Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-07 / 161. szám

1988. július 7. • PETŐFI NÉPE • 7 NOSZTALGIA EGY TÖMEGVERSENY UTÁN Harminchét éve először, idén utoljára... • Felvételünk, amely 1977-ben készült, a szankiak kötélhúzó megyei bajnokcsapa­tát örökítette meg. Az álló sorban fehér ingben Csepregi Imre szanki csapatvezető és fehér trikóban Bácsalmási Antal kiskunhalasi járási sportvezető. A falusi dolgozók spartakiádjának megyei döntőjével a közelmúltban le­zárult Kecskeméten a Széktói stadion­ban az a nagy sikerű tömegsport- verseny-sorozat, amelyen a sportágak összesített versenyét 1988-ban Kiskun­halas körzete nyerte 482 ponttal, Kalo­csa (417 pont) és Kiskunmajsa (394 pont) előtt. A spartakiád a községi lakosok szá­mára, majdnem negyven éven keresztül változatlan formában, téli—nyári ren­dezvényeivel felmenő rendszerű spor­tolási lehetőséget biztosított. A közsé­gi, majd járási (később körzeti) verse­nyeket, bajnokságokat minden évben megyei, négyévenként pedig országos döntő követte. Megyénkben a falusi spartakiádök igen népszerűek voltak. A mozgalom népszerűsége a vonzó rendezvényeken, nemes küzdelmekben elért győzelmeken keresztül alakult ki. Természetesen egy-egy terület eredmé­nyessége egyenes következménye volt a szervezők jó munkájának. A vetélkedősorozat „hőskorában” a kiskunfélegyházi járás ért el kimagasló eredményeket Kovács Rudolf TS- elnök irányításával, odaadó, lelkes szervezőmunkájával. Az 1970-es évek közepétől Kiskunhalas járás vette át ezt a szerepet. Bácsalmási Antal kis­kunhalasi sportfelügyelő nagy súlyt fektetett a falusi spartakiád szervezésé­re. Arra törekedett, hogy valamennyi községben meghonosodjon ez a ver­senyforma. A falvak közül a régi fél.- egyházi járásból (annak megszüntetése után) átkerült Szánk, Kiskunmajsa, Csólyospálos, Jászszentlászló volt az élenjáró. De a többi nagyközségben, községben is megkedvelték ezeket a versenyeket egy-két éven belül. A járási spartakiáddöntőkön, amelyek kétna­posak voltak, a 18 községből ezren is részt vettek. Ezek nem csupán sport- események voltak, hanem a falvak dol­gozóinak jó hangulatú találkozói is. A nemes versengésben Szánk és Kis­kunmajsa mellé Jánoshalma, Tompa, Mélykút és Harkakötöny is hamarosan felzárkózott. Ennek tulajdonítható, hogy a közigazgatás átszervezése, a já­rások megszüntetése után Kiskunhalas körzet továbbra is eredményesen szere­pelt a megyei döntőkön. 1976-tól kezd­ve, az idei vetélkedővel együtt Kiskun­halas körzeti (1984-ig járási) váloga­tottja tíz alkalommal nyerte el a ván­dorserleget a megyei döntőn. Ezt a si­kert a községbeliek lelkes munkája ala­pozta meg. Tizenhárom évre visszate­kintve, minden faluból több sportszer­vező nevét is meg kellene említeni, aki­nek szívügye volt a tömegsport és a spartakiád. A szanki spartakiádök „mindenesét”, Csepregi Imrét nem le­het kihagyni. A szervezők személye mindig meghatározó volt. A falusi dolgozók spartakiádja 1951 óta az utolsó volt ebben az évben. 1989-től a kétszintű közigazgatás miatt megszűnnek a városkörzetek. Ez indo­kolttá teszi a falusi dolgozók tömeg- sportverseny-sorozatának átszervezé­sét is. S ha az új „csak” a régi színvona­lán folytatódik, jól szolgálhatja a kö­zségekben élők sportjának ügyét. Vass Katalin Kajakos éremesélyek A magyar kajak-kenu válogatott szakvezető­je, Parti János többször és már idejekorán kije­lentette: az idei versenyévad eredményeinek egyetlen értékmérője az olimpiai, a szöuli sze­replés. Ezzel az alapelvvel nem lehet vitatkozni, ám mégis elgondolkodtató, hogy az év két leg­nagyobb nemzetközi regattáján, a moszkvain és a duisburgin — amelyet a múlt hét végén rendeztek — egyetlen első hely sem jutott a mindkétszer legerősebb összeállításában vízre szálló magyar válogatottnak, s a szegedi verse­nyen — hazai környezetben — is mindössze két győzelmet arattak a magyarok, abból is az egyi­ket holtversenyben. Ugyanakkor a legfőbb ve- télytárs, az NDK versenyzői mindenhol tarol­nak, ahogy tették ezt Moszkvában, Szegeden és Duisburgban is. Van-e ok pánikra? Parti János szövetségi ka­pitány szerint nincs, mert az olimpia az egyetlen értékmérője az idei munkának. — Azt azonban le kell szögezni — tette hozzá —, hogy olyan „aranyesőré” nem számíthatunk, mint amilyen­nel két éve, Montreálban örvendeztették meg a szurkolókat. A szakvezető két aranyéremmel elégedett lenne, sőt, már az egy győzelmet sem könyvelné el kudarcnak. Szeptember 11-én újra fut a világ Két évvel ezelőtt rendezték meg az első Sport Aid-et, ami 89 országban 20 millió embert mozgatott meg. Magyaror­szág is kivette részét az akcióból, a Race Against Time verseny — az úgynevezett világfutás — keretében Budapes­ten 7300-an futottak a főváros utcáin. Egy Angliában bejegyzett jótékonysági szervezet, a Sport Aid Trust kezdeményezésére idén is megrendezik a Sport Aid-et, amelynek célja, hogy a világ különböző tájain élő nehéz sorsú gyermekeken segítsen. Ezzel az eseménnyel kap­csolatban tartottak tegnap délelőtt az ÁISH székházában sajtótájékoztatót. Bojtár László, a szabadidős és egészségvédelmi főosztály vezetője elmondta, hogy a segélyakció keretében már meg­rendezték a Sport Aid 1000-es versenyt. Június 12-éig bezá­rólag 515 szervezet rendezésében bonyolítottak le általános iskolások részére 1 km távú viadalt. A vártnál sokkal többen vettek részt, összesen 95 934-en indultak. A nevezési dijakból közel 1 millió forint folyt be, amelynek felét — gyógyszerkül­demények formájában — afrikai gyermekek javára ajánlot­ták fel. Szeptember 11-én a világ 218 országában egy időben rendezik meg a jótékonysági futóversenyt, New York-i idő szerint 11, Budapesten 17 órakor. Ugyanennek a napnak az estéjén pedig az úgynevezett világkameválra kerül sor, jóté­kony célú koncerttel, amelyet az egész világra közvetítenek. A tervek szerint — akárcsak két évvel ezelőtt — két táv küzdelmét írják ki, 5 és 11 kilométeren lehet vetélkedni. Szervezési megfontolásokból azonban időben elválasztják egymástól a két futást, előbb a rövidebb, majd a hosszabb távút bonyolítják le. A nevezési díj 50 forint lesz, de, jóté­kony célú rendezvényről lévén szó, lehet többet is fizetni. A szervezők remélik, hogy sikerül nagy tömeget megmozgat­niuk, nem tartják kizártnak, hogy többen futnak majd, mint két esztendeje. Bálint László indokai Bálint László, a magyar labdarú­gó-válogatott leköszönt technikai igazgatója szerdán felhívta az MTI sportszerkesztőségét, hogy közölje lemondásának okait. Mint mondta, az MLSZ elnökének, illetve elnöksé­gének levelet írt, amelyet a soron következő elnökségi ülésen ismertet­nek. Addig ennek a levélnek a tartal­mát nem kívánja ismertetni, azon­ban lemondásának indokait a követ­kezőkben foglalta össze. — Tevékenységem ideje alatt nem sikerült elnyernem a közvélemény bizalmát — mondta. Úgy érzem, a szakma sem adta meg a kellő támo­gatást, a szakmai hierarchiában nem sikerült azt a helyet elfoglalnom, amit egy technikai igazgató funkció­ja megkövetel. Sokan kétségbe von­ták azt is, hogy megfelelő felkészült­séggel, szakmai tapasztalattal ren­delkezem e feladatkör ellátására. Ma már tudom; hogy kinevezésem előtt nem mértem fel kellően a fel­adat nagyságát, súlyát. Maga a tech­nikai igazgatói funkció is újszerű volt, sok volt benne a tisztázatlan elem. A gyakorlatban végül is a szö­vetségi kapitány feladatát láttam el, ezzel mintegy felvállaltam a labdarú­gó-válogatott szereplésével járó tel­jes felelősséget is. A válogatott tava­szi mérkőzéssorozatánál az osztrá­koktól elszenvedett vereség és annak fogadtatása elbizonytalanított. És végül egy fontos, személyes indok: Somogyi Jenő hátteret, biztonságot, sok személyes segítséget nyújtott munkámhoz. Az elnök lemondása biztonságérzetemet tovább gyengí­tette. A magyar labdarúgás iránti felelősségem, tiszteletem azt követel­te, hogy benyújtsam lemondásom az MLSZ elnökségének. Az indokaim­ról tájékoztattam Deák Gábor ál­lamtitkárt, az ÁISH elnökét is. Bálint László még elmondta, hogy az elnökségi ülésig nem nyilatkozik a sajtónak, az ülés után viszont szí­vesen rendelkezésre bocsátja az el­nökséghez intézett levelét. MÉRLEGEN AZ NB III-AS CSAPATOK A kiegyensúlyozott csapatjáték volt a Miske erőssége 3. MISKE 30 19 5 6 65 26 43 Igaz, hogy a sikertelen NB Il-es osz­tályozó kissé megviselte a miskei játé­kosok és szurkolók idegeit és a hangu­lat, különösen a Szekszárd elleni utolsó találkozót követően, nem volt kimon­dottan rózsás, mégis állítjuk, hogy egy ilyen rövid idő alatt lebonyolított soro­zat nem adhat valós képet egy csapat erejéről. Az NB III-as bajnokság Körös cso­portjának mezőnyét általában a köze­pesnél valamivel jobbnak tartják, ami­re bizonyíték, hogy az innen felkerült csapatok általában megállják a helyü­ket a magasabb osztályban is, és az onnan kiesettek — például a Honvéd Szabó L. SE — itt csak a középme­zőnyben tudnak megkapaszkodni. A Miske gárdája, a feljutást kiharco­ló Szarvas és Bajai SK mellett egész éven át a legegyenletesebb teljesítményt nyújtotta. Az őszi fordulókban a 15 mérkőzésből 9 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség mellett 36—14-es gólkülönb­séggel 21 pontot szereztek. Tavasszal 10 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérleg. A gólkülönbség 29—12, a gyűj­tött pontok száma pedig 22 volt. A miskei gárda tavasszal hazai pályán hatszor győzött, egyszer döntetlenül mérkőzött a Soltvadkert elleni megyei rangadón, és a bajnokjelölt Szarvas Ejtőernyősök az MHSZ országos versenyén Folytatódnak az ejtőernyős többtusa országos verseny küzdelmei. Hétfőn az ország legkülönbözőbb területeiről 83 sportoló érkezett Kecskemétre, hogy a megyeszékhelyen kívül Kiskunfélegyházán és Bugacon mérje össze tudását. Az ifjúsági és felnőtt versenyzők az első napon — szombatig tartanak a küzdelmek — délelőtt a kecskeméti MHSZ-lőtéren találkoztak, és 20-20 lövést adtak le. Junior kategóriában első lett Bánszki György (Békéscsaba) 1040 ponttal, a máso­dik Lengyel Gábor (Honvéd Kilián Főiskola) 900, a 3. Csorba József (Csepel) 880 ponttal. A felnőttek között a legtöbb pontot Nagy István (Honvéd Kilián Főisko­la) gyűjtötte (920 p.), míg Mátrai Zoltán (BHG) és Göbölös Ferenc (HKFSE) 900, illetve 820 ponttal állhatott a dobogóra. Délután a kecskeméti fedett uszodában versenyeztek az MHSZ-sportolók. Itt a megyéből Csernók Zoltán szerepelt a legjobban. Eredmények: 1. Kulcsár Ottó (Posta) 1112 p., 2. Csernók Zoltán (Kkfháza) 1110 p., 3. Lengyel Gábor (HKFSE) 1092 pont. A felnőttek közül az élen Göbölös Ferenc (HKFSE) végzett 1108 pont­tal, 2. Zsák Lajos (Szolnok) 1050 p., 3. Nagy István (HKFSE) lett 1030 ponttal. Tegnap az ejtőernyős célba ugrás kezdődött meg. A versenyzőknek 1000 méter magasságból kell tízszer célba ugraniuk és a homokkor közepén lévő kis korongot kell megérinteniük. Akiknek ez sikerül, azok gyűjtik össze a legtöbb pontot az egyéni és csapatküzdelmekben. Ez a szám három napig tart. Szombaton a záró­napon a terepfutásra kerül sor Bugacon. Az ünnepélyes eredményhirdetést az or­szágos ejtőernyős többtusa végén Kiskunfélegyházán rendezik meg. T. L. • A miskeiek öröme az NB Il-es osztá- lyozón nyújtott teljesítmény alapján nem lehet felhőtlen, de a bajnokságban pél­dásan megállták a helyüket. Felvételün­kön a gólszerzőnek, Tóth Róbertnek (14-es) gratulálnak a társak (balról): Pongó, Pécsi, Kákonyi, Bognár. (Far­kas Tibor felvétele) csapatától kapott ki csupán, ami a baj­nokság végső kimenetelét tekintve nem volt meglepő, bár a szemtanúk szerint ezen a találkozón a miskei csapat „fej­jel rohant a falnak”. Megpróbálták le­rohanni a már bajnok ellenfelet, ám az ügyes taktikával — csupán ellentáma­dásokra építve — elvitte a két pontot. A miskei csapat nemcsak hazai pá­lyán, hanem idegenben is mindig tá­madni, kezdeményezni próbált. Ez a taktika gyakran vezetett sikerre. Ott­honában győzte le a később 4. helyen végzett Honvéd Szabó L. SE-t, az ötö­dik helyezett és a bajnoki elsőségről álmodozó Gyula csapatát, majd leisko­lázta a Kalocsai SE és a Martfű gárdá­ját is. A tavaszi küzdelem során úgy tűnt, hogy a Miske „kibérelte” a 3. helyet a táblázaton és erről csupán, egyszer, a BSK elleni győzelem után mozdultak el. Akkor ugyanis a 2. helyre jött fel a csapat. A Miske gárdája az év folyamán 65 gólt szerzett. Ebből egyet a soltvadkerti Katzenbach helyezett el saját kapujá­ban, a további 64 gólon 10 játékos osz­tozott. A csapat házi gólkirálya Hor­váth F., aki 19 alkalommal volt ered­ményes. Bognár 11, Tóth 7, Kákonyi és Pesti 6-6 (az utóbbi valamennyit 1 Les­ből), Pécsi 5, Petrecz 4, Goldschmidt 3, Pongó 2, Hubert 1 góllal járult hozzá a csapat sikeréhez. — Labdarúgócsapatunk egész éves egyenletes teljesítményével elégedettek vagyunk — mondta Kiss János, a Mis­kei TSZ SK technikai vezetője. — Csa­patunk mindvégig egységes volt. Talán Tusnádi kapus, valamint Hubert, Goldschmidt, Horváth, Bognár és Ká­konyi teljesítménye emelkedett ki mégis a többieké közül. Az osztályozón sajnos nehéz csoportba kerültünk, a fáradtság jelei kiütköztek, és ez meglátszott a csa­pat teljesítínényén, de.ez semmit sem von le az éves eredményünkből. A miskei csapat a „meghosszabbí­tott” idény után pihenőt tart és július közepén kezdi meg a felkészülést az új bajnoki évre. Szabó Zoltán RÖVIDEN • RÖVIDEN • RÖVIDEN • Hollandiában rendezik meg július utol­só hetében az úszó ifjúsági Európa-bajnok- ságot. A magyar csapatot még nem jelölték ki, de a tervezett gárdában előreláthatólag Bállá Mihály, a KVSC úszója is helyet kap. • A Honvéd Kun Béla SE felnőtt és ifjúsá­gi labdarúgócsapata július 11-én, hétfőn dél­után 15 órakor kezdi meg a felkészülését. • Július 10-én Dunaegyházán rendezi meg a Péter Gyula Honvédelmi Klub mo- tocross-szakosztálya az országos bajnoki motocross-versenyét. A programban 125 cm3, 250 és 500 cm3-es futamok, valamint Úttörő Kupa (12 éves korig) szerepel. A versenyt eredetileg Dunavecsén akarták megrendezni, de az ottani pálya jelenleg víz alatt áll. 0 A magyar serdülő vízilabda-váloga­tott Bulgáriában első lett a 8 nemzet részvé­telével rendezett nemzetközi tornán. A ma­gyar csapatban Pánczél Ádám és Horkai János személyében két kecskeméti játékos is szerepelt. 21.50: Reklám 21.55: A bölcsész tábornok. Beszélgetés dr. Nagy Gáborral 22.55: Képújság MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: * 1 2 3 4 * 1 8.55: Tv-torna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: Teledoktor. Orvosi tanácsok tíz percben. A fogbetegségekről 9.15: Szia, Mami! 9.45—1.1.10: Szünidei matiné 9.45: Állatszelidítők. Szovjet filmsorozat IV/4. rész: Lovaskaland 10.10: Csak gyerekeknek! 1. Aranyszabályok NDK kisfilm 2. A játékbolygó (ism.) Csehszlovák rajzfilm (Csücsök az űrben) 3. Valter, a lusta egér (ism.) Lengyel rajzfilm 4. Bádogszív (ism.) Bolgár rajzfilm 10.40: Állatkertek 2000-ben (ism.) Angol dokumentumfilm-sorozat 11.10: Képújság 14.40: Hírek 14.45: Bartók Béla hazaérkezett hamvai­nak végső nyugalomba helyezése — A temetési szertartás és ünnepség köz­vetítése a Farkasréti temetőből Kb. 16.00: Bartók: Concerto (ism.) 16.40: Hármas csatorna 17.25: Hogyan közlekedjünk autópályán? 17.35: Telesport 18.00: Új Reflektor Magazin. Érdekvédelmi riportműsor 18.45: Reklám 18.55: Tévétorna 19.00: Esti mese 19.15: Lottósorsolás 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20..10: Reklám 20.15: A Magyar Televízió díjnyertes mű­veiből. Bartók: A kékszakállú herceg vára (ism.) Opera 21.15: A hét műtárgya. Jan de Cock: Re­mete Szent Antal megkísérlése. (Eszter­gomi Keresztény Múzeum) 21.20: Az utolsó különóra. Angol tévéfilm 22.35: Híradó 3. TV II. MŰSOR: 17.55: Képújság 18.00: Správy — Hírek szlovák nyelven. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 18.05: Mozart. Magyar—francia tévéfilm­sorozat VI/1. rész: Leopold 19.30: Csodás világ. Szovjet kisfilm (ism.) 19.40: Ecranul nostru. A Szegédi Körzeti Stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 20.10: Képújság 20.15: Jacques Cousteau első hetvenöt éve. Amerikai dokumentumfilm (ism.) 21.35: Híradó 2. s<y CHANNEL 07.30: DJ Kát szünidei gyermekműsora. 08.35: Countdown — popzene Hollandiá­ból. 09.35: Popzene Kanadából. 10.05: Popzene az NSZK-ból. 11.05: A Nescafe 40-es brit poplistája. 12.05: Heartline — szív küldi. 13.05: Egy másik világ — telere- gény. 14.00: Hollywood — a rivaldák mö­gül. 14.30: Barangoló riport — aktualitá­sok. 15.00: Ausztráliai rögbi. 16.00: A nagy videoverseny — a nézők kérései alapján. 17.00: DJ Kát szünidei gyermek- műsora. 18.00: Will Sonett puskái — wes­tern. 18.28: A The Times hírösszefoglalója. 18.30: A szellem és Mrs. Muir. 18.57: Idő­járás-jelentés. 19.00: Hazel — vígjáték. 19.30: A behemót ember (Akár egy test­vér) — akciőfilm. 20.30: Canon divat. 20.57: Időjárás-jelentés. 21.00: A wrest- ling szupersztárjai — pankráció. 21.58: A The Times hírösszefoglalója. 22.00: Monroe C.A.R.T. — autóverseny Cleve- landból. 22.58: A The Times hírösszefog­lalója. 23.00: A rock szörnyei. 00.00: A nagy videoverseny — a nézők kérései alapján. 00.57: Időjárás-jelentés ÁRTS CHANNEL 01.00: Bramhs-muzsika. 01.55 Alán Davie — portréfilm a festőről. 03.00: Műsorzárás. MOSZKVAI TV 1. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.35: Koncert. 7.00: ■ Gyermekfilm. 8.05: Nyilvánvaló-Hiihetet- len. 9.05: Hírek. 13.30: Hírek. 13.40: Grieg és Sibelius műveiből. 14.40: Dokumen­tumfilm. 15.35: Hírek. 15.40: 16 évig, és azon túl. 16.25: Rajzfilm. 16.45: Világhír­adó. 17.05: A Propaganda szerkesztőség műsora. 17.40: Föld és arany — film. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflek­torfényében. 19.50: Kamerával a világ kö­rül. 21.00: Világhíradó. 21.10: „Balett, ba­lett". 22.20: Családi okokból — 1. rész. 23.24: Hírek. 23.29: Valentyin Gyikul erő­művész műsora. ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés — magyarul. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.45: Rek­lám és műsorismertetés. 16.50: Külföldi dokumentumfilm. 17.10: Ünnepi műsor — románul. 17.40: Tv-napló. 18.00: Újvi­déki képeslapok. 18.55: Reklám. 19.00: Tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Beszélgetés az ani- mációsfilm-készítésről és a zágrábi feszti­vál győzteseinek bemutatása. 22.30: Tv- napló. 22.45: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.30: Beszélni nehéz 8.42: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel 9.00—11.00: Napközben 11.00: Virginia Zeani operaáriákat énekel 11.34: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Draskóczy László: Népdalszvit 14.20: „Bartók hazatérése" 14.50: Bartók temetése (PAF) 16.05: Szívesen hallgattuk 17.00: Egy képviselő noteszéből 17.30: Népdalfeldolgozások hangszerket­tősökre 17.49: Népszerű operettkettősök 19.23: Bartók Béla — dokumentumjáték 20.45: Herencsár Viktória cimbalmozik 21.00: Népszerű muzsika 21.30: Korkóstoló 22.00: Hírvilág 22.30: Barangolás régi hanglemezek között 22.59: Tükörképünk 37 darabban 23.29: Cherubini operáiból PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Napraforgó 9.05: Operettkettősök 10.00—11.00: Rivaldafényben 11.10: Térkép és útravaló 12.10: A népművészet ifjú mesterei 13.05: A kincses sziget 14.00: A Szabó család 15.05: Névforduló 15.40: Köszöntünk, Dalnok! 16.20: A Rock Gyermekei Klubja 17.05: Szerencsecsütörtök 19.05: A Poptarisznya dalaiból 20.00: Kérted — hallgathatod! 20.30: Slágerlista 21.05: Az aranyszamár — Apuleius regénye 21.34: Arhívumunkból 21.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 23.10—0.14: Rockpanofáma BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: Szenthelyi Miklós (hegedű) hang­versenye a Zeneakadémia nagytermében 10.51: A Benkó Dixieland zenekar játszik 11.10: Magyarán szólva 11.25: Kamarazene 12.14: Zenekari muzsika 13.05: A heavy metál kedvelőinek 14.00: Hoffmann meséi 15.00: Bemutatjuk új fúvósfelvételeinket 15.20: Évszázadok muzsikájából 16.59: Nagy siker volt! 18.30: In limba materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Sze­gedről 19.05: XIII. nemzetközi Bartók Béla-kórus- verseny 19.35: Respighi: Rossiniana — szvit 20.05: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót (ÉLŐ) Kb. 21.15: Az eMeRTon nemzetközi big- band dzsesszfelvételeiből 21.43: Úl lemezeinkből 22.30: Vujicsics Tihamér: Kurucok emléke­zete — kantáta 22.43: Napjaink zenéje

Next

/
Oldalképek
Tartalom