Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-31 / 26. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. január 31. Műszaki kézikönyvek Sík Júlia KÉMIAI SZÁMÍTÁSOK KÉPLETGYÜJTEMÉNYE Műszaki Könyvkiadó Elsősorban középiskolások részére készült, de hasznos segítője lesz a laboránsoknak is Sík Júlia Kémiai számítások képletgyűjteménye című könyve, a meglévő ismeretek felelevenítésében, rendszerezésében, pontosításában. A számítási képletek mellett megtaláljuk a bennük előforduló betűk, rövidítések jelentéseit, a mennyiségek mértékegységeit (általában Sí-alapegységeit, illetve ezek gyakorlatban használt decimális törtrészeit vagy többszöröseit). A szerző sorra veszi az atomok szerkezetét, a kémiai kötéseket, a kémiai számítások alapjait, az egy-, a heterogén, a homogén és heterogén többkomponensű rendszereket, a termodinamika, a reakciókinetika, a kémiai egyensúlyok, a sav- bázis reakciók és redoxi-reakeiók, a sav—bázis egyensúlyok, az elektrokémia, az analitikai kémia, a szervetlen kémia főbb tudnivalóit, külön fejezet tárgyalja az Sl-mérték- egységrendszer, a fizikai állandók szabályait, ezek kémiai számításait. Jól szerkesztett tárgymutató segíti az eligazodást, s mert a könyv a fontosabb kémiai fogalmak rövid meghatározásával is kiegészült, így fogalomtárként is használható. Ki mit gyárt, kutat, tervez, szolgáltat, forgalmaz 1988 címmel a hazai ipari enciklopédia újabb kiadását jelentette meg á Műszaki Könyvkiadó, két kötetben. A kézikönyv a gyors műszaki- gazdásági információ fónfösségéd- eszköze: tömör.ismertetői aktuális termelési, beszerzési, értékesítési adatokat közölnek hazánk ipari, kereskedelmi vállalatairól, szövetkezeteiről, kutató- és tervezőintézeKI MIT GYÁRT KUTAT TERVEZ SZOLGÁLTAT FORGALMAZ 1988 MŰSZAKI KÖNYVKIADÓ teinek tevékenységéről és gyártmányairól. A betűrendben közölt intézmények adatai részletesen beszámolnak a vállalatok tevékenységéről, termékeiről, megjelölik a szóban forgó üzemek telepeit, közli a címet, telefonszámot. A kötetben egyaránt szerepel a végtermék- és a háttéripar, az ipari tudományos intézetek, az állami, szövetkezeti, mezőgazdasági ipar, illetve az TEK- vállalatok. Közel ezer termelő kínálatát gyűjtötték össze a szerkesztők, a vállalatok önkéntes adatközlése alapján. A kötetben időnként angol nyelvű információközlésre is vállalkoztak a külkereskedelemből részt kérő cégek. A kézikönyv említést tesz a szolgáltatásokról is (javítás, szerviz, szaktanácsadás, külföldi forgalmazás stb.)’. Gondos, részletes tárgymutató egészíti ki a kötetet; az adathalmazt a bemutatkozó intézmények emblémái teszik kicsit színesebbé. K. M. PARTFOGOKRA VARVA A Kecskeméti Képtár új elképzelései Nevet változtatott, pontosabban: ismét eredeti nevét használja a Kecskeméti Galériaként ismert múzeum. Legközelebbi rendezvényének, Egry József február eleji kiállításának megnyitójára már az új, Kecskeméti Képtár aláírással készült el a meghívó. Simon Magdolnát, a Katona József Múzeum képzőművészeti osztályának vezetőjét az idei esztendő nehezedő feltételrendszerben megvalósuló feladatairól kérdeztem. — Költségvetésünk összege nagyjából ugyanannyi, mint a korábbi években, viszont ez ma jóval kevesebbet ér. Ráadásul egyre többet fordítunk ebből a fönntartásra, ami azt is jelenti; hogy kevesebb jut a szakmai, közművelődési feladatokra. Ugyanannyi a gyűjteményfejlesztési pénzűnk is, mint tíz évvel ezelőtt. — Vásárlás mellett ajándékokra is számíthatnak? — Igen, kapunk ajándékokat is, ám ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy azok az intézmények, melyek erre építenek, nem mindig olyan ajándékokat kapnak, amilyeneket szeretnének. Ez országos szinten sem jó, mert például ezen a módon egy kevésbé színvonalas művész is múzeumi anyaggá teheti munkáit. Azt pedig nagyon nehéz ilyen helyzetben kijelenteni, hogy köszönöm, nem kérem ... Ajándékokat, persze, nemcsak egyénektől, hanem intézményektől is kapunk. Sajnos, kezd úgy állni a helyzet, hogy lassan egy-egy festményt és szobrot már nem is tudunk megfizetni. Decemberben voltam legutóbb aukción, itteni tapasztalatom szerint is teljesen megélénkült a műtárgypiac, melyben a múzeumok kezdenek teljesen versenyképtelenné válni. — Vannak konkrét elképzeléseik, illetve lehetőségeik a változtatásra? — Úgy gondolom, a változtatáshoz némi segítséget jelenthetne az idegén- forgalom és a múzeumok mai kapcsolatának megreformálása. Tudjuk jól, hogy a jelenlegi körülmények között az idegenforgalom, a szálloda- és a vendéglátóipar áraikat emelve valutát is termelnek. Arról kevesebb szó esik viszont, hogy — nem kis részben — épp a múzeumok alkotják anyagaikkal, műtárgyaikkal azokat az objektumokat, melyekért érdemes útra kelni. Számunkra viszont ebből semmi nem térül vissza. Jó lenne, ha ézekre a kérdésekre, problémákra konkrét megoldást találhatnánk. A mi intézményünk többféle módon is igyekszik bővíteni a szolgáltatások körét. Március közepére, az idegenforgalmi szezon indítására, például új „beruházásként” idegen nyelvű tárlatvezetéssel készülünk. — A képtár az elmúlt két esztendőben sok érdekes irodalmi és képzőművészeti rendezvényt szervezett a Sorosalapítvány ösztöndíjának támogatásával. Meddig futja még e pénzből? — Még nem fogyott el a kapott ösz- szeg, melyet kifejezetten közművelődési tevékenységre juttattak. Ez ad lehetőséget a továbbiakban is az előadások szervezésére, tájékoztató kiadványok tervezésére. 1990 márciusáig összesen egy évünk van arra, hogy segítségével nyitottabbá tegyük a kultúra, a művészetek más területei számára is termékeinket. Szeretnénk a TIT képzőművészeti szabadegyetemének előadás-sorozatait folytatni, az irodalmi estek szervezésében reméljük, a Katona József Társasággal is együtt tudunk működni. A korábban megszervezett Műgyűjtők Köre tevékenységére építve szeretnénk megalapítani a képtár baráti körét, melybe nemcsak a műgyűjtőket, hanem hivatásos és amatőr művészeket, de a képző- és társművészetek iránti minden érdeklődőt szívesen látunk. Az alakuló megbeszélést február 16-árá tervezzük. Esetleg egyesület jellegű is lehetne e szerveződés. Elképzelhetőnek tartóm, hogy ebbe nemcsak magánemberek, hanem intézmények is beléphetnének. — Legközelebbi tervek? — Szeretnénk mind a kortárs, mind pedig a századfordulóhoz kötődő kiállításainkat megfelelő szinten dokumentálni, ehhez viszont igényes katalógusok kellenének. Hogy ezek valóban megfelelő színvonalon legyenek, ahhoz Pr- a jelenlegi és a várható árak tnéllett —mindenképpen-szponzorokra lenne szükségünk. Nem zárkózunk el egyfajta, még ízlésesnek mondható reklámtevékenységtől sem. Károlyi Júlia KAUTZKY NORBERT: A századik forduló Azt tudjátok, ezerszer elmondtuk, belőletek a sporthoz az érzék hiány- ' zik, és ez pótolhatatlan. Nem műláb az, ami csak úgy beakasztható, és lehet furikázni. Egy szó, mint száz, mindig előbb megyek a pályára, legalább fél órával. Csupa megszokásból állunk, és egyik-másik szent. Ha egyszer is átdobod—jó, ez nem irodalmi kifejezés —, magad kerülsz a gödörbe. Nem téged löknek be oda, ahogy a mindennapi életben megszoktuk. És nálunk a gödör életveszély, sokszor hetekig tart, és előfordul, hogy magaddal húzod az egész bandát. A vírusfertőzés kutyagumi; hányszor, de hányszor megéltem. Külön mese, és ilyen mesékből összehordhatnám a Gellért-hegyet, hogy a Himalájáról ne is szóljak; nagyképűség lenne. Annyira nem vittem, hogy jogom legyen hozzá. De végül is nem akarok belemerülni a szakmába, ennek is vannak törvényei, sokfélék, és hosszú idő kell, amíg belelátsz. A süket meg a vak húsz év után se tudja, merre a kijárat. Csiripeli a magáét, szólózik, az ilyennek jobb ráülni a szájára, hogy finoman fejezzem ki magamat, mert képes elrontani a legprincebb játékot is. Ez a mai nap valahogy nem akart összeállni: ezt ismeritek. Nyűglődtem éjszaka, már a lefekvésnél mintha ta- szigálna az ágy. Ezt hívják mifelénk gubancnak, ezt mindenki érti; ne tüntess magaddal, úgyis a helyedre kerülsz. Nincs az a minősítés — hát az, amit a dolgozókról összefirkálnak —,' ami a mienknél precízebb. A megját- szásba ne reménykedjen senki; luftballon, kipukkad. A bizonyítványt az ösz- szes tantárgyból kiállítod a saját kezeddel. És aki nem igazán jó fej — azokból nálunk is Dunát rekesztenek észre sem veszi, csinálja a hülyeségeit; azaz olyan, amilyen. Ez érthető, emberek vagyunk, habár előbb tisztázni kellene, mifélék. A mi emberünknél az a baj, hogy mást játszik, mint ami illik hozzá. Most minden attól függ, kinél van a kotta, mert abból fújják a nótát. Ha a főnök, mert ez kialakul, a jobb típusba tartozik, a helyükre teszi őket, gond nélkül, kisebb összecsapásokkal. Az ellenkezőjéről is van fogalmam, vettem már néhányszor a hattyút, és isten áldja. A meteorológiával semmi bajom, csak nem kell nagyon odafigyelni; fél füllel elég. Mondják este 'a szeles időt, a viharosra is számíthatunk. A szelet utálom a legjobbanv hülyét csinál az emberből, rohangálsz, mint a töketlen kutya, akinek az orra előtt húzzák el a libacombot. A közönség röhög, nekik könnyű, de most ebbe sem akarok belemerülni. A kettes villamos dugig, csúcsforgalom van; ma későn játszottunk. Ha előbb kezdünk, még le is ülhetek, az ácsorgást nem nekem találták ki. Százszor inkább futok, pedig, a térdeim, jó, nincs panasznap, egyem meg, amit sütöttem. Ha ez ilyen egyszerű lenne, de hagyjuk, nem téma. Ameny- nyiben igazán az lesz, fújhatjátok a takarodómat. A buszon kezdődhet a „mérlegeié?", nem úgy, mint a bunyósoknál, hogy erről is legyen némi fogalmatok, a százkilós nem csépelheti, mondjuk, az ötvenest. Nálunk sincs mindenki egy súlycsoportban. De ez nem kilóra megy; én úgy voltam vele, hogy aki elfért a hónom alatt és egy kis gógyija volt, bottal üthettem a nyomát. Elfüstölt, én meg rohangászhattam utána, mint egy kezdő. Most a nyeretlen kétévesek között lesem a zsugát. A labdának ez áz egyik neve, több is van. Hogy mi? Például börgolyó, laszti, szerszám, a többit rátok bízom. Hát persze, a „mérlegelés", az megmaradt. Hogy nem súlyra megy, attól egyszeriben kinyílt a fületek. Mit lehet mérni, ha nem súlyt? Egyszerű, mint a pofon, saját magad. Itt belül, mire vagy jó, éppen ma, ez hullámzik, ha odafigyelsz, kitapogathatod. Tehát méricskélsz, mint a patikus, ml várható? Lelépek a buszról, függöny, az első felvonásnak vége. Elcammogok a sporttelepig, rövid séta, csapatosan jönnek kifelé a fiúk, a hajuk? vizes, folyik a szövegelés, meccs nincs enélkül. „Tiszteletem, bátyám!" Szevasztok. „Mi lesz?” Majd kiderül. Van köztük néhány igazi spí- ler Játszottam ellenük nagypályás koromban, meg itt is. A presszó előtt összefutunk a melegitössel; a hóna alatt mankó. „Látod, egyik pillanatról a másikra történt, hidd el, profikám." Miért ne hinném? Ezer éve ismerjük egymást. Ott mindenki mindenkit ismer. A név lepasszolható, az övé a melegitös, az enyém a professzor. Nem mintha egyedül járna melegítőben, és jómagam valamikor is ültem volna katedrán. így alakult, persze, hogy nem szólítom melegítősnek, de ez megkülönbözteti a többiektől. Ez az. igazi közmegegyezés, esküszöm rá. És higy- gyétek el, csak ott létezik igazán. Mondom neki, nézd bátyus, rohadt dolog, de mással is előfordul, kimegy a nagymosásba. Hogy mi történt vele? Várjatok, mielőtt elfelejteném, ez nyugdíjasklub is, dumavár, napozóhely, sörparti a teraszon, ahol nosztalgiázva kibekkelik az időt. Egy öregúr, a „nagypapaképű" (van a vén francos, a viharvert ésfolytathatnám) közvetíti a műsort. „Hát érszűkülete van, azzal nyomták betegállományba a dokik.” Éz a doki engem is vádolhatna, mert többek köpött így is szólítanak. Összenézünk a melegitössel, a táppénzcsalás elfelejtve, a foci a legjobb gyógyszer, tudhatnák a doktorok. Az én fiaimnak nem sürgős, nyúzzák az idegeimet, szűk negyedóra, és fütyül a bíró, a bemelegítésből semmi se lesz, és anélkül játszani luxus; ma is legalább százötven év fórt adtunk az ellenfélnek. Lefogadom bármibe, a száz a minimum, nemcsak miattam, akit máshol lapátra tennének, ne szí- vóskodjon, megárthat az ilyesmi, de a fiúk között sincs igazán focikorú, mondjuk, harminc alatt. Hogy mégis a spiccen vagyunk, az élbolyban, az a rutin meg a taktika; ha kell, eldugjuk a labdát. Ha futóversenyt csinálnánk a meccsből, kiröhögnének. Húzom az időt, nem vagyok mai gyerek a szakmában, és a csoda megtörténik, befut a kapusunk. A kapitány élete sehol sem könnyű, de nálunk ■irtó nehéz, mert neki köszönhetem, hogy egyáltalán focista vagyok még. Mit néztek úgy rám, mintha most látnátok először? Igenis, miattam döntöttek úgy, két éve, hogy együtt maradnak. Még a bemelegítésen rágódom, amikor megkapjuk az első gólt, persze, hogy potya; mindig félek, ha a meccs nekünk áll, és az ellenfélnél annyi a bötlábú, hogy azt rossz nézni. Hajtanám őket, üvöltözöm, de hiába támadunk, eredmény az nincs, az úristennek se. Gabi kifulladt, cserélünk, valósággal berontok a pályára menteni a menthetőt. Persze, nem ezen múlt, hogy végül is kiegyenlítettünk. Hogy a bokám eltörhetett volna? Az is benne van, méghozzá mennyire, ha félsz, könnyebben elütnek, ez az igazság. Honnan tudom, hogy két perc van hátra a méccsből? Ne vicceljetek, itt benn ketyeg az óra, és halálpontos. Ennyi előny nekem is jár, nem igaz? Esküszöm, véletlenül kerültek a kapunkhoz, a laszti végiggurult a gólvonalon, a kapu üres, a kapusunk kimozdult, ezt kell megúszni, bevetődtem, hogy kikanalazzam, sikerült is, de a portás rám zuhant. A kapust hívjuk portásnak, és kilencven kiló a jó ember. Az öltöző az külön tészta, összezárnak az ellenféllel. És ettől lesz az egész, mit mondjak, olyan demokratikus, mint a foci. Ha bezárkózhatsz, az ellenfélből ellenség is lehet. Akármi az eredmény, békésén elviseljük. A presszóba utolsónak érkezem, szeretek a tus alatt ücsörögni. Hogy pipás vagyok, azt a fiúk is látják rajtam, van önkritikájuk. Ami pocsék, árról sohase mondom, hogy elfogadható. Még akkor se, ha nálunk mindenki a saját bukszájábólfizet, ugyanis társadalmi csapat vagyunk. Hogy megelőztük a kort jó néhány utcahosz- szal, az nem nagy dicsőség. És a kapitánynak kutya kötelessége őszintén beszélni, azt megszokták. Legalább a sör hideg, az is valami. A szomszéd asztalnál ülnek a főnökök, a bajnokság szervezői, a megszállottak üdvhadserege, boldog vigyorral, hogy ma is játszhattunk. Az egyik odaszól, csupán szerétéiből: „Meddig bírod még: dokikám?” Hadd el, mondom neki, ez még csak a századik fordulóm. Elvic- celödűnk, hogy ez kerek szám, de a százhúsz is az. És erre ittunk még egy kört, és hazabicegtem. TÜL AZ ELSŐ FÉLÉVEN Útban a tudáshoz Csöpp ujjacskák követik á sorokat, parányi szájak formálódnak „F”-re, „Ű”-re, majd örömittasamharsogja kis gazdájuk a levegőbe: Füles mackó. S máris jön az újabb erőpróba: új betűk, új szavak, ismeretlen jelentések ... Végül összeáll az olvasmány címe: Füles mackó és a fagy. Kezek lendülnek a magasba. Mindenki bizonyítani szeretne, megmutatni tudását ország-világ előtt, no és elsősorban a tanító néninek. Hiszen nincs jobb dolog, mint amikor a sorok között sétáló, fejeket megsimogató, bizonytalanokat biztató, határozatlanokat segítő Teri néni egy piros pöttyöt ragaszt a könyvecske lapjára, jelezve ezzel a dicséretét, elismerve a munkába fektetett energiát. Máris boldog mosoly önti el a maszatos arcocskát. A könyvbéli Füles mackó a faggyal ismerkedik. Ők a betűkkel, az olvasás örömével. Azután következhet a játék. Eljátsszák a hideget, a vacogást, Füles mackók lesznek, vagy az erdő fái... átlépnek az osztályterem beidegződött dermedt csendjéből az olvasókönyv meséjének világába. Azután új mese, új olvasmány, új játék ..., míg csak csöngőszó nem jelzi: itt a tízórai ideje. A kecskeméti Hunyadi János Általános Iskolában a betűvetéssel ismerkedő elsősök nem tudják, hogy ők az oktatás korszerűsítését célzó kezdeményezés főszereplői. Azt azonban a külső szemlélő is percek alatt tapasztalhatja, hogy valami egészen új és szokatlan légkör uralkodik náluk. A módszer nem különösképpen új: iskolaotthonos szóhasználattal került a köztudatba. Lényege, hogy a délelőtti oktatás—délutáni napközi otthon rendjét felbontva közelíteni próbálja az óvodát és az iskolát, minimálisra csökkentve ezzel a gyermek életének első jelentős törését: a két intézmény közötti átmenetet. Délelőtt és délután egyaránt tanítónő foglalkozik a kicsikkel. Az örökös délelőttösé a matematika és az anyanyelv rejtelmeinek föltárása (összesen napi két-három órában!), a délután pedig a készségtárgyaké, melyek fejlesztése komplex jelleggel, játékos formában történik. l Persze, bármennyire is érdekes a mese, a tanító bármennyire is igyekszik idejét úgy beosztani, hogy a 45 perc alatt testmozgásra, játékra is sor kerülhessen, egyre több kicsin mutatja jeleit a fáradtság. — A pedagógus szabadságát szeretnénk bővíteni — mondja az igazgatónő, Terbe Dezsőné — azzal is, hogy a jövőben ne kösse a 45 perces órakeret. Figyelve a gyerekek fáradékonyságát, alapozva teherbíró képességükre, kötöttségek nélkül adhassa át a tananyagot. Végignézve a néhány hónapja még az óvoda kötetlenebb napirendjében élő, ma már a tudás fájának gyümölcsét kóstolgató apróságokon, eszembe jutnak a tanítás után sárban csúszkáló, félregombolt kabátban sapkával focizó, a levegőtől rózsás arcú kisiskolások. Eljátszom a gondolattal: milyen lehet abban az iskolában tanulni, ahol az írásórát félbe lehet szakítani, hogy néhány percig az ablakpárkányra repült madarat kémlelhessék, ahol a hirtelen jött hóesés az udvarra csalogatja az osztályt, hogy aztán új lendülettel folytathassák a tanulást. — Mindez, persze, rendkívül szoros együttműködést követel a két pedagógustól — vallja az igazgatónő =—, hiszen az ismeretek elmélyítésére, a gyakorlásra délutánonként is sort kell keríteni. Ehhez azonban pontosan kell tudnia mindkét tanítónőnek, mit végzett a társa. — Az, hogy az eredményeink jók, nagy részben a szülők érdeme is — ismeri be a tanítónő, Krasnyánszky Teréz. — Ha nem mulasztják el megkérdezni a gyerektől, hogy mit tanult ma, ha hétvégeken együtt — s hangsúlyozom: jókedvvel -^gyakorolnak néhány percet, mar sokat Segítettek. Mindez, persze, öncélú kísérletezgetés maradna folytatás nélkül. A tervek szerint az első három évet ugyanaz a két pedagógus viszi végig a megszokottnál jóval nagyobb döntési szabadsággal. A következő „ciklus” a negyedik-ötödik osztály lesz, melynek szálait ugyancsak tanító fogná át, ám a szaktanárok sajátíttatnák el a diákokkal. Ez a két é.v lehetne ily módoű az önálló tanulási módszer elsajátításának, illetve kikristályosodásának időszaka is. Mindez — valószínűleg — alkalmat adna a tehetség, hajlam, rátermettség felismeréséhez is, alapot szolgáltatva ezzel a hat— nyolc osztályokban kibontakozó tehetséggondozó szakköri foglalkozásokhoz. * Hogy ez lesz-e az üdvözítő megoldás, nem tudom. Mint' ahogy azt sem, hogy az elméleti síkon oly remekül helytálló elképzelésen hogyan módosít a gyakorlat. Az viszont bizonyos, hogy az oktatás korszerűsítése elodázhatatlan. Az utat pedig, mely a tudás fájához vezet, sok másik közül kell kiválasztani. Csak a zsákutcától óvakodjunk! A kis hetesnek, persze, még egészen másutt járnak a gondolatai. O számol, összegez, majd vigyázzállásban jelent; — Teri néninek tisztelettel jelentem, magyarórára felkészültünk. A kis könyvek a padra kerülnek, a csöpp ujjak sorokat követnek — mert ezt várja tőlük a felnőttek komoly, s számukra még érthetetlen világa, túl az első iskolás féléven. G. Tóth Tímea I Nikolett már folyékonyan olvas. i Tanító néni, én tudom! • Muszáj ezt? • Leventénél kész a számlépcső. (Straszer András felvételei)
