Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-15 / 247. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. október 15. VENDÉGÜNK VOLT Jean Roche, a francia nemzetközi folklórfesztivál elnöke A nyár második felében a francia kisvárosban, Gannat- ban a nemzetközi folklórfesztiválon a rendezők — a magyar néptáncosok mellett f- egy Bács-Kiskunból érkezett kultu­rális delegációt is fogadtak. A közelmúltban érkezett vi- szontlátogatásra, tapasztalatcserére megyénkbe a fesztivál elnöke, Jean Roche. Elsősorban arra volt kiváncsi, Magyar- országon hogyan él és milyen eszközökkel tud hatni a ma­gyar néptánc-, illetve folklórmozgalom. Ebből az alkalom­ból kértük meg, beszéljen itt szerzett benyomásairól. TÁRLATNAPLÓ — Fesztiválunk kellemes magyar ta­pasztalatai inspiráltak bennünket arra, hogy megpróbáljuk személyesen is fel­fedezni a magyar népi kultúrát. Gyak­ran fogadunk ugyan megfigyelőként vendégeket rendezvényünkön más or­szágokból, ám a mostanihoz hasonló viszontlátogatásra, kölcsönös tapasz­talatcserére jóval ritkábban kerül sor. — Merre jártak a megyében? — Hajóson, Dunapatajon és Kalo­csán tettünk látogatást. Sok tanulságot jelentettek számunkra az értékőrzésnek azok a táncban fogant — a mieinktől eltérő — változatai, melyek a hagyo­mányt dolgozzák fel, illetve — fellazí- tottabb keretek között — a hagyo­mányból dolgoznak. Egy fesztiválmű­sor nem ad arra módot, hogy az ár­nyalt részleteket is tanulmányozhas­suk, pedig fontos, hogy a táncot is a mindennapi élet hagyományaiba, az egész nemzeti kultúra kontextusába ágyazva láthassuk. Nagy élmény'volt számunkra a kecskeméti játékmúzeum, ahol úgy tűnt, sikerült a múlt tevékeny­ségformáit, a vitrinek tárgyi kultúráját a gyerekek mindennapjainak részévé avatni. Meglepetés volt számunkra a népzene jelenlétének mértéke is — ép­pen a fiatalok körében. —-Ebben része van Bartók és Kodály életműve egy részének is, munkásságuk meghatározó a magyar általános iskolá­sok ének-zene tananyagában. A husza­dik századi, a népzenéhez valamilyen formában hű francia zeneszerzők vajon kevesebbet gondolnak a gyerekekre? — Akadnak ilyenek, de még sincs akkora hatásuk, hogy jelentős mérték-' ben változtassanak a jelenlegi helyze- ten. Egyébként azt hiszem, a hagyo­mánnyal való együttélést nemzedékről nemzedékre újra el kell sajátítani, ki kell alakítani. Egy példa csak: fesztivá­lunk francia népi nyitótáncát, egy bo- urrée-t valamennyi meghívott együtte­sünk külön-külön megtanulta, s végül közösen adták elő. Érdekes volt látni, ahogyan minden nemzet más-más módját találta meg e sajátos nemzeti tánc tolmácsolásának. Látványos volt mindannyiunk számára, hogy a hagyo­mány bizony nem akárhogyan, hanem csak hagyomány útján adaptálható tö­kéletesen. — Mióta beszélhetnek egyáltalán mozgalomként is a folklórról Franciaor­szágban? — A hatvanas évek vége, pontosab­TÖRŐ ISTVÁN: Virágzó hársfák Köszönni illene, ahogy a régi nyarak felvillannak, s virágzó hársfák illata bizseregteti vérem, új szavak formálódnak e sodró lendületben, új erők nyergelik meg testemet -y- áldott, tiszta illat, utak és tévutak kígyóznak berniem, letépem ezt az ágai, megszegve minden tilalmat, mint gyermekkoromban, akik most formálódnak, már ebből a nyárból élnek, szárféle berkükből kilódulnak, jut mindenkinek idő, nyár és hársillat, teának szedni télre, mint ahogy anyám áldott hangján kérte, itt pereg előttem, s a Holdat ragyogtató nyár, ahogy a hársfa alatt szédelgek veled, s füzérbe fonjuk két kezünk. ' *• ÍV MÁTYÁS FERENC: Széplaki emlék Egyszer az álom elsodort s láttam a régi pincesort, a mese-hegyen, hol a bor. valódi szőlőből kiforrt. Hasás hordókban jó nedű szolgált, lelkünk is fdldemlt. Berda gyakorta ott csücsült az Jtszokfán, hordómra dűlt,-?- j mondván, Ferim, elszáll a gond, ha kortyolgatom jó borod, a traminid fénylőbben ragyog, miként az égi csillagok. Tisztább volt, mint a Balaton, reményt még az a bor adott. Szájunkban szétáradt íze,, nem volt abban a tó vize. A borivó annak örült, amit neki érlelt a fürt. ’ De az álomnak vége lett, a valóságra úgy ébtvdeJttöt£>.■;■ hogy tizedel minket az élet, s asztalunk nélküle szegényebb, : B Somogyi Árpád kiállítása ban 1968 óta. Míg. azonban a népzenei mozgalom viszonylag sok hívet tudhat magáénak, a néptánc kevéssé népszerű. Egyáltalán nincsenek például a ma­gyarországiakhoz hasonló táncháza­ink, de nincsenek művelődési. házak, így bennük amatőr szakkörök sem. Néptáncot mindenki csak magántanár­tól tanulhat. Ugyanilyen nagy problé­ma a vezetők kérdése. Ha lenne is ér­deklődés, gyakorlatilag nem tudnánk ezeknek az együtteseknek az élére kép­zett koreográfusokat állítani. A meg­nyugtatónak éppen nem nevezhető helyzet következtében aztán akadnak fesztiváljainkon résztvevők szép szám­mal, akik csak a színpadon találkoznak saját tánckultúrájukkal. Tapasztalata­ink szerint ezzel együtt is nagyon sok ember élvezi a folklór levegőjét és a találkozásokat. Sajnos, a folklór szó­hoz pejoratív jelentés is kötődik ma Franciaországban. Hallatára sokan va­lami elmúlt, már nem élő dologra gon­dolnak. 1988 Franciaországban a tánc éve, de a kortárs táncoké. Szeretnénk hinni, hogy fesztiválunk hozzájárult valamelyest ahhoz, hogy a néptáncnak is nagyobb becsülete legyen. Károlyi Júlia PETRŐCZIÉVA: A ködben ... A ködben és a § ; forralt bor ködében i j - > nem volt Éden, . még kézenfogva sem; ne hidd, hogy áltatom magam. Nem, ránk, kettőnkre, soha szedd idillt nem merészelnek küldeni (mart félik Hányás haragod!) isteueiak. ' Isteneink,... akik.,. talán.., nincsenek is. Kezemen meghajszolt madár tenyeredbe leszállt, de elrebbent hamar, ndot aki tudja: bosszú számypibenöje nemieket itt. Azóta... kődre, ködre vár, skering, kering... • : Ivó szony oregasz­:A; Azok számára, akik a kiállítótermekben vagy a szakfolyóiratokban próbálják meg követni, figyelem­mel kisérni a huszadik századi képzőművészet megle­hetősen szövevényes, ellentmondásoktól sem mentes útját, bizonyosan revelációnak hat egy olyan életmű­vel találkozni, mint Somogyi Árpád szobrászművé­szé. Egyre kevesebben vannak, akik hozzá hasonló mértékben, meggyőző erővel, hitelességgel tisztelik, hordozzák, nem utolsósorban pedig képviselik — egy jelentékeny életmű nyomatékával — napjainkban a hagyományt. > ' A karcagi szü­letésű művész — Medgyessy irá­nyításával — gimnáziumi évei alatt kötött életre szóló szövetséget a művészettel. A negyvenes évek elején három nya­rat töltött műter­mében ösztöndí­jasként. Ekkori­ban ismerkedett meg Veres Péter­rel is. A főiskola elvégzése után az ötvenes években kezdte pályáját. Művészi értéké­ből, meggyőző erejéből nem von le semmit, hogy a valóságlátásnak, a megformálásnak e ma már egyértelműen tradicionálisnak minősíthető módja már ebben az idő­szakban sem számított igazán újnak. Szinte minden alkotásában arról a szi­gorúan korhoz nem kötődő, félig már elmúlt világról kapunk hiteles, autenti­kus tudósításokat, mely Somogyi Ár­pád szülőföldjének, a Tiszántúlnak el­választhatatlan sajátja. Különleges, olykor kissé megemelt „népi realizmu­sának” főszereplője az esetek legtöbb­jében a puszta és lakója, a meghatáro­zottságait erőteljesen hordozó paraszti múlt. (A puszta télen, Fiú báránnyal.) A korhoz és tájhoz kötődő, helyi jellegzetességekben fogant szellemiség a tárgyak legtöbbjében túllép önma­gán, s a legegyénibb megnyilatkozások a művészet legszélesebb, egyetemes ho­rizontjára nyitnak. A földhöz kötötten is játékossá stilizált vagy épp karakte­ressé fokozott figurák — Számadó 1 —IIvKútnál, Para'sztember — a ha­gyománnyá nemesedett világot tárják elénk. Fémplasztikái sajátos „súlyu­kat” mindig a kompozíció jól átgon­dolt egészének, és csak kisebb mérték­ben a karakter megformálásának kö- szönhetik. E megállapítás tulajdonkép­pen még neves személyiségekhez — Móriczhoz, Nagy Lászlóhoz, Veres Pé­terhez — kötődő munkáira is érvényes. A szobrász Somogyi gondolatait gyakran a motívumokkal folytatott párbeszéd, a térarányok: a kőalap és a fémfigura színben is kihangsúlyozott ellentétpárjai, relációi hordozzák. Nem ritka, hogy több —r- más-más műfajú és méretű — variációban is. Közöttük ta­láljuk kis méretekben, sőt dombormű­ként is a szobrászművész Kecskeméten különösen jól ismert, a Kodály téren felállított nagyméretű göinbpalástos (subás) három pásztorát. Somogyi plasztikai világának főszereplői min­■ ɧjjÉpp f||§ll A • Kútnál # Móricz # Betlehemesek den esetben csak a lényeges jegyeket hangsúlyozzák, elhagyva a natura eset­legességeit. Soha nem érzékelhetünk bennük spekulatív ridegséget, komoly­ságukat, szigorukat líraiság enyhíti. A női és férfi parasztfigurák tipizálás nélkül is mindig valami általánosnak, állandónak a kifejezésére törekednek. Somogyi Árpád szobrai október 28- áig láthatók az Erdei Ferenc Művelő­dési Központ földszinti termében, Kecskeméten. K. J. Palaszürkére fakult az ég, köd szállong a völgyek és a vizek felett. Hallgat az erdő, mintha várná valamire, csupán a lehulló makk halk neszezése, csupán va­lami megfejthetetlen suttogás hallatszik néha, olyan, mint az emlékezés. Hajnalban gímszarvas rekedt kiáltozása a harmattól csatakos tisztásokon, idegen és mégis van benne valami emberi fájdalom. Panasz, vágyakozás, magány. Most, a száraz nyár után más kicsit az erdő, hiányzik belőle a gombák jellegzetes illata. Ami pedig annyira hozzátartozik. Kis pókok hálója feszül mindenütt az ágak között, s bosszankodva nevet, aki arra jár, mert nem győzi leszedegetni őket magáról. Erik a bodza és földutak men­tén a vadszeder, a dió zöld burka meghasad. És nő a csend, vatta­ként telepszik a fák közé: Úgy illene, hogy az emberek is megcsendesedjenek kicsit, be­lehallgassanak a feltámadó esti. szélbe és végiggondolják higgad­tan dolgaikat. De egyre több a felcsattanó hang, a düh, a türel- ■ metlpnség számtalan megnyilvá­nulása. Egyre jobban érződik az egymás iránti tisztelet teljes hiá­nya. Nyárutó így nyár végén, ősz elején ré­gen az sem volt ritka, hogy tüzet raktak a kertekben és szalonnát sütöttek hétvégi délutánokon. De mintha ezer éve lett volna ez is, lassan leszoknak ilyesmiről az emberek. Pedig nem pénz, csak kedv kellene hozzá, Az pe­dig egyre inkább hiánycikk mos­tanában. Hogy miért? Vegyünk például ilyen nyár végi vasárnap délutánt. Egy kertben kis beton pancsolóme­dence van, sok éven át tesz jó szolgálatot a gyermekeknek, így szeptemberben, amikor fü­rödni már hideg lenne, el lehet benne égetni a lekaszált füvet, száraz ágakat. Nem fúj a szél, a füst felfelé száll, hát tüzet gyúj­tanak. Ég is egy ideig szépen, aztán valamiért fojtó lesz a füst­je, és alacsonyán terjeng hirte­len. A gyerekek beszaladnak a házba és panaszkodnak, hogy a szomszéd lelocsolta a tüzet. Fogta a gumitömlőt és átlocsolt, hogy elaltassa. A szomszédnál vendégek van­nak, egész délután azt mutogat­ta nekik, hogy mije van, meg arról beszélt, hogy még mije lesz. Nincs hálásabb közönség ilyesmi meghallgatására, mint a vendég, akit kínálgatnak, aki­nek a gyerekét meghintáztatják, s aki mindezért tütelmesen vé­gighallgat mindent. A szomszéd belelendül, mert dicsérik is, hogy milyen életreva­ló, milyen ügyes. Meg akarja mutatni a vendégeknek, hogy mennyire úr a portáján. Meglát­ja a másik kertjéből felszálló füstöt, és azt mondja: Azanyád! Majd adok én nektek füstölni! És a többiek kaján kuncogása közepette átlocsol. Az addig szé­pen pattogó ágak megszenesed- ve füstölnek, az eddig felfelé szálló füst lent terjeng az abla­kok magasságában, fojtogatva szomszédot, vendéget, minden­kit. Az eset persze nem múlik el or- dítozás és veszekedés nélkül. Megtörik a vasárnap délután bé­kés hangulata, akinek a tüzét eloltották, nem tesz féket a szájá­ra. A szomszéd és a vendégei be-' menekülnek a házba, onnan gyű­lölködnek, aztán előkerül a már sok vitát kiváltott légpuska is. A szomszédnak légpuskája van, amivel vagy célba lő a má­sik háza falára, vagy átlövöldöz és megöli a másik fáján a mada­rakat. De nemegyszer ráfogja a másik kisfiára is, hogy mellette süvít él a töltény. A szomszéd félelmetesnek szeretne látszani, és úgy őszin­tén, valójában sajnálja, hogy nem géppuskájava/z, mert azzal jobban lehetne ijesztgetni. Nem gondolja végig, hogy ezekre a játékokra egyszer na­gyon ráfizethet. Az emberek hát nem csönde­sednek, mint a természet, így ősz elején, harsányabbak, erőszako­sabbak, mint valaha. S nem gon­dolják végig, hogy amit adnak, azt kapják vissza. Hogy a gát­lástalanság olyan, mint a bume­ráng,- visszaüt. A természet hallgat. Már az a része, amit még nem pusztítot­tak el. Több bölcsesség van a fák és bokrok csendjében, mint az * emberek hőzöngéseiben. A sző­lődombok szüretre várnak érő fürtjeikkel, és% olyan szelíd, halk ez a táj. Bán Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom