óta sikeresen részt vesz nyugati autók — főként a Volkswagenek — gyártásában, évi 90 millió forintért szállít ki műanyag tetőléceket. Gyártási tapasztalatait elképzelései szerint japán, illetve dél-koreai cégekkel kötendő kooperációban kamatoz-: tatná. A Suzuki, illetve a Daewo cégek képviselői már jártak is a PEMÜ-ben, s kinyilvánították: az itteni technológiai színvonal alapján készek lennének az együttműködésre. A PEMÜ műanyag autókárpit, lökhárító, szerelvényfal gyártására rendezkedne be, s külföldi tőke bevonásával évi 300-500 ezer személyautó műanyag alkatrészeit készíthetné el. Ezért cserébe évente 20- 30 ezer kis fogyasztású autóhoz juthatna a hazai kereskedelem. (MTI) HÍREK # # Az év első megyei újszülöttje, Tandari Sándor inkubátorban volt, s így fotóriporterünk a másodikként hajnali két órakor született Kecskés Judítot édesanyjával, Kecskés Tibörnéva) örökítette meg a kecskeméti kórház szülészeti Osztályán. (Tóth Sándor felvétele) Két nagyobb baleset történt az elmúlt két napon. December 31-én 17 órakor Jakabszállás belterületén, a Petőfi út és a Mező Imre út kereszteződésében egy kistehergépkocsi elgázolta — még nem pontosan kiderített, hogy a gépkocsi elé botlott vagy szándékosan elé ugrott — Magyar Józsefnét (58 éves, jakabszállási lakos), aki a helyszínen meghalt. Vas Ferenc, aki a járművet vezette, az eddigi vizsgálatok szerint nem vétkes a balesetben. Reggel 6.10 órakor Izsák belterületén, a Kossuth u. 8. számú ház falának ütközött egy személygépkocsi, amelyet Gyetvai' Zoltán orgoványi lakos vezetett. Feltehetőleg a fagyos úttesten a jármű megcsúszott, s emiatt csapódott a ház falának. A gépkocsivezető életveszélyesen megsérült, súlyosan sérült Lánc Emőné foktői lakos. A gépkocsi tulajdonosa Aczél Pál, aki katonai szolgálatát teljesíti és utasként tartózkodott a kocsiban, könnyű sérülést szenvedett. Bácsalmás — állatkórház nélkül A mai nappal megszüntették a bácsalmási allatkőrház működtetését. Ennek indoka az, hogy évente több mint félmillió forint veszteséggel működött, vagyis a kiadások ennyivel nőtték túl a kórház éves bevételét. Átlagosan egy esztendőben 370 beteg állatot gyógyítottak (összehasonlításként: a kecskeméti állatkórház éves beteg- forgalma 6-7 ezer közötti), s csúcsműtétként császármetszésre kerülhetett sor a szerény technikai felszereltség miatt. A körzeti állatorvos — saját rendelőjében képes ennek és még kisebb műtéteknek az elvégzésére, így az állatkórház hiányát kevésbé érzik meg a térségben. Ugyanakkor gondoskodnak a kórházi kezelésre szoruló állatok Kecskemétre szállításáról. YVES MONTAND APA LETT Yves Montand, a francia filmszínészek és sanzonénekesek nagy öregje apa lett—<57 évesen először. Simone Signo- ret-val való negyedszázados házasságából nem született gyerek, most Carole Amiéi nevű 28 éves élettársa ajándékozta meg egy fiúval. A fiatal nő Nizza legelőkelőbb magánklinikáján szülte meg szilveszterkor 4,2 kiló súlyú babáját. Anya és gyermeke jól vannak, a nevet még nem jelentették be. „Hogy őszinte legyek ', nem terveztem én már gyereket nevelni, és ezt nem is rejtettem véka alá... De azért nincs kizárva, hogy holnap reggelre kisfiát kényeztető ifjú atya válik belőlem." Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1988. december 31., szombat: Reprezentatív településvizs- pálat három megyében (Bács-Kiskun több településén is vizsgálat folyik). ekete Sándor Á költő kardjai. (Tanulmány Petőfi Sándorról.) Magyar Nemzet, 1988. december 31., szombat: Boros István: Csendes - sszafoglalás (Lakiteleken az MDF megalakulásáról is szó van a cikkben.) rzigethy Gábor: Petőfi. Magyar Hírlap, 1988. december 31., szombat: Gyapay Dénes: Nagy mesterek zászlós borai (A Kecskeméti Mathiász János és a Hajósi Orbán Lorrendet említik a cikkben.) Vasárnapi Hírek, 1989. január 1., vasárnap: Éjszaka a múzeumban (A kiskőrösi Petőfi Múzeumházról van szó az írásban.) Fotó, 1988. 12. szám: Károlyi Júlia: Fotósok és témák találkozásai. Az elismerés ezúttal a csapatmunkának is szólt. (Kiváló együttes című okleve- í t vett át augusztus 18-án az SZMT Táncsics Mihály Művelődési Központjának kecskeméti fotóköre*) Romano Nyevípe, 1988.25—26. szám: Rácz Lajos: Szembesítés. (Riport jánoshalmi cigányokkal életükről, munkaheletőségükről.) • Magyar Építőművészet, 1988. 4—5. szám: Boros Pál—Farkas Gábor: A kecskeméti Katona József Színház felújítása. (Tanulmány sok fotóval.) Mnnka, 1988.12. szám: Röthler István: Főmunkatársi ecsetvonások. (A Kecskeméten alkotó Dulity Tibor bemutatása.) Üj év, új év, új esztendő! Hány csemetéd van? Tizenkettő!”—ezzel az idézettel kezdődik ma Hónapsoroló címmel a Magyar Televízió új néprajzi sorozata. A tizenkét hónapon — csemetén — tekintenek végig. A képernyőn megelevenednek a jeles napok, a hozzájuk fűződő szokások, az élő és a lassan már feledésbe menő hagyományok, visszaidézve elődeink hol vidám, hol borús életét. A műsor alapötlete és „fogódzója” Szakái László soltvadkerti vendéglős 1985-ben megjelent és nagy sikert aratott Régi ünnepek a konyhában című könyve. A két hónap alatt százezer példányban elfogyott kötetet az idén ismét kiadja a Minerva. A 'havonként látható műsor gasztronómiai szakértője az említett könyv szerzője, és számos megyénkben mesterszakács is közreműködik a Hónapsorolóban, melynek vezetője Tatján Gábor néprajz- kutató. NAPTAR J989. január 2., hétfő Névnap: Ábel Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 04 perc Holdkelte: 23 óra 04 perc Holdnyugta: 11 óra 44 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Mindenütt erős felhősödés várható, és sokfelé valószínű hószállin- gózás. A néhol még erős északnyugati szél mérséklődik. Napközben nulla, plusz 5 fokig emelkedik a hőmérséklet. . A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: December 31-én Kecskeméten a kö- zéphömérséklet 2,2 (az 50 éves átlag 0,0), a legmagasabb hőmérséklet 4,2 fok volt, csapadék nem hullott, a nap nem sütött. Tegnap reggel 7 órakor a hőmérséklet mínusz 1,9, 13 órakor plusz 4,2, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2,3 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1030,7 millibar —j változatlan — volt. December 31-én Baján a középhőmérséklet 0,7 (az 50 éves átlag 0,1), a legmagasabb hőmérséklet 6,5 fok volt, a nap 3,5 órán át sütött. Tegnap reggel a hőmérséklet mínusz 1,4,13 órakor 4,9, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6,8 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1032,8 millibar — emelkedő — volt. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 25 fogadónak volt, nyereményük egyenként 502 265 forint; 3 találata 3158 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1988 forint; a 2 találatos szelvények száma 120 529 darab, ezekre egyenként 52 fea rintot fizetnek. (MTI) HATOSLOTTÓ •- A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatója szerint a Budapesten megtartott hatoslottó-sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 6,9,10,24,37,38, a pótszám: 44. — JÓ TUDNI A VÁLLALKOZÓKNAK. A hatályos jogszabályok szerint a vállalkozók —- kisiparosok, magánkereskedők, szerződéses üzemeltetők, valamint a gazdasági munkaközösségek és a polgári jogi társaságok tagjai — adózásuknál a vállalkozásba féktetett vagyonukból származó jövedelmet a takarékbetétek után fizetendő mindenkori legmagasabb kamat figyelembevételével számolhatják el. A Pénzügyminisztérium tájékoztatja az érintett vállalkozókat, hogy jelenleg a takarékbetétek takarékbetétkönyv, takarékbélyeg, takaréklevél — közül a takaréklevél kamata a legmagasabb: 12,5 százalék. A takaréklevél további hozama, a kamatprémium 4 százalék. Ennek megfelelően a vállalkozók a vállalkozásba fektetett vagyonuk után 16,5 százalékos jövedelmet számolhatnak el. Ez az összeg azonban ' a vállalkozás nyereségének 20 százalékát nem haladhatja meg. Azok a vállalkozók, akik a rendelkezések hatályba lépése előtt megszüntették tevékenységüket, a vállalkozásba fektetett vagyon hozadékát a korábban érvényben lévő kamat és kamatprémium alapján számolhatják el. Mindezeket a rendelkezéseket a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény, illetve annak végrehajtására kiadott 38/1987. minisztertanácsi rendelet, a 16/1988. PM . rendelet (a Magyar Közlöny 21. száma) tartalmazza. — ÜJ KÖNYVEK: Andrád Sámuel: Elmés és mulatságos rövid anekdoták. Vál., bevezető -és jegyz.: Molnár Szabolcs. (Téka) —Dénes György: Elfogy . a fény. — Nicolae Filimon: Régi és új urak. (Román írók) — Majtényi Erik: Tejfehér éjszakák. Novellák, útijegyzetek. Hajóharang a Hoki utcában. Önéletrajzi regény. — Fanus Neagu: És kiáltott az angyal. (Román írók) — Ordódy Katalin: Az idegen. — Penavin Olga: Népi kalendárium. Az esztendő néprajza a jugoszláviai magyarság körében — Eugen Uricaru: A méz. (Román írók) — Vasile Voiculescu: Bölény fej. Elbeszélések. (Román írók)'—- J. Bocket: Kárpáté doktor esete. — J. Wolf —Z. Burián: Az őskori ember. — V. Mutafcsieva: Pagane jóslata. — Z. Spi- nar—Z. Burian: Élét az ember előtt. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk Az Izsáki Áfész Nívó Áruházba olcsó szovjet hűtőszekrények érkeztek, 5740 forintért kínálják. Leértékelve kapható: Junoszty tévé, videokazetták 200 forinttal olcsóbban, hangfal: 1000 forint párja, tandem kerékpár 4320 forintért, tévéállvány 1500 forintért, KG —15-ös kazán <7990 forintért, benzinesszivattyú 9990 forintért, előszobafal 3000 forintért, ÉTI—15 kazán 16 400 forintért, Seltron számítógép (alapgép) 9850 forintért kapható. Az izsáki háztartási boltban olcsó fagyálló folyadékot kínálnak, kUónként ,152 forintért. Valamennyi árucikkre vonatkozik: ameddig a készlet tart! x — Képviselői fogadóórák. Január 4- én dr. Tóth Antal országgyűlési képviselő választókerületének két településén (fogadóórákat tart. Délelőtt 9-től 11-ig Kalocsán a városi, délután 13-tól 15 óráig Öregcsertőn, a községi tanács épületében várja választóit. MA: Dél-alföldi Magazin A szegedi stúdió újévi első adásá- . ban—január 2-án, 20 órától a 2-es programban — az új esztendőre tekint. Mit várhatunk 1989-től? Erre válaszolnak szegedi biokémikusok, a szolnoki Mezőgép, a kecskeméti baromfi-feldolgozó, az Orosházi Üveggyár vezetői. S miként vélekednek a stúdió vendégei? Kilényi Géza igazságügyi miniszterhelyettes az alkotmányreformról és áz egyesülési törvényről, Komáromi Attila,, az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottságának titkára a párt megújulásáról, dr. Király Ferenc, Szolnok megyei képviselő a parlamenti változásokról, Lengyel László közgazdász a vegyes vállalatokról, a gazdasági konszolidáció lehetőségeiről. Véleményükre minden bizonnyal a nézők is kíváncsiak, ezért is a felelős szerkesztő, Ki-' ' rály Zoltán és a műsorvezetők: Fe- ledy Péter és Gellérfy László 16 órától várják kérdéseiket a 62/12- • 715 és a 26-444-es telefonszámcv kon. . -0» fsTciopüSsuió r — Villamos energia Paksról. A paksi atomerőmű üzembe helyezése óta 1988 az első olyan év, amikor már mind a négy blokk egész esztendőben villamos energiát termelt — csak a szükséges évi karbantartás és üzemanyag-átrakás idejére kellett leállítani a blokkokat —, s így az eddigi legnagyobb eredményt érte el a korszerű energiabázis. Az első íeaktorblokk 1982-ben, a második 1984-ben, a harmadik 1986-ban, a negyedik pedig 1987. augusztus 16-án kezdte meg az energiatermelést. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál elmondták, hogy az erőmű termelése minden várakozásnak megfelelt, hiszen az előállított 13 milliárd 420 millió kilowattóra villamos energia 45 százalékát jelenti a hazai termelésnek. A számítások szerint az országban felhasznált minden harmadik kilowattóra villamos energiái Paks adta 1988-ban. Az erőmű üzembiztonságát nemrég három héten át vizsgálták a 'Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei, s azt kiválónak minősítették. NEM SÜRGŐS — Ennek a fickónak nem sürgős az autó — mondja az egyik autószerelő a másiknak. , Mondta? — Nem. De kétszáz koronát vártam tőle, és csak ötvenet adott... Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon egyik cikI künk a szentkirályi színjátszókról szól. Ugyanezen az oldalon „Erdélyezés” címmel jegyzetet, Négy magyar rémmese címmel tárcát közlünk. Az ötödik oldalon — „A fellendülést nem a magántőkétől várom” címmel interjú jelenik meg Nyers Rezsővel, összeállításunkból pedig megtudhatják olvasóink, hogy miről írtak az óév végén a megyei lapok. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat: Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 / 1989.-1. 2-án, megrendelés sorszáma: 830012 Szerkesztőség és kiadóhivatal cime: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 s Telefon: 27-611 Telexszám: 26-2J6 bralv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál i Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, félévre; 630,— Ft, ■ egy évre: 1260,— Ft. HU ISSN Ó133-235* kézbesítőknél. I Hónapsoroló