Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-30 / 207. szám

1988. augusztus 30. • PETŐFI NÉPE • 5 NEM MENEKÜLNEK! Soltszentímrén — szüret táján Csengőd felől — a kültéri erdőn át — gya­logolok Soltszentimre felé. .4 nyárral, fenyő­vel vegyes akácos határvonal az őstermészet (a Kolon-tó) és a kertek között. Szőlős helyen a tanyák nagyobbak, gondozottahhak. \lel- Icképület-fSzéreket emeltek melléjük. Majd’ minden udvaron áll egy-két traktor. Van már olyan parcella, ahol szüretelnek. Szedik az Irsait. A falu széle — az utóbbi évtizedekben — errefelé is falu dísze lett. Lakói ízlését dicséri például Andó Gyuláék alápincézett, nagy ab­lakos, emeletes háza. Megállná a helyét az ország bármely településén. A kapunál be­szélget a gazda és egy távolabbi szomszéd, Tóth Imre. Miről folyhat másról a szó, mint a szüretről, a felvásárlásról, árakról... Az Ezerjót a fagy szedte le — Azt mondják a szövetkezetnél — szól Tóth Imre —, próbálkozzunk ismét „szőlőzéssel". A szép Sárfehér, Ezerjó, Zalagyöngye étkezésre kapósabb, mint borszőlőként. A hatvanas évek­ben sokat exportáltunk így az NSZK-ba és Auszt­riába. — Szerintem nem lesz gond a borral se — érvel Andó Gyula. A terület felén lefagyott az Ezer­jó, de a többi fajta sem hozott igazán. Jó, ha az 1987-es termés harmada meglesz. Igazán a borke­reskedő cégeken múlik, hogy lesz-c kedvünk jövő­re permetezni, kötözni, horolni. Ha a szőlőnk ára nem éri el a 11-12 forintot kilónként, ráfizetünk. A szakszövetkezetre az idén is számít a tagság. Tavaly például minden ajánlkozó termését meg­vették. Most ismét üres a pincénk - ha pénzt nem is kapunk most —, vissza tudjuk tartani a bort, míg méltányos ajánlatot kapunk ... Akkor tehát nem menekül el a lakosság!?- Miért menekülne? És hová? Most figyelnek, számolnak, várakoznak az emberek. Mi lesz, hogy lesz? És bíznak ... Még az előrelátó, tehetősebb gazdák sem vágják ki a szőlőket, hogy például gyümölcsöst telepítsenek helyükbe? Tavaly zárult községünkben egy nagyobb, több évig tartó szőlőültetö mozgalom veszi át a szót ismét Tóth Imre. — Ennek eredménye: van már négy-, hat-, sőt nyolchektáros család több is. A befektetésekből még semmi sem térült meg. így nincs mód a váltásra. Válság után elfogy a bizal­muk az embereknek. . .. Vélemény a „fölös haszonról” Séta az 1500 lakosú település Szent Imre her­cegről nevezett főutcáján. A kapukon kisiparosok hirdetik szolgáltatásaikat. Ács-állványozó-kőmű- ves, autószerelő, fodrász. Az építési kedv csökke­nését hirdető jóslatokat Füzesi Attila mészoltó- telepc cáfolhatná. Nagy a sürgés-forgás a vakító fehér silóknál. A kapu előtt szegődik mellém Bar- tos Péter telekpusztai gazda. Kerékpárját tolja és közben lelkes-hangosan magyarázza: istállót épít, ezért volt a meszesnél. Hat tehenet vesz hamaro­san. Mellettük két hektár szőlőt müvei. — Már régen keresek bent mondja — egy alkalmas házat, de nem találok kedvemre valót. Három-négy öreg ház eladó csak. A panaszos szőlősgazdák tisztelet a kivételeknek, a több­ségnek — szerintem a hagyományos, „fölös hasz­not” sajnálják igazán. Hogy mire gondolok? Az utóbbi években aránylag magas áron. szinte „mindent” értékesíteni lehetett a borpincéknél. Különösen persze azoknak, akiknek volt ismerő­sük ott. A cukros erősítések, a kimosott törköly — hogy vadabb ügyeket ne is említsek —, vissza­téríthette a termelés költségeinek jelentős részét. A többi tehát tiszta haszon lehetett egy ügyesebb gazdánál. S a metszéstől a borfejtésig mindent el lehetett intézni márciustól októberig. Nem vélet­len: amikor magas volt a szőlő felvásárlási ára, megérte volna eladni a termést közvetlenül, töb­ben akkor is „borászkodtak”. A korszerű ültetvé­nyeket úgy tervezték, hogy a metszésen és a szüre­telésen kívül mindent el lehet végezni géppel. így egy négy-öt tagú család, nyolc hónap gondosko­dással — esetenként kemény munkával — hat­hétszázezer forintot is megkereshetett. Hát a nagyhangú „aggodalmaskodók” ezt a régi jó vilá­got siratják. A jelszó: minőség! A soltszentimrei gazdák szövetkezetének dr. Ficsor Balázs az elnöke. Felkészült, tapasztalt szakember, aki — munkatársaival együtt — sokat fáradozott azért, hogy helyben találjanak megél­hetést az emberek. A fiatalok iskoláik befejezése után visszatérhessenek, képzettségüknek megfele­lő munkát kapjanak. A szakszövetkezet tanács­termében találkozunk. Az elnök nem kínál hely- lycl, „szőlővizitre” invitál... — Ugye, szép ez a Sárfehér — mondja. A tavasszal, amikor ültették a brigádjaink, sokan mondták: inkább gyújtsátok meg a vesszőt, meleget legalább ad. Pedig bátran vitatkozhatunk a kiábrándultakkal. Bízva mondhatom: a pezsgő alapbort termelő izsáki, soltszentimrei gazdáknak biztos piac ígérkezik a jövőben is. Persze, szigorít­juk a minősítést. Az eladóknak és a termelőknek szorosabban együtt kell munkálkodniuk a jövő­ben. Be kell tartani a szüret és a feldolgozás új szabályait, technológiai előírásait. A szedés után például négy-öt órán belül hordóba kell juttatni a kipréselt nedűt. Ki kell zárni minden ügyeske­dést. erősítgetést, a „gyarapítás” lehetőségét. Új, speciális műszereket is vásároltunk. Kutatócso­portunk pedig megkezdte egy öt évre tervezett érésdinamikai vizsgálatsor előkészítését. Partne­rünk, a Hungarovin hazánk egyik legszínvonala­sabb borászati üzeme, amely be tudott tömi a nyugat-európai és az amerikai piacra is. Úgy lá­tom tehát, ha korrekten betartjuk, betartatjuk a szerződésben foglaltakat, nem kell tartanunk a vésztől, megélünk itt a homokon. Már hazafelé, megtudom azt is vendéglátómtól, hogy hosszas keresés és kísérletezés után végre eredményesen termelő melléküzemágakat is sike­rült szervezniük a bajai Blévisszel, a Hungaronek- tárral és az Agrikon vállalattal közösen. A legna­gyobb harc most azért folyik, hogy kapjanak köl­csönt, legalább a termés egy részét ki tudják fizet­ni tagjaiknak.,. Községfejlesztés — borpénzből Moravcsik Árpád, a községi tanács elnöke sok időt tölt mostanában a szakszövetkezet irodái­ban. Javában folynak az ártárgyalások. Érdeklik a hírek ...- A tanács költségvetését, terveit is meghatá­rozzák, hogy a termelők és a kereskedők most mi­lyen alkut kötnek — mondja az elnök. — Szeret­nénk, ha bővülhetne a vízhálózat és burkolni tud­nánk az utakat. Ezek a tervek viszont már csak lakossági társulással valósíthatók meg. Ilyenekre pedig csak a bőviből futhatja. Ha például jól fizet a pince. Ha ráfizetnek az emberek a termelésre, eszükbe sem jut, hogy húszezer forintot áldozza­nak azért, hogy ráköthessenek a vízvezetékre. — Bebarangoltam a falut s úgy látom: eddig nem ment rosszul... Igaz. Ha kis lépésekkel is, de mindig halad­tunk. Például egy évvel a finis előtt elvégeztük, amit a VII. ötéves tervciklusra meghatároztunk. M üködik - és nem is rosszul - az idősek ottho­na. Lakossági és tanácsi segítséggel megépült a központban a Kiskörös és Vidéke Áfész száz négyzetméteres ABC-je. Még 1986-ban átadták a vízmű első szakaszát, telefonjainkat rákötötték az országos távhívóhálózatra. Mivel a tehóból még maradt pénzünk, megkezdtük egy új ravatalozó építését. A jövő viszont a lakosság anyagi lehető­ségein múlik... — Ha a három kívánság tündére megjelenne, mit kérne tőle Soltszentimrének? Pénzszűke idején talán csak neki merném elmondani, hogy nagyon kellene egy jól felszerelt egészségügyi központ; gyógyszertárral és fogor­vosi szobával. Ilyen elemi szolgáltatásokért ugyanis még utazni kell az itt élőknek. Jó lenne, ha Szabadszállás felől hozzánk is elérne a vezeté­kes gáz. Aztán nem lenne poros, sáros utcánk. Persze, ha az elmúlt húsz év adóiból méltányo- sabb arányban került volna hozzánk vissza pénz, akár meg is köszönhetném a tündérnek az ajánla­tát, a viccelődést... Farkas P. József • Dr. Ficsor Balázs elnök: — Amikor a Sárfehért ültettük, sokan mondták, gyújtsuk meg inkább a vesszőket. Pedig lesz piacunk a jövőben is ... • Lakossági segítséggel épült az új ABC. Mindennap érkezik friss húsáru ... • Tavaly még borpalackozó volt, most a bajai Blévisz kárpi­tosüzeme. Sokat tettek azért, hogy ne kelljen eljárni dolgozni más településre. • Nem csökkent az építési kedv. Nagy a forgalom a mészte­lepen. Miért nem megy a reform? Szovjet közgazdász az átalakítás szabályairól ,4 gyakorlatban a szovjet gazdasági reform nem működik, mivel az állami szektor átalakítására kidolgozott dokumentumok felemásak — hangoz­tatta P. Bunyics, közgazdász akadémikus, a szov­jet tudományos akadémia önelszámolási és ön­finanszírozási problémáival foglalkozó tudomá­nyos tanácsának elnöke az Argumenti i Fakti című hetilapban közölt terjedelmes interjújában. Bunyics szerint, ha a szocialista vállalatról hozott törvény valóban radikális lenne, akkor (ellentétben a szövetkezeti törvénnyel) nem kellene agitálni sem az igazgatókat, sem a munká­sokat a jó munkára, s az ál­lami szektor nemcsak job­ban fejlődne, de kibírná a szövetkezetek diktálta ver­senyt. Jelenleg 200 ezren dolgoznak az új formájú szövetkezetekben, s számuk hamarosan eléri az egymilli­ót. Ki fog akkor dolgozni a kohászati üzemekben? kérdezi a tudós, s válaszol is rá: célszerű lenne az állami vállalatokat a szövetkezeti vállalkozásokkal egyenlő helyzetbe hozni. Ma, amikor az eddig ho­zott reformintézkedéseket is csendesen szabotálják, a pártnak és a KB-nak nem­csak bátor politikai jelsza­vakat kellene hirdetnie, ha­nem vállalnia kellene a koc­kázatot és a felelősséget megvalósításuk mechaniz­musáért is. Ma a reformokat elsősorban a központi gaz­dasági szervek akadályoz­zák, így a tervhivatal. Ab­ban a pillanatban, amikor e szervekhez kerülnek a KB politikai dokumentumai, ott más töltést kapnak. Pozitív folyamat, hogy a politikai olvadás nyomán az embe­rekben megszűnt a félelem­érzet, ugyanakkor azonban a munkásosztály jelentős ré­szénél romlott a munkafe­gyelem és a vezetőkhöz fű­ződő viszony. „Pedig félni kellene, de nem a vezetőktől, hanem az önelszámolástól, amelyben a szorgalmas dol­gozók jól élnek, a lusták pe­dig rosszul” — mondja a közgazdász. A minisztériumok leépíté­séről mostanában sokat be­szélnek, de valójában csak álintézkedések történtek. Bunyics szerint nem leépíte­ni kellene, hanem felszámol­ni. A minisztériumokra ugyanis nem lenne szükség, ha a vállalatok saját maguk alakítanák ki terveiket, ma­guk valósítanák meg azo­kat, és ténylegesen maguk választanák meg vezetőiket. Mindemellett az államnak szüksége van egy úgyneve­zett árnyéktervre. Ez azt a célt szolgálná, hogy a válla­lati tervekkel összehasonlít­va pontosan mutatná a rése­ket, amelyeket aztán (a köz­ponti) állami megrendelé­sekkel lehetne kitölteni. Lé­nyeges szempont azonban, hogy e megrendeléseket nem szabad kötelezővé tenni, tel­jesítésük csakis önkéntes lenne, mint a szövetkezetek esetében. Bunyics a külkereskede­lem reformját „papírforma szerint” forradalminak ne­vezte, mivel jogot biztosított az iparvállalatoknak az önálló külkereskedelemre. Eddig több mint 80 vállalat kapott ilyen jogosítványt, de nem kellene félni attól, hogy mindenki megkapja ezt a jo­got, mert csakis ez segít a versenyképesség javításá­ban. A szovjet külkereske­delem reformjában minden tökéletesnek látszott. A buktató azonban abban van, hogy milyen árfolya­mokat alkalmaznak. A vi­lágpiaci árakat ugyanis min­dig a belső nagykereskedel­mi árakhoz igazítják. Példá­ul ha egy árut 200 dollárért adnak el külföldön, s az a belső piacon 100 rubel, ak­kor az árfolyamokat úgy alakítják, hogy a vállalat 100 rubel jövedelemhez jus­son. Jelenleg 3000 ilyen ár­folyam létezik, s ezzel az ap­róságnak tűnő részletszabá­lyozással az egész külkeres­kedelmi reformot megfoj­tották. A szovjet közgazdász a részvények kérdését elemez­ve elmondta, hogy a Szovjet­unióban már működik né­hány részvénytársaság, de a részvényeket csak saját dol­gozóiknak adják el, attól tartanak, hogy az idegen részvényesek túlságosan magas kamatot nyerhetnek. „Mi még csak kiejtettük a részvény szót, de még nem indítottuk be a mechaniz­must, amely biztosítaná a részvények forgalmazását.” Ami az árreform kérdését illeti, ma sokat firtatják a Szovjetunióban, hogyan le­hetne ezt megvalósítani az élelmiszerárak emelése nél­kül. Bunyics szerint: ha majd a mezőgazdasági ter­melésben széles körben meg­valósul a már oly sokat han­goztatott bérleti rendszer, akkor a termelés ugrásszerű­en, akár tízszeresére is emel­kedhet. így annyi áru lesz, hogy az árak nem emelked­nek, hanem ellenkezőleg, csökkennek majd. Az aka­démikus azonban azt is vilá­gossá tette: ez a bérleti rend­szer egyelőre igen lassan ter­jed. (MTI-Press) A városépítő Poilack Mihály Mindig voltak mesterei az építésnek, akik tudásukat, tehetségüket maradandóvá örö­kítették a falakban. Egy-két évszázad óta, pedig már nevüket is őrzi az emlékezet. A reformkor volt az, amely Magyarorszá­gon — annyi mással együtt — az építészetet is fellendítette. A polgáriét városokat köve­telt, hogy megmutassa magát, erősödő hatal­mát. Ennek a kornak volt egyik legkiemelke­dőbb építésze Poilack Mihály. Becsben született 1773. augusztus 30-án. A bécsi akadémián Hohenbergnél tanult, aki udvari építészként először tervezett Ausztri­ában angolkertet a Schönbrunn számára. Tőle tanulta Poilack a nyugodt arányok fon­tosságát. Az iskolaévek után három év kül­föld következett. A céh törvényei így kíván­ták. Poilack Itáliába utazott. Dél derűjével gazdagodva 1798-ban Pestre érkezett, s alig egy évre rá már kérte céhfelvételét. Első megbízatásként a Deák téri evangéli­kus templomot készítette el, amelynek azóta már külső (toronnyal tervezte) és belső képe is megváltozott, de még így is érződik Pol- lack markáns kifejezésmódja: a klassziciz­mus. Világos, egyszerű, áttekinthető és fi­nom ritmus jellemzi stiláris és formai tekin­tetben egyaránt. Keze nyomát még ma is változatlanul őrzi a templom melletti iskola és lelkészi hivatal. A századforduló éveiben alkotta a beszter­cebányai és a körmöcbányai evangélikus templomot. Ezt követő nagyobb megbízatá­sa a pécsi székesegyház építése volt, amely 1805- től 1832-ig tartott. A régi falakat falkö­pennyel vette körül kívül-belül, s belülről még vaskapoccsal is összefogta a falakat. 1806- ban kezdődött az egykori Sándor-palo­ta építése a Várban, melyet most fognak felújítani. S erre az időszakra esett a székes­fehérvári megyeháza építése, mely ugyan­csak Poilack munkája. 1808-ban megalakul a Szépészeti Bizott­ság, amelynek először tagja, majd vezérlő egyénisége volt. A bizottság létrejötte a pesti építkezések sokasodását eredményezi. 1808- tól 1828-ig Poilack száznyolc lakóházat ter­vezett: polgárházakat és palotákat. Nagyon sok elpusztult ezek közül, nagyon sokat át­építettek, de a város különböző pontjain ma is állnak az általa megálmodott falak. Köz­tük van a Horváth-ház, a Kossuth Lajos és Szép utca sarkán az Andrássy-palota a Szép utcában, a Wurm-ház a Dorottya utca 6. alatt, az Üllői úti Josephineum. Az ablakok elrendezése nyugodtságot és méltóságot su­gall, s a bejáratok mindenütt hangsúlyosak. A díszítés visszafogott, egyszerűség és har­mónia uralkodik rajtuk. All még a Zichy család kastélya Szőnyben és Nagylángon, a dégi Festetics-kúria, az alcsúti kastély (meg­jelenésében a Nemzeti Múzeum előzményé­nek tekinthető), s az alkotó Poilack nevét dicséri a terézvárosi plébániatemplom oltá­rainak sora s a sárospataki könyvtárterem elrendezése is. Bár Széchenyi nem kedvelte. József nádor (talán épp ezért) becsülte munkásságát. A polgári követelményeknek megfelelő épü­lettípusok kialakításával stílust teremtett. Te­hetséges mesterek, mint Hild József és Kasse- lik Ferenc csak folytatták, amit ő elkezdett. Kitartóan dolgozott. Megvetett minden kontármunkát. Hitte, hogy a mívesség és a szorgalom alkothat csak maradandót. Szor­galmazta volna a pesti Országház építését is. Még terveket is készített hozzá. A művészet „politikai, nemzeti, társadalmi életünk emeltyűje” — hangoztatta Kölcsey az 1832-es országgyűlésen. Leghíresebb müvé­nek, a Nemzeti Múzeumnak tervét Poilack már 1836-ban elkészítette A falak ma nemze­ti kincseinket őrzik. Az épület derűt és maga- biztosságot sugároz, szinte zenei harmóniát. Nemzeti építészetünk egyik legszebb objektu­ma. Poilack 1855. január 5-e óta halott, művei azonban tovább élnek. Itt vannak körülöt­tünk. állnak a falak. Hirdetik városépítő mű­vészetét; azt. hogy építeni csak jövőnek szó­lót. csak maradandót szabajl. . J. A. • Az Alcsúti kastély

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom