Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-28 / 308. szám

Áthelyezett sportpálya Nyolcvanöt éve született Buda­pesten, és Wa­shingtonban halt meg Neumann Já­nos (1903— 1957) egyetemi professzor, száza­dunk egyik legki­emelkedőbb ma­tematikusa. Egyetemi tanulmányait párhuzamo­san folytatta Zürichben és a budapesti tudományegyetemen. A svájci egyete­men vegyészmérnöki oklevelet, Buda­pesten viszont matematikai doktorátust szerzett. Matematikai alkotómunkáját egyébként már középiskolás korában megkezdte. 1927-ben — tehát 24 évesen — a hamburgi egyetem magántanára lett, 1931-től pedig az amerikai prince- toni egyetem professzora. 1954-ben az USA atomenergia-bizottságának tagjá­vá nevezték ki, s e minőségében műkö­dött haláláig. Munkássága kezdetén el­sősorban matematikai logikával és hal­mazelmélettel foglalkozott; tőle szár­mazik a halmazelmélet egzakt megala­pozása. A kvantumelmélet terén klasszi­kus értékű eredménye a fizikai mennyi­ségek mérése elméletének matematikai alapvetése, az ún. „tiszta" kvantumme­chanikai állapotok fogalmának beveze­tése. A játékelmélet is elsősorban neki köszönheti létrejöttét, s ezzel együtt a közgazdasági jelentőségében azóta álta­lánosan elismert úgynevezett operáció- kutatás. Fontos szerepe volt az elektronikus számítógépek kifejlesztésében; a számí­tógép-konstrukció alapvető gondolatai tőle származnak. December 28-án, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ. Latabár Kálmán bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor: KIS MUCK. 14 órakor: MIRR MURR KALANDJAI (rajzfilmek). Előzetes December 31-én,' szombaton 20—05 órá­ig: szilveszteri bál a Három Gúnár Fogadó összes termeiben. Még várnak érdeklődőket. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: HUPIKÉK TÖRPIKÉK ÉS TÖRPICUR. sz., belga rajzfilm. Háromnegyed 6 és 8 órakor: ÁTJÁ­RÓ ÉLET ÉS HALÁL KÖZÖTT. Sz„ mb„ francia film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakon AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE. Sz., mb., olasz film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: HUPI­KÉK TÖRPIKÉK ÉS TÖRPICUR. Sz., belga rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: FEHÉR . FEKETÉBEN, sz., mb., amerikai film. Stndiómozi: 7 órakor: ÚRVACSORA. Svéd film. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: VISSZA A JÖVŐ­BE. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 6 és'8 órakor: A KILENCFARKÚ MACSKA. Sz., olasz—NSZK krimi. 16,éven felüliek­nek. KISKÖRÖS . Stiídiómozi: 7 órakor: SÍR AZ ÚT ELŐT­TEM III. KERESZTÚTON. Magyar doku­mentumfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 ólakor: AZ ISTE­NEK FEGYVERE, sz., hongkongi kaland­film. Stúdiómozi: 6 órakor: TÖRVÉNYTŐL SÚJTVA. Amerikai film. HSZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: A HÁZIBULI FOLYTATÓDIK. Sz., mb., francia film. Új sportpályákat kapott Kecskeméten a Czollner téri Tóth László Általános Iskola. A történet előzménye, hogy az új megyei könyvtár építése miatt lebontották a Filantróp Környezetvédelmi és Tüzeléstechnikai Vállalat Arany János utcai fűtéstechnikai irodáját. A cég a Czollner tér mögött épít új szolgáltatóházat, ezért elfoglaltak az iskola udvarából 1450 négyzetmétert. Az. igénybevett területen Sportpályák voltak, s ezeket a Filantróp Vállalatnak pótolni kellett, amit meg is tettek, kétmillió forintos költséggel. Amiért mindezt lefotóztuk: az új pálya szebb, mint a régi volt. (Tóth Sándor felvétele) Új külföldi tévésorozatok Új külföldi televíziósoroza­tok sugárzását kezdi meg január elején a televízió. Január 7-én indul az a 26 ré­szes angol sorozat, amely az em­beri szervezettel, s annak műkö­désével igyekszik megismertetni a nézőt. A hazájában jól ismert orvos író és tévéproducer Kari Sabbagh által és Christian Bar­nard professzor szaktanácsadói közreműködésével készült film egyebek között arra ad választ, hogyan képes az ember az állan­dóan változó környezethez al­kalmazkodni. Bemutátja, mi­lyen folyamatok mennek végbe szervezetünkben, s hogyan vé­dekezünk a kórokozók megúju­ló támadásaival szemben. A filmben a legmodernebb tech­nikák: elektronmikroszkópos, ultrahang- és endoszkópos fel­vételek segítik az életfolyama­tok alaposabb megértését. Január 5-étől vetítik Az arany című ötrészes olasz dokumen­tumfilmet, amely az emberiség történelmében oly nagy szerepet játszó nemesfémet mutatja be — több szempontból. Szó lesz a sorozatban az egy évszázaddal ezelőtt dúló aranylázról, a világ legnagyobb aranylelőhelyeiről, az aranyművesség és az ékszer­készítés fortélyairól, az arany és á pénz kapcsolatáról, az arany­nak a világgazdaságban betöl­tött szerepéről. Ugyancsak olasz produkció lesz a Polip című hatrészes bűn­ügyi filmsorozat, amelynek su­gárzása január 3-án kezdődik. Egy rendőrfelügyelő és a szicí­liai maffia szélmalomharcáról, az olasz politikai és társadalmi élet számos területét érintő tit­kos szervezetről szóló történet rendezője a Magyarországon is jól ismert Damiano Damiani. Január 7-étől látható majd A szív című hatrészes olasz tévé­film, amely Edmondo de Amicís olasz író 1886-ban írt regénye alapján készült. A regényt sok nyelvre lefordították és magya­rul is több kiadást ért meg. A film cselekménye két szálon fut: az egyik a XX. század első éveiben játszódik egy elemi is­kolában, a másik pedig az I. világháború idején. Hanglemezgyártás Mohácson A Mohácsi Farostlemezgyár új vállalkozásba fogott a Nívó Kft.-vel: hanglemezek préselését kezdték meg a gyár egyik régi üzemében, ahol a préseléshez szükséges villamos energia, víz és gőz már megvolt, ezek a farostlemezgyártáshoz is szükségesek. Az eddig monopolhelyzetben levő Hungarotonnal szemben itt kisebb példányszámban is vállalnak hangle­mezgyártást. Az év végéig várhatóan több tízezer hanglemez készül el a mohácsi gyárban. (MTI-fotó: Kálmándv Ferenc.) Megyénk az országos sajtóban Képes 7, 1988. 52. szám: Hárs György: Chagall kézcsókja. (Anna Margit 75 éves. A művésznő Borotán született, Jánoshalmán kezdett iskolába járni.) Kertészet és Szőlészet, 1988. 51-52. szám: -valló-: Kiskőrösön rólunk vetélked­tek. (A lapban közzétett szakmai ismeretek szolgáltak alapul a Kiskőrösi Petőfi Sándor Kertészeti Szakközépiskolában rendezett vetélkedőhöz.) Magyarország, 1988. 52. szám: Nyárády Gábor: Petőfi-kutatás. Árendások. Egy jó barát Szabadszálláson. Néphadsereg, 1988. 52. szám: Kúzma-Tóth István: Légi, földi barátok. 40 éves A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Kettős haláleset karácsony előestéjén Öregcsertő külterületén, az 5301-es számú úton december 23-án reggel a 25 éves Tóth László (Kiskunfélegyháza, Kilián György utca 1.) személygépkocsijával egy kanyarban megcsúszott, áttért az úttest bal oldalára, ahol az árokba hajtott és egy fának ütközött. Utasai közül felesége, a 27 esztendős Kuruczleki Éva és az 51 éyes Kuruczleki Józsefné (Tiszaalpár, Bokrosi utca 4.) súlyos, míg a 6 hónapos Tóth András (Kiskunfélegyháza, Kilián György utca 1.), valamint a gépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett. Ugyanezen a napon délután Lajosmizsén, a Dózsa György és a Hunyadi utca kereszteződésében Ugrina Jánosné 38 éves helybeli lakos (Vásártér utca'ő.) sze­mélyautóval nem adott elsőbbséget a védett útvonalon segédmotor-kerékpárral közlekedő Szabó János 38 esztendős lakosnak (Vendel utca 4.) és összeütköztek. A motoros súlyosan megsérült. Ugyanezen a napon Kiskunhalason is történt baleset. A Kárpáti utcában a 28 éves Bozsány Albert (Kiskunhalas, Alsószállás 243.) kistehergépkocsival elmu­lasztott elsőbbséget adni a kerékpárúton közlekedő 58 éves Babos Józsefnek (Kiskunhalas, Bajza utca 54.), ezért összeütköztek. A kerékpáros súlyosan megsé­rült. December 24-én, nem sokkal éjfél után, Kecskemét határában az ágasegyházi (Kossuth Lajos utca 23.) Rab István személyautójával a jobb oldali útpadkára hajtott és egy fának ütközött. A kocsiban utazó 19 éves Fekete Pál (Ágasegyháza, Sándortelep 17.) és a 28 esztendős Jéga Kovács István (Ágasegyháza, Bocskai utca 5.) a helyszínen életét vesztette. Borsos József 20 éves ágasegyházi lakos (Kossuth Lajos utca 82.) életveszélyes, a 22 éves vezető pedig könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja, de Rab István vezetői engedélyét már a helyszínen elvették. Kalocsán, a Kossuth Lajos és a Bacsó béla utca kereszteződésében december 24-én a déli órákban személyautóval kanyarodás közben egy villanyoszlopnak ütközött Rákóczi Róbert 26 éves helybeli lakos (Dózsa György urca 23.). A vezető könnyű sérülést szenvedett. a ROVKI. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1988. december 28., szerda Névnap: Kamilla Napkelte: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra Holdkelte: 21 óra 38 perc Holdnyugta: 10 óra 29 perc . jf AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: December 26-án Kecskeméten a kőzéphő- mérséklet 4,3 (az 50 éves átlag 0,3), a legma­gasabb hőmérséklet 10,2 fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 4,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,1,13 órakor 7,5 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet mínusz 2,1 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1027,3 millibar — nem változó — volt December 26-án Baján a középhőmérséklet 2,4 (az 50 éves átlag mínusz 0,2), a legmaga­sabb hőmérséklet 11,6 fok volt. Csapadék nem hullott, a nap 6,4 órán keresztül sütött. Teg­nap reggel 7 órakor mínusz 2,8, 13 órakor 10,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet mínusz 3,4 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1027,6 millibar — süllyedő — volt ÚJ KÖNYVEK: Thomas Mann: Naplók I. 1918—1921, 1933—1939. (Emlékezések) — Brigitte Hamann: Er­zsébet királyné — őrök kortársaink. Válogatás a világirodalom XIX. és XX. századi kisprózájából—Németh Lajos: Csontváry — Eberhard Czaya: A Föld folyói — Larry Gonick—Mark Whee- lis: Képregény. Genetika a vízözöntől a transzpozonig — Nemzeti olvasó­könyv. Közreadja Lukácsy Sándor — Kertész István: Aidától Zerlináig — E. R. Valentine: Fogalmak és nézőpontok a pszichológiában — Nők Magazinja Évkönyv ’89 — Bodnár Béla—Bodnár Zoltáh: Lombikbébi és társai —- Bayer Ilona—Német Andrea: Fészek, művé­szek, otthonok — Botos János—Gyar­mati György—Korom Mihály—Zin- ner Tibor: Magyar hétköznapok. Ráko­si Mátyás két emigrációja között 1945 —56. — Danyril Granyn: A Bölény — Fóti Péter: Röpirat a lakáshelyzetről. (Gyorsuló idő) — Sinkó Ervin: Egy re­gény regénye. Moszkvai naplójegyzetek 1935—1937. — Cserhalmi Livia: Szív­izombetegségek —Háziállatok és társa­ik. I. (Kutyák) — Háziállatok. II. (Lo­vak) — Palágyi Jolanda: Gyógyító zó­nák — Hámori József: A veszélyeztetett értelem—A Teremtő kakukkja. Magyar gyógyszersegély Örményországnak A magyar gyógyszeripari vállalatok kedden útnak indították az első gyógyszer- segélyszállítmányokat, amelyek várhatóan még a héten megérkeznek a földrengés sújtotta Örményországba. A vállalatok összesen egymillió rubel értékben küldenek gyógyszereket s diagnosztikai műszereket a földrengés során tönkrement, nélkülöz­hetetlen gyógyítóanyagok és -eszközök pótlására. (MTI), HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL A negyedik oldalon ezúttal az első hazai „maszek” műkincskereskedőről, valamint a televízió átszervezését követően várható müsorpolitikáról olvashatnak lapunk előfi­zetői és vásárlói, s ugyanitt találhatják a Petőfi Népe szokásos ajánlatát, amit már kissé szilveszteri hangulatban állítottak össze munkatársaink. Tárcánk címe: Decem­beri etűd. Az ötödik oldalon arról értesülhetünk, hogy megalakul a Dél-magyarországi Gazdasági Kamara, s cikket olvashatunk a lengyel kisipar fejlődéséről. Ugyanitt kö­zöljük rövid gazdaságpolitikai információinkat is. — TŰZRIADÓ. Valószínűleg gondatlanság okozta azt a tüzet, melynek nyo­mán félmillió forint kár érte a Kecskeméti Tejipari Vállalatot. December 24-én este ugyanis a tejüzem alumíniumvázas irodahelyiségében a bekapcsolva felejtett fűtő- berendezés miatt lángba borult a szoba, valamint elégett a hűtőkonténerben tárolt sajt és vaj. A tüzet a kecskeméti állami tűzoltók oltották el. A rendőrség és a tűzoltó­ság az ügyben vizsgálatot folytat. — ISKOLASZÖVETKEZETEK FOCIBAJNOKSÁGA. Teremlabdarúgó- tornára hívta a kiskunfélegyházi Integrál Áfész a Bács-K iskun megyei iskolaszövet­kezeti csoportokat. A tornát Tiszaalpáron, az általános iskolában rendezik meg de­cember 28-án és 29-én. —ÓÉVBÜCSÚZTATÓ KONCERTET tartanak ma este hat órakor a tiszakécs- kei Arany János Művelődési Központban.'Reneszánsz muzsikáról a kecskeméti Ré­gi Zene együttes gondoskodik. TAKARÉKOS •yr~ Mit látok, mit látok? Autót vettél? — Vettem bizony. — Te spóroltad össze az árát? — Én bizony. —Hogyan? .: r— Megittam hatvanezer liter bort, s az üvegeket visszaváltottam. GYERMEKGYILKOSSÁG Megdöbbentő bűncselekmény'történt Heves megyében, Lőrinciben. A Heves Megyei Rendőrfőkapitányság eljárást, indított Potvorszki József 35 éves büntetett előéletű lőrinci lakos ellen, aki a Herédi utca 28. szám alatti lakásában december 23-án baltával fejbe ütötte Péter és Tamás nevű 8 éves ikergyermekeit. A két fiú a helyszínen meghalt. Ä rendőri vizsgálat szakértők bevonásával tart. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által indított széles körű nyomozás eredményeként elfogták Hajiul István 24 éves foglalkozás nélküli, büntetlen előéletű budaörsi lakost, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy megfojtotta Sági Józsefné 58 éves nyugdíjast. A vizsgála- ' tot a gyanúsított őrizetbe vétele mellett folytatják. (MTI) A hónap legudvariasabb autóbusz-vezetője Kedves Olvasónk! Január 5-éig küldje be a mellékelt szavazólapon annak -az autóbusznak a forgalmi rendszámát, amelynek vezetőjét a legudvariasabbnak, legelőzékenyebbnek tartja. Cím: Kunság Volán Vállalat, Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. V. 12. SZA VAZÓLAP Ki a legudvariasabb autóbusz-vezető? Forgalmi rendszám: ........................................ , A közlekedés helye: ................................................... Időpontja: .................... nap......................óra Nők Lapja, 1988. 52-53. szám: Bismarck Magyarországon. (A Duna—Tisza közi utazás kapcsán részletesen ír Kecskemétről.) Képes Újság, 1988. 52. szám: Csendes Csaba: Oláhné perlekedése. (Az Oláh Zoltán honvéd betegségéről szóló riportban többször említik a kecskeméti katonai kórházat is.) Karaván, 1988. 12. szám: Az MCCC Észak-pesti szervezetének 1989-es prog­ramja. (Az évadzáró találkozó 1989. szeptember 22—24. között lesz Kiskunhala­son. (Országos Évnyitó Találkozó és VI. Dél-alföldi találkozó. Helyszín: Kiskun- majsa, Termál Kemping és Motel. Programismertető.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1988. XII. 28-án, megrendelés sorszáma: 830011 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra:' 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ff, fél évre: , 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133 - 235x t • m

Next

/
Oldalképek
Tartalom