Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-03 / 184. szám

ÉVFORDULÓ Százhuszonöt éve született Agár dón, és Eger­ben halt meg Gár­donyi Géza (1863 —1922) író és költő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Apja jómódú géplakatos volt Bécsben, aki a forradalom hírére haza­jött, saját költségén alapított egy kis fegyvergyárat; a szabadságharc bukása után uradalmi gépészként dolgozott. Az irodalom iránt korán érdeklődni kezdő Gárdonyi Sárospatakon és Pesten vé­gezte középiskoláit, majd az egri tanító­képzőben szerzett 1882-ben tanítói ok­levelet. Többek közt Párádon, Deve- cserben, Sárváron, Győrben tanítósko- dolt, illetve Győrött már újságíróként dolgozott. Novellái, versei korán kezd­tek megjelenni fővárosi lapokban is. 1889- ben a Szegedi Híradó, majd két évig a Szegedi Napló munkatársa, az 1890- es években Budapesten a Magyar Hírlap munkatársa. Utolsó éveiben — mindenkitől elzárkózva — Egerben élt. Az én falum (1898), az Egri csillagok (1901) megjelenése, A bor című színmű­vének hatalmas sikere a Nemzeti Szín­házban (1901) az ország egyik legolva­sottabb írójává tette. A siker útján a kezdetben harcos ellenzéki materialista, antiklcrikális Gárdonyi élete vége felé misztikus irányba fordult, de korai mü­vei irodalmunk máig számon tartott nagy értékei. MŰSOR Augusztus 3-án, szerdán MOZI ^ KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NAGY ZŰR K1S-K.ÍNABAN. Sz., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: háromnegyed fi és 8 órakor: ÁGYÚGOLYÓ FUTAM. Sz., mb., ameri­kai film. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: KELLY HŐSEI. Sz., kétrészes, mb., ameri­kai film. Stúdiómozi: 8 órakor: HALÁLOS SZE­RELEM. Sz., mb., francia film. 14 éven felü­lieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor.: A MENYASSZONY GYÖNYÖRŰ VOLT. Sz., magyar—olasz film. 14 éven fe­lülieknek! KISKŐRÖS Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: AHOL A ZÖLD HANGYÁK ÁLMODNAK. Sz., NSZK-film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: NYITOTT AB­LAK. Sz., magyar film. Videomozi: fél 9 órakor: FÉLKEZŰ BOKSZOLÓ. Sz., hongkongi kalandfilm. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: GYILKOSSÁG A SÖTÉTBEN. ■Sz., dán krimi. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: A BOLYGÓ NEVE: HALÁL. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! Belgiumban táncoltak a hajósiak A hajósi német nemzetiségi gyermeknéptánccsoport is ott volt a közel­múltban a belgiumi Izegemben rendezett I. nemzetközi gyermeknéptánc- fesztiválon. A meghívást az ottani gyerekektől kapták, akik a múlt évi Orbán-napi ünnepségen Bács-Kiskunban jártak. Az alföldi táncoslábú csapat valamennyi fellépésen nagy sikert aratott. Táncoltak több ezer néző előtt a sportcsarnokban, szabadtéri színpadon, az állami gondozot­tak otthonában. A vendégszereplés mellett a házigazdák több kellemes programmal kedveskedtek a hajósiaknak. 360 MÉTER SZÉLES AZ IDEIGLENES MEDER Árasztás: a jövő héten Megfelelő ütemben haladnak a nagymarosi vízlépcső építésének előkészítési munkái. A „gazda”, az Országos Vízügyi Beruházó Válla­lat megbízásából az osztrák válla­latok a visegrádi oldalon az ideig­lenes Duna-medret szélesítik, mé­lyítik. A Duna erre folyik majd, amíg a mostani mederben a vízlép­cső betonozását végzik a gépek. Ehhez előkészítve a terepet, a záto­nyok kialakulásának megakadá­lyozására naponta robbantják a kiálló sziklatömböket. A kirob­bantott köveket a gátépítéshez használják fel. Előreláthatóan au­gusztus 9-én megkezdődik a most még szárazon álló ideiglenes meder elárasztása vízzel, a segédtöltést fokozatosan elbontják, s — egye­lőre csak egy irányba — a hajókat is erre terelik. Augusztus 23-áig eltávolítják a segédtöltést, így 360 méter szélességben hömpölyöghet majd a Duna az ideiglenes meder­ben. Ezzel egy időben hozzálátnak a régi mederből a víz kiszivattyú­zásához. A Duna másik oldalán, Nagy­marosnál az építők két lakótelepé­nek házai már tető alá kerültek, most a belső munkák — a villany- és vízvezetékek kialakítása a fel­adat. A lakások a vízi erőmű meg­építése után szállodaként, üdülő­ként szolgálnak majd. A tervek szerint az első 20 lakásba október végén költözhetnek be az építők. Beszél a számítógép Nem mindennapi kísérletre került sor a Kecskeméti Plane­táriumban. Itt rendezték meg ugyanis a két hétig tartó eszpe­rantó napközis tábort, ahol a kezdők is olyan tudásra tehet­tek szert, amellyel már levelező- társakat kereshetnek. A más nyelvek tanulásához is jó alapo­kat nyújtó, könnyen elsajátítha­tó nemzetközi nyelv oktatásá­ban a tanároknak — Kiss Iloná­nak és E. Kovács Zoltánnak — segítséget nyújtottak a szokásos technikai eszközök mellett a számítógépek. Az egyik nem is akárhogyan: magyarul és eszpe­rantóul beszélve. A Commodo­re 64 számítógépre kapcsolt Mikrovox 64 memóriabővítőt a Budapesti Műszaki Egyetemen fejlesztették ki és a Magyar Esz­perantó Szövetség Bács-Kiskun Megyei Bizottsága hazánkban elsőként vásárolt egyet. A szá­mítógépes program a teljes nyelvtan tanítására és gyakorol­tatására képes, de „beszélő program” is kialakítható. Az idei tábor jó tapasztalatai után a megyei eszperantisták úgy döntöttek, hogy az iskolákban is bemutatják e számítógép al­kalmazásának lehetőségeit. Sőt, a planetáriumban eszperantó módszertani és oktatási bázis kiépítésén fáradoznak. Tűzriadó a kádgyárban Kecskeméten a Törökfái 25. szám alatt augusztus elsején a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet és a Heró- dek Mihály tulajdonát képező 30 darab nádkúp és másfél hektárnyi területű tarló, valamint állattartó épület tetőszer­kezete égett. A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság vizsgál­ja. A becsült kár 60 ezer forint. A tüzet a kecskeméti és a kiskunfélegyházi állami tűzoltók oltották el a kecskeméti kommunális üzem segítségével. Kiskunmajsa, Ötfa 45. szám alatt augusztus elsején Gál Sándor 28 x 18 méteres istállója — benne ezer mázsa szalmá­— Vita a törvénytervezetről. A Mészöv és a Magyar Jogász Szövetség Bács- Kiskun megyei szövetkezeti tagozata augusztus 4-én, csütörtökön a gazdasá­gi társaságokról szóló törvénytervezet­ről — a kecskeméti szövetkezeti szék­házban — vitát rendez. Vitaindítót tart dr. Szabó Lajos, a Szövosz titkársági főosztályának helyettes vezetője. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1988. augusztus 2-ai szám: Tanács István: Vaskúti si­kertörténet. (A Bácska termelőszövetkezet gazdálkodásáról.) Magyar Hírlap, 1988. augusztus 2-ai szám: Cipők Amerikába. Válság utáni helyezkedés. (A kiskunfélegyházi Kiskun Cipőgyár új helyre költö­zött.) Képes Sport, 1988. 31. szám: A bírók bírája — a bírókról. Molnár László arra volt kíváncsi, miért szól a síp. (A bajai kosárlabdaedző Kovács József és Gencsev Piámén konfliktusáról is ír.) Polgári Védelem, 1988.7. szám: K. L.: A cél: Kecskemét. (A Szocialista hazánkért vetélkedősorozat döntőjének színhelye: Kecskemét.) — Gé­mes Gábor: Nukleárisbaleset-elhárító gyakorlat Foktő határában. (A Paksi Atomerőmű és a Kalocsai Polgári Védelmi Szervezet gyakorlatá­ról.) Uj írás, 1988. 8. szám: Raffai Sarolta: Holtág. (Regényrészlet.) EGY CSÓKÁRA „Hallatlan botrány” történt a minap Kairóban. A piramisok mellett az egyik éjszakai bárban összecsókolózott egy fiatal pár — nem két férfi, mert ebben nem lett volna semmi rendkívüli, hanem, uram bocsáss, egy férfi és egy nő. Az „erkplcstelen" cseleke­det súlyos következményekkel járt: a szórakozóhelyet két hónapra betiltották, a tulajdonost tetemes pénzbírsággal sújtották, a fiatal párt pedig letartóztatták. Igaz, a bíróság irgalmasnak bizonyult, és hamarosan szabadon engedte őke. Az iszlám arculatú Egyiptomban súlyos botránynak számít, ha férfi és nő nyilvános helyen csókot vált. Mindenki szeme láttára Egyiptomban csak férfi férfival vált­hat „testvéri" csókokat. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Szabálytalanul előzött Kecskeméten a Matkói út és a Szentgyörgyi utca kereszteződé­sében augusztus elsején hajnalban Bodor Péter, 23 éves, Kecske­mét, Kolozsvári utca 9. szám alatti lakos személygépkocsival nem adott elsőbbséget a motorkerékpárral közlekedő Szenes Péter 24 éves Kecskemét, Mária u. 16. szám alatti lakosnak. Szenes Péter súlyos (koponyatöréses) sérülést szenvedett. Az E75-ÖS számú úton, szintén augusztus elsején délután egy NDK-állampolgár motorkerékpárjával Szeged felé tartott, amikor előzés közben összeütközött egy szemben közlekedő NSZK-állam- polgár személygépkocsijával, majd a Torma Sándor Györgyné, 34 éves csongrádi lakos által vezetett személygépkocsival. Ezt követő­en még egy további személyautó is részese lett az ütközésnek. A szabálytalanul előző motoros, valamint a vele közvetlenül ütkö­ző NSZK-autós súlyosan megsérült. FELHÍVÁS A kecskeméti rendőrkapitányság nyomozást folytat az 1988. július 9-én 14 óra 47 perckor Kecskeméten, a Széchenyi téri autó­busz-pályaudvaron történt halálos baleset okozása miatt az autó­busz vezetőjével szemben. (Lapunkban is beszámoltunk a baleset­ről). A rendőrség kéri azokat, akik látták a balesetet, hogy a nyomozás segítése érdekében jelentkezzenek a rendőrkapitányság közlekedési alosztályán (Katona József tér 3. szám), vagy munka­időben a 21-424-es telefonon. j HÍREK « HÍREK | val — gyulladt ki. Egy kisborjú bennégett, a többi állatot ki­hajtották. A tulajdonos kára 950 ezer forint. A tűz'keletkezési okát a tűzoltóság és a rendőrség vizsgálja. A kiskunhalasi, kiskunfélegyházi állami és a kiskunmajsai önkéntes tűzoltók végezték az oltást, melyhez a katonaság is segítséget nyújtott. A Kecskeméti Zománc- és Kádgyárban papírzsákokban lévő antracitpor — körülbelül 70 mázsa — gyulladt ki. A kár 90 ezer forint. A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság vizs­gálja. A kecskeméti állami tűzoltók a vállalat dolgozóinak segítségével oltották el a tüzet. NAPTÁR 1988. augusztus 3., szerda Névnap: Hermina Napkelte: 5 óra 24 perc Napnyugta: 20 óra 17 perc Holdkelte: 22 óra 33 perc Holdnyugta: 12 óra 14 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Augusztus 1-jén Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 21,5 (az 50 éves átlag 21,9), a legmagasabb hőmérséklet 29,3 fok volt. A nap 12,3 órán keresztül sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 17,6, 14 órakor 30,6 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 13,9 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,4 millibar — erősen süllyedő — volt. Augusztus 1-jén Baján a középhőmér­séklet 21,4 (az 50 éves átlag 22,2), a legmagasabb hőmérséklet 29,6 fok volt. A nap 13,3 órán keresztül sütött. Teg­nap reggel 8 órakor 19,9,14 órakor 30,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmér­séklet 13,6 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,1 millibar — süllyedő — volt. Melegrekord A Kecskeméti Agrometeoroló­giai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás adatai szerint tíz éve nem volt olyan me­leg, mint az idén július 6-án. A me­gyeszékhelyen 37,2 a Sugovica- parti városban 37,4 Celsius-fokot mértek. Az ötvenéves átlag-közép- hőmérséklet 22,1, illetve 22,5 fok volt. Ugyancsak az előző hónapot értékelve, Kecskeméten 22, Baján 52,8 milliméter csapadék hullott, a napfényes órák száma pedig 60-70- nel több, mint az elmúlt egy évti­zed hasonló időszakában volt. A KERMI BETILTOTTA Balesetveszélyes olvadóbiztosíték A Magyar Elektrotechnikai El­lenőrző Intézet megállapította, hogy a Kaposvári Villamossági Gyárban előállított DO II 25 A típusú gyorskiolvadású olvadó­betét eltér a jóváhagyott mintától, nem biztonságos, nem használható rendeltetésszerűen. Ezért az intézet a terméktől a biztonsági minősítő iratot visszavonta. A MEEI vizsgálata alapján a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet a hibás olvadóbiztositék további árusítását megtiltja. HAJÓZÁSI TILALOM. A Közlekedési Főfelügyelet a nagymarosi vízlépcső építési terü­letén az 1695 és 1697,5 folyamkilo­méter között megtiltotta az evezős hajózást. Ezt táblák is jelzik. A csónakoknak és úgynevezett kedvtelési célú evezős járművek­nek a munkaterületen történő át­vezetéséről Gizella-telepnél motor­csónakos őrség gondoskodik, a vi­segrádi kompnál pedig tehergép­kocsi áll rendelkezésre, ami Dö- mösig szállítja a vízi járműveket és a hajósokat egyaránt. — ZOMÁNCMŰVÉSZET. A XIV. Nemzetközi Zománc­művészeti Alkotótelep kiállítá­sát Kecskeméten, az Erdei Fe­renc Művelődési Központban augusztus 7-én, vasárnap 11 órakor An Li, a Kínai Népköz- társaság nagykövetségének első titkára nyitja meg. A tárlatot Pap Gábor művészettörténész, a kiállítás rendezője vezeti. Az al­kotásokat szeptember 5-éig — kedd kivételével — naponta 10- töl 18 óráig nézhetik meg az érdeklődők. MODERN — Az új számítógépünk segítsé­gével ön hónapokon átpontosan el­lenőrizheti mindegyik munkatársa tevékenységét, meg azt is, hogy hol mennyi időt tölt el — közli az elekt­ronikai cég képviselője az igazgató­val. — Ezt nevezi ön modern elektro­nikának? Hiszen a feleségem már harminc év óta ugyanezt teszi... ! Elhunyt Suha Andor újságíró Hosszan tartó, súlyos betegség után, 65 éves korában elhunyt Su­ha Andor András újságíró. Több mint 30 évig dolgozott újságíró­ként. Főszerkesztője volt az Eger­ben megjelenő Népújságnak, majd több mint két évig dolgozott a Népszabadság gazdaságpolitikai rovatában. Ezután a Pest Megyei Hírlap főszerkesztője, majd a Hét­fői Hírek, végül a Szabad Föld fő­munkatársa volt. Temetéséről később intézked­nek. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Hírlapkiadó Vállalat — ÉTELBEMUTATÓ ÉS -KÓSTOLÓ. A kiskunfélegy­házi Kunsághús, a Konzum Kereskedelmi Vállalat és a Kecskemétvin tegnap a megye- székhelyen, a Széchenyi téri 1168-as boltban étel- és italbe­mutatót, illetve -kóstolót ren­dezett. A húsipar elhozta leg­újabb olcsó, hűtés nélkül is vi­szonylag hosszú ideig eltartha­tó termékeit. A Tomi paradi­csomos májas például felvágás nélkül 21 napig szavatolt minő­ségű. A Félegyházi kenőmájas házias, tájjelegü fűszerezéssel készült. ízletesek a hagyomá­nyos száraz és félszáraz áruk, köztük a Kunsági paprikás vastag kolbász. A Kecskemét­vin az eredeti izű narancs- és citrommárkát, illetve szintén li­teres kiszerelésű Hírős szénsa­vas vizét kóstoltatta. Ma a mü- kertvárosi Konzum ABC-ben 13 órakor tartanak hasonló rendezvényt. VÍZÉRT JÖTTEM (MTI-fotó) Holnapi lapszámunkból Kovács Lászlóval, a nagy­baracskai fotográfiai alkotó­telep művészeti vezetőjével abból az alkalomból beszélge­tett munkatársunk, hogy az idén Baján, a tanítóképző kol­légiumában mégis megren­dezték a szociofotók tárlatát. A Múlt, jelen és egy márkanév című interjú a negyedik olda­lon kap helyet. Ugyanitt írunk a Szegedi Szabadtéri Játé­kokról és jelentkezünk a Pe­tőfi Népe kulturális ajánlatá­val. Hegedűs Lajossal, a Köz­ponti Bizottság tagjával, a Hartai Erdei Ferenc Tsz elnö­kével a szövetkezeti paraszt­ság, a falun élők képviseleté­ről olvashatnak beszélgetést a negyedik oldalon. Itt tesszük fel a kérdést: mi lesz Fekete Józsefné Kecskeméten lévő magánarborétumának a sor­sa, ahol felbecsülhetetlen ér­ték vár megmentésre. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatalcime: Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, f fi t Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató negyedévre: 129,— Ft, Telefon: 28-777 egy évre: 516,- Ft. 1988. VIII. 3-án, megrendelés sorszáma: 830007 HU ISSN 0133-235x

Next

/
Oldalképek
Tartalom