Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-13 / 166. szám

1

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. július 13.

• Készül az új faliújság. (Tóth Sándor felvételei)

szavakkal ismerkednek, azokat este, orosz nyelvű filmvetítésen már alkalmazhatják is.

Tünde sajnálkozik. Ez az első év ugyanis a tábor életében, amikor a sok jelentkező miatt nem tudták a tavalyiakat fogadni. Valószínű, hogy jövőre nekik is át kell adni a helyüket az újaknak. Pedig mindhármójuk távoli terveiben főszereplő a nyelv: Mária vendéglátóipari főiskolára, Tünde orosz—angol szakra, Zoltán pedig a külkereskedelmi főiskolára készül. S álmaikat nem csak szövögetik, hanem keményen dolgoznak is megvalósulásáért.

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

TROJKÁK TISZAKÉCSKÉN

Barátság — két nyelven

HfiPQflOB

f"mrnWtwm nSUBUSW

•.'

m

m

XXXVII.

— Talán esetleg megpróbálkoznék egy másik lapnál... — veti közbe a sápadt Binyecz.

A főszerk ujjai közül kihull a kiegyenesített gemkapocs-szipkaszur- káló.

— Egy másik khm laphoz? Khm ezt tényleg komolyan khm gondolod? Khm, Binyecz fiam? Khm. Khm.

Igen. Talán egy másik lapnál...

— Arra nem gondoltál khm kedves jó khm Binyecz fiam khm, hogy a területnek khm írásos khm véleményt kell adni khm rólad?

— írásos véleményt? — hüledezik

Binyecz. «

— Úgy ám, khm kedves khm fiam. Méghozzá khm a lehető khm legrész- lete ... khm... sebbet. Mindent bele kell khm írnunk. Khm. Az égvilágon mindent.

— Hát akkor... — Binyecz tehetetlenül széttárja karjait. Közben a cipőorrát bámulja, mintha arra lenne rápingálva e jelen helyzetben lehetséges egyedüli megoldás.

A főszerk újra tüzetesen végigméri.

— Khm. A titkár khm tényleg azt akarta, hogy khm azonnali hatállyal khm elbocsássunk. De én megvédtelek. Khm. Bocsánatot kértél khm tőle?

— Nem engedte.

— Hogyhogy nem engedte?

— Szidott, mint a vízfolyás. Egyszer se jutottam szóhoz.

— Na, hagyjuk. Mostmár teljesen mindegy. — Tenyerét ráereszti Binyecz vállára. — Szóval... itt maradsz, fiam. Egyelőre. Feltételesen, de itt maradsz. Hazamész. Levonod az ügy tanulságait. Újraértékeled a problémát. Holnap reggeltől átkerülsz a város- és községpolitikába. A kommuniális rovatban fogsz dolgozni, Binyecz. Khm. Nagy felelősség. Khm. A rovvezzel már mindent megbeszéltem. Khm. A községek tartoznak majd hozzád. Khm. Beruházás, útépítés, járdajavítás. Khm. Járványügy, ravatalozók, hússzékek khm, miegymás. Khm. Kivéve természetesen khm a kultúrát khm. Ha még egyszer bele mered ütni az orrod khm a legkisebb kulturális ügybe is khm, személyesen rúglak ki. Khm. Értve?

— Értve — suttogja Binyecz, még mindig kábulatban.

A főszerk — hogy lelket öntsön belé — elkiáltja magát:

— Győzünk!

Binyecz a harcosul karakán visszte- kintetet erőlteti.

— Győzünk! — kiáltja — kissé rekedten — ő is.

XI. FEJEZET

Alsószeg.

Pilkauf A!só szege.

Binyecz számára egyelőre csak egy széles főutca. Magasföldszintes, klin- kertéglás, szárazkapu-bejáratos ku- lákházakkal. Tulajdonosaik a jószágot már megetethették. Most ott könyökölnek az ablakban. Vizsla pillantásuk mindegyre a börberiöltönyös, disznóbőr-táskás Binyeczet szondázza.

PUkaufon halványrózsaszín — mellrészénél diszkréten azsúrozott — egyenruha. Jobbján fakóhajú, vizenyős tekintetű férfi — Magdaléna atyja —, aki időről időre oldalpillantással szemrevételezi Binyeczet, mintha azt vizslatná: vajon ott van-e még?

Mikor — hazaérve — egy pillanatra kettesben maradnak, Pilkauf odasúgja:

— Apám egy kicsit reakciós. Nem a múlt világot sírja vissza. De az újjal se nagyon egyezik.

Binyecz előtt kezd kirajzolódni a képlet.

Asztalos kisiparos. A szakma mellett két és fél holdnyi, jó, homoki sző - lővel, alápincézett présházzal. Az ipart később be kell adni. Irány a helyi vegyesipari kátéesz. A szőlőt — természetesen — betagositják. Még örülhet, hogy a pincét meghagyják, és hogy a helység túlfelén kap — kárpótlásul? — hatszáz négyszögölnyi leromlott szőlőt (csupa kiöregedett Csabagyöngye) a magáé-kiváló helyett.

Te is elmennél a rendszer temetésé - re — pillant rá (lesből) Binyecz. Csak húznák már a lélekharangot.

Apu-Pilkaufnak akkora az ádámcsutkája, mint egy gyerekököl. Arcának ráncait tán törött colostokkal rajzolták.

— Nem szoktam újságot olvasni — mondja, miközben a belsőudvar virágágyásait szemlélik.

Binyecz úgy tesz, mintha nem hallotta volna ki a megjegyzésből a szakmájára háramló pejorativitást.

— De rádiót csak hallgat, kedves bátyám?

— Ókor-ókor — feleli apu-Pilkauf kényszeredetten. — Főképp, ha zene van.

(A híreket meg soha, mi? Mert hazugságnak tartod mind egy szálig!. ..)

— A zene... az bizony szép dolog. Magam is felettébb szeretem. Hallottam, Magdika az óvónőképzőben hegedülni is tanult...

— Majd megmutatja a hegedűt — élénkül meg apu-Pilkauf, s hangjában enyhe büszkeség.

— Kíváncsian várom. — Binyecz úgy mondja ezt, mintha életében nem látott volna még hegedűt, s kifejezetten azért buszozott volna ide, hogy megszemlélje.

Kevés olyan diákkal találkoztam még, akinek legkedvesebb tantárgya az orosz nyelv. Hogy mennyire az oktatás hibája ez, s mennyiben a tanulók érdektelenségének eredménye, azt most ne feszegessük. Annyi azonban bizonyos, hogy nyelvet oktatni az érdeklődés felkeltése nélkül lehetetlen. S hogy miként ébreszthető fel a diákokban szunnyadó megismerési vágy, arra kiváló példát mutat a tiszakécskei orosz nyelvi tábor.

A diákotthon kapuján függő cirillbe- tűs felirat, az ügyeletesek orosz nyelvű üdvözlése, az egyik teremből kiszürem- lő gitárhang s az azt kísérő orosz dalocska jelzi: jó helyen járunk. Az ebédlőben több tucat napégette, pihegő diák és nevelő kanalazza a hűsítő levest. A délelőtti kukoricacímerezés fáradalmait pihenik, s már gyűjtik az erőt a délutáni társadalmi munkára.

Nem ilyennek gondoltam a tábor életét. Képzeletemben zárt tantermek, hosszú foglalkozások jelentek meg, s rövid szünetek. Tanulás, nyelvtan, szótárak, merev rend. Meglep a zsibongás, kötetlenség.

Vida Józsefné „civilben” a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanára, jelenleg a tábor vezetője.

— Jól megfér a munka, a tanulás, a kirándulás és a szórakozás egymással

— mondja csodálkozásom láttán. — A tábornak nem a nyelvtudás elmélyítése az egyetlen célja, hanem a kultúrák, életformák kölcsönös megismerése, barátságok szövése is.

— Ez már a hetedik alkalom, hogy a megye középiskolásai közül a legjobb oroszosok három hétig Tiszakécs- kén vakációznak.

Mennyit őriznek tovább a hagyományokból az idén, s miben újítanak?

— Alapvető eltérés a létszámban van. Az elmúlt tanévben ugyanis mindkét kecskeméti gimnázium indított tagozatos osztályt, ami megnövelte a táborba jelentkezők számát. Hogy minél kevesebb 'fiatalt kelljen elutasítanunk, 77 főre emeltük a létszámot. így tizenkét magyar diákkal és hat szovjet hallgatóval többet tudtunk fogadni. Módosítottunk a tartalmi munkán is. Értékelve az elmúlt évek tapasztalatait, kihagytuk a kevésbé sikeres programokat, s most újakkal kísérletezünk. így maradt el például a hagyományos Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő, s lett helyette a Természet és fantázia című.

— Van tábori napirend?

Pontos tematika szerint dolgozunk, bár nincs két egyforma nap. Állandó program a reggeli torna, amit egy testnevelés szakos szovjet hallgató irányít. Délelőttönként három foglalkozást tartunk, s elmaradhatatlan a trojkák szabad programja. Munkájuk egyéni rend szerint zajlik, egyetlen követelmény, hogy együtt legyenek. A délutánok sportfoglalkozásokkal, az esték közös rendezvényekkel telnek. Legutóbb például * a költészet estjén orosz versekkel és románcokkal ismerkedtünk, de volt szakácsverseny, s lesz filmvetítés is. Mindezt összeköti az orosz nyelv.

— Mennyire tudják kamatoztatni a résztvevők az itt szerzett ismereteket?

Figyelemmel kísérjük volt táborlakóink eredményeit, s büszkén mondhatom, hogy az elmúlt évek orosz nyelvi versenyein csaknem kivétel nélkül közülük kerültek ki a legeredményesebben szereplők.

A trojkák tagjai (egy szovjet egyetemista és két magyar középiskolás) az ebéd utáni rövid pihenőt is együtt töltik. Igor Kotov, a moszkvai Népek Barátsága Egyetem II. évfolyamos hallgatója gitárszóval szórakoztatja a köré gyűlt magyar diákokat: Kurucz Máriát. Pap Tündét és Felföldi Zoltánt. Mindhárman a kecskeméti Bányai Júlia

• Az elmúlt nap megörökített pillanatai.

Gimnázium orosz—angol tagozatának első osztályosai voltak. Szívesen vállalják a tolmács szerepét, s kedvesen mosolyognak döbbent pillantásomon: egymás szavába vágva, folyékonyan fordítják kérdéseimet és Igor válaszait:

— Először vagyok Magyarországon, s nagyon szépnek találom. Örülök, hogy eljöhettem a táborba, hiszen nagyon sok jelentkező közül választottak ki bennünket. Számunkra ez tulajdonképpen szakmai gyakorlat, hiszen orosz — mint idegen nyelv — szakos tanárok leszünk. Hatezren tanulunk az egyetemen, s ebből kétezer hallgató csupán az orosz anyanyelvű. A többiek nagy része fejlődő országokbeli. Nekik oktatjuk majd az orosz nyelvet. Tündével és Máriával együtt alkotunk egy trojkát, s csaknem egész nap együtt vagyunk. Ők segítenek nekem vásárolni, tájékozódni, betöltik a tolmács szerepét csakúgy, mint most. A legkellemesebben azonban az esti órák telnek, amikor a tábor valamennyi lakója együtt van.

Az idegen, a külső szemlélő kicsit kirekesztve érezheti magát ebben a közösségben. így lennék ezzel én is Mária, Tünde és Zoltán nélkül. A tréfákon, vicceken csak lefordításuk után nevetek, nem kis feltűnést keltve ezzel. Megszokták, itt mindenki megérti a másikat: oroszul.

— Ez a tábor legnagyobb előnye — vélekedik Felföldi Zoltán. — Nagyon sokat javul a kiejtésünk, otthonosabban mozgunk a nyelvtanban, s olyan szavakat is megtanulunk, ami az iskolai tananyagból kimarad.

Mária szerint a témák egymásutánisága, a programok kiválasztása kiválóan segíti a rögzítést. így például ha délelőtt a filmmel, mozival kapcsolatos

G. Tóth Tímea

• Vida Józsefire, a magyar laborvezető és Nyina Vlagyimirov- na Rizsova, a szovjet csoport vezetője

naponta egyeztetik a terveket

• A szakács- verseny legkellemesebb

percei: a közösen elköltött kiszel és a vi- nyigrct saláta.

Kecskeméti gyorsírók

Évente többször is olvashatunk Bács-Kiskun megyei, különösen kecskeméti gyors- és gépírók sikereiről. Kiváló tanárok újabb és újabb tehetségeket készítenek föl hazai és külföldi vetélkedőkre. Ilyen sikersorozat aligha képzelhető el ösztönző példák, buzdító hagyományok nélkül.

Valóban. Kecskemét a magyar gyorsírászat erős bázisa volt évtizedekig, számos kiváló gyorsírót kötöttek rokoni szálak, itt töltött évek a hírős városhoz.

Már az 1865-ben kiadott Első Magyar Gyorsírási Emlékkönyv harmadikként ismertette a kecskeméti magyar gyorsíró kört. Tizennégy tagja közül hatan versenyírást is gyakoroltak hetenként. Több ismert nevet találtam a tagnévsorban.

Dr. Hajnóczy Iván kutatásaiból tudható: 1863-ban kezdték meg a gyorsírás tanítását a reformátusok tanintézetében. Nem kötelező tárgyként a gimnázium V. és VI. osztályában, valamint a bölcsészeti tanfolyam első és második évfolyamán oktatta Hollósy Zsigmond és Csilléry Benő, Gadels- berg-Markovits rendszere szerint. Később Németh Dániel ügyvéd állt a mozgalom élére, irányította az 1864- ben alapított gyorsíró kört.

Hazánkban az elsők között 1869- ben minősítették kötelező tárgynak a beszéd gyors rögzítésének ismereteit. Többen járatták a szaklapokat.

A helyi oktatás magas színvonalát bizonyítja, hogy Feuer László egészen

fiatalon parlamenti gyorsíró lett. Ő szerkesztette 1866-ban és a következő évben a Gyorsírási Évkönyvet. így emlékezett kecskeméti éveire: „A Gász- ner-féle gyorsírási rendszert először e sorok írója sajátította el. Nemsokára Kálniczky Gyula, barátja is megismerkedett e rendszerrel, melyet azonban mindketten elhagytak, amikor 1863- ban Markovits közrebocsátotta művét. Az 1865—-6, év kezdetén a kör ... kimondd határozatilag, hogy ezután a ref. főiskolán kívüli egyének is beléphetnek abba ... A vidéki városok között még mindig Kecskemét foglalja el az első helyet.” Néhány év alatt száz gyorsírót képeztek ki, olykor áldatlan körülmények között.

A reálgimnázium akkoriban a mostani Jókai téren, a zsandárokkal együtt kapott helyet. Több helyen tanultak, amíg az épületet bővítették, mint ezt a gyorsírászatot tanító dr. Szombathy István visszaemlékezéseiben elmondta. A negyedik osztály például az ügyvéd Páva (később Fráter, majd Úttörő) utcai, gémeskutas házában barátkozott a tudományokkal.

A már említett Feuer László mellett Bódogh János (Kecskemét, 1852 — Budapest, 1918) is sokat tett a magyar gyorsírászatért. 1913. január 25-én nagy tisztelettel írt róla a Magyar Alföld, a kecskeméti munkáslap is. Később Szegeden, majd Budapesten dolgozott, számos tankönyvet írt, érdemeket szerzett a magyar posta korszerűsítésében is. Bódogh sikerei a kecskeméti

piarista gimnáziumot is dicsérik: rendkívüli tárgyként itt tanulta az élőbeszéd pontos megörökítését lehetővé tevő ismereteket.

Kitűnő szervezőnek bizonyult dr. Hajnóczy Iván. Ő alapította 1912-ben a mindmáig legnépesebb helyi gyorsíró egyesületet, elnöknek egy volt parlamenti gyorsírót, későbbi jogtudóst, dr. Halász Zoltánt megnyerve. Munkájuk elismerésének is tekinthető, hogy 1913- ban Kecskemétre látogatott a Budapesten ülésező nemzetközi kongresz- szus.

A helyi sajtóban évente többször olvashattak az érdeklődők a magas fokon művelőknél már művészetnek minősíthető gyorsírásról az érdeklődők. Bemutatták hazánk többszörös bajnokát, a kecskeméti Boksányi Nándort, parlamenti gyorsírót, aki a hatvanashetvenes években külföldön nem növelte korábbi érdemeit.

Emlékkiadvány is őrzi az 1935. február 10-én Kecskeméten tartott országos gyorsírási propagandaülésen elhangzott előadásokat. (Értékes és érdekes adatok találhatók a Gerecze Ambrus szerkesztésében megjelent kiadványban.)

Méltó utódok növelik a kecskeméti gyorsírók jó hírét. Csodálható, ahol olyan kiváló tanároktól tanulhatják e mesterséget-művészetet, mint dr. Saskői Ernőné, dr. Kovács Hubáné, dr. Csorba Sándomé, vagy a titkámőkép- zésben is jeleskedő Lévai Jánosné? Az országosan, sőt külföldön is (el)ismert gyorsírók közül hamarjában a bajnok Lestár Éva, Fekete Erika, Dezsényi Lászlóné, Kiss Ilona neve jut eszembe.

H. N.

KÉPERNYŐ

Mackó egy

Este a Kék fény riportere egy magabiztosan válaszolgató betörő urat faggatott. A férfi, akit szemlátomást cseppet sem zavart, hogy bilincsben a keze, meggyőző hitelességgel állt egy mindenféle rácsokkal erősített, ráadásul pedig belülről elektronikus eszközökkel is őrzött családi ház előtt, miközben arról csevegett — a nagyközönség számára is érthető nyelvezettel —, mi módon hatolt be ide. Az ember, aki — ha nagyon óvatos — a bejárati ajtajára külön wert- heimet is szereltet, ámult és bámult, hogy ez a betörő úr a „különleges csavarhúzójával” pillanatok alatt kinyit mindenfajta zárat. Egy lakathoz — mondotta sokat sejtetően — elegendő csupán a zsebkendő. Megtudtuk, hogy könyvet is írt őkelme, továbbá azt, hogy vannak bizonyos technikai eszközei, melyek hollétéről nem kívánja fölvilágosítani a rendőrséget.

Aki tehát azt hitte, hogy lebukott bűnözők kizárólag tőkés importból származó krimikben szem- telenkednek a bűnüldöző szervekkel, az a saját szemével láthatta, hogy mi van.

Ez van: walkie-talkie-val fölszerelkezett banda indul kirabolni azt, akiről előzőleg kinyomozta, hogy gazdag. Gázpisztollyal tesznek harcképtelenné ellenállást tanúsítót, fegyvertárukból nem hiányzik az ideggáz.

Ez még akkor is megdöbbentő, ha az egyébként rokonszenves rendőrtiszt megnyugtatta a nézőket: mesebeszéd, hogy 50—60 méterre lehet lőni ezekkel a revolverekkel; nem lehet jó érzés kapni egy adagot tíz vagy akár három méterről se. Itt álltunk — azazhogy ültünk — tehát, teli és teli kérdésekkel, ám ezúttal válasz nem érkezett.

Pedig lett volna mit firtatni.

Amikor egy közönséges CB- rádió behozatalához is erkölcsi bizonyítványhoz kötött előzetes engedély szükséges, vajon milyen kiterjedésű lehet az az alvilág, mely

— nyilván hatósági beleegyezés nélkül — nem közönséges adóvevőket képes becsempésztetni? Pisztolyról, ideggázról, miegyébről szót se ejtsünk.

Illetve: ejtsünk csak. Nagyon is itt az ideje — a parlament hamarosan engedélyezni fogja a gázpisztolyok birtoklását. A hírekből tudjuk, vita előzi meg a döntést, az illetékes bizottság a minap nem is értett egyet a gázpisztolyok legalizálásával. Őszintén szólva, én egyetértettem a bizottsággal: ha van az embernek pisztolya, előbb- utóbb elsüti, ha meg nincs, akkor lehetősége sincs rá.

Szociológusok emberek ezreit mélyinterjúvolják meg arra a kérdésre keresvén a választ, hogy milyen is az a világ, ahol élünk. Néha nem kell beszélni senkivel, csak be- le-belenézni a tévé műsorába, hogy látva lássék: ilyen. Betörők feltűnés nélkül hívogatják egymást a kisrá- diójukon. Mackó egy hívja Mackó kettőt. Tiszta a levegő — valahogy így hangzik a forgalmazás.

Hm. Tényleg tiszta?

Ballai József

L

J