Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

8 • PETŐFI NÉPE • 1988. november 5. SPORT • SPORT • SPORT Olimpiai érmes a súlyzók világából Parádés idényzáró Most, hogy találkoztunk, felelevene-* dik bennem egy emlékezetes nap az olimpiáról: Mar órák, óta nézzük Szö­ulból a közvetítést. Ám most boldog türelmetlenséggel fészkelődünk a fotel­ban. Tudjuk, pár perc múlva olimpiai érmeket fognak itt osztani, és az ezüs­töt egy kecskeméti súlyemelő, Messzi István veheti majd át. * „Hogyan is kezdődött?” — kérde­zem közel másfél hónap elteltével a ro­konszenves sportolót, aki pár napja' már a Kecskemét Városért Emlékérem boldog tulajdonosa. A nyugodt tekintetű, eleven fiút kez­detben a birkózás vonzotta. Csupán a véletlennek -köszönhető, hogy a súly­emelőknél kötött ki. Az általános iskola befejezése után Kecskeméten tanult to­vább, ahol első útja a birkózók tornatér-' mébe vezetett. Ám ott éppen akkor nem volt edzés, így benézett a mellette trénin­gező súlyemelőkhöz - — és ottmaradt. Pedig a súlyok könyörtelenek; itt a munkát fanatikusan nem tisztelő nem ér el eredményt. A súlyemelés testi erőt és szellemi frissességet követelt. A fiatal fiút megragadta a sportág szépsége. A súlyemelés az évek folyamán a spor­tolóban —aki kiegészítésként atlétizál is — kitartást, elszántságot fejlesztett ki. A kemény munka ellenére mégis későn # „A fiatal fiút — Messzi Istvánt — megragadta a sportág szépsége, megsze­rette a súlyzók tapintását.” lett sikeres versenyző. Évekig a 75 kilós súlycsoportban indult, és a katowicei EB-n negyedik helyezést ért el. De a szer­vezete egyre nehezebben bírta az állandó fogyasztást. Teljesítménye nem javult, és kihagyták a válogatottból. 1987-ben mestere, Kasza György tanácsára úgy ha­tározott, hogy megpróbál beleerősödni a 82,5 kilós súlycsoportba. Ezekben a küz­delmes hónapokban ismerte meg, kik azok, akik bíznak benne. Képessé vált ar­ra, hogy a kudarc ne roppantsa össze, in­kább erőfeszítésre késztesse. Még abban az évben az ostravai VB-n új súlycsoport­jában 5. helyezést ért el. Az 1988-as esztendő azolimpiai felké­szülésjegyében telt. A hosszú edzőtábo­rozások között csak néha 1-2 napra tu­dott hazalátogatni családjához, kislá­nyához, aki mar első osztályos tanuló és testnevelés tagozatos iskolába jár. Messzi István soha nem tartotta me­rész jóslataival izgalomba a sportvilá­got. Szöuli sikerét tudatos, kemény munkával alapozta meg, melyben ma­ximálisan segítségére volt klubedzője, családja és munkatársai, az Agroker Vállalat dolgozói. * Most a pihenés hetei következnek. Szeretne minél több időt a családjával tölteni. Rövidesen megkezdi tanulmá­nyait a Testnevelési Főiskolán, hogy majd egyszer fiatal súlyemelőknek ad­hassa at tapasztalatait. Mert a nagy eredményeket a tehetség kezdi el, de csak a munka fejezheti be. Búcsúzóul még lopva megérintem az asztalon fekvő olimpiai érmet. Már a lépcsőházban járok, amikor eszembe jut: 1990-ben Budapesten rendezik a súlyemelő világbajnokságot, és a szár­nyaló fantázia mar nem ismer lehetet­lent. Szabó Etelka TIZENNÉGYEN KIVÁLÓAK, KETTEN DICSÉRETESEK Sportvezetők elismerése Hagyomány már, hogy a nagy ok­tóberi szocialista forradalom évfor­dulóján -kitüntetik, elismerik a leg­eredményesebben dolgozó társadal­mi sportvezetőket. Pénteken Kecske­méten, a megyei tanács székházában az alábbiak vehették át a Kiváló Tár­sadalmi Munkáért kapott kitünteté­seket: Brenner Zoltán, a Jánoshalmi Spartacus SE elnökhelyettese, Bru- mel János, a Kecskeméti Hírős Tömegsport SE elnöke, Csik Károly, a Tassi SK titkára, Csordás Mihály, a megyei tájékozódásifutó-szövetseg titkára, Harsányi István, a Nemesná­dudvari Tsz SK elnöke, Kuna Miklós, a KSC férfi kosárlabda-szakosztályá­nak elnökségi tagja, Oláh István, a Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK elnö­ke, Opra Géza,, a Bajai Spartacus- Vízügy SC elnökhelyettese, Schóber András, az Észak-Bács-Kiskun Me­gyei Vízmű Vállalat kecskeméti sza­badidőközpontjának vezetője, Szabó István, a megyei birkózószövetség el­nökségi tagja, Szabó Sándor, a János­halmi Spartacus elnökségi tagja, Sz. Tóth Antal, a kecskeméti 607-es Gás- ár András Szakmunkásképző és zakközépiskola testnevelő tanára, T. Nagy József, a megyei tekeszövet­ség elnökségi tagja és Radnai Károly, a Bácsépszer Vállalat tömegspórtfele- lőse. Ketten részesültek ÁISH-elnöki dicséretben: Kócsó István, a Hetény- egyházi Tsz SK labdarúgó-szakosz- talyának vezetője és Knti Sándor, a kiskunhalasi városi asztalitenisz- szövetség titkára. UTOLSÓ SIMÍTÁSOK EGY SPORTCSARNOK HOMLOKZATÁN A reményből valóság lett Új létesítménnyel gazdagodik a megyeszékhely legnagyobb Diák Sport Egyesülete t Az igazga­tó (Járfás Ist­vánná) és a tervező (Ko­vács Ferenc) közös asztal­nál a közös tennivalókról gyakran ta­nácskozott az elmúlt két év­ben. ' • Az új sport- csarnok csupa üveg, csapa féfey, egyedi tervezés alap­ján készült, s jól illeszkedik a környezetbe. • A burkolok az utolsó simí­tásokat vég­zik. (Farkas Tibor felvéte­lei.) Kecskemét, Hunyadi tér 2.: az utcán téglarakás, sóder, egyéb építőanyag- maradványok nagy munkálatokat sej­tetnek. A drótkerítés mögött üveg­homlokzat veri vissza a koradélutáni napfényt. — Mi épül itt? — kérdem az egyik szorgoskodó fiatalembert, aki visszakérdez: — Hát nem tudja, hogy itt lesz a 607-es új sportcsarnoka? Az 1986. október 22-i közgyűlés jut eszembe, amikor a 607-esben megalakult a megyeszékhely első Diák Sport Egye­sülete. A legnagyobb létszámú a megyé­ben, hiszen több mint ezemyolcszázan . készülnek itt az életre, a tudást, a szak- . mai ismereteket teríesztő falak mögött. Valamennyiük nevében kérték a küldöt­tek akkor a feltételek javítását. Két ke­zük munkáját ajánlották; építésre, má­zolásra, festésre—csak legyen mit. A remény pedig valósággá vált, mi­közben jottányit sem engedtek szűk lé­tesítményeikhez szabott gazdag sport- programjukból. Miközben a 10 x 20-as tornateremben és a szomszédos kon­zervgyári szabadtéri létesítményen a testnevelési követelményeket sulykol­ták, valóra válhatott régi vágyuk is; építhették majdani „otthonukat”, amely 18 x 36-os méretével, felszerelt­ségével hamarosan a legkényesebb igé­nyeket is kielégítheti. —Az első igazi téglát én annak a tanu­lói kérésnek tekintem, amely kétszáz­nyolcvanhárom gyerek közös óhajaként hangzott el azon az emlékezetes alakuló közgyűlésen — mondta Járfás Istvánná, a 607-es Gáspár András Ipari Szakmun­kásképző és Szakközépiskola igazgató­ja. Bj Tanulóink akkor azt kérdezték: mit ér a cégtábla átfestése a feltételek ja­vítása nélkül? Az érvek, a közgyűlés han­gulata, diákjaink felajánlása arra készte­tett, hogy minden tőlem telhetőt megte­gyek az akkor még csaknem elérhetetlen­nek tűnő tornaterem építéséért. Az igazgatónő azonban nem ismert lehetetlent. Példás szervezőmunkájá­nak tulajdonítható, hogy a 607-esben hamarosan avatásra készülhetnek. Tő­le tudóin, hogy a csaknem 50 millió forintot érő létesítmény 27 millió — így nevezte: guruló B forintból épült. Eb­ből legalább ötöt ér a tanulók, a taná­rok, a szülők munkája, további tizenö­töt az egyéb társadalmi segítség, hiszen például a terveket Kovács Ferenc mér­nök-igazgatóhelyettes irányításával az intézmény tervező kollektívája készí­tette, s a beruházást is „házon belül” vállalták, intézték. Ötvennégy szerv se­gített, köztük a legtöbbet az Építésügyi es Városfejlesztési-, az Ipari-, a Közle­kedési Minisztérium, a megyei, a városi tanács, a Bácsépszer, a Kunság Volán, a Dutép, a Bácsterv és még sok min­denki más,, akiknek a nevét réztábla őrzi majd a „kapu alatt” a társadalmi összefogás szép példájaként. Noha ez a segítség nem volt éppen önzetlen, hi­szen a 607-esben harminc szakmában nevelik a vállalatok utánpótlását. Az érdek tehát •— a fizikailag életerős, egészséges, szellemileg, szakmailag fel­készült ember iránt 1— kölcsönös. A haszon pedig az egész társadalomé. Noha az elkövetkező napok már az utolsó simításokkal telnek a november 16-i avatásig. Sz. Tóth Antal, a DSE elnöke, és testnevelőtanár kollégái — Czagány Mihály, Zag László már azon törheti a fejét; hogyan töltik meg- élettel, tartalommal ezt a nagyszerű lé­tesítményt. A kellemes gond megoldásához jó alapul szolgálhat, hogy a magyar sport élvonalába került labdarúgók: Lehota, Farkas T., Balogh, a röplabdázó; Gyapjas, a nemzetközi hírű cselgáncso- zó: Deák Ferenc, a válogatott sportlö­vők;- Szabó, Német, a birkózók: Tiha- nics, Ignácz a 607-es „műhelyében” ta­nult. S, hogy folytatásuk is lesz a ko­rábbi szép hagyományoknak, az aligha kétséges. Az új létesítmény csaknem kétezer gyereknek nyújt lehetőséget a sportra, testnevelésre. Végre valóra válhat á ko­rábbi óhaj, hogy a tanulói létszámhoz méltó létesítményben edződjön a test, gazdagodjon a szellem. Banczik István NOVEMBER 7-ÉN Teniszpályát avatnak Kunszálláson A hír valójában csak az első pillanatban meglepő. Hiszen ha egy községnek van focipályája, tömegspor­tolásra alkalmas kézilabdapályája és terme, ahol az asztalitenisz kedvelői üthetik a labdát, miért ne lehet­ne teniszpályája is? Mindez igaz, csakhogy a teniszpályák inégsem min­dennaposak a községekben. Nemcsak a kicsikben, hanem a nagyokban sem. Mi kell tehát ahhoz, hogy egy község apraja és nagyja hódolhasson e szép sport örömeinek? — Először is nagy akarat — mondta kérdésünkre Makány Ferenc, Kunszállás község tanácselnöke. — Hát az nem mindig elég a pályaépítéshez. — Valóban, s mi sem dúskálunk az anyagiakban. A gondolat mintegy fél éve vetődött fel. Amikor számvetést csináltunk, kiderült, hogy csupán az anyagköltségre futja az erőnkből. Szerencsére a kö­zségünkben sok az olyan sportbarát, aki tud segíteni, így végül rövid idő alatt felépülhetett az iskola udva­rán ez a nagyszerű sportlétesítmény. Szombatokon, vasárnap és sokszor hétközbep esténként is szakem­berek serénykedtek az építésen társadalmi munkában, így készült el minden tartozékával ez a preciz, szép salakos teniszpálya. Az értékét 300 ezer Ft-ra becsü­lik. Nekünk pontosan 135 ezerbe került. A pályát november 7-én, hétfőn avatjuk. — Kik és hogyan használhatják a létesítményt? — Az idén sajnos az időjárás miatt már aligha lehet használni, de jövőre teljes üzemben lesz. A pálya min­denkié,ám természetesen az üzemben tartása pénzbe kerül. Úgy tervezzük, hogy azok, akik a felépítésében részt vettek, az első évben díjtalanul használhatják. A község többi dolgozója pedig szerény óradíj fejében teniszezhet. Kunszállás eddig a labdarúgóiról, asztaliteniszezői­ről és atlétáiról volt hires. Lehet, hogy néhány éven belül a teniszpályákon is találkozunk a község sporto­lóival? Szabó Zoltán ÁLLOMÁSBÓL — SPORTSZENTÉLY Búcsúra készül az asztalitenisz dávodi apostola Dobos Józsefről és egykori tanítványairól I A mester és tanítványai. Dobos József azon kevesek közé tartozik, akik nyugdíjba vonulá­sukkor „megkapták” volt munka­helyük épületét. Bármilyen hihe­tetlenül hangzik a dolog — szó szerint igaz! A dávodi Dobos Jó­zsef messze földön híres sportem­ber, munkáját tekintve vasúti dol­gozó. Szolgálati lakása egykori munkahelyen, a község vasútállo­másán volt. Évtizede annak, hogy a megyének azon a táján felszedtek a síneket, megszüntették a vasút­vonalat. Az éppen nyugdíjba ké­szülő régi,vasutas kérvénnyel for­dult a MÁV-hoz: adják el neki a feleslegessé vált állomásépületet. Kérését támogatták, Dobos József azóta sajátjának tekintheti régi munkahelyet. A ház — mint általában az állo­mások —, meglehetősen tágas. A váróterme például legalább ak­kora, mint egy kecskeméti város­központi általános iskola „torna- csarnoka”. Az új tulajdonos ennek megfelelően nem táncparkettel borította be új szerzeményét: rég­óta féltve őrzött pingpongasztalat állította föl ott, a falakra pedig egykori asztalitenisz-győzelmekről tudósító érmeket, újságcikkeket, serlegeket ragasztott, akasztott. Joggal tette mindezt, hiszen a het­venedik esztendejét taposó (igaz, ebből húsz évet nyugodtan leta­gadhat) Dobos József életét sűrűn bearanyozta a sport, a sportolás szenvedélye. Ifjonc vasutasként a BVSC-ben kergette a labdát, szép jövőt jósoltak a fürge lábú, techni­kás játékosnak. A bőrlabdának köszönheti későbbi szenvedélyét, az asztaliteniszt is. A csapat edzője ugyanis azzal a képtelen (?) ötlettel állt elő, hogy labdarúgói a téli szü­netben nevezzenek be a körzeti pingpongbajnokságba. Dobos Jó­zsef annyira belejött, hogy egyéni bajnok lett! Később a vasút egyre messzebb vitte a fővárostól. Egy sérülés ko­rán véget vetett ígéretesen induló labdarugó-pályafutásának, ám amerre járt, mindig emlékezetesen munkálkodott. Dunavecsén példá­ul a körzeti labdarúgó-szövetség elnöke volt, Kunszentmiklóson is lelkesen tevékenykedett a sporté­letben. Dávodra 1960-ban került, állo­másfőnök lett. Sportmunkájának híre eljutott új lakhelyére is. Föl­kérték a labdarúgó-együttes edző­jének, később megválasztották szakosztályvezetőnek. Fiából má­sodosztályú labdarúgót nevelt, lá­nya sem kerülhette el a sorsát: amint elhaladt az állomás mellett a korai vonat, Matildot az asztali­tenisz-asztal mellé parancsolta ap­ja. Naponta három alkalommal edzettek, nem is maradt el az ered­mény: körzeti, megyei és egyre ran­gosabb versenyek bajnoka lett a „Dobos lány”. Már egészen fiata­lon az élvonalba hívták,. hosszú éveken át játszott a legmagasabb osztályban, jelenleg egv jugoszláv NB I-es gárda elismert trénere. Lánya mellett számos kiemelke­dő tudású sportolót nevelt Dobos József. Közülük a legnagyobb büszkeséggel Bízó II. Máriára em­lékezik vissza, aki kétszeres főisko­lás magyar bajnok volt, több nem­zetközi kupameccset játszott. Ál­talában 25—30 fiatal gyerek járt el a Dobos-iskolába, a dávodiak a megye legjobbjai közé tartoztak, fölözték a sokkal jobb körülmé­nyek közt tréningező nagyvárosok versenyzőit is. A környék vezetői messzemenően támogatták a lelkes társadalmi munkás törekvéseit, Nagybaracskáról, Bajáról, Her­cegszántóról hordták a szülők gyermekeiket asztalitenisz-edzésre. S a „dávodi Dávid” nem fáradt, nem vette észre az idő múlását, győzködött, lankadatlanul agitált kedvenc sportága(i) mellett. S kérő szavának nem tudtak ellenállni azok, akiktől támogatást kért: szű­kös anyagi lehetőségei ellenére minden év augusztus 20-án kétna­pos nemzetközi versenyt rendez­nek Dávodon. A viadal egyre nép­szerűbb, mind többen szeretnének indulni, s éppen ezért egyre nehe­zebb megszervezni azt. Józsi bácsi jövő év augusztus 20- án lesz hetvenéves. A heten jártam állomás-otthonában. Büszkén mu­tatta a várótermet, amely még mindig az új tehetségek érkezésére vár. Az asztalon két szoftütő, a sarokban erősítőfelszerelések. A játékosok „kínzókamrának” ne­vezték el az egykori várót, de azért titkon mindenki legalább egy alka­lommal szeretett volna egy mérkő­zést lejátszani ott. Hiszen Józsi bá­csi csak a legjobbaknak adta meg a lehetőséget! Volt olyan idő, ami­kor tízen jártak oda asztaliteni­szezni, ma már alig-alig kap valaki lehetőséget... Az ok? Nagyon prózai. Két esz­tendeje egy tollvonással eltörölték a dávodi asztalitenisz-szakosz­tályt, csak a foci maradt meg. Az iskolai DSK keretein belül kapott lehetőséget Dobos Józsi bácsi az oktatásra. A tanároknak nem na­gyon éri meg edzésre elengedni a gyerekeket, hiszen akkor az ő pluszkeresetük, az általuk vezetett egyéb szakkörük tiszteletdíja csap­pan meg. Az idős mester viszont nem adja föl! Hercegszántóra is átjár edzést tartani,, van néhány tehetséges gyereke. Ám tudja jól: heti egy tréninggel nem veheti föl a versenyt a nagyvárosok legjobb­jaival. Vallja: a nevelőedző fölada­ta a minél több tehetség útnak in­dítása a magasabb osztály felé. Ő egész életében ennek megfelelően dolgozott, ennek ' lehetőségéért harcolt. Neki már a lehetőség fel­villantása is elegendőnek bizonyult a lelkes munkához ... Az utóbbi években utódot kere­sett magának Dobos Józsi bácsi. A DSK-tól kapott tiszteletdíjának felét felajánlotta egy illetőnek, aki­től csupán azt kérte, arra tanítsa meg a kezdőket, hogy húsz-húsz pattintást tanuljanak meg tenyeres es fonák oldalról. Az utódjelölt egy ideig próbálkozott, később mar csak a felajánlott pénzért járt a Dobos-állomásra, az edzéseit mind gyakrabban kihagyta ... Az ősz hajú pingpongtanár most a lányában reménykedik. Úgy néz ki, visszaköltözik Dávodra, s az édesapja szeretné, ha ő lépne nyomdokaiba. Váltig állítja, jövő­re, augusztus 20-án, a dávodi nem­zetközin, az ő hetvenedik születés­napján végleg „szögre akasztja” az ütőt. Elfáradt, elege van az egész- bői, befejezi az oktatást. Néztem és hallgattam Dobos Józsefet, s beszélgetésünk alkalmá­val először nem hittem el neki azt, amit mondott... Rajtmár István Soltvadkertí kerékpárverseny — vasárnap Hét végi előzetesünk összeállításakor a soltvadkertí kerékpár- verseny időpontjául szoiébatot jelöltük meg. Valójában a helyiek és a Csepel közös viadalára vasárnap délelőtt kerül sor. Az első rajt a Venyige étterem előtt lesz, 11 órai kezdettel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom