Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
8 • PETŐFI NÉPE • 1988. november 5. SPORT • SPORT • SPORT Olimpiai érmes a súlyzók világából Parádés idényzáró Most, hogy találkoztunk, felelevene-* dik bennem egy emlékezetes nap az olimpiáról: Mar órák, óta nézzük Szöulból a közvetítést. Ám most boldog türelmetlenséggel fészkelődünk a fotelban. Tudjuk, pár perc múlva olimpiai érmeket fognak itt osztani, és az ezüstöt egy kecskeméti súlyemelő, Messzi István veheti majd át. * „Hogyan is kezdődött?” — kérdezem közel másfél hónap elteltével a rokonszenves sportolót, aki pár napja' már a Kecskemét Városért Emlékérem boldog tulajdonosa. A nyugodt tekintetű, eleven fiút kezdetben a birkózás vonzotta. Csupán a véletlennek -köszönhető, hogy a súlyemelőknél kötött ki. Az általános iskola befejezése után Kecskeméten tanult tovább, ahol első útja a birkózók tornatér-' mébe vezetett. Ám ott éppen akkor nem volt edzés, így benézett a mellette tréningező súlyemelőkhöz - — és ottmaradt. Pedig a súlyok könyörtelenek; itt a munkát fanatikusan nem tisztelő nem ér el eredményt. A súlyemelés testi erőt és szellemi frissességet követelt. A fiatal fiút megragadta a sportág szépsége. A súlyemelés az évek folyamán a sportolóban —aki kiegészítésként atlétizál is — kitartást, elszántságot fejlesztett ki. A kemény munka ellenére mégis későn # „A fiatal fiút — Messzi Istvánt — megragadta a sportág szépsége, megszerette a súlyzók tapintását.” lett sikeres versenyző. Évekig a 75 kilós súlycsoportban indult, és a katowicei EB-n negyedik helyezést ért el. De a szervezete egyre nehezebben bírta az állandó fogyasztást. Teljesítménye nem javult, és kihagyták a válogatottból. 1987-ben mestere, Kasza György tanácsára úgy határozott, hogy megpróbál beleerősödni a 82,5 kilós súlycsoportba. Ezekben a küzdelmes hónapokban ismerte meg, kik azok, akik bíznak benne. Képessé vált arra, hogy a kudarc ne roppantsa össze, inkább erőfeszítésre késztesse. Még abban az évben az ostravai VB-n új súlycsoportjában 5. helyezést ért el. Az 1988-as esztendő azolimpiai felkészülésjegyében telt. A hosszú edzőtáborozások között csak néha 1-2 napra tudott hazalátogatni családjához, kislányához, aki mar első osztályos tanuló és testnevelés tagozatos iskolába jár. Messzi István soha nem tartotta merész jóslataival izgalomba a sportvilágot. Szöuli sikerét tudatos, kemény munkával alapozta meg, melyben maximálisan segítségére volt klubedzője, családja és munkatársai, az Agroker Vállalat dolgozói. * Most a pihenés hetei következnek. Szeretne minél több időt a családjával tölteni. Rövidesen megkezdi tanulmányait a Testnevelési Főiskolán, hogy majd egyszer fiatal súlyemelőknek adhassa at tapasztalatait. Mert a nagy eredményeket a tehetség kezdi el, de csak a munka fejezheti be. Búcsúzóul még lopva megérintem az asztalon fekvő olimpiai érmet. Már a lépcsőházban járok, amikor eszembe jut: 1990-ben Budapesten rendezik a súlyemelő világbajnokságot, és a szárnyaló fantázia mar nem ismer lehetetlent. Szabó Etelka TIZENNÉGYEN KIVÁLÓAK, KETTEN DICSÉRETESEK Sportvezetők elismerése Hagyomány már, hogy a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján -kitüntetik, elismerik a legeredményesebben dolgozó társadalmi sportvezetőket. Pénteken Kecskeméten, a megyei tanács székházában az alábbiak vehették át a Kiváló Társadalmi Munkáért kapott kitüntetéseket: Brenner Zoltán, a Jánoshalmi Spartacus SE elnökhelyettese, Bru- mel János, a Kecskeméti Hírős Tömegsport SE elnöke, Csik Károly, a Tassi SK titkára, Csordás Mihály, a megyei tájékozódásifutó-szövetseg titkára, Harsányi István, a Nemesnádudvari Tsz SK elnöke, Kuna Miklós, a KSC férfi kosárlabda-szakosztályának elnökségi tagja, Oláh István, a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK elnöke, Opra Géza,, a Bajai Spartacus- Vízügy SC elnökhelyettese, Schóber András, az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat kecskeméti szabadidőközpontjának vezetője, Szabó István, a megyei birkózószövetség elnökségi tagja, Szabó Sándor, a Jánoshalmi Spartacus elnökségi tagja, Sz. Tóth Antal, a kecskeméti 607-es Gás- ár András Szakmunkásképző és zakközépiskola testnevelő tanára, T. Nagy József, a megyei tekeszövetség elnökségi tagja és Radnai Károly, a Bácsépszer Vállalat tömegspórtfele- lőse. Ketten részesültek ÁISH-elnöki dicséretben: Kócsó István, a Hetény- egyházi Tsz SK labdarúgó-szakosz- talyának vezetője és Knti Sándor, a kiskunhalasi városi asztalitenisz- szövetség titkára. UTOLSÓ SIMÍTÁSOK EGY SPORTCSARNOK HOMLOKZATÁN A reményből valóság lett Új létesítménnyel gazdagodik a megyeszékhely legnagyobb Diák Sport Egyesülete t Az igazgató (Járfás Istvánná) és a tervező (Kovács Ferenc) közös asztalnál a közös tennivalókról gyakran tanácskozott az elmúlt két évben. ' • Az új sport- csarnok csupa üveg, csapa féfey, egyedi tervezés alapján készült, s jól illeszkedik a környezetbe. • A burkolok az utolsó simításokat végzik. (Farkas Tibor felvételei.) Kecskemét, Hunyadi tér 2.: az utcán téglarakás, sóder, egyéb építőanyag- maradványok nagy munkálatokat sejtetnek. A drótkerítés mögött üveghomlokzat veri vissza a koradélutáni napfényt. — Mi épül itt? — kérdem az egyik szorgoskodó fiatalembert, aki visszakérdez: — Hát nem tudja, hogy itt lesz a 607-es új sportcsarnoka? Az 1986. október 22-i közgyűlés jut eszembe, amikor a 607-esben megalakult a megyeszékhely első Diák Sport Egyesülete. A legnagyobb létszámú a megyében, hiszen több mint ezemyolcszázan . készülnek itt az életre, a tudást, a szak- . mai ismereteket teríesztő falak mögött. Valamennyiük nevében kérték a küldöttek akkor a feltételek javítását. Két kezük munkáját ajánlották; építésre, mázolásra, festésre—csak legyen mit. A remény pedig valósággá vált, miközben jottányit sem engedtek szűk létesítményeikhez szabott gazdag sport- programjukból. Miközben a 10 x 20-as tornateremben és a szomszédos konzervgyári szabadtéri létesítményen a testnevelési követelményeket sulykolták, valóra válhatott régi vágyuk is; építhették majdani „otthonukat”, amely 18 x 36-os méretével, felszereltségével hamarosan a legkényesebb igényeket is kielégítheti. —Az első igazi téglát én annak a tanulói kérésnek tekintem, amely kétszáznyolcvanhárom gyerek közös óhajaként hangzott el azon az emlékezetes alakuló közgyűlésen — mondta Járfás Istvánná, a 607-es Gáspár András Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatója. Bj Tanulóink akkor azt kérdezték: mit ér a cégtábla átfestése a feltételek javítása nélkül? Az érvek, a közgyűlés hangulata, diákjaink felajánlása arra késztetett, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek az akkor még csaknem elérhetetlennek tűnő tornaterem építéséért. Az igazgatónő azonban nem ismert lehetetlent. Példás szervezőmunkájának tulajdonítható, hogy a 607-esben hamarosan avatásra készülhetnek. Tőle tudóin, hogy a csaknem 50 millió forintot érő létesítmény 27 millió — így nevezte: guruló B forintból épült. Ebből legalább ötöt ér a tanulók, a tanárok, a szülők munkája, további tizenötöt az egyéb társadalmi segítség, hiszen például a terveket Kovács Ferenc mérnök-igazgatóhelyettes irányításával az intézmény tervező kollektívája készítette, s a beruházást is „házon belül” vállalták, intézték. Ötvennégy szerv segített, köztük a legtöbbet az Építésügyi es Városfejlesztési-, az Ipari-, a Közlekedési Minisztérium, a megyei, a városi tanács, a Bácsépszer, a Kunság Volán, a Dutép, a Bácsterv és még sok mindenki más,, akiknek a nevét réztábla őrzi majd a „kapu alatt” a társadalmi összefogás szép példájaként. Noha ez a segítség nem volt éppen önzetlen, hiszen a 607-esben harminc szakmában nevelik a vállalatok utánpótlását. Az érdek tehát •— a fizikailag életerős, egészséges, szellemileg, szakmailag felkészült ember iránt 1— kölcsönös. A haszon pedig az egész társadalomé. Noha az elkövetkező napok már az utolsó simításokkal telnek a november 16-i avatásig. Sz. Tóth Antal, a DSE elnöke, és testnevelőtanár kollégái — Czagány Mihály, Zag László már azon törheti a fejét; hogyan töltik meg- élettel, tartalommal ezt a nagyszerű létesítményt. A kellemes gond megoldásához jó alapul szolgálhat, hogy a magyar sport élvonalába került labdarúgók: Lehota, Farkas T., Balogh, a röplabdázó; Gyapjas, a nemzetközi hírű cselgáncso- zó: Deák Ferenc, a válogatott sportlövők;- Szabó, Német, a birkózók: Tiha- nics, Ignácz a 607-es „műhelyében” tanult. S, hogy folytatásuk is lesz a korábbi szép hagyományoknak, az aligha kétséges. Az új létesítmény csaknem kétezer gyereknek nyújt lehetőséget a sportra, testnevelésre. Végre valóra válhat á korábbi óhaj, hogy a tanulói létszámhoz méltó létesítményben edződjön a test, gazdagodjon a szellem. Banczik István NOVEMBER 7-ÉN Teniszpályát avatnak Kunszálláson A hír valójában csak az első pillanatban meglepő. Hiszen ha egy községnek van focipályája, tömegsportolásra alkalmas kézilabdapályája és terme, ahol az asztalitenisz kedvelői üthetik a labdát, miért ne lehetne teniszpályája is? Mindez igaz, csakhogy a teniszpályák inégsem mindennaposak a községekben. Nemcsak a kicsikben, hanem a nagyokban sem. Mi kell tehát ahhoz, hogy egy község apraja és nagyja hódolhasson e szép sport örömeinek? — Először is nagy akarat — mondta kérdésünkre Makány Ferenc, Kunszállás község tanácselnöke. — Hát az nem mindig elég a pályaépítéshez. — Valóban, s mi sem dúskálunk az anyagiakban. A gondolat mintegy fél éve vetődött fel. Amikor számvetést csináltunk, kiderült, hogy csupán az anyagköltségre futja az erőnkből. Szerencsére a községünkben sok az olyan sportbarát, aki tud segíteni, így végül rövid idő alatt felépülhetett az iskola udvarán ez a nagyszerű sportlétesítmény. Szombatokon, vasárnap és sokszor hétközbep esténként is szakemberek serénykedtek az építésen társadalmi munkában, így készült el minden tartozékával ez a preciz, szép salakos teniszpálya. Az értékét 300 ezer Ft-ra becsülik. Nekünk pontosan 135 ezerbe került. A pályát november 7-én, hétfőn avatjuk. — Kik és hogyan használhatják a létesítményt? — Az idén sajnos az időjárás miatt már aligha lehet használni, de jövőre teljes üzemben lesz. A pálya mindenkié,ám természetesen az üzemben tartása pénzbe kerül. Úgy tervezzük, hogy azok, akik a felépítésében részt vettek, az első évben díjtalanul használhatják. A község többi dolgozója pedig szerény óradíj fejében teniszezhet. Kunszállás eddig a labdarúgóiról, asztaliteniszezőiről és atlétáiról volt hires. Lehet, hogy néhány éven belül a teniszpályákon is találkozunk a község sportolóival? Szabó Zoltán ÁLLOMÁSBÓL — SPORTSZENTÉLY Búcsúra készül az asztalitenisz dávodi apostola Dobos Józsefről és egykori tanítványairól I A mester és tanítványai. Dobos József azon kevesek közé tartozik, akik nyugdíjba vonulásukkor „megkapták” volt munkahelyük épületét. Bármilyen hihetetlenül hangzik a dolog — szó szerint igaz! A dávodi Dobos József messze földön híres sportember, munkáját tekintve vasúti dolgozó. Szolgálati lakása egykori munkahelyen, a község vasútállomásán volt. Évtizede annak, hogy a megyének azon a táján felszedtek a síneket, megszüntették a vasútvonalat. Az éppen nyugdíjba készülő régi,vasutas kérvénnyel fordult a MÁV-hoz: adják el neki a feleslegessé vált állomásépületet. Kérését támogatták, Dobos József azóta sajátjának tekintheti régi munkahelyet. A ház — mint általában az állomások —, meglehetősen tágas. A váróterme például legalább akkora, mint egy kecskeméti városközponti általános iskola „torna- csarnoka”. Az új tulajdonos ennek megfelelően nem táncparkettel borította be új szerzeményét: régóta féltve őrzött pingpongasztalat állította föl ott, a falakra pedig egykori asztalitenisz-győzelmekről tudósító érmeket, újságcikkeket, serlegeket ragasztott, akasztott. Joggal tette mindezt, hiszen a hetvenedik esztendejét taposó (igaz, ebből húsz évet nyugodtan letagadhat) Dobos József életét sűrűn bearanyozta a sport, a sportolás szenvedélye. Ifjonc vasutasként a BVSC-ben kergette a labdát, szép jövőt jósoltak a fürge lábú, technikás játékosnak. A bőrlabdának köszönheti későbbi szenvedélyét, az asztaliteniszt is. A csapat edzője ugyanis azzal a képtelen (?) ötlettel állt elő, hogy labdarúgói a téli szünetben nevezzenek be a körzeti pingpongbajnokságba. Dobos József annyira belejött, hogy egyéni bajnok lett! Később a vasút egyre messzebb vitte a fővárostól. Egy sérülés korán véget vetett ígéretesen induló labdarugó-pályafutásának, ám amerre járt, mindig emlékezetesen munkálkodott. Dunavecsén például a körzeti labdarúgó-szövetség elnöke volt, Kunszentmiklóson is lelkesen tevékenykedett a sportéletben. Dávodra 1960-ban került, állomásfőnök lett. Sportmunkájának híre eljutott új lakhelyére is. Fölkérték a labdarúgó-együttes edzőjének, később megválasztották szakosztályvezetőnek. Fiából másodosztályú labdarúgót nevelt, lánya sem kerülhette el a sorsát: amint elhaladt az állomás mellett a korai vonat, Matildot az asztalitenisz-asztal mellé parancsolta apja. Naponta három alkalommal edzettek, nem is maradt el az eredmény: körzeti, megyei és egyre rangosabb versenyek bajnoka lett a „Dobos lány”. Már egészen fiatalon az élvonalba hívták,. hosszú éveken át játszott a legmagasabb osztályban, jelenleg egv jugoszláv NB I-es gárda elismert trénere. Lánya mellett számos kiemelkedő tudású sportolót nevelt Dobos József. Közülük a legnagyobb büszkeséggel Bízó II. Máriára emlékezik vissza, aki kétszeres főiskolás magyar bajnok volt, több nemzetközi kupameccset játszott. Általában 25—30 fiatal gyerek járt el a Dobos-iskolába, a dávodiak a megye legjobbjai közé tartoztak, fölözték a sokkal jobb körülmények közt tréningező nagyvárosok versenyzőit is. A környék vezetői messzemenően támogatták a lelkes társadalmi munkás törekvéseit, Nagybaracskáról, Bajáról, Hercegszántóról hordták a szülők gyermekeiket asztalitenisz-edzésre. S a „dávodi Dávid” nem fáradt, nem vette észre az idő múlását, győzködött, lankadatlanul agitált kedvenc sportága(i) mellett. S kérő szavának nem tudtak ellenállni azok, akiktől támogatást kért: szűkös anyagi lehetőségei ellenére minden év augusztus 20-án kétnapos nemzetközi versenyt rendeznek Dávodon. A viadal egyre népszerűbb, mind többen szeretnének indulni, s éppen ezért egyre nehezebb megszervezni azt. Józsi bácsi jövő év augusztus 20- án lesz hetvenéves. A heten jártam állomás-otthonában. Büszkén mutatta a várótermet, amely még mindig az új tehetségek érkezésére vár. Az asztalon két szoftütő, a sarokban erősítőfelszerelések. A játékosok „kínzókamrának” nevezték el az egykori várót, de azért titkon mindenki legalább egy alkalommal szeretett volna egy mérkőzést lejátszani ott. Hiszen Józsi bácsi csak a legjobbaknak adta meg a lehetőséget! Volt olyan idő, amikor tízen jártak oda asztaliteniszezni, ma már alig-alig kap valaki lehetőséget... Az ok? Nagyon prózai. Két esztendeje egy tollvonással eltörölték a dávodi asztalitenisz-szakosztályt, csak a foci maradt meg. Az iskolai DSK keretein belül kapott lehetőséget Dobos Józsi bácsi az oktatásra. A tanároknak nem nagyon éri meg edzésre elengedni a gyerekeket, hiszen akkor az ő pluszkeresetük, az általuk vezetett egyéb szakkörük tiszteletdíja csappan meg. Az idős mester viszont nem adja föl! Hercegszántóra is átjár edzést tartani,, van néhány tehetséges gyereke. Ám tudja jól: heti egy tréninggel nem veheti föl a versenyt a nagyvárosok legjobbjaival. Vallja: a nevelőedző föladata a minél több tehetség útnak indítása a magasabb osztály felé. Ő egész életében ennek megfelelően dolgozott, ennek ' lehetőségéért harcolt. Neki már a lehetőség felvillantása is elegendőnek bizonyult a lelkes munkához ... Az utóbbi években utódot keresett magának Dobos Józsi bácsi. A DSK-tól kapott tiszteletdíjának felét felajánlotta egy illetőnek, akitől csupán azt kérte, arra tanítsa meg a kezdőket, hogy húsz-húsz pattintást tanuljanak meg tenyeres es fonák oldalról. Az utódjelölt egy ideig próbálkozott, később mar csak a felajánlott pénzért járt a Dobos-állomásra, az edzéseit mind gyakrabban kihagyta ... Az ősz hajú pingpongtanár most a lányában reménykedik. Úgy néz ki, visszaköltözik Dávodra, s az édesapja szeretné, ha ő lépne nyomdokaiba. Váltig állítja, jövőre, augusztus 20-án, a dávodi nemzetközin, az ő hetvenedik születésnapján végleg „szögre akasztja” az ütőt. Elfáradt, elege van az egész- bői, befejezi az oktatást. Néztem és hallgattam Dobos Józsefet, s beszélgetésünk alkalmával először nem hittem el neki azt, amit mondott... Rajtmár István Soltvadkertí kerékpárverseny — vasárnap Hét végi előzetesünk összeállításakor a soltvadkertí kerékpár- verseny időpontjául szoiébatot jelöltük meg. Valójában a helyiek és a Csepel közös viadalára vasárnap délelőtt kerül sor. Az első rajt a Venyige étterem előtt lesz, 11 órai kezdettel.