Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-12 / 192. szám
1988. augusztus 12. 0 PETŐFI NÉPE • 5 Búza, kenyér Az ország kenyere már hosszú évek óta nem az aratás sikerétől függ, a betakarított búzának ugyanis alig egyharmadából őrölnek csak lisztet. Persze nem kell különösebb közgazdasági képzettség annak megállapításához, hogy a kenyérsütéshez felhasznált búza aránya a mindenkori termés nagyságától függ- Az idén nincs is ok panaszra, az eddigi hivatalos nyilatkozatok szerint: jó a búzatermés. Ez persze így önmagában nem sokat mond. De ha valaki veszi a fáradságot és a statisztikai zsebkönyvekben utánanéz a búza eddigi termésátlagainak, akkor rájöhet, hogy ha a 4 tonna fölötti termésátlagokhoz képest mondják jónak a termést, akkor imponáló mennyiségről lehet szó. Egyébként az utóbbi évek búzaátlagtermései alapján a világ legfejlettebb mezőgazdaságú országai között Magyarországnak „dobogós helyezése” van. A világszinvonalon is jegyzett termésátlag persze nem a jó, illetve nem csak a jó természeti adottságoknak köszönhető. Több évben olyan rossz időjárás jött a búzára, hogy a hagyományos módszereken nyugvó elmélet szerint meg sem tudott volna nőni, a kombájnok mégis a tervezett hozamokat takarították be. Hogy a búza ennyire „függetleníteni tudta magát”. az időjárástól, az az intenzív fajtáknak, a nagy mennyiségű és okszerűen adagolt műtrágyának, a termelés komplex gépesítésének, azaz a termelési tényezők tudatos összhangjának volt köszönhető. Szükség is volt rá, mert — bővítve a kört — a gabonaexportból, illetve a gabonával mint abrakkal felhizlalt állatok, állati termékek exportjából származik az agrárágazat export-árbevételének több mint a fele. A gabonatermelés bruttó termelési értéke évente eléfi az ötmilliárd forintot. Abrakban felhasználva, az állattenyésztésbe transzformálva, további nyolcvan- kilencven milliárd forint termelési érték előállítását szolgálják. Nem a telhetetlenség, hanem a gazdasági szükség kényszere diktálja a gabonatermelés további növelését. A gabona tőzsdei cikk. A tőzsdén, az ottani kifejezéssel élve, fedezeti ügylettel az árveszteséget mérsékelni lehet. Az úgy történhet, hogy a magyar fél a korán és olcsón eladott gabona árából, vagy annak egy részéből, ha áremelkedésre játszik, a tőzsdén napi áron gabonát vásárol. Papíron. Ez azt jelenti, hogy a magyar külkereskedelmi vállalat valamelyik nemzetközi terménytőzsdén meghatározott mennyiségű gabonával rendelkezik. Aztán, amikor a gabona ára a várakozáson megfelelően valóban kezd emelkedni, akkor egy kedvező időpontban ezeket a búzakötéseket drágábban eladják, és a nyereség fedezheti, esetleg meg is haladhatja a tényleges termék korai eladásából származó veszteséget. Őszintén szólva ez inkább elméleti, mint gyakorlati lehetőség. Nem azért, mintha erre a külkereskedőink nem lennének képesek, hanem azért, mert az exportált gabona mennyiségét hosszú távú szerződések szabályozzák. Annak a néhány tízezer tonna gabonának a sorsát pedig, amivel a szó hagyományos értelmében üzletelni lehet —jelenleg — sem a tőzsdei jártasság, sem az ideális raktározási feltételek nem befolyásolják. A konvertibilis devizával fizető piacokat ugyanis csak a kitűnő minőségű, magyar szóhasználat szerint az úgynevezett „javítóbúza” érdekli. A gazdaságok azonban csak olyan búzát tudnak termeszteni, amilyen vetőmagot kapnak. Húsz év óta a hozam növelése a legfontosabb szempont. Változásra sem lehet egyik napról a másikra számítani, hiszen csak a nemesítés eltart vagy nyolc évig, és legkevesebb három év kell, amíg a — szaknyelven szólva — köztestermesztésbe kerülhet az új, kiváló minőségű, drágábban eladható, de óhatatlanul kevesebbet termő fajta. (MTI-Press). SZOVJETUNIÓ: Kiút az élelmezési válságból A most zajló szovjet reform megvalósításakor a legkevesebb eredmény épp ott mutatkozik, ahol azt a legtürelmetlenebbül várják: a gazdasági életben, mindenekelőtt a mezőgazdaságban. Az élelmiszer-termelés jelenleg a gazdasági élet legkritikusabb pontja. — Lebecsültük az elmúlt évek pangásának és deformációinak súlyát és mélységét. Három év alatt sokkal többet tehettünk volna — így értékelte Mihail Gorbacsov az élelmiszer-termelés problémáit, és nyugtalanságát a többiek is osztották a pártkonferencián. A sorok nem rövidebbek Az SZK.P vezetőinek véleménye szerint az élelmiszer-termelés problémája már nemcsak tisztán gazdasági, hanem politikai kérdés is. Úgy gondolják, ez sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint azt, hogy a peresztrojkát nemcsak a gorbacsovi irányvonal ellenzői, hanem a húsboltok vásárlói is fenyegetik. Új eszméket hirdettek meg, de az üzletek előtt a sorok nem lettek rövidebbek. A reformok a széles néptömegek apátiájába és bizalmatlanságába torkollhatnak. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy Gorbacsov — elődeivel ellentétben — fukarkodik a gyors és elképesztő eredmények ígéretével. Moszkvából munkára szólítják fel az embereket, arra utalva, hogy szónoklással nem lehet jóllakni. Ez valószínűleg nem a legnépszerűbb, és nem is a legújabb felhívás, de a tény az tény: az országnak azon a területein, ahol energikusan munkához láttak, ahol kihasználják a lehetőségeket, a gazdasági reform eredményeit, a helyzet észrevehetően javult. Belorussziában és Litvániában, az Orosz Föderáció, Ukrajna és Kazahsztán néhány közigazgatási területén (nem kis mértékben a kedvező bioklimatikus körülményeknek köszönhetően) jelentősen nőtt az állattenyésztés termelékenysége, ami javította az élelmiszer-ellátást. Teret a vállalkozásnak De még ezekben a jó eredményeket felmutató körzetekben sincsenek kihasználva igazán a lehetőségek. Egy hónappal a pártkonferencia előtt alkalmam nyílt tanulmányozni a hústermelés és -fogyasztás helyzetét a Hmelnyickiji területen (Ukrajna), amelyet Gorbacsov jelentésében az élenjárók között említ. A változások itt valóban szembeötlő- ek. Az is világos azonban, hogy a mezőgazdasági termelés mennyiségi növelésének és az állattenyésztés önköltsége csökkentésének lehetőségei igen nagyok. Igazolódni látszik a moszkvai konferencia megállapításának helyessége, mely szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a legrövidebb és legbiztatóbb út a termelés bővítéséhez a bérbe adások és brigádvállalkozások széles körű és általános bevezetése. Földet és termelőeszközöket kell biztosítani ezeknek a kisebb kollektíváknak, amelyek a rentabilitás, az önfinanszírozás és a gazdasági önelszámolás elve alapján dolgoznak. Ez a Szovjetunió agrárpolitikájának kulcskérdése. A kihasználatlan lehetőségek második tartaléka az élelmiszer-termelés infrastruktúrájának javítása (raktározás, szállítás, feldolgozás és értékesítés). Bár ez jelentős beruházásokat igényel, ugyanakkor csökkenti a veszteségeket, vagy — ami lényegileg ugyanaz — 20-30 százalékkal növeli az élelmiszerkészleteket. Harmadik tartalékunk az agráripari komplexumok irányítási rendszerének egyszerűsítése. Az apparátus csökkentésével két legyet ütünk egy csapásra: a vezetés utasítá- sos-adminisztratív módszereinek megszüntetésével nő a kolhozok és a szovhozok önállósága, ugyanakkor a felesleges hivatalnokok elbocsátása révén a fizetésük megmarad, így csökken a mezőgazdasági termékek önköltsége. Az irányítási rendszerről a konferencián nagyon határozottan leszögezték: a szövetkezetek széles körű terjedése, az önálló gazdasági elszámolás bevezetése, a brigádvállalkozások szaporodása gyökeres változásokat követel az agráripari komplexumok irányításában. A gyakorlat megmutatta, hogy az agráripari szervek mai formájukban túlélték önmagukat. Valódi önállóság Végül pedig, haladéktalanul meg kell oldani a falvak fejlődésének szociális problémáit. A parasztság nevében fordult a konferencián az államhoz, a társadalomhoz egy agráripari egyesülés elnöke, V. Sztarodub- cev, az egyik legilletékesebb vezető: „Elérkezett az ideje, hogy átadják nekünk a feladatoknak egy részét és mi az élelmiszer-termelés minden problémáját levesszük a napirendről.” fgy tehát, a krízisből kivezető út — a termelési viszonyok megváltozása a falukban, a falu és város gazdasági és szociális együttműködésének létrehozása js a parasztok valódi önállóságának biztosítása. Lev Voszkreszenszkij (APN) Az ember és a munka A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat elsősorban exportérdekektől vezérelve fejleszti a vízibaromfi-feldolgozást. Ez az utóbbi években nem csupán a mennyiség növelését jelentette, hanem egy olyan korszerű üzem létrehozását is, amely a legkényesebb amerikai higiéniai és egyéb igényeket is kielégítheti. Az üzem elkészült, s az év derekára megkezdődött benne a termelés. A minőségi lépés természetesen nem azt jelentette, hogy a létszámot a régiből az újba átvitték; már az év elején higiéniai, egészségügyi, technológiai, műszaki és munkavédelmi oktatást tartottak az érdekelteknek, hogy előre megismerjék az új körülményeket, amelyek között dolgozni fognak. Talán ennek is köszönhető, hogy az első naptól kezdve példamutatóan igyekezett a kollektíva ellátni a feladatát, s mind magasabb teljesítést elérni. Rengeteg feladat hárult a vállalat műszaki gárdájára a beruházás időszakában, és az átadás óta eltelt mintegy két hónapban. Olyan műszaki megoldásokat is alkalmaztak az új vízibaromfi-üzemben, amelyeket a hazai baromfi-feldolgozó iparban előttük nem honosítottak meg sehol. Ilyen például a zsigerkiemelő gép, amelyet a holland Stork cég a kérésükre fejlesztett ki. A műszakiak sokszor a munkaszüneti napokat is feláldozták, hogy a beruházás sikeresen haladjon. Pecsenyekacsából óránként 3 ezer, hízott libából ezer darab a feldolgozó kapacitása, a szintén itt található csirkedarabolóé pedig óránként szintén 3 ezer. A tisztaságra, rendre sokat adó új üzemben arra törekszenek a dolgozók, hogy az üzem teljesítőképességét minél jobban kihasználják, egyenletes, magas színvonalú munkával, kifogástalan minőségű áru előállításával. A. T. S. • Az új üzem. 0 A beérkező gépkocsikról a függesztő fclsöpálvára aggatják a baromfit. 0 A szárnyasokat itt „szabadítják” meg a tollazatuktól. 0 A belsőségeket emberi kéz érintése nélkül ez a gép távolítja el. 0 Konyhakész kacsák, útban a csomagoló felé. 0 Serényen dolgoznak az úgynevezett vegyes csomagolóban. 0 Ezek a csirkecombok svájci asztalra kerülnek. (Gaál Béla képriportja.) Az őszi csúcsforgalom hagyományos a vasút életében. Nem személyszállítási, hanem nyersanyag- és árutovábbítási feladatok sokszorozzák meg ilyenkor a vasutak gondjait. De hogyan is jut el egy-egy vagon az ország egyik pontjáról a másikra? Tegyük fel, hogy Miskolc felől befut egy szerelvény a budapesti Rákosrendező pályaudvarra. A sok tucat vagonon akár sok tucat cím is lehet. Szét kell kapcsolni tehát a vagonokat, az ország más részéből érkezőkkel csoportosítván, hogy az azonos irányba tartók egy- egy szerelvénybe kerüljenek. Ráadásul az sem mindegy, hogy a végcél felé irányított szerelvények elejére vagy végére kerül-e a vagon, mert figyelembe kell venni, hogy mikor kapcsolják le a kocsikat a szerelvényről. Ennek érdekében a legtávolabbi célra irányított vagont a mozdony mögé kell kötni. A rendező-pályaudvarokra beérkező vonatokról előbb a mozdonyt kapcsolják le. A béna szerelvényeket különleges mozdonyok alacsony emelkedőre — gurítódombra — tolják. Itt szétkapcsolják a kocsikat, és külön-külön meglökik őket. A vagon vagy vagoncsoport megindul, legurul a dombról, s besorol arra a sínpárra, amelyen a megfelelő célba tartó új szerelvény készül. Ha nem megfelelő erővel lökik meg a vonatot, a vagon nem éri el a szerelvényt, ha túlságosan, akár a kisiklás veszélye is fenyegetne, ha nem állna készenlétben a vagonok lefékezésének veszélyes munkáját végző személy, a sarus. A legkorszerűbb rendező-pályaudvarok munkáját ma már számítógépek vezérlik. Számítógépek egész csoportjának kell összehangoltan dolgoznia. A gépek adatokat szolgáltatnak az érkező szerelvények hosz- száról, a kocsik számáról, tartalmáról, súlyáról, méreteiről, úticéljukról. Ezekre az adatokra azért van szükség, mert mire innen is, onnan is megérkeznek a vonatok, már biztosított helyük legyen a rendező-pályaudvaron, majd a sínek mellé épített számlálószerkezetek gondoskodnak arról, hogy a megfelelő vagon a megfelelő sínpárra jusson. Képünkön az egyik nyugatnémet számítógépes irányítású redező-pályaudvar automatikus vonatfékező berendezését láthatjuk, amely a nagy lendülettel érkező vagonokat „megszelídíti”. IRÁNYÍTOTT VAGONOK
