Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-12 / 244. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1988. október 12. ii. Művészet emberközelben? Nem kevés ma a művészet feladata. Mindent leegyszerűsítve: az, hogy „sűrített világunkban ér­zelmekben, reményekben erősítse, tegye gazdagab­bá az embert!" „Egy színháznak időről időre változ­hatnak feladatai — nyilatkozta Lendvay Ferenc, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója a közelmúltban a Film, Színház, Muzsikában. — Én Nemeskiirty Istvánnal értek egyet — folytatja —| aki égy riportban arról beszélt, hogy a művészetnek adott esetben lehet az az értelme, hogy örömet ad­jon ... Nem tudunk besegíteni a termelésbe, nem tudjuk jóvá tenni az életet, de ha két órára örömet adunk az embereknek, hogy elfelejtsék mindazt a nehézséget, amellyel ennek az országnak meg kell küzdenie, akkor teljesítette a színház a feladatát." Mert a művészet változást okozhat „belül”, tu­datunkban, világlátásunkban, érzelmeinkben. Ön­ismeretünket a világban ugyanúgy erősítheti, mint felelősségérzetünket az alkotó munkában, az igaz­ság feltárásában, a megismerésben. Sokszor va­gyunk úgy, hogy munkából hazatérve csak pihenni és kikapcsolódni akarunk, s ha rávesznek bennün­ket egy-egy könyv elolvasására, vagy egy-egy film, vagy színdarab megtekintésére, sokunk azonnali reflexe: hagyjanak bennünket békén, egyáltalán: engedjék már meg, hogy mi magunk jól érezzük magunkat. Természetesen a mű hatása által. Lu­kács György mindezt klasszikus esztétikájának, a kellemesség kategóriájának nevezte. El kell azon­ban ismernünk, hogy művészeti és szociológiai ku­tatásaink, a különböző országos vagy helyi felmé­rések erre nemigen fordítottak figyelmet. Pedig az embernek ez az igénye megvan, velünk él, életmó­dunk része. Két évvel ezelőtt Szófiában tartottak egy kultúraelméleti tanácskozást, ahol az egyik előadó nem véletlenül emelte ki azt, hogy „a jó szórakoztató művészet jó közérzetet fokozó hatása nem lebecsülendő". Ehhez csak azt tehetjük hozzá, hogy életünket is befolyásoló és átható nyitottság mindezt segítheti. Azonban a határtalan „pihente- tőbb, szórakoztatóbb” művészet irányában nem jelentheti a megalkuvást, az alantas ízlés szolgála­tát. A populáris és a magas művészet közti távolság ma ugyanúgy megvan, mint évekkel ezelőtt, köze­lítésük kívánatos. Hány és hány mű bizonyította eddig is, hogy a legértékesebb kategóriába tartozó művészeti alkotások lehetnek szórakoztatók, s hogy a kellemesség szintjén fogant művek is lehet­nek értékesek. Krúdy Gyula prózáját épp úgy ide sorolom, mint Weöres Sándor játékosan lebegő bravúr-költészetét, vagy Nagy László verseit, Ke­leti Márton — a magyar filmművészet történeté­ben is a legnézettebb — filmvígjátékait, Örkény István egyperceseit, vagy Ranódy Lászlónak az eredetivel versengő adaptációit, vagy Gross Ar­nold grafikáit, vagy Vajda János Mario és a va­rázsló című meglepetés-operáját. Fontos továbbá annak tisztázása is, hogy sza­bad-e lemondanunk a tudatos igényébresztésről, a befolyásolásról. A válasz rövid: nem szabad. Igaz, hogy társadalmunkban manapság több az egyén választási lehetősége, szabadsága, mint korábban, s az effajta liberalizmus a művészetek világára is vonatkozik. Csökkent például: az ún. „kötelezők” száma, s nőtt a szabadon választható műfajok, művészeti ágak tere. Az nagyon jó, ha igényt tu­dunk ébreszteni egy-egy könyvvel, érdeklődést kel­tünk az emberek százaiban egy-egy színdarabbal, •filmmel, hangversennyel vagy kiállítással. De talán az a jobb, ha ez az igénykeltés párosul a közösség igényével is. Sietve teszem hozzá, hogy ma nem jelent eretnekséget az, ha egy-egy könyv, színházi előadás, film esetében a művészeti és a gazdaságos- sági siker összetartozó jegy. Mindennek egyre bi- zonyítottabb eredményei a kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központ tevékenységében mutat­koznak. Hasonló tendenciák lelhetők fel a kiskun- halasi általános művelődési központ munkájában. Sajnos, mindez intézményeink zöménél még nincs meg, vagyis nem esik egybe kultúránkban a jó és a keresett: s ez nem csak terjesztési probléma. A „Műveltségkép az ezredfordulón” című aka­démiai tanácskozás egyik dokumentumában a táv­lati műveltség tartalmáról szóló állásfoglalásban a következőket lehet olvasni: „az esztétikai nevelés közvetett jellegű a szónak abban az értelmében, hogy nem az esztétika tételeit közvetitj, hanem a műalkotások megismerésére és élvezetére nevel, hogy ezen keresztül érvényesüljön minden jó művé­szet katartikus hatása". Úgy gondolom, hogy mindez az előbb vázoltakat megerősíti. Ugyanak­kor az is igaz, hogy művészeti oktatásunkban ma is döntő az irodalomcentrikusság, ennek megszűn­tetése sürgető. Ugyanis: az ízlésnevelés sokkal tá- gabb értelmű. Ebbe azt is beleértem, hogy a művé­szeti nevelés nem adhat speciális formát az esztéti­kai nevelésnek. S főleg nem csak irányított kultú­rán keresztül. Újra hangsúlyozom, az esztétikai nevelés mindig szélesebb a művészeti nevelésnél. Az ízlésnevelésnek pedig az egész esztétikai neve­lést kell áthatnia. Az ízlés segít abban, hogy min­den ember megtanulja élvezni és értékelni'a szépet, Balázs Béla szavait idézve,: segíteni a befogadót abban, hogy megszülessenek ezek a szépségek. Eh­hez viszont kell ízlés is, mely nem más, mint az egyén esztétikai, szelekciós döntéskészsége, amely által befogadom a jót és elutasítom esztétikai rosszat. így tehát az ízlés nem más, mint az Én esztétikai normarendszere. És ebben a folyamat­ban meghatározó jelentőségű mind a személyiség­nevelésben, mind az ízlésfejlesztésben és -kialakí­tásban a jellem. Az ízlésnemesités, -fejlesztés és szép iaänti igény­ébresztés nem fejeződhet be az iskolával. A min­dennapok esztétikája végzi a további orientálást. Ez a kép azonban igen vegyes, amelyben a munka-, a környezet-, a társadalomkultúra, a lakáskultúra mind-mind befolyásoló tényező. Egy rajz vagy egy festmény, szobor valóban az emberé lesz, egy szín­darab vagy film úgy ad élményt, hogy az cselekvé­seinket befolyásolja? Ugyanakkor még sok esetben ugyanezek a műalkotások csupán kiállítási érté-, kekké válnak. Mindez „természetes viszonyunkat” fejezi ki a művészethez. Erről viszont azt írta József Attila, hogy „a mű azok által él, akik szeretik a művészetet és azért szeretik, mert keresik az ember­séget". És ez a kulcsa mindennek, a humánum tiszteletének, mindenekfelettiségének. Ha visszaidézzük írásunk első gondolatát, az Illyés-idézetet: „Nincs szabadjegy jól haladni a kor­ral", következő válaszunk nem lehet más, mint az, hogy kulturális-művészeti életünkben is a realitás­nak kell érvényesülnie mind az értékközvetítés és -teremtés, mind pedig a gazdaságosság terén. De ne feledjük azt, hogy a művelődésre — ezen belül is az oktatásra — szánt pénzösszeg csökkentése előbb-utóbb a gazdasági-társadalmi életben is érezteti hatását. Úgyanakkor a fejlődés; korigény­szint; a haladást, a jót magában foglaló „vonatra” mindannyiunknak meg kell váltani a jegyet; ez viszont csak rajtunk múlik. Dr. Kovács István KÉPERNYŐ Kína bemutatkozik Sokan leírták, elmondták már, hogy mi mindenre jó a televízió. Említették: alkalmazható a felejtés ellen. Gondoltak-e arra a múlt hétfőn este vetített Vad hegyekben látott, számunkra naivnak tűnő magatartásokat megmosolygók, hogy két-három évtizede nálunk is így hadakozott a régi és az új. Szájbarágó stílusa ellenére, azt hiszem, okkal tüntették ki Jen Hszün-su filmjét a távoli országban. Csak a modern tömegkommunikációs eszközök segítségével léphetnek tízmilliók egyszerre a tegnapból a holnapba. Vegyük észre: Kina minden várakozást felülmúlóan hagyja maga mögött múlt­jának meghaladott szokásait, a korszerűtlen termelési eljárásokat. i Ámítóan gyorsan gyarapodnak, változnak — tudatta a Kína bemutatkozik összeállítás (is). Ez a hasznos est mentes volt a rácsodálkozásoktól, a kuriózumoktól! Botorság volna, ha megpróbálnánk átültetni a távoli országban bevált kezde­ményezéseket; mások a meretek, az emberek. A kitűnő kínai nap azt sugallta: az eddiginél sokkal gyakrabban kellene bekukkantani hétköznapjaikba, elemezni reformjaikat. Érdemes. Van mit tanulnunk! „Koszi” M unkám az őszi földekre szólított, így nem láthattam az országházi tudósí- tásokal..Csak estenként kaptam el né­hány mozzanatot. A Híradóból tájéko­zódtam, mint azok a traktorosok, állat­tenyésztők, mezőgazdasági mérnökök, ianíiók.gcpírók, akikkel napközben ta­lálkoztam. (Magán felmérésem szerint mindegyikük tudott a parlamenti ülés­szak róí, kíváncsi volt a szavazásra.) „Azt mondtákról” ritkán szólok e ro­vatban, de most nem titkolhatom: váro­si ismerőseim közül többen is nevetsé­gesnek tartották a szavazatok össze- számlálását. Képtelenek felfogni, hogy felelős államférfi miként nyugtázhatja „koszi” szóval honatyák állásfoglalása­it, véleménynyilvánítását. Remélhetően senki nem köszöni meg e házelnöki nyegleséget. Ha nincs élő közvetítés, aligha szereznek tudomást tízezrek a stílustalanságról. Annyit ma­gam is megállapíthattam: most jóval könnyebb az operatőrök, a rendezők dolga, mint korábban. Szüntelenül ügyelni kellett az ásítások, a szundítá­sok, a traccspartik mellőzésére. A köz­vetítéstől sem lehetett többet, mást várni mint a korábbi parlamenttől. Úgy kel­lett bemutatni a tanácskozásokat, mint­ha mindenki személyes sorskérdésként foglalkozna a közügyekkel... „Yacht Club” Az ifjú bemondóhölgy kedveli a „Yacht Club” felirátú pulóverét. Meg akarta mutatni országnak, világnak. Tapasztaltabb kollégái miért nem fi­gyelmeztették: a magyar televízió műso­rát ismerteti... Az adásrendező be­hunyta a szemét? Túlságosan sok az idegen szó, a ná­lunk szokottól eltérő viselkedés a kép­ernyőn! Szellemes ajánlat Bevallom: magam válogatom ki, hogy mikor kapcsolom be vagy ki tévé- készülékemet, mikor csattintom át má­sik sávra a masinát. Ha lehetséges, még­sem hagyom ki a Nézzük együtt! műsőrt. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit ajánl a fölkért tevés, újságíró, művész, politi­kus. Még inkább: hogyan. Nincs kitá- rulkozóbb műsor a vasárnapi ajánlga- tásnál. Eddigis tudtam Bölcs Istvánról, hogy fanyarul szellemes ember. Ahogyan „el­adott” számára nemszeretem, de a so­kak által kedvelt műsorokat: újságírói bravúr. Zerkovitz papát például. Már előre „meghatódtam” a bejátszott kép­soron. Valóban hull a falevél a zsinór­padlásról, az őszi falevél és az énekesnő talpig fehérben közli, hogy mindegyik (suttog)va beszél, mint ahogyan erre előzetesen bölcsen fölhívták figyelmün­ket. A vizuális kultúra kecskeméti kötő­désű egyik hazai megalapozójától pedig egyenesen elvárható volt: a legjellem­zőbb képsorokat, részleteket villantja föl. A régi ^ hajói emlékszem— Balázs Béla-i képlet szerint az 1 +1 most is 3 volt. A jól összeillesztett látványból, hangból újabb, külön-külön egyik ösz- szetevőben sem lelhető tartalmakat, gondolatokat, érzéseket nyertünk. Heltai Nándor FELMÉRÉS A PEDAGÓGUSBÉREKRŐL A Bács-Kiskun Megyei Tanács V. B. határozatával arra kötelezte művelődési osztályát, hogy a pe­dagógusok életkörülményeiről készít­sen felmérést és az anyagi helyzet javí­tására tegyen javaslatot. Hozzávetőlegesen 8 ezer kérdőívet postáztak megyénkben, mely a fenti indoklással kéri az óvodai, alap- és kö­zépfokú oktatásban részt vevő pedagó­gusoktól, tárják fel életkörülményei­ket, anyagi helyzetüket, név nélkül, ön­ként. Várható-e érdemi változás az adatok összegzése után, vagy mindösz- sze a megyei tanács iratállománya lesz gazdagabb? — Sárközi Sándortól, a Bács-Kiskun Megyei Tanács művelő­dési osztályának gazdasági csoportve­zetőjétől kértünk erre választ. — A felmérést indokolta, hogy a rendelkezésünkre álló megyei adatok­ban nem különül el egyértelműen, mi vonatkozik az általános és mi a közép­iskolái pedagógusra. Szeretnénk látni, mit takar a megyei összes. Elsősorban az alapbérre, besorolási bérre, tehát az anyagi helyzetre kérdeztünk rá. Termé­Várható-e változás? szetesen a felmérés nélkül is tisztában vagyunk azzal, hogy a pedagógusok jövedelmi vfczonyai milyenek. Hogy központi intézkedésekre sor kerül, vagy sem, azt nem tudjuk. Ezért — függetlenül attól — a helyi tanácsok és a megyei tanács rendelkezésére álló fel­szabadítható tartalékok felhasználásá­val szeretnénk előbbre lépni. Ehhez azonban tudnunk kell településekre le­bontva: hol milyen a helyzet? Emellett más intézkedésekre is sor került. így például a különlegesen ne­héz körülmények között dolgozó peda­gógusok —. a nagy létszámú osztályok­ban dolgozók, egymástól távol eső is­kolaépületben vagy nevelőotthonok-.. ban tanítók — pótlékot kaphatnak, előreláthatóan január 1-jétől. Ugyancsak jelentős javulást várunk egy másik intézkedésünktől, mely szin­tén január 1-jétől lesz esedékes. Neve­zetesen: az ágazat egyik súlyos gondját, a bérszükséglet és a béralap ellentmon­dását szeretnénk feloldani. Évek óta jelentkező nehézség, hogy a bérszük.- séglet meghaladja a béralapot. Ezt a hiányt számoljuk fel 1989 elejétől. Lai­kusok számára talán érthetetlen ez a megfogalmazás. Égy azonban bizo­nyos: ha csak ez a terv válik valóra, a pedagógusok jövedelmi viszonyai már akkor is kedvező irányban változnak. Számokban kifejezve ez két-három‘ szá­zalék közötti átlagos emelkedést jelen­tene jövedelmükben. A kérdőíveknek október 20-áig kell visszaérkezniök. Ezt feldolgozás és elemzés követi, így a végeredmény kö­rülbelül 2 hónap múlva áll rendelkezé­sünkre. Ettől független azonban a bér­hiány pótlására vonatkozó terv, mely­nek eredményeként 1989-ben némileg magasabb jövedelem kerülhet me­gyénk pedagógusainak pénztárcájába. G. T. T. ÉRTÉKŐRZŐK Kalmár Agnes A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum emeletén, egy pici irodában dolgozik Kalmár Ágnes muzeológus. Azt gondol­ná az ember, ihletett csend veszi körül, ám időnként gyerekzsi­vaj, énekszó hangzik fel. Ez persze csöppet sem zavarja a munkában. A fiatal művészettörténészt arra kérem, összegezze eddigi pályáját. — Összegzésről nemigen lehet szó — szerénykedik. — Túlságosan hosszú 'útról nem adhatok számot, hiszen ed­dig jóformán csak tanultam. Igaz, 1979 óta dolgozom már Kecskeméten, elő­ször a naiv múzeumban, majd nem sokkal később az akkor létrejött Szóra- katénuszban helyezkedtem el. Mate­matika—rajz szakon végeztem a szege­di Juhász Gyula Tanárképző Főisko­lán, de a diploma átvétele után nem tanítottam. Választásomat nem bán­• Kalmár Ágnes: — Igyekszem az emberek életébe szépet, értékeset belopni. „A gyermekkönyvek is játékok” tam meg. Mindig is azon voltam, hogy valamilyen módon örömet okozzak másoknak, az ember életébe szépet, ér­tékeset lopjak be. Boldog lehetek, hogy ezt tehetem is, őrizhetem az'értékeket és átadhatom tevékenységem során. Időközben elvégeztem az ELTE művé­szettörténeti szakát egyéni levelező­ként. / — Hogyan látott munkához a Szóra- katénuszban? Az alakuló intézményben nyilvánvalóan érdeklődési körének meg­felelően választott szakterületet. — Először valamennyien a gyűjtés­hez kezdtünk. Érezni lehetett, hogy nem könnyű a tárgyak felkutatása, mert az utóbbi időben divattá vált a régi játékok megőrzése, tehát nem szí­vesen adják ki a tulajdonosok a kezük­ből. — Mégis hogyan jutottak hozzá, mi­lyen akció során? — Felhívásainkra személyesen is hoztak be a múzeumba játékokat. Vá­sárokba, ócskapiacokra jártunk és tu­domásunk volt néhány „lelőhelyről”. Közben egyre teljesebbé vált a kép a gyűjteményről, tudtuk, mit szeretnénk és egyáltalán, mit gyűjthetünk. így rá­jöttem, hogy a gyerekkönyvre is szük­sége van a Szórakaténusznak. A rajzos, képes, kicsiknek szóló kiadványok ép­pen úgy játéknak számítanak, mint más tárgyak. Mintegy háromszáz régi mesekönyv sorakozik már a múzeum polcain. Igyekszem teljessé tenni a kol­lekciót, bár ez is nehéz ma már. — Hol szerezhetők be? — Antikváriumokban, aukciókon. — Mennyibe kerül egy régi mese­könyv? -imrnssgiráS Yipd — Az az igazság, az aukciók áraihoz nem szabad viszonyítani, ott jóval töb­bet kérnek egy-egy példányért. Van, amelyikért négy-öt ezer forintot is. — Megveszi? — Ha fontos, értékes a könyv, nem lehet mérlegelni. Szerencsére, a múzeu­mi költségvetésből erre a gyűjtésre is jut pénz. Nem sok, ez igaz. Magyar játékkönyv esetében minden kiadvány­ra szükségünk van, hiszen láncszeme­ket alkothatnak a teljes gyűjtemény­ben, hozzátartoznak a játéktörténet­hez. Ha elkerülhetetlen a választás, azt figyelem, melyik könyv az értékesebb. A múlt század előttiek ritkaságszámba mennek, a századvégiek és századeleji- ek ugyancsak értékesek és fontosak. — Ha már a hajdani kiadványokat emlegeti, hadd kérdezzem meg: mi a vé­leménye a mai kínálatról? — Nehéz erre válaszolni, nem is aka­rok belebonyolódni. Maradjunk any- nyiban, manapság is vannak szép kiad­ványok, melyek a gyerekek kezébe va­lók. Korábban, 1850-ig főképpen met­szetek, míves munkák illusztrálták a mesekönyveket, öröm volt hozzájutni azokhoz. Később érezhető lett a tucat­gyártás a könyvek minőségében, kiállí­tásában is. Sok művész fontosnak vél­te, hogy a gyerekek életét szebbé tegye könyvek, illusztrációk által. Elegendő Lesznai Annára, Kozma Lajosra, Nagy Sándorra vagy Kner Izidorra gondolni. A maiak közül is hozhatnék jó példát, Gaál Éva, Koltai Éva, Gyulai Líviusz munkásságát említve. — ön mit vesz a fiainak? I—■ A mesekönyveket illetően két szempontot tartok magam .előtt: szép rajzok legyenek a könyvben és a tarta­lom sem legyen lebecsülendő. Rengeteg olvasnivaló van odahaza a gyermeke­imnek, például a magyar mondákat, balladákat, népmeséket nagyon szere­tik. Vigyázni kell a választáskor, mert nem egy esetben a csinos külső eltakar­ja, elfedi a tartalmat. • Grabowieczky Leon néhai játékkészítő műhelyében készült ez a lovacska. 9 A múzeumi hónap műtárgyaként szerepel a Szóraka- ténuszban a Kammer és Reinhardt műhelyéből kikerülő karakterbaba. (Fotó: Tóth Sándor) — Ez vonatkozik a játékokra is? sér- Igen. Ettől függetlenül a múzeum beszerzi a jelen kor játékait is. Határo­zott célunk, hogy a magyarországi já- 1: Téktörténet jeles darabjai nálunk is fel­lelhetők legyenek. Kötelességünk min­dent összegyűjteni a mai napig bezáró­lag. Engem jobban érdekelnek a rég­múlt idők játékai. Egyetemi szakdolgo­zatomat a magyarországi iparművésze­ti játékokról írtam. Kutatásaim során érdekességekre is bukkantam. — Például? . f4f- Jártam egy néninél, akitől a mú- zeumnak vásároltam játékot, látható is a mostani kiállításon. A szobabútor vitrinjében megpillantottam az apró fa­babákat, azokat ugyancsak megszerez­tem. Éreztem, különleges darabok. Egy évvel később találtam rá egy kiadvány­ban a babákat ábrázoló fotóra. Kide­rült, hogy 1924-ben készültek, s ma­gyar iparművész tervezte. — Olykor szerencse kell a gyűjtés­ben. Érdekelne, mások hogyan értékelik a muzeológusok szorgoskodását? fiírr- A szakemberek elcsodálkoztak a Játék és, ünnep című állandó kiállítá­sunk láttán, hogy milyen sok tárgyunk van. Az egyszerű látogatók eljönnek a tárlatra vagy a műhelybe és maguk for­málnak véleményt. Az azért kiderül, a régi játékokat csodálják, tetszik nekik. Nem tapasztaltam még, hogy csodabo­garaknak vélnének bennünket azért, mert játékokat gyűjtünk, felkutatjuk a múlt emlékeit. — Pályája során nem egy kiállítást rendezett már... —A tárlatrendezéskor elengedhetet­lennek vélem, hogy a látvány megkapó legyen, ne csak a tudathoz férkőzzön, hanem az érzelmekre is hasson. Persze, tudományos igénnyel kell bemutatni az anyagot, ez kétségtelen. A legutóbbi kiállítás érdekes felfedést hozott, a tár­lókban látható anyag és a Szórakaté­nusz műhelyében végzett tevékenység között párhuzamok vannak. Pedig ez az egységteremtés nem volt célunk, mégis akarva-akaratlanul megleltük h közös szálakat. — Min töri a fejét? Vr1- Most egy könyv foglalkoztat. Ki­adót már találtam a gyermekünnepe­ket népszerű formában, sok-sok képpel bemutató dolgozatomhoz. Töprengek, mit tudok közölni, mi kapjon helyet a könyvben. A kiindulópont a jelenlegi kiáílitásunk lesz. Más célom is van, mégpedig azon szorgoskodom, hogy a játékok közel kerüljenek az emberek­hez. Ezt többféleképp lehet megvalósí­tani. Majd kiderül, sikerül-e. Újabb ki- állitásötletek is forognak a fejemben. Jó lenne Kecskeméten létrehozni egy országos játéktörténeti nyilvántartást. Ez nem kis munkát igényelne. — Elégedett? — Erre a kérdésre igennel válaszol­hatok, mert jól érzem magam a Szóra- katénuszban, azt csinálhatom, amit szeretek, amihez türelmet, kedvet ér­zek. Tudom, hogy van dolgom és ez a legfontosabb. Borzák Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom