Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-27 / 178. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. június 27. NYOLCVAN ÉVE SZÜLETETT SCHAÁR ERZSEBET A száműzött szobor Szégyenünkről kell szólni Schaár Erzsébet nyolcvanadik születési évfordulóján. Már régen szobrászatunk élvonalához tartozott a budafoki illetőségű művész, amikor Kecskemét városa megkérte; készítsen egész alakos parkdíszítő figurát a hírős város számára. (A költségeket egy csak képzőművészeti alkotásokra felhasználható országos alapból fedezték.) Alapos előtanulmányuk után úgy vélték a szakértők: jól mutatna a Szabadság tér úgynevezett „békás medencéje” mellett egy dekoratív női figura. Annak idején, a hatvanas évek elején kisgyermekes mamák randevúztak a park csöndes sarkában. Kibeszélgették magukat, amíg az apróságok a ki tudja honnan idehozott teknősbékákat figyelték. Mesterének, Kisfaludi Strobl Zsigmondnak talán a portrék iránti érdeklődést, az érzelmek némileg stilizált kifejezésének szándékát köszönhető szobrász lépést tartott korával, fogékony maradt mindvégig új hatásokra. Tanult PárizsSZŰCS MARIANN Egyedül ketten Jutka nagy lélegzetet vett. Érezte, ahogy megemelkedik a mellkasa. Mintha nem is az övé lenne! Még az ébrenlét határán lebegett. Nem nyitotta ki a szemét. Lassú zuhanást érzett, ahogy a semmiből egyre sajgóbb testét érzékelte. A nyakára fojtogató nyomás nehe- ,zedett. .Már érezte .a , kezét is,, a lábát, Megvagyok, gondolta. —^ Talán most beszélhetnék vele! — suttogta az asszony a nővér füléhez hajolva. Jutka fölismerte a igazgatónő hangját. Nem merte fölnyitni a szemét. — Én vagyok itt, Jutka, ne hülyéskedj! — fogta meg a lány kezét az igazgatónő. — Ne ébresszen föl! Nem akarok fölébredni! — nyöszörögte a lány, de meg volt győződve, hogy üvölt. A nyakán átkozottul lüktetett valami. A kezével megpróbálta kitapogatni a kötést. A szemét még mindig nem nyitotta fel. — Ne mozogj! Nem szabad! Jutka kétségbeesetten fölnézett. A plafonon megakadt a szeme egy félig lelógó pókhálón, aztán mozdulatlan fejjel végigpásztázta a kórtermet. Végül az asszonyra nézett, aki erre gyöngéden megsimogatta az áttetsző kamaszkezet.-— Mi van Rózsival?! — Anyád jól van. Egy öltönyös férfi settenkedett az ágyhoz. Az asszony villogó szemekkel ránézett, és a foga között motyogta. — Hagyja! Majd én beszélek vele. A férfi ahogy jött, óvatos léptekkel kiment. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, odaszólt a rendőrruhásnak. — Minden rendben. Fölébredt. Az igazgatónő beszél vele. Egy óra múlva visszajövök. Jutka újra lehunyta a szemét. Rózsi él, az a lényeg. Fájt mindene, úgy érezte, hogy egy húsdarálóból pottyant az ágyba. Fejében pillanatok, üvegek, mozdulatok, szétszabdalt történések zakatoltak. — Hogy érzed magad? — Szuperül. — A lányok nagyon várnak, hogy gyere! Jutka bólintani akart, de megint belenyilallt a nyakába az előbbi iszonyú fájdalom. A lányok, gondolta, tökkelütött idióták mind! Zabáinak, szeretkezni akarnak, lehányják az egész világot, utálnak mindent. Miért várnák pont őt? Ez a szerencsétlen nő meg csak tehe- tetlenkedik itt, pedig van három gyermeke, férje, családja, kéglije, és akkor egy intézetet agyusztál. bán, Bécsben és Münchenben, dolgozott Jugoszláviában. Kérlelhetetlen szigorúsággal vizsgálta fölül újra és újra korábbi énjét, kereste választott művészetének mélyebb törvényszerűségeit. A szinte tévedhetetlen biztonsággal véleményt formáló Ferenczy Bén;j már 1956- ban így méltatta: „Schaár Erzsébetet én szeretném a merengők típusához sorolni, azok közé, akik teljes művészi kielégülést találnak saját munkájukban. Éppen ez a forrása művészi erejének, innen valók legszebb kvalitásai”. A Kecskemétre szánt szobrot sikerültnek minősítette a szakmai zsűri, a műalkotás mégsem került tervezett helyére — ahol naost ifjú asszonyok és apróságok helyett kártyások tanyáznak —, a tanácsház udvarának egyik szögletében várta hónapokig sorsa al akulását. Egyik városi vezetőnek: nem nyerte meg a tetszését, emiatt száműzték Kecskemét központjából. Szava többet nyomott a latban hozzáértőkből szervezett bizottságénál. Végül is a vízmű \ vállalat szánta meg a kallódó szobi 'ot és Mit turkál az ő dolgaiba? E;;yre mérgesebb lett. — Minek jött ide? — Látogatási idő van. Gondoltam, megnézlek. Esetleg válthatnánk néhány szót! De ha nem, a k- kor elmegyek. Jutka megmarkolta a lepedőt. • —* Pisilni kell. — Várj, szólok a nővérnek! Az asszony eltűnt az ajtóban. Jutkán végigfutott a bizonytalanság. Még ez a nő is jobb, mint a pókháló. Újra becsukta a szemét. Rózsinak, az anyjának az arca leb- bent elé. — Te rohadt, szemét kurva! Tibort nem adom! — hallotta az anyja rikácsoló hangját. Mi történt? Mi tört össze körülötte? Miért ilyen átkozottul szerencsétlen? Az istenért! Jöhetne már valaki! Pisilni is kéne, meg pontosan azt is tudni kéne, hogy mi történt? Az asszony egy ágytállal jelent meg. — Az az idétlen nővér közölte, hogy ki van bukva tőled. Nem tudom, hogy mivel idegesítetted föl, de ha pisilni akarsz, akkor emeld föl a sejhajodat, és ereszd el magadat! A lány kínok között elvégezte a dolgát. Életében, most először el- szégyellte magát. Szégyellte, hogy a legalapvetőbb dolgát sem tudja egyedül elvégezni. Rászorul valakire! Ő, aki fűzte a csajokat, hogy simán meg lehet szökni az intézetből. O, aki hülyét csinált az összes nevelőből! Most az igazgatónő rakja alá a tálat. Ő, aki évekig el- tüttyögött az aluljárókban, senki nem igazoltatta, ő itt egy nagydarab fölmosórongy! — Anyád mindent beismert a rendőrségen. Ne feszísd keresztre magadat! — Mit mondott?! — Ő akart végezni veled. Sőt! Le is szúrt. — Nem igaz. Rózsi hazudik. A kés az én kezemben volt. — Valami Tibort emlegetett, aki miatt szúrt. Jutka elernyedt. Túl volt az emberi kiszolgáltatottság összes stációján. — Rózsi szeretője. Persze ezt csak ő hitte. Tibor belém szerelmes. Miatta szöktem meg. Marha jól megvoltunk. Ájultunk egyik szeretkezésből a másikba. De ezt maga nem ismerheti, hiszen három gyermeke van. Anyámnak megmutattam a fiút, azt hittem, nem ismeri. Ebből lett a balhé. — Hozzak valami innivalót? — Camparit. Jéggel, ha lehet! kimentette az uszodába. A nívós plasztikai alkotás számára kedvezőtlen környezetben, a tervezettől eltérő funkcióban is érzékelhető Schaár Erzsébet míves érzékenysége, formakultúrája. Élete utolsó évtizedében, a hatvanas évek közepétől ismét meglepte a pályafutását figyelemmel kísérőket. Egyik pályaképírója, Béke László szerint: a székesfehérvári kiállítás utáni korszakban „még tovább lépett különös hangulatú, a szobrászati teret újszerűén értelmező műveivel.” Az Ablakban, majd a Lépcsőn álló, a Kirakat, az Árkádok a művész kétségtelenül legnagyobb figyelmet felkeltő vállalkozásának, sajátos utcájának előképei. Sajnos hiába kezdeményezte Kerényi József Ybl-díjas építész a nagyméretű kompozíció kecskeméti letelepítését. Az évfordulós cikkben mindenképpen méltatást kíván Schaár Erzsébet, mint a kisplasztikák mestere. Domborművei is új értékekkel gazdagították művészetünket. H. N. Az asszony hamiskásan kacsintott, és kirobogott a kórteremből. Jutka egykedvűen nézte az ajtót. Jön ez, jön az, Tibor is átverte. Nincs kibe kapaszkodni. Ez a nő is elrohan, legalább nyögne valami biztatót. Hová menekülhet az ember? Ki a francba, mert a csillagos eget nem lehet megközelíteni. Pedig azok milyen átkozottul tiszta fényűek! Talán azért olyan elérhetetlenül messziek? Rövid idő múlva kipirult arccal robogott be az asszony. A nővér kaszáló mozdulatokkal követte. ■— Ne tegye! Gyógyszerek vannak benne, nem ihat folyadékot! — Ez illúzió, ne tegyen tönkre mindent! Kérem, hagyjon magunkra, nem lesz semmi baj! Jutka elfelejtette az összes nyűgét. Ha nem fájt volna nyakán a seb, röhögött volna. így csak jól- esően figyelte, ahogy az igazgatónő kidobta a nővért a szobából. Jó játék, gondolta, akkor folytatni i kell! — Campari? — Azt szerettem volna hozni -mondta ravasz mosollyal az a sszony —, de csak Cinzano volt a presszóban. — Kösz, de azt utálom. — Akkor egyedül leszek kényte- 1 ei í bevedelni. — Esetleg, ha meggyszörpöt hozol tt vol.... — Ez málna. — Na jó, egye fene! J utka beleszagolt a pohárba. Ca r npari volt. Meredten nézett az áss íz onyra. Miért csinálja ezt? Nem no rr nális. — A lánya is lehetnék, hiszen az anyá m majdnem olyan, mint maga, -c sak jobban tartja a formáját. De vi egye tudomásul, hogy ő az én anyái n! És bármi történjen vele, én kihúz om őt a szarból! Mit akar tudni“;' Miért ül itt? Miért csinálja a ball lét miattam? Lehet, hogy a maga lánya is, vagy a fia éppen most lesz prosti. Tökmindegy, hogy n nit csinálnak! Kurvák lesznek, m ért eladják magukat. Most mit néz úgy rám? Mindenki eladja a testeit vagy a tudását, a nevét egy balhéhoz. Mindegy. Kurva lesz mindem kiből, mert megalkuszunk ezzel a í -ohadt világgal! — Eiz nem így van, Jutka! — Pe. rsze, hogy nem. Szépen, tisztesség esre próbáljuk igazítani a képünket . Persze, eleinte megy is a dolog. Pr óbálunk mi normálisnak lenni, tcur legesen szürkék, nem zavarók. Di J hát istenem, nem vagyunk a:zo k! Ittam akkor este. Rózsi ész nél kül töltött. Örült, hogy hazalógtt i; m. Éppen akkor nem volt hapsi j a. Örültünk egymásnak. És ez a hüií; ye Tibor beállított és .. . Jutka égi /re jobban belelendült a történtekbe . Évek óta most először sírta el mag át. Kint a fc tlyosón, türelmetlenül toporgott a civilruhás. BÉRLETEK, ELŐADÁSOK AZ ÚJ ÉVADBAN Színház a művelődési központban Kopogós romi, Furcsa pár, Svejk ... Plakátok, szórólapok, műsorfüzetek hirdetik a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ színházi bérleteit az új, 1988/89-es évadra. Megannyi neves színész — Huszti Péter, Piros Ildikó, Szegedi Erika, Lukács Sándor, Haumann Péter stb. — pódiummüsorára, s megannyi nagysikerű darab (Kopogós romi, Furcsa pár, Fehér éjszakák, Svejk stb.) bemutatójára invitálnak a propaganda-kiadványok. — A három közül a Pódium bérlet a legrégibb és a legsikeresebb is — mondja Sajtos Géza, a művelődési központ igazgatója. — Az itt kínált műsorok érdekessége, hogy a neves színészek, színészpárok maguk rendezik produkcióikat. A Pesti Vigadó rendezésében kamaradarabokat mutatunk be az új évadban, mégpedig ötöt, s ezekre is külön bérletet hirdetünk. Ugyanígy a Hököm Színpad darabjaira, melyeket Kecskeméten is megtekinthet hamarosan a színházszerető közönség. Ősszel, a tanévkezdéskor adjuk ki az ifjúsági és gyermekbérleteket. — Gondolom, nemcsak bérletes produkciók lesznek az intézmény színpadán. — Jó a kapcsolatunk a műsorszervező irodákkal, tehát ha igény mutatkozik, szinte minden előadást meg tudunk szerezni, amit az országban kínálnak. Persze, közrejátszik az is, hogy egy-egy műsor milyen technikai feltételeket követel. A Pesti Vigadóval például azért is alakult ki a jó együttműködés, mert azok a kamaradarabok, amiket bemutatnak, minden technikai probléma nélkül játszhatók a mi színpadunkon. Ha valamilyen oknál fogva nem tudunk elhozni Kecskemétre olyan produkciót az ország más tájairól, amely után sokan érdeklődnek, akkor vállaljuk a jegyrendelést, az utazás szervezését, s csoportosan látogatunk el oda. — A korábbi esztendőkkel ellentétben, most nem szerepel operett a bérletes előadások között. Miért? — Egyszerűen azért, mert az az érzésünk, hogy e műfaj iránti igényt a Kecskeméti Katona József Színház kielégíti. — Nemrég, a színház évadzáró társulati ülésén, konkurensként emlegették a művelődési központot. — Az nem baj. Szerintem az egészséges, rossz szándék nélküli konkurenciára szükség van ezen a téren is. S mennél gazdagabb egy városban az előadások kínálata, annál népesebbé válik a színházszeretők tábora. A koncerteket, kabarékat, táncos műsorokat is beleértve, mi egy évadban 180—200 színpadi produkciót rendezünk. — Anyagilag kifizetődő? — Összességében igen. Ha külön a színdarabok bemutatását nézzük, akkor is rentábilis a vállalkozásunk. Koloh Elek r Állatok a tudomány szolgálatában KÉPERNYŐ A néző kérdez(ne) Kiterjedőben és szélesedőben a demokrácia a televízió házatá- ján (is) — szinte nincs műsor, melyben ne kérnék a nézők kérdését, ötletét, véleményét. Adás előtt és közben sok-sok pillanatig látható a telefonszám-inzert; izgalmasabb műsorokban külön kamerával még a kagylót emelgető — alkalomhoz öltözött — asszonykákat is láthatni. Ez már aztán valami, nem? A bökkenő csupán az, hogy a jelek szerint a néző nem telefonál. Csak ül a tévé előtt, és esze ágában sincs telefonálni (már, ha mondjuk van egyáltalán telefonja). Csinálhatják ezek a tévések a legközérdekűbb műsort — a néző csak ül és néz. Ez történt múlt hétfőn is: a körzeti stúdió igazán mindenkit érdeklő ( és érintő) témát választott, a vámeljárást —, ráadásul a téma legavatottabb illetékesét a kamerák elé ültetve — ám az érdeklődés elmaradt. Az újságírók a stúdióban kérdeztek ezt-azt, de a nézők nyugton maradtak. Nyilván, mert ők már mindent tudtak. Kollégám, akivel e megfigyelésemet megosztottam, nevetett naivságomon. —- Telefonok minden műsorba száz számra jönnek! — kiáltott föl vidáman. — Akkor igazán nem értem a dolgot — dünnyögtem válaszul. — Pedig nagyon egyszerű — magyarázta. Az ő elmélete azonban nem meggyőző. Azt állítja, az ilyen telefonszám-meg- adások, a „tessék csak hívni bennünket” felszólítások, meg a „várjuk hívásaikat” megjegyzések semmi esetre sem veendők komolyan. Elvégre és utóvégre mi a néző dolga? Hát hogy nézzen! Akkor meg miért akar beleszólni abba, ami nem az ő dolga? Arról már nem is beszélve, hogy akár élő, akár nem, az adás minden percét előre többször is begyakorolják, az átkötő szövegeket jóelőre megírják — hova lenne a jólfésültség, ha a néző tényleg közbeszólhatna, ha a véleményére valóban kíváncsiak lennének, ha kérdéseire adásidőben akarnának válaszolni? Legközelebb, elhatároztam, betelefonálok. (Ballai) Kutatási, kísérleti, diagnosztikai célra széles körben alkalmaznak kísérleti állatokat. De mik is azok a kisérleti állatok? Ha egy állat egy vagy több tulajdonságára vagyunk kíváncsiak, akkor az ilyen szempontból vizsgált állat nem kísérleti állat. Ha azonban nem egy adott állat anatómiai, élettani és egyéb tulajdonságai érdekelnek bennünket, hanem az állat segítségével mérjük valamilyen külső beavatkozás hatását, például valamilyen gyógyszer- készítmény biológiai aktivitását, akkor az állatot kísérleti, laboratóriumi állatnak tekintjük. Bármely állat lehet tehát laboratóriumi állat, ha az állatot segédeszközként, mérőeszközként, „műszerként” használjuk valamilyen beavatkozás hatásának mérésére. A különböző anyagok biológiai hatásának mérésére az esetek többségében az embert magát nem használhatjuk kísérleti alanyként, ezért a beavatkozás hatását laboratóriumi állatokon vizsgáljuk, s mindaddig, amíg az ellenkezője be nem bizonyul, vagy feltevésünk beigazolódik, feltételezzük, hogy a beavatkozás az emberben is azonos vagy hasonló reakciókat vált ki. Nyilvánvaló, hogy a helyettesítő és a helyettesített szervezet, tehát a laboratóriumi állat és az ember között sohasem teljes mértékű az élettani hasonlóság, azonosságról pedig nem is beszélhetünk. Az általános hasonlóság tehát sokkal kevésbé fontos, mint az egyes részfolyamatokra, élettani sajátosságokra vonatkozó azonosság. Egy adott laboratóriumi állatfajt vagy törzset tehát sohasem az emberhez való általános hasonlósága miatt választunk ki valamely kísérletre, hanem azért, mert a vizsgálni kívánt tulajdonságra nézve az adott faj vagy törzs válaszadó képességét különösen alkalmasnak tartjuk. • A falu plébánosa is konstatálja az áldott állapotot (Eperjes Károly és Horváth József). • Garas Dezső és Pogány Judit. Legényanya Készül Garas Dezső első filmje Még az oroszlánok is csak bámulnak. A Parlament lépcsőin szokatlan a látvány. Ül Pogány Judit rekkenő hőségben a parasztasszonyok fekete öltözékében, és eteti a szelíd kis csacsit mokkacukorral. A csacsi nyelve a ruháját s a fülét éri. Ő tűri. A barátság kettejük között már régóta tart. Bámészkodók jönnek-mennek, de mindnek meg kell állnia, hisz’ filmforgatás van. Helybiztosítók tartják távol a bámészkodók seregét, a külföldieket és a honi, szombat délelőtt sétálókat. Változik a helyszín. Budafok. A tanácsháza kedélyes építészeti rfiegoldású épülete. Eléje népes delegáció érkezik. Vidékről. Ezt a demizson, a zakók-nadrágok szabása, s a kalapok is jelzik. A kis csoport az út túlsó oldaláról elindul egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, s ugyanannyiszor: „zárást kérek, felvétel, felvétel indít, indítok, tessék...” — hangzik a hangszóróból. S ismétlődnek mindig a mozdulatok, az arcjátékok, a szövegek. A színészek arcán nem látszik a fáradtság. Friss a stáb is. A rendező időnként kiugrik a csoportból, leveti kellék-micisapkáját, leteszi demi- zsonját, és a felvevőgép mögé lép. Az elképzeléseit beszéli meg az operatőrrel, Kardos Sándorral, vagy a világosítóval, a hangmérnökkel. Á hangulat jó. Senki sem idegesebb, indulatosabb a szükségesnél, s észrevehetők a türelem gesztusai is. Pallagi Anikó, az első asszisztens nagyon jól irányít, minden pillanatban ura a helyzetnek. Amióta színpadra lépett, közismert, hogy Garas Dezső zseniális színész. Azon kevesek közé tartozik, akiket nem lehetett rossz szerepben látni; bizonyos, hogy ez nem csupán a szerzők érdeme. Garas az utóbbi időben rendezéssel próbálkozik. S még ebben is rendíthetetlen. Most filmet rendez. Schwajda György pár évvel ezelőtt a Ra-Re sorozatban megjelentett Legényanya című írásművét viszi filmre. A történet nem különösebben igényes és szellemdús. de kellemesnek határozottan kellemes. Könnyed annyira, hogy az ember ne sajnálja az elolvasására szánt időt. Ezt a művet használta alapul Garas Dezső a forgatókönyv megírásakor. Van egy falu, ahol mindenki Béla, ahol a lakók és választott képviselőik olyanok, amilyenek, és ahol egy- szercsak egy legény terhes lesz. Az eredeti regényhez képest a forgatókönyv olvasata már sokkal gazdagabb, s ehhez csak hozzáadhat a képi megjelenítés. A film burleszk. Nem is lehetne más. Burleszk, mely a legnehezebb műfajok egyike. Csak akkor művészi, ha megtalálja azt a kényes egyensúlyt azon a bizonyos „késhegyen”. A forgatókönyv remekül sikerült. A színészválasztas biztató. A címszereplő a kortársak megjelenítésében kiváló Eperjes Károly. Anyja Pogány Judit, s apja Garas Dezső ebben a filmben. A falu elöljáróit Kállai Ferenc s a filmekben ritkán mutatkozó Kibédi Ervin játsszák. A körzeti orvos szerepében Andorrai Pétert látjuk, a kísértő, sőt a szó leghétköznapibb értelmében is megejtő démon pedig a Vígszínház jelenlegi első számú i(jú üdvöskéje, Eszenyi Enikő. Szerepet kap még a filmben Szirtes Adám és Horváth József, az előbbi egy idős parasztot, az utóbbi a falu plébánosát alakítja. A történet mulatságos, a színészek jók, s mindez a nevette- tés meglehetősen ritka, ámde annál igényeltebb szándékával. A felvételek hamarosan befejeződnek, s nemsokára kezdődik a vágás, az utószinkron, egyszóval a végső munkák a bemutató előtt. " J. Á.
