Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-05 / 238. szám
1988. október 5. • PETŐFI NÉPE • 5 Északkal is lehet üzleteket kötni Beszélgetés Enn Szarappal A napokban háromtagú észt közlekedési delegáció élén Kecskeméten járt Enn Szarap, a paidei — Tallinn- tól 100 kilométerre lévő — közlekedési vállalat igazgatója. Arra kértük, tájékoztassa olvasóinkat ideérkezése céljáról, az együttműködés lehetőségeiről, az itt szerzett tapasztalatairól. — Az ön által irányított vállalat milyen feladatokat old meg? — A mi városunk egy aránylag kicsi, de nagyon régi település, nemsokára 700 éves lesz, s a köztársaság közepén helyezkedik el. Járási székhely, amelynek személy- és teherforgalmát mi bonyolítjuk le, de ezenkívül fuvarozunk az egész Szovjetunióban. Otven Ikarus autóbuszunk és 230 tehergépkocsink, valamint 25 taxi gépkocsink van. Egy kirendeltségünk működik Türiben, ahol javítóműhelyünk van, s emellett saját építő brigádunk, amely a karbantartás mellett lakásokat is épít dolgozóink számára. A vállalat éves bevételi terve 5 millió rubel, a tiszta nyereség pedig egy millió. A dolgozók átlagfizetése 370 rubel. — Mi a látogatás célja? — Elsősorban az ismerkedés. Eddig nem sok lehetőségünk volt arra, hogy kitekinthessünk a világba, megismerhessünk a miénkhez hasonló vagy nagyobb közlekedési vállalatot. Á tapasztalatszerzés útját nyitotta meg előttünk a peresztrojka, ugyanis jó lenne célravezető gazdasági, technológiai, szervezési módszereket átvenni, gyümölcsö'ztetni. Ezentúl az is célunk, hogy felméijük az együttműködés lehetőségeit, mert úgy tűnik, vannak ilyenek, s emellett meg lehetne oldani a Kunság Volán Vállalattal a dolgozók kölcsönös üdültetését is. — Miben látja a két vállalat együttműködésének lehetőségeit? — Sokmindenben. Az egyik: Finnország rajtunk keresztül keresi a kapcsolatot az európai szocialista országokkal, kialakítható piac reményében. A kölcsönös szállításokon kívül nem nehéz elképzelni egy közös vállalatot, amely Finnországból Magyarországra vagy még tovább fuvarozza az árukat. Ez lehet bi- vagy trinacionális megoldás. Ehhez természetesen magyar hozzájárulás szükséges, ugyanis ez a tárgyalás már nagyon előrehaladott stádiumban van. Van más elgondolás is. Kereskedelmi kapcsolat a két ország között olyan árucikkekre, amelyek mindkét felet érdeklik. Ennek fuvarozását kölcsönösen elláthatnánk, sőt, szervizszolgáltatást is nyújthatnánk. — Vegyesvállalatra gondol? — Ha ilyesmiről lenne szó, feltétlenül mellette állnék, támogatnám, mert ez szorosabbá tehetné kapcsolatainkat. Erről most még nem születhet megállapodás, de meghívtuk a Kunság Volán Vállalat vezetőit tárgyalni, az első lépést mi megtettük. — Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek? — Nem először vagyunk Magyarországon, turistaként már jártunk itt, igaz, az Alföldön nem voltunk. Ami a tapasztalatokat illeti, úgy tűnik, itt hasonló gondokkal küszködnek, mint mi. A személyszállítás nálunk is veszteséges, ezért szó van tarifaemelésről. Annak ellenére, hogy teljesítményünk, a műszaki állapot a köztársaságban az elsők között van, kevés a gépkocsivezető és az alkatrész. Nem elegendő a vállalati önállóság, s így nehéz eredményesen gazdálkodni. Úgy látom, a rövid tartózkodás ellenére is, Önöknél megkezdődött egy olyan folyamat, amely arra enged következtetni, hogy önállóan tudják végezni feladataikat. A szubjektív benyomásaink kellemesek, minden nap szebbnek látjuk az Önök városait, falvait — mondta befejezésül Enn Szarap. Gémes Gábor HARMINCÖTFÉLE VETŐMAG PjPPi A bérreform útvesztői Az újabbkori bérszabályozás történetében másodszor ismerték el hivatalosan is, hogy a bérpolitika — a maga eszközeivel — egyedül nem garantálhatja a vásárlóerő tervezett és kívánatos keretek között tartását. A felismerés először — meglehetősen óvatos formában — 1985- ben vezérelte az akkori rövid életű, mert politikai okokból villámgyorsan megbuktatott keresetszabályozást. Ezután az iménti tétel néhány évig ismét felednivaló volt, hogy most megint és a korábbiaknál jóval határozottabban fogalmazódjék meg. Erre épül a jövő évi bérmechanizmus, amely — s jobb ezt egyenesen kimondani — aligha jelenti a korábban beharangozott bérreform indítását. Vagyis jövőre, minden ezzel kapcsolatos elhatározás ellenére nem lesz bérreform — legalábbis az eddig elképzelt formában nem —, viszont lesznek fontos változások a bérpolitikában és a bérmechanizmusban. E változások közös lényege, hogy gyakorlatilag megszűnik a mai értelemben vett bérszabályozás, s még inkább megszűnik a bevezetése pillanatától tarthatatlannak látszó központi bérreguláció. Vezetői érdekeltség, társadalmi nyomás Ami az érdekegyeztetést illeti: a kormány, a SZOT, a Gazdasági Kamara és a szövetkezeti érdekképviseleti szervezetek úgynevezett „makroszinten” állapodnak meg az átlagbérek lehetséges alakulásáról. E megállapodás során természetesen figyelniük kell a nemzeti jövedelem várható növekedésére, az általános gazdasági helyzetre, az adósságszolgálati terhekre, a fejlesztési és beruházási kötelezettségekre, s csakis ezek mérlegelése után körvonalazódhat, hogy miként alakulhatnak a reálbérek. Ami pedig ama bizonyos „teljesítménymutatót” illeti: vállalkozói nyereségadó terheli a bérnövekményt is. Azok a vállalatok és szövetkezetek, amelyek kisebb bérnövekedést valósítanak meg, mint amekkorát a hozzáadott érték és a bérek alakulása közötti viszonyra vonatkozó normatív mérték meghatároz, adóvisszatérítést kapnak. Az érdekegyeztetés során meghatározott bémövelési lehetőséget túllépő gazdálkodó szervezetek vezetőinek prémiumát viszont vagy csökkenteni kell, vagy teljes egészében meg kell vonni. Ily módon tehát a vezető személyes „érdekeltsége”, hogy ne engedjen a korábban és manapság is oly sokat emlegetett társadalmi nyomásnak, mert ha ennek nem képes ellenállni, akkor engedékenységét a saját pénztárcája bánja. (Nem any- nyira gazdaságpolitikai, inkább etikai kérdés annak mérlegelése, boncolgatása, hogy mennyire nevezhető ez korrekt eljárásnak akkor, amikor a reálbérek drasztikusan csökkennek... A bérmechanizmus és a szakszervezetek Kérdés ezek után, hogy milyen szerepe lesz a vállalati szintű — az igazgató és a szakszervezet közötti — érdekegyeztetésnek? Kérdés ez legfőképpen azért, mert a szakszervezeti bizottság tagjai között általában ott vannak a különbző beosztásokban dolgozó gazdasági vezetők is, akik aligha fognak a saját jövedelmüket veszélyeztető egyezségre törekedni —1 részben saját magukkal. Annyit azért még a jövő évi bér- mechanizmusról, hogy megszűnik a bérklub intézménye, vagyis felednivaló lesz az a kezdeményezés, amelynek pedig még nem is olyan régen, a hivatalos dokumentumokban is nagy szerepet szántak a bérliberalizáláshoz vezető úton. Ugyancsak megszűnnek — legalábbis a ki tudja hányadszori elhatározások értelmében — az eddig különböző megfontolásokból osztogatott bérpreferenciák. A vázolt bérmechanizmus — amelynek központjában változatlanul a kereslet szabályozása áll — alig néhány hete került nyilvánosságra és máris sokakban megfogalmazódott a kérdés: mi ebben a mechanizmusban a reformértékű lépés? És egyáltalán: lesz, lehetséges jövőre bérreform? Sokan úgy tartják § és nem csak a szakszervezeti berkekben —, hogy ez a mechanizmus nem más, mint a vállalat adóviselő képességére épített, meghatározott teljesítménymutatóhoz kötött bérszabályozás, s még akkor sem tekinthető a bérreform apró, első lépésének, ha nem mellőzi a makroszintű érdekegyeztetést. Egyes hírek szerint a szakszervezetek annyira nem tartják komolynak az efféle „érdek- egyeztetést”, hogy állítólag nem is óhajtják követni ezt a gyakorlatot, mondván, ilyen körülmények között nincs miről és nincs kivel tárgyalni. Mert például a kamara megfelelő tagozatai még nem is léteznek, márpedig a kormányzati és a vállalati szint között közbülső, ágazati érdekegyeztetésre is szükség lenne. Az államigazgatásnak erre az a válasza, hogy az üyesfajta tárgyalásokhoz a szakszervezetek szerveződési rendje nem alkalmas. Ösztönzés vagy követelmény Való igaz: a korábban megálmodott, „alulról épitkező” érdek- egyeztetéses bérmegállapodásnak szinte valamennyi feltétele hiányzik nálunk. Ezt bizonyos kutatóhelyek jó előre jelezték. Már akkor, még csak halvány ötlet formájában fogalmazódott meg, hogy a politikailag is garantált jövő évi bérreformnak ebben a formában kellene megvalósulnia. Ám e jelzésekre senki sem figyelt, és a nagy energiával elindított előkészítő munkálatok végül is azért lassultak le, mert az államigazgatás és feltehetően a politikai vezetés is belátta, hogy a bérreform sokkal bonyolultabb annál, semmint január elsejével nagy hirtelen meghirdethető legyen az érdek- egyeztetésen alapuló bérmegállapodás. De nemcsak az a gond, hogy ki kivel tárgyaljon az esetleges alsó, közép- és felső szintű érdekegyeztetések során, mert az efféle bérreformnak szinte minden lényeges és kevésbé lényeges feltétele hiányzik. Mindenekelőtt a pénz. Semmi jele, hogy belátható időn belül változna a korlátozó, elvonó jellegű egyensúlyi politika. Következésképpen a bér — mint eddig négy évtizeden át — változatlanul olyan maradvány, amivel mindenekelőtt spórolni kell és spórolni is fognak, nem érvényesítve azt az egyszerű törvényszerűséget, hogy a bérnek mindenekelőtt a teljesítményösztönző szerepét kell kihasználni ahhoz, hogy a munka- vállalók elé valóságos és kemény teljesítménykövetelményeket állíthassunk. Mindez csak azért említésre méltó, mert minden ezzel kapcsolatos agitáció ellenére is a munkavállalók igenis jelentős bérnövekményt várnak a bérreformtól; nem a bérliberalizálás valamikori lehetőségét, ígéretét, hanem több pénzt! Leg-' alább megközelítően annyit, amennyivel valamelyest ellensúlyozható a mind jobban meglóduló infláció. Januártól bérvita? Nem kedvez a bérreformnak a személyi jövedelemadó jelenlegi rendszere sem, hiszen — minden ellenkező meggyőződéssel szemben — ez az adórendszer nem ösztönzi a teljesítménynövekményt, éppen a túlzásba vitt progresszivitásával. Másképpen fogalmazva: a személyi jövedelemadó az alacsony teljesítményeket lényegében felértékeli, és a magas teljesítményeket leértékeli. Ráadásul azonos módon kezeli a túlmunkából származó munkajövedelmet a vállalkozói és a tőkejövedelmekkel. Ez a félresikeredett adórendszer annyira teljesítmény- visszatartó hatású, hogy azt egy ugyancsak félresikeredett bérreform aligha ellensúlyozhatná. Kérdéses, hogy a jelenlegi politikai helyzet — amelynek egyik meghatározója az életszivonal folyamatos és a jelek szerint egyelőre megállíthatatlan csökkenése — kedvez-e a radikális bérreformnak? É kérdésekre csakis egyszavas válasz adható: aligha. S úgy látszik, hogy e válasz kikerülhetetlenségét azok is fölismerték, akik kidolgozták a jövő évi és valóban nem reform-értékű bérmechanizmust és azok is, akik ezt az újabb, se hideg, se meleg változatot jóváhagyásukkal szentesítették. Persze ettől függetlenül is úgy hírlik, hogy a közeli hetekben mégiscsak elkészül valamiféle reformkoncepció, sőt vitára is bocsátják, és januártól majd meg is hirdetik. S ezzel kapcsolatban az utolsó kérdés: szabad-e ily módon diszkreditálni a bérreformot? Nem lenne-e célszerűbb és politikailag is hasznosabb, ha az egészet elhalasztanák akkorra, amikor legalább e reform elemi feltételei megértek? Vértes Csaba A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat észak-magyarországi területi központjának káli üzemében 35-féle növény magjából mintegy 3000 vagon étkezési, illetve vetőmagot készítenek. A magokból a hazai és a KGST-piac mellett jelentős mennyiséget szállítanak Kubába, Kanadába, Indiába és Törökországba is. Most a legnagyobb munkát az őszi árpa és búza vetőmagjainak kiszállítása jelenti az üzemnek. VÁLLALKOZÁSI NYERESÉGADÓ A vita lezárul # Képeinken: 1. Munkában az osztályozógép. Fent 2. Vetőmagvizsgálat a laboratóriumban. (MTI-fotó) Az Országgyűlés őszi ülésszakán a vállalkozási nyereségadó törvényjavaslata is napirendre kerül. Mivel ez a törvény alapvetően befolyásolja majd a termelőszervezetek pénzügyi helyzetét, előkészítését nagy társadalmi érdeklődés kísérte, a különböző fórumokon nemritkán szenvedélyes vita alakult ki egyes tételeit illetően. (Mint például a közelmúltban az országgyűlési képviselők Bács-Kiskun megyei csopoijának ülésén.) Milyen kérdéseket tart kiemelten fontosnak a Pénzügyminisztérium, ezekkel kapcsolatban mi az állásfoglalása? Erről írunk az alábbiakban. Azonos verseny- feltételeket teremt A törvény hatálya valamennyi társas vállalkozásra (termelő, gazdálkodó egységre) kiteljed, függetlenül attól, hogy milyen szervezeti formában, milyen szektorban tevékenykedik. Ez új dolog, hiszen, mint ismert, korábban más-más pénzügyi szabályozó- rendszer vonatkozott a vállalatokra, szövetkezetekre, kisszövetkezetekre, szakcsoportokra stb. Az egységes adórendszer bevezetése a gazdálkodás bizonyos szféráiban azonos versenyfeltételeket teremt — amennyiben a többi adó- és elvonási forma is hasonlóképpen általános érvényű lesz. A jogi személyiség nélküli egyéni vállalkozók maguk dönthetik el: személyi jövedelem- vagy vállalkozási nyereségadót fizetnek-e? Nem teljed ki a törvény hatálya a profit nélküli szervezetekre (egyesület, alapítvány, társadalmi szervezet). Ám ha gazdasági vállalkozásba kezdenek, az ebből származó jövedelem után természetesen adót kell fizetniük. Nem vonatkozik az adótörvény a költségvetési szervezetekre (például az MNB- re), mivel állami feladatot látnak el. Alapvető változás a korábbi gyakorlathoz képest, hogy az adózatlan nyereségből tartalékolni nem lehet. Annak érdekében, hogy ez ne vezessen a mezőgazdasági üzemek és külföldi cég részvételével működő vegyes vállalatok pozíciójának romlásához, az átmeneti kérdéseket szabályozó törvény lehetővé teszi számukra, hogy az 1988. december 31-én meglévő bruttó tartalékjukat adózás nélkül a vagyonalapjukba helyezzék. A törvényjavaslat szerint az adó mértéke 3 millió forint nyereségig 40 százalék, az afölötti nyereségnek pedig az 50-százaléka. Bizonyos tevékenységeket folytatók azonban kedvezményben részesülnek, például a közszolgáltatásban, a kulturális életben, az egészségügyben, a mezőgazdaságban és a fontosabb élelmiszer- iparban működő szerveretek. Mekkora legyen a mértéke? A gazdálkodók (másként szólva: adóalanyok) sokallják a nyereségadó 50 százalékos mértékét. Pedig—mutat rá a pénzügyminisztériumi előterjesztés — ez a nemzetközi átlagnak felel meg. Az NSZK-ban ma 56 százalékos a társulati adó, Ausztriában a társaságok adója a helyi adókkal együtt 76, Japánban 64 százalékos, az USA-ban a támogatásleépitést követően tervezett adóreform szerint 46 százalékos a társulati nyereségadó mértéke. Ugyanakkor vagy egyáltalán nincs, vagy lényegesen kevesebb a kedvezmény, mint a magyar gazdaságban. De visszatérve a hazai sajátosságokra: a gazdálkodó szervezeteket jelenleg is 50 százalékos nyereségadó terheli. A jövő esztendőben több, a jelenlegi rendszerben fizetendő adó megszűnik. Bár a magánvállalkozások adójának mértéke 25-ről 50 százalékra növekszik, az adó alapja a korábbi felénél is kevesebb lesz. Egyébként az adó mértékének megállapításánál elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy ez a költségvetés bevételeinek legjelentősebb forrása; ez az adómérték hozza azt a bevétel- tömeget, amiből a költségvetés feladatai — minimális szintén — még teljesíthetők. Az adókedvezmények rendszere továbbra is fennmarad, de ezentúl következetesen a tevékenységtől, nem pedig a szervezeti formától függően. A törvényben rögzítik azokat a jogcímeket, amelyeket a vállalkozók az adózott eredményük javára, illetve terhére teljesítenek. Lényeges tartalmi eleme a pénzügyminisztériumi javaslatnak, hogy több egyszerűsítést és kevesebb adminisztrációt igénylő előírást tartalmaz, ami nagyobb döntési szabadságot és kevesebb munkát jelent az adóalanynak. Például a szociális és kulturális ráfordítások elszámolásánál megszűnik minden kötöttség, a reprezentációs kiadások mértékét az árbevétel arányában határozzák meg. Egyszerűsödik az alapítvány és a közérdekű felajánlás adó- kedvezménye is. Folytatás: az Országgyűlésen A törvény előkészítése közben a legtöbb vita az adókedvezmények körül alakult ki. Sok volt a jogos, de a kevésbé jogos igény is. A Pénzügyminisztérium végül is arra a határozott álláspontra jutott, hogy az adó- kedvezmények tömege szétzilálja az egységes adórendszert, akadályozza a piaci feltételek érvényesülését, konzerválja az ár- és piaci aránytalanságokat. Lezáratlan vitás kérdések is maradtak a törvényjavaslattal kapcsolatban. Elsősorban a kisszövetkezetek a rájuk vonatkozó bérmechanizmussal szemben támasztottak ellen- véleményt. Az eszmecserék során több ízben fölvetődött az az igény, hogy a vállalkozási nyereségadótörvény segítse a társasági fonnák szabad létrejöttét, tegye nyilvánvalóvá a vállalkozói szabadság alapelvét. A vita az Országgyűlés ma kezdődő ülésszakán lezárul. Almás! Márta \
