Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-11 / 269. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. november 11. KÉRDÉSEK A TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL Gondolatgerjesztés és útmutatás n. Pénz kell, sok pénz Dr. Major Imre, a tehetséggondozási albizottság vezetője: Mit várnak tulajdonképpen a fórumoktól? — Azt, hogy a tehetséggondozást ezen túl tudatosabban, átgondoltabban, szervezett keretek között végzik az iskolák. Gondolatgeijesztőnek, útmutatónak szántuk az anyagot is. — Egyelőre a középiskolákra helyezik a hangsúlyt. A gimnáziumban, szak- középiskolában értem az összefüggést. De beszélhetünk-e tehetséggondozásról a szakmunkásképzőkben? Ott, ahol a bekerülő gyerekek felkészültsége köztudottan rossz, ahol hiába találnak 'kiugró tehetséget, ha a jelenlegi iskolarendszer „zsákutcába" zárja a szakmunkástanulót? — Erről a szintről sem szabad kire- keszteni az intellektuális tehetséggondozást. Bár nyilvánvaló, hogy a manuális tehetségekre kell nagyobb figyelmet fordítani. —1 Úgy vélem, szükségszerű a tehetség szó definiálása. Ez esetben hogyan kell értelmeznünk? — Én az adott iskolatípusban, az adott környezetben az átlagosnál többet produkáló tanulókra gondolok. S ez természetszerűleg más egy gimnáziumban és egy szakmunkásképzőben. — A rátermettség, az adottság legkésőbb a serdülőkorban megmutatkozik. Ez az oka annak, hogy a megyei program megvalósítását is e korosztálynál kezdik? Ez is egy ok volt, de valójában inkább az a tény motivált bennünket, hogy ebben az iskolatípusban már kialakult versenyrendszerek vannak, amelyek számunkra objektív mércéül szolgálhatnak. Az ugyanis, ha valaki például biológiából vagy matematikából a legjobb tíz közé jut egy országos mezőnyben, már nem mindennapi tudásról árulkodik. A logika szerint persze az általános iskoláknál, netán még korábban: az óvodáknál kellene kezdeni. Ám ezekben az intézményekben egyelőre kevesebb az olyan, viszonylag objektív mérce, mint a középiskolákban a tanulmányi versenyek és egyetemi felvételik eredményei. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy ne keressük az elfogadható megoldást, akár megyén belül, vagy országos, jól megszervezett és előkészített versenyrendszer kidolgozásával. — A tervezetben olvastam: kívánatos volna, hogy valamennyi középiskola sajátos arculatot alakítson ki. Hogyan festene ez a gyakorlatban? — Vannak nagyon jó pedagógusaink, kiváló iskoláink. Azt szeretnénk, ha ki-ki azon a területen összpontosítaná az erőit, amiben a legjobb. Tehát ha. az adott intézmény mondjuk biológiából erős, akkor azt fejlessze leginkább. Gondoskodjon megfelelő szaktanárutánpótlásról, az objektív feltételek teljességéről. Tehát e profilban átlagon felül teljesítsen. S ha történetesen felfedeznek tanulóik között egy kis „matematikazsenit”, azt — féltékenységet és presztízst félretéve — irányítsák át abba az intézménybe, mely matematikából többet tud nyújtani a tanulónak. — Az észrevételek tükrében mi a legnagyobb akadálya jelenleg a program megvalósításának? — A pedagógusok — imert okok miatt — nem tudják minden energiájukat az oktatásra fordítani. Képtelenek megteremteni azt az életszínvonalat, mely szakmai feltöltődésüket elősegítené. így lassan kimerülnek, nem lesz mit átadniuk. S ott van még a másik oldal: az iskolák anyagi helyzete. A tehetség- gondozás színterei a kiscsoportos foglalkozások, szakkörök, táborok lehetnének. Ezekhez azonban pénz kell. Sok pénz. A teljes anyagi terhet pedig nem ruházhatjuk a szülőre. Nem kérhetünk tőié többletkiadást azért, mert gyermeke tehetséges. Ez irreális volna. Központi és helyi pénzeszközöket kell mozgósítani a támogatásokra. * — Tudjuk, a demográfiai csúcs elérte a középiskolákat, ahol hamarosan tetőzik. Mindez, nem hiszem, hogy elősegíti a megvalósulást. — Méltatlanul mellőzve volt e terület hosszú évekig. Most az egész oktatási törvény, az iskolák kiteljesedett önállósága, minden új gondolat és változás ezt segíti élő. Igaz, mindezt most úgy kell megoldanunk, hogy közben számolunk a demográfiai csúcs okozta kihívással, az általános és középiskolákban egyaránt. Ezzel a feszültséggel együtt kell élnünk. Tudjuk, hogy az intézményekre háruló terhek programunk ellen hatnak és mégsem várhatunk tovább. Abszolút garancia nincs Sóti Éva, az albizottság titkára: — A tehetséggondozás kérdésköre mindig olyankor kerül előtérbe, amikor már elkerülhetetlen a felismerés: szüksége van ennek az országnak a jó szakemberekre és kiemelkedő tehetségekre. Hosszú ideig tabu téma volt az oktatáson belül az elitképzés. Pedig létezése független attól, hogy elismerjük vagy tagadjuk. Mi most egyfajta elvi alapot is szeretnénk teremteni ahhoz, hogy a régi beidegződések miatt ne váltson ki megütközést, ha egy iskolában a tanulók képességein, tudásán, szorgalmán alapuló elitképzés folyik. Ez nem ellentétes sem ideológiánkkal, sem oktatási céljainkkal. Úgy szeretnénk az értelmes emberek fejlődését elősegíteni, hogy az ne a többiek kárára, hanem valamennyiünk hasznára történjen. — Miért volt szükség ehhez egy bizottságra? — Nem a testületek számát kívántuk növelni, hanem összefogni azokat a pedagógusokat, szakembereket, akik elhivatottak e témában. Egy folyamatot szeretnénk életben tartani, vagy még inkább feléleszteni csipkerózsika-álmából. A valóra, váltáshoz elvi bázist nyújt a megyei pártbizottság tehetség- gondozás ügyében hozott határozata. — Garancia? — Abszolút garanciát nem vállalhat senki. A tehetség valójában ott és akkor dől el, amikor az elsajátított ismereteket alkalmazni kell. De ezt az iskolában még nem tudjuk felmérni. Éppen ezért valamennyi jó képességű gyereket minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatnunk kell. S itt én nem az átlagosnál jobbakra gondolok, hanem a jóknál is jobbakra. A lehetőségek kapuit kell szélesre nyitni előttük. — Megvallom őszintén: számomra ellentmondásosnak tűnik a szituáció. Egyrészt gondozzunk tehetséget, másrészt hagyjuk, hogy a diploma, a szak- képzettség, s egyáltalán az iskolázottság tekintélye olyan legyen, amilyen. — Nyilvánvaló, hogy nem várunk átütő eredményt egyik napról a másikra. Ám a megoldás — véleményem szerint — a gazdaság fogalmazta követelményrendszer megváltozásában, oktatási rendszerünk rugalmas alkalmazkodásában, s nem utolsósorban a pedagógusok kezdeményezőkészségében, teljesítményük elismerésében rejlik. Ha a politika, a termelés, a szellemi életszférájában a magasan képzett alkotó értelmiséget érdeme szerint értékeli a társadalom, és ezt erkölcsi és anyagi elismeréssel egyaránt honorálja, akkor számomra nem kétséges, hogy ennek az ismeretközvetítés oldalán sem marad el a hatása. A bajai, kiskunhalasi, kecskeméti fórumok bebizonyították, hogy a tehetséggondozás ügyében nagyon sok — arra alkalmas — pedagógusra számíthatunk. Nagyobb bátorságot! — A hozzám hasonló türelmetlenek megnyugtatására mondana néhány területet, ahol már a közeljövőben változás mutatkozik? — Az óvodák, általános és középiskolák vezetői kapcsolatának elmélyítése elodázhatatlan, csakúgy, mint az erkölcsi és anyagi elismerések rangjának visszaállítása, az elkötelezett pedagógusok és támogatók helyi honorálása. Az oktatási törvény lehetőséget ad például az úgynevezett osztályugratásra. Megyénkben ez idáig erre mégsem volt példa. Tehát nagyobb bátorság, vállalkozó és kezdeményező kedv is szükségeltetik. Az iskolák kezdeményezését pedig semmiféle program nem helyettesítheti. Mégis jó lenne, ha mindez nem maradna intézményen belüli ügy. Elképzelhető-e egy kimondottan elitképzéssel foglalkozó önálló intézmény? — Egyelőre nem. S ennek nem elvi, hanem anyagi okai vannak. Ha személyes véleményemre kíváncsi, én hosszú távon elképzelhetőnek tartom, de most az adott körülmények között, a meglévő adottságaink kihasználásával kell tehetséget gondoznunk. G. Tóth Tímea TESTVÉRKAPCSOLAT FILMJEGYZET Együttműködés a széchenyivárosi gimnázium és a graziak között Az osztrák kulturális attasét kérte meg jó néhány hónappal ezelőtt a széchenyivárosi gimnázium: legyen segítségükre olyan ausztriai iskola felkutatásában, mely szívesen tartana fenn testvérkapcsolatot intézményükkel, így kezdődött az ismeretség a graziakkal. Levélváltások, telefonbeszélgetések következtek, s a közelmúltban végre sor került a személyes találkozásra is. Dr. Erich Thaller igazgató és a kilenc testületi tag két napig élvezte a kecskeméti gimnázium vendégszeretetét. 'V—A találkozást — számolt be Kiinger Ádám igazgató — arra használtuk fel, hogy a két gimnázium együttműködésében egyezségre jussunk. Konkrét megállapodás született a látogatás viszonzásaképp nevelőtestületünk egy részének Grazba utazására. Az időpont még egyeztetésre vár, de ebben a tanévben mindenképp sort kerítünk rá. Ugyancsak megegyeztünk abban, hogy negyven grazi tanulót vendégül látunk a tavaszi szünetben. Addig a levelezési kapcsolatok is kialakulnak a két intézmény diákjai között. S hogy az ismeretség és barátság közvetlenül is megnyilvánulhasson, évi váltásban utaznak egymáshoz a tanulók a nyári szünidőben. Ilyenkor — kedvük szerinti időtartamra — a szülők gondoskodnak a vendéglátásról. Ennek gyakorisága tetszőleges. így szeretnénk elősegíteni a nyelvgyakorlást mindkét fél részéről. Idegen nyelv szakos pedagógusaink tapasztalatcseréjére és továbbképzésére Grazban lesz lehetőség. Vendégeink ígéretet tettek arra is, hogy hazaérkezésük után csomagot postáznak címünkre, mely feladatlapokat, folyóiratokat, könyveket tartalmaz. így szeretnének hozzájárulni nyelvoktatásunk eredményességéhez. — Ä grazi gimnáziumban tíz-tizennyolc éves fiatalok vannak. Nyolcosztályos az iskola, ahol elsőtől „ angol nyelvet, harmadiktól latint, ötödiktől pedig franciát tanulnak. Ám felmerült már a magyar nyelv elsajátításának lehetősége is. A szechenyivárosi gimnázium azért'nyerte meg a tetszésünket, mert ugyancsak nyelvi orientációjú —^ mondta dr. Erich Thaller igazgató. — Az együttműködést azonban ki szeretnénk bővíteni a sport és a képzőművészet területére is. G. T. T. Ha egy-egy magyar filmpremier például a gyártás szeszélyei folytán az éves hazai filmtermést felvonultató hagyományos februári játékfilmszemlék közötti intervallumba esik, szinte bizo- nyös, hogy másként jegyzik, kisebb szakmai visszhangra számíthat. Mivel az első játékfilmjével most jelentkező Téglásy Ferenc az előző seregszemléről elkésett, a következőt viszont nem várta ki, törvényszerű, hogy először nem itthon, hanem a nemzetközi szakmai filmes közvélemény színe előtt: a mann- heimi dokumentumfilm-fesztiválon aratott nagyobb sikert. Annak ellenére, hogy Téglásy Ferenc filmje nem is igazi dokumentum, hanem dokumentumelemekből, személyes visszaemlékezések kockáiból épített fikció. Azoknak a dokumentumban és játékfilmben született társainak a számát gyarapítja, melyek szókimondásukkal, a korábban elhallgatott politikai tények szépítés nélküli, kendőzetlen bemutatásával éles határvonalat húztak a legutóbbi két esztendő és a korábbi időszak filmgyártása közé. Bár számos rándező (Bacsó Péter, Böszörményi Géza, a Gulyás fivérek) többféle műfajban és legalább ennyiféle mélységben foglalkozott e tárgykörrel, Téglásy alkotásának fő erénye, hogy még ennyi nekirugaszkodás után is tud új adalékkal szolgálni a kitelepítés drámájáról. Arról az időszakról, melyben végtelen számú variációban ölthetett testet annak modellje, hogyan hívja életre az erőszak az erőszakot, az embertelenség a még nagyobb embertelenséget. A jellemben gyengék milyen lépcsőfokokat végigjárva kényszerültek arra, hogy olyasmit tegyenek, amit más körülmények között bizonyosan nem tettek volna. A középnemzedékhez tartozó Téglásy egy családi drámát állít forgató- könyve középpontjába. A játékfilm áttételeiből adódó, a dokumentumalkotások tényeit megerősítő realitással ábrázolja a brutalitásnak, a könyörtelenségnek azt a normává emelt kultuszát, amelyben csak egyedi, elszigetelt jelenségként találkozhattunk a helytállás példáival. A Kozák András személyében életré keltett családapa korábban katonatiszt volt, aki tudásával szerzett érdemeket magának. Társai, barátai, ismerősei ijesztően abszurd sorsát látva megijed, és sofőrnek szegődik. Kálváriáját azonban igy sem kerülheti el, családjával együtt egyik óráról a másikra kitaszítottá, jogfosztottá, prédául odave- tetté válik. Szinte kiszámítható, hogy — mindezek következtében -r- elkerülhetetlenül bekövetkezik a család szétesése, belső tragédiája. Téglásy beszámolója telis-tele szerény, ám megindí- tóan hiteles adalékokkal. Szomorúan hatásosak a filmvásznon a magánszemélyek és ávósok kölcsönös akciói és reakciói. Ennek ellenére sem mondható igazán jól megoldottnak, hitelesnek a kor légkörének, a tragikus ellentmondásoknak az ábrázolása. A produkció gyengéi közé tartozik, hogy a mellékés háttérfigurák szinte kivétel nélkül az ötvenes évek kliséi szerint korfestő, illusztratív elemként jámak-kelnek, beszélnek. Sokkal érzékletesebben ábrázolják a pszichikai történések mozgatórugóit az apa (Kozák András), az anya (Jolánta Grusznic) és a főszerepet alakító kisfiú (Antal Tibor) gesztusai, cselekedetei. Nem kis részben Uekik köszönhető, hogy olykor önmagukon is túl tudnak mutatni az egyes helyzetek, történések. Károlyi Júlia Orgona a lakásban Nem mindennapi munkára vállalkozott Albert Miklós győri orgonaépítő mester, amikor Ruppert István főiskolai tanár, orgonaművész megbízását elvállalta: a művész lakásának egyik szobájába kellett orgonát éfűtenie. A hétregiszferes, kétmanuálos, 510 sípból álló hangszer — amelynek leghosszabb sípja három méter hosszú — már elkészült, most az utolsó műveletet, a hangolást végzi az építő mester. Az országban talán egyedülálló hangszerben sem importból származó, sem a kereskedelemben kapható termék nincs, ugyanis a hangszer készítője minden alkatrészt sa-. játkezűleg gyártott. (MTT-fotó) Irányjelző Ha ittál, ne vezess, ha vezetsz, ne igyál! Köztudott, hogy a szeszes ital veze- tésbiztónságot befolyásoló káros hatása már kismértékű fogyasztás esetén is megnyilvánul. E témában már számtalan felhívás, figyelmeztetés, tanács jelent meg, túl azon, hogy a KRESZ kifejezetten tiltja, és mégis ... E helyen most nem a sokszor ismételgetett és ismert intő szavakat kívánjuk közzétenni, amelyeknek figyelemfelhívó hatása talán azoknál nem érvényesül, akiknél arra szükség lenne. Inkább egy-két példával szeretnénk érthetőbbé tenni, hogy itt nem egyszerű tiltásról, hanem annál sokkal többről van szó! Gondoljuk végig a következőket: 1 deci. jó minőségű bor elfogyasztása után szemmel látható változás mgg nem következik be. Az illető úgy érzi, hogy magabiztosabb, élénkebb, amiből arra következtet, hogy a közlekedési szituációkra jobban tud reagálni. Mindez hamis önbizalom, mert a belső ingerületek terjedése máris lelassul, azaz késik a reflex. Aki ezt nem hiszi, végezzen el egy egyszerű.kísérletet. Józan, kipihent állapotban mérje meg a reflexét: egy hosszú léc elkapásával, amit egy segítőtárs függőlegesen tartott helyzetben véletlenszerűen enged el. A léc vége és az elkapás közötti távolságot jelölje be. Utána ugyanezt végezze el 2 deci bor elfogyasztása és hatásának jelentkezése után. Az eredmény önmagáért beszél. Amikor az ittas vezetés anyagi kárral, esetleg személyi sérüléssel is jár, úgy a büntetőjogi felelősségen túlmenően tudni kell azt, hogy e körülményt a biztosítóintézetek sem díjazzák. Még a sajáthibás casco károk esetében sem! Előfordulnak olyan esetek, amikor az ittas vezetés következtében helytelen helyzetfelismerés, sebességmegválasztás miatt kisodródnak, árokba hajtanak, fának ütköznek. A károsult ilyen esetekben elsősorban az ittas vezetés felelőssége alóli mentesülést kívánja elérni. Ezért nyilvánvaló, hogy a rendőri intézkedést messzemenően igyekszik kikerülni, még akkor is, ha a dologi kár jelentős. Második lépésben — amikor már az ital hatása elmúlt — szeretné, ha kára megtérülne. Ehhez „partnert” keres, akinek felelősségbiztosítására kívánná felvenni a kár összegét. Ha a megfelelő biztosítással rendelkező partner elismeri, hogy például az ő kutyája szaladt a gépkocsi elé és emiatt rántotta félre a kormányt a vezető, még nem elegendő ahhoz, hogy a biztosító fizessen. Hasonló a helyzet a vadkárok esetében is, amikor kiugró őzzel nem történik ütközés. Ezekben az esetekben a partner elismerő nyilatkozatát az ÁB csak akkor fogadja el, ha a tényleges károkozás részéről megállapítható. Természetesen ezt megelőzi egy részletes körülmény- és helyszínvizsgálat, esetleg tanúk meghallgatásával, külső szakértők bevonásával, aminek rendszerint az a következménye, hogy a segítőkész partner is kellemetlen helyzetbe kerül. Ha még sikerülne is egy „tiszta” biztosítási esemény látszatának megteremtése, úgy még mindig fennáll a lehetősége annak, hogy egy későbbi esemény, körülmény felszínre kerülése kapcsán derül ki az igazság. A további következményeket már nem is kell részletezni. Mindent összegezve: kínálások elől —■ ha vezetés előtt vagy közben vagyunk —, józanon térjünk ki, gondolva arra, hogy ezzel többet teszünk magunk és mások érdekében, mintha a kínáló esetleg lekicsinylő megjegyzését kell elviselnünk. Kelemen László Látni és látszani... Egyre rövidülnek a nappalok és hosszabbodnak az éjszakák. Szaknyelven szólva, egyre többet kell korlátozott látási viszonyok között közlekedni. Számos cikk jelent meg a sajtóban, a rádió és a televízió is gyakran foglalkozott a látni és látszani kérdésével, mégis. szükségesnek tartom, hogy néhány, gyakorlati tapasztalatból fakadó ismeretet szélesebb körben is közzéte- gyünk. Ismert, és sok esetben életveszélyes gyakorlat, hogy szürkületben, ködben, esőben egyes járművezetők nem kapcsolják be a tompított világítást, arra gondolva, hogy ők jól látnak, és nem gondolnak arra, hogy őket a közlekedés többi résztvevője nem, vagy nem jól látja. Különösen veszélyes a tompított világítás helyett a helyzetjelző fények alkalmazása, hiszen ebben az esetben a jármű vezetője úgy gondolja, hogy járműve már jól látható és a hamis biztonságérzéstől vezetve a többi közlekedőre közvetlen veszélyt jelentenek. Nagyon fontos, hogy a kerékpárosok és gyalogosok saját biztonságuk érdekében a világító- és fényvisszaverő eszközöket használják. Ellenkező esetben, mivel alakjuk, méretük a járművekhez képest kicsi, a félhomályba, sötétbe burkolózva szinte láthatatlanná válnak a közlekedés többi résztvevője számára. Közvetlen balesettel kell számolnia annak a járművezetőnek, aki a szélvédőüvegen nem, vagy csak korlátozott mértékben képes kilátni, épp ezért nagy súlyt kell fektetni arra, hogy a szélvédőüveg karcolásmentes legyen. Az összekarcolt szélvédőüveg másként töri a fényt és nő annak a veszélye, hogy a szembejövő járművek fénye a járművezetőt eívakítja és a káprázati hatást növelje. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg akkor is, ha-a jármű belső kárpitozásának, műszerfalának tisztítására használt olajok gőze, per- mete a szélvédőre kicsapódik, ezért fontos a szélvédőüvegek belső tisztítása során ennek a finom olajfilmrétegnek az eltávolítása. Sajnos, gyakori tapasztalat, hogy párás, hideg időben a szélvédő belső falára rátapadó víqpára — mely nagyon hidegben már zúzmarává válik — akadályozza a kilátást, közvetlen veszélyhelyzetet teremtve. Épp ezért szükséges a já^ű^l^fjíJ.^-éSjgá- ramentesítö berendezéséinek megfelelő működtetése. Az ablak’tor to gumik épsége, az ablakmosó berendezés kifogástalan működése teszi lehetővé a szélvédőüveg folyamatos tisztántartását. Jó tudni azt, hogy főleg esős, nedves időben a járművek világító- és jelzőberendezéseire rakódó vékony sárréteg a fénykibocsátó képességet jelentősen csökkenti, ezért célszerű időközönként az utazást félbeszakítva a lámpatesteket letisztítani. Ugyanígy szükséges a működőképességen túl azt is megvizsgálni, hogy a világitó- és jelzőberendezésnél az előírt teljesítményű izzók vannak-e a foglalatokban és fénykibocsátásuk megfelelő-e. A látni kérdésköréhez tartozik —7 bár hajlamosak vagyunk erről időnként elfeledkezni — a visszapillantó tükrök megfelelő állapota. Célszerű és szükséges annyi és olyan méretű tükör elhelyezése járműveinken, melyekből a fej elfordítása nélkül — csupán a szemek mozgatásával — a járművezető mögötti rész jól belátható. A belső visszapillantó tükörnél a páramentesség, a külső visszapillantó tükörnél a rendszeres tisztítás, zúzmara és jég eltávolítása alapvető követelmény. Bízva abban, hogy a látni és látszani követelményeknek itt felsorolt néhány jótanácsot minden érintett a saját tapasztalataival kiegészítve hasznosítja, elkerülhetők, de legalábbis lényegesen csökkenthetők lesznek az őszi—téli utazás veszélyes helyzetei. Kívánok jó utat, szerencsés utazást a közlekedés minden résztvevőjének. Friedrich József oki. közlekedésmémök TÉLI JÓTANÁCSOK A köd gyakran foltokban helyezkedik el. Ezért olykor váratlanul futhatunk bele. Figyelemfelhívó lehet) ha a szembejövő járművek tompított fényszórói égnek. Ilyenkor — noha ködöt még nem látunk — célszerű saját lámpáinkat is bekapcsolni. Ködben való vezetésnél jó szolgálatot tehet a ködszemüveg, amelynek lencséi sárgák. Kellő követési távolság mellett célszerű ilyenkor konvojban autózni. Az udvariasság azonban megköveteli, hogy az élen haladók időnként váltsák egymást. Az élen haladó vezető terhelése a legnagyobb, ezért ő fárad ki a leggyorsabban. Az őszi látási viszonyok távolságbecslésünket jelentősen befolyásolják. A pára, a köd, a még épphogy derengő napsütés erősen rontja a távolságbecslő képességet. Távolságbecsléskor többek között arra támaszkodik az autós, hogy a közelebbi tárgyak kontúrja élesebb, a távolabbiaké elmosódottabb. ősszel — amíg nem szokik hozzá az új feltételekhez ■— a megváltozott perspektívát hibásan értékeli: a dolgokat távolabbiaknak látja, mint a valóságban vannak. Ez különösen előzéskor vezethet veszélyes tévedésre. Ráadásul ilyenkor a tárgyak belemosódnak a környezetbe, s nehezen észlelhetők. A gépkocsivezetők általában teljes sebességgel rohannak a ködbe és ott pánikszerűen fékeznek. Aki mögöttük halad, menthetetlenül utoléri az előtte fékezőt. A veszély kivédésének egyik lehetősége: a ködös szakasz kezdetét észlelve, még a jól belátható úton csökkentsük a sebességet! Ha már beértünk a ködös szakaszba, ne fékezzünk pánikszerűen, figyeljük a mögöttünk jövőket, s azonnal kapcsoljuk be a világítást (sűrű ködben pedig -T- ha van —: elöl-hátul a ködlámpát)! Hazai mérések alapján megállapítható, hogy a gyalogosok áthaladási sebessége a járművek sebességétől függ. A gyalogos átkeléskor azt az időközt becsüli meg, ami a közeledő jármű odaérkezéséig rendelkezésére áll és ennek alapján dönt az átkelés megkezdéséről, illetve saját haladási sebességéről. Ez azért veszélyes, mert ha ezt az időközt túlbecsülik (különösen rossz látási viszonyoknál, kisebb járművek esetében), vagy saját áthaladási idejüket alábecsülik (idősebb korban, nehézkes mozgásúak esetében): csökken az áthaladás biztonsága. Soha, sehol, senkinek!
