Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-26 / 282. szám

'"''o'" ■ ...JCi-V'-v • p VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLDI. évf. 282. szám Ara: 2,20 Ft 1988. november 26., szombat TANÁCSKOZÁS AZ IDŐSEKRŐL Eljutni az érdekképviseletig Az időskorúak kiszolgáltatott­sága és hátrányos helyzete növek­szik a jelenlegi társadalmi és gaz­dasági feltételek között, így a meg­élhetésükkel és ellátásukkal kap­csolati gondok is szaporodnak. Azonban nemcsak anyagi termé­szetű problémákkal kell megküz­deniük, hanem az egészségi állapo­tuk, a családban és a társadalmi környezetben betöltött szerepük megváltozásával járó következmé­nyekkel is. Erről tanácskoztak teg­nap Kecskeméten, az MSZMP ok­tatási igazgatóságán az országos szociálgerontológiai konferencia résztvevői. A rendezvényen Komáromi Atti­lának, az oktatási igazgatóság ve­zetőjének köszöntője után dr. Geri István, a mdgyei tanács elnökhe­lyettese megnyitóbeszédében tájé­koztatta a hallgatóságot Bács- Kiskun megye időseinek helyzeté­ről. A gondoskodásban messze ke­rültek a „tűztől”, állapította meg, majd elmondta, hogy a megye 119 ezer nyugdíjasa közül 85 ezren 4 ezer forint alatti jövedelemből él­nek. Magas az egyedül élők ará­nya, ami a fiatalok városba való vándorlásának és a népes tanyavi- lágnak'a következménye. A tanyá­kon élők ellátását a házi gondozói szolgálat, a 40 terepjáró gépkocsi, valamint az országban elsőként megalakult családsegítő közpon­tok támogatásával tudják biztosí­tani. A 17 öregek klubja-és a meg­lévő szociális otthonok szintén a gondokon enyhítenek, habár még így is 600 idős ember várakozik szociális elhelyezésre. Ezek után dr. Geri István az elkövetkező idők feladatairól szólt. Az állami szerveknek — mondotta — újra kell gondolni a követelményeket és sürgősen tenni, az időseknek pedig összefogni, erősíteni a szervezett­séget, eljutni az érdekképviselet megteremtéséig. A tervek közt em­lítette az időskorúak szövetkezeté­nek és üzlethálózatának létrehozá­sát. Ezt követően került sor az elő­adásokra. Az oktatási igazgatóság tanszékvezetője, dr. Harsányi Ernő egy 1987-ben folytatott felmérés alapján az időskorúak interakcióit értékelte. A többi közt elmondta, hogy a nyugdíjasok kapcsolatai a kor előrehaladtával fokozatosan a családra, egyedül élőknél jelentős mértékben a szomszédságra szű­külnek, a volt munkahelyektől gyakorlatilag elszakadnak. A rit­kán látogatott egyedül élők mind higiénés, mind mentálhigiénés szempontból rosszabb helyzetben vannak, mint a korcsoport átlaga. Jelentős azoknak a száma, akik vészhelyzetben alig tudnak valaki­re támaszkodni, a társadalmi ön- szerveződés tehát számukra lenne különösen fontos. Nagy érdeklődést váltott ki dr. Ernst Gabriellának az öregek la­káshelyzetéről szóló tájékoztatója. A KSH adatai alapján egyértelmű­en megállapítható — mondta egyebek közt az előadó —, hogy a mai 60 éves és idősebb népesség az ország legkisebb használati értékű lakásaiba szorult. Minél idősebb emberekről van szó, annál mar­kánsabban rajzolódik ki az a tör­vényszerűség, hogy a lakáskörül­ményeket vizsgálva már nem pusz­tán relatív, hanem abszolút elnyo- morodás folyamatának vagyunk tanúi. A konferencia első napján szó esett még az idősek egészségügyi helyzetéről, valamint az ellátási problémáikról. A ma délelőtt foly­tatódó tanácskozás elsősorban az időskorúak pszichológiai jellegű gondjaival foglalkozik. B. M. Feltámad a felsőoktatás? ..... a magyar felsőoktatás hosszan tartó szenvedés után elhunyt...” £ mondat­ban tömör és átfogó véleményét tudatta ország-világ előtt e heti demonstrációin — az egyetemi és főiskolai hallgatóság. S hogy pesszimizmussal senki ne vádolhassa őket, még hozzátették: „Föltámadunk." Az újjáéledés alapkövetelményeit hármas jelszóban fogalmazták meg: több pénzt, autonómiát, tanszabadságot. A kétnapos demonstráció, mely afelsőoktatás korszerűbb feltételeinek megterem­tését sürgette, felelevenítette azt a már-már feledésbe merült igazságot, amely szerint az egyik legradikálisabb és legérzékenyebb réteg az egyetemi ifjúság. A több­nyire jogos kifogások, észrevételek sorával oldalakat lehetne megtölteni: elavult oktatási módszerek, magas óraszámok, az intézmények függőségi viszonya, túlhala­dott marxista oktatás, alkalmassági vizsgálatok hiánya, anyagi érdektelenség... A felsőoktatás reformját már 1981-ben elhatározták, ám lényegi, érdemleges változás azóta sem történt. Igaz, a felismerésig — mármint hogy a huszonegyedik 'század társadalmi, gazdasági, kulturális megalapozásáról van szó — társadalmi szinten már eljutottunk. Bizonyíték erre a felsőoktatás fejlesztésének 1990-ig szóló cselekvési programja, amelyet a Minisztertanács az 1988. június 2-ai ülésén elfoga­dott. Ezt követően dolgozta ki a Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztálya a cselekvési program végrehajtását célzó ütemtervet, mely a feladatok megjelölésén túl azok határidejét és felelőseit is rögzítette. A fejlődés intenzitása azonban még mindig elmarad a kívánatostól. Mivel a főiskolák, egyetemek többnyire három-ötévesek, s a hallgatók még saját bőrükön szeretnék tapasztalni a változást. Jóleső érzés ugyan a tudat: a következők­nek már jobb lesz, de a közvetlen élmény jobban boldogít. Bács-Kiskun megyében öt felsőfokú oktatási intézmény van. Úgynevezett kisfőis- kolák ezek, néhányszázas létszámmal, hároméves képzési idővel. Egyetértésükről, szolidaritásukról biztosították ugyan az országossá vált demonstrációt kezdeménye­ző szegedi hallgatóságot, de helyzetüknél fogva alapvetően más gondokkal küzde­nek, mint a nagy egyetemek. A Bács-Kiskun megyeiek nem rendeztek látványos megmozdulásokat,• nem kínálták zsíros kenyérrel a járókelőket, nem készítettek gyászkeretes táblát. Hangjukat azonban hallatni, érdekeiket képviselni akarják. Ezt ma és holnap megtehetik. Kecskemétet választották ugyanis színhelyéül az országos felsőoktatási alágazati parlamentnek, amelyre mintegy ötszáz résztvevő érkezik az országból. Megyénkéi tizenegy hallgató képviseli a vitában. Bár sem képességeidet, sem álláspontjukat nem ismerem, a kétszázalékos részvé­teli arány már önmagában jelzi: nem ők játsszák majd a főszerepet. Hogy a felsőoktatási reformot mennyire lesz képes ez a fórum felgyofsitani, hogy a reális, kivezető utat itt találják-e meg, azt csak az elkövetkezendő évek döntik majd el. A kulcskérdés azonban továbbra is az marad: képes lesz-e a kormányzat az eddigi nehézkes lépései után a valóság szülte követelményeknek gyorsan, rugal­masan & zökkenőmentesen eleget tenni? G. Tóth Tímea : mm Ai képviselők mérlegén a stabilizáció eddigi eredményei Az ötvenszázalékos adókulcsot szavazták meg Pénteken délelőtt 9 órakor'a kormány sta­bilizációs gazdasági programjának végre­hajtásáról és az 1989. évi gazdaságpolitikai feladatokról szóló be­számoló feletti vitával folytatta munkáját az Országgyűlés üléssza­ka. Az ülésen részt vett Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, Németh Miklós, a Minisztertanács elnö­ke. Az elnöklő Stadinger István első­ként Bartha Ferenc államtitkárnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének ad­ta meg a szót. BARTHA FERENC ÁLLAMTITKÁR FELSZÓLALÁSA Túl nagyok az államháztartás terhei Elöljáróban elmondotta, hogy az idei kedvező folyamatok fenntartása, erősítése, a konvertibilis áruforga­lomban elért aktívum további növe­lése rendkívül fontos a külső egyen­súly helyreállítása, a gazdasági re­form továbbvitele szempontjából, s a magyar gazdaság zökkenőmentes fi­nanszírozása érdekében is. A külső egyensúly javítása, a konvertibilis el­adósodás megállítása kiemelt célja a programnak. Ez olyan követelmény, amit mindenképpen el kell érni. ,Több területen a gazdasági folya­matok nem az elképzelteknek megfe­lelően alakultak. A költségvetés hiá­nya a tervezettnél nagyobb lesz. Ez a hiány nem ássa ugyan alá az ország devizapozícióját az idén, de a követ­kező időszakban semmiképpen sem tartható fenn. Az államháztartás tér- ' hei, régi és új kötelezettségei túl na­gyok. Halaszthatatlan a költségvetési reform mielőbbi végrehajtása, hogy az állami szférának a gazdaságban betöltött túlzott szerepét csökkenteni lehessen. A vállalatok és a lakosság megta­karítási hajlandósága egyaránt ala­csony. A lakosság a magas fogyasztói árszínvonal miatt a kedvező kamat- feltételek mellett sem növelte számot­tevően folyó évi megtakarításait. A kamatemeléssel csak a korábbi megtakarítások nagyobb mérvű fel- használását sikerült megállítani. Nö­vekedett az építési és lakásértékesítési hitelek iránti kereslet, amivel nem tartott lépést a lakossági megtakarí­tás. így a lakosság számottevő mér­tékben eladósodott a bankrendszer­rel szemben. Csökkent az értékpapí­rok kereslete is. A jövőben az állam, a jegybank, a pénzintézetek és á vállalatok vagyoni és adóssághelyzetének az eddiginél reálisabb megítélésére van szükség, így készíthetők a gazdaság tényleges folyamatait tükröző pénzügyi prog­ramok. Ezzel kapcsolatban az MNB széles körű helyzetfeltárást végzett: 1988. szeptember végén tartozásaink konvertibilis valutában 16,7 milliárd dollárt, követeléseink 6,4 milliárd dollárt tettek ki, így nettó adósságál­lományunk 10,3 milliárd dollár volt. Az ország követelései az 1973-as 1,5 milliárd dolláros szintről 1978-ra duplájára emelkedtek. Szintjük 1983- ig nem változott, azt követően azon­ban 1985-ig megkétszereződött, s azóta a dollárárfolyam alakulásától függően 6-7 milliárd dollár között alakul. A nettó kamatkiadás 1973- ban 81 millió dollár volt, 1979-ben már 366 millió dollárra, 1985-ben 725 millió dollárra, s napjainkban 1,1 milliárd dollárra emelkedett. Külö­nösen figyelemre méltó, hogy miköz­ben nettó adósságunk 1979 és 1985 között nem nőtt, a kamatterhek meg­duplázódtak. Ez egyrészt a követelés- állomány jelentős emelkedésével, to­vábbá egy nágyobb, nem kamatózó követelésállomány kialakulásával magyarázható. Tartozásaink és köve­teléseink eltérő minőségűek. Összes­ségében — a kamatterheket és a be­hajthatóságot illetően — követelése­ink jóval „puhábbak”, mint tartozá­saink. Követeléseinkből 3,3 milliárd dollár nem kamatozik. így a tényleges népgazdasági terheket jobban kifeje­ző nettó kamatozó adósságállomány értéke 13,4 milliárd dollár. Külföldi követeléseink közül az ál­talunk nyújtott kereskedelmi hitelek egy részének megtérülése bizonyta­lan. A bankári biztosítékokkal nem fedezett exportkövetelések értéke mintegy 900 millió dollár. Ennél a tételnél is fennáll az a veszély, hogy egy része a későbbiek során nem fo­lyik be. Az eddig felhalmozódott, le­járt és kétes követelések értéke eléri a 400 millió dollárt. Indokolt, hogy ezért szigorú értékelési, illetve leírási szabályokat vezessen be az MNB. A továbbiakban arról beszélt, hogy 1982 óta a rendszeres forintleér­tékelés jelentősen megnövelte a nép­gazdaság devizatartozásainak forint­értékét. Az ebből, valamint a külföldi valuták árfolyamváltozásából szár­mazó árfolyamveszteség 250 milliárd forintot tesz ki. Ezt az állományt a Magyar Nemzeti Bank a kihelyezései között tartja nyilván, ám indokolt a veszteséget közvetlen államadósság­ként megjeleníteni. Vannak más téte­lek is, amelyek szintén terhelik az ál­lamháztartást. Ilyen a vállalatokhoz kihelyezett 36 milliárd forint értékű forgóalap-juttatási hitel. E hiteleket vagy vállalati tartozásokká, vagy ál­lami adóssággá kell átminősíteni. Az állami adósság terhét a költségvetés­nek kell viselnie, amelyre járadéksze­déssel teremthet fedezetet az érintett vállalatoktól. Indokolt az is, hogy a szanálásra, felszámolásra került vál­lalatok tartozásait is állami veszte­ségként tartsák nyilván. Mindezek alapján az állam adóssá­ga mintegy 320 milliárd forintra tehe­tő, amelyet növel az éves költségveté­si deficitek halmozott összege. így összesen 480 milliárd forinttal adóso­dott el a költségvetés a jegybanknál. Ez a teher a múltban halmozódott fel, következményeit már eddig is vi­selte a gazdaság, csak most a dolgok a helyükre kerülnek. Az államadós­sággal kapcsolatban kamattérítési és perspektivikus törlesztési tervet kell elkészíteni. Tovább kell fejleszteni a jegybanki irányítást — hangsúlyozta az MNB elnöke. A kormányprogram végre­hajtásának időszakában befejeződik a bankrendszer decentralizálása. Megkezdődött a jegybankról szóló törvénytervezet kidolgozása is. Várható, hogy a tervezett reform­lépések kedvező visszhangra találnak külföldön is. Magyarország a jövő­ben még megbízhatóbb partner kíván lenni az üzleti és a pénzügyi kapcsola­tok terén. Ezért — mondotta Bartha Ferenc a stabilizációs és kibonta­kozási programhoz szükséges külföl­di hitelek biztosíthatók. Lestár Lászlóné dr. Varga Mária (Budapest 51. vk.), a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet fő- igazgatófőorvos-helyettese az adó­törvényt nem kevés hibája ellenére is a stabilizációs program egyik alapele­mének tartotta, amely kiélezte, még nyilvánvalóbbá tette a társadalom­ban kendőzötten meglévő komoly fe­szültségeket. Kritikusan szólt egyes céljaink túlzó voltáról, rámutatva: a program néhány eleme nem a reális lehetőségek, hanem a vágyott ered­mények mechanikus függvényeként fogalmazódott meg. A személyi jöve­delemadó teljesítményvisszatartó ha­tásának ellensúlyozására sürgős kor­rekciót tartott szükségesnek. Szerinte az adó mértékét mielőbb csökkenteni kellene, ehhez azonban elengedhetet­len a költségvetési kiadások mérsék­lése. A képviselő szerint a közös cselek­vés zálogát jelentő politikai közmeg­egyezés, a legszélesebb értelemben vett nemzeti összefogás és az igényes szakszerűséggel kidolgozott gazdasá­gi tervek egyformán feltételei a stabi­lizációs és kibontakozási program tö­retlen ivű megvalósításának. SOMOGYI LÁSZLÓ MINISZTER: Az első lakáshoz jutók megsegítése Somogyi László építésügyi és vá­rosfejlesztési miniszter az Országos Lakásépítési Alap létrehozásának tervéről szólt, s visszatekintett a la­kásépítés eddigi eredményeire. El­mondta, hogy 1950 óta 2,5 millió la­kás épült az országban, s a közhiede­lemmel ellentétben ennek többsége magánkivitelezésben készült. Az újonnan kialakított lakásépítési kon­cepcióban foglaltak is ezt a folyama­tot erősítik, hiszen tanácsi beruházás­ban 1980-tól ez év végéig csak 100 ezer, míg magánerőből 448 ezer lakás épül. A szinte töretlen magánlakás- épités azonban gondokat is rejt — mutatott rá Somogyi László. Az Or­szágos Takarékpénztár és a takarék- szövetkezetek jelenleg 2 millió 900 ezer, lakásépítéssel összefüggő hosz- szú távú hitelezési szerződést tarta­nak nyilván. Ezek összege ez év végén eléri a 279 milliárd forintot. E köl­csönöket az elmúlt évtizedekben ala­csony kamatokkal adták, s ez annak idején nem okozott feszültséget, mert a piaci kamatok és a hosszú távú lakásépítési kamatok szinte fedték egymást. A költségvetés a piaci ka­mat és- az OTP által finanszírozott lakásépítési kamatok különbségét mindig megtérítette, különben a pénzintézeteknél alapvető veszteség Vassnc Nyéki Ilona (Pest m. 1. vk.), a Kerepestarcsai Nagyközségi Ta­nács elnöke a legégetőbb, megoldást követelő problémák közül kiemelte a fiatalok lakáshoz jutását. Sürgette, hogy készüljön egy átfogó, egyben megvalósítható lakáshoz jutási prog­ram. Ennek egyik kulcseleme lenne a telekárak gyors növekedésének meg­állítása. Javasolta például, hogy a nagyüzemileg nem művelhető állami tartalékfoldek kerüljenek vissza a ta­nácsokhoz, ott, ahol ezt kérik. Szor­galmazta a kedvezményes kamatozá­sú építési kölcsönök erőteljesebb dif­ferenciálását. Megfontolásra ajánlot­ta a pedagóguskölcsön visszaállítá­sát. Íjj ■ Pál József (Győr-Sopron m. 1. vk.), a Rába Magyar Vagon- és Gép­gyár lakatosa emlékeztetett: az Or­szággyűlés tavaly abban bízva sza­vazta meg az adótörvényt, hogy az elősegíti majd a hatékony gazdálko­dás megindulását. Kétségeinek adott hangot az Országos Tervhivatal tájé­koztatóját illetően, miszerint a gaz­dálkodó szervezetek nyeresége idén több lesz, mint 1987-ben volt. Véle­ménye szerint a személyi jövedelem- adó realitását magyarázó pénzügyi szakemberek mindennel számolnak, csak éppen az adófizető polgár men­talitását hagyják figyelmen kívül. Még nem találkozott olyan munkás­sal 1988 januárja óta, akit az új adó­rendszer nagyobb teljesítményre ser; kentett volna. Mérei Emil (Baranya m. 7. vk.), a Mecseki Szénbányák nyugalmazott vezérigazgatója arról szólt, hogy a termelői, illetve a fogyasztói szénárak növelése után a hazai árszínvonal a jövőben is elmarad az import költsé­geitől, bár a kormányzat ennek fordí­tottjáról van meggyőződve. A bá­nyászok' bizonytalannak látják jövő­jüket. A személyi jövedelemadó miatt megerőltető és veszélyes munkájuk egyre kevésbé kap kiemelt elismerést. A földalatti pótlékot és a hűségjutal­mat is progresszíven adóztatják, sőt, a bányamentő, katasztrófaelhárító, vállalkozásért járó dijakat is. Ezért támogatta a bányászok azon követe­lését, hogy munkájuk sajátosságai miatt ezekből a különjövedelmekből egységesen csak húsz százalék adót vonjanak le. keletkezett volna. Tavaly ez az összeg tnár elérte a 11,5 milliárd forintot. Ez a folyamat nem állítható meg, hiszen ahogy emelkednek a piaci kamatok, a támogatási igény csak növekszik. Az idén a kamatok közötti különbség 31 milliárd forint költségvetési kiegé­szítést igényel. A kormány számolt e tendenciával, hiszen nagy valószínű­séggel a piaci kamatok továbbra sem csökkennek. Jövőre a kiegészítés ösz- szege 42 milliárd forintra növekszik, s a további kamattámogatásokkal együtt eléri az 55-60 milliárd forintot. Nyilvánvaló, hogy ezt a hatalmas kü­lönbséget valakinek meg kell téríteni. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom