Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-09 / 189. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. augusztus 9. KIFOGYHATATLAN FOGALMI GAZDAGSÁG Nyelvatlasz — Európáról Ha atlasz, akkor térkép amely a vizek kékjével, a hegyek barnájával és az alföldi tájak zöldjével van teli. Van azonban másféle atlasz is: olyan, amely például azt rögzíti, hogy kik. mit és hogyan ncveznek-mondanak egv-egy nagyobb földrajzi egység területén, mondjuk itt, Európában. Ez a tudományos munka az úgynevezett nyelvi atlasz. Hivatalos latinul megfogalmazott — neve az Atlas Lingvarium Európáé, rendeltetése pedig az, hogy tudjuk, a tárgyak, a fogalmak és a cselekvésformák milyen megnevezésekkel fordulnak elő a vizsgált területeken. Idézzük fel emlékezetünkben például a szivárvány szót. Ez az „égi tünemény" az egyik nép képzeletében természeti jelenség, a másikéban igy a magyaréban is — valami olyan csoda, ami a szív, felszív igével hozható rokonságba. Hogy tudniillik a földből, ebből az ősi elemből szippantja lel a látományt az ég. Megint másként mondják-írják Izlandon vagy Máltán a rokonsági fokokat. Van ahol a fivér csak az idősebb fiútestvért jelzi, másutt ellenben mindegyik hímnemű családtagot igy emlegetik. Nem csoda hát, hogy a nyelvészek ráérez.tek ezekre az egyezésekre és különbözőségekre, s úgy döntöttek: meg kell írni az európai nyelvek atlaszát. Mégpedig azért, mert tudni érdemes és tudni kell, hogy az egyezőség vagy a különbözőség milyen leik illeti, gondolkodásbeli azonosságot, eltérést jelez, takar. 1970-ben tordult a szakmabeli kollégáihoz a holland A. Weijnen, hogy lássanak hozzá e nyelvi atlasz megszerkesztéséhez. Javaslata kedvező visszhangra talált, és a nagy munka elkezdődött. Mi, magyarok szintén kötelességünknek éreztük bekapcsolódni ebbe a kutatásba, és 1972-től kezdve folyamatosan írjuk, rajzoljuk az Atlas Lingvarium Európáé szépen gyarapodó lapjait. S nemcsak írjuk és rajzoljuk, hanem a nagy munkálat közreműködői számára olykor tudományos tanácskozásokat is rendezünk. Egy ilyen megbeszélés volt nemrégiben a Balaton partján. s ott,ismét számot vetettek arról, hogy hol áll és hogyan mozdul előre e nagy vállalkozás. Amint azt Deme Lászlótól, a televízió és a rádió több nyelvtudományi, nyelvművelő adásából ismert nyelvész professzortól megtudtuk, eddig a nyelvi atlasz első kötetének két füzete jelent meg, s ezek negyven nagy térképet foglalnak magukban. Ezeken a tudós társaság által kijelölt szavak helyi megfelelői szerepelnek. Deme professzor elsősorban a nyelvalkotó, a nyelvhasználó népek gondolkodásmódjának, történelminéprajzi szemléletének a megismerése miatt tartja nagyon hasznosnak ezt az együttműködést. Ugyanígy az is fontos, hogy ez a közös munka számos európai ország nyelvtudósait ismét egy szakmai közösséggé forrasztja. Már csak azért is, mert a már elkészült és a most formálódó térképlapok meg a hozzájuk tartozó magyarázatok többnyelvűek. A munkanyelv ugyan francia, de a kommentárok németül is és angolul is olvashatók. Az európai nyelvek atlaszának megírásában a legfurcsább, hogy az — a mi szóhasználatunk szerint mondva — társadalmi munkában készül. Afféle megszállott szakemberek kezdték el csinálni, és mindmáig ők foglalkoznak vele. Itt egy tanszékvezető, amott egy ugyancsak ügyszerető intézetigazgató hagyja, biztatja, hogy egy-egy munkatársa „atlaszozzon” több-kevesebb sikerrel. Ami Magyarországot illeti, itt az Akadémia Nyelvtudományi Intézete adja a szakmai garanciát, így hát nem lehet kétség afelől, hogy közreműködésünk jó bizonyítványt kap. Az Atlas Lingvarium Európáé munkálatai 1970-ben kezdődtek meg. Azt azonban senki sem tudja, hogy mikor fejeződnek be. Egyszerűen azért, mert a téma kifogyhatatlan: mindig újabb és újabb fogalmak keltenek izgalmat, s kérik, követelik, hogy tudjuk: az Urálban mit idéz fel ez a szó, hogy Nap, s hogy kikben milyen képzeteket kelt a tó, a köd, a tenger. A nemzetközi együttműködésnek talán egy kevéssé ismert, de annál fontosabb vállalkozása ez a nyelvi atKÖNYVESPOLC Jó hazát teremteni Nem tudom, hányán olvassák a Magyar Ifjúságot, a KISZ KB lapját. Arról sincsenek adataim, hogy a havonta jelentkező kulturális rovatot, mennyien kisérik figyelemmel. Én magam — kis jóindulattal — a középnemzedékhez tartozom, mégis szívesen veszem kézbe minden hétvégén e színvonalas, érdekes újságot. Pálfy G. István neve nem ismeretlen az olvasók és a tévénézők előtt. Nagy szerepe van a Magyar Ifjúság című hetilap karakterének kialakításában, s az utóbbi időben egyre gyakrabban láthatjuk őt a televízióban többek között - A Hét műsorvezetőjeként. Aki rendszeresen nézi az adást, megszokhatta már, hogy minden esetben lát és hall valami csak rá jellemző „pálfys blokkot”. Történelmi múltunkról, közösségi gondjainkról, sorskérdéseinkről beszél szerényen és felelősséggel, ám nagyon határozottan. S ezt teszi írásaiban is a Magyar Ifjúság hasábjain már évek óta. Mostanában jelent meg Jó hazát teremteni című kötete, amely az utóbbi négy év termését gyűjti egybe. Már a cím is józanságra int bennünket: hinni magunkban és a megtartó közösségben, múltunk és jelenünk értékeit tudva és megbecsülve felkészülten és felelősen tenni mai dolgainkat azért, hogy „otthon legyünk" e hazában, libben a nagyon nehéz korban, a racionalizmus, a gazdasági bajok közepette ritkán jut eszünkbe másik énünk: hogy érzelmeink, kötődésünk, közös sorsunk van. Nos, a kötetben ilyen gondolattal találkozunk. A szerző —- mint előszavában írja — lélekemelőnek szánta egy nehéz év kezdetén. És biztatónak. Olyan írói, művészi egyéniségek életét, gondolkodásmódját tárja fel az olvasói számára, akiknek egyáltalán nem volt könnyű a sorsuk, mégis vállalták a maguk dolgát. Mert ugyan ki gondolná Benedek Elekről — aki úgy él a köztudatban, mint egy jóságos, szelíd mesemondó bácsi —, hogy menynyit küzdött és küszködött a tudomány és a kultúra felvirágoztatásáért, a társadalmi bajok orvoslásáért! És mennyi kudarc érte ezért, de ö ennek ellenére optimista maradt, és volt ereje mindig újrakezdeni. (Elek apó öröksége). Elgondolkodtató, hogy mennyire felületesek az ismereteink. Jól ismerjük-e értékeinket? Milyen könnyedén dobjuk ki emlékezetünkből Váci Mihályt, Simon Istvánt vagy Darvas Józsefet! Pedig életük beszédes példa arra, hogy soha nem feledték azt a közösséget, amelyhez tartoznak, müveik pedig arra, hogy mennyi aggódás, féltés, pereskedés szólt értünk. Homlokukra ütöttük a közéleti költők bélyegét és méltatlanul elfeledtük őket. (Félreértések után. Tíz. év után, Hiány). És jól tudjuk-e ma, a 80-as években, mit jelent közép-kelet-euró- painak lenni? Való igaz: mai harmincasok, negyvenesek — még ha híres gimnáziumokba jártunk is — irodalomórán alig hallottunk erről. Magunknak kellett ezt fölfedezni. Ahogy azt is, hogy a Kárpát-medencében élő népek kultúrájának, irodalmának ismerete nélkül szegényebbek vagyunk, s hogy magyar irodalom és kultúra nemcsak határainkon belül létezik. A mai fiatalok egyre több olyan müvei találkozhatnak, amelyek segítenek e gondolatok helyes értelmezésében. , Pálfy G. István kötete töprengéseivel, jegyzeteivel felhívja figyelmünket ezekre. Olyan írói, művészi egyéniségek sorsát villantja fel, mint Kós Károlyét, Balogh Edgárét, Tamási Áronét, Fábry Zoltánét, akik talán a legtöbbet tették, a Duna-völgyi megbékélésért. És olyan politikusét, mint Petru Gro- za (román miniszterelnök és később államelnök), akinek politikai cselekvésre is volt lehetősége. Gyakorolhatta a már ifjúkorában megfogalmazott programját: „Leküzdhetetlen vágy támadt bennem, hogy az emberek és népek, különösen a szomszédos népek közötti békés egyetértésért és jó együttélésért harcoljanak.” („ ... minden nép lelke szép .... ” Emléksorok Petru Grozáról.) Összesen 53 írást tartalmaz a könyv, s a lapjain szereplő meghatározó, nagy egyéniségek (Illyés, Veres Péter, Kodály és mások) fotója kiegészíti és elmélyíti a szerző mondandóját. Interjúk, vallomások, jegyzetek, töprengések, tűnődések ... Pálfy G. István már évek óta igazi újságíróként következetesen beleszól közösségünk dolgaiba, és így segít jó hazát teremteni. (Magyar Ifjúság, 1988.) Győri Ilona Szabadtéri szoborkiállítás a lengyel fővárosban Stílszerűen egyik szobrára fekszik rá Andrzej Fügt fiatal varsói szobrászművész, utcai kiállításának megnyitóján. GYERMEKÉVEK - GYERMEKÉLET Mongol jurtákban Az idén a visegrádi Mogyoróhegyet választották táboruk színhelyéül a Bács-Kiskun Megyei Ipari Szövetkezetek Szövetségének vezetői, — dolgozóik gyermekei számára. (Az elmúlt évek során több száz fiú és lány jutott ily módon el hazánk legszebb tájaira, általában turistaházakba.) Az idei tábor színhelye a visegrádi Mogyoróhegy volt. A jurta-kemping nyolcszemélyes, különleges sátraiban tíz nagyszerű napot lökhetett kél csoportban háromszáz fiatal. A tábor sikerének érdekében összefogott mindenki, aki a szövetkezeti mozgalomban dolgozik. Szállítójárművel, ingyenes szolgáltatással, anyagi hozzájárulással támogatták a tábor lakóit. Az Okisz minden résztvevőnek hétszáz forintot fizetett, a Kiszöv pedig 300 ezer forinttal egészítette ki a költségeket. Ilyenformán egy gyermek üdülése mindössze hatszáz forintba került. A nagyszerű programot már a táborhely kiválasztása garantálta. Az elmaradhatatlan tábortűzön, számháborún, éjszakai túrán kívül a közeli történelmi nevezetességek megtekintése jelentette valamennyiük számára az élményt. A táborhely közelében levő erdei művelődési ház munkatársai hajnali vadlest szerveztek, íjászatot oktattak, megismertették a gyerekeket a táj állat- és növényvilágával. Szerveztek hajókirándulást Zebegénybe is, számtalan ügyességi és sportvetélkedőt rendeztek. Megszerették a közelben lévő miniállatkertet és a hangulatos fajátszóteret, amit minden nap haszháltak. Örvendetesen sokat túráztak a táborlakók, a síksághoz szokott gyerekek különösen élvezték a hegyek nyújtotta terepet. A nagylétszámú tábor vezetői kecskeméti pedagógusok, segítőik pedig nyári gyakorlatukat töltő kecskeméti és bajai tanítóképzősök voltak. Mindvégig ők teremtették meg a tábor oldott, nagyszerű hangulatát. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy a táborzáráskor így búcsúztak Gillv Lászlónélói, a Kiszöv nőbizottságának titkárától: „ugye jövőre is Visegrádra megyünk táborozni Emi néni?” N—M • Készül az ebéd, — egyetlen alkalommal. A többi napon a közeli vendéglőben étkeztek a gyerekek. Mogyoróhegyen • Jurtatábor a jellegzetes sátorbcjárókkal látogatói voltak a miniáilatkertnek... • ... és a fajátszótérnek. (Nagy Miklós felvételei) Megtudod, ha elolvasod ... Kari May, a legendás hírű indiánregények írója, Old Shaiterhand és a Winnetou megteremtője nemcsak kalandos regényeket irt. Seregnyi vidám elbeszélést is találhatunk munkái között, amelyek arról tanúskodnak, hogy May nemcsak az indiánok életéről álmodott izgalmas, érdekes históriákat, de szeretetteljes humorával a német kisvárosok múlt század végi világát is bemutatta. A szerencsét hozó almásderes címmel most megjelent kötetében az almásderes meséje mellett A‘ törzsasztalnál és a Két szív, ha elszakad című elbeszéléseit adja közre a Móra Ferenc Könyvkiadó. László Endre Szíri usz kapitány csodás történeteit a rádió sugározta már. Most fantasztikus regény meséli a történetet Szinusz és az emberke címmel megjelent kötetben. Egy kora reggeli napon a Holdmérnök Technikum II. C osztálya, tizenegy leány és kilenc fiú osztálykirándulásra indult egy Lunamobilban. Tanulmányújukat rendkívüli jelenségek zavarták meg, csoda volt, hogy túlélték az utat. Szíriusz bácsi vezetésével kutatni kezdték a Lunamobil tüzes kalandjának okát. Félelmetes találkozásuk az ezüst szörnnyel, különleges nyomozás az űrgömbök, a védőrobotok világában . . . és a huszadik napon megoldódik minden rejtély. * A hajózás az emberiség nagy kalandja. Kaland, mely évezredek óta tart, azóta, hogy távoli ősünk először feltornászta magát egy úszó fatörzsre. Hogyan született meg a hajó, s változott a különböző korok népeinél, mit jelent a navigáció tudománya, milyen munka folyik a nagy hajógyárakban és kikötőkben, mi volt a tengerész dolga a vitorlásokon, s mi ma? Megtudod Marjai Imre Nagy hajóskönyvének második kiadásából, ahol olvashatsz rejtélyesen eltűnt hajókról, véres tengeri ütközetekről, száznál több fénykép és színes illusztráció segítségével ismerkedhetsz meg a vizek járműveivel. Tudósítónk jelenti Riporterörsünk tagjai egész évi szorgalmukért eddig is minden évben jutalomban részesültek. Jártunk Budapesten cirkuszban, színházban, kirándulásokon. Felejthetetlen élmény volt valamennyiünk számára az a kirándulás is, amelyet az iskolaév befejezése után őrsünk szakvezetője, Lusztig Józsi bácsi szervezett számunkra. Velünk jött felesége, Kató néni is, aki mindig szeretettel segít. Útvonalunk: Solt, Dunaújváros, Paks, Szekszárd és Gemenc. Sofőrünk, Bényi István bácsi nagyon vigyázott ránk. Útközben sokat beszélgettünk, gyönyörködtünk a táj szépségeiben. Kilenc óra körül megérkeztünk a Solti Rádióállomásra. Nem mindenkinek jut osztályrészül, hogy ide ellátogathasson. Kedvesen fogadtak bennünket és megmutatták, hogyan jut cl a rádió hangja hozzánk. A sok-sok műszer lenyűgöző látvány! Nagyon tetszett, hogy a tornyot bekerítő deszkakerítésen lévő szeghez érintett kulcs a nagy térerősség miatt megszólalt, adta a rádió műsorát. Gazdag tapasztalatokkal indultunk tovább, Dunaföldváron a várban megreggeliztünk, majd Dunaújváros következett. Másfél órai szabad időt kaptunk. Paks következett ezután, ahol az atomerőmű épületét néztük meg. Szép látványt nyújtottak a kimagasló épületek, a müszakváltás, mely éppen akkor volt. Utunk Szekszárdra vezeteti, majd Gemencre, ahol a híres erdőt és az ott élő állatokat néztük meg. Jókedvvel és szúnyogcsípésekkel indultunk haza. Baján megálltunk fagyizni, 7 órakor már újra itthon voltunk. Bánfi Izabella 7/C Petőfi Népe riporterőrs SZEDER KATALIN: jLepkeív Voltam szürke hernyó, kúsztam ágakon, harkály csőre ellen nincsen oltalom. Hajlékot kötöttem, titkos kupolát, így szóltak fölöttem megyetőn: A báb! Szárnyam most szivárvány, fénybe libbenek. Bámul és csodál már ifjú, vén, gyerek. Holnap este rongyként úsztat majd a tó. Szélbe rótt szerelmem örökkévaló. Összeállította: Selmeci Katalin
