Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-18 / 197. szám

1988. augusztus 18. • PETŐFI NÉPE • 3 ÉVTIZEDEK ÓTA KÖZSZOLGÁLATBAN — Hol is beszélgethetnénk nyu­godtan? — tűnődött Logaida Jó­zsef, Kecel nagyközség vb-titkára, amikor felkerestük. — Piaci nap lévén, a szokásosnál nagyobb a forgalmunk. Végül is csak a telefont rekesz­tettük ki fél órára. Kicsit meglepődött első kérdése­men a gyors beszéde ellenére is nyugodt, kiegyensúlyozott köz- tisztviselő. — Hányadik munkanapját tölti ebben a tisztségben? — Ki kell számolnom. 1958 nya­rán neveztek ki vb-titkárnak. Szá­moljunk évi 250 munkanappal, az mennyi is. 7500! — Gratulálok! — Mihez? — Harminc éve dolgozik köz- szolgálatban, ha végrehajtó bizott­sági titkárként kezdte tanácsi mun­káját. — Valóban, három évtizede va­gyok — megszakítással — ebben a munkakörben. Dolgoztam Csen­gődön, Tázláron is. Eredetileg sza­bó voltam itt Kecelen, később egy pesti gyárban kerestem kenyere­met, 1954-ben kerültem haza. A járási begyűjtési hivatal alkal­mazott statisztikusként. Ismeretei­met a Járási Statisztikai Hivatal­ban hasznosítottam később. — Mit csinált az említett meg­szakításkor? — Tanácselnök voltam egy évig, néhány hónapig elnökhelyettes. Jobban szeretem mostani munka­körömet. — Talán fél a felelősségtől? — Jobb szónokok jobban meg­állják a helyüket. Nagyon kedve­lem az aprólékos munkát, erre eb­ben a beosztásban több lehetősé­gem van. Mások az elnök felada­tai, nyugodtabb vagyok, ha van előttem valaki, de a felelősségtől nem félek. — Én is dolgoztam tanácsi appa­rátusban, tudom, kisszerű megszo­rítások nehezítették a munkát. — így igaz! A golyóstollat lu­xuscikknek minősítették, csak a mártogatós tollat engedélyezték. Az egyik nagy határú faluban a kisebb testi hibás elnök nem tudott kerékpározni. Mivel távoli tanyák­ra szólította kötelessége, vásárol­tatott egy Bervát. Majd a fejét vet­ték érte. Hiába volt pénzük, el kel­lett utasítani a jogos kérelmezőt, ha a szociális segély rovaton elköl­töttük a meghatározott keretet. Szerencsére ma már sokkal önál­lóbban gazdálkodhatunk. Beszél­gessünk inkább a mai tennivalók­ról, gondokról. — Mit csinált érkezésünk előtt? — Tapasztalhatják, most mi is érezzük a kánikulát, csak az jön a tanácsházára, akinek nagyon mu­száj. Beszélgettem egy új munka­társammal. A megyei tanács javas­latára vettünk föl egy gyakorno­kot. Amennyiben megfelel a kívá­nalmaknak, egy év múlva ösztön­díjjal az államigazgatási főiskolán tanulhat Jól érettségizett, bízunk benne. Átnéztem a jelenléti ívet. A szomszédban bontanak egy rak­tárépületet, ott is volt dolgom. Ta­nulmányoztam a postát. Olykor egy kilónyi érkezik. Maradt arra is időm, hogy készüljek erre a beszél­getésre, mert csak egy panasz ügyében kellett intézkednem. Szomszédok viszálykodnak. El ne felejtsem: itt volt Udvarhelyi elv­társ, most mint a virágkiállítás elő­készítő bizottságának egyik veze­tője. Megbeszéltük a német nyelvű meghívókat. Háromnyelvű vajda­sági községben nőttem föl, Kulán, jól megtanultam németül, vállal­tam a kis kiadvány fordítását. — Hányán dolgoznak a tanács­házán. — Harmincán. A keceli tanácstitkár Straszer And­rás felvételei: Kecel 1988. — Nincsenek túl sokan? Múltko­riban a megyei tanács egyik osz­tályvezetőjétől hallottam: még min­dig csökkenthetnék az irodákban dolgozók számát. — De igen. Kevesebben is ellát­hatnánk a munkát bizonyos felté­telekkel. — Ha? . .. — Ha más irodákból is elmehet­nek munkaidő alatt bevásárolni, ügyeket intézni, akkor nehéz csak a tanácson megtiltani az ilyen ne­gyedórás, félórás eltávozásokat. Még jobb szakemberekhez, feszí­tettebb munkához jobb fizetések kellenének. Az se feledhető, hogy sokan vannak gyermekgondozási segélyen. Félve mondom, hogy egyszerűsíteni is lehetne, kellene az ügyintézést, mert gyakran több munkát jelent egy-egy korszerűsí­tés. — Például? — Korábban két-három órás munkával elkészítettem az állam- igazgatási határozatokról elren­delt évi összesítést. Amióta gépre vitték a földolgozást, minden ügy­ről külön kódolásos adatlapot kell kiállítani. Ha visszaállítanák a régi módszert, időt spórolnánk, a pa­pírral is takarékoskodnánk, a gé­pet is hasznosabb feladatokra hasznosíthatnák. — Mikor érzi Logaida József a sikeres munka örömét? — Ha meghozza az eredményt egy-egy lelkesen indított kezdemé­nyezés. Volt részem ilyen ügyek­ben. Talán nem a legjelentősebb, de mindenesetre jellemző esetről szólnék. Kevés pénzünk volt az ügyfélszolgálati iroda berendezésé­hez. Másodiknak szerveztünk a községek közül a megyében. Meg­kértük a helyi faipari vállalat veze­tőjét, hogy nézze meg; milyen bú­torokra volna szükség. Megálla­podtunk, de erősen húzódzkodott. Nincs szabad kapacitásuk, ez sincs, az sincs. Mondom neki. mi társadalmi munkában kérjük, nincs rá pénzünk. így már más, válaszolta, így természetesen meg­lesz. — Milyennek látja a tanácsok társadalmi tekintélyét, helyét az irányítási mechanizmusban? — Azt szoktam mondani, hogy akkor címeznek nekünk valami­lyen feladatot, ha teljesítéséhez részben vagy egészben hiányoznak a tárgyi és személyi feltételek. Itt volt például a falusi ipartelepítés. Mi nyűglődtünk a kezdeti gondok­kal. Amikor megerősödtek a válla­latok, a járáshoz, a megyéhez ke­rültek. Újabban olykor nem köny- nyű az emberek, a választók elé állni. — Miért? — A jelölőgyűléseken, a válasz­tások előtt, a tervismertető megbe­széléseken mindig konkrétumokat várnak tőlünk. Később jönnek a nemszeretem levelek: ennyi meg ennyi elvonás, újabb elvonás. Mi­ként tarthatók be az ígéretek? Hiá­ba jó a kapcsolatunk a helyi üze­mekkel, vállalatokkal, hiába segít, aki tud. Nemkívánatos a bizonyta­lanság. — Dicsérte Kecelt. Átutazóként magam is látom: gyarapszik, for­málódik, de az sem tagadható, hogy egy időben nem volt valami jó híre. — A pálinkafőzésekre gondol? — Azokra is. — Higgye el, nem rosszabb itt a nép, csak talán több volt a följelen­tő, meg talán nem jó irányba tere­lődik a vállalkozási kedv. Most mindennel próbálkoznak, kemé­nyen dolgoznak. Ma már a virág- kiállításról, a fogathajtó verse­nyekről, a nevelési központról, a szakszövetkezetről ismert közsé­günk. — Ketten is várják, lassan bú­csúznunk kell. Mindenképpen sze­retném hallani az új, kétszintű köz- igazgatással kapcsolatos tapaszta­latait. — Vegyesek benyomásaim. Volt jó meg rossz oldala is a járások megszüntetésének. A hatáskörük leadásához nem kellett feltétlenül fölöslegesnek ítélni a területileg is, meg emberileg is hozzánk köze­lebb álló járásokat. Mivel jó szak­embereik voltak, elláthatták vagy elláthatták volna a másodfokot. Kecskemét messze van, hiába kap­csolták be községünket a távhívás­ba, így is sokszor órákat kell várni vonalra. Talán a jövőben kedve­zőbbek lesznek tapasztalataim. Heltai Nándor Ötvenéves a Magyarok Világszövetsége írta: dr. Randé Jenő, az MVSZ főtitkára Ma ötven éve annak, hogy a Ma­gyarok Világszövetsége alakuló köz­gyűlése elfogadta a világszövetség alapszabályát, amely kimondja: A szövetség célja támogatni minden olyan munkát, mely arra irányul, hogy a külföldön élő magyarok kö­zött a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fejlessze, az összetartást ápolja, az óhaza és a külföldi magya­rok között a kapcsolatokat erősbítse, a külföldi magyarok életét és a kül­földön elért eredményeit állandóan figyelemmel kísérje. A Magyarok Világszövetsége meg­alakulásának előzményei hosszú idő­re nyúlnak vissza. A múlt század vé­gén megindult tömeges kivándorlás már a század elején olyan komoly gondokat okozott, hogy 1902-ben az országgyűlés napirendre tűzte a ki- vándorlási törvény tervezetének vitá­ját. Magyarország legnagyobb em­bervesztesége: 1871—1914 között mintegy 1,3 milliónyian vándoroltak ki Amerikába. Az akkori kivándorlás jellemzője az ideiglenesség volt. A ki­vándorlók nagy része amolyan ván­dormadárnak nevezhető, ha sikerült a hazai boldoguláshoz szükségesnek vélt összeget megtakarítani, hazatért. Volt olyan év, például az 1908-as, az amerikai dekonjunktúra éve, amikor a visszatértek száma nagyobb volt, mint a kivándoroltaké. Az első világháború gyökeres vál­tozást jelentett, mivel a hazatérés le­hetetlenné vált. Ettől kezdve a kiván­dorlás jórészt végleges és változó ösz- szetételű lett. Nagy vonásokban: a Tanácsköztársaság bukását követő politikai emigráció, a húszas években — a korábbinál jóval szerényebb mértékben — újrakezdődő gazdasági indíttatású kivándorlás, a hitlerizmus ellen menekülök a harmincas évek­ben, a második világháború után nyugaton maradtak, a koalíciós har­cok politikai és gazdasági vesztesei, az ötvenhatosok, az azóta legálisan vagy illegálisan nyugatra távozott újabb tízezrek. Becsült számuk 1,2­1,3 millió, ami abban különbözik az első világháború előtt kivándoroltak hasonló számától, hogy abban „csak” mintegy egyharmadjehetett magyar, a többi különböző nemzeti­séghez tartozott. Az „óhaza”, mint bevezetőben utaltam rá, már a század elején felfi­gyelt az emberveszteségre, az akkori parlamenti vitának az alaphangját azonban az ellenzéki padsorokból megnyilvánuló érzelmi hatások mel­lett javarészt gazdasági aggodalmak —az olcsó munkaerő elvesztése—ad­ták meg. Az első világháború után je­lentősen változott a kép: a magyarság egyharmada nem él Magyarország ha­tárain belül. A rendszer a Tanácsköz­társaság leverése után egy évtizeddel még korántsem volt nemzetközileg el­fogadott, amikor 1929-ben összeült Budapesten a Magyarok Világkong­resszusa, elsősorban az Egyesült Álla­mokban élő magyarok politikai jelle­gű támogatására számított. A folytatásra tíz évet kellett várni. 1938 Magyarországon az euchariszti­kus kongresszus éve, Szent István ki­rály halála 900. évfordulójának az éve, a szomszédos Ausztriában egész Európára, s mint hamarosan kide­rült, Európán túlra is kiható hatással az Anschluss, Ausztria nemzeti önál­lósága megszűnésének éve. Amikor a másodszor összeülő Magyarok Vi­lágkongresszusa ebben az évben meg­alakította a Magyarok Világszövet­ségét, a hazai politikai vezetés nem feltétlenül németbarát szárnya az an­golszász országoktól támogatásra is számított az ott élő magyarok befo­lyása révén, a hitlerizmus fenyegetése ellen. Ezért is fogalmazták körültekintő­en az alapszabályt, ezért nem esett szó revizionizmusról, ezért hangsú­lyozta gróf Teleki Pál vallás- és köz­oktatási miniszter ünnepi beszédé­ben: „Minket nem szavak, jelszavak, nem jelvények, nem mivoltunknak mesterséges üres definíciói kapcsol­nak össze, hanem nemzedékek öntu­data, akarata és hagyományai”. Jött a háború, s utána nagyon gyorsan, 1945 tavaszán koalíciós ala­pon újjászerveződött a Magyarok Vi­lágszövetsége, s 1946. május 1-jére meghirdette az új világkongresszus összehívását. Erre azonban — kora­beli források szerint a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kívánságára — nem került sor. Az újabb időpont 1948 augusztusa, a tizedik évforduló lett volna. Az események azonban másként alakultak. Kérdésessé vált, szükség van-e a Magyarok Világszö­vetségére. A külföldi kapcsolatok egyre inkább a baloldali kanadai és egyesült államokbeli magyar csopor­tokra korlátozódtak, majd azok is elsorvadtak. 1956 után nehéz volt a munka újrakezdése, aminek jelentős dátuma a világszövetség újjáalakulá­sa, majd az 1963-as amnesztiarende­let, amely eltörölte a „tiltott határát­lépés” büntetőjogi következményeit. A fél évszázad második felének, az elmúlt huszonöt évnek a története, amire az évfordulón elsősorban emlé­kezünk, már ismertebb a hazai kö­zönség előtt. Az anyanyelvi mozga­lom — melynek feladatát első konfe­renciáján 1970-ben Bárczy Géza aka­démikus így fogalmazta meg: Meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy ne múljon el a magyar ember lelkében az anyanyelv csengése —- hozta létre a nyelvi táborokat a Bala­tonon, Sárospatakon, Baján s leg­újabban Esztergomban, ezekben 1971 óta 338 országból 3789 magyar származású gyerek vett részt. A kő­szegi Jurisich Miklós Gimnáziumban 1983 óta működő angol—magyar osztályokat, amelyekben az elmúlt tanévben 40 külföldi fiatal tanult; a Debreceni Pedagógus Továbbképző Tanfolyamot, amelynek az elmúlt 14 év alatt 19 országból 462 résztvevője volt. Tankönyvek készültek a gyerekek számára, a Magyarok Világszövetsé­gével kapcsolatban lévő európai egyesületek szívesen fogadnak elő­adókat, művészeket, zenei együttese­ket, tánctanárokat. Az 1985-ben Bu­dapesten és több vidéki városban rendezett népművészeti fesztiválon csaknem 500 külföldi táncos vett részt. Előkészületben van a második Tisztelet a szülőföldnek kiállítás, amelyen magyar származású külföldi képzőművészek mutatkoznak be. Amikor szeptember 6-án összeül a Magyarok Világszövetsége elnöksé­ge, amelyben ma már jelen vannak Nyugat-Európa, Amerika, Ausztrá­lia magyarságának képviselői, átte­kintik az elmúlt negyedszázad ered­ményeit, aztán kerekasztal-beszélge- tésen vitatják meg a múlt tanulságait és a jövő feladatait. A közelmúlt ha­zai és nemzetközi eseményei szélesí­tették Magyarország kapcsolatait a nyugati magyarokkal, mint ezt Grósz Károly miniszterelnök-párifőtitkár és a magyar emigráció képviselőinek New York-i találkozója is jelezte. Az elnökségi ülés bizonyára megerősíti azt az eddig vallott álláspontunkat, hogy a külföldön élő magyarok le­gyenek a befogadó ország hű állam­polgárai, őrizzék magyar nyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat. Eh­hez — lehetőségeinkhez képest — a továbbiakban is szívesen adunk segit- séget. ALKOHOLRA TÖBBET KÖLTÜNK Felmérés a szolgáltatásokról A Központi Statisztikai Hivatal fel­mérte, hogy a járművek, a háztartási gépek és berendezések javítása, kar­bantartása, a mosás, a vegytisztítás, a lakóépületek fenntartása, a lakások korszerűsítése, a fodrászat, a fényképé­szet, egyszóval a lakosság és a közüle- tek részére nyújtott szolgáltatások szín­vonala, igénybevétele hogyan alakult az utóbbi időben. Az árak — mivel a felmérés az elmúlt évet tükrözi — ma már lényegesen magasabbak, mint a vizsgálat idején, ám a statisztikusok számos következtetése ma is helytálló. Az adatok szerint tavaly 62 milliárd forint értékű szolgáltatást nyújtottak az erre szakosodott vállalatok, ezen be­lül a lakosságnak nyújtott szolgáltatá­sok értéke folyó áron 17,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lakosság teljes fogyasztásán belül igen alacsony — 5,6 százalékos — a szolgáltatásokra fordított kiadások aránya, noha a statisztika ide sorolja a közlekedést, a kulturális és egészség- ügyi szolgáltatásokat is. Az elmúlt év­ben összességében egy-egy lakos alig több mint négyezer forint értékű szol­gáltatást vett igénybe; ezt érdemes ösz- szehasonlítani például az egy lakosra jutó élelmiszer-fogyasztással, ami 17 ezer forintot tett ki, vagy a szeszesital­fogyasztással, amelynek értéke megha­ladja a 6 ezer forintot. A statisztika 31-féle szolgáltatást tart nyilván, ezen belül a legnagyobb — 25 százalék — az építőipar részará­nya, ezt követi a lakosság részére vég­zett fuvarozás 19 százalékkal, majd a személygépkocsi-javítás 13 százalék­kal. Néhány klasszikusnak mondható szolgáltatást, például a híradástechni­kai készülékek javítását és karbantar­tását, a ruha- és cipőcsináltatást, vala­mint az órajavítást kevesebben veszik igénybe, mint korábban. A szolgálta­tások több mint felét kisiparosok vég­zik, teherszállításban azonban 83 szá­zalék a részarányuk, s meghaladja a 80 százalékot a részvételük az építőipari javító-karbantartó szolgáltatásokban is. A szolgáltatások színvonala legjob­ban azzal jellemezhető, hogy a különfé­le szolgáltatásokat hány helyen lehet igénybe venni. Tavaly az év végén a vállalatok és szövetkezetek az ország­ban 20 477 helyen vettek fel megrende­léseket, mindössze 1 százalékkal több helyen, mint egy évvel korábban. A személygépkocsi-javítás és a gázké­szülék-javítás több helyen rendelhető meg, mint korábban, ám mosást, ruha- javítást, méretre készítést, fényképésze­tet, építőipari javítást kevesebb helyen vállalnak. Az állami és szövetkezeti vállalatok nem bővítették telephelyeiket, s a kis­iparosok közül is 31 ezren adták vissza az iparjogosítványukat az elmúlt év­ben. Nagy a fluktuáció is a magánkis­iparban, elsősorban a fuvarozó kisipa­rosok körében, közülük az elmúlt év­ben minden negyedik kicserélődött. A lakossági szolgáltatást végző szer­vezetek nem egészen egynegyede kis­szervezetként működik, ezek az utóbbi években alakultak. A híradástechnikai készülékek javításában részesedésük például 57, a mosásban, kelmefestében és vegytisztításban 48, de a személygép­kocsi-javításban és -karbantartásban is immár 23 százalék. Figyelemre méltó azonban, hogy a szolgáltatások árbe­vételéből részesedésük ennél lényege­sen magasabb, a személygépkocsi-javí­tásoknál például 64 százalék, a hír­adástechnikai készülékek javításánál, karbantartásánál és üzembe helyezésé­nél 66 százalék, a mosásnál, kelmefes­tésnél 63 százalék, mindössze a fodrá­szatban és a kozmetikában alacso­nyabb az árbevétel, mint a kisszerveze­tek részesedése a szolgáltatásban. A fodrász-, kozmetikai iparban ugyan­is a kisszervezetek működésének része­sedése 42 százalék, míg az ezekért a szolgáltatásokért befolyó árbevételnek csak 38 százalékát könyvelhetik el. (MTI) Tovább támogatják az értelmiségi klubokat Sikeresnek bizonyult az az értelmisé­gi klubok számára kiírt pályázat, ame­lyet a KISZ KB Értelmiségi Fiatalok Tanácsa és az Állami Ifjúsági és Sport- hivatal hirdetett meg ez év márciusá­ban. A nemrégiben lezárult pályázatra 152-en jelentkeztek. A pályázók törek­vései és a dolgozatok színvonala alap­ján a meghirdető szervek úgy döntöt­tek, hogy az értelmiségi klubok támo­gatására szánt 2 millió forintot kiegé­szítik. így erre a célra összesen 4,5 mil­lió forintot fordítanak, ebből 3,5 millió forintot a KISZ KB, egymilliót pedig az ÁISH fedez. A pályázattal a KISZ KB és az ÁISH olyan ifjúsági közösségeket kí­vánt és kíván a jövőben is segíteni, amelyek célja a fiatal diplomások köz­életi aktivitásának erősítése, a pálya­kezdő értelmiség beilleszkedésének tá­mogatása. A KISZ KB Értelmiségi Fi­atalok Tanácsának eddigi tapasztalatai szerint a pályázatoknak több mint fele olyan településekről érkezett, ahol a klub vagy egyesület többféle végzettsé­gű diplomás tagot tömörít. A beérke­zett igények azt célozzák, hogy a klu­bok bekapcsolódjanak a település köz­életébe az országos és helyi problémák tanulmányozásától a közös cselekvé­sig. A beküldött pályázatok és a helyszí­ni látogatások azt igazolták, hogy a klubok szívesén válnak a KISZ partne­reivé olyan kérdésekben, mint például a különféle törvény-előkészítések vitá­ja. Ez a körülmény nem mellékes ak­kor, amikor az ifjúsági szövetség KISZ-en kivüli partnereket, szövetsé­geseket keres. A támogatást az újonnan alakult vagy alakuló klubok ösztönzésére, il­letve a már meglevők finanszírozására ítélik oda a meghirdetők. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom