Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-20 / 172. szám

IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: fokozatosan csökken a felhőzet és egyre többfeié süt ki a nap. Futó zápor kezdetben még előfordulhat. Az északnyugati szél eleinte erős, később élénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLIII. évf. 172. szám Ára: 1,80 Ft 1988. július 20., szerda Grósz Károly az Egyesült Államokba utazott Grösz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke az amerikai kormány meghívására tegnap hivatalos látogatásra az Amerikai Egyesült Államokba utazott. Kíséretében van Tatai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Gaz­dasági Kamara alelnöke, a Taurus vezérigazgatója, Kapolyi László, a Minisztertanács kormánybiztosa, Bartha Ferenc állam­titkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Kovács László külügymi­niszter-helyettes. Házi Vencel, hazánk washingtoni nagykövete az Egyesült Államokban csatlakozik a kísérethez. Á kormány elnökét és a kíséretében lévő személyiségeket a Ferihegyi repülőtéren Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Kótai Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, Vár- konyi Péter külügyminiszter és Kiss Elemér, a Minisztertanács Hivatalának elnökhelyettese búcsúztatta. Jelen volt Donald B. Kursch, az Amerikai Egyesült Állámok magyarországi nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivője, valamint Robert L. Elliott, Ka­nada budapesti nagykövete. (Háttéranyagunk a 2. oldalon olvasható.) FORGALOMSZÁMLÁLÁS Mit bírnak el az utak? Egyre több jelét tapasztalhatjuk az autópálya közeledésének Kecskeméten is. Pénteken jó néhányan bosszankod­tak a nagy torlódás miatt, mely az M5- ös út Lajosmizse felé vezető szakaszán, illetve Szeged felé a Shell-kútnál fogad­ta a járművezetőket. Kedden már zök- kenőmentesebb volt a felmérés, mert két pályára terelték a forgalmat. A helyszínen Provaznik Endrétől, a Közúti Igazgatóság forgalomtechnikai vezetőjétől érdeklődtünk a forgalom- számlálás okáról: — A Kecskeméti Városi Tanács és a Szegedi Közúti Igazgatóság azt tervezi, hogy a Kuruc körút Fészek Áruház előtti — jelenleg kockaköves — szaka­szát kétszer két sávos úttá építi. Ezért van szükség a forgalom felmérésére, melyet a múlt héten pénteken és ma, kedden reggel hattól este hat óráig vég­zünk. Ezzel egy időben arról is infor­mációt szerzünk, hogy a Bethlen körút elbírja-e a mostani forgalmat, szükség van-e jelzőlámpák felállítására az autó­busz-pályaudvarnál, a Ceglédi át előtt, valamint a Rákóczi úti kereszteződés­nél. Az eredmények ismeretében javas­latot juttatunk el a Közlekedési Mi­nisztériumba. Hogy mikorra várható a munkálatok megkezdése, arra pontos választ még nem adhatok. Annyi bizo­nyos, hogy először a Kuruc körút alatti közműhálózatok felújítására kerül majd sor. Ezután a burkolat moderni­zálása lesz a következő feladat és talán 1991-ben a kétszer két forgalmi sáv is megvalósul. A jövőből térjünk vissza a jelenbe. A felmérés végeredménye még nem is­meretes, de nincsenek szűkében a ta­pasztalatoknak a forgalomszámlálók: —A legtöbben az M5-ös és a 44-es út­róljönnek. A leggyakrabban Hódmező­vásárhelyről, Szarvasról, Szentesről. Külföldiek is akadnak szép számmal. Leginkább Jugoszláviából, Bulgáriából és Romániából, érkeznek nyugat- és ke­letnémet, valamint csehszlovák állam­polgárok. A kamionok többsége Török­országból és Jugoszláviából indult. A legnagyobb csúcs reggel mérhető, majd déltől fél háromig ismét fellendül a forgalom, aztán délután fél öttől megint sok autó érkezik — tájékoztat Kócsó Emília és Paor Gabriella, szünidejükben munkát vállaló középiskolások. — Általában nagyon kedvesek, meg- értőek az emberek. Nem ritka, hogy cukorkával is megkinálnak bennünket. Olyan is akadt, akitől egy dinnyét kap­tunk. Sajnos, a másik véglettel is talál­koztunk. Pénteken azonban sokkal idegesebbek voltak az emberek a vára­kozás miatt. Két koccanás is történt. Szerencsére, csak anyagi kár keletke­zett. Ma azonban sokkal gyorsabban halad a sor, mindössze pár perc a vára­kozás. A továbbiakban nem kell bosz- szankodniuk a vezetőknek, mert ez volt az utolsó nap — nem kérdezőskö­dünk tovább. Bencze Andrea • Honnan jön, hová megy? — hangzott a kérdés. (Pásztor Zoltán felvétele.) Versenyben a nézőért 3. o. A külföldi gyermekholmi olcsóbb 3. o. Ötéves a Kecskeméti Planetárium 4. o. Hercegszántón ismét jó termést aratnak 5. o. _j A pártarchívum munkáját tekintette át az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága A nemzeti levéltári anyag részeként, de attól elkülö­nítve, pártarchívumokban őrzik a történeti értékű párt- dokumentumokat, az ifjúsági mozgalom és munkásőr­ség iratait. A megyei archívum munkáját az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén tekintették át. A tanácskozáson dr. Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság titkára elnökölt — dr. Szabó Miklós első titkár szabadságát tölti. A Bársony Ferenc archívumvezető által készített írásos jelentés hangsúllyal állapítja meg, hogy az ira­tok tárolása, kezelése nem megoldott, a működés fel­tételein feltétlenül javítani szükséges (az országban Bács-Kiskunban a legrosszabb a pártirattár helyzete). Az előterjesztés vitájában végül is kikristályosodott: minden lehetőséget számba kell venni, hogy a súlyos elhelyezési gondokat mielőbb elhárítsák. A végrehajtó bizottság vitában fölszólaló tagjai mind fontosnak nevezték az archívum tevékenységét. Kell-e ennyi mindent őrizni? — tette föl a kérdést Szabó Lajos. A válasz: igen, kell, nemcsak mert hatá­rozatok írják elő, hanem mert éppen ezen dokumen­tumok világítanak meg okokat. Horváth Ignác a KISZ zászlóbontásának tavalyi jubileumára megje­lentetett kötettel bizonyította az archívum szükséges­ségét. Dr. Fehér Géza fölvetette: a mikrofilmes földol­gozás segíthetne a raktározási gondokon (később dr. Molnár János, a Párttörténeti Intézet igazgatóhelyet­tese a megjegyzéssel egyetértve rámutatott, hogy az eredeti iratokat a mikrofilm sem tenné fölöslegessé). Hegedűs Lajos szerint mai döntések előtt is jó szolgá­latot tesz a régiekbe való bepillantás — ennek adhat tudományos keretet az archívum. Szakolczai Pál ezt azzal egészítette ki: elkövetett hibáinkat is megismer­hetjük, visszakereshetjük az iratokból. Ezt nemcsak meg lehet, hanem meg is kell tenni, mert aki jövőt választ, annak múltat is kell választania; minden rész­letében megismert múltat. Dr. Molnár János elégedetten szólt a szakmai mun­káról és javasolta: próbáljanak beszerezni hagyaté­kot, visszaemlékezéseket, mert meglévő fehér foltokat — különösen az 1945 utáni koalíciós évekből — Hiú­képp nemigen lehet eltüntetni. Hodossi Sándor szinten elismerte a munkát és a zavartalan működési feltéte­lek megteremtését sürgette — ez szerepel is a testület által elfogadott határozatban. A továbbiakban a testület elfogadta saját második félévi üléstervét — ezentúl havonta csak egy értekezle­tet tartanak — és a hatáskörébe tartozó egyéb ügyek megtárgyalása után befejezte munkáját. B. J. KERESETT ASZTALOSTERMÉKEK Minőségfejlesztés devizagondokkal A hazai gyártású ablakok egynegyedét a Bajai Épületasztalos- és Faipari Vállalat állítja elő. Bár az országban 1976-ban innen kerültek forgalomba az első hőszigetelt üvegezésű nyílászáró szerkezetek, a bajai cég csak az idén fogott hozzá a saját fejlesztésű termékek gyártásához. Mindezt, ahogy Földvári István igazgató elmondta, egy fillér beruházás nélkül valósították meg. Ebben az évben Baján 233 ezer nyílászárót gyártanak, a tervezett termelési értékük eléri a 600 millió forintot, amely­ből elképzelésük szerint 110 millió forint nyereségük marad. A jó minőségű és olcsó ablakok, valamint erkélyajtók keresettségé­re jellemző, hogy már tavaly szep­temberben eladták az 1988. évi ter­melésük teljes mennyiségét. A ren­delkezésre álló információk szerint hasonlóképpen lekötötték jövő évi termelési kapacitásukat is. Hely­ben értékesítő mintaboltjukban már csak novemberre fogadnak el megrendeléseket. Azonban az óriási kereslet kielé­gítése nem mentes a gondoktól. Az akadozó üvegellátás miatt például át kellett szervezniük a termelés ütemét, és nem kis fejtörést oko­zott a vállalat vezetőinek, hogy az Érdért Vállalat csak augusztus 31- ére igazolta vissza második ne­gyedévi anyagmegrendelésüket. A fennakadások ellenére eddig fo­lyamatos munkát biztosított dol­gozóinak a bajai vállalat. — Ami azért is fontos — mon­dotta Földvári István igazgató —, mert az idei év a további fejlődé­sünk alapját képezi. A hátralévő időszakban szeretnénk kicserélni az összes keresztmetszeti megmun­káló gépünket. Ugyanakkor megpróbálunk kijutni a nemzetkö­zi piacra, ennek érdekében tárgya­lásokat folytatunk több nyugati céggel. Ez nemcsak exportlehető­séget, hanem minőségi fejlesztést is jelentene vállalatunknak. A tok­szerkezetek jelenlegi kétrétegű gyártási módja helyett az anyagta- karékosabb, háromrétegű, ragasz­tott faszerkezetek készítésére kívá­• Egyelőre a saját fejlesztésű célgép is megteszi. nunk átállni. Legnagyobb gon­dunk, hogy az ehhez szükséges gé­peket csak devizáért lehet besze­rezni. A műszaki fejlesztés szükséges­sége összefügg munkaerőgondok­kal is; a termelési feladatok ellátá­sához kevés szakképzett embert ta­lál a vállalat. így a magasabb ter­melési és minőségi követelmények­nek csak korszerű automata gépek üzembe helyezésével tudnának ele­get tenni. K. Á. SERKENTIK A MAGAN AUTO BEHOZATALT Készülőben az új vámkódex Az idei nyár a külföldi utazásoké. Aki teheti, igyekszik kipróbálni az új világútlevelet. Érthető, hogy a szokottnál is több szó esik mostanában a vámról. A Dcl-alföldi Magazin hétfői műsorában dr. Balogh Györgyezredes, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancs­nokának első helyettese válaszolt a nézők és a stúdióban helyet foglaló újságírók kérdéseire. Az adás után néhány olyan témáról is tájékoztatást kértünk, melyekre nem jutott idő az adásban. — Először egy kiskunhalasi telefonáló, Berzáci László kér­dését adom tovább: Mikortól vámolják külföldi értékük sze­rint az árukat? — Ez a megoldás konvertibi­lis valutát feltételez és valódi piacot. Ma még azonban az árak nem igazán piaci viszo­nyok között alakulnak — és ezt a vámolásnál nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Megpróbáljuk azonban a közeljövőben meghi­telezni ezt a vámolási módot. A készülő új vámkódex — vár­hatóan már a jövő év elejétől — az eddiginél jobban figye­lembe veszi a cikkek eredeti árát. Részleteket még nem tu­dok mondani, hiszen most foly­nak az egyeztetések, az előké­szítés közepén tartunk. Egy azonban biztos: kedvezőbb lesz az új szabályozás az állampol­gárok számára, mint a jelenlegi. — Vonatkozik mindez a gép­kocsikra is? — Először is szeretnék cáfol­ni egy széles körben elterjedt hírt: nem tervezünk szeptember 1-jétől változást az autóvámok­nál. Az viszont igaz, hogy az új vámjogszabályban liberalizálni szeretnénk a gépkocsik vámté­teleit. Alapvető cél, hogy ser­kentsük a magán autóbehoza­talt. De több gond is jelentke­zik. Nem ott akarunk enyhíte­ni, hogy beengedjük az ország­ba a lefutott nyugati autók tö­megét. Az új szabályozás in­kább a jobb állapotban lévő gépkocsik behozatalára ösztö­nöz rrtajd. A vám megteszi a lehetséges lépéseket, de a ma­gyarországi autóhelyzetet nem a vámszabályok fogják megol­dani. A Bács-Kiskun megyében élő embereket sok szál fűzi a közeli Vajdasághoz. A jelenlegi szabá­lyozás igencsak nehezíti a határ menti kapcsolatokat. Várható-e változás? — Tudomásom szerint a ma­gyar pénzügyi kormányzat fog­lalkozik a korrekció kérdésével. Szó lehet jugoszláv viszonylat­ban a kötelező beváltás enyhí­téséről vagy megszüntetéséről. Tárgyalások folynak a jugo­szláv partnerekkel is a pénzügyi feltételekről. Ebben a kérdés­ben még egy kis türelmet kérek. Úgy gondolom, hamarosan kedvező változásokról adhat hírt az önök lapja is. L. D. Él BAJA, BÁCSBOKOD, CSÁVOLY Lakás tanácsi segítséggel Önerőből lakáshoz jutni — egy­re kevésbé elérhető egy átlagos anyagi helyzetben lévő állampol­gárnak. Az egyetlen járható út az állami támogatás igénybevétele. Ennek a következő módozatai vannak Baján, illetve a környékén: szociális bérlakáshoz juttatás, visz- sza nem térítendő pénzbeli támo­gatás, kamatmentes kölcsön, és a falvakban üresen álló magánházak megvásárlásához nyújtott segítség. Erről tájékoztatott dr. Horváth László, a városi népi ellenőrzési bizottság elnöke, aki elmondta, hogy nemrég fejeztek be egy vizs­gálatot, melynek témája a lakás- építési támogatás tanácsi rendsze­re volt. Baján a mostani tervidőszakban nem épül állami bérlakás, ezért a megüresedőkkel igyekeznek az igé­nyeket kielégíteni. A rászorultsá­got társadalmi bizottság bírálja el, mely a számítógépes nyilvántartás melíett figyelembe veszi a minden esetben elkészített környezettanul­mányt is. Évről évre növekszik a szociális bérlakásra jogosultak száma. A tanácsi hirdetőtáblán ki­függesztik a névjegyzéket, kérve a lakosság észrevételeit. Előfordult például, hogy olyan személy kért Baján lakást, akinek vidéken saját háza volt. A bizottság természete­sen elutasította az illető kérelmét. Sajnos nincs összhang a telekki- alakitás költségei és a tanács e cél­ra fordítható anyagi eszközei kö­zött. Jelenleg a nyilvántartás sze­rint 112-en igényelnek telket. A ta­nács az árban nem tud kedvez­ményt adni, ezért az egyéni megol­dásokat szorgalmazzák. így az építkezést és a lakásvásárlást visz- sza nem térítendő támogatással. vagy hosszú lejáratú kamatmentes kölcsönnel segítik. Molnár József, a, Bácsbokodi Nagyközségi Tanács elnöke sze­rint, célszerű fenntartani a megüre­sedő tanácsi bérlakásokat, szolgá­lati lakásokat. így segíthetnek a szakemberek letelepülésében. Most két ilyen otthon várja a pá­lyakezdőket. Tavaly négy telket ér­tékesítettek, de így is gazdátlan maradt az újonnan kialakítottak közül 8, és a régebbiekből ugyan­ennyi vár vevőre. Az idén 20 telek­kel bővítik a kínálatot. Meglepő, de tény, hogy a 28 forintos négy­zetméterenkénti áron meghirdetett házhelyekre januártól összesen csak 3 jelentkező'akadt. Bevált vi­szont a bajai városgazdálkodási vállalattal üresen álló épületekre közösen meghirdetett akció: eddig 12 családi ház talált gazdára. Csávolyon hasonló módon, te­hát olcsó telkekkekl segítik az épít­kezni szándékozókat — tájékozta­tott Pálfia Mihály tanácselnök. Te­lekelosztási tervet nem készítettek, mivel minden kérést azonnal telje­síthetnek. Négy év alatt 33 család jutott villannyal, vízzel, gázzal, sőt úttal is ellátott közművesített ház­helyhez. Az olcsó telekkel az épít­kezési kedvet igyekeznek felébresz­teni. Csávolyon egyébként a későbbi­ekben segitséget adnak az építke­zéshez, szaktanáccsal látják el az otthont teremtő embereket. Szor­galmazzák, és nem eredménytele­nül, hogy a munkahelyek is adja­nak támogatást. Csávolyon most 30 családi ház áll üresen, melyeket a már említett módon szeretnének értékesíteni. G. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom