Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-19 / 250. szám

ÉVFORDULÓ Hetvenöt. éve született Vasco Pratolini olasz re­gényíró. Apja pincér, anyja varrónő volt. Fiatal korá­ban, hogy megél­hetését biztosítsa, sok mesterséggel próbálkozott (volt pincér, italárus, al­kalmi munkás, nyomdász és így to­vább). Ezekben az években kapcsoló­dott be a munkásmozgalomba is. Hu­szonkét éves korára fizikailag úgy le­romlott, hogy két esztendői szanatóri­umban kellett töltenie. Ekkor kísérelte meg élményanyagát művészi formába önteni. Első művei a „családi krónika" bensőséges műfajához tartoznak, a fi­renzei proletárcsalád, a gyermekkor él­ményeit, emlékeit dolgozzák fel. A Vá­rosnegyed című regényében például any­járól, apjáról, az első világháború sebe­sült katonájáról vall. Pályájának ki­emelkedőjelentőségű alkotása, az újrea­lista irodalom egyik legkiemelkedőbb müve. a Szegény szerelmesek krónikája, amelyben vállalkozott arra, hogy leírja a fasizmus hatását, szereplőin keresztül elemezze a rendszer természetrajzát. (nem tekinthető véletlennek, hogy Carlo Lizzanifilmrendező e könyvből készített filmtörténeti jelentőségű alkotást.) Moravia mellett a modem olasz próza legjelentősebb alakjaként tartja számon az irodalomtörténet. S valóban, az olasz társadalom- és történelem-átfogó szép- irodalmi ábrázolása révén egyedülálló jelenség, akinek művei hazánkban is is­mertek. Október 19-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A TIZENKETTEDIK ÓRA. Kiss Manyi bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARA- SZÍNHÁZ Este 7 órakor: „KRIK" (AZ ÖBÖL). Bér­letszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20-án, csütörtökön, 18 órakor: AZ IN­DIAI AYURVEDIKUS GYÓGYMÓD. Előadó: dr. Boros Gyula. FIGYELEM Az angol-ovi kezdő csoportjában még van hely! (csütörtök, szombat.) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ASZTAL ÖT SZEMÉLYRE. Sz„ mb., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A HALÁLOSZTÓ. Sz., amerikai finnt 18 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: SMARAGDERDŐ. Sz., mb., angol film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 8 órakor: DANTON. Sz., len­gyel—francia film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: INTER­VENCIÓ; Sz., szovjet film. KISKŐRÖS Stúdió mozi: 5 és 7 órakor: ÉLETBEN MARADNI. Sz., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: HANUS- SEN. Sz., magyar—NSZK film. 14 éven fe­lülieknek. Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: A REKORD. NSZK—svájci film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: ISTEN VELED ZÖLDELLŐ NYÁR. Sz., mb., szovjet film. 14 éven felüli­eknek. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: TUTI DOLOG. Sz., mb., amerikai film. Ez is módi (!?) •Zömmel jól ismert szereplőkkel hirdette műsoros őszi-téli divatbe­mutatóját a Bácska Kereskedelmi Vállalat. A kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban meg­tartott hétfői, kora és késő esti elő­adáson csaknem telt ház volt. Leg­többen — látszott a közönségen - készültek is az alkalomra. Nem* annyira az intézmény, vagy az, aki a függöny elé- kitett, ütött-kopott asztalt kiszemelte. A „megérett a selejtezésre” látványát csak erősí­tette Kudlik Júlia eleganciája. * A textilfal 'széthúzása után kez: detét vette a módi felvonultatása. A rendező vállalat kollekciójának (CIKKÜNK NYOMÁN Figyelmeztették a kenyérdobáló eladót Szeptember 7-én A kenyérdobáló címmel közöltük Szalai Imréné szé- chenyivárosi olvasónk levelét. Egy visszatetsző esetről számolt be, amely a kecskeméti Akadémia kö­rúti ABC-ben történt. A kenyeres­pultnál megütközve látta, hogy egy fiatal, szőke eladónő két Bácskai kenyeret belevágott egy kosár­ba, egy harmadikat pedig úgy do­bott a pultra, hogy az a földön kö- tött ki. A padlóra „küldött” kenye­ret felkapva, abból leszelt fél kilo­grammot egy kislánynak, majd a másik felét megint a pulthoz vágta. Olvasónk fölháborodott ezen, s nem bírta megállni szó nélkül: „Mi­ért dolgozik a pult mögött olyan em­ber, aki a mindennapi, létfontosságú élelmünkkel így bánik?!" A levél nyomán az ABC-t üze­meltető Univer Áfész vizsgálatot indított. Mint Kovács Miklós, a szövetkezet áruforgalmi főosztály- vezetője úja: megállapították, hogy Szalai Imréné panasza jogos volt. Az alkalmazottat helytelen maga­tartásáért írásban figyelmeztették. A történtek miatt ezúton is elnézést kérnek olvasónktól, remélve, hogy 'a szóban forgó eladónő tanult az esetből, és a jövőben kereskedőhöz méltóan fogja a munkáját végezni. kínálatával kitett magáért. Elegáns, divatos és viselhető árukat vonulta­tott fel, miközben az egyik férfi ma­nöken félhangosan elszórakoztatta a lányokat. Aztán megjelent Anita, •akinek amennyire minire sikerült az öltözéke, annyira elviselhetetlen hangerejűre előadásának zenei alá­festése. S jött Cini, aki nem annyira a Verebes-miniinteijúban adott (szerényen) pikáns válaszaitól jött zavarba, mint inkább a színpad padlódészkái közé szorult cipősar­kának a kirángatása miatt. A szünetben újabb meglepetés ér­te a közönséget, közöttük is legin­kább a szomjúhozó gyerekeket, s nehezen vigasztalódtak attól a ma­gyarázattól, miszerint a büfé eladói most Bécsben vásárlók. __ jaj A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Holttest a lángok között Tegnap hajnali 4 órakor a szentkirályi művelődési házhoz riasztották a kecske­méti tűzoltókat, mert az intézmény pincéjében tárolt szén kigyulladt. A tüzet hamarosan eloltották. Azt hitték, ezzel le is zárult az „egyszerű” eset. Nem így történt. Néhány óra múlva, délután egykor újabb segélyhívást kaptak a tűzoltók: a pincében a szén ismét lángra kapott. Oltás közben egy ismeretlen személy holttestére bukkantak. A kecskeméti rendőrkapitányság azonnal vizsgálatot indított az ügyben és megállapították, hogy az elhunyt Tovai Mihály, 34 éves alkalmi munkás, Szentki- rály-also 221. szám alatti lakos. Az áldozat halálának körülményeit és a tűz okát vizsgálják. . B. A. Tájfun pusztít Vietnamban Huszonhat ember meghalt és több tucat megsebesült Közép-Vietnamban az utóbbi napokban pusztító tájfun miatt. A szélviharok és a sokhelyütt 300 millimé­tert is meghaladó eső negyedmillió embert tett hajléktalanná, összeomlott több közintézmény épülete. Az ország ma úgyis legszegényebb vidékén ötvenezer hek­tár rizsültetvény veszett kárba. Megszakadtak a közlekedési és távközlési vonalak. Emlékezés a költő-tanárra Méltó módon idézte föl hétfőn este a száz esztendeje született Sántha György munkásságát a Kiskunfélegy­házi Közművelődési Egyesület. A sze­retetteljes figyelem sok jelével találkoz­tak a Hazafias Népfront tanácstermé­ben összegyűltek. Fekete Pál, az egye­sület elnöke szólt arról az évtizedről, amikor a fiatal, külföldi egyetemekről hazatért tanár ott tanított. Nagy figyel­met keltett annak idején, 1909-ben Ady melletti kiállása. Az ünnepi esten diá­kok Sántha György-verseket adtak elő hitelesen, szépen. Itt említjük meg, hogy a kiskun­félegyházi nyomdaüzemben készül a költő müveinek új, gyűjteményes kia­dása. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1988. október 18-ai szám: dr. Kalmár Sándor: Idős embe­rek gondozása. Kecskemét segít. (A vá­rosi tanács egészségügyi osztályának vezetője az Eletet az éveknek program megvalósításáról.) Magyar Hírlap, 1988. október 18-ai szám: Juhász Erzsébet: Hild-érem’az elnököknek. (Az egyik kitüntetett dr. Mező Mihály, Kecskemét nyugalma­zott tanácselnöke.) Üj Tükör, 1988.10. szám: Király Gá­bor: Halasi szüret. Köznevelés, 1988. 33. szám:, Holczer József: Haspnló hangzású szavak. (Kecskeméti tanár írása.) Polgári Védelem, 1988. 10. szám: Tóth Károly: Hajnali riadó. (A me­gyénkben végrehajtott Bugac—88 gya­korlatról.) Somogy, 1988.5. szám: Frigyesy Ág­nes: Átalakulások. Töredék. Test-vér. Pirkadás. (Versek.) (A szerző Kecske­méten élő pedagógus.) AN A TŐLE ÉS DAJKÁJA EGY HÉTIG A CENTRUMBAN Szabolcs-Szatmár megyei tájnapok Tegnap a kecskeméti Centrum Áruházban megkezdődtek az egy hétig tartó Szabolcs-Szatmár me­gyei tájnapok. A rendezvény célja kettős: miközben bővebb, színe­sebb az áruválaszték, a bemutatott és megvásárolható termékeken ke­resztül megismerhetjük a szabolcsi tájra leginkább jellemző termelést, az ott élők munkáját. Tizennyolc ipari üzem ötmillió forint értékű élelmiszert, iparcikket, ruhaneműt hozott el a megyeszékhelyre.' Mint Takács József, a Szabolcs- Szatmár Megyei Tanács kereske­delmi osztályvezetője elmondta, Bács-Kiskunban először járnak, s az ilyen jellegű bemutatkozásuk ha­zánkban a második, amiből remél­hetőleg hosszabb ideig tartó áruhá­zi cserék alakulnak ki. • P. S. A francia fővá­ros állatkertjében, éldegélő zsiráfcsa­lád nemrégiben gyarapodott: An­na belle, a mama fiúgyermeknek adott életet, „akit” Annatole-nak „ke­reszteltek”. Ké­pünkön az újszü­lött nyolcnapos ko­rában látható, amint „dajkája”, Raimond Dupuis cumisüvegből itat­ja. Egyszeri adagja három liter'fejecs­ke. Nem éppen ke­vés, de ha a csöpp­ség méreteit figye­lembe , vesszük, nem is tekinthető túlsóknak... (MTI külföldi képszolgálat) • Válogatás a Szabolcs-Szatmár megyei ruházati ipar termékeiből. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Télefon: 28-777 1988. X. 19-én, megrendelés sorszáma: 830009 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, fél évre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133 - 235x HÍREK hírek NAPTÁR 1988. október 19., szerda Névnap: Nándor Napkelte: 6 óra 08 perc Napnyugta: 16 óra 50 perc Holdkelte: 14 óra 20 perc Holdnyugta: 23 óra 34 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Október 17-én Kecskeméten a közép- hőmérséklet 8,2 (az 50 éves átlag 10,0), a legmagasabb hőmérséklet 19,4 fok volt. A nap 9 órán keresztül sütött, csa­padék nyomokban hullott. Tegnap reg­gel 7 órakor 7,6, 13 órakor 17,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,4 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1017,7 millibar — mérsékleten süllyedő — volt. Október 17-én, Baján a középhőmér­séklet 10,5 (az 50 éves átlag 10,5), a legmagasabb hőmérséklet 20,4 fok volt. A nap 9,8 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 4,6,13 órakor 19,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1017,5 millibar — süllyedő — volt. ÚJ KÖNYVEK: Horváth János: Az irodalmi műveltség megoszlása. Magyar humanizmus. (Az Akadémia Kiadó Reprint Sorozata) — A Szépművészeti Múzeum — Rákóczi-eposz. (Bibliothe­ca Historica) — Robin Cook: Agymo­sás — Richard Armour: Évával kezdő­dött. Karcképek a világtörténelem ki­domborodó nőalakjairólElisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzá vezető út — Szúnyogh Szabolcs: Boszorkány- szombat avagy mese tündérrel, boszor­kánnyal és Tivadarral — Arthur Schnitzler: Casanova hazatérése — Harvey Sachs: Toscanini—Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai. (Magyar és német nyelven) — Boltik József: Erdély tíz \ tételben. (1918— 1940). — Sztálin. Az igazat, csakis az igazat. Vál. és szerk. Bokor Pál, N. Sándor László, Szaniszló Ferenc — R. Borrough: Tarzan, a vadember — Amor Santus: Szent kövek. — Minden esztendő őszén Márka- kupak-akcióra kerül sor. Az idén csak­nem 390 ezer kupakot gyűjtöttek össze — a legtöbbet Kiskőrösön és Kecske­méten. 7688 sorsjegy került a szeren­csekerékbe hétfőn este Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központban rendezett műsoros est előtt. Értékes ‘ nyeremények találtak gazdára — egye­bek mellett üzenetrögzítő, a Kecske- métvin, a Caola és a Könyvért aján­dékcsomagjai. A főnyereményt—sors­jegyének száma: 825656 egy ceglédi Márka-kupak-gyűjtő nyerte, a két MK 29-es magnetofon egyikét a kiskőrösi honvédalakulat, a másikat Sági István kiskunhalasi üditőital-kedvelő. — PÁRTFÓRŰM. Október 24-én, hétfőn a kecskeméti városi pártbizott­ság fórumot tart az MSZMP tagjai ré­szére. Az ezután havonként megrende­zendő összejövetel célja a jobb infor­mációáramlás elősegítése.. Az első ta­lálkozó színhelye: Május 1. tér 5., föld­szinti tanácsterem, időpontja: 4 óra. — Mi az új a KRESZ-ben? Október elsejével életbe lépett a KRESZ módo­sítása. Mi benne az új? Erről szerveztek előadást a dunacgyházi művelődési házban, ahol ma 17 órától várják az érdeklődőket. — Ki nyer ma?, vagyis október 21- én, I2.30-kor Izsákon, a Tulipán presz- szóban? A Magyar Rádió zenei fejtörő műsora pénteken innen jelentkezik. Részvét-konvoj Székesfehérvárra Mint ismeretes, nemrégiben Székes­fehérvárott meggyilkoltak egy taxiso­főrt. Kollégái az ország minden részé­ből képviseltetik magukat a temetésen október 20-án. Ezen a napon megköze­lítőleg ötszáz taxi gyülekezik majd in­dulás előtt 9 óra 30 perckór — ez a végleges időpont! — Kecskeméten, a Dom us és az Alföld Áruház parkolójá­ban, melyet délelőtt 9 és 10 óra között lezárnak. Ugyanekkor a Dobó kör­úton forgalomkorlátozásra kell számí­tani. Csütörtökön az Aranyhomok, a Pusztatourist és a Gábriel taxi reggel hattól este hatig nem vesz fel rendelést. A Volán taxisok — kevesebb autóval — változatlanul dolgoznak. Telelottó A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint az októberi Telelot­tó számsorsolásán a következő nyerő­számokat húzták ki: 6, 16, 20, 48, 51 — Szombathy Zoltánná tűzzomán­caiból rendeznek kiállítást a Kecske­méti Tanítóképző Főiskola kamarater­mében, a Bács-Kiskun Megyei Rende­ző Iroda és a főiskola közös szervezésé­ben. Az alkotásokat október 20-ától november 4-éig tekinthetik meg az ér­deklődők. Képünkön a művész Ma­dáranya című műve látható. HOLNAPI LAPSZÁMUNKBÓL A Petőfi Népe ajánlatában ezen a héten egy új dzsesszlemez, egy grafikai kiállítás, valamint a Kincskereső októberi száma szerepel a negyedik oldalon. Ugyanitt a Kecskeméti Katona József Színházban pénteken bemutatandó Cirkuszhercegnő című operettről mondja el véleményét a rendező, Hegyi Árpád Jutocsa. Ezenkívül hozzászólást közlünk egyik október 11-én megjelent cikkünkhöz, mely a művésze­tekről szólt. Az ötödik oldalon az angóranyúl-tenyésztés válságáról olvashatunk. Irányjelző rovatunkban a gyalogosok védelmére hívjuk fel a járművezetők figyelmét. rr Őszi reggel 'WZMM ZiiSiZL.

Next

/
Oldalképek
Tartalom