Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

1988. november 5. • PETŐFI NÉPE • 5 Magyarország több mint Budapest t Ütőn a pusztára Felsőlajos határá­ban. Beszélgetés az idegenforgalomról r~*' " # A lovasbemutató után a vendégek is kipróbálhatják fogathajtó tudásukat Solton. A Hungarotours, az ország húsz vi­déki idegenforgalmi hivatalának szö­vetsége 1981-ben alakult. Tagjai közé tartozik Bács-Kiskun megye, idegenfor­galmi hivatala, a Pu&tatourist is. A gazdasági társulás formájában mű-, ködő szervezet feladata kettős. Egy­részt egymás kínálatának értékesítése: a 120 helyi kirendeltségen valamennyi hivatal szolgáltatásait meg lehet ren­delni. Másrészt a közös fellépés a kül­földi piacokon. A napokban Kecskeméten tartotta soros igazgatótanácsi ülését a Hunga­rotours. — Milyen kérdések kerültek napirendre? — kérdeztem dr. Jenkei Lászót, a szövetség elnökét. •A- Legfontosabb témánk a szövetség továbbfejlesztése. Hogyan tovább? Nem elegendő ma már a jogi személyi­ség nélküli gazdasági társulás a valódi részvételhez a piaci versenyben. A ja­vaslat, melyet megvitattunk: a Hunga­rotours alakuljon át jövőre jogi szemé­lyiségű társasággá, hozzon létre egy a világpiacon is működőképes közös ér­tékesítő irodát.- — Mekkora a szerepe a magyar ide­genforgalomban a Hungarotoursnak? — A hazai kempingek 85 százaléka, a fizetővendég-szálláshelyek több mint fele a hivatalok kezelésében van. A kü­lönböző kulturális és folklórprogra­mok 70 százalékát az idegenforgalmi hivatalok szervezik és értékesítik köz­vetlenül vagy más utazási irodákon ke­resztül.; . — Eszerint egy-egy idegenforgalmi hivatal az adott megye házigazdája. Mi­lyen kötelezettségekkel jár a házigazda szerep? — A turizmusban érdekelt szerveze­tek közül egyedül az idegenforgalmi hivatalok alaptevékenységéhez tarto­zik szorosan működési területük fej­, lesztése, értékeinek feltárása, propa­gandája. Érthető, hisz alapítóik, gaz­dáik a tanácsok. — S meg is tudnak felelni e feladat­nak? I — Úgy gondolom, a hivataloknak hite is, ereje is van elegendő. Pillanat­nyilag kétséges viszont, hogy jut-e minderre pénz? Olyan gazdasági rend­ben működünk, hogy a fejlesztést a kereskedelmi bevétel terhére lehet meg­valósítani. Lehetőségeink kétségtelenül szűkebbek, mint korábban. A saját be­vétel mellett központi támogatásra is egyre kevésbé számíthatunk. — Az ország Dunától keletre eső ré­sze az átlagosnál is kevesebb támogatást kap a szűkülő központi forrásokból. Miért? — Ez egy ördögi kör. A központi pénzekből olyan területeket támogat­nak, melyek képesek konvertibilis va­lutabevételt hozni. S hol képesek erre? Ahol jut pénz, hogy kiépítsék a színvo­nalas infrastruktúrát. A tapasztalat szerint a nemzetközi idegenforgalom­ban a Duna természetes választóvona­lat jelent. Ez nem egészen érvényes. Kecskemét környékére, Bugacra, de a megye többi területére már igen. — A keményvalutát hozó külföldi tu­risták mellett mintha kevesebb figyelem jutna az utóbbi időben a hazaiakra ... — A belföldi turizmusban arányel­tolódások következtek be. Csökkent a hazai vendégek száma a Balatonon. Ugyancsak csökkent a Dunakanyar­ban, ám itt a vendégéjszakák száma nőtt. Az ország egyéb részein csökke­nést jeleznek az adatok, kivéve a valu­taváltást. — S mi várható jövőre? Bizonyára erről is szó esett a kétnapos tanácskozá­son. — Előbb az idei évről annyit, hogy ha nagyon nagy erőfeszítések árán is, de talpon maradtunk. A forintokban mérhető eredmény viszont mindenütt kevesebb lesz, mint az előző évi. Jövőre pedig? Ha kínálatunk minőségét to­vább tudjuk javítani, reménykedhe­tünk a nyugati beutazás szolid növeke­désében. Ha az általános forgalmi adó terhei enyhülnek, a szocialista orszá­gokból is több turistára számíthatunk. A belföldi idegenforgalom viszont jó esetben is csak az idei szinten marad. — Idegenforgalomról szólva nem le­het ma nem beszélni az ASTA kongresz- szusáról. Jelen volt ezen a Hungaroto­urs? — Természetesen. Részt vettünk a kiállításon, és egy angol nyelvű kiad­ványban mutattuk be a 19 megye kíná­latát. Ennek jelmondata: Magyaror­szág több mint Budapest. Sok résztve­vővel folytattunk tárgyalásokat is. — Milyen eredménnyel? — Óriási öröm, hogy a kongresszus rendezőjeként Magyarország átütő si­kert aratott. Egyaránt vonatkozik ez a szervezésre és a kirándulások tapaszta­lataira is. Az amerikai utazási szakem­berek mindenről dicséröleg nyilatkoz­tak. Kecskemét környékéről, a Bács- Kiskun megyében látottakról is. Ná­lunk nem szokás ilyen módon udvari- askodni. Mint kiderült, a balatoni és budapesti sztereotípiákon kívül na­gyon kevés az ismeretük az országról. A szervezett kirándulások eredménye­ként sokakban felébredt az érdeklődés más tájegységek iránt is. Több utazási iroda képviselője konkrét javaslatokat is tett, az eredmény már a jövő évben jelentkezhet. Lovas Dániel Levél egy Tengizbe készülőnek Kedves Barátom! Hallom; hogy rövidesen hosszú útra indulsz, munkát vállaltál Ten- gizben, a szovjet nagyberuházáson. Bizonyára emlékszel, meséltem ne­ked arról, hogy én is részt vettem az ottani építkezésen. Engedd meg ne­kem, hogy néhány dologra emlékez­tesselek, talán nem árt, ha indulásod előtt elolvasod a levelem. Remélem segít a felkészülésedben. Tudod, én egy évig dolgoztam az ottani magyar lakótábor felépítésén, Kamazzal hordtam az építőanyagot, meg ami kellett. Az Építőipari Szállí­tási Vállalat kecskeméti főnöksége ajánlására, ez a cég alvállalkozó a tengizi építkezésen. Akkor négyszáz- valahányadikként érkeztem meg, négyezer kilométeres vonatozás után. Az első szabadságomra — fél év múlva már repülőre ülhettem. Tudom, hogy azóta több ezer honfi­társunk fordult .meg á beruházáson,' azt is, hogy sokan nagyon gyorsan hazajöttek. Hogy miért? Nehéz távol lenni a családtól — én is pici, másfél éves Melinda lányomat hagytam itt­hon— de jó tudni azt, hogy végül is őértük dolgoztam kinn. Kezdetben még-a telefon sem nagyon segíthe­tett, aztán amikor bevezették a kecs­keméti lakásba, már könnyen elbe­szélgettem a gyerekkel is, nem érez­tem annyira a messzeséget. Bár valóban sokat dolgoztunk, hi­szen a téli időszakban nyolc, amikor engedett az idő, tíz-tizenegy órát is kocsin ültem, maradt szabad időm. Eleinte nagyon nem tudtam — de azt hiszem, nem csak én voltam így — mit kezdeni magammal. Ahhoz nem volt kedvem, hogy a hét végi nagy ivászatokban részt vegyek. Kedves emlék az ottani néptáncegyüttesek meg más „kultúrmissziósok” műso­ra, még szebb az Alma-Ata-i kirán­dulás. Később, amikor már kezdett kulturáltabbá válni a helyzetünk, az érkező videokazetták, a tévé már se­gített abban, hogy ne csak úgy lóg­jon az ember. Ja igen, gyakorlatias dolgot is sze­retnék a figyelmedbe ajánlani. Az egyik legkellemetlenebb dolog kivé­désére, amit én például nagyon nehe­zen viseltem. A szél. Tudod, amikor kinn voltam, nem volt igazán ke­mény, hideg tél. Végül is mínusz húsz fokot itthon is mérhetünk. De a sze­let megszokni, azt, hogy a növénnyel alig borított földről hordja, söpri a földet, borzasztóan nehéz volt. Fázni nem fáztunk, hiszen szinte vala­mennyi öltözékdarabunkat az ottani időjárást jól ismerők „szabták ránk”. Még arra is gondoltak, hogy a szabád időnkben jól mutassunk. És ha már az ellátásunkról ejtek szót: annyira azért nem volt rossz a kaja sem. Viszont, ha nem szereted a ha­lat, lesznek keserves perceid. Igaz, a hazai vendéglátó vállalat dolgozói enyhítettek ezen azzal, hogy az ittho­ni ízeket lopták az ételeinkbe, sőt süteményt is gyakran sütöttek. Ezzel kapcsolatban van még egy élmé­nyem: amikor elkészült a kinti pék­ség, és magyar kenyeret ehettünk már! Tudod, sokat gondolkodom azon, vajon mennyit épült, változott a nagyberuházás képe. Akkor még csak éppen a jelei látszottak az ipari bázisnak, meg a CPSZ néven emle­getett létesítménynek. Lassan emel­kedtek ki a földből a nyersolaj-táro­lók, a fejtő alapjait akkor rakták le. Most hogyan nézhet ki? És hogy vannak azok, akik már akkor velem együtt dolgoztak? Ha majd időd en­gedi, számolj be ezekről a dolgokról. Ha indulásodig nem találkoznánk, kívánok neked sok türelmet, és azt, ha már belevágtál, legyen kitartásod végig is csinálni. Üdvözöllek: Modok Imre (A levelet közreadta: Gál Eszter) Fejlesztés á holnapnak Nem volt könnyű összehozni a talál­kozást Németh Józseffel, a Kecskeméti Parkettagyár igazgatójával, mert nyug­díjba készül, s megválasztott utódját. Keresztes Bélát mutátja be.kereskedel- mi partnereiknek. Ez bizony sok időt vesz igénybe. Miért nem szerettem vol­na elmulasztani a nagy nehezen egyez­tetett megbeszélést? Németh József ugyanis egyike azoknak az utolsó mun­kásigazgatóknak, akik szakmunkásból küzdötték fel magukat a legmagasabb posztra, váltak irányítóvá, sőt, a mai értelemben vett menedzserré. — Tokajhegyalján, Tarcalon szülét- tem — kezdte.;**— Ott jártam ki az ak­kor még szükséges hat osztályt. A fel- szabadulás után, 1946-ban asztalosta- noncnak szerződtem, s három év múl­va segédlevelet szereztem épület- és bú- torasztalos szakmából. Még abban az évben a Miskolci Magasépítő Nemzeti Vállalatnál helyezkedtem el. Két év múlva kiemeltek, Budapestre küldtek normás' tanfolyamra. Ennek elvégzése után Budapesten a Központi Épület­asztalosipari Vállalatnál bér- és norma­felelős lettem, majd 1960-ban az Építé­si és Városfejlesztési Minisztériumban főelőadó, 1967. október 1-jétől pedig Kecskeméten a Parkettagyár igazgató­ja­E túlságosan lakonikus, rövid élet­rajzi beszámoló ellenére sok minden történt Németh Józseffel, amelyek for­dulópontot jelentettek, ha nem is az életében, de munkájában mindenképp. A Parkettagyár jogelődje az Építő­ipari Gépkölcsönző és Javító Vállalat 1959-ben került az ÉVM-hez, s 1960- ban már megkezdték a mozaikparketta gyártását. Négy év múlva az ÉPFA gyára lett. Amikor 1967-ben Németh József átvette az üzem irányítását, ott enyhén szólva zilált állapotok uralkod­tak: az épületek, a technika, a techno­lógia elhanyagolt rossz állapotban volt, veszteségesen termeltek, de jócs­kán akadtak a munkafegyelemmel kapcsolatos gondok is. — A rendcsinálás volt az első tenni­valóm. Javítani kellett a technikán, a technológián, a termékek minőségén. Az igazi változás 1970-ben kezdődött. Több, modernebb gép került a gyárba, amelyek nemcsak többet, de jobbat is tudtak produkálni. Az országban má­sodikként mi kezdtük gyártani a sza­lagparkettát, mégpedig Európa egyik legmodernebb gyártósorán. Az már a mi bajunk és dolgunk volt, hogy a selej- tet, ami kezdetben nagyon magas volt, a minimumra szorítsuk vissza. Önálló vállalattá a gyár 1981-ben vált, s éttől kezdve nyereséges volt. En­nek okait is elmondta Németh József. — Az önállóvá válás után megszűnt a közös kalap elmélet, leépítettük a fe­lesleges létszámot, megkezdtük a mo­dernizálást, a fejlesztést. Ennek kö­szönhető, hogy ma az országban egye­dül mi készítünk szalag-, csaphornyos-, lamella-, bütü-, (ez nálunk nem ismert termék, nyugati exportra megy) és mo­zaikparkettát, különböző fenyőfa tér-- mékeket. Ilyen széles skálán egyetlen parkettagyár sem dolgozik. Ez évi ter­melési értékünk meghaladja a 275 mil­liót, s ebből 100 millió a tőkés export. A nyereség W itt egy pillanatra meg­állt, mintha azon tanakodott volna: mondja, ne mondja —, nem Sok, 18 millió forint. A régi barátság jogán, mert érződött, hogy az utolsó' mondat mögött van még valami, rákérdeztem: „Nem kevés ez?” •— Talán annak tűnik, de mi nagyon sokat fordítunk a műszaki fejlesztésre, a modernizálásra, ha úgy tetszik: a kibon­takozási program megvalósítására. Eb­ben az évben 20 milliót költünk beruhá­zásra, gépvásárlásra, a földgáz beveze­tésére. Nem a mának kell fejlesztenünk, hanem a holnapnak, ezért automatizál­juk a szárítást, s megrendeltünk egy újabb parkettagyártó gépsort is. A pártba 1954-ben lépett be, dolgo­zott pártvezetőségi tagként, prqpagan- distaként. alapító tagja a munkásőr­ségnek, ahonnan most szerel le. Köz­ben, miután elvégezte a 8 általánost, faipari technikusi oklevelet, főiskolai végzettséget szerzett. Nős, egy lánya, s két unokája van. Nem halmozták el funkciókkal, elismerésekkel, de megbe­csülték, s nemcsak kikérték vélemé­nyét, de meg is fogadták tanácsait. ! — November 30-áig leszek igazgató, utána nyugdíjas. Az elmúlt 43 évet ke­mény munkával töltöttem el, annyi minden ért,-hogy szeretnék már kissé megpihenni. Van egy kis hobbikertem, ott töltöm majd el időm egy részét, segítek a feleségemnek, aki rokkant­nyugdíjas. Más elképzelésem egyelőre nincs. Később?... Majd meglátom! G. G. FURIOSO MÉNÉRT ANGOL TELIVÉR? Lótenyésztők együttműködése I/' i gondolná, ^ hogy az egyik ősi magyar állatfajként szá­mon tartott szür­ke marha hama­rosan Ukrajná­ból kap vérfrissí­tést? A Dnyepro- petrovSzki Álla­mi Gazdaság, amely a Szovjet­unióban egyedül foglalkozik uk­rán szürke marha tenyésztésével, még ez évben üszőket és bika­spermát küld Magyarországra. Persze, valójában cseréről van szó, azaz például a Kiskunfélegyházi Lenin Termelő- szövetkezet álla­tai ugyanúgy „be­segítenek” majd Ukrajnában, hogy az ott is ré­ginek és megőr­zendőnek számí­tó szürke marha a' beltenyésztés mi­att ne degradá­lódjon, javulja­nak vagy legalábbis megmaradjanak értékes tulajdonságai. Hogy kerül a szarvasmarha egy lóte­nyésztéstől szóló cikkbe? Pusztán an­nak példázataként, mennyi mindennel foglalkozik a Dél-Alföldi Állattenyész­tési Állami Gazdaság, s hogy milyen „szélsőséges” területeken is meg lehet találni a közös érdeket, az együttműkö­dési lehetőségeket. Akárcsak a lóte­nyésztésben, még ha mi, magyarok büszkén valljuk is magunkat lovas nemzetnek, s titkon vagy nyíltan úgy gondoljuk, hogy ezen a téren aztán iga­zán nincs mit tanulnunk másoktól. Antal Lászlót, az állami gazdaság ló- tenyésztési állomásának igazgatóját ar­ról faggatom, vajon össze lehet-e egyál­talán hasonlítani a magyar és a szovjet lótenyésztést? Mint mondja, a hasonlít- gatásnak nincs akadálya, legalább jól látszanak a különbségek. Magyaror­szágon tíz-tizenkét fajta lovat tartanak, összesen 80 ezer darabot. A Szovjet­unióban hat és fél millió ló van, és több, mint ötven fajta. Nálunk már nicsenek kifejezetten lótenyésztésre szakosodott mezőgazdasági üzemek, és az úgynevezett állami méntelepeket is felszámolták. Keleti szomszédunknál hatvannál is több ilyen telep működik. Honunkban összesen két pályára (ga­lopp és ügető) látogathatnak el a ló­sport szerelmesei, a Szovjetunióban hatvanra, s míg a Magyar Lóverseny Vállalat összesen ötszáz lovat tart, ad­dig Moszkvában egyetlen pályán ezer­száz ló versenyez. Természetesen az efféle összehasonlí­tásnak nem sok értelme van, hiszen á két ország között óriásiak a méretbeli különbségek. Magyarországon nyilván nincs arra lehetőség, hogy a gazdasá­gok több millió lovat tartsanak. (Mel­lesleg szólva: minek is? Ámbár — mint megtudom -^jelenleg a világpiacon a bárány után a lóhús és a pecsenyecsikó ára a legmagasabb!) Ami viszont a mi­nőséget illeti — itt elsősorban verseny­lovakról van szó —, már lényegesen^ többet mondanak a számok. íme, né­hány érdekes adat. Nálunk évente egy­két ló akad, amelyik az 1600 méteres versenytávot 2.08 perc alatt teszi meg (s eddig egy sem volt, amelyik két perc alatt), a Szovjetunióban hatvan- hetven. Náluk minden évben 15-20 ügetőló fut be 1.18 percen belül, Ma­gyarországon legfeljebb négy . Nos, kis­sé elszomorító adatok, még ha nem is tudjuk, hány olyan legendás versenyló akadt a Szovjetunióban, mint a mi Im- periálunk vagy a híres-neves Kincsem. -Antal László hozzáfűzi, mindez nem azt jelenti, hogy mi olyan rosszul csi­náljuk a dolgunkat, a Szovjetunióban egyszerűen nagyobbak a lehetőségek, bőségesebbek a tartalékok. Az együtt­működéssel ezt talán nekünk is sikerül­ne jobban kihasználni. Igaz viszont, hogy fogathajtásunkra méltán lehetünk büszkék. Ez iránt az utóbbi időben nagy érdeklődés mutat­kozik a Szovjetunióban. Az ukránok például szeretnének indulni a nagy vi­lágversenyeken, s ezért nemcsak ta­pasztalatokat vennének át tőlünk, ha­nem szívesen vásárolnának fogatszer­számot, esetleg1 kocsit is. Egy jó képességű (vagy csikóként so­kat Ígérő), nevezetes felmenőkkel di­csekvő versenyló ára néha bizony a csillagos ég táján jár. Ezért aztán ezen a téren az együttműködés, a partneri • Az alföldi csikó ma még békésen legelészik anyja mellett, holnap talán már sorra nyeri a versenyeket— ám lehet, hogy szovjet színekben? viszony gyakran nem eladást vagy vá­sárlást jelent, hanem cserét. Az állami gazdaság közösen a Mezöhegyesi Kombináttal, nemrégiben angol telivé­reket cserélt a Szovjetunióban. Az on­nan kapott mén évente 40-42 kancát fedez, s nem lehetetlen, hogy ivadékai közüf néhány Bács-Kiskun megyébe is eljut. Most újabb csereakción dolgoz­nak a lótenyésztők: Furioso fajtájú mént adnának angol telivérért. Hogy mennyire nem egyszerű egy ilyen üzle­tet nyélbe ütni, abból is látszik hogy a cserét valószínűleg a jövő évre halaszt­ják —.egyelőre ugyanis nem sikerült a tárgyaló feleknek megegyezni. A Dél-Alföldi Állattenyésztési Álla­mi Gazdaság az ukrán, a lett és a litván köztársaságok állattenyésztési egyesü­léseivel tart közvetlen kapcsolatot Egyetlen magyar vállalat többnyire nem tudja egy-egy szovjet köztársaság igényeit kielégíteni, ezért a gazdaság mind gyakrabban vállal összekötő és közvetítő szerepet, vagyis összehozza áz együttműködésben, üzleti kapcsola­tokban érdekelt magyar nagyüzemeket a szovjet partnerrel. Mint Antal László mondja, Kecskemét ebből a szempont­ból igen jó jidyen van, alkalmas arra, hogy az egész Dél-Alföld állattenyész­tését — s ezen belül természetesen a lótenyésztést is képviselje. A Szov­jetunióban végbemenő változások ked­vezően hatnak a közvetlen vállalati kapcsolatok fejlődésére, s ma már ah­hoz, hogy mondjuk Ukrajnában meg­kössenek egy üzletet, nem kell feltétle­nül a moszkvai minisztériumokig men­ni. Ezek a változások megkönnyítik majd a lótenyésztési' együttműködés bővítését is. Persze, azért a legfonto­sabb kérdés nem változik: melyik ló mennyit ér, s adott esetben kapha- tunk-e egy Furioso ménért angol teli­vért? Magyar Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom