Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1988. július 9. A Sotheby’s Moszkvában Háromszázezer angol fontért adták el Alekszandr Rodcsenko Vonalak című festményét csütörtökön a világhírű Sotheby’s cég és a szovjet kulturális minisztérium közösen rendezett árverésén. A moszkvai nemzetközi kereskedelmi központban megrendezett aukción a XX. századi orosz és szovjet művészet 119 alkotására lehetett licitálni.-A kortárs szovjet művészek festményei mellett kalapács alá kerültek a szovjet-orosz avantgárd művészet 1910—1932 közötti képviselőinek alkotásai is. 113 festménynek lett új gazdája, az eladott képek értéke pedig elérte a 2 millió fontot. A vételre kínált képeket korábban a világ nagyvárosaiban, többek között Londonban, New Yorkban, Zürichben, Párizsban mutatták be kiállítás keretében. Julian Barron, a Sotheby’s képviselője kijelentette, hogy az árverés eredménye messze felülmúlja várakozásaikat. A sikeren felbuzdulva közölte: egy későbbi időpontban újabb közös képeladást szerveznek. Magyar—NSZK külügyminisztériumi megbeszélések Kovács László külügyminiszterhelyettes meghívására július 7—8-án látogatást tett Magyarországon dr. Dieter Kastrup, az NSZK Külügyminisztériumának politikai csoportfőnöke. A tárgyalások során megállapították, hogy a magyar-—NSZK kapcsolatok a magyar kormányfő 1987. októberi látogatása óta minden területen tovább bővültek. Mindkét fél kinyilvánította a magas szintű és rendszeres politikai párbeszéd és a szakminiszteri találkozók folytatására, a gazdasági kapcsolatok, a műszaki, tudományos és a kulturális együttműködés, az idegen- forgalom bővítésére irányuló szándékot. Egyetértettek abban, hogy mindehhez jó feltételeket biztosít a keletnyugati kapcsolatok kedvező alakulása. Magyar részről hangsúlyozottan méltatták azt a segítséget, amelyet az NSZK kormánya nyújtott a hazánk és az Európai Közösségek között június végén parafáit megállapodás létrehozásához. Dr. Dieter Kastrup és Kővári Péter külügyminiszter-helyettes áttekintették a Magyar Népköztársaság müncheni, illetve a Német Szövetségi Köztársaság pécsi főkonzulátusának tervezett megnyitásával összefüggő kérdéseit. A nyugatnémet vendéget fogadta Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár. FÚRÓTORONY-ROBBANÁS Az eddigi legsúlyosabb katasztrófa Feltehetően a kompresszorteremben keletkezett gázszivárgás okozta az Északi-tengeren, a skót partok közelében telepített Piper Alpha olajfúró torony felrobbanását — közölte a tornyot működtető amerikai cég, az Occidental Petroleum. A vállalat illetékesei szerint még meglehetősen hosszú ideig tart annak megállapítása, hogy a szivárgást mi idézte elő, hiszen az egész szerkezet súlyosan megrongálódott. Az egykor 190 méternyire a tenger fölé magasodó toronynak most csupán a talapzata látszik ki a vízből. Csütörtökön késő estig 67 túlélőt találtak meg és csupán 17 holttestet emeltek ki a hullámok közül. A robbanás idején az olajfúró tornyon tartózkodók közül 165 személyt eltűntként tartanak nyilván. Az utolsó túlélőt egyébként még csütörtökön délelőtt vitték partra, s azóta csupán holttesteket találtak. A mentés közben eltűnt egy kisebb mentőcsónak is, kéttagú legénysége feltehetően szintén életét vesztette. A Piper Alphán döntő többségében britek dolgoztak, de volt az alkalmazottak között két amerikai, két kanadai, illetve egy- egy francia, nyugatnémet, dél-afrikai, portugál és spanyol állampolgár is. A brit kormány, hasonlóan az Occidental Petróleumhoz, teljés körű vizsgálatot helyezett kilátásba a világ olajiparában valaha is történt legsúlyosabb katasztrófa okainak megállapítására. A Piper Alpha pusztulása a hatalmas emberáldozaton kívül komoly termeléskiesést is jelent Nagy-Britanniá- nak. A torony ugyanis öt másik hasonló létesítmény közvetlen közelében van, s most biztonsági okokból ezek működését is meghatározatlan időre leállították. ROMÁNIAI „TERÜLETRENDEZÉS” A norvégiai Helsinki Bizottság felhívása A norvégiai Helsinki Bizottságjúnius utolsó napjaiban felhívást juttatott el az oslói román nagykövetséghez és a norvég kormányhoz a Romániában tervezett „területrendezéssel” kapcsolatban. A felhivás aláírói —- 65 ismert norvég politikus, szakszervezeti funkcionárius, egyházi személyiség, értelmiségi — tiltakoznak a mintegy 8000 település megsemmisítésének terve ellen. Amennyiben a tervet végrehajtják, olyan kulturális emlékek- pusztulnak el, amelyek felépítéséhez évszázadokra volt szükség — s az intézkedés több milliónyi embert taszít a legnagyobb bizonytalanságba, írják. Az aláírók sürgetik a román kormányt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközileg elismert emberi jogokat, amelyeket többek között a Helsinki Záróokmányban is megfogalmaztak. Emellett a román vezetés a külvilággal meglévő politikai és gazdasági kapcsolatok szélesítésével is javítsa a lakosság élet- feltételeit, mutatnak rá. A norvégiai Helsinki Bizottság felhívással fordult az oslói kormányhoz is, amelyben kéri: kapcsolatait, lehetőségeit- felhasználva próbáljon meg befolyást gyakorolni a bukaresti kormányra „településfejlesztési” tervének feladása érdekében. • A Phobos-expedíció előkészítésében részt vett 13 ország, köztük hazánk képviselői a Phobos—2 szovjet űrszonda és Proton típusú hordozórakétája előtt július 7-én, 5 nappal fellövése előtt. Az űrszonda a július 7-én fellőtt társát követi a Phobos kisbolygó felé. Pokolgépes merénylet Afganisztánban Hatalmas erejű robbanás rázta meg pénteken az afganisztáni Dzsalálábád város központját. A merénylet következtében 31 személy — köztük nők, gyermekek és idősek — életét vesztette, 33 embert pedig súlyos állapotban szál-' lítottak kórházba — közölte a Bahtar afgán hírügynökség. A pokolgépes akciót afgán szélsőségesek hajtották végre. Az afgán fővárosból visszaérkezett Iszlámábádba Diego Cordovez, az ENSZ-főtitkár afganisztáni ügyekkel foglalkozó különmegbízottja. A térségben jószolgálati missziót teljesítő vezető ENSZ-diplomata elutazásakor elégedetten nyilatkozott kabuli tárgyalásairól. A szovjet csapatok kivonása augusztus közepéig fele részben megtörténik. A Kabult ért rakétatámadásokkal kapcsolatban Cordovez kijelentette: „határozottan ellenzem az emberáldozatokat követelő akciókat.” A háború előestéjén ÜL Ha a korabeli tények alapján megpróbálunk belelátni Sztálin lelkivilágába, azt látjuk, hogy a „vezér” makacsságát határtalan magabiztosság, a hibás döntés beismeréséhez szükséges bátorság hiánya, a saját elemzés jelentőségének túlbecsülése táplálta. Konkrét helyzetben ez a konok- ság aláássa, a túlzott magabiztosság pedig megbénítja az akaratot. Ennek következtében az ember képtelen elszánni magát egy különösen felelősségteljes lépés végrehajtására. Ilyen volt Sztálin a háború előtti utolsó napokban, különösen a döntő órákban. Mindehhez tegyük hozzá, hogy Sztálinnak nem volt előrelátó képessége, nem tudta fellebbenteni a függönyt a jövőről és „bepillantani” a horizont mögé. Sok hosz- szú távú jóslata korábban is hibásnak bizonyult. Sztálin „gyakorlati” intellektussal rendelkezett. Lényegében dualista koncepciót vallott — „a béke lehetséges, de a háború is valószínű” — akkor is, amikor dilemma már nem volt, Sztálin változatlanul saját vágyelképzeléseinek bűvöletében élt. Míg a külpolitikai és operatív-stratégiai területen elkövetett hibákat enyhítően „Sztálin tévedéseinek” nevezzük, cselekedetei a kádermunka területén egyszerűen bűnösek voltak. A megtorló intézkedések hatalmas méretei azért váltak lehetségessé, mert a „vezér” kiváltotta az erőszak társadalmi tehetetlenségét, mely feljelentéseket, elvtelenséget, rágalmazást, tömeges hazugságot szült. A hazugságnak akkor nincsenek esélyei, amikor a lelkiismerettel szövetséges igazság áll vele szemben. Már tudjuk, hogy ha a lelkiismeret azokban az években hallgatott, akkor mindenekelőtt azért, mert nem volt mellette igazság. 1939 végén Sztálin tájékoztatást kért a hadsereg és a flotta parancsnoki állományának minőségi elemzéséről. Sokáig némán vizsgálta a rubrikákat, táblázatokat, melyeken fukar számok árulkodtak az állomány igen „zöld” életkoráról. A hadsereg és a flotta parancsnoki állományának körülbelül 85 százaléka fiatalabb volt 35 évesnél. Sztálin egyetlen szó nélkül lapozott a jelentésben. Talán eszébe jutott, hogy három marsallt, és az első és másod- osztályú hadseregparancsnokok csoportját kivéve, az ő akaratából más tehetséges hadvezérek is eltűntek? Közülük néhányan a kinevezéskor itt voltak az ő dolgozószobájában... Talán eszébe jutott Vorosilov beszéde, melyet 1938. november 29-én a Katonai Tanács ülésén, a védelmi népbiztos jelenlétében mondott? A népbiztos akkor, mint valami nagy eredményt jelentette: „A Vörös Hadseregben az 1937—1938-as évben végrehajtott tisztogatás során több mint 40 ezer embert szűrtünk ki... 1938 kilenc hónapja alatt több mint 100 ezer új parancsnokot neveztek ki. A régi összetételű Katonai Tanács 108 tagja közül csak 10 ember maradt.” Mit érezhetett a vezér a parancsnoki testület hiányai láttán? Senki nem tudná megmondani. Csak az ismeretes, hogy a káderállomány hiányait látva azt javasolta, hogy növeljék az akadémiák létszámát, hozzanak létre új tanintézeteket. Már a következő évben, 1940-ben 42 új főiskolát hoztak létre, csaknem megkétszerezték a katonai akadémiák hallgatóinak számát, számos alhadnagyképző tanfolyamot indítottak. Sztálin siettetett, siettetett. A megpróbáltatások órájának bekövetkeztéig azonban katasztrofálisan kevés idő maradt. Egy szakaszvezetőt 6 hónapos tanfolyamon is fel lehet készíteni, de egy körzet- vagy hadseregparancsnokot? A katonai szakértők hiányát, amely ezekben az években alakult ki, nem kevesebb, mint 5-7 év alatt lehetett volna megszüntetni: 1941 nyarán a parancsnokok körülbelül 75, a politikai dolgozók 70 százaléka nem egészen egy éve volt tisztségében ... Sztálin, akinek rövidesen vállalnia kellett a fegyveres erők főparancsnokságát a háborúban, nem ismerte a katonai elméletet. Vorosilov, aki hosszú ideig népbiztos volt, szintén „nem kedvelte” sem az elméletet, sem a teoretikusokat. És ilyenek, köztük igen kiemelkedőek is, mindig voltak a Vörös Hadseregben. Közéjük kell sorolni mindenekelőtt a kivégzett Ttiha- csevszkijt, aki még 1936-ban, előrelátóan figyelmeztet arra, hogy készen kell állnunk a német hadsereg hirtelen támadására. Amint már a háború után ismeretessé vált, Hitler, aki tudott a Vörös Hadseregben az 1937—1939-es években történt megtorlásokról, jelentést kért felderítő szerveitől a hadsereg parancsnoki állományának minőségéről. A háború kezdete előtt másfél hónappal Krebs ezredesnek, Németország szovjetunióbeli katonai attaséjának jelentése és más adatok alapján jelentették a Führemek: az orosz tiszti testület nemcsak számbelileg, hanem minőségileg is meggyengült. „Rosszabb benyomást kelt, mint 1933- ban. Oroszországnak évekre van szüksége hogy elérje korábbi színvonalát...” Az ellenség nem alaptalanul sorolta a Németország számára rendkívül kedvező tényezők közé a katonai irányítási rendszer új vezetőkkel való helyettesítését. A világtörténelemben nehéz példát találni arra, hogy az egyik fél a halálos összecsapás előestéjén meggyengíti önmagát. Ez nemcsak ösztönözte, hanem szinte taszította Hitlert az események meggyorsítása felé. A Hitlerrel való viszonyban Sztálin túlzott óvatossága végső soron ellenkező eredménnyel járt. A nagy politikai játékban Hitler gyakorlatilag túljárt Sztálin eszén a támadás időpontjaira és legközelebbi szándékaira vonatkozólag. Sztálin olyan állhatatosan küzdött a „provokációk” lehetőségével, hogy ezt észrevették Berlinben és levonták belőle a következtetéseket. A napról napra pimaszabbá váló Hitlerre ez serkentőleg hatott, meggyőzte a Szovjetunió gyengeségéről Sztálin óvatossága és az, hogy nem reagált kellőképpen a megkötött megállapodások Németország által történt megsértéseire. A szovjet hadsereg parancsnoksága meg volt kötve a védelmi intézkedések szabad megválasztásában. Az óvatosság mint tulajdonság, melyre a politikusnak szüksége van, átváltozott túlbiztosítássá, éS ugyanakkor a saját kívánság — nem engedni a háborút — teljesíthetőségéről való mániákus meggyőződéssé. Ezért a magabiztosságért végül súlyosan meg kellett bűnhődni. Sztálin, miután dácsabeli dolgozószobájában, ahol dolgozni és pihenni is szokott, a díványon ágyat vetett magának, már szendergett, amikor óvatosan kopogtak az ajtón. A kopogás fájdalmasan visszhangzott a szívében: Sztálint soha nem ébresztették fel. Valószínűleg bekövetkezett a legrosszabb. Csak nem számította el magát? Sztálin pizsamát húzott és kiment. Az őrség főnöke jelentette: — Zsukov hadseregtábomok halaszthatatlan ügyben a telefonhoz kéri önt, Sztálin elvtárs! A főtitkár odament a készülékhez. — Tessék... Zsukov, amint a háború után elmondta, jelentést tett az ellenséges légierő Kijev,- Minszk, Szevasztopol, Vilnius és más városok elleni támadásáról. A jelentés után a vezérkar főnöke megkérdezte Sztálint: — Megértett engem, Sztálin elvtárs? A főtitkár nehezet sóhajtott a telefonba és nem válaszolt. Bénító, kolosszális, fantasztikus súly nehezedett vállaira, és tudatáig alig hatolt el Zsukov kérdése. Talán felötlött agyában annak az üdvözlő táviratnak a szövege, melyet Hitler küldött 60. születésnapjára. „Ioszif Sztálin úrnak Kérem, 60. születésnapja alkalmából fogadja legszívélyesebb üdvözletemet s egyúttal jókívánságaimat. Önnek .személyesen jó egészséget, a baráti Szovjetunió népeinek pedig boldog jövőt kívánok...” Sztálin hallgatott. — Sztálin elvtárs, megértett engem? Végre megértette. A földi istenek tévedhetnek, és hibáik ára fantasztikusan magas. Ezerkilenszáznegyvenegy június 22-e, hajnali 4 óra volt. (MTI-Press) Ülésezett a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottsága MOSZKVA Július 5—8. között Moszkvában ülést tartott a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága. Az ülés munkájában részt vett Dobri Dzsurov hadseregtábomok, a Bolgár Népköztársaság nemzet- védelmi minisztere, Kárpáti Ferenc vezérezredes, a Magyar Népköz- társaság honvédelmi minisztere, Heinz Kessler hadseregtábornok, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Florian Siwicki hadseregtábornok, a Lengyel Népköztársaság nemzet- védelmi minisztere, Vasile Milea vezérezredes, a Román Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Dmitrij Jazov hadseregtábornok, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Milán Václavik hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, valamint Anatolij Gribkov hadseregtábornok, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői törzsének főnöke. Az ülésen jelen voltak a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi (nemzetvédelmi) minisztériumai vezető állománya és az egyesített fegyveres erők egyesített parancsnokságának képviselői. Az ülésen a Szovjetunió honvédelmi minisztere elnökölt. A honvédelmi miniszteri bizottság megvitatta a washingtoni és moszkvai csúcstalálkozó utáni európai helyzet alakulásának katonapolitikai vonatkozásait, valamint a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek állapotát. Az ülésen egyöntetűen helyeselték a közepes és kisebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szovjet—amerikai szerződést, valamint a hadászati támadófegyverek 50 százalékos csökkentéséről folytatott tárgyalásokat, a rakétaelhárító rendszerrel kapcsolatos szerződés olyan formában történő megtartásával, ahogyan azt 1972- ben aláírták. Az ülés résztvevői egyetértettek azzal, hogy a Szovjetunió OTR— 22 típusú hadműveleti-harcászati rakétáit az NDK és Csehszlovákia területéről — mindkét ország kormányának hozzájárulásával — még a közepes és kisebb hatótávolságú rakétákkal kapcsolatos szerződés hatályba lépése előtt kivonja. Helyeselték a Szovjetunió és az Egyesült Államok honvédelmi, illetve hadügyminiszterének találkozóját mint a szovjet—amerikai kapcsolatokban tett további'előre- lépések mutatóját. Igen jelentősnek tartják a Varsói Szerződés tagállamainak más, bizalomerősítő, a háborús veszély csökkentését célzó békés kezdeményezéseit is. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a NATO bizonyos köreiben terveket dolgoznak ki, amelyek keretében a felszámolandó közepes és kisebb hatótávolságú rakétákat más fegyverzetek növelésével és széles körű korszerűsítéssel kívánják „kompenzálni”, ami az európai atomfegyver mentesítési folyamat megszakadásához és a háborús veszély fokozódásához vezethet. A honvédelmi miniszteri bizottság megjelölte az egyesített fegyveres erők további fejlesztésének irányait. Hangsúlyozta, hogy a továbbfejlesztés a védelemhez szükséges fegyverzetek és a fegyveres erők lehető legalacsonyabb szinten elégséges mennyiségének és létszámának, illetve a testvéri hadseregek közötti együttműködés és fegyverbarátság további bővítésének megfelelően történik, figyelembe véve, hogy a csapatok harc- készültségét a szocializmus védelme érdekében magas szinten kell tartani. A megtárgyalt kérdésekben egyeztetett határozatokat fogadtak el. A következő ülésre Prágában kerül sor. A sztrájkjog intézményesítését kezdeményezik a szakszervezetek (Folytatás az 1. oldalról) A gazdasági változások egyre inkább előtérbe állítják a szakszervezetek érdekképviseleti, érdekvédelmi feladatait. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy amikor a döntések előkészítése során a szakszervezetek a dolgozók érdekeit képviselik, akkor ez a képviselet nem korlátozódhat csak a szervezett tagságra, nagyobb horderejű kérdésekben a szakszervezeteknek valamennyi munkavállaló érdekét közvetítenie kell. Az érdekvédelem viszont már alapvetően a tagsági viszonyhoz kötődik. A hatékony érdekképviselethez, érdekvédelemhez megfelelő eszközökre, jogosítványokra, garanciákra is szüksége van a szakszervezeteknek. Ezért is szorgalmazzák szakszervezeti törvény megalkotását, amely pontosan rögzítené a mozgalom lehetőségeit, jogait és kötelezettségeit. A szakszervezeti törvénynek tartalmaznia kell a klasszikus szakszervezeti jogosítványok közül egyebek mellett a munkabeszüntetés, a sztrájk jogát és igénybe vételének szabályait — hangsúlyozta a SZOT főtitkára, majd hozzátette: a munkabeszüntetés lehetőségének jogilag garantált biztosítására, szabályozott kereteinek kialakítására azért is szükség van, hogy az érdekmegnyilvánulások kemény, határozott formái se ölthessenek politikai színezetet. Az elmúlt évek társadalmi—gazdasági hatásai — a reálbérek csökkenése, a gyors ütemű infláció állandósulása, a megjelenő foglalkoztatási gondok, s ezzel a munkavállalók biztonságának bizonyos helyeken tapasztalható megrendülése — a középpontba állították az összetartozás, a munkás-, szélesebb értelemben a munkavállalói szolidaritás eszméjét — emelte ki Nagy Sándor. A gazdasági struktúraváltás, a társadalmi változások terheit nem viselheti egy-egy réteg, dolgozói csoport pusztán azért, mert olyan szakmája, foglalkozása van, olyan vállalatnál dolgozik, az ország olyan régiójában él, amely a világgazdasági változások, s a talán nem is ritkán hibás központi döntések következményeként válságos helyzetbe került. A szakszervezetek hivatása éppen az, hogy ezekben az esetekben a tiszta közgazdasági racionalitással szemben — vagy amellett — a társadalmi szolidaritás, a szociális igazságosság szempontjait képviseljék. E szolidaritást fejezi ki, amikor bizonyos változások feltételeként, a döntések következményeinek enyhítésére szigorú követelményeket fogalmaznak meg a szakszervezetek, s ide tartozik az is, hogy a mozgalomnak még korlátozott anyagi lehetőségei közepette is segíteni kell bajba jutott tagjait — mondta Nagy Sándor. Az előterjesztést követő vitában érvek és ellenérvek csaptak össze amellett, hogy szükség van-e a munkabeszüntetés jogának intézményesítésére. Ebben a kérdésben külön szavazás döntött. A testület végül is egy ellenszavazattal és egy tartózkodással úgy foglalt állást, hogy a szakszervezeti törvény megalkotását a sztrájkjog kidolgozásának igényével kezdeményezik. A tanácsülés úgy döntött, hogy a szakszervezeti mozgalom megújítására előterjesztett elgondolásokat elfogadja, azt széles körű tagsági vitára bocsátja. Az országos tanács határozott arról is, hogy felhívással fordul a szervezett dolgozókhoz. E felhívás rövidítve tartalmazza a szakszervezeti tevékenység megújításának főbb alapgondolatait. A dokumentum szerint a szakszervezetek támogatják a gazdasági reformpolitikát. Elismerik, hogy szükség van a közösségi tulajdonformák gazdagítására, de meghatározónak a jövőben is a szocialista közösségi tulajdonnak kell lennie. Aktív foglalkoztatáspolitikát és ha szükséges, munkanélküli segélyt követelnek. A dokumentum kimondja: olyan bérpolitika és bérrendszer kell, amely biztosítja a reálbérek megfelelő színvonalát, az igazságos bér- és kereseti arányokat. A kormány folytasson antiinflációs politikát. Meg kell akadályozni a gazdasági és elosztási viszonyainkat szétziláló és elsősorban a bérből, fizetésből, nyugdíjból élőket sújtó, gyorsuló infláció kialakulását. A létbiztonság, az esélyegyenlőség, a szolidaritás elveit, követelményeit érvényesítő szociálpolitika, megfelelő munkakörülmények nélkül nincs teljesítményelvű gazdaság- politika. Erős szakszervezeteket akarunk — olvasható a SZOT felhívásában. — Olyan szakszervezeteket, amelyek érdekeinket, törekvéseinket, akaratunkat társadalmi, politikai erővé szervezik, s amelyek e szervezett erő birtokában képesek távlati és napi érdekeink következetes képviseletére, védelmére. Álláspontunk nyilvános, határozott képviseletével akarunk részt venni a közmegegyezés és a politika alakításában. Második napirendi pontként a tanácsülés tájékoztatót hallgatott meg a szakszervezetek és a SZOT 1987. évi gazdálkodásáról és idei költségvetéséről. A szaktanács megvitatta a nyugdíjasok érdekében és körében végzett szak- szervezeti munka továbbfejlesztésének feladatait is. A szociális ellátás javítása érdekében a szakszervezetek igénylik, hogy anyagilag is ismerjék el. ha valaki otthon ápolja, gondozza idős, arra rászoruló családtagját, s kapjanak támogatást az idősek ellátását szolgáló vállalkozási formák.
