Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-24 / 306. szám

1988. december 24. • PETŐFI NÉPE • 5 m Figyelmes s Tisztelet az embernek A brigád és a személyi jövedelem • Most, év vége előtt szinte a 2. üzemen múlik a gyár sorsa: sikerül-e túlmunkával, hétvégeken is dolgozva teljesítem a szocialistaexport-tervet? (Gaál Béla felvétele) Micsoda ünneprontás! Hát kará­csonykor is a pénzről beszéljünk? A rút anyagiakról, ahelyett, hogy elmerenge­nénk az ünnep szépségén, lesnénk, hul- lik-e végre a hó, és örömmel legeltet­nénk szemünket az ajándékokon. Az ajtón kívülre csuknánk a gondokat, nem szidnánk az adórendszert, a „min­denható” Pénzügyminisztériumot, az inflációt és a kereskedelmet, meg sok minden mást még, amit szidni lehet. Végre elfelejtenénk, hogy az élet ma- napság'nehéz. Az ünnep —J ünnep. És mégis, az ember karácsonykor is eltöprenghet a miérteken. Például, miért dolgozik va­laki szombaton és vasárnap is, amikor pontosan tudja, hogy a túlmunkáért kapott pénz .felét elviszi az adó? Miért „húz” még mindig, amikor érzi, hogy a teher egyre nehezebb? Legyünk cini­kusak — épp a szeretet ünnepén — és intézzük el annyival, hogy mégiscsak kell az a pénz, ami az adólevonás után megmarad? Hát kell! De talán kell még valami más is,’ hogy viselni tudjuk a terheinket. A fiatalok nem jönnek Ülünk a kiskunfélegyházi Április 4. Gépipari Művek 2. üzemének irodájá­ban, heten az asztalnál. Az üzemveze­tőnek már nem jutott hely, az admi­nisztrátor íróasztalának támaszkodik. Hát igen, a pénzről beszélgetünk. Nem gyászos a hangulat, inkább vidám, az arcok is csak néha-néha komorulnak el. A lakatosok talán ilyen emberek, nem egykönnyen búsulnak neki az élet­nek. Van munka, és ez a fontos. A gyár létezik, dohog körülöttünk, s amikor valaki benyit az iroda ajtaján, mintha üzenne a beszűrődő zajjal az üzem a Bajcsy-Zsilinszky brigád tagjainak: Csak semmi lazsálás emberek, nem érünk rá! • — A személyi jövedelemadó egyfor­mán érintett mindenkit, nem vagyunk kivételek — mondja Lantos Antal cso­portvezető. — Mi viszi rá az ember, hogy hét végén is dolgozzon? Az, hogy megkapjuk a feladatot, és azt teljesíteni kell. Szombaton és vasárnap is. — Mindenki tudja, hogy minél töb­bet dolgozik, annál több az élvonás. A csoportunkban több a társadalmi funkciót is betöltő szakerpber, nekik már fölösleges magyarázgatni, hogy akkor is dolgozni kell'— vélekedik Trombitás László művezető. — Ők ér­zik a felelősséget a gyár iránt. — Nem sajnálják feláldozni a hétvé­gét a gyárért? — kérdeztem. — Nem egészen jó kifejezés a felál­dozás. Nem is egy-két hétvégéről van szó, majdnem mindig így van ez. Nem csak hat-hét órát, néha sokkal többet is dolgozunk szombat-vasárnap. Tilta­kozik is miatta a szakszervezet! — mo­solyog Zsibrita Sándor, a vállalati KISZ-bizottság titkára, a KISZ KB tagja, áki előszörre csak így mutatko­zott be: égy dolgozó. — A túlórával évek óta így állunk, •mert a havi készárut csak többletmun­kával tudjuk megtermelni. Most ha­vonta 40-50 órával dolgozunk többet — szól Fazekas Antal brigádvezető. — Kevés a fizikai munkás, ezért van szükség a túlmunkára — magyarázza Szabó Sándor szakszervezeti bizalmi. A gyár több mint ezer főt foglalkoztat, s ebből csak 350 ember a közvetlen fizikai dolgozó. — A-fiatalok nem szívesen jönnek, jobban ragaszkodnak a szabadidejük­höz-1-- teszi hozzá Keleti Károly, az üze­mi pártbizottsági titkár helyettese. — A pénz miatt most mar jó szakmunká­sok is mentek el tőlünk. Lehet, hogy itt is többet tudnának fizetni, ha jobb lenne a létszámösszetétel. Bonyolult a vállalat szerkezete is, módosította már a vállala­ti tanács, de ez nem elég. Majd, ha szorí- tóbb lesz'a helyzet, rákényszerülünk, hogy kevesebbet fontolgassunk. Szerelni hajnalig A gyár volt már nehéz helyzetben az idén. Alaposan elmaradtak a szocialis­ta országokba irányuló, elsősorban a szovjet export teljesítésével az év első felében. Azóta sikerült kemény mun­kával behozni a lemaradást, de még­sem lélegezhetnek fel megkönnyebbül­ten. — Az atomerőművi berendezéseken két éve még nagy volt a nyereség, most meg már a veszteség felé hajiunk — mondja Solymosi Ferenc üzemvezető, a vállalati tanács elnöke. — A kor­mány nem ösztönzi, inkább bünteti ma a szocialista exportot. Tavaly 130 mil­lió forint volt a nyereségünk, idén, ha a terv bejön, 15 millió forint lesz. És az embereink ugyanolyan jól dolgoztak, vagy még jobban, mint tavaly. Termé-' keink nagy része szocialista exportra megy, ahhoz, hogy átálljunk .a tőkés piacra, nagy áldozatokat kell hozni. A tőkés export miatt maradtunk el idén % többi gyártmánnyal, ezt kellett behozni, ezért van az, hogy az emberek terhelése most átlagban 150 százalék körüli. Nem mondom, a bruttó kerese­tek nagyon szépen alakulnak. No, erre egy kicsit fölforrósodnak a kedélyek. Egyik brigádtag sem tagad­ja, hogy néha igen felpaprikázódik, amikor kinyitja a fizetési borítékot.-7- Nem vagyok meggyőződve, hogy a bruttósítást jól csinálták meg a válla­latnál, és abban sem vagyok biztos, hogy a nettó keresetek elérik a tavalyi szintet — mondja Keleti Károly. — Év közben volt korrekció, de csak ott, ahol rendszeres a túlóra. Mi még ebben se részesülünk, mert nálunk egyenlőt­len a munkarend. Legfeljebb annyi elő­nyünk van, hogy tényleg betartjuk, és hazamegyünk a munkahiányos idősza­kokban. De ezt inkább csak a gmk- tagok használják ki, ők se arra, hogy hazamenjenek. A csoportunk majd fele gmk-tag, és az ő munkájuk is része a vállalati tervteljesítésnek.- Rákényszerülünk a túlmunkára. Amikor az adórendszer beindult, azt mondták, a főmunkaidőben megkere­sett bér nem csökkenhet. Helyes, de mégse jó, hogy a túlmunkáért a legna­gyobb a levonás. A hétvégékért, ami­kor az ember ahelyett, hogy a családjá­val töltené az időt, dolgozik. De ná­lunk mégsem volt még kiírva a faliúj­ságra, hogy az emberek nem dolgoz­nak többet, mert nem éri meg nekik­— mondja Zsibrita Sándor.- De mégis, miért? — kérdezem — Ilyen öntudatosak itt az emberek?- Öntudat .*.. — töpreng Keleti Károly. Azt mondják, ma már nincs ilyen, pedig ez már talán közel jár hoz­zá. .- Majd márciusban megméretik, meddig tart az' öntudat. Amikor meg­tudjuk, mennyi az adóhátralékunk -5S nevet a KISZ-titkár. A brigádtagok tréfával ütik el a kér­dést. Csak később, Solymosi Ferenctől kapok rá némileg magyarázatot. Az Április 4. Gépipari Művek Kiskunfél­egyházán nem egy gyár, hanem „a” gyár. Amihez mindennek ellenére, a bajokkal, nehézségekkel együtt ragasz­kodnak az emberek. Talán csak a legfi- atalabbaknál nincs meg a kötődés, a régiek, akik szinte itt nőttek fel, itt tanultak, sok mindenre képesek a gyá­rért. Becsületből, szolidaritásból, pén­zért vagy munkahelyféltésből? A legil­letékesebbek nem akarnak magyaráz­kodni. Persze, miért is kell szavakkal magyarázni, ami tettekkel bizonyítha­tó? Azzal, hogy hajnalig szerelték , a sürgős exportszállítmányt, éhesen, va­csora nélkül, reggel felé megosztozva néhány szendvicsen. És mégis: miért? De hát karácsony van, s hamarosan itt az új esztendő. Ilyenkor illik meg­kérdezni, ki mit kíván magának, mi-' lyen „ajándékot” várna az élettől. Á brigádtagok kívánságai szerények, s talán nem is kell meglepődni rajta, hogy jó részük a gyárral kapcsolatos. Folyamatosabb és gyorsabb munkael­látást szeretnének, ütemesebb terme­lést, szervezettebb munkát. Stabil ren­det az országban, előrevivő vitákkal, tevékeny fiatalokat, meg azt, hogy a keresetek reálértéke ne csökkenjen so­kat, mert a többletmunkának is van határa. És kevesebb túlórázást kíván­nak maguknak, hogy többet lehesse­nek együtt a családdal. —1 Nagyon szeretném, ha ez a kol­lektíva nem bűnhődne azért, mert éve­kig helytelen volt a gazdaságpolitika az országban — mondja az üzemvezető. — Szeretném, ha a vállalat nem sínyle- né meg a mai gazdasági helyzetet. Ha­gyományai vannak a gyárnak, itt min­dig volt az emberekben lelkesedés. Re­mélem, hogy a kollektívánk együttma­rad és eredményesebben dolgozik, mint eddig, bár tudom, hogy egyelőre nem túl kedvezőek a kilátásaink. Nem várjuk el senkitől, hogy 16 órát dolgoz­zon, de ha igen, megbecsüljük érte. Idézet a vállalati tanács augusztusi ülésének jegyzőkönyvéből: „A legjob­ban húzó embereket sújtotta a szemé­lyi jövedelemadó. Elveszett az ösztön­ző hatás. ... Szombat, vasárnap dol­goznak az emberek annak ellenére, hogy tudják, fizetésük felét elviszi az adó. A tőkés export miatt felfüggesz­tettük a szabadságolást. Tisztelet ezek­nek az embereknekvDe meddig tudjuk mozgósítani őket? Értelmes célért, ér­telmes irányítással ezekkel az emberek­kel sokra vagyunk képesek.” Lehet, csak ennyi a magyarázat a miértre. Talán nem rontja el szép ün­nepünket, ha bevalljuk (mielőtt be­csuknánk kis időre azt az ajtót),- hogy kell a pénz, az értelmes cél, és kell a tisztelet. Az embernek, aki dolgozik. Minden­kinek. Magyar Ágnes Kecskeméti beszélgetés Marosi Izidor püspökkel A kecskeméti főplébánia egyik, a Sza­badság térre néző apró szobájában be­szélgetünk ... Kint tavaszt ígér a de­cemberi enyhülés. Százak, ezrek sietnek egyik üzletből a másikba. Advent vége, karácsony vigíliája van. Az ajándékozás lázában ég a város... E szerényen berendezett, zárdái han­gulatot árasztó dolgozószobában fo­gadja vendégeit rendszeresen a Rétság- tól Tápéig, Dunaegyházától Dánszent- miklósig terjedő hatalmas egyházi igaz­gatási körzet lelkipásztora: Marosi Izi­dor püspök. Bár az "egyházmegye központja^ Vá­con van, a fölösleges reprezentációt egész életében kerülő elöljáró gyakran s szívesen időzik az aulától—a székhely­től —távol, itt, korábbi állomáshelyén. Valójában ez a homokbuckás, akácli­getes, gyümölcsökben gazdag Duna— Tisza közi táj igazi otthona Vác püspök­nek, hisz’ Újkécskén született, s fölszen­telése után ezen a vidéken szolgált. Kecskeméti plébánosként nevezték ki 1979-ben a neves egyházjogász, dr. Bánk József segédpüspökévé, s innét hívta el II. János Pál papa 1984-ben, le­gyen az egyik legnagyobb magyar kato­likus egyházmegye fopásztora ... — Püspök úr élete nagy részét az Al­föld kistelepülésein töltötte. Hogyan em­lékszik ezekre az évtizedekre? — Nem könnyű összefoglalni a ta­pasztalatokat, s mégnehezebb minősíte­ni. Azokban az időkben, amikor szoron­gatott helyzetben volt az egyház, s a hí­vek szűkösen, szegénységben éltek, szo­rosabb volt a kapcsolat a nép és a pász­tor között. Az ötvenes években például KSegy apró falucskában dolgoztam ak­koriban —az emberek állásukat, megél­hetésüket kockáztatva is vállalták őseik hitének továbbörökítését. Az iskolave­zetőkkel közelharcot vívva, sokan írat­ták be gyermekeiket hittanra. Ennivaló­ra alig tellett, a plébánia is szegény volt, de az édesanyák, amikor kenyeret sütöt­tek, formáltak egy-egy cipót nekem is. Összetartó volt a közösség, figyeltünk egymásra. A hatvanas években — ami­kor már enyhült a helyzet — egy na­gyobb településen, Izsákon szolgáltam. Láttam, hogy a parasztságot megvisel­ték a tsz-szervezéssel járó zaklatások. Sokan kényszerültek arra, hogy elhagy­ják a homokbuckákon is termő gyümöl­csösöket, szőlőket fundáló apáik föld­jét. Felbomlottak, szétszóródtak a nagycsaládok. Rövid időn belül majd­nem felére csökkent a lakosság- Termé­szetesen alkottak nagyot az ott élők ké­sőbb is: Takaros házaiknak csodájára jártak, s a technika vívmányai is otthont találtak a községben. A jólét mutatta je­lét az egyházközség életében is. Mind­ezzel azonban nem járt együtt az erköl­csi, közösségi fejlődés. Eltűntek a vasár­napok, az ünnepek, családok sokasága zilalódott szét, az ifjúság kultúrigénye sok esetben megrekedt a diszkónál. Rendkívül sokat rombolt a korrupció térhódítása. Ha valamihez hozzá kívánt jutni valaki — talán gusztusa, hajlama ellenére —á sók esetben meg kellett ta­nulnia hazudni, lopni, csalni. Eltűnt a virtusos paraszti munkaerkölcs. Na­gyon bántott akkoriban, hogy a kedve­zőtlen jelenségek ellenére csak a szó­székről szólhattam. Az iskolai hittanó­rákat látogatva gyakran figyelmeztettek az igazgatók: a nevelés nem az én felada­tom, elégedjek meg a tanítással... — Talán éppen e kedvezőtlen jelensé­gek térhódítása miatt jut ma érezhetően nagyobb figyelem az egyháznak, a vallá­sosak, de a nem hívők részéről is... MS- Válságos időkben az emberek szí­vesen fordulnak a hagyományok, a nagy múltú intézményei felé. Évezredek ta­pasztalataiból merítve próbálnak vá­laszt adni a jelen s a jövő nehéz kérdései­0 Marosi Izidor váci püspök. (Straszer András felvétele) re. Elsősorban természetesen a hívő ke­resztények keresik közösségeinket. Akik a családban indíttatást kaptak. Ezeknek az embereknek szükségük van arra, hogy az egyház képviselői félelem nélkül, szabadon szólhassanak arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Kell, hogy az egyház nevelői hivatását kifejthesse a különféle korosztályok közösségeiben, s a szentségi szolgálat is teljes lehessen. Segíthessük a családokat, feltárhassuk, gyógyíthassuk a társadalmi alapsejtek mélyén gyakran meghúzódó szellemi és anyagi ínséget. Hazánk történelme egy­befonódik az egyházévál. Ezért is válla­lunk felelősséget az egész közösségért, a hagyományokért, a kultúráért. Ákkor szolgáljuk igazán tisztességgel a nemze­tet, ha sajátos küldetésünket komolyan vesszük, fölismerjük, hol szolgálha­tunk ... — Ma, amikor tucatjával alakulnak a legkülönfélébb egyesületek, várható-e, hogy újjáélednek a magyarországi katoli­kusok egykori mozgalmai? — Áz egyesülési törvény passzusai most, amikor beszélgetünk, még nem teljesen tisztázottak. Annyi bizonyos, hogy számos lehetőség kínálkozik a kü­lönféle érdeklődésű, foglalkozású hívő fiatalok és felnőttek közös tevékenysé­gére. Én aktívan dolgoztam a KÁLÓT es a KALÁSZ—a katolikus legények és leányok egyesületei — munkájában, is­merem a szervezetek eredményeit, s na­gyon szeretném—s ezzel a szándékkal, azt hiszem, nem vagyok egyedül —, ha e közösségek újjáélednének, s ennek van is esélye. Éppen a váci egyházmegye te­rületén, Kálión rendezték meg nemrég a KÁLÓT népfőiskolái vezetők három­napos találkozóját, melyen csaknem fél­száz érdeklődő vett részt. Bejelentette megalakulását a Magyarországi Cser­kész Szövetség is. Mindezek kedvező je­lek, bár én úgy látom: a mai ifjúságnak már valójában új , korszerű programmal induló szervezetek kellenek. Olyanok, amelyek új tartalommal töltik fel á ha­gyományt, s megtalálják a ma problé­máinak megoldására a legújabb mód­szereket. Az új katolikus akcióhoz per­sze felkészült, tehetséges fiatal hívő munkatársakra, pedagógusokra lesz szükség. Az előkészítésnél nagy szám- ban jelentkeznek azok, akik civilként vé­geztek a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián az elmúlt évtizedben. De egyházmegyénként is — például itt, Kecskeméten H- megindult az ifjúsági bázisközösségek vezetőinek képzése ... —Megtalálhatja feladatait az egyház ismét a szociális munkában, a betegellá­tás területén és a szegények között is? |E9 Ahhoz, hogy a mainál jóval na­gyobb részt vállalhassunk az elvégzen­dőkből, több munkatársra lenne szük­ségünk, de sajnos, ma még kevesen vá­lasztják ezt élethivatásul. Tévedés lenne tehát azt gondolni, hogy elég egy libera­lizáltabb szabályozás, és újraalakulhat­nak a betegápoló, szegénygondozó ren­dek. Azzal, hogy a vallásos nevelés visz- szaszorult a plébániákra, a hittanórák­ra, az utánpótlás is megnehezült. Kevés a pap, s hiába alakult meg az új betegá- polo szerzetesrend, ha nagyon kevés a je­lentkező. — Az egyháziak még ma is ki vannak tiltva a kórházakból? — Az egészségügyi dolgozók nem akadályozzák, sőt segítik, igénylik a lel­kipásztorok kórházi tevékenységét. A megyeszékhelyi létesitményektől pe­dig meghívást kaptak: vállaljanak reszt a szenvedélybetegek—drogosok, alko­holisták—kezelésében, gyógyításában. Híveink közül többen is segítkeznek az elfekvő betegek kórházaiban, közremű­ködnek a telefonos lelki segélyszolgálat­nál és törődnek a menekültek ügyeiveL Mivel évtizedekre megszakadt e munka folyamatossága, ma még viszonylag ke­vés a vonzó, fiatal életpélda, olyan, ami; igazán mozgósító hatasú lehetne. ’ — A megyét járva látható: jó gazda; módjára gondoskodnak a hívek a egyházi;' épületekről. Nem ritkák az új alapítások: sem... :; —‘A hívek buzgósaga nyomán való-’, ban megújultak, korszerűsödtek temp­lomaink, plébániáink. Mostanában pe­dig:—talán az infláció hatására—sokan. sürgetik, hogy mielőbb fogjanak hozzá a talán csak későbbre tervezett építkezé­sekhez. A közösségek áldozatvallalásá-, val — nemritkán a gazdasági egységek . és tanácsok segítségével—épülhetett új templom Városföldön,- Kunadacson- vagy legutóbb Dunaegyházán. Jelenleg , a dunavecsei és fülöpházi kápolnák ala­pozását készítik elő a szakemberek. Mi persze mindenkit felelős tervezésre és szerénységre intünk, hiszen az épülete­ket — talán nehezebb időkben — kar­bantartani, fűteni is kell majd. — Régen eléggé körülményes volt en­gedélyt szerezni egy-egy alapításhoz __ — Ma már ez egyszerűbben, gyorsab­ban megy. A helyi népképviseleti szer­vekkel—éppen úgy, mint amegyeiekkel I—nagy on jo a kapcsolatunk. Azt keresi mindenki, hogyan lehet megoldani á problémákat. Jó példa talán a dunaegy- házi, ahol az építkezés végére szilárd burkolatú út is került a templom elé. Intézmények is születnek? — Legfőbb feladat, hogy az idős, be­teg papok, apácák méltó elhelyezéséről, ápolásáról gondoskodjunk. Remélhe­tőleg a közeljövőben elkészülhet majd a hódmezővásárhelyi és a váci papi ott­hon. Folyamatosan bővül a tiszaalpárí nővérház is. Az ott lakók jól érzik magu­kat, megfelelő gondozást, ápolást kap­nak. Más intézmény alapítására egyelő­re nem gondolhatunk. Jó hír viszont, hogy már jövőre három osztály indulhat Kecskeméten, a Piarista Gimnázium­. ban... — Sok minden megváltozott az állam és az egyház kapcsolatában az elmúlt egy-két évben. Elégedett? . —-Sok kedvező változásról adhatunk számot. De igazán az új alkotmány, s majd azt követően az új egyházi törvény rendezheti jogilag a kérdéseket. A legu­tóbbi püspökkari konferencián megis­merhettük az alaptörvény tervezetét. -Jóváhagyásuk után — elmondhatjuk majd —, legalábbis, ami a szabályokat • illeti —, hogy vallásszabadság van Ma­gyarországon. — Karácsonykor az egész világ ünne­pel. Mi az ön üzenete olvasóinknak: hí­vőknek és nem hívőknek? —Az egyházunk közösségében élők­nek talán püspöki jelmondatomat idé­zem, az efezoszi híveknek írt Szent Pál- levélből: Dolgozzunk együtt Krisztus, testének, az egyháznak építéséért. Má­soknak, mindenkinek, a nemrégen el­hunyt Bagi István esztergómi segédpüs­pök életigéjét ajánlom. „Attenta carita- te...” Figyelmes szeretettel legyünk egymás iránt. Ne csak karácsonykor, amikor valóban szinte döbbenten áll meg a világ, hogy visszafojtsa a gyűlöl­ködést, a viszályt, hanem a szürke hét-; köznapokon is... Farkas P. József Kurucz Károly boldogsága Megborzongok a metsző, hideg szél­től, amint kilepek az autóból Matkó- puszta határában, az idős Kurucz Ká- rolyék tanyája előtt. A zord időben ba­rátságtalanul fogad a kapunál egy szürke eb. Az acsarkodásra előjön a gazda, és csendre inti Gömböcöt, az öreg házőrzőt. :— Nem bánt ez, csak becsületből ugat —7 magyarázza SB-, megette már a kenyere javát, nyugdíjas, mint én ma­gam. No, de kerüljön beljebb! Ott kel­lemesebb! Belépünk a kellemesen meleg kony­hába. Áz asztalnál Károly bácsi felesé­ge (őt itt, Matkón mindenki csak Jula néninek ismeri) éppen tésztát gyúr. — Készülünk a hét végére — mond­ja —, biztosan meglátogat vagy a fiam, vagy a lányom, s velük jön egy-két unoka is. Nekik csinálom a tésztát. Ezt jobban szeretik, mint a gyárit. —Bizony, mi már csak ilyen csendben élünk—veszi át a szót a hatvankét éves gazda —, két esztendeje, mióta nyugdí­jas lettem, lelassult a tempó. Azért így is van mit csinálni a ház körül. Ad munkát a 400 öl szőlő, a 200 öl gyümölcsös és a 200 ölnyi konyhákért. Természetesen tartunk állatokat is. Az istállóban két te­hén, meg egy vemhes üsző, az újban fél­tucatnyi hízó vár gondoskodást. —Van vagy negyven-ötven baromfi is — szól közbe Jula néni. — Az a tied—válaszol Károly bácsi mosolyogva, majd kisvártatva hozzá­fűzi: Lám, egyszerű kis tanya a mienk. Ilyenkor, télvíz idején már kevesebb munka van. De dolgoztam én gyerek­koromtól épp eleget. Nyolc testvérem­mel együtt egyedül nevelt özvegy édes­anyám. Sokszor bizony alig volt mit enni. Szerettem volna kovácstanonc- nak szegődni, de akkoriban fizetni kel­lett a mesternek az oktatásért. így aztán Kurucz Károlyra is a cse­lédsors várt. Mikor, hol kapott mun­kát. Végül a matkói erdőben egy rész­vénytársaságnál helyezkedett el gulyás­ként. Ide is csak úgy szegődhetett el, hogy hazulról kosztolta magát, de ez sem mehetett sokáig, mert a család pem bírta a két konyhát, íffj— Bementem hát az intézőhöz, hogy felmondjak — meséli az öreg —, élet­halál urai voltak ezek az intézők. Még arra sem méltatták a cselédet, hogy szembeforduljanak vele. Szóval, benyi­tok az irodába, köszönök illendően, s mondom, hogy felmondani jöttem. Áz intéző meg csak áll a szoba túlsó végén — nekem háttal, szótlanul. Végül a válla fölött csak visszapillantott rám a szeme sarkából és azt kérdezte: „Nem félsz, hogy intemáltatlak?” Nagyon megijedtem. 1944-et írtunk, és minden­naposak voltak akkoriban a internálá­sok. Végül megkegyelmezett nekem az intéző: nem vitetett el. így hazajöhet­tem. Tavaszodott, és hamarosan részes művelést vállaltam. Burgonyát, répát, kukoricát kapáltam. Régen nem vegy- szereztek. A kapa számított a fő szer­számnak egészen az aratásig, amikor meg kaszálhattunk látástól vakulásig. Már-már úgy tűnt, hogy Kurucz Ká­roly megússza a háborút, de végül még­is elvittek katonának, csakhamar fog­ságba került. Csodával határos mó­dón, néhány hónap múlva kiszabadult és hazatért dolgozni. Rövidesen meg­alakult az első 400-500 holdas kis tsz a környéken, Helvéciái Szabadság Ter­melőszövetkezet néven. ^ "f- Először nem léptembe—idézi fel a múltat — ugyanis az embe­rek azzal ijesztget­ték egymást, hogy hamarosan jön­nek az angolok, és akkor majd meg­járja, aki belépett a közösbe. Mita­gadás: eleinte én is hittem a szóbe­szédnek, de 55- ben csak rászán­tam magam, mert láttam, /jobban boldogulnak a tsz-ben dolgozók Tizenkét tehenet, egy állami bikát és nyolc növendék- borjút neveltünk itt a tanyán. A fe­leségem a féjésben segített. Mit mond­jak? Nem volt könnyű. Tápot nem kap­tunk, abrakot is csak annyit, amennyi a beszállított tej után járt. Később javult a helyzet. Ötvennyolcban egyesültünk a Helvéciái Táncsics Szövetkezettel, majd 61-ben a városföldi Petőfivel. Ebből a három gazdaságból lett a mai Helvéciái Petőfi Tsz. A nagy tsz alakulásával idős Kurucz Károly életében is változás állt be. Fel­hagyott a közösben az állatgondozás­sal, traktorostanfolyamot végzett, majd negyvenesztendosen végre valóra váltotta régi vágyát: átment a tsz ko­vácsműhelyébe — igaz, csak „ráverő- nek”. Ám idővel mind több önálló fel­• Kurucz Károly: Néhány jószágot azért még most is neve­lünk. adattal bízták meg. Gyakran munka-’ gépeket kellett javítania. £ jE2j A kovácsműhelytől vonultam nyugdíjba — mondja Károly bácsi —, azóta a mi kis háztáji gazdaságunkban dolgozgatok. Házastársi pótlékkal öt­ezer forintot kapok havonta. A jószá­gokkal bajlódva így elég jól kijövünk. Az idős, mokány, bajuszos gazda el­gondolkodik, majd hozzáteszi. — Nyu­godt a mi életünk. Nem sok minden tör­ténik velünk. Most a karácsonyt várjuk, arra készülünk. ’Valószínűleg itt lesz mind a két gyerekünk és a négy uno­kánk. Megtelik ez a kis tanya gyermek­zsivajjal. Éz a mi igazi boldogságunk. Gaál Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom