Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-13 / 166. szám

1988. július 13. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT EGYSÉG ÉS KÉTSÉG Milyen a víziélet Baján? Vízivárosi „törvényszerűség”: min­denki ért a horgászathoz, a halászléfő­zéshez és már gyermekkorban megta­nul közlekedni a folyón. Mindez alap lehet akár a versenycsoporthoz is. Ép­pen ezért nincs könnyű helyzetben Fa­ludi György (41 éves), a Bajai Sparta- cus-Vízügy SC kajak-kenu szakosztá­lyának elnöke, mert sokkal nagyobb az érdeklődés a sportág iránt Baján, mint a lehetőség.-— A négy felnőtt versenyzőnk mel­lett több mint 70 az utánpótláskorú — mondta Faludi György, majd foly­tatta: — A diákoknak 13 éves kortól naponta két edzésük van, az első már reggel a tanítás előtt. Két edzőnk van: Polenszky Géza és Kaiser János. Tu­dom, Baján ezzel nem mondok újat, de tény, hogy sokkal többen szándékoz­nak hozzánk jönni, mint amennyi ha­jónk van. — Pedig a városban — látszólag — rengeteg a kajak, közüleleknél és ma­gánkézben egyaránt . . . — No igen, de teljesen más a vasár­nap délutáni lapátolgatás — ami tulaj­donképpen hasznos tömegsport —, mint a klasszikus versenysport. Tavaly kaptunk 4 egyes kenut, egy-egy kettes és egyes kajakot. Ezek jó minőségűek, de 20 ezer forint alatt nem lehet meg­úszni a vásárlást darabonként. Van még 15 hajónk, ezek életkorukat te­kintve nem kiskorúak, ezért csak edzésre alkalmasak.-— Az olimpia évében vagyunk és a hagyományainkat tekintve, aki nálunk hazai dobogóra feláll, az már joggal szá­míthat pontszerzésre a nemzetközi me­zőnyben. Mi a helyzet a bajai élsport­ban? Ma már az élsport egészségügyi szempontból sok veszélyt hordoz ma­gában, ezt kár is lenne tagadni — vette át a szót Polenszky Géza, aki már 14 éve neveli sikeresen a bajai kajakos-, kenus-palántákat. — Ezért mi nem mindenáron hajszoljuk a sikereket. Ez nekem egyben a szakmai hitvallásom is! A szakosztályunk „B” kategóriás minősítésű. Tudni kell: aki az élvonal­ba akar kerülni, annak rengeteget kell edzenie. Nagyon magasak a követel­mények, s ezt kevesen vállalják. A fel­nőtteknél Gáti Józsefnek a kenuzóknál megvan az I. osztályú minősítése, ő „húzóversenyző” Baján, tőle sokat vá­runk ebben az évben. Feltétlen kieme­lem Krékity Jánost, aki teljesen amatőr — a szó nemes értelmében. A napi munkája után, a fiaival kenuzik, maga vette a hajóját és ráadásul kiváló párja a kettes egységben Gátinak. Különben Kaiser Jancsi kollégám kezében kima­gasló képességű utánpótlás cseperedik fel, tőlük jövőre figyelemre méltó ered­mény várható, orsz.ágos szinten. — Hogyan látják a kajak-kenu jövő­jét Baján? — Tudomásul kell venni, hogy a vonzáskörzetben nincs állóvíz — vála­szolt Faludi György szakosztályelnök. — A Sugovica kanyargós, tehát ver­senyrendezés és egyáltalán versenypá­lya nélkül készülünk. Mi egy kisműhely vagyunk, s itt nem sorozatgyártás fo­lyik, mint például a nagy fővárosi klu­bokban: az FTC-ben, a Csepelben. Az MLSZ elnökségi döntés—Mezey György (46) felkérése szövetségi kapi­tánynak — megszületése után az MTI munkatársa beszélgetett Egervári Sán­dorral, aki 1983-tól 1986-ig a jelenleg szabadságát vidéken töltő Mezey György segítőjeként dolgozott a váloga­tottnál. A kérdés úgy szólt: vállalna-e most is hasonló szerepkört? — Nagy örömmel, de persze ehhez az kell, hogy valóban Mezey legyen a szö­vetségi kapitány, azaz elfogadja a felké­Hozzáteszem: Baja földrajzi adottsága páratlan, ehhez képest alacsony a vízi­kultúra színvonala. Pótolhatatlan mu­lasztásaink vannak, mert a lehetőségek az ölünkbe hullottak a természet aján­dékaként, s ezt (sem) használjuk ki. — Baján a vízisportokban, a turiz­musban, az oktatásban nincs egység és összefogás — vette át a szót Polenszky Géza. — Sajnos nem sikerült maradék­talanul kialakítani a víziúttörők városi bázisát. Csupán néhány lelkes sport­emberen múlott, múlik, hogy önszerve­ző kisközösségekben folyamatos a vízi­élet szabályaira nevelés. Az úszás, eve­zés, a táborozás, a horgászat és a halá­szat, a növény- és madárvilág ismerete a vonzerő ezekben a csoportokban, amelyek télen-nyáron járják a Dunát és árterét. Ok már ezt az egészséges szem­léletet és életvitelt tovább viszik. Ez nagyon helyes és országosan is ritka. Csakhát, Baja lehetőségiben ennél jó­val több van. Itt főleg az üzleti-vállal­kozói szellem hiányát látom, különben nem csupán ebben az évben ismerték volna fel, hogy vízibiciklik is kellenek a Sugovicára ... Kovács Zoltán rést — mondta Egervári Sándor. — Nem tagadom, kuvaiti tartózkodásunk alatt mindenről értesültünk, ami a ma­gyar labdarúgásban lezajlott, így arról is, hogy az utóbbi időben a hazai váloga­tott mérkőzéseken a közönség Mezey nevét kórusban kiabálta, szinte vissza­követelve a kapitányi tisztségbe. Mezey és Egervári az 1986-os mexi­kói Mundial után szerződött Kuvaitba, ahol egy évig az arab ország válogatott­ját irányították — ugyanolyan munka- megosztásban, mint korábban itthon. Egy év után a Yarmouk klubcsapatánál dolgoztak, Mezey az együttes edzője volt, Egervári az utánpótlás-szakágat vezette. A Yarmouk a bajnokságban a 7. helyen végzett. Á^Petőfí Népe4otótanácsadója Egervári szívesen dolgozna Mezey segítőjeként HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK a BÚVÁRSPORT A Dunaújvárosban rendezett orszá­gos felnőtt könnyűbúvár uszonyos és búvárúszó-bajnokság a kecskeméti ÉBKM Vízmű búvárúszóinak nem ho­zott érmes helyezést, de a 4 fiú és 2 leányból álló, még ifjúsági korú csapat így is több jó helyezést ért el. A 200 m női uszonyos úszásban Czagány Beat­rix éremesélyes volt, de az egyébként már rutinosnak számitó kecskeméti lány idegileg nem bírta a terhelést és a rajtnál hibázott, így kizárták. Eredmények: LÁNYOK: 100 m uszonyos úszás: 6. Czagány B. 49,68. FIÚK: 100 m uszonyos u.: 6. Góbor 45,83; 200 m uszonyos u.: 6. Góbor 1:41,69; 400 m uszonyos u.: 6. Góbor 3:39,11. 4 x 100 m uszonyos váltó: 6. MHSZ ÉBKM Vízmű (Sáfár, Góbor, Hasur, S. Juhász) 3:07,40; 4 x 200 m uszonyos váltó: 5. MHSZ ÉBKM Vízmű (Sáfár, Góbor, Hasur, S. Juhász) 7,02,78. CSELGÁNCS Debrecen város bajnokságán, egy­ben felnőtt I. o. rangsorversenyen sze­repeltek az elmúlt hétvégén a KSC csel- gáncsozói. Eredmények: 71 kg: 1. Deák (KSC). Deák a rivális Nagy Ernőt már az első mérkőzésén legyőzte. A Honvéd versenyzője később a vigaszágon ki­harcolta a 3. helyet. 86 kg: 3. Gyulai (KSC). * A magyar cselgáncsválogatott Tatán az edzőtáborban kezdte meg az olim­piai felkészülést. A 14 fős keretből 7 versenyző utazik majd az olimpiára. Kecskemétről Deák, Zsoldos és E. Ko­vács vesz részt a felkészülésben. Mivel az olimpiai csapat a 78 kg és a ne­hézsúly kivételével valójában már kia­lakult, Deák és E. Kovács csak akkor kaphat igazán lehetőséget, ha az első­számú jelölt sérülés vagy betegség mi­att kiesik. A 78 kg-ban a kecskeméti Zsoldos és Németh (Bp. Spartacus), valamint a nehézsúlyban Dubovszki és Tolnai között az elkövetkező hetek ha­zai és nemzetközi versenyei után dől el a válogatottság. Az első ilyen próba a július 23-án Kecskeméten sorrakerülő MNK lesz. Zsoldos — aki legutóbb a világbajnok Adams ellen végig vezetett 3 pontos akcióval és csak a befejezés előtt 10 másodperccel egy sikertelen akció után vesztett — a továbbiakban még a Balaton Kupán és a lengyel nem­zetközi bajnokságon bizonyíthatja te­hetségét és kiharcolhatja a repülője­gyet. LÖVÉSZET Budapesten az országos felnőtt és ifjúsági lövészbajnokSágon a kecske­méti MHSZ Kiskunsági Erdész LK versenyzői több jó eredményt értek el. Ezek közül néhányat a lapunk hétfői sportoldalán már közöltünk. A továb­bi kecskeméti helyezések: IFJÚSÁGIAK: Kispuska 60 lövés fekvő. Lányok: 5. Nagy K. 580 körrel. Légpuska 40 lövés. Lányok: 5. Nagy K. 383 körrel. Fiúk: Gyorstüzelő pisz­toly: 2. Kapás Zsolt 568 körrel. FELNŐTTEK: Férfiak: Légpisz- tolycsapat: 3. MHSZ Kiskunsági Er­dész LK (Szabó L., Kovács G., Moncz) 1708 körrel. Kisöblű sportpuska 40 lövés, álló, csapatverseny: 6. MHSZ Kiskunsági Erdész LK 1083 körrel. Az MHSZ Kiskunsági Erdész LK csapatából Németh az eredménye alap­ján tagja lett az IBV-csapatnak és au­gusztus hónapban Minszkben részt vesz a nagy nemzetközi versenyen. ÚSZÁS _______ A KVSC úszói az elmúlt hétvégén Jugoszláviában, Növi Sadon vettek részt nemzetközi korosztályos úszóver­senyen. Eredményeik: 1974-es születé­sűek: Fiúk: 100 m gyorsúszás. 1. Bog­nár 1:00,5, 100 m mellúszás 3. Kovács Gy. 1:17,42, 100 m hátúszás 1. Meny­hárt 1:08,70, 100 m pillangóúszás 1. Bognár 1:07,67, 3. Menyhárt 1:09,0. Lányok: 100 m gyorsúszás 3. Saskői A. 1:07,88, 100 m hátúszás 1. Saskői A. 1:17,20, 100 m pillangóúszás 1. Saskői A. 1:19,77. 1972-es születésűek: Fiúk: 100 m gyorsúszás 3. Benke Cs. 59,20, 100 m mellúszás 3. Benke Cs. 1:20,52, 100 m hátúszás 1. Bállá 1:04,00, 2. Danyi 1:07,02 100 m pillangóúszás 1. Bállá 1:03,50, 2. Benke 1:04,65, 4. Danyi 1:05,65, 200 m vegyesúszás 1. Bállá 2:21,43, 2. Danyi 2:25,24, 4. Benke 2:34,54. □ ASZTALITENISZ Bács-Kiskun megye 1987—88. évi férfi asztalitenisz csapatbajnokságának végeredménye: 1. Kkfházi ^Lenin Tsz SK 2. Kecskeméti Tejüzem 3. Lajosmizse 4. Tiszakécske 5. Kiskőrös 6. Kerekegyh. 7. Kalocsa II. 8. Kecel 9. Érsekcsanád 20 10. Soltv. II. 20 11. Kiskunm. 20 12. K. Spartacus II. 20 17 2 1 224—96 36 2 4 8 6 10 13 13 12 17 '18 225—95 181—130 192—128 199-121 162—158 136—184 136—184 113-207 90-230 102—218 35 29 27 27 18 13 12 11* 4* 4 visszalépett Megjegyzés: Az Érsekcsanád csapatától 3, a Solt- vadkert II. csapatától I büntetőpontot vontak le. Ej labdarúgás A megyei H. osztályú labda rüg o hajnak súg vég eredménye, északi csapon: 1. Csengőd 30 21 5 4 75—28 47 2. Kerekegyh. 30 18 9 3 81-34 45 3. H. Mezofi 30 19 5 6 67—35 43 4. Jakabszállás 30 14 7 9 45—40 35 5. Hetényegyh. 30 6. H. Gábor 12 9 9 47—37 33 A. SE 30 13 7 10 45-50 33 7. Műszaki F. 30 12 8 10 64—52 32 8. Tiszaalpár 30 íi 10 9 61 70 32 9. Kunszentm. 30 13 4 13 55—50 30 10. Tass 30 9 7 14 43—58 25 11. Harkaköt. 12. Kkhalasi 30 10 4 16 52—71 24 Spartacus 30 8 7 15 40 69 23 13. Akasztó 30 7 8 15 36-53 22 14. Jászszentl. 30 7 6 17 47—69 40 6Í 20 15. Lakitelek 30 5 8 17 18 16. Orgovány 30 5 8 17 28 49 18 A félbeszakadt Harkakötöny- Csengőd mérkő­zést a fegyelmi bizottság 3—0 gólkülönbséggel a Csengőd javára igazolta. Ifjúságiak végeredménye 1. Kecskeméti SC 11. 28 23 1 4 76-22 47 2. Hetényegyh. 28 18 6 4 77—39 42 3. Orgovány 28 19 2 7 61 34 40 4. Kunszentm. 28 16 4 8 82—40 36 5. Csengőd 28 14 6 8 79—40 34 6. Tiszaalpár 28 14 5 9 81—54 33 7. Tass 28 13 3 12 84—57 29 8. Kerekegyh. 9. Lakitelek 28 13 2 13 72—45 28 28 11 3 14 58—62 25 10. Akasztó 28 7 8 13 49 94 22 11. Jakabszállás 28 9 3 16 59—91 21 12. Jászszentl. 28 7 4 17 47—69 18 13. Fülöpszáll. 14. Kh. 28 6 6 16 29—75 18 Spartacus 15. Harkaköt. 28 28 6 4 2 5 20 19 41—88 38—123 14 13 Kecskemét város körzeti labdarúgó-bajnokságá■ nak végeredménye 1. Izsák II. 12 10 _ 2 32—15 20 2. Szalkszentm. 12 7 — 5 29—22 16 3. Ladánybene 12 7 — 5 29—22 14 4. Páhi 12 4 3 5 32-28 11 5. Kunbaracs 12 4 3 5 18—27 11 6. Fülöpháza 12 5 — 7 26-33 10 7. Kunpeszér 12 — 2 10 16—45 2 Megjegyzés: Az Izsák II. csapatának eredmenye csak a bajnoki küzdelembe számít. A megyei II. osztályba a 2. helye­zett Szalkszentmártoncsapatajutott fel. A totó 29. heti július 16—17-ei szelvényén az Intertotó Kupa záró mérkőzései találha­tók. Ma (13-án) az utolsó előtti fordulókra kerül sor. 1. Den Haag (holland)—Malmö (svéd). In­tertotó Kupa, I. csoport. A Malmö a leg­utóbbi két mérkőzését megnyerte és ha a hátralévő kettőn is győz — mindkétszer hol­land csapat ellen játszik —, kupagyőztes lesz. Tippünk: X, 2. 2. Karl-Marx-Stadt (NDK-beli)—Hanno­ver (NSZK-beli). Intertotó Kupa, I. csoport. Már nem lehetnek elsők. Tippünk: X, 1. 3. IFK Göteborg (svéd)—Olomouc (cseh­szlovák). Intertotó Kupa, II. csoport. A Gö­teborg Csehszlovákiában is győzött az Olo­mouc ellen. Ha Svájcban nem szenved vere­séget az utolsó a mérkőzésen, megszerezheti a kupát. Tippünk: 1. 4. Aarau (svájci)—Szlávia Szófia (bolgár). Intertotó Kupa, II. csoport. A svájci csapat otthonában játssza a két utolsó fordulót, míg ellenfeleinek egyszer utazniuk is kell, kivéve a bolgár csapatot, mely kétszer lép idegen­ben pályára. Tippünk: X, 1. 5. Chemie Halle (NDK-beli)—Bánik Ost­rava (csehszlovák). Intertotó Kupa, III. cso­port. A Halle még hazai pályán nem nyert a kupában, egyetlen győzelmét a dán Bröndby otthonában aratta vasárnap. Az Ostrava elő­nye egy pont, de ebben a csoportban még három csapat esélyes az első helyre. Tippünk: 1. 6. Vejle (dán)—Cheb (csehszlovák). Inter- totó Kupa IV. csoport. A Vejle rákapcsolt és három pontot szerzett két mérkőzésen, így esélyessé lépett elő. A csoportban mind a négy együttesnek egyenlőek az esélyei a vég­ső sikerre. Tippünk: X, I. 7. Vienna (osztrák)—Tatabánya (magyar). Intertotó Kupa, IV. csoprt. A Bányász hazai pályán nem bírt az osztrák csapattal (2-2) a nyitányon. A döntetlen már egyik gárdának sem jó. Tippünk: 1, 2. 8. Norrköping (svéd)—Dunajska Streda (csehszlovák). Intertotó Kupa, V. csoport. Az eredmény döntően befolyásolhatja a két csapat helyezését. Tippünk: X, 1, 2. 9. Luzern (svájci)—Kaiserlautern (NSZK- beli). Intertotó Kupa, VI. csoport. Hétköz­ben az NSZK-beli együttes Lengyelországba utazik a Lódz elleni mérkőzésre. A Luzern hazai pálya játssza a hátralevő két mérkőzé­sét. Tippünk: X, 2. 10. Öster (svéd)—Pécsi MSC (magyar). Intertotó Kupa, IX. csoport. Az Oster még nyeretlen a kupában. Tippünk: X. 11. LKS Lódz (lengyel)—Admira Wacker (osztrák). Intertotó Kupa, VI. csoport. A lengyel együttes nem győzött még a kupa- mérkőzéseken. Tippünk: 1, X. 12. Vojvodina (jugoszláv)—Karlsruhe (NSZK-beli. Intertotó Kupa, X. csoport. A Vojvodina elsőbbségét nem fenyegeti ve­szély. Tippünk: 1. 13. Alkmaar (holland)—Uerdingen (NSZK-beli). Intertotó Kupa, XI. csoport. A nyeretlen, pontnélküli hollandok nem le­hetnek veszélyesek a siker előtt álló Uerdin­gen csapatára. Tippünk: X, 2. + 1 mérkőzés 14. Grazer AK (osztrák) MTK-VM (ma­gyar). Intertotó Kupa, X. csoport. Mindkét együttes mérsékelten szerepelt a kupában. Tippünk: 2, 1. További mérkőzésekre tippjeink: 1, 1. D. I. RÖVIDEN 0 RÖVIDEN X A Lakiteleki Szikra SE birkó­zó szakosztálya két hetes, egészna­pos edzőtábort szervezett, amelyre 8—14 éves fiúk jelentkezését vár­ják. A hétfőn kezdődött edzőtábor­ra még lehet jelentkezni, napközben 10—12 óráig a sportpályánál, Ko­vács József edzőnél. Az edzőtáboro­záson díjtalanul vehetnek részt a birkózást megtanulni akaró fiata­lok. • A Nemzetközi Iskolasport Szö­vetség (ISF) a napokban tartotta soros közgyűlését Barcelonában. Ezzel párhuzamosan itt rendezték meg a középiskolás korosztály 1988-as világjátékát, a Gimnasia- dét. A közgyűlés, amelyen 41 or­szág delegátusa vett részt, egyhan­gúlag megszavazta a Magyar Di­áksport Szövetség felvételét a szer­vezetbe. Az ISF alapszabályának szelleme, tevékenysége és a Ma­gyar Diáksport Szövetségé sokban egyezik. A közgyűlésen lehetősége nyílt a magyar delegációnak tájé­koztatást adni a magyar sportpoli­tikáról, ezen belül a diáksport fej­lesztésére irányuló törekvésekről. X Kedden délben Genfben tartották meg az európai labdarúgókupák el­ső fordulójának sorsolását. A ma­gyar együttesek közül a BEK-ben induló Bp. Honvéd a skót Celtic, a KEK-ben a Békéscsaba a norvég Bryne, míg az UEFA Kupában ha­zánk színeit képviselő Tatabánya a nyugatnémet Stuttgart, az Ú. Dó­zsa pedig az izlandi Akraneszt húz­ta ki. Az első forduló időpontjai: szeptember 17. és október 1. MA: LABDARÚGÁS Nemzetközi mérkőzés: Kecske­méti SC—Léva, Kecskemét, Szék­tói Stadion, 17 órakor. A vendégegyüttesről korábban tévesen közöltük, hogy NB Il-es gárda. Valójában a szlovák I. ligá­ban szerepelnek és igen jó csapattal érkeztek Kecskemétre. Engiek a Hawaii-szigeteken A sportban már csak elvétve akad holtszezon. A síelők például, ha nincs hó, a lécet helyettesítő eszközöket—sí­rollert, gyepsit — csatolnak a lábukra, hogy edzésben maradjanak. Hasonló­képpen a folyamatos felkészülés érdeké­ben a műkorcsolyázók — ha nincs jég — keresnek maguknak. Mint tette azt a legjobb magyar jégtáncpáros, Engi Klá­ra és Tóth Attila. Mivel nemrég a nyári karbantartás idejére bezárt a Budapest Sportcsarnok jégpályája, az olimpiai és világbajnoki hetedik kettős új gyakorló­terep után nézett. Alapos szervezőmun­ka es pénzügyi támogatók megtalálása után felkerekedhettek, hogy kisebbfajta világkörüli utat téve átdolgozhassák a nyári szünidőt. — Persze, lesz azért alkalmunk pi­henni is — bocsátotta előre Engi Klára, mielőtt elindultak volna a repülőútra, amelynek végcélja Hawaii. — Ám nem üdülni megyünk Honoluluba, az egzoti­kus szigetvilág fővárosába, ahová egyébként a Panam jóvoltából jutunk el. Az amerikai légitársaság az idei bu­dapesti műkorcsolya-vilagbajnokság előtt ajánlott fel ingyen repülőjegyet a házigazdák legeredményesebben sze­replő képviselőinek. Ezek mi lettünk, és most élünk a lehetőséggel. A kéthetes kinttartózkodásunk költségeit szpon­zoraink, a Caola és a Compact vállalták magukra. Honoluluban is — egy fedett jégpályán — naponta edzünk négy-öt órát, az ottani nagy meleg miatt mindig hajnali öttől. Július végén térünk vissza Európába, öt napig leszünk London­ban, itt is javarészt munkával töltjük az időt. A brit fővárosban találkozunk régi támogatónkkal, Betty Callaway asz- szonnyal, aki még nem látta új körün­ket. Ezt nemrég állítottuk össze Moszk­vában annak a Tatjana Taraszovának a segítségével, akinek a minap visszavo­nult Besztyemjanováék is köszönhették sikereiket. Augusztus elejétől két héten át a franciaországi Villard lesz felkészü­lésünk újabb állomáshelye. Ebben a vá­rosban rajtunk kívül mintegy tucatnyi jégtáncpáros seregük majd össze. E sze­minárium egyfajta tudásfejlesztő edző­tábor, amelynek külön érdekessége, hogy a nekünk kezdettől szakmai segít­séget nyújtó Callaway asszony mellett a szovjet mesteredző is ott lesz az oktatók között. Reményeink szerint a két szakember tapasztalatcseréje nyomán Villardban már véglegesen elkészül az új kötelező táncunk, az úgynevezett origi­nal is, amelyet az idei évad világverse­nyein a Charlestonra táncolunk. Ebben még csak a munka elején tartunk, öröm viszont, hogy a kürünk Taraszova asz- szonynak köszönhetően gyakorlatilag teljesen kidolgozott. A korábbi tán­cunknál sokkal nehezebb, újszerű lépés­kombinációkkal van teletűzdelve, s az előző kűrhöz képest kevesebb benne az emelés. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05—9.55: Szünidei matiné 9.05: Csak gyerekeknek! 1. Kukucs barlang (ism.) Magyar rajzfilmsorozat (Pityke őrmester c. sorozat) 2. Aranyszabályok NDK-kisfilm 3. Mesebolygó Csehszlovák rajzfilm (ism.) (Csücsök az űrben c. sorozat) 4. Harlekin (ism.) Bolgár kisfilm 9.30: A hetedik út titka — Holland film rozat XIII/1. rész: A levél 9.55: Menekülés — NSZK bűnügyi té film (ism.) 10.50: Képújsáq 17.05: Hírek 17.10: RTV közönségszolgálat 17.15: Front kegyelem nélkül — NDK-té- véfilmsorozatXIII/2. rész: Halál a villában 18.15: Álljunk meg egy szóra! — Grétsy László és Vágó István nyelvművelő mű­sora 18.25: Reklám 18.35: Tévétorna 18.40: Cim-cim — Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Cimborakocsi 19.05: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.20: Reklám 20.15: Ki mit tud? — előzetes. Változatok a sikerre — I. 20.50: A hét műtárgya — Kinetikus művek — (Szépművészeti Múzeum) 20.55: Ördögi eszközök — Kanadai tévé­film 21.50: Tájkép — Környezetvédelmi maga­zin 22.35: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 18.50: Képújság 18.55: Nachrichten — Hírek német nyel­ven A pécsi körzeti stúdió műsora 19,00: Abrahám gyermekei — Paul Jacques Callebaut és Nicole Saey soro­zata XIII/2. rész: Jeruzsálemtől Mekkáig. Belga filmsorozat 19.30: Caetano Veloso — Portugál zenés film (ism.) 20.00: Képújság 20.05: Zenés nyári esték — Hidas Frigyes: Róka fogta csuka. Zenés komédia (ism.) 21.15: Híradó 2. 21.30: Az oleszkói vár — Szovjet kisfilm (ism.) 21.40: O, ez a gépkorszak! (FF) — Ameri­kai rövidfilm 21.50: A fa — Francia tévéfilm (Feliratos) (16 éven felülieknek!) 22.45: Képújság SK/ CHANNEL 07.30: DJ Kát szünidei gyermekműsora. 08.35: Soul-zene. 09.35: Üj popzene. 10.35: Délelőtti szerelem — popzene 12.35:' UK Despatch — a brit popzene hí­rei. 13.05: Egy másik világ — teleregény. 14.00: Hollywood a kulisszák mögött. 14.30: Kérdezzük meg Ruth doktort — szexterápia. 15.00: Rögbi. 16.00: Popzene az NSZK-ból. 17.00: DJ Kát szünidei gyer­mekműsora. 18.00: Will Sonnett puskái — western. 18.28: A The Thimes hírei. 18.30: A szellem és Mrs. Muir — vígjáték. 18.57: Időjárás-jelentés. 19.00: Hazel — vígjáték. 19.28: A The Times hírei. 19.30: A Levkas ember. 20.30: Pénz és Tsa — kalandfilm. 21.27: Időjárás-jelentés. 21.30: Szellemtörténet: Föld, levegő, víz és tűz. 22.28: A The Times hírei. 22.30: A Shell nemzetközi motorsporthíradója. 23.28: A The Times Hírei. 23.30: Assen, a Michelin motorversenye. 00.30: Barango­lóriport — aktualitások. 00.57: Időjárás­jelentés ÁRTS CHANNEL 01.00: Nagy­Britannia kincstárai. 01.55: Cook kapitány első utazása Madeira szigetére, Rio de Ja- neiróba, Tahitiba. 02.55: Műsorzárás. ÚJVIDÉKI TV 16.25: Műsorismertetés — magyarul. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.45: Gyer­mekműsor — ismétlés. 17.40: Tv-napló. 18.00: Zenés műsor. 18.30: Tv-objektív — román nyelvű műsor. 18.55: Reklám. 19.00: Tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: TV-napló — ma­gyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Játékfilm. 21.30: Tv-napló. 21.45: Vajdasági népszo­kások. 22.15: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Eco-mix • 9.00—11.00: Napközben 11.00: Társalgó 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A magyar nyelv századai (16.) 14.27: Operaslágerek 15.02: Népzenéi Hangos Újság 15.42: Éneklő Ifjúság 16.05: Szívesen hallgattuk 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.30: Gulyás Dénes Lehár-felvételeiből • 19.15: A Rádiószínház bemutatója 20.26: Európai Európa 21.00: Bartók Béla zongorázik — II/2. rész 22.00: Hírvilág 22.30: Egy igazgató névjegye 22.50: A homoaudiovideograf— Reinhard Eichelbeck hangjátéka — 1978. — A Rádiószínház bemutatója 23.02: Schumann: d-moll trió (Cortot) 23.54: Rimszkij-Korszakov: Aranykakas — szvit PETŐFI RÁDIÓ: _________ 8 .05: Napraforgó 9.05: Idősebbek hullámhosszán 9.50—11.00: Rivaldafényben 11.10: Térkép és útravaló 12.10: Nótamuzsika 13.05: A kincses sziget — R. L. Stevenson regénye 13.33: Szív — Edmondo De Amicis regénye 14.00: Iránytű 15.05: Zenerulett (ÉLŐ) 17.05: Intimlista 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Garázs 19.05: Albumajánlat 20.00: Történeteim 20.30: Bemutatjuk új felvételünket 21.05: Az aranyszamár — Apuleius regé­nye 21.36: Közkívánatra! 23.10: A dzsessz története — 80/18. rész 23.50—0.14: Zsoldos Imre trombitán ját­szik BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Nagy mesterek kamarazenéjéből 10.11: Iphigenia Aulisban — Részletek Gluck operájából 11.10: Három hommage — fúvósokra 11.30: Olasz muzsika 13.05: Visszaszámlálás — X/4. rész 14.00: Palestrina: Marcell pápa miséje 14.28: Labirintus 14.43: „E lapokról illat száll..." — Emlé­kezés Theodor Storm halálának 100. év­fordulójára 15.03: Magyar zeneszerzők 15.45: Századunk zenéjéből 16.30: Grace Bumbry és Boris Christoff operafelvételeiből 17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (ÉLŐ) kb. 18.00: Szimfonikus táncok 18.30: V materinskom jazyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műso­ra Szegedről 19.05: Renato Bruson Donizetti-operáiból énekel 19.35: A La Petit Bande játszik 20.55: Magnóról magnóra 21.35: Külföldi tudósoké a szó: Harcban a jégveréssel 22.00: Ferencsik János vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart és a MRT szimfonikus zenekarát 22.30: Diszkotéka

Next

/
Oldalképek
Tartalom