Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-23 / 149. szám

1988. június 23. • PETŐFI NÉPE • 5

KICSI, RUGALMAS, NYERESÉGES

A pirtói közös vállalkozás

• A tekcrcsclűü/cmhen csak asszonyok dolgoznak.

• kriszbachcr István szakmunkás a leendő autóvillamossági szerelőket oktatja.

A persely

Az 1100 lakosú Pirtón a tanácson és a különféle kisebb intézményeken kivül jóformán az egyetlen munka- lehetőség a helyi szakszövetkezet. Tavaly a szövetkezetben létesítettek egy tekercselőüzemet, ami új munkahelyeket is jelent, elsősorban az asszonyoknak. Humánus tett? Persze, az is, de ha szemügyre veszünk bizonyos számokat. kitűnik, hogy a pirtói közös gazda- ' ságban az elsődleges szempont a jövedelmezőség. Tizenhárommillió forint nyereség, (ami egy dolgozóra számítva majd háromszorosa az ország átlagának), egy év alatt megduplázódott árbevétel, 94 ezer forinton felüli éves átlagkereset. Rövidebben úgy is fogalmazhatunk. a Pirtói Május 1. Mező- gazdasági Szakszövetkezetnek jól megy. Nagyon egyszerű felfogása lenne a dolgoknak, ha imigyen indokolnánk: azért, mert kicsi. A „kicsi” szóról viszont manapság azonnal eszünkbe jut egy másik. A rugalmasság. A kettő együtt pedig már sokat jelent.

Ösztönzött vezetők

A szakszövetkezetekre megalakulásuktól fogva jellemző a rugalmasság, a vállalkozási hajlam, az új utak keresése (a kicsiség nem feltétlenül). Az elmúlt négy évben a mezőgazdasági szakszövetkezetekben 22 százalékkal nőtt az egy hektárra jutó nyereség, ami igencsak figyelemre méltó, ha belegondolunk, hogy más gazdálkodó szervezeteknél többnyire ellenkező előjelű folyamat zajlott az utóbbi időben. A pir- tóiaknak nincs okuk a szégyenkezésre,

1987-cs nyereségük kétszerese az előző évinek. Dr. Kcrényi János elnök ennek alapvetően két okát látja.

Az elsődleges a vállalkozás magyarázza egyszerű berendezésű és eléggé szűk irodájában. Időben vágtunk bele, szinte az elsők között fogtunk hozzá az átalányelszámolású részlegek szervezéséhez 1983-ban. Véleményem szerint a belső vállalkozási formák közül ez a legtisztább, mert a nagyobb jövedelem együtt jár bizonyos vagyoni kockázattal is. A hátteret — ezen az eszközellátást, munkabeszerzést, pénzügyi bonyolítást értem — a szövetkezet adja. A másik ok a stabil és fiatal szakgárda, akikben ugyancsak megvan a kísérletező, vállalkozó kedv. Hozzá kell tennem, óriási húzóerőt jelent, ha nyereséges a szakszövetkezet, akkor a vezetők is jelentős anyagi elismerésben részesülhetnek.

Atalányelszámolású részlegük Jánoshalmán és Soltvadkerten is működik. Szolgáltatásukkal, az autóvillamossági javítással szinte az egész országot behálózzák. Van egy kárpitosmü- helyük is, de nyomban felszámolják, ha veszteséges lesz. A tekercselőüzemet idén vagy jövőre szeretnék felfuttatni.

Sok apró fortély

Az aprócska üzemben most nyolc asszony dolgozik. Többen közülük azelőtt Kiskunhalasra jártak be. Azt mondják, ez a munka kissé egyhangú, de munka, és itt van helyben. Az összeszerelt generátor-alkatrész innen az Autóvillamossági Felszerelések Gyárának márkaszervizébe kerül, takarosán csomagolva.

Ma semmi sem biztos - véli Sütőn Balázsné, az egyetlen az asszonyok közül, akinek nincs „nyilatkozói lámpaláza". Örül az ember, ha munkája. helye van. Teljesítménybérben dolgozunk. a kereset hatezer forint körüli. Az ügyesebbeknek kicsit több. Nem olyan unalmas ez a munka, sok apró fortélyt kell megtanulni. Azt mondják a hozzáértők, ez az alkatrész a jövő autóiba is jó lesz.

Az autóvillamossági szerelőcsarnok három éve készült el Pirtón. A szakmunkások átlagéletkora harminc év, s

(Mehesi F.va felvételéi)

mi más is bömbölhetne a világos, rendezett helyiségben, mint a gyakran zenét sugárzó Danubius Rádió.

— Nincs munkaerőgondunk. A kiskunhalasi szakmunkásképző diákjai közül minden évben felszabadul nálunk 3-4 tanuló, a legjobbakat megtartjuk magunknak mondja Kugellhann Imre üzemvezető-helyettes. Igaz, hogy mostanában gomba módra szaporodnak a felújító üzemek, ezek elcsábítják a tapasztaltabb embereket. Egy tíz éve dolgozó szakmunkást nehéz pótolni a kezdővel. A kereset nálunk eléri a kilencezer forintot, teljesítménytől függően, de a dolgozók érdekeltek az árbevétel és a nyereség növelésében is. Ha az anyagbeszerző hoz három- százezer forint értékű munkát, az neki háromezer pluszt jelent az alapfizetéséhez. így aztán sose jön vissza üres kocsival. Évente négyszáz vállalattal állunk kapcsolatban, vannak rendszeres vevőink, akik havonta, hetente jönnek.

Fiatal, jól képzett vezetőnk van, minden jövedelmező üzletet igyekszik kihasználni.

Önállóság a gazdálkodóknak

Hogy hol van itt még a mezőgazdaság? Van azért az is. Tapasztalataim alapján azt a beismerést várnám: bizony, az alaptevékenység veszteséges. De nem, Pirtón az is nyereséget hoz. Ebben megint csak szerepet játszik a rugalmasság, a vállalkozás, de persze az is, hogy a szakszövetkezetekben sokkal inkább, mint a téeszekben — meghatározó a közös és a tagi gazdálkodás egysége. Pirtón ésak á gabona- termesztés folyik a közösben. A szőlőt például, néhány hektár kivételével, kiadták haszonbérbe.

— A húszhektáros, ötéves telepítésünkbe harminchármán szálltak be mondja az elnök kint az ültetvényen, ahol most, fényes délben, olyan csend van, mintha soha nem is járna ember errefelé. Tagságunk borát felvásároljuk, és a két budapesti borozónkban értékesítjük. A szőlő átvételére szerződésünk van a Kecskeméti Borgazdasági Kombináttal, de a mostani helyzetben nem tudjuk, mi is lesz az idei terméssel, milyen árért fog elkelni.

Schütt József műszaki vezetőnek a jövőre nézve két kívánsága van. Az egyik, hogy sikerüljön egyszer megszabadulni a bértömeg-gazdálkodástól, a másik, hogy végre kevesebb legyen a sokat szidott szabályzókból.

Bizonyos kereteket meg kell határozni, elismerem mondja. A többit azonban jobb lenne rábízni a gazdálkodókra, tárják föl önállóan a belső tartalékaikat. Aztán, figyelembe kellene venni, hogy egy új tevékenység, hogy egy új vállalkozás nem hoz azonnal óriási pénzeket a konyhára. Időt kell hagyni, hogy erőre kapjon és világosan lássuk, mennyire éri meg.

—A kényszer vitt rá bennünket, hogy a melléküzemágakat fejlesszük — teszi hozzá'az elnök. A mezőgazdaságban nemigen láttunk lehetőségeket, hogy valóban jól jövedelmező új tevékenységbe fogjunk. Igaz, hogy területi adottságaink rendkívül rosszak, három aranykorona értékű földeken gazdálkodunk. A mezőgazdaságból árbevételünknek mindössze tíz százaléka származik.

A központ udvarán új épületet húznak fel, ahová majd átköltözik a kisszámú irányító gárda. A jövendő iroda nem nevezhető éppen impozáns székháznak. De az elnök szerint ahhoz, hogy a közös gazdaságot (vagy mondjuk inkább így: közös vállalkozást) irányítsák, pont elég.

Magyar Ágnes

LASSAN

araszolunk kamasz fiammal a szombat délelőtti

bevásárlásicsúcsban az ABC pénztárához. A szomszédos kasszánál, a pénztárgép mellett kis fémpersely, fölötte tábla: Csak egy forintot a rákellenes alapítvány javára! Van, aki feszengve, zavartan, mások meglepetten, tanácstalanul reagálnak a váratlan felszólításra, néhányan egy-egy pénzérmét csúcstatnak a perselybe, mások úgy tesznek, mintha észre sem vették volna a kis fémládát,-s igyekeznek minél hamarabb messze kerülni a pénztártól.

Érzem, hogy most mondanom kellene valamit, tudom, hogy ez is olyan élethelyzet, egy olyan pillanat, amikor talán életre szólóan eldől, miként reagál majd fiam, amikor saját felnőtt életében, már egyedül találkozik egy ilyen persellyel, egy ilyen felhívással. Én azonban elkerülöm a gyerek tekintetét, úgy teszek, mintha semmit sem vettem volna észre, a tömeg pedig máris elsodor bennünket.

Mert az az igazság, hogy én sem tudom valójában, „mi a szabály”. Pontosabban, érzem, hogy az évtizedes szabály változóban van, a jótékonykodást, az adakozást, a társadalmi önsegélyt hosszú időn át páncélba szorító burok repedezik, a fogalmak újraélednek, s mint minden újrakezdés, ez is számos szélsőséget, kuszaságot, bizonytalanságot is magával hoz.

ÉVTIZEDEKIG semmi dolgunk nem volt nem állami kezdeményezésű perselyekkel és felhívásokkal, ezek ugyanis nem léteztek. A mindenről gondoskodó állam ideájából következett, hogy nálunk az egészségügy, az oktatás, a szociális gondoskodás központi feladat, és ezt a feladatot az állam egyre magasabb színvonalon meg is oldja — állítottuk. Az állampolgár adakozására nincs szükség mondtuk -, s elrettentő példaként emlegettük Róbert bácsi ingyenkonyháját, s az egykorvolt kormányzóné jótékony- sági báljait.

Később azonban egyre láthatóbb repedések nyíltak az úgymond áltaA csecsemőhalandóságot igen nagy mértékben befolyásolja a szülést közvetlenül megelőző vagy követő (perina- tális) halálozás, s közrejátszik benne a koraszülések, a normálisnál kisebb súllyal született bébik száma is. Az intenzív ellátásra szoruló koraszülöttek egyharmada igen súlyos légzési zavarban szenved. Ha a kicsinyek nem kerülnek azonnal lélegeztető gépre, akkor életük súlyos veszedelembe kerül.

A koraszülött csecsemő testének súlya kicsi, ehhez viszonyítva a testfelülete igen nagy. Mindez azzal jár, hogy élettani működése más, mint egy kifejlett újszülötté. Más az anyagcserefolyamata is, más a folyadékháztartása; nem alakult még ki az immunrendszere, tehát a fertőzésekkel szemben védtelen, ezért ápolása során fokozottabb tisztaságra van szüksége. Nem működik megfelelően az emésztőrendszere, nem alakult ki a nyelő- és szopóreflexe. Éretlen a tüdő, képtelen gázcserére. A csecsemőtest gyorsan leadja a hőt, nincs zsírrétege, nincs cukortartaléka, nem tudja a szervezetében levő anyagcseretermékeket megtartani, illetve leadni. Mindebben tehát külső segítségre szorul.

lános és ingyenes, magas színvonalú egészségügy és a közoktatás idealizált képén is.

Az elmúlt évek keserű felismerése, hogy sem az egészségügy, sem az oktatás nem általánosan hozzáférhető, nem ingyenes és sajnos korántsem olyan színvonalú, amilyennek korábban hirdettük. Az állam úgymond széttárja karjait és beismeri: ez van, sajnos olyasmit vállalt, ígért a fejletlen szocializmus, amelynek 'teljesítése ma még meghaladja erejét.

Mit tesz ilyenkor az állampolgár? Először felháborodik, tiltakozik, Sztán megkísérli egyedül kivédeni a több évtizedes elhanyagolás miatt rogyadozó társadalmi infrastruktúra nyomását. Magántanárt fogad gyerekei mellé, a paraszolvenciával próbálja megszerezni az egészségügyi hiánygazdaság „áruit”: a kórházi ágyat, a gyógyszert, a soron kívüli műtétet, sokszor a puszta ápolást is.

Az utóbbi időben azonban mind több jele van annak, hogy az állampolgárok a különbéke helyett a szó eredeti értelmében vett összefogást választják, hogy nemcsak maguknak, hanem a többi rászorulónak is megoldást keresnek. Szinte naponta érkeznek a hírek különféle új alapítványokról, gyűjtésekről, jótékony célú rendezvényekről.

Persze ami messziről nézve egyszerűen jótékonykodási hullámnak, netán társadalmi divatnak tűnik, az közelről, az egyes akciókat vizsgálva sok különféle szándékra, érzelemre, célra és eredményre bomlik. Van köztük sokat ígérő, egyértelműen nemes érzésektől vezérelt, vannak kérészéletű, bukásra ítélt kezdeményezések, s bizony olyan is akad, amely nagyon is reklám- vagy önreklámgyanús, netán a saját zsebre gyűjtés is megbújhat a háttérben. És azoknak is igazuk van, akik szerint a magyar egészségügy, közoktatás, szociálpolitika számtalan égető gondja nem számolható fel közadakozással.

A MÉRTÉKRŐL, a végeredmény nagyságáról lehet tehát vitatkozni, a szándék, a jelenség megítélésében <(^azonban csínján kell bánni a lekicsinylő jelzőkkel. Ha egy társadalomban hirtelen sokan érzik úgy, hogy közösen akarnak tenni valamit, önként hoznak

E külső segítséget az üvegből, fémből készült „anyaméh”, az inkubátor adja meg, és a mindig készenlétben álló szakembergárda. Az inkubátoroknak ma sokféle fajtája létezik, az egyszerűbbektől a legkorszerűbb automatikus készülékekig. Három fő feladatot azonban mindegyiknek el kell látnia: biztosítania kell egy adott hőmérsékletet, a páratartalmat és az oxigénkoncentrációt. Fontosak a különböző kezelőnyílások is, amelyek a csecsemő ápolásánál vagy a sokféle érzékelő csatlakoztatásánál teszik fölöslegessé az inkubátor felnyitását. A beépített mérleg, a dönthető fekvőfelület, a buratéren belüli röntgenezés lehetősége szintén előnyös. Az utóbbi időben mind több inkubátorba építenek cserélhető steril szűrőket, baktériumfiltereket. Ezek használatával csíramentesíthető a csecsemőhöz jutó levegő. Persze nélkülözhetetlenek a különböző segédberendezések is: a lélegeztető készülék, az életfunkciók működésének ellenőrzésére szolgáló monitorok, az újraélesztő egység, az infúziós szerelék, a gyógyszerporlasztó, a kékfénylámpa és az inkubátor feletti infrahősugárzó.

„Anyaméh” üvegből, fémből

KOREAI NDK

Nagy ütemű vasútvillamosítás

A befejező szakaszához érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a vasút villamosítása. A munkálatok a II. világháborút követően kezdődtek, amikor Koreában véget ért a japán félgyarmati uralom. Az első villamosított vonalat 1949-ben adták át a forgalomnak. A hatalmas ember- és anyagi áldozatokat követelő koreai polgárháború természetesen visszavetette a munkát, de hamarosan már újabb szakaszokon járhatott elektromos szerelvény. A pályák villamosításával egy időben a KNDK ipara kifejlesztette és szériában gyártani kezdte a hazai villanymozdonyokat. Különösen felgyorsult az építkezés üteme a hetvenes évek közepén s ennek is köszönhető, hogy már a 3. hétéves tervidőszak elején elmondhatják: a vonalak 89 százalékán elektromos már ä vontatás s az elkövetkezendő pár év feladata, hogy ez az arány százszázalékos legyen.

(MTI-Press)

• Ebben a hétéves tervidőszakban befejezik a vasútvonalak villamosítását.

áldozatokat a közért, azt az olyannyira kívánatos önszervező, alulról építkező civil társadalom megnyilvánulásának kell tekintenünk, s mint ilyenről nincs jogunk sommás ítéletet alkotni, kötelességünk viszont minden lehetséges módon támogatni.

Különösen nagy a felelősségünk abban, hogy saját kudarcainkból, csalódásainkból okulva, milyen muníciót adunk ezekben a kérdésekben a felnövekvő nemzedéknek. Azoknak a gyerekeknek, akik a közösséget figyelmen kívül hagyó privát boldogulás, a fogyasztási javak szerzésében kimerülő életstratégia talmi voltát nálunk gyorsabban átlátják. Akik többé-kevésbé még ép erkölcsi érzékükkel hiteles emberi kapcsolatokat, értékeket, közösségeket keresnek, és olyan „ódivatú” kérdéseik vannak, hogy mi az élet értelme, mi a helyes és a helytelen, ki az igaz ember és miben lehet hinni.

ÚGY ÉRZEM, ebben segíthetnek a perselyek, a társadalmi önsegély éledezésének apró jelei, a szolidaritás növekvő csírái. Az a gyerek, aki a szülői példa nyomán a napi kóla-, rágógumi-, fagyi-, csokikiadásainak egy részét a perselybe dobja, nem csak a szó szerint életeket mentő rákszűrő autóbuszok megvásárlását segíti elő, hanem leckét kap társadalmi szolidaritásból, önfegyelemből, a fogyasztói mentalitás önkéntes korlátozásából is. És el tudok képzelni olyan gimnáziumi ballagást is. ahol a maturálok kezében csupán egyetlen szál virág van, s azt a sok-sok ezer forintot, amelyért a mai pazarló divat szerint illik őket virágkölteményekkel elárasztani, egyszerűen átutalják az arra rászoruló kortársaiknak, netán alapítványt, ösztöndíjat létesítenek a nehéz helyzetben lévő tehetséges gyerekek továbbtanulásához.

Évtizedek óta nem érzett nagy várakozás, bizalom és remény van napjainkban ebben a társadalomban arra, hogy közösen úrrá lehetünk nyomasztó bajainkon. Sokáig bújtunk cinizmusunk mögé, hogy így leplezzük csalódásainkat, ezért is az ódzkodás bennünk a nagy szavaktól. Szerencsére kamasz gyerekeink olykor szavak nélkül is megértenek bennünket.

Pusztai Éva

Önállóság az élelmiszeriparban

Az élelmiszer-ipari vállalatoknál a vártnál kisebb mértékben növekedett a belső szervezeti egységek önállósága, és az anyagi érdekeltségi rendszer sem alakult ki megfelelően állapították meg a közelmúltban az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetében, ahol kisebb egységek üzemek, gyáregységek, műhelyek — dolgozóinak helyzetét elemezték.

Néhány tröszt megszűnésével, illetve a tröszti szervezet módosításával az elmúlt években függetlenebb gazdálkodást folytató vállalatok jöttek létre. Az édesiparban, a hűtőiparban és a növényolajiparban, ahol a decentralizálás régebben megvalósult, ott a gyári önállóság a béligazdálkodásra, a létszámgazdálkodásra és a gyártmányösszetétel alakítására is kiterjed már. Sajátos a helyzet a sütőiparban, ahol a kisebb egységek önállóbb gazdálkodását a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó szervezetek létrehozása kényszerítette ki.

Az ÉDOSZ elemzése szerint gond, hogy a vállalatoknak viszonylag szűk köre rendelkezik olyan korszerű belső szabályzattal, amely előmozdítaná az önállóságot és önelszámoláson alapuló érdekeltséget teremtene.

Jó példa azért van: a cukor-, a hűtő- és a sütőipari vállalatok több mint felében folyamatosan értékelik, hogy az egyes üzemek, üzemrészek eredményükkel milyen mértékben járulnak hozzá a vállalati nyereséghez; a törekvés egyre erőteljesebb erre a növényolaj-, a tej- és az édesiparban is. Más élelmiszer-feldolgozóknál egyelőre nehezíti az önálló egységek értékelését az is, hogy a nyersanyagok, félkész termékek egymás közötti elszámolásának és nyilvántartásának rendszere még nem tökéletes.

Az önállósághoz kapcsolódó ösztönzési rendszert ugyancsák elemezték az élelmiszer-ipari szakszervezetben, megállapították; legfeljebb a teljesítmény fokozását elősegítő módszereket alkalmazzák. A minőség szerinti premizálásra újabban a növényolajiparban, a malomipar nagyobb üzemeiben és a tejipari vállalatok egyes részlegeiben vannak sikeres kezdeményezések. Ahol már a minőséget is figyelembe veszik, ott a fizikai dolgozók keresetének legfeljebb 10 százaléka a mozgóbér, és csupán az exportra termelő vállalatoknál éri el az ilyen jellegű bérhányad a 15-16 százalékot.

I