Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-26 / 230. szám

1988. szeptember 26. 0 PL1ÖU NÉPE 0 5 MUNKÁSHÉTKÖZNAPOK Fékezni nem tudja magát.. Eke László r>é irigylésre méltó ember. Ha bármi­lyen munkát vesz is a kezébe, azt csak egyfélekép­pen tudja megcsi­nálni: jól. Ehhez megvan a vele született képessé­ge: ügyes. S a mindezt meder­ben tartó akarat is benne; ránevel­ték. Munkahe­lyén, a Kecske­méti Textiltisztító Kisszövetkezet mosodájában, ahol gépkezelő­ként dolgozik, a legnagyobb telje­sítményt nyújtók közé tartozik. Tulajdonosa a Kiváló Dolgozó kitüntetésnek, egyike azon keveseknek, aki nőnapi jutalomként részt vehetett egy pár évvel ezelőtti moszkvai utazá­son. De Eke Lászlóné nemcsak a mun­kában kiváló. Nyitott másokra, érdek­li, hogy mi történik a szűkebb s tágabb környezetében. Adnak a véleményére. Tagja a szövetkezet vezetőségének, ré­szese lehet az egész kollektívát érintő kérdések eldöntésének. Ennyit tudva róla, Eke Lászlóné jól beleillik abba a képbe, amit Clara Zetkin az egyenjogú, modern nőtípusról alkotott. Eke Lászlóné azt mondja: — Rá kellene bízni a nőkre, hogy mit akarnak. Én például, ha rajtam múlna, nem dolgoznék. Lenne vagy öt gyerekem, úgy nevelném őket, ahogyan kell: sok-sok türelemmel. Meleg étellel, tiszta lakással várnám haza a családo­mat minden este, örömmel szolgálnám őket... Talán nem ez a legszebb asszo- nyi hivatás? Zavartan félrenéz: most arról be­szélt, ami mélyen van benne eltemetve. — Tudom is én — folytatja tűnődve —, talán azért vagyok így ezzel, mert nagy családban nőttem fel. Heten vol­tunk testvérek. Az édesanyám nem dol­gozott, nekünk, gyerekeknek volt kihez futnunk, ha akármilyen kis bajunk tá­madt. Azonnal levezethettük a feszült­ségeinket, talán ez volt benne olyan jó. Pótolhatatlan. Ezért csodálkozom, amikór azt "hallom a tévében, olvasom az újságban, hogy a nő csak akkor bontakoztathatja ki képességeit, ha dolgozik. Otthon derűs, nyugodt lég­kört teremteni, tartani, a családot ösz­— Könnyebb ... — Nem nagy meggyőződéssel mond­ja! — Szép, kényelmes, kétszobás la­kásban élünk a Széchcnyivárosban. Az édesapám meghalt, az édesanyámat magunkhoz vettük. De nem érezte jól magát nálunk. Napközben nem volt kivel beszélgessen, este, amikor haza­mentünk, fáradtak voltunk, a még ránk váró munkától is idegesek. Igaza volt édesanyámnak, amikor azt mond­ta: fiam, megvan már mindenetek, csak az emberi kapcsolatot veszítettétek el! Ő megkereste a maga társaságát, az öregek napközi otthonában. — És maguk? A férjével? — Amíg fiatalok voltunk, eljártunk szórakozni. Később a gyerek miatt nem tehettük, aztán jöttek a gondok, bajok. Egyre fáradtabban tértünk haza a munkából. Tudja, a fáradtsággal az a baj, hogy halmozódik, az ember egy­szer csak azt veszi észre, hogy már kipi­henni sem képes. Örülünk, hogy leülhe­tünk a tévé elé esténként. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Eke Lászlóné még most is nap mint nap jókora „adaggal” halmozza a fá­radtságát. Pedig már nem kellene any- nyit dolgoznia, de vele az a baj, hogy — az ő szavaival élve — nem tudja fékezni magát a munkában. Annak idején, amikor családot alapított — mint hozzá hasonlóan annyian mások —, fölvállalta azt a tempót, amire szükség volt ahhoz, hogy (természete­sen a férjével együtt) megfelelő életkö­rülményeket teremtsenek maguknak. S mintha már nem tudnának váltani. De — úgy tűnik — azon az életformán sem, amit az anyagi boldogulásuk ér­dekében sok évvel ezelőtt kialakítottak maguknak. — Ha mint a mesében, megjelenne a jóságos tündér, mit kívánna tőle? — Egy kertes házat. Várom, hogy sorolja még a kívánsá­gokat, de Eke Lászlóné hallgat. — Csak egy házat? — kérdezem vé­gül. — Hány szobás lenne? — Kettő. Egy a fiunknak, egy ne­künk. — Kocsit nem szeretne? — Nem. Elvisz a busz meg a vonat bárhova. — Például hova? Külföldre szívesen utazna? — Nem. Van ennek az országnak éppen elég szép vidéke. Most kértem egy beutalót a szövet­kezettől, ha megkapjuk, lehet, hogy el­megyünk pihenni egy hétre, tíz nap­ra .. . Életükben először: lehet, hogy el­mennek . . . Almási Márta szefogni, a gyerekekből kiegyensúlyo­zott, becsületes embert nevelni: ahhoz nem kell képesség?! — Magának hogyan alakult az élete? — Mint említettem, mi sokan vol­tunk testvérek, a férjem árva gyerek volt, anyagilag a nulláról kezdtük a közös életünket. Pesten laktunk, de nem bírtunk ott megszokni. Nagyon hiányoztak a szüleim, testvéreim. Vala­hányszor meglátogattuk őket, mindig sírva mentem vissza. Végül hazaköltöz­tünk. Itthon már nem a szakmámban helyezkedtem el. Cipőfelsőrész-készítő vagyok, de sosem szerettem szalagon dolgozni. Idegesített, hogy egész nap ülni kellett. Temperamentumos ember vagyok. Itt vállaltam munkát a szövet­kezet mosodájában. Ennek 12 éve. — Négyéves volt a fiam, amikor ki­derült, hogy a férjem súlyos szívbeteg. Ilyen körülmények között különösen fontos kérdés volt a családunkban, hogy mennyit keresek. Hajtottam, mert kellett a pénz. A férjem is hajtott, amennyire az egészsége engedte. Hat hónapos volt a fiam, amikor beadtam a bölcsődébe. Hajnalban keltettem, szegénykém csak nyöszörgött, alig bír­ta a szemeit nyitva tartani. Később, amikor biciklivel hordtam, azon ide­geskedtem, el ne aludjon, le ne essen. Télen sötét volt, amikor vittem, sötét, amikor hoztam, azt se tudta, mikor van reggel, mikor este. Ha megbetege­dett, otthon kellett vele maradnom, a munkahelyemen volt probléma, hogy ki helyettesítsen ... Hát én nem kezde­ném elölről! — De most már felnőtt ember a fia, a maga élete is könnyebb? VEZETÉKEK ÉS FÁK HÁBORÚJA A béketárgyalás várat magára Lapunkban az elmúlt évek­ben több alkalommal is foglal­koztunk azzal a „háborúval”, amely a villamos távvezetékek tulajdonosai, illetve kezelői, va­lamint a fák és erdők tulajdono­sai (kezelői) között dúl. S ha túl­zás is az iraki—iráni háborúval párhuzamot vonni, abban az ér­telemben mégis fennáll a hason­lóság, mely szerint ez a háború is régen kezdődött, s csak vesz­tesei vannak. Tudniillik a veze­tékek és a fák. Ám míg az emlí­tett igazi háború résztvevőit —- ha nagy nehezen is — sikerült asztalhoz ültetni, esetünkben nemhogy a béketárgyalás, de a fegyverszünet is várat magára. A dolog lényege abban áll, hogy a fák, ránőve, vagy a rá­juk fagyott jég miatt a vezeték­re rászakadva zárlatot okoz­nak, aminek anyagi kár a kö­vetkezménye. A villanyszerelők ezután favágó munkát végez­nek, aminek a fa látja kárát. A háború oka pedig az, hogy nincs tisztázva: kinek a köteles­sége a hasonló esetek megelőzé­se? 1987. október 8-ai szá­munkban — tehát már tavaly ősszel — terjedelmes írásban foglalkoztunk a jelenség hátte­rével, s arra a következtetésre jutottunk, hogy a fák és vezeté­kek „frontján” kaotikus állapo­tok uralkodnak, elsősorban azért, mert semmilyen jogsza­bály sem ad egyértelmű választ a feltett kérdésre. Az idén augusztus 29-én fog­lalkoztunk ismét a dologgal, „A nyesetlen fák veszélyeztetik az áramszolgáltatást” című cik­künkben. Ebben Meleg László, a Délmagyarországi Áramszol­gáltató Vállalat kecskeméti ki- rendeltségének vezetője kifejti, hogy szerinte — idézett ipari miniszteri rendelet alapján — a fák tulajdonosainak kötelessé­ge a gallyazás, s így az említett esetek megelőzése. Szeptember 12-én viszont „Vihar a Partifecske utcában” címmel közöltünk írást, mely­ben a Tiszántúli Áramszolgál­tató Vállalat villanyszerelőinek eljárását kifogásoltuk, akik Ti- szakécskén derékban elvágtak egy fát, mivel az veszélyeztette az áramszolgáltatás biztonsá­gát. A Démász megvédte.a Ti- tászt. Meleg László levelet írt szerkesztőségünkbe, s nehez­ményezi,' hogy a villanyszerelő­ket marasztaltuk el, nem pedig a fa tulajdonosát, aki nem vé­gezte el időben a gallyazást. Egyben közölte azt is, hogy a Területi Energiaipari Bizottság javaslattal fordult az illetéke­sekhez: hozzanak szankciókat a gállyazást elmulasztó fatulaj­donosokkal szemben. Ugyan- ákkor kérte, hogy lapunk ha­sábjain is szólítsuk fel a mező- gazdasági üzemeket, a közterü­leti fák tulajdonosait és a ma­gánszemélyeket, hogy még a kritikus téli időszak beállta előtt végezzék el a fák nyesését és gallyazását, s ezáltal előzzék meg a termeléskiesést is okozó áramszüneteket. Mint írja, eb­ben a kezdeményezésben a me­gyei tanács mezőgazdasági osz­tálya is támogatja a Területi Energiaipari Bizottságot. A „háború” tehát az idén is dúl, s ugyanott húzódnak a frontok, mint tavaly. Elég egy kisebb vihar vagy fagy, mind­járt ott az áramszünet. S ha vil­lanyszerelők látnak a favágás­hoz, akkor a környezetvédők háborodnak fel. S bár van ugyan néhány pozitív példa is — mint Ballószögben és Helvé­cián, ahol együttműködik a ta­nács és az áramszolgáltató — végleges „fegyvemyugvás” csak akkor várható, ha az illetékesek kiiktatják a jogszabályokból azokat az ellentmondásokat, amelyek tulajdonképpen okai a károknak és villongásoknak. Jelenleg ugyanis olyan jogsza­bály is van, amelyik — a már idézettel ellentétben — ezt írja: „Gallyazási munkák szükséges­sége esetén a fák, gallyak, gyö­kerek eltávolítását a vezeték üzembentartója általában saját szakközegeivel végezteti”. Béke tehát csak akkor lesz, ha az érdekelt felek asztalhoz ülnek, s tisztázzák, hogy kinek mi a dolga, s ki miért felelős. Bálái F. István Szigorúbb pénzpolitika Rendkívüli közgyűlést tartott au­gusztus végén az Országos Keres­kedelmi és Hitelbank Rt. Az ülésen új elnök-vezérigazgatót választot­tak, s az igazgatóság beszámolt az első félév üzleti tevékenységéről. Az OKHB Bács-Kiskun megyében a legjelentősebb kereskedelmi bank, a mezőgazdasági üzemek, élel­miszeripari vállalatok döntő több­ségének számlavezetője. Az üzlet- politikával kapcsolatos, aktuális kérdéseinkkel felhívtuk Szcndrey J. Sándort, a kecskeméti bankszerve­zet igazgatóját. — Az OKHB a tervezett nyere­séggel zárta az első félévet. Ezen belül a kecskeméti bankszerv is? — Valamivel a tervezett fölött. Változatlanul a hitelkamat adja a legnagyobb jövedelmet. Új üzlet­ágaink — a factoring (követelések megvásárlása), a könyvkiadás — is beváltak. A váltóleszámítolást a hi­telezéshez veszem, ezen másfél szá­zalék a kamatjövedelem, a rövid lejáratú hitelezésnél meghaladja a két százalékot. Aktíváinkhoz viszo­nyítva ebben az évben 4-4,5 százalé­kos nyereséget várunk. Jelentős váltóforgalmat is bonyolítunk a megyében. — Mit várhatnak a bank ügyfelei az év hátralevő időszakában? — Hitelpénz-ellátás vonatkozá­sában semmi jót. Meg keményebb, szigorúbb pénzpolitikára kell szá­mítaniuk. Nagyon minimális mér­tékben tudjuk kielégíteni a vállala­tok pénztőkeigényét. A kecskeméti bankszervezet tavaly év eleje óta a felére csökkentette rövid lejáratú hitelállományát, vagyis kivonta a pénzt a vállalati szférából. Nyolc- milliárd helyett 3,5-4 milliárd forin­tot kell elosztani 130 gazdálkodó szervezet között. A kecskeméti bankszervet túl szigorúnak tartják, de ami nincs, azt nem tudjuk oda­adni. Arra akarjuk rávenni ügyfele­inket, hogy éljenek a vállalatközi hitelezés eszközeivel. A váltó szere­pe nőni fog, jövőre ez lesz az ural­kodó a „hagyományos” hitelezéssel szemben. Pénzt a bank csak azokra a vásárlásokra ad, amikhez feltétle­nül számlapénz kell. A készletnöve­kedést ne a rövid lejáratú hitelből finanszírozzák a gazdálkodók! — ön, mint bankigazgató, mit szól ahboz, hogy egy vállalat a bevé­telt inkább a helyi postán őrizteti fegyveres őrökkel, mert attól tart, ha a bankjába utaltatja át, ott azonnal hiteltörlesztésre fordítják, cs nem tud majd munkabért fizetni? — Nem tudom elképzelni, hogy igy lenne. Ha mégis, akkor a válla­latvezetőnek nincsenek megfelelő banki ismeretei. Persze, ha nem fi­zeti az esedékes kamatot vagy tör­lesztést, a bevételéből a bank része­sülhet, de nem egyszerűen „ráteszi a kezét” a pénzre! Egyébként az egyszámla egyenlegéhez a számla- tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül nem nyúlhatunk hozzá, nem játszhatunk hatóságot. Bank és ügyfél között szerződéses viszony van, a felek leülhetnek tárgyalni, és találhatnak mindenkinek megfelelő megoldást. Belementünk már olyan egyezségbe, hogy partnerünk elő­ször fizessen munkabért, és a követ­kező bevételéből törlesszen. ^ s BESZÁmOTTÁK A KARALÁBÉT Kiábrándult vállalkozók Szakmáron Hiányzik a korrekt kereskedelem Vállalkoznak, földet bérelnek az emberek, s ez így van SzaKmár környékén is. A helyi Petőfi Termelőszövetkezet az elsők között élt a lehetőséggel, hogy árendába bocsássa földjeit. Akadt szép számmal jelentkező. Most, a betakarítások idején, arrr voltunk kíváncsiak, megtérülnek-e a befektetett forintok. Vasárnap délelőtt. Nagy a nyüzsgés a szakmári határban. Dolgoznak a hagyma-, a ká­posztaföldeken. Találomra vá­lasztom ki a csoportot. Gondo­san összerakott hagymakupa­cok mellett haladok. Csanádi Istvánok brigádja kedvetlenül fogad. Csalódták a vállalkozás­ban, sok minden nem úgy jött be, mint ahogy elképzelték. Po­tyára hajtottak a földeken — véli Csanádi István, s így foly­tatja: — Éppen hogy vergődünk, nem jó a földvásárlási mecha­nizmus. Sokféle zöldséget ter­melünk, korai karalábét, kelká­posztát, vöröshagymát, paradi­csomot. Tavasszal kaptunk az alkalmon, úgy véltük, haszna lesz a munkánknak. Kifizettük a nyolc hektárért járó 40 ezer forint bérleti díjat, kölcsönöz­tünk öntözőgépet, csöveket. A téesz — amiben kértük — segédkezett. Persze fizettünk ér­te. Szóval, reményekkel indul­tunk. — Mindenki azon mosoly­gott, hogy belevágunk, hogy egyáltalán merészelünk vállal­kozni — veszi át a szót Kákonyi László. — Sokan megjósolták: tönkremegyünk. Tönkre ugyan nem mentünk, de kiábrándul­tunk. A jövedelem nincs arány­ban a munkánkkal. Mindennap kora hajnaltól késő estig rosto­koltunk a táblán. Sokszor csak hideg ebédre futotta az időből. Valamennyi hétvégét itt töltöt­tük a nyáron. Nem volt üdülés, pihenés, csak. a hajtás. — Ha egy ipari üzem hozzá­fog a termeléshez, tudja mit kap a termékért — így Csanádi Ist­ván. — A költségeihez szabja az árakat. De mi? Legfeljebb csak beletörődhetünk abba, amit a fölvásárló kinál. Itt nincs alku. Ha adjuk annyiért, amit ígér­nek viszik, ha nem, a nyakun­kon marad. Miért szerződtünk? Itt volt például a karalábé. Fe­lét eladtuk a pécsi Zöldértnek, ahová a szerződésünk szólt, a másik felét kénytelenek voltunk beszántani. Azért az árért nem volt érdemes felszedni a földről. Negyven mázsa került a hantok alá. Öntöztük, kapáltuk, nyűg­lődtünk vele, s lám, ez a fizet­ség. Leginkább az bosszantja a főldbérlőket. hogy az általuk megtermelt zöldségféléket két- háromszoros áron látják vi­szont az üzletekben. Az újbur­gonyát 6-7 forintért vették át Pécsett, ugyanakkor a bányá­szoknak 15-16 forintért árusít­ják. A két véglet között a keres­kedő tollasodik — érdemtele­nül. Feje tetejére 411t a világ. A pult mögött álló zsebébe sod­ródik a haszon, a termelő és a fogyasztó kimarad a buliból, legföljebb a fogát szívja. Az diktái, akinél legkevesebb ideig van az áru, aki jóformán sem­miféle kockázatot nem vállal, így fordulhat elő, hogy elége­detlen a bányász is, a paraszt is. Mint a bérlők mondják, a ke­reskedőknek esze ágában sincs dömping idején mérsékelni az eladási árakat. Inkább nem vesznek át egy deka terményt sem, de a bolti árakból nem engednek. A jelek szerint, tehe­tik. Kiskereskedő, állami felvá­sárló, mindegy. Mindkettő ki­használja a termelőt. — Egyedül a Petőfi Tsz-ben nem csalódtunk — folytatja a kesergést Csanádi István. — Ők mindent megtettek, ha rá­szorultunk, hitelbe adták a műtrágyát, növényvédő szert, vetőmagot. De a híres-neves Agroskäla például a mai napig nem fizetett a júliusban átadott fejes káposztáért. Egy hónapja letelt az utolsó fizetési határidő. A fülük botját sem mozgatják, pedig nagyon kellene az a 33 ezer forint. Kényszerpályára szorított bennünket ez az egész kapcsolatrendszer. Nehéz lesz belőle kikecmeregni. Annyi bi­zonyos, jövőre már nem vállal­kozunk. Legföljebb csak akko­ra területen, amit a család egye­dül művel. De még ezen is gon­dolkodunk. A sok lemondásért nagyon is keveset kaptunk cse­rébe. Ezt az áldatlan állapotot csak a korrekt kereskedelem­mel lehetne föloldani. Az árak­ban előre kellene megegyezni vagy valamiféle védőárat kiala­kítani, különben bizonytalan­ságban szenved a termelő. Va­lamennyi terményünk árát csak az átadás pillanatában tudtuk meg. Ez egyáltalán nem ösztön­ző. Többet a csalódásokból nem kérünk... Zs. Kovács István SZEPITOSZEREK • • ÜZEME Anaconda Kozmetikai G. T. néven hozott létre kö­zös vállalkozást a Balatonfü- red-Csopak Tája Tsz és a Budaflax. A Veszprémben lé­tesített üzemben különleges, csakis természetes hatóanya­gokat tartalmazó kozmeti­kumokat állítanak elő. A testápolókból, hajbalzsa­mokból, maszkkrémekből nyolcvanmillió forintos ter­melési értéket kíván az idén elérni a húszfős üzem. A ha­zai piacon kívül külföldre is szállítanak. (MTI-fotó)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom