Petőfi Népe, 1988. július (43. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-01 / 156. szám
TANÁCSKOZIK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ' - ** > . ■ 1 . V' " ' •. ;' , *.! - á Nemmel szavazott, de mire? Válaszol dr. Südi Bertalan Amikor az ülésszak első napján személyi kérdésekben döntött a parlament, a különböző tisztségekből történő felmentéseknél dr. Südi Bertalan jánoshalmi képviselő többször is azon igen kevesek közé tartozott, akik nen) a beterjesztett javaslattal és ellene szavaztak. Ezen még a körülötte ülő megyei képviselőtársai is kissé csodálkoztak, s feltehetően azok is, akik televízión keresztül kísérték figyelemmel az eseményeket. Mert a kamera a kézfelemeléskor külön is ráközelített dr. Südi Bertalanra. Talán a tévések is meglepődtek, lévén, hogy eddigi közszereplése alapján másnak ismerték meg a jánoshalmi képviselőt. Megkérdeztük, mi az igazság. íme dr. Südi Bertalan válasza: — Alapvetően azért nem fogadtam el a levezető elnök által előterjesztett javaslatot, mert nem tarottam helyénvalónak, hogy egyetlen szavazas keretében összekapcsoljuk a felmentést és az érdemek elismerését. Külön kell választani e két dolgot. Nagyon egyetértettem azzal a képviselőtársammal, aki javasolta: döntsön arról a parlament, hogy Sarlós István eddigi elnök érdemeit jegyzőkönyvben örökítsük meg, ugyanis ő ezzel kettéválasztotta a korábban egységesen előterjesztett indítványt. Az a meggyőződésem, hogy ellenszenvet vált ki a közvéleményben, ha az érdemeket hangsúlyozzák olyankor, amikor az csak palástol egy megérett személycserét. Az is kívánatos lenne, hogy azoknál, akik valóban jeles érdemeket szereztek, akkor ezeket konkrétan sorolják fel. Egyébként nagyon egyetértettem az előterjesztett felmentésekkel. Szívügyem a váltás, a változás, hiszen a kibontakozáshoz elengedhetetlenek bizonyos posztokon a személycserék. Most utólag azonban magam is úgy látom, hogy szerencsésebb lett volna a szavazásnál tartózkodnom, mert e magyarázat nélkül valóban félreérthető volt a szándékom. (váczi) (Folytatás az 1. oldalról) lépést tud tartani a versenyben, további 50 százalékuk számottevő támogatás nélkül is elboldogul, a fennmaradó 35 százalékot kisebb-nagyobb mértékben támogatni kell. Ez utóbbiak körén belül kialakult az évek óta veszteséges, egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő vállalatok csoportja, amelyhez 1987- ben öt nagy, csaknem ötven közepes és kisvállalat tartozott. Együttes éves veszteségük meghaladta a 2 milliárd forintot, az, ipar összes nyereségének 2,2 százalékát. A különféle költségvetési támogatások összege az Ipari Minisztérium által felügyelt iparban a 195 milliárd forintos befizetéssel szemben meghaladta az 50 milliárd forintot. Az iparvállalatok átlagos hatékonysága tárgyilagos értékelés szerint csak 30 40 százaléka a létszámukkal és lekötött vagyonukkal elvileg elérhetőnek. Múltunk eddigi négy évtizedének áttekintése alapján elmondható: az olyan tagadhatatlan, s büszkeségre is feljogosító eredmények mellett, mint az ország gazdaságának kétszeri újjáépítése, az iparosítás, a villamosítás; az ipar szerkezetének fejlődését téves iparpolitikai intézkedések eltorzították, elszakították a hazai lehetőségektől és hagyományoktól. Az egyensúlyhiány miatt szőkébb források, a veszteséges tevékenységek további életben tartására törekvő erők megakadályozták az ipari szerkezet folyamatos, egészséges irányú és mértékű fejlődését. Gyorsítani az átalakítást Most — az elkövetett hibákból is okulva — arra kell választ adnunk, hogy miként határozhatjuk meg a szerkezetfejlesztés helyes irányát és érhetjük el az átalakítás meggyorsítását. A feladat számunkra azért rendkívüli és ellentmondásos, mert eltérően a nálunk sokkal fejlettebb gazdaságú országoktól, az övékhez képest jóval kevesebb forrás áll rendelkezésünkre az ipari szerkezetváltás megindításához, ám náluk sokkal gyorsabban kell végigvinni. A siker ezért azon múlik, miként tudunk hatékonyabban beépülni a világgazdaságba, továbbá azon, miként változtatjuk meg fejlesztéspolitikánkat, s az annak fontos részét képező beruházáspolitikát. A továbbiakban mind a kettőt alá kell rendelnünk a befektetéspolitikának, amelynek sikerességét a szocialista gazdaságban is a rövid megtérülési idő és a magas megtérülési arány jellemzi. Az ipari szerkezetváltás ma már nem gyáróriások építését jelenti, hanem a meglevők generációs megújítását, többnyire a létszám és a létesítményméretek csökkenése mellett; továbbá a kutatás, a fejlesztés, a gyártás és a piaci munka ismeretanyagának és eszköz- rendszerének gyökeres átalakítását. Ennek pedig előfeltétele az ismeretek mélyreható átformálása és a tudásszint gyors, jelentős növelése. A befektetés lehetőségei között ezért első helyre kell sorolnunk az oktatást, a szakemberek elméleti és gyakorlati képzését. Szénbányászat, vaskohászat — megszűnik a támogatás Berecz Frigyes ezután a biztonságos energiaellátás jelentőségéről szólt. Mint mondotta: ma már 2010-ig tekintünk előre, mert az energiamérleget befolyásoló intézkedések kidolgozásához és végrehajtásához hosszú idő szükséges. Ezek között egyaránt szerepelnek forrásbővítőek — erőműépítés, energiaimport —, s az eddiginél sokkal nagyobb súllyal fogyasztást csökkentőek is. Az igények azonban gyorsabban növekednek, mint a megtakarításaink, ezért az energiatermelés növelésére is intézkednünk kell. Eldöntendő kérdés, hogy a jövőben milyen energiahordozóra építsünk. A hazai kőolaj- és földgázkitermelés már nem növelhető, sőt — távlatilag — számolnunk kell a lelőhelyek fokozatos kimerülésével. A szénvagyonnak csak a gazdaságosan kitermelhető részével számolunk. Hasznosítható vízi energiánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövőben is fel kell használnunk villamos- energia-termelésre. Ám még a paksi erőmű tervezett 2x 1000 megawattos bővítésével is csak részben fedezhetjük az igények növekedését. Emiatt hazánk energiaellátásában a jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. A szénbányászatról: jelenleg mintegy 22 millió tonna szenet termelünk ki évente, ezen ütem mellett az ismert szénvagyon elvileg több évszázadra elegendő. Ennek egy részét azonban — ha a kitermelés költségeit az egyéb energiaimport beszerzési költségeihez viszonyítjuk — nem érdemes felszínre hozni. Éppen azért, hogy az eddig a szénbányászatra fordított költségvetési kiadásokat később az ipari szerkezet- átalakításra fordíthassuk, és a társadalom egyéb igényeire felszabadíthassuk, a szénbányászat folyamatos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. A vaskohászat, nemcsak mint lét- fontosságú szakma, de mint az egyik legnagyobb energiafogyasztó, s mint nehéz helyzetű vállalatokkal küszködő szakterület is, megkülönböztetett figyelmet igényel. Több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a folyamatos támogatást itt is le keli építeni! 1991-től kizárólag a jövedelmező tevékenységek folytathatók. A vegyipar számos szakágazata eredményesen működik. Többet közülük — például a gyógyszeripart, a gumiipart — húzóágazatként ismerünk. A műtrágyagyártás azonban manapság a gondjainkat növeli. A gépipar az az ágazat, amelyet manapság gyakran s keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyzetünk jobb- rafordítása érdekében a legtöbbet reméljük és követeljük. A jövőt megtervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazdaság exportjának mégis több mint egyötödét adja, s ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál lényegesen jobb. Az elektronikáról és a személygépkocsi-gyártásról külön is szólt a miniszter. Elmondta: az elektronika szinte minden területen meghatározza a versenyképességet. A kormány a fejlődés segítésére az alkatrészgyártás területén vállalkozik. — Döntő az ipar szempontjából, hogy a hazai igények a jelenlegi szűkös viszonyok ellenére — a postai távközlés 1986 óta kiemelt fejlesztése révén, s a lakosság elektronikai cikkek iránti álladósult magas kereslete miatt — nagyok és növekvőek, az iparnak jelentős hazai piacot, ezáltal nem mellőzhető fejlődési lehetőséget nyújtanak. Tauria? Suzuki? Hasonló megfontolásból került ismét előtérbe a személygépkocsi-gyártás fejlesztése. A lakossági igények mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából jelentősek, növekvőek; még sok évig kielégíthetetlenek lesznek, így e téren is jelentős a hazai piac szerepe. Emellett a korszerű személy- gépkocsik gyártása a technológiát fejlődésre készteti, a termelésszervezést kemény próbára teszi. Viszont szinte minden ipari szakma számára lehetőséget ad a fejlődést elősegítő módon a beszállításra, a részvételre. Ezért a személygépkocsi-gyártás — ha gazdaságosan megvalósítható — a szerkezet- átalakítás és (az elektronikával együtt) az egész ipar háttériparának a fejlesztése szempontjából is jelentős és előnyös lehet. De vajon az is indokolt-e, hogy egyszerre több típus gyártását fontolgassuk? Ez ellentmondani látszik a gazdaságosság elvének. Még nem dőlt el, hogy hazánkban valóban egy vagy több típust gyártunk-e, de többfélének a honosítására törekszünk. Ugyanakkor csak ezen az ellentmondásosnak . tűnő módon elégíthető ki egyfelől a lakosság kereslete viszonylag alacsony fogyasztói árú típusokból, például a ZAZ 1102 TAURIA típus közös gyártása révén; másfelől a legmagasabb színvonalú technika és az exportképesség követelménye, egy tőkés országbeli partnerrel — például a Suzukival — alapítandó közös vállalat segítségével. Új gazdaságpolitika Berecz Frigyes ezután arról szólt, hogy szükségessé vált egy új, az ipar fejlődését és a szerkezetváltást jobban elősegítő gazdaságpolitikának a kidolgozása. Egy új gazdaságpolitika kidolgozását szűk térre korlátozza az a tény, hogy kizárólag pénzügyi szigorításokkal hatni akaró, csak rövid távú eredményre törekvő gazdaságirányítás lehetőségei elfogytak. Másrészt viszont be kell látni: ma éppen a súlyos egyensúlyhiány miatt nincs arra lehetőségünk, hogy széles körben lehetővé tegyük a termelés élénkítését. Gazdaságunkban bizonyos mértékig már közvetlenül érvényesülnek a piac törvényei, viszont más piaci hatásokra a szabályozórendszer csak késve, torzítva válaszol, s egyes tevékenységeket a kormány továbbra is közvetlenül kénytelen irányítani. A vállalkozás és a munkavállalás feltételei pedig népgazdasági áganként is, tulajdonformánként is eltérőek. A gazdálkodókat körülvevő gazdasági erőtér emiatt bonyolult, ellentmondásos, nem képes elegendő útbaigazítást adni a kiegyensúlyozott fejlődéshez. Ezért a gazdasági reformok egyik fő célja, a versenysemlegesség nem valósítható meg azonnal. Továbbra is helyes és követendő cél; minél előbb ki kell alakulnia egy olyan gazdasági környezetnek, amelyben a termelés eredménye csak a tökeforgatás hatékonyságától, azaz a tudástól, tapasztalattól, szorgalomtól és ügyességtőlfügg. Ám a támogatásleépités összes következményét a társadalom nem képes egyik napról a másikra vállalni. Ezért önmagában a teljes — és az előbbiek szerint csak látszólagos — versenyegyenlőség megteremtése nem lendítheti fel a gazdasági fejlődést. Erre nagyobb esélyünk lehet, ha a gazdálkodói környezet megfelelő módosításával az átlagosnál nagyobb piaci teljesítményre képes vállalatok fejlődési feltételeit tesszük lényegesen kedvezőbbé. Amely vállalat támogatás nélkül is magas jövedelmet ér el, jelentős, növekvő az exportja, állandó, fizetőképes vevői vannak, nem reklamálják termékeit, az az egységes adózási rendszer keretében automatikusan kapja meg az átlagosnál kedvezőbb feltételeket. A vállalat döntsön Az ipari miniszter elmonta: a szerkezetváltás fő mozgatóereje a piaci igényeket jövedelemszerzés céljából elvállaló gazdálkodói döntés lesz. A kormány azonban ezután sem vonulhat vissza a pártatlan szemlélő szerepébe. A gazdaság egészének fejlődéséért, ezen belül a gazdasági szerkezetváltás folyamatosságáért továbbra is felelősséget kell vállalnia. A rábízott eszközökkel befolyást kell gyakorolnia a fejlődés menetére. A kormány új pénzforrások feltárásával és befektetésével egyenértékűen segítheti elő a gazdaság fejlesztését, ha a kezében lévő pénzeszközeit a jövőben az eddiginél összehan- goltabban, s egy testületileg elfogadott szerkezetátalakítási politikához igazodva működteti. Berecz Frigyes végezetül kiemelte: több mint egymillióan dolgoznak az iparban. Tudják, hogy munkájuk sikerétől döntően függ az egész társadalom boldogulása és ezért érzik felelősségüket. Az ipar viszont csak a társadalom egészének megértő segítségével lehet sikeres. Elgondolásaival, eltökéltségével ezt a cselekvő közreműködést, támogató egyetértést szeretné elnyerni. VITA GÁGYOR PÁL (Budapest, 13. vk.), az Ipari Informatikai Központ vezér- igazgatója, bizottsági előadó elmondotta, hogy a magyar gazdaságban 1957 óta napirenden van az ipar szerkezetátalakítása. A folyamat azonban igen nehezen halad. A következmény: az elmúlt másfél évtized során elszenvedett cserearány-veszteségek Magyarország II. világháborús anyagi veszteségeivel mérhetők össze. Ennek csak részben oka a nemzetközi környezet változása. A fejlesztési források bővítéséhez a külföldi források beáramlását a jelenleginél is kedvezőbbé és gördülékenyebbé kell tenni. A mainál lényegesen kedvezőbb feltételeket kell kínálni, elhárítva az ennek még útjában álló adminisztratív és egyéb akadályokat. Gágyor Pál hangsúllyal szólt arról, hogy a szerkezetátalakítás egyik kulcseleme a képzés, az oktatás, az átképzés. Az utóbbi esztendőkben a különféle erőforrások fontossági sorrendjében előtérbe került a tudás, az ismeret, illetve ennek hordozója, a magasan kvalifikált szakember. Ebből kiindulva nem viselhető el, hogy hazánkban százezer lakosra átlag ezer egyetemi és főiskolai hallgató jut, míg más, hozzánk hasonló fejlettségű országokban számuk meghaladja a 2500-at. ZSIDEI ISTVÁNNÉ (Heves m., 5. vk.), a Mátravidéki Fémművek diszpécsere a recski ércbánya legutóbbi 21 évének történetére utalva kifogásolta a döntési mechanizmus gyakorlatát, a halogató, a kockázatot nem vállaló bizonytalankodást. Az írásos beszámolóban is csak két mondat utal Recskre, amely szerint jelenleg a rézbánya-beruházás állagmegóvása folyik, s még ebben az évben dönteni kell a fejlesztés vagy a bezárás ügyében. Feltette a kérdést: miért tüntetik fel ily kis jelentőségűnek a csaknem 13 milliárd dollár összértéket képviselő érckészletet? Miért nem tudható több az eltelt 21 évről, az azóta felhasznált pénzről? Elmondotta, véleménye szerint jelentős nemzeti kincsről van szó, amely a világ rézérckészletének 1,5 százaléka, s egyenértékű a hazai bauxitvagyonnal. Kutatófúrások igazolják, hogy a 170 millió tonna, gazdaságosan kitermelhető rézércen felül jelentős mennyiségben előfordul cink, ólom, molibdén, öt-tíz tonnányi a színezüst és több mázsa a színarany. Tehát léteznek számításokkal, külföldi szakértőkkel igazolt tények, ugyanakkor ezzel szemben kételkedés, visszafogottság és 21 évi halogatás áll. VARGA GYULA (Szabolcs-Szat- már m., 3. vk.), az MSZMP Szabolcs- Szatmár Megyei Bizottságának első titkára sürgette a kormányt, hogy a lemaradó térségek felzárkóztatására rövid határidőn belül dolgozzon ki megfelelő koncepciót. KOVÁCS MÁTYÁS (Komárom m., 4. vk.), az MSZMP Oroszlányi Városi Bizottságának első titkára részletesen beszélt a válságágazatként számontar- tott szénbányászat helyzetéről. Javasolta, hogy készüljön tételes elszámolás arról: a bányászatban és másutt elhibázott beruházások hogyan terhelték meg a népgazdaságot. DUDLA JÓZSEF (Borsod-Abaúj- Zemplén m., 5. vk.), az MSZMP Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának első titkára felszólalása bevezetőjében leszögezte: a megújulás nem csupán ágazati feladat. Az ipart nem lehet kiemelni gazdasági, társadalmi környezetéből. A párt gazdaságpolitikájának változása, a kormányzati szerepvállalás módosulása egyértelműen segíti a szerkezetváltás felgyorsítását. Végezetül hangsúlyozta: a megújulás mindenekelőtt a kezdeményező szellemű embereken múlik, ezért a leghatékonyabb befektetés a személyi feltételek javítása. CSONGRÁDI CSABA (Heves m., 7. vk.), a Gagarin Hőerőmű Vállalat gondnokságvezetője visontai tapasztalatai alapján egyik természeti kincsünk, az ország lignitvagyonának sokrétű hasznosítási lehetőségeire hívta fel képviselőtársai, valamint a kormány figyelmét. SZIRÁKI ANDRÁS (Szolnok m„ 2. vk.), a Szolnoki Mezőgép Vállalat vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy hosszú ideje a források jelentős részét az energiaágazat és a kohászat fejlesztésére fordítják, ami hátrányosan érinti a feldolgozó ágazatokat. Meglehetősen sok pénzbe kerülnek a kiemelt beruházások, így a tengizi, a bős—nagymarosi, a paksi fejlesztések, és jelentősen megterhelik a költségvetést a kohászati támogatások. Ugyanakkor a húzóvállalatok versenyképessége — zömében a források hiánya miatt -— nem javul kellőképpen. BIACS PÉTER (Budapest, 30. vk.), a MÉM Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetének főigazgatója a mező- gazdasághoz szorosan kötődő feldolgozó-, ezen belül is az élelmiszeripar helyzetéről beszélt. Kijelentette, hogy az élelmiszerek feldolgozottsági foka növelhető. Véleménye szerint jó lenne, ha az ipar szerkezetátalakítási feladatai között integrált fejlesztést kapna a csomagolás — mind a csomagolóanyag-, mind a gépgyártás. KISS DEZSŐ (Borsod-Abaúj- Zetnplén m., 8. vk.), a Borsodi Szénbányák Vállalat vezérigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy — mivel a bányavállalatok magatartását a termelési költségszint által meghatározott gazdaságosság szabja meg — a széntermelés nagymérvű visszaesése ellátási konfliktusok forrása lehet. Ezután BODORNÉ DANKA MÁRTA (Bács-Kiskun m., 2. vk.) képviselő kapott szót. BODORNÉ DANKA MÁRTA FELSZÓLALÁSA Helyzetjelentés — vidékről A felszabadulás után mintegy 15 évig fejlesztés, iparosítás szempontjából szinte megállt az idő Kecskemét felett. Viszont itt is lejátszódott az az országszerte tapasztalt folyamat, hogy a tanyákból, a környező falvakból hatalmas tömegek áramlottak be a városba. Munka, illetve munkahely nem volt elegendő. Bár akkor nem, sőt még ma sem mindig beszélnek róla, nagyon jeKörnyezetvédők levele Péter János, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön fogadta a környezetvédők egy csoportját, s átvette tőlük, majd a képviselőkhöz továbbította a Bős—Nagymarosi vízlépcsőrendszer beruházásával foglalkozó levelet. Ebben az aláírók — a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, valamint a hozzájuk csatlakozott körök és csoportok — a többi között azt javasolják az ország- gyűlési képviselőknek, hogy kérjenek részletes beszámolót a nagyberuházás várható költségeiről, következményeiről és a vállalt nemzetközi kötelezettségekről. E kérdést egyébként több parlamenti képviselő is megemlítette felszólalásában a most zajló nyári ülésszakon, s Villányi Miklós pénzügyminiszter válaszában jelezte: a kormány az év második felében az Országgyűlés elé terjeszti tájékoztatóját. (MTI) lentős munkanélküliség volt. Elkövetkeztek a 60-as évek, amikor tucatnyi jelentősebb ipari vállalat alakult városunkban, illetve nagyobb budapesti cégek létesítettek itt gyáregységeket. Az évtized végére a szabad munkaerő égető gondja lekerült a napirendről. A meginduló ipari fejlődés teljesen új. távlatokat nyitott meg a város előtt. Az itt dolgozó egyetemet, főiskolát végzettek száma sokszorosa lett a korábbinak. Az ipartelepítések megkezdése idején a város vezetői minden rendelkezésre álló eszközzel támogatták a gyáregységek alapítását. Tekintve, hogy országosan nagy verseny folyt egy-egy gyáregység megszerzéséért, feltételeket csak a telepítők szabtak. így alakult ki az a helyzet, hogy a letelepített esztergapadon esetleg csak hüvelyk pontossággal lehetett esztergálni, hogy a modernnek nevezett szerelőszalagon kézzel kellett a termékeket odébb lökdösni. Az irányítás a legapróbb részletekig az alapító gyárakból történt. A munkabér dolgozóknak, vezetőknek egyaránt csak fele, harmada volt az ugyanolyan munkát végző anyagyáriakénak. Mint minden alapvetően elrontott, hibás, igazságtalan dologhoz, ezekhez is kitaláltak különböző ideológiákat. Ezeket ezután minden vállalati fórumon hangoztatták az illetékesek, az emberek pedig hallgatták, de egyre kevésbé figyeltek oda a magyarázatokra, és a győzelmi jelentésekre. Azóta azonban közel 30 év telt el. Ez óriási idő, hiszen mindannyian ismerünk olyan országokat;' amelyek ennyi év alatt a nulláról vezető ipari hätälorn- má váltak, bekerültek az első tízbe. Mi sajnos nem dicsekedhetünk ilyen eredménnyel, illetve amiben mi az első tíz közé kerültünk, az nem mindig dicsekvésre alkalmas. Sajnos kialakult idehaza is valamiféle gyarmati szemlélet, vagy legalábbis a vidéki gyárak, gyáregységek dolgozóiban egy ilyen érzés. Ha a kifejezés durva is, de az tény, hogy igen nagy részben elavult eszközökkel korszerűtlen termékeket gyártunk. Sokszor úgy, hogy azt nem is tudjuk, hiszen az erős központosítás miatt ez itt ki sem derül. A bérarányok sem változtak alapvetően. Az egyenlő munkáért egyenlő bért jelszó továbbra is írott malaszt. Ezt én elsősorban az igazságtalan bérpolitikával magyarázom. Az érdekvédelmi szervek munkatársai ecsetelték talán a legjobban a vidéken élés gyönyöreit, gondtalanságát. Sokak szerint a vidéki mind meg tudja termelni az élelmiszerét, meghizlalja a disznóját, még akkor is ha a tizedik emeleten lakik! Ez persze nem igaz! A vidéki városokban élő munkástömegek ugyanúgy a boltban-piacon vásárolnak, mint a fővárosi társaik, csak esetleg nem olyan bőséges a választék, az árak pedig jóval magasabbak. Városunkban azt látom, hogy kialakult egy tehetséges, tenni, újat alkotni akaró vidéki értelmiség, és egy sokoldalú munkára alkalmas, jól képzett szakmunkás réteg. Ők együttesen a jelenlegi produktumnál sokkal többre lennének képesek, ha változna az a 20—30 éve berögződött helytelen irányítási stílus, ami ma is változatlanul jellemző. Jól tudom, ebbe a gondolkodásmódba belejátszik az a bizonytalansági tényező is, hogy egy új miniszter, vagy egy új irányzat egy tollvonással más vállalathoz, tanácshoz csatolhatja, vagy önállósíthatja a vidéki gyárat. Ez a félelem és az ebből eredő negatívumok összessége egyidős a vidéki ipartelepítés kezdetével. Az én munkahelyem 1961-ben alakult, és már 1962-ben elterjedt az anyagyárban, hogy önállóak akarunk lenni, aminek azonban 25 év alatt sem teremtődött meg a feltétele. Még egy mindenkit foglalkoztató témát szeretnék érinteni, a munkanélküliséget! Városunkban még nem jelentkezik húsbavágóan ez a félelmetes jelenség, de tekintve, hogy még egyetlen rossz sem került el bennünket, félő, előbb-utóbb ez is meg fog érkezni. Több helyen olvasható, hogy a termelékenység növelésével egyidőben, várhatóan a 90-es évek elején lesznek komoly számú leépítések az árutermelő iparban. Az itt felszabaduló munkaerő majd a szolgáltató ágazatban fog elhelyezkedni. A szolgáltatóipar nagyarányú létszámnövekedésére akkor lenne szükség, ha a családonkénti egy-két autót rendszeresen hordanák szervijeim, ha a család hetente néhányszor házon kívül étkezne, ha a lakáskarbantartások döntő részét nem valamelyik családtag végezné. Ha a lényegesen több fizetett szabadság jelentős részét szállodákban töltenék az állampolgárok, és így tovább. Ez egészen biztos, hogy nem így lesz. A vidéki iparnak csak egy-két kirívó gondját ismertettem á rövidre szabott időben, de nagy megelégedéssel vennék a választópolgárok, ha érdemleges intézkedéseket hozna a kormány az iparszerkezet korszerűsítésében. Mit is várnak az iparban dolgozók? Záros határidőn belül döntsenek a még önállósulni akaró termelőhelyek sorsáról, majd teremtse meg a kormány a vállalatok számára azt a jogi stabilitást, hogy ne kelljen félni egy esetleges 180 fokos változástól, ami talán a hosszan előkészített terveiket, egyáltalán, a vállalati stratégiát alapjaiban megrendítheti. Ösztönözze a vállalatokat, nagyüzemeket, hogy gyáraikat, leányvállalataikat, gyáregységeiket, egyéb más telephelyű munkahelyeiket a maximális mértékig önelszámolóvá tegyék, és legyenek részesei a fejlesztési, a kereskedelmi munkának. Egy vállalat csak egyfajta bérpolitikát követhessen, és a bérpolitika elveit, gyakorlatát ne a földrajzi fekvés határozza meg. Kötelezzen a kormány minden köz- igazgatási egységet, hogy dolgozzon ki reális, adott esetben ténylegesen végrehajtható terveket az esetleg felszabaduló munkaerő lekötésére és a terveket bocsássák vitára! Kockás a divat! Jóllehet a parlamenti ülésekre egyre inkább dolgozni járnak a képviselők, a miniszterek, azért valamennyien megadják külsőségekben, megjelenésükben, öltözködésükben is a tiszteletet a T. Háznak, s ezen keresztül az ország lakosságának is. Am ez utóbbiban, az öltözékben is némi változás tapasztalható. A hölgyeknél ez kevésbé szokatlan, hisz a pártás népviselettől a nadrágkosztümig minden elfogadott, de a férfiaknál sem egyeduralkodó és meghatározó már a sötét öltöny. Dominál a világos szín — különösen igy nyáron —, és megjelent a sportosabb öltözék is, a szóló zakó és nadrág. S nem is csak az egyszínű, hanem a kockás változata is. Medgyes- sy Péter miniszterelnök-helyettes szürke, Villányi Miklós pénzügyminiszter barna nadrágot, s ahhoz színben illő kockás zakót visel. Persze nem Esterházyrkockásat, hanem aprómintás, mondjuk így: miniszterikockás zakót. Képünkön: Villányi pénzügyminiszter — kockásban. (v. t.) « i __________________________ * 4 4
