Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-02 / 157. szám

„Olyan nyilvánosságot és nyíltságot , ahol az én munkám, és másoké is, megméretik99 Interjú Pozsgay Imre államminiszterrel Bács-Kiskun megyében kezdte politikusi pályafutását Pozsgay Imre, a Politikai Bizottság tagja, aki kedden még a Hazafias Népfront főtitkára volt, szerdán azonban az Országgyűlés államminiszterré választotta. A parlamenti ülésszakon kérdeztük Pozsgay Imrét eddigi munkájáról, új feladatairól, és az azzal kapcsolatos elképzeléseiről. — A fiatalabb korosztály tagjai közül talán kevesebben tudják, hogy ön hosszú ideig Bács-Kiskun megyében dolgo­zott. Mikor ment el? — 1970 jaguárjában. Tizenkét és fél évig voltam Bács- Kiskun megyében. — Azóta többféle beosztást is betöltött. — Igen. A pártközpontban kezdtem dolgozni, hosz- szabb ideig a Társadalmi Szemlének voltam főszer­kesztő-helyettese, majd 1975-ben miniszterhelyettesnek neveztek ki; 1976-ban megválasztottak kulturális minisz­ternek. Hat éven át dolgoztam kulturális és művelődési miniszterként, s 1982 nyarán pedig, éppen hat esztendeje, lettem a Hazafias Népfront főtitkára. — Ön soknak tartja ezt, mármint a gyakori váltást? — Szerintem nem sok. Ha meggondolom a társadalmi mobilitás követelményeit, akkor azt kell mondanom, hogy például hat évig lenni miniszternek — ami idő alatt némelyik országban hat kormány bukik meg —, nem nevezhető túl nagy forgásnak. Általában az a vélemé­nyem azonban, hogy nem jó dolog, ha a vezetők túl hosszú időre leülepednek egyetlenegy helyen. Ameddig a feladatuk tart, és a képességük ennek a feladatnak az ellátásához, addig vállalják a megbízatást! — Az ön új tiszte, az államminiszterség újonnan jött létre, legalábbis az utóbbi évtizedeket tekintve. S amikor volt is régebben, akkor is igen különböző feladatok jutot­tak egy-egy államminiszternek. Önnek mi lesz a konkrét tennivalója? — Valóban, mindig a kor követelményei szerint hatá­rozta meg a kormány az államminiszter feladatát, bár magát a miniszteri posztot az Alkotmány tartalmazza. Egy közös vonás azonban mindegyik akcióban van: vala­milyen fontos politikai alkalomhoz, eseményhez kötőd­tek ezek az államminiszterségek. Itt és most úgy hiszem éppen ahhoz a politikai követelményhez, amelyik arról szól, hogy kiküszöbölve a kormányzati munka egyolda­• Megbeszélés az ülésteremben. Pozsgay Imre és Grósz Károly. lóságait, a végrehajtó hatalomnak a társadalommal való kapcsolatai erősödjenek, miként a törvényhozással való kapcsolatai és a nyilvánossága is. Én azt hiszem, hogy legfontosabb feladataim ezen a területen lesznek, s mind­amellett még egy nagyon jelentős munkakör tartozik hozzám: a tudománypolitika új módon való alkalmazása a kormányzati munkában. Keresni a tudományos ered­mények adaptálásának, feldolgozásának új lehetőségeit, szemben azzal a korábbi gyakorlattal, amelyik nagyon sokszor megrendelt és élőírt következtetéseket várt a tudománytól. — Ön ez utóbbiról, konkrétabban fogalmazva a koráb­bi tarthatatlanná vált gyakorlat megváltoztatásának szük­ségességéről szólt — egyebek között — az idén áprilisban Kecskeméten megtartott szociológiai vándorgyűlésen is. Amikor kifejtette a szociológiára vonatkoztatva, de széle­sebben értelmezve, hogy a szociológia a 60-as években nálunk elnyerte „személyi szabadságát” — vagyis kimond­hatja azt, amit akar, de még nem nyerte el a „közösségi szabadságát”, hiszen a politika eldöntheti, hogy mit hasz­nál fel a tudományból. Bizonyos döntésekhez adott muníci­ót, de az nem lehetett alapvető, mert a szociológiai tudás bármikor, mellőzhető volt. Eddig az általam a tanácskozá­son rögzítettekből a tartalmi idézet. — Igen, körülbelül erről van szó. S amit én ott elmond­tam, azt szeretném következetesen érvényesíteni ebben a munkakörömben. —- A feladatai közül mi az, amit kap — amit más tárcák szíves-örömest átadnak —, és mi az, amit meg kell vagy kellétt szerezni? — Azt hiszem, van itt bőségesen feladat, hatáskör­rablással nem kell majd foglalkoznom. Viszont kooperá­cióval, más tárcákkal való koordinációval mindenkép­pen. Azt remélem, hogy ebben a tisztségemben számítha­tok a minisztertanácsbeli kollégáim támogatására. Hiszen az államminiszteri tevékenység működési szempontból nem zavaró elemként hat, hanem összekötő kapocsként illeszkedik a kormányzati munkába. Mert nemcsak a kor­mány külső kapcsolatairól, hanem a belső együttműködés feltételeinek javításáról is szó van. — Mennyiben segíti vagy esetlegesen nehezíti majd munkáját az — amit a politizáló, újságolvasó, érdeklődő közvélemény is tud vagy tudhat —, hogy egyrészt önnek kifejezetten jó barátai, valamint az ön gondolkodásához na­gyon közel álló nézeteket valló kollégái vannak a kormány­ban, másrészt az a tény, miszerint ön korábban más beosz­tásban már részt vett a Minisztertanács munkájában? — Először is: valóban vannak jó barátaim a kormány­ban, ez biztonságérzetet ad. Vannak kitűnő kollégáim, akikkel már korábban is együtt dolgozhattam, ez pedig fontos tapasztalat és együttműködési feltétel. Én ismerem a kormány minden tagját, s ebből arra következtetek, hogy jó partnereket, együttműködő társakat találok. A kérdés másik része: számomra a kormányban a korábbi időben eltöltött hat esztendő óriási közigazgatási tapasz­talatot jelent, tehát ilyen szempontból nem kezdőként kapcsolódom be az államigazgatási végrehajtó munkába, amit a kormányban végezni kell. — Mit jelent a Hazafias Népfrontban eltöltött hat esz­tendő? — A társadalmi kapcsolatok szempontjából nélkülöz­hetetlen és mással pótolhatatlan tapasztalatot és élményt. Meg kell mondanom, életem egyik legszebb tevékenységi korszaka ez, s ezért fájó szívvel hagyom ott azt a feladatot. — Bízik abban, hogy a népfront megtartja dinamizmu­sát, kezdeményezőkészségét, megőrzi az utóbbi néhány évben kivívott tekintélyét? — Bízom ebben, s én ehhez támogatást is szeretnék adni, amennyiben az ott dolgozó kollégáim ezt szívesen veszik. Hiszem, hogy így lesz. — Említette, hogy a nyilvánosság intézményeinek a felügyelete is a feladatai közé tartozik. — Ez konkrétan azt is jelenti, hogy a kormányon belül nekem kell elsősorban foglalkoznom a Magyar Távirati Irodával, a Televízióval, a Rádióval, a Magyar Hírlappal és a Közvéleménykutató Intézettel. — Énnek alapján, új beosztásából adódóan, ezután mást kell hogy jelentsen önnek a nyilvánosság, ami eddig elsősorban gondolatai kifejtéséhez adott teret. — Egy kicsit bonyolultabb lesz a feladatom, mert a gondolataimat ezentúl sem akarom véka alá rejteni, eltit­kolni, ám ugyanakkor következetesen a kormány céljait és elhatározásait kell képviselnem. Ami mégis bizakodás­sal tölt el: én úgy hiszem, hogy egy olyan kormány tagja lehetek, amelyik a stabilizáción túl a kibontakozás kor­mánya, vagyis a megújuló, fordulatot előkészítő politika kormánya. — Közvetlenül államminiszterré történő megválasztása után, amikor itt a Parlamentben megköszönte a bizalmat, azt mondta, hogy legfőbb felettesének a magyar népet tekinti, s szolgálatát e tisztségében addig a percig kívánja ellátni, ameddig a nép bizalmát élvezi. Ugyanakkor több­ször is kifejtette, hogy a megújulásban nagy szerepe van az érdekek tagolódásának, megnyilvánulásának, s az ezekből adódó konfliktusok vállalásának. Miből fogja lemérni, hogy meddig terjed a konfliktusvállalás határa, és hol kezdődik a bizalom hiánya? — Én azt hiszem, hogy olyan politikai intézmény- rendszer megteremtéséhez fogunk eljutni, ahol ez maga is nyilvánosan megméretik. Az én politikai törekvéseim­ben ez is benne van. így tehát nem kockázat nélkül tettem ezt a kijelentést, hanem olyan nyilvánosságot és nyíltsá­got kívánok, ahol az én munkám, és másoké is, megmére­tik és elbírálható. Váczi Tamás (Folytatás az 1. oldalról) A magyar közvélemény folyamatosan hangot adott erősödő aggodalmának, ellenérzéseinek. Számos spontán kez­deményezésre is sor került, amelyek a határainkon kívül élő magyarok, a nemzet egésze iránti nagyfokú felelős­ségérzetről tettek tanúbizonyságot. Bi­zonyították, hogy népünk pontosan ér­ti a kérdésben rejlő politikai gyúanyag veszélyességét; önbecsülése, érdekei jo­gos védelméről azonban nem mondhat le. Mindezek során nem történt olyan esemény — a június 27-én mintegy 25- 30 ezer fő részvételével lezajlott buda­pesti tüntető felvonuláson sem —, amely a Magyar Népköztársaság jog­rendjébe ütközött volna, vagy a román nemzeti szuverenitást sértené. Szűrös Mátyás nyomatékosan hang­súlyozta: a magyar lakosság tiltakozá­sa nem a román nép ellen irányul. Ép­pen ellenkezőleg, a románságot is sújtó intézkedések miatt érzett aggodalmat és felháborodást fejezi ki. Minden fele­lősen gondolkodó magyar állampolgár tudatában van annak, hogy közös jö­vőnket csak egymásra utalt népeink megértése, barátsága és összefogása alapozhatja meg a mában. — Elvi politikánk változatlanul ar- .ra irányul, hogy minden rendelkezé­sünkre álló eszközzel normalizáljuk vi­szonyunkat, és fejlesszük kapcsolatain­kat. E törekvésünket jól tükrözik az 1977-es legfelsőbb szintű találkozón és azóta előterjesztett javaslatok. Leg­utóbb 1987 júniusában adtunk át konkrét indítványokat a román félnek. Kezdeményezéseink mindenkor össz­hangban voltak a nemzetközi jog álta­lánosan elfogadott normáival, az em­beri jogok egyetemes nyilatkozatával, a helsinki záróokmánnyal, a magyar —román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel és a két ország kormánya által aláírt más megállapodásokkal. A párt és a kormány részéről, vala­mint a sajtóban újra és újra hangot adtunk azon készségünknek, hogy a gondok érdemi, építő jellegű megvita­tásában és megoldásában konstruktív partnerek vagyunk. Álláspontunk lé­nyegéről a két párt között május-júni­usban lezajlott levélváltásról közzétett nyilatkozatban is szóltunk. Megerősí­tettük, hogy a Román Szocialista Köz­társaságban élő magyarok jogos igé­nyeinek kielégítése elsődlegesen Romá­nia felelőssége és feladata. Számunkra azonban változatlanul fontos kérdés a magyarság sorsának alakulása, önazo­nosságának megőrzése, az anyanyelv Védelme, egyéni és kollektív jogainak érvényesülése, tevékeny részvétele a ha­zánkkal folytatott együttműködésben, emberi kapcsolataink zavartalan ápo­lása. Nem rajtunk múlik, hogy kapcsola­tainkban nem sikerült előrelépnünk. Sőt, a helyzet sajnálatos módon tovább romlik. A román fél elutasította javas­latainkat vagy nem is válaszolt azokra; hasonló kezdeményezéseket a maga ré­széről nem tett. Propagandája az or­szágban és világszerte magyarellenes indulatokat próbál szítani, rendszere­sen rágalmazza a magyar párt és állam politikáját és vezetőit, népünk jogos önbecsülését sértő állításokat terjeszt. Üzeneteik és nyilatkozataik elfogadha­tatlan követeléseket, sőt fenyegetőzése­ket tartalmaznak, hogy egyedüli tár­gyalási alapnak kizárólag a román ál­láspontot fogadtassák el. Ázonos szövetségi rendszerhez tar­tozó országok esetében különösen sú­lyosnak minősül az, hogy a román kor­mány — amely eddig is korlátozta ot­tani külképviseleteink jogszerű tevé­kenységét — felszólított bennünket ko­lozsvári főkonzulátusunk bezárására, vezetőjét és munkatársait pedig kiuta­sította Románia területéről. (A főkon­zulátus személyzetének és ingóságai­nak hazaszállítasa egyébként június 30- án 16 óráig megtörtént.) A jövőben változatlanul határozott­ságot kell' tanúsítanunk érdekeink vé­delmében, és konstruktivitást a problé­mák megoldását szolgáló lépések •együttes kimunkálásában. Ebben a szellemben továbbra is készek vagyunk külügyminisztereink és a két párt köz­ponti bizottsági titkárainak találkozó­jára, a tavasszal közösen elhatározott miniszterelnöki megbeszélések megfe­lelő előkészítésére. Mindez jól szolgál­ná a legfelsőbb szintű véleménycseré­hez nélkülözhetetlen feltételek kialakí­tását. Természetesen nyitottak vagyunk minden építő jellegű román indítvány megvitatására is. A magyar külpolitika törekvéseinek megalapozottságát a ro­mán intézkedések nemzetközi fogadta­tása is igazolja. Szűrös Mátyás végezetül utalt arra, hogy az elmúlt hetekben, napokban számos képviselő azzal a javaslattal fordult az Országgyűlés elnökéhez, hogy a törvényhozó testület foglaljon állást a román vezetés jogsértő, antihu- mánus intézkedéseivel, különösen a te­lepülésrendezésre vonatkozó tervével kapcsolatban. A külügyi bizottság át­tekintette a kialakult helyzetet, és fele­lősségteljes mérlegelése után arra a kö­vetkeztetésre jutott: a magyar népszu­verenitást megtestesítő Országgyűlés foglalkozzék e kérdéssel és álláspontját dokumentumban is rögzítse. A külügyi bizottság elkészítette az állásfoglalás tervezetét, és azt az Országgyűlés elé terjeszti. Kérte a képviselőket, az indítványt vitassák meg, fogadják el, és döntsenek amellett, hogy azt hivatalosan eljuttat­ják a Román Szocialista Köztársaság Nagy Nemzetgyűlésének. BOLDIZSÁR IVÁN (országos lista) elmondotta: tudja, hogy elsősorban az erdélyi magyar falvak ügye aggasztja a közvéleményt. Ám a területrendezési terv végrehajtása a románlakta falva­kat is veszélyezteti, s ezeknek a kistele­püléseknek a kultúrája is fontos része az egyetemes európai kulturális örök­ségnek. A továbbiakban a külügyi bi­zottság által elkészített állásfoglalási javaslathoz fűzött szövegmódosító ész­revételeket. Befejezésül arról Szólt, hogy magyar részről hosszú ideig rend­kívüli önmérsékletet tanúsítottunk. Az Országgyűlés is hallgatott akkor, ami­kor már tudta, hogy az erdélyi magyar­ság nehéz helyzetben van. Mivel azóta a helyzet még rosszabbá vált, nem bizo­nyult járhatónak ez az út. De az állás­foglalás-tervezet célja nem a sérelmek fölhánytorgatása, hanem annak a szándéknak a hangsúlyozása, hogy Magyarország változatlanul kész az ér­demi együttműködésre Romániával — mondta Boldizsár Iván. SCHÖNER ALFRÉD (országos lis­ta), a Magyar Izraeliták Országos Rab­bitanácsának elnöke saját közösségé­nek történelmi tapasztalataira hivat­kozva emlékeztetett arra, hogy mit je­lent a közömbösség, ugyanakkor mit jelent az, ha az emberek nem közönyö­sek, hanem felemelik tiltakozó szavu­kat minden olyan ügyben, amely egy közösséget emberségében, gondolko­dásában, ányanyelvében, múltjában és jelenében sért. Most a magyar társada­lom minden része felemelte tiltakozó szavát, és felajánlotta segítségét. Ezzel összefüggésben megemlítette — lelkész képviselőtársai felkérésének is eleget téve —, hogy a magyaroroszági és az országon kívüli egyházak minden tá­mogatást megadtak a most nehéz hely­zetben lévőknek, odaadó, tapintatos, felelősségteljes munkát végeztek. Ezért is kérte, hogy az állásfoglalásból az egyházak szerepére utaló gondolat ne maradjon ki. BARCS SÁNDOR (országos lista), az MTI nyugalmazott vezérigazgatója, az Interparlamentáris Unió magyar ta­gozatának elnöke felszólalásában em­lékeztetett a magyar—román kulturá­lis egyezmény 1948. január 30-án tör­tént törvénybe iktatásának vitájára. Az akkori ülésszakon a koalíciós pártok nevében ő tartott lelkes előadói beszé­det, amelyben a magyar és a román nép egymásra utaltságáról, a magyar nem­zetiségjogegyenlőségéről, megnyílt kul­turális fejlődési lehetőségeiről szólt. A Romániában élő magyarság életében a kedvező változások sora 1948 után is folytatódott: magyar autonóm terület létesült, magyar színházak működtek a nagyvárosokban, rádió- majd tévémű­sorok szóltak magyar nyelven, irodalmi folyóiratok, folklór-kutatások indultak meg. S aztán lassan, sorjában minden a visszájára fordult. Megszűnt a Bolyai egyetem és a marosvásárhelyi magyar nyelvű oktatás az orvostudományi és ' gyógyászati intézetben, felszámolták a Egységes lesz-e az áramdíj? Az elfogadott ügyrendnek megfele­lően interpellációk következtek. Pálfi Dénes (Zala m., 3. vk.), a Nö­vénytermesztési és Minősítő Intézet fajtakísérleti állomásának vezetője még az elmúlt ülésszakon interpellált az Or­szágos Árhivatal elnökéhez a lakossági elektromos áram fogyasztói árának egységesítése tárgyában. Az akkor ka­pott választ sem ő, sem az Ország- gyűlés nem fogadta el, így az interpellá­cióval kapcsolatos vizsgálatot az Or­szággyűlés terv- és költségvetési, vala­mint ipari bizottsága végezte el. Égyüt- tes jelentésükről határoztak most. a képviselők. A két bizottság az interpellációban foglalt kérdés megvizsgálására és a szükséges javaslat megtételére albizott­ságot hozott létre. E testület egyebek között megállapította, hogy a jelenleg érvényben lévő tarifarendszer nem ösz­tönöz a villamosenergia racionálisabb felhasználására. Ugyancsak megállapí­totta az albizottság, hogy a mai helyzet — a területi differenciálás — nem felel meg az objektív követelményeknek, te­hát az interpellációban felvetett rende­zési igény jogos. Ezért az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a szükséges feltételek megteremtésével, az általános árpolitikai intézkedések keretén belül rendezze a villamosenergia-tarifarend- szer problémáit. A tarifarendezés elő­készítését és végrehajtását úgy javasol­ták, hogy az új díjrendszer fokozatos bevezetés 1989-ben kezdődjön meg és 1991-ig fejeződjön be. A jelentésben foglaltakkal Pálfi Dé­nes képviselő és dr. Szikszay Béla, az Országos Árhivatal elnöke*egyetértett. Pálfi Dénes ugyanakkor megjegyezte: bízik a kormányban, hogy 1989-ben az első lépést valóban megteszi ebben a kérdésben. Az Országgyűlés a t.erv- és költségve­tési, valamint az ipari bizottság együt­tes jelentését negyven ellenvéleménnyel és hét tartózkodás mellett elfogadta. Lesz-e elég hitel? Ezután az Országgyűlés terv- és költ­ségvetési bizottságának jelentését vitat­ta meg a Parlament. Kovács András (Heves m., 10. vk.), a Selypi Cukorgyár főmérnöke a tavaszi ülésszakon a mezőgazdasági üzemek hitelellátása tárgyában a Magyar Nem­magyar nyelvű agárárképzést, töredé­kére csökkent a magyar nyelvű rádió- és televíziós adások időtartama, és iskolák egész sorát számolták fel. Az egyetemi képzésnél szigorúbb numerus clausust alkalmaztak, mint a Horthy-rendszer- ben Magyarországon. A magyar anya­nyelv használata nemcsak hogy nem nyert hivatalos elismerést, hanem egye­nesen nem kívánatosnak, hátrányosnak kezdett számítani. Ezek miatt értett egyet a képviselő a Magyar Országgyű­lés állásfoglalásával. Ezt köVétőén Szűrös Mátyás mon­dott köszönetét a hozzászólásokért, és kérte az Országgyűlést, bízza meg a külügyi bizottság elnökét és titkárát, hogy az elhangzott javaslatok alapján véglegesítsék a szöveget, mutassák be az Országgyűlés elnökének és adják át a sajtónak. Szavazás következett: az előterjesz­tést, annak közzétételét a javasolt mó­dosításokkal, s eljuttatását a Román Szocialista Köztársaság Nagy Nemzet- gyűléséhez, az Országgyűlés egy tartóz­kodással elfogadta. zeti Bank elnökéhez interpellált. Mi­után a választ a képviselők többsége nem fogadta el, az illetékes bizottság vizsgálatod végzett, s arról jelentést ké­szített. Ebben a bizottság azt javasolta a kormánynak, hogy a monetáris irá­nyítás erősítésével biztosítsa a termelé­si-felvásárlási zavarok megszüntetését. AZ MNB elnöke az érdekelt főhatósá­gokkal együtt tekintse át és javítsa a monetáris irányítás eddig kialakult gyakorlatát. A jelentést kiegészítve Kovács And­rás elmondotta: nem elégedett a bizott­ság állásfoglalásában megfogalmazot­takkal. A finanszírozásban korábban tapasztalt feszültségek nem szűntek meg, csupán csökkentek. Javasolta, hogy a jelentést egészítsék ki a követke­zőkkel: a Magyar Nemzeti Bank adjon egyértelmű garanciát arra, hogy megte­remti a feltételeket a .felvásárláshoz szükséges források biztosítására; a me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter pedig szorgalmazza azt, hogy az élelmi­szer-gazdaság finanszírozását hosz- szabb távon kiemelten kezeljék. Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke biztosította a képviselőket arról, hogy a bizottság által készített jelentést elfogadhatják. Az abban leír­tak szerint a harmadik negyedévre a kereskedelmi bankokkal megállapod­tak a szükséges rövid lejáratú finanszí­rozás biztosításában. Tény, hogy a hi­telkeretet csökkentették, de 15 milliárd forintot elkülönítettek a mezőgazdasá­gi felvásárlás finanszírozására. Váltók­kal kívánják elérni, hogy a kereskedel­mi bankok a számukra biztosított for­rásokat a felvásárlásokra folyósítsák. A terv- és költségvetési bizottság je­lentését a mező és élelmiszer-gazdasági üzemek hitelellátásáról az Országgyű­lés 24 ellenszavazattal és 26 tartózko­dással elfogadta. Autóelőleg — másképp Héllner Károly (Budapest, 32. yk.), a Magyar Gazdasági Kamara személy­zeti és munkaügyi főosztályvezetője az új gépkocsik előjegyzésével kapcsolat­ban a pénzügyminiszterhez és a keres­kedelmi miniszterhez intézett interpel­lációt. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy 1979 óta folyamatosan irritálja a gépkocsivásárlókat az esetenként hosz- szú évekre lekötött előleg nagy aránya s az alacsony kamatláb. A képviselő a vonatkozó rendelkezéseket javasolta INTERPELLÁCIÓK felülvizsgálni, és indítványozta, hogy új gépkocsit vagy a más árukhoz hasonló feltételekkel lehessen megvásárolni, vagy — a jelenleginél korrektebb mó­don — a várakozási időtől függően, differenciáltan állapítsák meg az előle­get és kamatot. Villányi Miklós pénzügyminiszter el­mondta: egyetért a személygépkocsi- előleg-fizetési rendszer és annak feltéte­leire vonatkozó eddigi szabályok felül­vizsgálatával. Az interpellációban al­ternatív javaslatok hangzottak el, eze­ket és esetleges további lehetőségeket alaposan meg kell vizsgálni. Kérte, hogy élhessen az Országgyűlés ügy­rendjében meghatározott jogával, vagyis azzal, hogy az interpelláló kép­viselőnek és az Országgyűlés elnökének írásban adhasson választ. Stadinger István bejelentette: az Országgyűlés tu­domásul veszi, hogy a pénzügyminisz­ter élni kíván az ügyrendben biztosított jogával. Vakcinahiány DR. HORVÁTH LÁSZLÓ (Bács- Kiskun m., 9. vk.) tiszaalpári körzeti állatorvos az állatorvoslásban haszná­latos gyógyszereknek az év elejétől kezdve krónikussá váló hiánya kap­csán fordult az ipari miniszterhez: vizs­gáltassa meg, mi okozta a Súlyos hi­ányt, s intézkedjen annak érdekében, hbgy a magyar gyógyszeripar hiányta­lanul teljesítse ellátási kötelezettségét. Amennyiben a hazai ipar egyes gyógy­szereket nem tud előállítani, azokat im­portból pótolják folyamatosan. Berecz Frigyes ipari miniszter han-, goztatta: a képviselő létező, komoly gondra hívta fel a figyelmet, amelyről az interpellációt megelőzően az Ipari Minisztériumnak nem volt tudomása. Az állatorvosi gyógyszerek négy mi­nisztérium felügyeletével kerülnek a hazai felhasználókhoz. Az illetékes mi­nisztériumokkal egyeztetett felmérés rávilágított, hogy a hazai gyártású ál­latgyógyszerek közül nyolc készít­ményből volt három hónapot meghala­dó, további 15 készítményből pedig egy-két hónapos hiány. A 25-féle, szo­cialista országokból érkező készítmé­nyekből krónikus hiány volt, s a hiány­cikkek listájára került 14-féle, tőkés importból származó gyógyszer. Ámi a szerződéskötési kötelezettsé­get illeti, a vizsgálat megállapította, hogy az Ipari Minisztérium felügyelete alá tartozó vállalatok kivétel nélkül rendben megkötötték szerződéseiket a Gyógyért Vállalattal, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium készletező vállalatával. A gyárak adatai alapján megállapítható» hogy megindult a gyógyszerkészletek feltöltése, jelenleg már csak a Chinoin két készítményéből van hiány. Ennek felszámolására — saját gyártással, illetve behozatallal — intézkedés született. A kereskedelmi miniszter pedig biztosítja a feltételeket a gyógyszerkészletek szintjének meg­tartásához. Az interpellációra adott választ az interpelláló képviselő és az Országgyű­lés egyhangúlag elfogadta. Közművek — adóval? DR. BALOGH KÁROLY (Győr- Sopron m., 11. vk.) rábapordányi kör­zeti orvos a közművek létesítése esetén az általános forgalmi adó visszaigény­lése tárgyában interpellált. Számon kérve a kormánytól, miért nem tartja be az általános forgalmi adóról tavaly megalkotott törvény — interpellációjá­val kapcsolatos — egyik bekezdését. Mint mondta, ez a probléma elsősor­ban a közművesítést végző magánsze­mélyek és építőközösségek tevékenysé­gére vonatkozik, mert a jelenlegi gya­korlat szerint nem igényelhetik vissza az általános forgalmi adót. A kormány nevében válaszoló Villá­nyi Miklós pénzügyminiszter szerint a magánszemélyek és az építőközösségek a lakásközművesítéssel kapcsolatos be­ruházásaikat terhelő általános forgal­mi adót visszaigényelhetik, ezt az erről szóló törvény is biztositja. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a lakás­közművesítés nem azonos a teljes köz­művesítéssel. Fogalomkörébe csak a lakásnak a közvezetékekre csatlakoz­tatása <a.szükséges mérőszerkezetek fel­szerelése, ai vezetékek lakáson belüli kiépítése és a fogyasztói berendezések beépítése sorolható. A közterületi, köz­célú közművezetékek kiépítésének for­galmi adója — mivel ez nem lakásköz­művesítés — a parlament döntése alap­ján nem igényelhető vissza. Nem tör­vényellenes tehát a gyakorlat a közmű­vesítések általános forgalmi adóztatása terén — állapította meg. Megemlítette azt is, hogy a beruházások forgalmi adóztatása alól a törvény csak nagyon rendkívüli esetekben, kiemelt fontossá­gú célokra adott mentesítést. Ebből ki­indulva a közműépítések közül csak az ivóvíz- és csatornázási beruházások tartoznak a kedvezményezett körbe. A villany-, a hő- és a gázvezetékek épí­tésének esetében a kormány nem lát lehetőséget a kedvezmény idei érvénye­sítésére. A későbbiekre vonatkozó — tehát már 1989-től alkalmazható — gyakorlatot a tárca áttekinti, és a jövő évi költségvetés parlamenti vitája kere­tében visszatér a kérdéskörre. Balogh Károly az interpellációra adott választ nem fogadta el. Ragasz­kodott ahhoz, hogy az általa ismerte­tett törvényszakasz betűjének és tartal­mának érvényt szerezzenek; kérte, hogy még ebben az évben térjenek visz- sza erre a kérdésre. Az Országgyűlés az interpellációra adott pénzügyminiszte­ri választ nagy többseggel elutasította; a képviselők közül 42-en fogadták el és 12-en tartózkodtak. Az elnöklő Stadin­ger István a kérdéskört az ad hoc bi­zottság hatáskörébe utalta, kérve, hogy vizsgálódásának eredményeiről az Or­szággyűlés őszi ülésszakán adjon jelen­tést. Képviselői kérdések Árkiegészítés — csak a fővárosban? LÁSZLÓ BÉLA (Szabolcs-Szatmár m., 14 vk.), a Fehérgyarmati Városi Pártbizottság első titkára kérdést inté­zett a pénzügyminiszterhez, illetve a kereskedelmi miniszterhez. Mint mon­dotta, Budapesten a lakossági szilárd- tüzelőanyag-fuvarozást árkiegészítés­sel támogatja a költségvetés. A hátrá­nyos helyzetű térségek miért nem kap­nak ilyen támogatást? Villányi Miklós pénzügyminiszter el­mondotta: a kormány határozott szán­déka a különféle ártámogatások hatá­rozott, fokozatos leépítése. Ezért a tá­mogatás-leépítéssel párhuzamosan a tarifa-megállapítás rendszerét indokolt egységesíteni. Villányi Miklós úgy fog­lalt állást, hogy a gazdaságilag elma­radt térségeket nem fogyasztói árkiegé­szítéssel, hanem helyi fejlesztési prog­ramokkal kell segíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom