Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-29 / 259. szám
KOVÁCS ISTVÁN: Gyónás Ki türelmét veszti és gyenge, kezet emel a még gyengébbre. Különösen, ha az eredendően az ő kiszolgáltatottja. Aztán csak kezet emel és azt mondja: kifogyott a béke tűréséből. És végül már nem is érvel, csak kezet emel. Ki újra meg újra kezet emel, annak Önmagához nincs türelme... * Kislányom sir, , s bennem a Gonosz, mint lámpalázas bőr törtőr, kacag: a foglya vagyok. Úgy tesz, mintha sajnálna, s én sértődött dühvei leplezem legbensőbb rácsaimat. * Almodhatok-e Istennel, ha nem tudok szemébe nézni? PÁKOLITZ ISTVÁN: Kiiktattalak Kiiktattalak maradék-életemből mert szoborrá merevült szivedben ai Ördög kiről írva vagyon hogy a Hazugság Atyja Kiiktattalak maradék -életemből mert szombaton már az Istennek se akarsz emlékezni szerdán elpusmogott nyálkás szavaidra SZEPESI ATTILA: Lantfutamok szirmaid közt éjbe rejtve • kéken-izzó levegőbe árnyak útján bujdosóban vaksötét vadon homályán fogam gyöngyöt ír nyakadra körmöd'íve felparázslik szavak gyuló lángja nélkül csillagot vet vér a vérből dalok éji lángja nélkül két karodban zúg a tenger szélbe-oldott arcod árnyán itt vagy itt se távolodva kék homályból visszanézel zsarátnokkal átitatva sem a percből sem a térből ■ szélből-zúgó zeneszóból sem a múltból sem az'éjből szárnyak gyűlő távolából kék szemeddel hajfürtöddel láng a lángot sokszorozza SZEPESI ATTILA: A titkos város llová lettek a görbedt muzsikusok? A szemükre nagyitót csippentő órásmesterek? Gyerekkorom híresei, ok ik esengős szánon, dalolva húztak át a: éjszakán? Kopott, ókulárés tanítóm, aki Kölcsey Himnuszára megtanított, pedig ezzel az állását kockáztatta, mert magyarok voltunk ugyan, de csak megtűrtek a saját városunkban? S hová lettek a többiek, a nagyálmúak, a hibbanlak, a mugánpróféták meg a sanda bámészok, a hétfő-szürkék, meg a hites alkimisták, akik régi fóliákat faggattak a Titokért, mely élni segít, s közben elmúlt az életük? A sorstalanok meg az életművészek, akik egy autó kereke alatt végezték fiatalon, vagy az élhetetlenek, akik makogó vénségükig vonszolták üres napjaink terhét? Akárhogy nézem is, a régi világ, a gyerekkori, már megfeleződött az időben: rokonokból, ismerősökből, barátokból és ellenségekből egy egész város költözött a föld alá. Ok az időtől eloldozot- tak, görögökkel, hettitákkal egyidősek. Talán igy is kell lennie az emberélet útjának felén, felén túl — sokasodnak halottaim. Nem számolgatok, de ahogy felidézem őket, legalább annyian vannak, mint mai szeretteim-ismerőseim. Itt lakom az Európa peremére szorult városban, s alattam a titkos város — egész utcákat, tereket tudnék benépesíteni a régiekkel, az imaginárius sötétségben rejtezökkel, akik gyerek- és kamaszkorom álmait álmodják tovább, a zöld lovakat, a csigák ezüst ösvényét, a baglyok erdejét, a sárokhegyi farkastanyát meg a kolostorkert romjait, ahol éjszaka egy fekete kutya őrzi az elmerült aranypénzeket s a pingált cserépkorsókat—mert velük osztottam meg álmaimat. Micsoda házsorok, piacterek, tömbök, katedrálisok, egész városnegyedek telnének ki halottaimból. Jutna közéjük fiatal és öreg, kedves és moró- zus, egyenes gerincű és görbe tekintetű, elszikkadt szűz és vérbő cigánylány — mind egykorúak már az időtlennel. A beregszászi fekélyes koldus, aki a hófúvásban falás kenyérért kántált. A púpos rikkancs. Az őrült pap, aki — látomásoktól kínozva — félreverte éjszaka a város harangját. A beszállásolt katona, aki Ázsia derűjét és ott- hontalanságát hozta ferde szemében. Az öreg csősz, aki lidércekre vadászott az éjszakai mezőn. Kedves és izgága osztálytársam, aki külföldre szökött, hogy ikaruszi szenvedélyének áldozhasson — nemrég hallottam hírét: lezuhant valahol Nyugat-Németországban egy sportrepülővel. Hova lettek a tücsökarcú suszterek? A görbüli patikusok? A szőlősgazda, aki kertjében ápolt mániákusan néhány szölötövet, miután elvették hegyi birtokát? Az öreg kertész, akinek diófája — egyik oldalágán — mandulát termett? A nagy hírű sebészorvos, akit — állítólag — elhívtak Sztálin betegágyához, és öt teljesen egyforma Sztálint kellett végigvizsgálnia — köztük rejtőzött az igazi is. S a többiek: az iszákos bölcsek, meg a józan balekok? Körülöttem az alkonyi város — merülő falak és tetők —, mégis két városban élek. Látom a járókelőket, fönn az őszi varjakat, és látom egyszerre a föld alatti utcákat is, az ércek közt, az elmerült folyómedrek partjára vetve — házsorok és terek, ablakok tükrében a futó évszakok, vándorló fák, égő falak közt a menekülök, akik ek- hós szekéren vágtak neki az éjszakának, és örökre nyomuk veszett. Gyerekkorom sárkányeregetö társai, akik közül ma már nem egy lakja a titkos várost: válluk görbült, mint a pompeji katonáé, aki a föld alatt folytatta véletlen megtalálásáig soha be nem teljesedő mozdulatát, vagy mint a kínai Huang-ti császár rejtelmes agyagkatonái — dermedten állnak az idő partjára vetve. Mi ez, ha nem tehetség? Réti Erika alakítása külön színfoltja ennek a kecskeméti előadásnak. Ahogy Wladimir nagyherceg szerepében Sírkő Lászlóé is, annak ellenére, hogy nem mindig sikerül egyszerre jópofának és gonosznak, bosszúállónak mutatkoznia. Ami, valljuk be: nagyon nehéz színészi feladat. Ha kicsit visszafogottabban játszana, a nyelvismereti hiányosságokból élesztett verbális poénokkal valószínűleg még nagyobb derültséget kelthetne a nézőtéren. Poldi főpincér (Csiszár Nándor), Benelli igazgató (Kovács Gyula) és a pikolófiú (Frigyesi Tünde) színre lépéseit tekintve, egyetlen rövidke szó jut eszembe: jók! S külön elismeréssel'kell szólni a kecskeméti színház fiatal énekés tánckaráról. Nélkülük vitathatatlanul szürkébb, szegényesebb lenne ez a zenés produkció. Még a második szereposztásban is. Koloh Elek erő, hogy eldöntsük: alkatilag, az életkort tekintve, kraz, aki képes ilyen mutatványra. Vagy ha valójában nem is képes — színházról lévén szó r-,. legalább el tudja hitetni puszta megjelenésével, hogy ott fönn hegedül, ugrik, szaltózik és sikeresen landol lova nyergében. Turpinszky Bélának ezt el tudom hinni. De csak neki! Az illúziókeltés vagy annak hiánya, alapvetően meghatározza egy színházi produkció sikerét, varázsát. Sokféle szerep van és sokféle színész. Alapvető követelmény, hogy az adottságoknak, külsőségeknek — mert ezek sem sminkelhetők határtalanul — megfelelően társítsuk őket. Szóval, Turpinszky Mister-X.-jét elhiszem. De csak az övét! Bejön a színpadra Karolin, a „félelmetes'' anya, akitől retteg bohém fia és öreg alkalmazottja (Poldi főpincér) egyaránt. Mond néhány szót, tesz néhány mozdulatot, és kész a varázslat. ragadja meg e munkáin is az élet értékeit sorakoztató valóságot. Expresszi-, vitásukkal, tömörségükkel, dekorativi- tásukkal egyaránt lenyűgöző „emblémái”, jelképei hosszú ideig megmaradnak a néző emlékezetében. A generáció kiemelkedő képviselői közül ezúttal linómetszetekkel, rézkarcokkal mutatkozik be Reich Károly, Kass János és Gross Arnold. \ Jelen van a tárlaton a mai magyar grafika meghatározó alakja, több nemzedék példaadó mestere: Szalay Lajos is, aki ezúttal egy (Dionüszosz cimű) rajzával képviseli izgalmas képi cselekményekben gazdag, a mitológia ürügyén is az emberi tragédiákra figyelő figurális világát. A hazai képzőművészet másik kiemelkedő alakjától, a tragikus sorsú Kondor Bélától három rézkarcot, közöttük egy illusztrációt láthatunk: Juhász Ferenc Tékozló ország című kötetéhez készített munkáját. Legalább ennyire jellegzetesek Szász Endre korai alkotói korszakának bravúros, számos későbbi megvalósulásban visszaköszönő férfifejtanulmányai. A kiállítás sokféle lehetőséget kínál a legkülönfélébb nézőpontú összehasonlításokra is. Érdekes azonosságokat, de még inkább különbözőségeket tárnak fel alkotójuk személyiségéről például Gyulai Liviusz és Szász Endre híres Villon-illusztrácjói. A vérbeli grafikusok derékhada mellett — igazi kuriózumként ~r a huszadik századi képzőművészetjeles, egy generációval idősebb képviselőinek fi- életművükben nem mindig jellemző — grafikáival is találkozhatunk. Férenczy Béni bensőséges tusrajzai, Szentiványi Lajos Vörösmarty, Csokonai, Arany János költeményeihez készített, vegyes technikájú illusztrációi, Szőnyi István változatos témájú, olykor festői világára is utaló rézkarcai —: csakúgy, mint Bar- csay Jenő és Borsos Miklós' munkái — a kiállítás emlékezetes darabjai közé tartoznak. Károlyi Júlia i IlkL Ti n mTi r I t Gyulai Liviusz: Villon Éneke, melyet anyjának szerzett (illusztráció). hogy nemcsak alkalmazkodni tanultak meg a félig-meddig alábecsült szerepkörhöz, hanem valódi presztízst is teremtettek ennek a korábban csak kevéssé méltányolt „alműfajnak”. Gyulai Liviusznak például mind a négy kiállított lapja illusztráció. Legyen a választott szgpiró Villon vagy Krúdy, a fametszet sajátos kifejezés- módjait megteremtő alkotó számára a főszereplő minden esetben az anyag. Számtalan motívummal és árnyalattal A kecskeméti képzőművésze- \ ti kínálatot időszakos anyagai- ! Val rendszereken gyarapítja a Ráday Múzeum is. Most látható grafikai tárlata válogatás a legújabb szerzeményekből: azokból a színvonalas egyedi, sokszorosított és kisgrafikák- ból, melyeket a közelmúltban A két gyűjtő, Szíj Rezső és Kovács Rózsa adományozott az intéz- USjl ménynek. A Kupetzky-metszc- AuM teken kívül Gy. Szabó Béla és Berki Viola illusztrációiból és RSsj tusrajzaiból álló törzsgyűjtc- mény ezzel lényegesen gyarapo- I f dott, ugyanis az 1986 nyarán a Ilii Művelődési Minisztérium anya- 11] gi támogatásával a múzeumba UN vándorolt új anyag több mim W négyezer lapból áll. A mintegy J J négyezer művet legfeljebb tized- 41 annyi művész alkotta, ám csak ll| kis részük az, aki elsősorban c/- |r zel a műfajjal kötelezte el ma- \ wü gát. A grafikák igen nagy, a szá- I zadelőtől a hetvenes évek végéig ívelő periódust fognak át. Persze — lehetőségeik szerint - csak igen vázlatosan. Az alkotások zöme a huszadik századi magyar grafika meghatározó évtizedében, a hatvanas évek- ben született. Művészettörténeti tény. hogy a műfaj ebben az időszakban kezdődő föllendülését épp az tette lehetővé, hogy jelentős alkotók foglalkoztak vele. A többi között éppen azok, a kö- ' zépnemzedékhez tartozó, a mai magyar művészeti életben jelentős szerepet játszó grafikusaink is, akiknek munkásságából — 2-3 munka erejéig — most ízelítőt láthatunk. Többen is akadnak közöttük, akiknek a tevékenysége elválaszthatatlan a mai könyvillusztráció nemesebbé tételétől. Irodalmi alkotásokhoz készített sorozataik legszebb darabjai igazolják, ADALÉKOK A XX. SZÁZADI MAGYAR GRAFIKÁHOZ A Ráday Múzeum új szerzeményei 0 Fedora hercegnő (Seres Ildikó) és Mister X. (Turpinszky Béla). • Benelli (Kovács Gyula), Brusotvs- ky (Budai László) és Wladimir nagyherceg (Sirkó László). PREMIER UTÁN A cirkuszhercegnő Mister X. a pétervári nagycirkusz sztárja, vakmerő artista, akit direktora titkon mégis fenségnek szólít, s titokzatosságát csak fokozza, hogy álarcban mutatkozik. Mígnem beleszeret Fedora hercegnőbe, s Wladimir nagyherceg bosszúálló ügyeskedése is közrejátszik abban, hogy a pópa elé állhatnak a szerelmesek. Fedora csak ezután tudja meg. hogy egy artista felesége lett, megsértődik. de semmi pánik, azonnal kiderül. hogy valójában Mister X. is herceg. Közben Slukk Tóni ugyancsak oltár elé vezeti szive választottját, a cirkusz egyik táncosnőjét. Mabeit. ezzel a szerelmes szívek további kettővel gyarapodnak. Igaz, gondokból sincs hiány. ám végül megoldódnak, hiszen a táncosnő nem más, mint aki elől Tóni , Budapestről elmenekült: a szülők választotta párja, mert nagy a világ, sok furcsa csoda, sok furcsa meglepetés elférhet benne. Maradjunk hát ennyiben, s most ne firtassuk, hogy mi mikor, miért lehel valószínű vagy sem. Kálmán Imre A cirkuszhercegnő cimű operettjének mescszerti fordulatokra épülő sztoriját szép. nagy. rózsaszín köd veszi körül. amelyben nem sok figyelmet érdemlő gondolat villan elénk, de a végén mindenki örül, boldog, a dallamos finálékat többször visszatapsolják, s megfogalmazódik a konklúzió: nagy dolog a szerelem, kérem! Ilyen az operett. Azaz: ilyen is. Ám ettől függetlenül SWpvagy ^B^H^B^B^B éppen ezzel együtt? sokan szeretik még ezt a műfajt napjainkban. Erre utal a kecskeméti Katona József Színház új bemutatójának sikere. Pergő ritmus. szinpompa, látványosság, slágerzene, s már csattan a sok tenyér. A cir- k usz.hcrccgnőt Hegyi Árpád Jutoesa rendezte színpadra, s vitathatatlan, hogy pontosan tisztában van c műfaj minden titkával. Ráadásul nem akármilyen segítőkre talált, hiszen a látványhoz, az összhatáshoz jelentősen hozzájárulnak Somoss Zsuzsa kitűnő koreográfiái, illetve Zeke Edit — az- adott korral és a történettel egyaránt adekvát díszletei, jelmezei. A cirkuszhercegnő kecskeméti előadásait — ahogy a zenés darabokat általában — kettős szereposztásban tekinthetik meg az érdeklődők, már ami a főbb szerepeket illeti. Mondhatni: az egyik jobb, mint a másik, csakhogy véleményem szerint, ennek éppen az ellenkezője igaz. Vagyis a második szereposztással bemutatott előadás a jobb, amelyben a primadonnát Seres ! Ildikó, a bonvivánt Turpinszky Béla, a szubrettet Maronka Csilla, a táncos komikust pedig Pál Attila játssza. Valószínűleg nem lesznek túl sokan, akik mindkét „felállást” megtekintik, de az ítész esetében elkerülhetetlen, hogy ilyenkor ne tegyen összehasonlítást. Tudva, hogy egy-egy jó alakítás, avagy egy-egy illúziókergető jelenség — csapatmunkáról lévén szó — jelentősen változtathat az összbenyomáson, s a többi szereplő játékára is kihathat. A címszerepben Nagy Annamária magabiztos, pontosan értelmezett jellemet formál, de valahogy kevésbé érzékien tud szerelmesnek látszani, mint a primadonnaként most, Kecskeméten debütáló Seres Ildikó. Az iskolázott, szép hangot egyikőjüktől sem lehet elvitatni, olykor azonban, a Kezdi Zoltán Pál vezényelte zenekar hangereje túlnő énekükön, nehezen érthetővé — vagy teljesen érthetetlenné.— téve azt. Mabel szerepében Csombor Teréz és Ma- ronka Csilla egyaránt ötletgazdag, jó szubrettalakítást nyújt. Maronka különösen. Csombor koloratúr szopránja kellemesen tiszta, ám e magas női hang a jelek szerint - - csak ének közben érvényesül igazán, a prózai^ részeknél sokkal kevésbé. Latahár Árpádra, és Pál Attilára osztották Slukk Tóni szerepét. A két láncos komikus sem méltatlanul araija a tapsot. Pál játékában azonban néha megfigyelhető, hogy az ének és tánc közben produkált, egyébként kifejező gesztusaitól mimikáitól, nem mindig tini megszabadulni a prózai részeknél sem. Ahol azok már túlzónak Itatnak. Még egy szerep van. amit ketten, felválttá játszanak, s ez. a bonvtváné. ( M madia Lászlóról és Tiirpinszkr fíc- láról közvetlenül a primadonnák után illeti tolna szólni, ám a különbség itt több magyarázatot igényel. Tehát: Mister X. a darab szerint cgv nagyszerű, vakmerő bravúrlovas, a cirkusz leg- ' kitűnőbb artistája, aki húsz méter magasságban, a trapézon lógva hegedül, majd hármas száltól produkál, lélegzetelállító módon, lovának nyergébe repülve. Mindez persze a színpadon nem látható, a nézőknek Wladimir nagyherceg konferálja. Nem kell ahhoz
