Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-25 / 21. szám

1989. január 25. • PETŐFI NÉPE • 5 FELELŐSÖK KERESTETNEK Mit old meg a válás Tiszakécskén? Eladó az adósság • Bútorüzemük termékei gyorsan eladhatók, mert olcsók. (Tóth Sándor felvételei) Azzal ugyan nein vádolható a (volt) Tiszakécskei Építő- és Vegyesipari Szö­vetkezet, hogy nem alkalmazkodott a körülmények alakulásához: az utóbbi egy-két évben változást változás köve­tett a gazdálkodó szervezetben. Csak­hogy ezeket többnyire a korábbi álla­potok „ellehetetlenülése” kényszerítet­te ki, olykor csupán a tűzoltást, vagy ahogyan a szövetkezetiek mondják, a túlélést szolgálták. Mindez oda veze­tett, hogy a múlt év szeptember végén kettévált a szövetkezet, s két kisszövet­kezetként működik tovább, Üres óriáscsarnok Abból, hogy a két új elnököt egy épületben találom, arra következtetek, nincsenek perben, haragban egymás­sal. Ivaskó István, a Start Bútor- és Vegyesipari, és Pákozdi György, az Építő- és Vegyesipari Kisszövetkezet elnöke megerősítik, s meg is toldják ezt: nem a babaruha szétválogatása volt válásuk célja. Inkább árról van szó: nem volt más választásuk. A tör­ténteket a két elnök, valamint Fésűs Sándor, a bütorüzem, és Ézsiás József, a lakatosüzem vezetője idézi fel. — A nyolcvanas évek elején nagy beruházásba kezdett az akkor még ha­gyományos formában működő szövet­kezet: ezer négyzetméter alapterületű lakatosüzem építésébe. Mire elkészült, jóval többe került a tervezettnél, de elsősorban nem az anyagár-emelkedé­sek, hanem a drága, ráadásul felesleges építészeti megoldások miatt. Gépekre már nem maradt pénz, a meglévőkhöz pedig bőven elég lett volna 400 négy­zetméter alapterületű műhely. Az óriá­si csarnok azóta is jóformán üres. (Láttam. Az a néhány gép, berende­zés, s a falak mentén felhalmozott anyag, vasidom szinte elvész a hatal­mas helyiségben.) Hg- Arról pedig kevesen tudtak a szö­vetkezetben, hogy mennyi a cég tényle­ges adóssága — folytatja Ivaskó István —, ez .csak. a ve^etőségváltás után, s nem is egyszerre, hanem apránként de­rült ki. Az 1988 április végén tartott közgyűlésen még arról szólt a vezetői beszámoló, hogy a szövetkezet 10 mil­lió forintos nyereséggel zárta az előző évet. Miután megválasztották az új elnö­köt, Ivaskó Istvánt már arról tájékoz­tatták, hogy a szövetkezet tartozása 10 millió forint. De néhány pénzügyi ösz- szefüggés érthetetlen, vagy ha úgy tet­szik, gyanús volt számunkra, ezért p. m.-revíziót kértek: tiszta vizet akar­tak önteni a pohárba. .. — Ez a vizsgálat aztán kiderített olyat is, amire nem számítottunk, a gyanúnkat igazoló tartozások mellett fölfedeztek adóhiányt, s valami pénz­ügyi szabálytalanságot, amiért megbír­ságoltak bennünket. így az augusztusi vezetőségi ülésen már az volt a kérdés: elbíija-e a szövetkezet a valójában 20 millió forintos tartozás következmé­nyeit? Nem: erre a következtetésre ju­tott a testület. Megkérdeztük a tagokat is, végül úgy döntöttünk közösen: az egyből két kisszövetkezetet kell alakí­tani. Ez volt az egyetlen megoldás a túlélésre. — Mit jelent ez konkrétan? — A felszámolás veszélye fenyegette a szövetkezetét, közel kétszáz ember maradt volna munka nélkül. Többsé­gük nem hogy Tiszakécskén, de a kör­nyéken sem tudott volna elhelyezkedni. Fizet a tagság? Attól még nem tűnik el a 20 millió forintos tartozás, ha az egyből két szö­vetkezet lesz—adódik a következtetés, ám mielőtt erre magyarázatot kapnék, Ivaskó István kis kitérőt tesz a történ­tek felelevenítésében. — Korábban még igen nagy. kü­lönbség volt a hagyományos és á kis­szövetkezeti formában működő szerve­zetek gazdasági, pénzügyi szabályozá­sában — az utóbbiak javára. Az adott körülmények között a szövetkezetnek jól felfogott érdeke fűződött az átala­kuláshoz. Ennek azonban az volt az ára, hogy több mint félszáz embernek le kellett mondania a szövetkezeti tag­ságáról, Nem volt könnyű rábeszélni őket, hiszen a tagokat más jogok illetik meg a szövetkezetben, mint az alkal­mazottakat, ők a közös vagyonnak is részesei: erről kellett lemondaniok. Mi, vezetők, azt kértük tőlük, bízzanak bennünk, a változás csak formális lesz, a gyakorlatban ezentúl is olyan elbírá­lásban részesülnek, mint korábban. Hajlottak a szóra, megelőlegezték a bi­zalmat, tavaly júniusban kisszövetke­zetté alakultunk. S akkor nem sokkal később azzal kellett elébük állnunk, hogy a 20 milliós hiány a szövetkezet létét fenyegeti. Kitört a pánik, hiszen egy esetleges létszámleépítés az alkal­mazottakat érintette volna ... Akik nem sokkal azelőtt a rábeszé­lésnek engedve mondtak le tagsági vi­szonyukról most talán úgy érezték, csapdába estek. Ám a tagok kilátásai sem voltak sokkal rózsásabbak. A jog­szabály értelmében ugyanis a kisszö­vetkezet Veszteségét a tagoknak kell megfizetniök. Mindaddig, amíg a hi­ányt ki nem egyenlítik, csak a létmini­mumnak megfelelő összeg — jelenleg 3500 forint — illeti meg őket ^•fizeté­sükből. — Együttmaradva — folytatja Pá­kozdi György -—, a 20 milliós tartozás a többi részleget, tehát a bútor-, a szőr­meiparit, valamint a cipőfelsőrészké­szítőket is tönkretette volna. — így viszont „csak" az Építő- és Vegyesipari Kisszövetkezetet fogja tönkretenni —/ vetem fel js, amelyik a lakatosipari üzemet örökölte! — Ez egyáltalán nem biztos — tilta­kozik Ézsiás József üzemvezető. — Különböző elképzeléseink vannak ar­ra, hogyan tudnánk a nehéz helyzeten úrrá lenni. Ha sikerül, eladjuk a csar­nokot, az árából kifizetjük az adóssá­got. Ha nem sikerül, akkor több olyan bérmunkát vállalunk, amelyekhez gé­peket, felszereléseket is kapunk. Szeret­ném hangsúlyozni: lakatosipari tevé­kenységünk azelőtt sem volt vesztesé­ges, nem azért kerültünk ilyen helyzet­be, mintha rosszul dolgoztunk volna! Számíthatunk arra, hogy munkánk ezentúl is jövedelmező lesz, s ha növel­jük a termelést, növekszik a nyereség. Közben pedig arra törekszünk, hogy előbb utóbb önálló termékkel jelent­kezzünk a piacon, hiszen az mégiscsak biztonságosabb, illetve nagyobb hasz­not remélhetünk tőle. Rogyadozó falak — Mit örökölt válás után a bútoripa­ri kisszövetkezet? — Három olyan épületet, amelyek közül az egyik a jelenlegi állapotában öt év alatt összedőlne, de a másik kettő is felújításra szorul. Abból a pénzből, amit erre fordíthatnánk, mégis inkább a tanácsi kijelölésű területen hozunk létre egy üzemet. A jelenlegi szűkös körülmények ugyanis már a termelést nehezítik... "-7- De azért a bútoripar is nyeresége­sen dolgozik —. teszi hozzá Fésűs Sán­dor üzemvezető —, önálló termékeink­kel vagyunk jelen a piacon. Olcsó filő- és fekvőgamitúrát. kiegészítő bútoro­kat gyártunk. Úgy tűnik, arra a kérdésre, hogy me­lyik üzem milyen eredménnyel dolgo­zik, mindannyian érzékenyek. Tisztáz­zuk hát: mindent, anii veszteséget ho­zott a szövetkezetnek—például az áta­lányelszámolásos építési részlegeiket — már korábban felszámolták. Egye­lőre a felvevőpiac igényei is igazolják a két gazdálkodó szervezet létét, műkö­dését, azaz, szükség van a termékeikre, munkájukra. A szövetkezetiek érzé­kenységének inkább az lehet a magya­rázata, amiről nem, vagy legfeljebb utalásszerűén beszéltek. Hogy miért ju­tott idáig ez a közösség? Miért csak utólag derültek ki a hibák? Ki a felelős, kik a felelősek ezért, s azok most hol vannak? Osztoznak-e a nehéz helyzet­ben levők sorsában...? Almási Márta A rendőr Diplikár Déneshéz fordult. — Ebben az esetben velünk kell jön­nie... — De hát mit követtem el? — érdek­lődött Diplikár Dénes. — Ezt majd odabent kiderítjük — válaszolta a törzsőr. Diplikár Dénes a szellőzőablakra né­zett, majd a mártírok nyugalmával meg­szólalt: — Hogy én még egyszer meg­másszam ezt az ajtót?! Soha! Inkább jöjjenek be maguk!... A törzsőr igyekezett türtőztetni ma­gát. — Nézze, mi hárman vagyunk... Maga meg csak egyedül. — Tudja mit? Hozok egy létrát, úgy könnyebben bemászhatnak!— válaszol­ta Diplikár Dénes, és elhagyta az elő­szobát. Aztán létra helyett egy könyvvel tért vissza. Egy Körkép antológiával, melyben abban az évben kilencvenkilenc író szerepelt. Diplikár Dénes kikereste benne saját fényképét, majd az egész kötetet kiadta a rácson.- — Látják? Ez én vagyok. A rendőrök sokáig gusztálták Dipli­kár Dénes arcmását. Az egyikük kijelentette: — Nekem ez gyanús. Erre a Sztálin-bajszos mint a rövidlá­tók, egészen közelről kezdte nézni a fo­tót. Megvizsgálta a ragasztást, megráz­ta a lapokat. — Szóval maga író — szűrte a fogai közt. Diplikár Dénes meghallotta. —1 Méghozzá nem is akármilyen — felelte. — És miket szokott írogatni? — kér­dezte, majd mint aki bűnjelet talál, je­lentősen a pirospozsgásra nézett: öt év­vel ezelőtti aktnaptár volt-, két oldal kö­zé beszorulva. .■ A bestseller író válasz helyett ismét eltűnt; hóna alatt néhány színes fedelű könyvvel tért vissza, egyenként kiado­gatta a rendőröknek. —- Tudományos­fantasztikus történetek és bűnügyi regé­nyek. Ha netán politikát keresnének benne, ki se nyissák ... Garantáltan po­litikamentes művekről van szó, mert en­gem nem érdekel a politika... — Ezzel nincs egyedül — bólintott a Sztálin-bajszos, miközben zsebébe süly- lyesztette az aktnaptárt és belelapozott Diplikár Dénes egyik könyvébe. Félóra elteltével Diplikár Dénes még­iscsak megjelent hóna alatt a létrával. Óvatosan az ajtóhoz támasztotta, és megköszörülte a torkát: a rendőrök ab­bahagyták az olvasást, és kelletlenül a bestseller íróra pillantottak. — Mondtam én, hogy mégiscsak jobb lesz, ha maguk másznak be hozzám — suttogta —, a végén még megfáznak lit nekem! Mindjárt kész a forralt bor, meglátják, milyen jólfog esni majd olva­sás közben... A rendőrök összenéztek) bólintottak, majd mászni kezdtek. — Ugye a kövér ölte meg az UFO­parancsnokot, hogy megszerezze magá­nak a kincset? — lihegte a Sztálin- bajszos, miközben átpréselte magát a szellőzöablakon, és megkapaszkodott a létrában. * Diplikár talányoson mosolygott. , ,\ ~r Szerintem a kertésznek semmi kö­ze a gyilkossághoz — jegyezte meg a másik zászlós, aki már éppen a kilincsre tette a lábát. — A nyakam rá, hogy a házigazda mérgezte meg a bort. Becsa­logatta azt a három hülyét, aztán kam­pec, kinyírta a szerencsétleneket... A pirospozsgás maradt utoljára. Már elérte a létra legfelső fokát, amikor ész­revette a falnak támaszkodó szemtanút. %'-A:iHé, maga1 — szólt oda neki. A szemtanú fölemelte a fejét, és kigu­vadt szemét a törzsőrmesterre emelte. — Maga most már hazamehet! Majd mi befejezzük az intézkedést... 3. A MEGHÍVÓ D., a megőszült, ám öregségére is ne­mes vonású író az évek során akkora szaktekintélyt harcolt ki magának a kri­minológia és a science fiction tudomá­nyában, hogy nélküle egyetlen hazai vagy nemzetközi kongresszust sem ren­deztek sehol a világon. Amikor nem sokkal nyolcvanharma­dik születésnapja előtt megkapta a meg­hívót, először azt hitte, hogy a postás rossz címre kézbesítette, de amikor már harmadszor vizsgálta meg nagyítóval a címzést, be kellett látnia, hogy a külde­mény neki szól. Ez állt benne: „Kedves barátunk! Ezúton tudatjuk veled, hogy folyó év december 24-én, Kuskál Ferenc, az utol­só magyar partizán és ellenálló életének százegyedik évében itthagyott bennün­ket. Ebből az alkalomból úgy döntöt­tünk — hála a békés egymás mellett élésnek, a tartói világbékének és a fasiz­mus teljés felszámolásának —i hogy szövetségünket, mely hős ellenállóinkat tömöritette magába, megszüntetjük, mi­vel fungálásához nincs többé lehetőség. Egyben pedig megalakítjuk az Ifjú El­lenállók Nosztalgia és Hagyományőrző Egyesületét. Szeretnénk, ha megszünte­tési, illetve megalakulási ünnepségün­kön részt vennél, valamint tapasztalata­id átadásával segítséget nyújtanál gyer­mekeink felkészítésében a következő Ki mit tud?-ra, vetélkedőre stb. Megjelené­sedre feltétlen számítunk.” D., mivel irtózott a politikától, papírt, tollat vett elő, és írni kezdett: „Kedves barátaim! Puritán ember lévén sosem szerettem az ünnepeket, különösen, ha az'hivatal­ból történik. Egyébként égészségi álla­potom sem engedi meg, hogy részt ve­gyek nagy horderejű vállalkozástok alapkövének megszüntetésében, illetve lerakásában..." Kevésnek találta ezt a két mondatot, így még odakanyaritott egy harmadik, amolyan bölcselkedő D.-i záróakkor­dot: „És ne feledjétek, több nap, mint kolbász!’’ E levél megírása után D.-nek nem jelenhetett meg több könyve. EPILÓGUS D. ismerősei, barátai, tisztelői attól tartottak, hogy az öreg szív már nem fogja elbírni ezt a traumát. De tévedtek. Ugyanis mint kiderült, D. sosem szere­tett inti, így most már végre-valahára napjait kedvenc időtöltésének szentelhet­te: vagy UFO-kat keresettfönn az égen, vagy halottakat lenn a bokorban... ADÓSZÁMÍTÁSUNK ELSŐ ÉVE Láthatatlan jövedelmek A személyi jövedelemadó rendszerének alapelve, lényege, hogy az állampolgárok vala­mennyi jövedelmét összevon­tan, együttesen vizsgálja, hogy az adó mértéke, s ezen keresztül a köz terheiből vállalt részese­dés a tényleges keresettel legyen arányban. A törvény egyértel­műen ezt a célt szolgálja: ebben az esetben viszont a társadalmi igazságosság azt követeli, hogy ne csak a hivatalos szerződések, és munkaviszony alapján kifize­tett, számlával, nyugtával, pa- pírral-pecséttel szentesített ösz- szegek szerepeljenek az adó­alapban, hanem a kézből kézbe, zsebből zsebbe csordogáló, úgy­nevezett „láthatatlan” pénzek is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az egyes, „borravalós” területe­ken, mondjuk a vendéglátóipar­ban dolgozók papíron bizonyít­ható keresete—amely gyakorta a teljesen adómentes 48 ezer fo­rintos összeget sem éri el—nem azonos a jövedelmükkel. Ez utóbbi eléri, sőt néha többszö­rösen meghaladja azoknak a dolgozóknak a keresetét, akik — mivel munkaviszonyból jut­nak jövedelemhez, s minden fel­vett fillérük többszörösen doku­mentálva van — jelentős adót fizetnek. Az önadóztatás gyakorlata Ha valóban meg akarjuk va­lósítani az igazi köztehervise­lést, tehát azt, hogy az állampol­gárok bevételeik, keresetük ará­nyában járuljanak hozzá a kö­zös — kulturális, egészségügyi, infrastrukturális — kiadások­hoz, ezeket a jövedelmeket is figyelembe kell venni az adóbe­vallás kitöltésekor. De ez nem úgy történik, ahogy azt a leg­több érintett az adótörvény el­fogadásának időszakában kép­zelte: nem az adóhatóság dönti el, afféle „hasraütéses” mód­szerrel, hogy kinek, mennyi lát­hatatlan jövedelme képződhet, és ez után mekkora adót kell fizetnie — mindenki maga tesz vallomást bevételeiről. Az új magyar adórendszer minden szempontból az ön­adóztatás elvei alapján műkö­dik. Jövedelméről -steljes jöve­delméről — mindenkinek saját magának kell számot adnia: az úgynevezett láthatatlan jövedel­meket, a borravaló, illetve hála­pénz címen kapott összegeket is az adófizető számolja össze, tartja nyilván, és ő tünteti fel adóbevallásában is. Fontos tudnivaló, hogy az összeg mellett az adóívre be kell írni azt a tevékenységet is, amelynek ellenszolgáltatása ré­vén ilyen bevételhez jutott. Az adóhatóságnak, az ön­adóztatás rendszerében, csak akkor van joga kétségbevonni azoknak az adatoknak az igaz­ságát, amelyeket az adóalanyok adóvallomásukban feltüntettek, ha hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy az adóív kitöltésé­nél nem valós adatokat vettek figyelembe. Ebben az esetben viszont joga van a szankcioná­lásra is. Ellenőrizhető-e az ellenőrizhetetlen? ' Azoknál, akik jövedelmeik­hez hivatalos kifizetőhelyeken, keresztül jutnak, nagyon egy­szerű az esetleges tévedések, a fel nem tüntetett jövedelmek fel­kutatása: az adóbevallások és a kifizetőhelyek számadatai egy számítógép jóvoltából „talál­koznak”, ütköznek egymással, és így az esetleges feledékeny­ség, tévedés azonnal kibukik. Természetesen, figyelembe véve az adatok tömegét, ez az „azon­nal” is eltarthat egy-két hóna­pig. A láthatatlan jövedelmek esetében a bizonyítás már nem ilyen egyszerű ... Abban az esetben, ha valaki „borravalós” szakmában tevé­kenykedik, és az adóbevallás­ban egyetlen fillér efféle jövedel­met sem tüntet fel, könnyen megfogható. Elég, ha egyetlen egyszer rábizonyítják, hogy el­fogadott, bármilyen kis összegű „jattot”, egyértelműen igazolást nyer, hogy az adóbevallása nem felel meg a valóságnak. Abban az esetben, ha valaki feltüntet egy bizonyos összeget az adóívnek ebben a rubrikájá­ban — a nyomtatvány Jövedel­mek című táblázatának 11. so­rában kell feltüntetni az ilyen bevételeket —, de valós bevéte­lei ennél lényegesen nagyobbak, az úgynevezett vagyonelszámol­tatás eszközével élhet a hatóság. Ha valaki 1988-ban azt nyilat­kozta, hogy vagyonának értéke egymillió forint, és egy vagy két évvel később már húszmilliós vagyonnal rendelkezik, miköz­ben csak pár százezer forintos jövedelem után adózott, nyil­vánvaló, hogy bevételei jelentős részét eltitkolta az adóhatóság elől. Ilyen „elszámoltatásokra” azonban csak ritkán, nagyon alapos gyanú esetén kerül majd sor. Nem hivatkozási alap Az adóbevallásban tehát csak a ténylegesen megkapott borra­valóval, hálapénzzel kell szá­molni, s nem kerülhet sor sem­miféle, vélt bevételekre alapított adókivetésre. Az az indulat, amely a borra­valós szakmában dolgozókat 7— pincéreket, fodrászokat, ta­xisokat, és így tovább — fűtöt­te, hogy „ezentúl megkövetelem a borravalót, ha már adót fize­tek érte”, teljességgel indokolat­lan és alaptalant. Ugyancsak nélkülöz minden alapot az a fel­háborodás is, amely az orvo­soknak odacsúsztatott hálapénz adóztatásának bejelentését kö­vette. Nem az adó „legalizálta” az egészségügy áldatlan, hála­pénzes gyakolatát; az — mivel törvény nem tiltotta — eddig is legális volt, legfeljebb etikai ki­fogások lehettek ellene, azok pedig most is jogosak. Az adó/ rendszer a tényleges helyzet rea­litásaiból indul ki, és — éppen a társadalmi igazságosság szel­lemében — rendelkezett úgy, hogy ha minden jövedelem adó­zik, akkor ez se maradjon ki az adóalapból; ne jussanak indo­kolatlan előnyhöz az orvostár­sadalom bizonyos rétegei, ne fi­zethessenek lényegesen keve­sebb adót, mint azok a kollégá­ik — laboratóriumi, kutató or­vosok, kórboncnokok — akik­nek a fizetése talán éppen azért nagyobb, mert munkáltatójuk tisztában volt vele: ezekben a munkakörökben ritkán fordul elő, hogy diszkrét mozdulattal borítékot csúsztassanak a fehér köpeny zsebébe. Természetesen vannak olyan láthatatlan jövedelmek is, ame­lyek nem szerepelnek, nem sze­repelhetnek az adóív rubrikái­ban, hiszen elfogadásuk jogot sért, törvényellenes. A külön­böző kenőpénzek, jóindulat vagy konkrét segítség megvá­sárlására kifizetett összegek, a megvesztegetések anyagi elő­nyei már büntetőjogászokra tartoznak akkor is, ha létükre, teszem azt, egy adóellenőrzés során derül fény. Csík István Plutónium a kagylókban A baktériumokról és az algákról már régóta tudjuk, hogy a vízből vagy a levegőből felvéve bizonyos vegyi elemeket nagy mennyiségben felhalmozhatnak szervezetükben. Legújabb karlsruhei (NSZK) kutatók magasabbrendű állati szer- vezetben-is nyomára bukkantak ennek a jelenségnek: az édesvízi kagylók plutóni­umot különítenek el és halmoznak fel szervezetükben. Eddig a zuzmókat és a mohaféléket tartották a plutónium leghatékonyabb bioindikátorának, biológiai jelzőjének- Ezek a szervezetek különleges anyagcseréjükkel felhalmozzák maguk­ban a plutóniumot, így biológiai elemző „készülékként” lehet felhasználni őket. A karlsruhei kutatók most megállapították, hogy a folyami kagylók eddig ismeretlen mértékben tárolhatnak plutóniumot a húsukban és a héjukban. A hú­sukban felhalmozott plutónium 260-szor, az élő (vagy elpusztult) állat héjában levő pedig 15—25 ezerszer több lehet, mint természetes környezetüké, a folyóvízé. A bioindikátorok azt az előnyt kínálják, hogy már kis mennyiségű mintából is kimutathatják a keresett anyagot. Eddig a folyóvíz plutóniumkoncentrációjának mérésére 50 liter Rajna-vizet kellett feldolgozni. I 9 Az új, korszerű csarnok szinte üres.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom