Petőfi Népe, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-22 / 304. szám

1988. december 22. • PETŐFI NÉPE • 5 » KINEK VAN IGAZA? Amikor a szolgáltatók visszafizetnek jfl Csöng a telefon. Szabó Ferenc olvasónk jelentkezik Kecskemét­ből. Kéri, hogy hallgassam meg az esetét. — Tessék!, Meglepő fordulat: csőfogót kerestek — A Tinódy utcában.— mondja ,a telefonáló Ír, egy társasházban lakom. Nemrégiben eltört az udva­ri vízvezeték. Miképp szüntethet­nénk meg a folydogálást? A Vizmű Vállalathoz hiába fordulnánk: az csak az utcai vézetéket javitja, a házit -4- fogyasztásmérő órán belül — már nem. Kisiparost nehéz ta­lálni, ezért megegyeztünk a Tize­des utcai Lakáskarbantartó és Szolgáltató Ipari Szövetkezettel. Már bánjuk, hogy szóba álltunk velük! Szerelőiknek, akik decem­ber . elején jöttek ki. hozzánk, az volt az első kérdésük: tudnánk-e i nekik kölcsönadni egy .csőfogót? Meglepett a felkészületlenségük, ám az még inkább csalódást oko­zott, amikor december 15-én a Lakszisz visszalépett: kapacitáshi­ány miatt nem végzi el a kért mun­kát. Az IKTV vállalta végül is a vezetékjavítást. Egyre nő a vásárlók kiszolgálta­tottsága a szolgáltatások konku- • rencia nélküli piacán Kecskeméten is. Míg tavalyelőtt 10, a múlt évben 20, az idén már 40 fogyasztói pa­nasz nyomán indított vizsgálatot a megyei tanács ipari osztálya. A négyszeres emelkedés számsze­rűen i$ figyelmeztető, bár ez csak a jéghegy csúcsa. Mi húzódik meg alatta? Jó lenne tudni, s egyszer teljesebb képet adni mindarról, amit a felszín jelez. Hiszen az osz­tályra eljutott' ügyek mellé kíván­koznának,például a hanyagul el­végzett munkák és a számla nélkül ellenőrizhetetlen árak. Vagy az olyan esetek, amikor szóban 200 ezer forintban egyezik meg valaki egy házépíttetővei, aztán végül mégis 300 ézret zsebel be tőle mun­kadíjként. Nem alaptalanul mond­ja tehát Gyüre Tibor, az ipari osz­tály csoportvezetője: Különben kikapcsolják a vizet... — Az emberek sokat zúgolód­nak az általuk magasnak tartott szolgáltatási árak miatt, de csak ritkán jönnek hozzánk panasszal. Holott tapasztalataink szerint is: a lakossági bejelentések nagy része megalapozott. Hajnal Gáborné, az orgoványi II. kerület 10. szám alól, még júni­us 29-én levelet írt a megyei tanács elnökének. „ ... a vízmű vállalat kiskunfél­egyházi kirendeltsége bevezette a vizet az udvarunkba, de olyan ma­gas árat kértek (17 ezer 353 forin­tot), amit mi igazságtalannak érez­tünk. A munka megrendelésekor azt mondták nekünk, 11 ezer fo­rint kiadásra számíthatunk. Mivel magasnak találtuk a számla össze­gét, az üzemfőnök azzal fenyegető­zött, hogy kikapcsolja a vizet, és a bíróságon feljelent minket, ha júni­us 30-áig nem fizetünk. Tessenek tanácsot adni, hogy mitévők le­gyünk.” A bejelentés nyomán az ipari osztály nemcsak tanácsot, hanem jogorvoslatot is nyújtott Hajnal Gábornénak. A vállalat" egyik szakemberével ugyanis megállapí­tották: Mihályfi István, a félegyhá­zi vízműkirendeltség dolgozója ár­drágítást követett el azzal, hogy rosszul mérte föl a munkát. így a panaszosnak egy méter cső árával és még néhány más költséggel töb­bet számláztak. Végül is nem a vállalat, hanem a megrendelő léphetett fel követe­léssel a szolgáltatóval szemben, igaz, hogy csak a neki jogosan visszajáró 640 forintért, s nem az előző árajánlat közti különbségért. Árdrágító szérélők Megint csak az ügyfél húzta vol­na a rövidebbet, ha a kerekegyházi Damjanich utca 11/A szám alatt lakó Gáspár István árdrágítására nem derül fény. A FÉG Leányvál­lalat Kecskeméti Kirendeltségének dolgozója gázvezetéket szerelt öz­vegy Girtler Lajosné megyeszékhe­lyi (Déryné utcai) lakásában. A felhasznált anyagokhoz és alkat­részekhez képest öt méter gázcső­vel többet számított fél az idős asz- szony költségére, akitől ezen túl­menően a nyomáscsökkentőért 173 forinttal többet kért. Girtlemé kárát, az 1325 forintot a FÉG Le­ányvállalat megtérítette, a szerelőt pedig — figyelembe véve, hogy két kiskorú gyermeke van, s korábban még nem követett el szabálysértést r— ezer forintra bírságolták. A Kecskeméti Elektroszer Válla­lat munkáját is jó néhány jogos panasz érte ebben az esztendőben. A belsőnyíri Magó István Orion televízióját—a garancia ideje alatt — négyszer vitte bé‘ autójával ja­víttatni az Elektroszer széchenyi- városi szervizébe kép- és hanghiba miatt. Továbbra sem változott a helyzet. Ötödszörre már a tévéné­ző lakásán javították meg a készü­léket, azonban nem a jótállás sze­rint: ingyen — hanem. 578 forin­tért.- Szabad ezt? -S kérdezte Ma­gó István. Szóbeli észrevételére és Vásárlók könyvi bejegyzésére sem­mi sem történt. Bántotta ez a kö­zömbösség, már csak azért is, mert a tévéje ezután sem működött jól. Ez év január 20-án lakásáról a vál­lalat egyik szerelője elvitte a rossz készüléket, de előtte 1700 forint javítási árajánlatot tett. Csupán szóban, s nem nyilatkozatban kö­zölte ezt a tévé tulajdonosával. Az ipari osztály vizsgálata iga­zolta, hogy az Elektroszemél jog­talanul jártak el Magó Istvánnal szemben. Nem számíthattak volna föl ugyanis 578 forintot, ellenszol­gáltatásként a jótállás lejártáig, így Késmárki András szervizveze­tőre, minőségi kifogás szabályta­lan intézéséért 2500 forint pénzbír­ságot szabtak ki. Kohl Antal (Vége) „Éneklő” homokhegy Kazahsztán fővárosától, Alma-Atától 180 kilométerre északkeletre csodájára járnak egy érdekes természeti jelenségnek. A finom, sárga homokból álló hegy 150 méter magas és két kilométer hosszú. Nyáron, Száraz időben, amikor a homoksze­mek még enyhe szél hatására is könnyedén peregnek, a hegy felől olyan erős zaj hallatszik, mintha lökhajtásos repülőgép szállna fel. Esős időszakban és télen a homokhegy hallgatagon őrzi titkát. (APN) A só és a vérnyomás Mind Amerika fekete bőrű népességében, mind Afrikának ama fekete bőrű lakói között, akik a fejlett, országokban szo­kásos táplálékot fogyasztják, kétszerié nagyobb arányban fordul élő magas vérnyomás, mint az európai népek között. Az ohiói (USA) egyetem kuta­tói szerint ennek az lehet az oka, hogy Afrika fekete bőrű lakossága nagy részének génjei az évezredek során a kotlán táp­lálkozáshoz alkalmazkodtak, s most „összeütközésbe kerül­nek” a fejlett országokban meg­szokott sós táplálkozással. Ezt látszik igazolni az a vér­nyomásbeli különbség, amely Afrika olyan törzseinek tagjai-' ban mutatható ki, akik más­más mértékben jutottak hozzá sóhoz. Például Szenegálban és Gambiában, ahol mindig volt só az étkezéshez, a mandingo és a szerer lakosság körében a nyugati étkezési szokások átvé­tele után sem lett gyakori a ma­gas vérnyomás. Más a helyzet a jurubákkal. Ők nigériai erede­tűek, s olyan területen éltek, amely távol volt mind a tenger sójától, mind a Szahara sóbá­nyáitól, s a só olyan ritkaság­nak számított náluk, hogy min­den grammjáért ugyanannyi aranyat adtak. Most a sós táp­lálkozásra való áttérés sokuk­ban magas vérnyomást okoz. Minthogy Nyugat-Afrika la­kosságának számottevő része sóban szegény területről szár­mazik, megnövekedett sófo­gyasztásuk azzal a következ­ménnyel járhat, hogy körükben a magas vérnyomás népbeteg­séggé válik. Megújítandó agrárpolitika SIKEREK ÉS KUDARCOK jel­lemzik a magyar agrárgazdaságot. Ki a sikereket, ki a kudarcokat hangsúlyozza inkább; de a közös e vélekedésekben, hogy megújításra szorul az agrárpolitika. Ezt nem vi­tatva, tisztázandó; vannak-e, s ha igen, melyek azok a maradandó ér­tékek és folyamatok, amelyek elvá­laszthatatlanok az agrárgazdaság három évtizedes múltjától? A magyar mezőgazdaság ered­ményei ugyanis aligha vitathatók, következésképp az agrárpolitikai gyakorlatnak is számos értékálló eleme van. Ide sorolható, hogy az élelmiszer-gazdaság stabilizációs szerepet tölt be a népgazdaságban: a mezőgazdasági munka elismert lett, az ágazat tisztességes megélhe­tést nyújt dolgozóinak. A háztáji­ban és a mezőgazdasági nagyüze­mekben szerzett jövedelem segítsé­gével megváltozott a magyar falu képe: a gyakorlat is bebizonyította, hogy létjogosultsága van a több- szektorúságnak. A mezőgazdaság példát adott a vállalati irányítás te­kintetében, a legjobb gazdaságok" pedig a vállalkozókészség eredmé­nyeit js igazolták. Az egész társadalomra hatást gyakorló sikereken túl, szűkebb szakmai eredményeket is elért a me­zőgazdaság: új üzemszervezési for­mák, módszerek alakultak ki, ezek meghonosodtak a gazdaságok többségében. Új technikák, techno­lógiák befogadására alkalmas kö­zeg jött létre, s ezek nyomán meg­változott a gazdálkodók szemlélete. Az egykor hagyományos ősterme­lésre vállalkozó parasztemberek gondolkodásától, munkamódsze­reitől lényegileg tér el a mai mező- gazdaság. MINDEZEKRE TEKINTET­TEL kell lenni, amikor az agrárgaz­daságban tapasztalható feszültsé­geket vesszük számba. Kétségtelen, szaporodnak az ellentmondások is, kü­lönösen a legutóbbi néhány esztendő­ben. A leglátványosabb közülük, hogy amíg tíz-tizenöt éve a magyar mezőgaz­daság fejlődésének lendületes szaka­szában "volt, fokozatosan közelített a nemzetközileg is elismert termelési színvonalhoz, manapság ez a lendület megtört, a felzárkózás megállt, s a ha­zai stagnálás és a környezet fejlődése miatt egyre inkább a leszakadás veszé­lye fenyeget. Ennek fő oka a műszaki megújulás elmaradása. A hetvenes években rendre új gépek, eszközök, technológiák kerültek a magyar mező- gazdaságba; mára jó részük elhaszná­lódott, pótlásuk forrásai viszont hiá­nyoznak. A statisztikák egyértelműen jelzik, hogy a nagyüzemeknek több mint harmada képtelen a bővített újra­termelésre. Üzemi körökben leginkább pana­szolt tény, hogy a mezőgazdasági mun­ka leértékelődött. A jövedelemtermelés szempontjából iparból, szolgáltatásból élnek a gazdaságok, egyes helyeken nyereségük 70-80 százaléka e tevékeny­ségekből származik. Az ellentmondá­sokat szaporítja, hogy az. alaptevé­kenység alacsony jövedelmezőségét ■még értékesítési zavarok is rontják. So­kan az élelmiszer-termelés perspektí- vátlanságáról beszélnek, s eszerint is- cselekszenek, amikor háttérbe szorítják a hosszabb távú fejlesztési programo­kat. Végül is megrendült a termelési biztonság, az üzemi átfogó programok helyett a kivárás taktikáját érvényesíti a gazdaságok egy része. NYILVÁNVALÓ, hogy e módszer huzamosabb időn át az élelmiszer- termelés megtorpanásához vezethet csak, ez pedig mindenkor — de á jelen­legi társadalmi-gazdasági helyzetben különösen — elkerülendő. Társadalmi feszültségeink egyik enyhítője a kielégí­tő mennyiségű és választékos élelmi­szer-ellátás, s ez a társadalmi közérzet fontos tényezője marad a jövőben is. Jelenleg a lakosság jövedelmé­nek több mint 10 százalékát élelmi­szerek és élvezeti cikkek vásárlására fordítja: egyre igényesebben a mi­nőségre. Ugyanez a követelménye a népgazdasági érdekből fenntartan­dó exportnak is, hiszen a világpia­con az árak és a minőség versenye folyik. Mindezeknek ma még ellent-, mond az élelmiszeripar nagyüze­mekre alapozott, megcsontosodott szerkezete, a piaci információk erőtlensége, a termelők távoltartása a valóságos értékesítési folyama­toktól. Következésképpen olyan helyzetet kell teremtenie a megújuló agrárpolitikának, hogy a termelő- szervezetek képesek legyenek befo­gadni a hazai és a világpiac kívánal­mait, s azokhoz alkalmazkodni is tudjanak. Ez a mainál szorosabb együttműködési, közös anyagi ér­dekeltséget követel a mezőgazda­ság, az élelmiszeripar, a kül- és bel­kereskedelem között. A korábbi, gyakran felülről kez­deményezett és irányított módsze­rek aligha lehetnek eredményesek az együttműködések kialakításá­ban, működtetésében. Az önszerve­ződésen, a felek gazdasági érdekei­nek érvényesülésén alapulhatnak e kapcsolatok, a korábbi, egymás ro­vására eredményt elérő módszerek helyett. Természetes, hogy a piacra, az egymás önállóságának tiszteletben tartására alapuló gazdaságszervező módszerek a maitól eltérő ágazati irányítást és érdekképviseletet is fel­tételeznek. A jövőben, hagyomány- őrzésre és a hagyományokkal való szakításra, eddig szokatlan megol­dásokra egyaránt szükség lesz a tár­sadalmi közérzetet meghatározó élelmiszer-gazdasági megújuláshoz. V. Farkas József A FELÚJÍTÁS TERV MARAD Reménykedni? Az utóbbi esztendőkben ■ f \ /\ |* több mezőgazdasági üzem | jC B 1 számolta fel tehenészetét, s ez ma is napirenden van né­hány gazdaságban. Még mindig dúl a • A fejés vezeté­• Az állatok jól ápoltak. kés rendszerű. vita a szakemberek között, maradjon-e meg ez az ágazat, vagy sem. Hogy a mérleg nyelve merre billen, gyakran a pillanatnyi közgazdasági környezet dönti el. Ez pedig hosszú távon nem biztosíték sem az érintett üzemnek, sem a hazai vásárlóközönségnek, mivel ez az a termék, amelyet—akár továbbfel­dolgozva is t— a belföldi fogyasztásra lehet alapozni. Azt hinné az ember, hogy azok a tehenészetek szűnnek meg egyre-másra, amelyek termelése vég­képp elmarad, ahol már pines mit tenni a gazdaságosság eléréséért. Vagy van kényszerpálya, amelyről letérni szinti lehetetlenséggel határos? A Tiszaalpári Tiszatáj Termelőszö­vetkezet bruttó vagyona 250 millió fo­rint, amelyből a tehenészeti telep 100 milliót képvisel. Igaz ugyan, hogy a telep 1974-ben épült, már a kezdetkor elavultnak számító pavilonos rendsze­rűre, kötött tartásúra, vezetékes fejésre berendezve. Ráadásul olyan nyakrá- más lekötő rendszerrel, amelyet egy hónap múlva át kellett alakítani, kü­lönben a tehenek mentek volna tönkre. Persze, hogy tudták ezeket már akkor is a szakemberek, de azt is tudták, hogy az ilyen építkezéshez hozzárendelik az állami támogatást. És végül is alakítani mindig lehet. Tették is. Az elmúlt évek alatt mintegy 10 millió forintot költött a gazdaság a telep fenntartására, a technika, technológia javítására. Az ál­latállomány is egészen más már, mint kezdetben volt. A valamikori 300-400 tehén helyett most 840-et számlálnak, s emellett a brucellamentesítés és a'faj-. taát alaki tó keresztezés eredményei is mutatkoznak: a 3000 literes fejési átlag helyett , ma ez az érték 5200 liter. A tények közé tartozik, hogy az azó­ta éltéit években nem csak előremutató változások következtek be. Kevés a munkáskéz, az idő vasfoga kikezdte az épületeket, a berendezéseket. A felújí­tásra pedig végképp nem elég az ágazat nyeresége. A szövetkezetben ügy gondolkod­nak, tejre mindig szükség lesz. Ha a hozamot növelni, a fajlagos teljesít­ményt fokozni, a dolgozói létszámot csökkenteni tudják, a nyereség is nő. Márpedig ehhez adottak a feltételek. A keletkezett összeg azonban semmi- ■ képpen nem elég ahhoz, hogy előbbre is tudjanak lépni. A kör bezárult? Vol­taképpen igen. A támogatások, köztu­dottan, csökkennek, a saját erő belát­ható időn belül nem lesz elég. Pedig két évvel ezelőtt megszületett a terv. Akkor 32 millió forintot számítottak bekerü­lési értéknek. Már akkor is kevés volt az anyagi forrás. Most az általános for­galmi adóval és az inflációval növeke­dett érték megközelíti az 50 millió fo­rintot. A'források megszerzésének esé­lye tehát egyre kevesebb. A reménykedéssel viszont nem áll­nak hadilábon a mezőgazdászok A Tiszatájban is így vannak ezzel. Mondják, bíznak abban, hogy azt a négy-öt évet, mig a közgazdasági kon­díciók kedvezőbbre változnak, talán kibírják. Addig pedig, kényszerű spó­rolásként a kitört üvegeket tápos zsák­kal pótolják, a külső meszelést „takaré­kosan” végzik, kiszámolják, hogy a to­vábbi romlás mennyi többletkiadást je­lenthet majd. Közben megpróbálkoz­nak minél eredményesebben termelni. És ha véletlenül kezükbe kerül a vala­mikori felújítási terv, fájó szívvel, vagy összecsikordulp fogakkal elzárják a fi­ók mélyére. Gál Eszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom