Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-14 / 167. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1988. július 14. Mihail Gorbacsov Szczecinben • Mihail Gorbacsov, az SZKF KB főtitkára és felesége, Raisza a Warski Hajógyárban tett látogatásuk alkalmával annak a hajónak a modelljével, amelyen 1986- ban Rcykjavíkban laktak a szovjet—amerikai csúcstalálkozó idején. A hajót a gyár dolgozói építették. Szerdán a déli órákban Szczecinbe érkezett Mihail Gorbacsov, akit kedden Krakkóban kezdődött vidéki útján elkísér Wojciech Jaruzelski is. A szovjet vendég először a szczecini Warski Hajógyárba látogatott, ahol részt vesz egy nagygyűlésen és vendéglátójával együtt beszédet mondott. A nagy lengyel forradalmár, Adolf Warski nevét viselő, 40 éve fennálló hajógyár túlnyomórészt szovjet megrendelésre gyárt speciális tengeri hajókat. A négy évtized alatt több mint 200 hajót adtak át a szovjet vásárlóknak. A szczeciniek ezrei üdvözölték a város utcáin a szovjet vezetőt, és így ismét csak közel egyórás késéssel kezdődhetett meg a hajógyári nagygyűlés. MAGYAR FELSZÓLALÁS BECSBEN A bécsi utótalálkozón tegnap a szocialista országok kezdeményezésére küldöttségvezetői szinten tartották meg annak a szerkesztő munkacsoportnak a megbeszélését, amelyen a 35 résztvevő állam szakértői a bécsi záródokumentumhoz az európai biztonsági és együttműködési értekezlet további utórendezvényeinek tervét dolgozzák ki. Az ülésen áttekintették a semleges és el nem kötelezett országok záródokumentum-tervezetének a rendezvényekre vonatkozó részét, amely a következő utótalálkozóig tartó 2-3 éves időszakra összesen 11 különféle utórendezvényt irányoz elő. Erdős Andre nagykövet, a magyar küldöttség vezetője elmondta: Magyarország számára elfogadható a tervezet 11 rendezvényt tartalmazó jegyzéke, mivel ezek javasolt témái kellőképpen megfelelnek korunk kívánalmainak. Rámutatott a humanitárius együttműködéssel foglalkozó moszkvai találkozó megrendezésének jelentőségére. AZERBAJDZSÁNI ÁLLÁSPONT: Karabah önállósítása, alkotmányellenes A TASZSZ hírügynökség szerdán délután számolt be a Karabah-hegyvi- déki néptanács keddi üléséről, amelyen a terület Azerbajdzsánból történő kiválása mellett döntöttek. A közlemény szerint a tanács tagjai az egyetlen elfogadható megoldásnak tartják az örmény legfelsőbb tanács június 15-ei — Karabah-hegyvidék csatlakozását támogató — határozatának végrehajtását. Egyúttal megbízták a tanács végrehajtó bizottságát, hogy járjon el a terület Karabah-hegyvidék nevének Ar- caszk Örmény Autonóm Területre történő megváltoztatása érdekében. A szovjet hírügynökség ugyanebben a hírében jelentette, hogy az azerbajdzsán parlament elnöksége kedden este alkotmány- és törvényellenesnek minősítette, majd hatályon kívül helyezte az egyoldalú karabahi döntést. Sztyepanakertben az MTI moszkvai tudósítójának a helyszínről kapott értesülései szerint a néptanács ülése után sem változott a helyzet, a mezőgazda- sági üzemek kivételével mindenütt sztrájkolnak a dolgozók. A közlés szerint a tegnap délutáni órákig nem került sor tüntetésekre és gyűlésekre Sztyepanakertben. ROMÁNIA A társadalom „egységesítése” A román hirügynökség tegnap „Folyamatban a román társadalom egységesítése” címmel ismertette azokat a terveket, amelyek értelmében az évezred végéig 558 agráripari központot hoznak létre Romániában. Az ismertetés szerint az intézkedések célja az, hogy a mezőgazdaság iparosításával hozzájáruljanak a román társadalom egységesítéséhez (homogenizálásához). E cél érdekében 2000-ig három szakaszban 558 agráripari központot hoznak létre, ezek mindegyikéhez három-három lakótelepülés tartozik majd. A tervek szerint az első szakasz 1990- ben, a második 1995-ben, a harmadik pedig 2000-ben ér majd véget. A jelenlegi ötéves terv (1986—1990) feladata az agráripari központok létrehozásához szükséges szervező- és előkészítő munka elvégzése. 1995-ig befejeződnek az agráripari központok körvonalainak kialakítása, 2000-re pedig a központok és a hozzájuk tartozó lakótelepek felépítése. A hírügynökségi jelentés érvelése szerint a termelőerőknek az ország területén való racionális elosztása és az egy főre jutó termelés növekedése teremti meg a feltételeket ahhoz, hogy Románia minden állampolgára, nemzetiségére való tekintet nélkül, azonos jogokat élvezzen. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülése (Folytatás az 1. oldalról.) ezért sok vitának és konfliktusnak nézünk elébe. Ezért hatványozott fontosságú, hogy a pártban, társadalmunk vezető erejében konszenzus támogassa a gazdaságpolitikai célokat, a társadalom egészében azonban a cselekvőképességhez szükséges mérvadó többség támogatásának elnyerése lehet a reális cél. A párton belüli konszenzus azonban nem biztosítható a korábbi módon és eszközökkel. Ezért javítani kell a döntések előkészítését, érlelését munkabizottságok működésével és a párttagság széles körű bevonásával. Csak tartalmas viták, esetleg termékenyítő új szempontok és a megvalósítás sokszínűsége biztosíthatják együttesen a tényleges egyetértést a párton belül. VITA AZ ELŐTERJESZTÉS FELETT A felszólalók a radikálisabb „A” tervet támogatták Az írásos előterjesztéshez, illetve Németh Miklós szóbeli kiegészítőjéhez Krasznai Lajos, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának első titkára, Horváth István belügyminiszter és Judik István, a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld- .gáztermelő Vállalat szegedi üzemének termelőmestere tett fel kérdéseket. A Központi Bizottság titkára — válaszát témakörönként csoportosítva — előbb a fizetési mérleget csorbító tényekről szólt. Elmondotta, hogy csupán a világútlevél bevezetése miatt az utazási célú valutakiadásaink jó 350 százalékkal, legkevesebb 100 millió dollárral növekedtek. Emelkedtek külföldi hiteleink kamatkiadásai, s végül rontották a fizetési mérleg egyenlegét az áru- és pénzmozgások jelentős eltérései is. Németh Miklós szükségesnek tartotta hozzáfűzni: az esztendő első öt hónapjában nem volt cserearány-veszteség a magyar népgazdaságnak a nem rubel elszámolású piacokon, ez azonban egyedi konjunkturális tényezőkkel, például az alumínium vagy a kohászati termékek növekvő árával függ össze. Mindenesetre van rá remény, hogy a tervezett 500 milliós fizetésimér- leg-hiányt ebben az évben ne lépjük túl. Egy másik kérdéskör kapcsán a Központi Bizottság titkára kifejtette: a külföldi működőtőke beáramlásával gazdaságunk nem válik sebezhetőbbé, sőt, a „nyitás a világra” erősíti az összekötő szálakat a munkamegosztásban, a kooperációs kapcsolatokban. Németh Miklós úgy vélte: nem irreális cél a külső és belső pénzügyi egyensúlyhiány egyszerre való csökkentése, viszont nagyon lényeges feltételek megléte esetén tartotta csak lehetségesnek a szigorú importgazdálkodás felváltását egy liberalizáltabb importgazdálkodással. Ilyen például egy reálisabb árfolyam, amely „kiüti” a nem hatékony importot, a gazdaságtalan tevékenységet, ám, ha ez nem következik be, a gazdaságirányítási gyakorlatban markánsabb marad a szigorú importgazdálkodás szerepe. A Központi Bizottság titkára kitért arra is, hogy — kölcsönösen elfogadható megoldásokat találva át kell gondolni a KGST-kapcsolatok rendszerét. Aláhúzta: a jelenlegi feltétel- rendszerben és gazdaságirányítási gyakorlatban a KGST mechanizmusának súlyos fogyatékosságai vannak, napirendre kell tehát tűzni a KGST reformját. Ez, a reform irányának megjelölése — az áru-pénzviszonyok, a hitel szerepének növelése, a részleges vagy teljes konvertibilitás célul tűzése stb. - volt egyébként a legutóbbi, prágai tanácskozás egyik központi témája. Nem könnyű kérdéskör ez, a döntés még várat magára. A Központi Bizottság tagjai a vitában a legnagyobb figyelmet az előadói beszédben felvázolt két fejlesztési iránynak szentelték. Valamennyi felszólaló az „A” változatot támogatta, kiemelve, hogy ez felel meg annak az elképzelésnek, amely a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet javítását, az egész gazdálkodásunkban a radikális fordulat elérését célozza. A felszólalók aláhúzták, hogy ez a változat további gazdasági nehézségeket, társadalmi feszültségeket teremt, de ezzel együtt az egyetlen célravezető alternatíva a stabilizáció és a kibontakozás célkitűzéseinek elérésére. Berend T. Iván rámutatott, hogy a radikális változások elhatározásával sokéves késésben vagyunk, Perényi János pedig azt hangsúlyozta, hogy az ilyen súlyú döntések meghozatalához valósághű helyzetelemzés, politikai szándék és akarat szükséges. A vitában sok szó esett arról, mi akadályozta eddig a gazdaságban elengedhetetlen fordulatot. A legtöbben a szerkezetváltás elmaradásában, a különböző területeken megvalósított, de nem hatásos visszafejlesztésekben és — mint Juscsák György mondotta — a bátortalan és hibás intézkedésekben, az alsó és középszinten a kívánatosnál lassúbb személyi változásokban jelölték meg az okokat. A további tennivalókat illetően szinte valamennyi felszólaló érintette valamilyen formában a termelési szerkezet megjavításának elsőrendű fontosságát. Beck Tamás ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a jobb struktúra nem pusztán és nem elsősorban a termelés egyik-másik részének leállításával érhető el, hanem sokkal inkább a műszaki színvonal, a gazdálkodás színvonalának növelésével, s az állami támogatásnak ezt kell szolgálnia. Tétényi Pál a korszerű technikára épülő szerkezet- váltás szükségességét emelte ki, s gbből a szempontból aggodalommal szólt a hazai infrastruktúra elmaradásáról, és szorgalmazta az ország szellemi potenciáljának további erősítését. Dudla József abban látta a továbblépés egyik lehetőségét, hogy a vállalatok egyre jobban a piaci követelmények szerint működjenek, és sikerüljön hatékonyan működtetni a szocialista köztulajdont. Mindezek érdekében javasolta, hogy készüljön a Borsod-Abaúj megye sajátosságait figyelembe vevő sajátos szabályozási és fejlesztési elképzelés. An- talóczy Albert a szerkezetváltás megvalósításához új szemlélettel és mechanizmussal működő irányítást tartott szükségesnek. Perényi János korszerű és rugalmas, tartalmában is megújuló szakoktatásban látta a szerkezetváltás egyik feltételét. A vitában többen szóltak az importgazdálkodás liberalizálásának szükségességéről, amely nemcsak a behozatal ésszerűsítését jelentené, hanem — miként Beck Tamás kifejtette elősegítené az exporttermelést, a termelőberendezések fejlesztését, a gazdaság termelőképességének növelését, és gyártmányai minőségének javítását. Ezzel összefüggésben rámutatott a külkereskedelmi forgalom fejlesztésének olyan lehetőségeire, mint a tranzit-kereskedelem, és az ország földrajzi elhelyezkedéséhez igazodó transzfer-szerep növelése, az idegenforgalom szolgáltatásainak minőségi és mennyiségi fejlesztése, a feldolgozóipar kivitelének növelése. Szólt arról is, hogy a devizagazdálkodásban a vállalatoknak nagyobb önállóságot kell biztosítani. A külgazdaság témáit érintve szóltak arról, hogy hatásosabb intézkedéseket kell tenni a külföldi működő tőke behozatalára. Somogyi László az építőipar tapasztalatai alapján felvázolta e cél elérését nehezítő objektív és szubjektív okokat. Szorgalmazta, hogy a működő tőke behozatalával kapcsolatos elképzelések megvalósítása kapjon prioritást a hitelek és az állami támogatások megítélésében, teremtsék meg a külföldi vegyesvállalatok munkájához szükséges hazai infrastruktúrát, valamint azt a szakembergárdát és szabályozási rendet, amely kedvez e vállalatok működésének. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország és a Közös Piac most bővülő kapcsolata csak akkor lesz számunkra hasznos, ha vállalataink már most számításba veszik a közös piaci országokban 1992-ben életbe lépő exportszabványokat, követelményeket. A Központi Bizottság tagjai közül többen foglalkoztak a radikális gazdasági fordulat kiszámítható gazdasági, politikai és társadalmi feszültségeivel. Ilyenek az átmeneti termeléskiesés, az infláció, a munkanélküliség, az életszínvonal-csökkenés. Hangot adtak azonban azon meggyőződésüknek, hogy ezeket a feszültségeket vállalni kell a további kibontakozás érdekében. Berend T. Iván úgy vélte, hogy a kis- és magántevékenység támogatásával, valamint az állami költségvetés eddiginél is takarékosabb felhasználásával csökkenthetők ezek a feszültségek. Ho- ós János a továbbfejlesztés egész stratégiájának kialakítását szorgalmazta, s ezen belül új külső piacok feltárását és azokon jelenlétünk bővítését, az egész támogatáspolitika céltudatos átalakítását, a döntési és érdekegyeztetési mechanizmus korszerűsítését tartotta szükségesnek. Vajda György az emberi tényezők szerepét emelte ki, mert úgy vélte, hogy ebben rendkívül nagyok a tartalékok. Sokan olyan szociálpolitikát, „szociális védernyőt” szorgalmaztak, amely koncepcióváltásban, több költségvetési forrásban egyaránt megmutatkozik. A vitában szóba került — elsősorban Juscsák György felszólalásában —, hogy a politikai intézményrendszer reformja a radikális gazdasági változások megvalósításának fontos feltétele, amihez programot adott az országos pártértekezlet. A délutáni vitában további vélemények hangzottak el az „A” és a „B” változatról. Ezúttal is többen az „A” változatot tartották a további tervező- munka reális irányának. Maróthy László kiemelte, hogy az „A” változat valójában nem 1989-re, hanem hosz- szabb időre szabhatja meg a feladatokat. Katona Béla felhívta a figyelmet arra, hogy e munka kapcsán a tervezők' elsősorban az átfogó koncepció kidolgozására törekedjenek, s ne vesszenek el a részletekben. Szlamenicky István szükségesnek tartotta, hogy az „A” változat kidolgozásánál a gazdasági és a társadalmi eszközök egységes alkalmazását vegyék tervbe. Bartha Ferenc a külső feltételek szemszögéből vizsgálta az „A” változatot és úgy vélte, hogy e tekintetben annak megvalósítása ma kétségeket támaszt. Berecz Frigyes szerint a reális irányvonal az „A” és a „B” változat variációja lesz. Ennek kialakításánál az alapvető stratégiai célokból kell kiindulni, s ezekhez igazítani a rövid- és középtávú terveket. Nagy Sándor úgy vélte, hogy jelenleg — minthogy az idei gazdasági folyamatok teljes egészükben még nem láthatók és a hosszabb távú elgondolások sem készek — nem lenne célszerű egyik változat mellett sem dönteni. Hasonlóképpen vélekedett Kovács László is. A délutáni vitában nagy súlyt kaptak a szerkezetváltás kérdéséi. Katona Béla kiemelte, hogy ennek érdekében növelni kell az ipar hatékonyságát, és szem előtt kell tartani a Szovjetunióban, a többi szocialista országban, a Közös Piac országaiban lezajló változásokból adódó lehetőségeinket. Berecz Frigyes javasolta, hogy a vállalatok kapjanak nagyobb szerepet a szocialista export-import ügyletek bonyolításában. Köveskúti Lajos az ipari szövetkezetek munkájáról és terveiről szólva kiemelte azoknak a beruházásoknak a szükségességét, amelyek hozzásegíthetik a termelőket* a hatékonyabb, jobb minőségű és a szerkezet- váltást is segítő munkához. A gazdasági fejlődés, a szerkezetváltás energiaszükségleteiről szólva Kovács László részletesen vázolta a bányászat helyzetét. Rámutatott a korábbi döntések következményeire és felhívta a figyelmet arra, hogy a bányászat egyes területein ma is nagyfokú bizonytalanság tapasztalható. Szükségesnek tartotta, hogy egy tudományosan megalapozott energiagazdálkodási távlati program készüljön, s ezen az alapon megnyugtatóan rendezzék a bányászat és az áldozatos munkát végző bányászok helyzetét. A vitában szóba kerültek hazai és nemzetközi pénzügyeink is. Fodorné Birgés Katalin úgy vélte, hogy a Központi Bizottság elé terjesztett változatok valójában pénzügypolitikai koncepciók, és nem valódi fejlődési irányvonalak. Bartha Ferenc rámutatott, hogy elengedhetetlen a pénzügyi rendszer korszerűsítése, s ezen a téren a döntési rendszer továbbfejlesztése. Kiemelte, hogy a pénzügyi intézkedések csak akkor eredményesek, ha a vállalatok gazdálkodását a kívánatos irányban befolyásolják, s növelik versenyképességüket. A hozzászólók közül többen foglalkoztak az elosztás, a jövedelem, a bérek kérdéseivel, különböző szociális problémákkal. Nagy Sándor a három fő „jövedelemtulajdonos” — a lakosság, a költségvetés és a vállalatok — közötti arányos közteherviselésről szólva rámutatott, hogy miközben a reáljövedelmekre, a reálkeresetekre vonatkozó elgondolások nagyjából- egészében a tervezettnek megfelelően alakulnak, addig a beruházások meghaladják a tervezettet, s a költségvetés is nagyobb hiánnyal küzd a számítottnál. O is és mások a délelőtti vitában Tétényi Pál, a Hoós János, Berend T. Iván, délután Gáspár Antalné, Szlamenicky István, Fodorné Birgés Katalin — nagy nyomatékkai szóltak arról, milyen módon lehetne enyhíteni azokat a terheket, amelyek a különböző fejlesztési elképzelések elkerülhetetlen következményeként a lakosságra hárulnak. Többen szorgalmazták az infláció korlátok között tartását, a munkanélküliség terheit csökkentő intézményes eszközrendszer, szociálpolitikai koncepció kidolgozását, a bérreform előkészítését, valamint a dolgozók érdekeltségének növelését teljesítményük fokozásában. Mindezen intézkedések lehetséges anyagi forrásaként említette Nagy Sándor a beruházási költségek csökkentését, a vállalati tartalékok kiaknázását, a költségvetési kiadások mérséklését, a nem gazdaságos termelői és kereskedelmi kapcsolatok fokozatos leépítését. Fodorné Birgés Katalin úgy vélte, hogy a bérrendszer kötöttségeinek feloldásával és az infrastruktúra fejlesztésével lehetne csökkenteni a lakossági terheket. A Központi Bizottság tagjai nagy súllyal foglalkoztak a gazdasági tervek, reformok politikai, társadalmi és ideológiai hatásával, kísérőjelenségeivel is. Maróthy László kedvező feltételként említette, hogy az országos értekezlet után nőtt a párt döntésképessége, kedvezőtlen viszont, hogy nem alakult még ki a fordulatot segítő termeléspolitika, s nem eléggé érezhető ebben az irányban a piaci hatás sem. Szlamenicky István azt húzta alá, hogy a lakosság annál következetesebben áll majd ki a reális tervek, programok mellett, minél jobban ismeri a valóságot, minél jobban érti a jövőt érintő elképzeléseket. Ördögh Szilveszter is a politika őszinteségét, a bizalom növelését, a szakismeret terjesztését, s mindezekkel együtt a dolgozó, alkotó, áldozatokat és terheket vállaló ember megbecsülését tekintette fejlődésünk leggazdagabb forrásának. Maróthy László felszólalásában tájékoztatta a Központi Bizottságot a bős-nagymarosi erőmű építésének jelentőségéről az energiagazdálkodás, a hajózás, az árvíz és környezetvédelem szempontjából. Ezután a elnöklő Berecz János berekesztette a vitát, amelyben eddig huszonegyen szólaltak fel. A Központi Bizottság ülése csütörtökön a népgazdaság fejlődésének év eleji tapasztalatairól készült előterjesztés, illetve a jövő évi fejlődés irányaira kidolgozott javaslat, valamint a szóbeli kiegészítés vitájával folytatódik. Kajszibemutató (Folytatás az I. oldalról.) Újságírók a vízlépcsőnél ja — munkásságával bizonyította, hogy nemesíthetők fagytűrő fajták. Termésbiztonságban és mennyiségben kimagaslóak, elérhető velük a tíz tonna feletti hektáronkénti átlaghozam, azonban élvezeti értékben még nem érik utol a közkedvelt Gönci magyar kajszit. Viszont kiválók lékészítésre és befőttnek. Vázolta dr. Kosa Antal a Magyar —Szovjet Barátság Tsz tervét, amely szerint megfelelő arányban élelmiszer- ipari alapanyag előállítására kajszitelepítést kezdeményeznek, szakcsoporti formában. Felsorolta azokat a ma még számokkal jelzett fajtákat, illetve fajtajelölteket, amelyek telepítését javasolja, közöttük említve az Mk—153-ast. Nyújtó Ferenc az utóbbi húsz esztendőben végzett nemesítői munkájáról beszélt, amelynek egyik eredménye az „abszolút fagytűrő” fajtasor. A július 10. után érő fajták telepítését javasolta a- fajtajelöltek közül, felhívta a figyelmet — és színes dián is bemutatta — a H—6/42, 2/43 és a 36/26 jelűekre. Harsányt József, a Gyümölcs és Dísznövény Kutató Fejlesztő Vállalat osztályvezetője helvéciai kísérletei alapján a VS 27/1 csehszlovák, az amerikai Gold- eot és az Early Bee, valamint az 1553/54 jelűt ajánlotta még alföldi telepítésre. A szövetkezet kajsziültetvényében Virág Lajos kertészeti főágazatvezető- helyettes ismertette meg a szakemberekkel azokat a fajtákat, amelyek a kísérleti és üzemi ültetvényekben a legjobban szerepeltek. A jól szervezett bemutatón még a kajsziválogatás, -csomagolás géprendszerét is megnézhették az érdeklődők, valamint a Kecskeméti Agroker Vállalatnak a napokban beszerzett kistraktórait és munkaeszkö-. zeit, amelyeket különféle ültetvényekben jól használhatnak nagyüzemek és háztáji gazdaságok. Bemutattak még ribizliszedő gépet és szárzúzó-sorközművelő eszközt is. Cs. I. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumnak azok a szakemberei, akik a Bős—Nagymarosi V ízlépesőrendszer nagyberuházását irányítják, szerdán az építkezés helyszínén egész napon át az újságírók rendelkezésére álltak. A tervek szerint a bősi vízerőmű első turbinája 1990 közepén, a nagymarosi első gépegysége pedig 1992 áprilisában kezdi meg az energiatermelést. A vízlépcsőrendszer 1993-ban éri el maximális teljesítményét. Az építkezés teljes befejezését 1994-re tervezik. A nagyberuházásnak azok a költségei, amelyek bennünket terhelnek, az 1986—87. évi árakon számolva 54 milliárd forintot tesznek ki. Gazdaságos- sági számítások szerint a vízlépcső- rendszer energetikai része nem kerül többe, mint amennyibe egy hasonló teljesítményű hőerőmű kerülne. A vízerőművek azonban káros kibocsátással nem szennyezik a környezetet, élettartamuk pedig 3—4-szerese a hőerőművekének. Szóba került a tájékoztatón, hogy mi lenne, ha a beruházásokat részben vagy egészében abbahagynák és az eredeti állapotot állítanák vissza a munkaterületeken. A számítások szerint ha a nagymarosi vízlépcső nem épülne meg, akkor az erőmű teljesítőképessége 440 megawatt helyett mindössze 200 megawatt lenne. A megkezdett munkák leállítása 5,6 milliárd forintot igényelne, s ez az összeg 10—11 milliárd lenne, ha a teljes beruházást leállítanák. A témára a Petőfi Népe tudósítója, aki a helyszínen járt, á napokban visz- szatér.
