Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-20 / 146. szám

1988. június 20. • PETŐFI NÉPE • 5 FONTOSAK A TAGI KAPCSOLATOK! Mit tehet egy kis áfész? Beszélgetés a Solt—Harta Vidéke Áfész elnökével Ma már a statisztikák is igazolják, amit a háziasszonyok régóta tudnak: az emberek százszor is meggondolják, mire költsék forintjaikat. Még a várt­nál is erőteljesebben csökken a lakossá­gi fogyasztás. A változás persze nem lepte meg a szakembereket, hisz kívánt következménye ez az adó- és árreform­nak. Ha azonban nem fékeződik le a forgalom visszaesése, nehéz helyzetbe kerülhet a kereskedelem. Az eladóknál ugyanis az árréshaszon az alapja a kor­szerűsítésnek, a fejlesztésnek. Különö­sen is érinti a jelenlegi helyzet az áfésze- ket. Éppen akkor csökken az eredmé­nyességük, amikor bolthálózatuk leg­inkább rászorulna a megújulásra. Hogyan próbál választ adni a kihí­vásra a több kis település ellátását is feladatául vállaló áfész? A többi között erről beszélgettünk Kovács Jánossal, a Szövosz választmányának tagjával, a Solt—Harta Vidéke Áfész elnökével. — Hagyományos kis áfész a miénk — kezdte Kovács János. — Kereske­delmi és vendéglátó egységeink, felvá- sárlótelepeink és kisüzemeink Újsol- ton, Hartán, Dunaegyházán és Solton igyekeznek az adottságainkhoz mérten színvonalasan szervezni a lakossági el­látást. Négy kisboltot üzemeltetünk az Állampusztai Célgazdaság telephelyein is. Sajnos, boltjaink többsége a század első felében alapozott, öreg épületek­ben kapott helyet. A megalakulás óta eltelt évtizedekben csak négy új bolt épült a környéken. Sokat visz el pén­zünkből a javítgatásuk . . . — Vagyis korszerűsítésre sosem jut elég pénz. — Évek óta tervezzük, hogy Solt központjában építünk egy könyvesbol­tot. Szégyen, hogy négy községben sincs egy ilyen üzlet. De bármily lelke­sen fognánk az alapozáshoz, nem jön össze a pénz. Hol ide, hol oda kell sür­gősen a forint. Legutóbb például a har- tai ruházati boltot nyilvánították élet­veszélyessé; azt zártuk be. A bontás­anyagból készült tető gerendái meg­roppantak. Rá kell költenünk két és fél milliót. Hogy mikor lesz így könyves­boltunk? Nem tudom. — Azt belátom, hogy egy kis vegyes­boltot nem lehet a maga termelte „ered­ményből” európai szinten karbantarta­ni. De érthetetlen: egy igen jó helyre épült, nagy forgalmú, ízletes és olcsó kínálattal vendéget váró vendéglőben — a Petőfi-telepi Autóscsárdára gondo­lok — miért nincs még ma sem vízöblíté- ses WC? Ott azért futná a haszonból biztosan. — A kérdés jogos. Már azért is, mert csárdánk Bács-Kiskun kapujában van. Az ellentmondásos helyzetre magyará­zat az 1987-es eredményfelosztásunk. 374 millió forint volt az árbevételünk; a nyereségünk — eddig a legjobb! — 12 és fél millió. Ebből végül mi maradt nálunk? A hatoda! Ezért nem tudjuk mi utolérni egyhamar a nyugati ven­déglátósokat. így vagyunk a többi üz­letünkkel is. Annyit azért elmondok: sok év után az idén a csárdánkra is ráköltünk másfél milliót. Bővítjük a konyhát, az eladóteret, s hamarosan a vizesblokk is elkészül. — A tanácsok segítenek-e az üzlet­alapításoknál? — Ki hogyan tud, úgy segít. A taná­csi ambíciók persze gyakran minket érintenek hátrányosan. Solton például — bár négy helyen árusítunk húst a községben — jelentős tanácsi támoga­tással új hússzaküzletet nyitott a Kun­sághús. — Teret engedtek a konkurenciának. Ez csak nem baj? — Nem a versenytől tartunk mi. Egy nagyvállalattal szemben sem mara­dunk alul, hiszen míg náluk a legfris­sebb áru is másfél, kétnapos, nálunk a Kossuth Tsz vágóhídján hajnalban vá­gott sertés délután már biztosan a hen­tesek pultján van. Viszont úgy gondol­juk: ha kerül pénz a tanácsnál boltala­pításra, akkor azt adja olyan üzletépí­téshez, ami még nincs a községben, (bútor- könyv- vagy gazdabolt stb.). — A versenyt tehát nem ellenzi. — Az állampolgárokat és a kereske­dő szervezeteket is segítheti a verseny. De nem visz előre, ha zűrzavar van. Kifejezetten versenyellenes lépésnek, erkölcstelennek tartom, ha egyik nap­ról a másikra szinte elrabolják a leg­jobb szakembereinket. A mi béreinkre könnyű ráígérni. Rendben, menjen mindenki oda, ahol többet keres, de a játékszabályokat jó lenne betartani. — Egy kis áfésznél tehát folyamato­san kísért a kudarc lehetősége. Gazda­godnak a vállalkozói formák. Bármikor jöhet egy szebb, jobb — s legfőképp: több bért ígérő — vállalkozó. Aztán kö­vetkezik a csőd ... — Szerintem azért nem ily nyomasz­tó a helyzet. A falusi kereskedelem ma sem nagy biznisz. Sót, cukrot, kenyeret árulni nem tülekszenek a vállalkozók. A solti kereskedők egyébként jól isme­rik, mit jelent: verseny. Évszázados ke­reskedelmi tradíciókkal dicsekvő szomszédunk, Dunaföldvár közelsége tőlünk eddig is folyamatos készenlétet követelt meg. Hat-nyolc kilométer és hazánk talán legjobban ellátott közsé­gébe juthat a mi törzsvevőnk. Ehhez a helyzethez alakítottuk az üzletpoliti­kánkat. Az áfészeknek nagy segitség: a mozgalom, a szövetkezés, a tagi kap­csolatok. Létfontosságú számunkra, hogy szót értsünk a részvényeseinkkel. A három és fél ezres tagság a Solt—- Harta Vidéke Áfész igazi ereje. Az alap és' a célrészjegyek tőkeösszege például nyolcmillió forint. Nem csökkent a be­tét az elmúlt időszakban sem, s ez a bizalomjele. Fontos az is, hogy sok tagunk vállal társadalmi munkát az építkezéseknél. Ezért is bízok abban, hogy a piacszerző versenyben, a kedve­zőtlen körülményeink ellenére sem ma­radunk alul a jövőben sem. Farkas P. József Szakcsoport Szabadszálláson A Szabadszállási Aranyhomok Termelőszövetkezet Mathiász Já­nos nevét viselő szőlőtermesztő szakcsoportjának huszonhét tagja van. Hétvégeken és délutánonként sokan dolgoznak a tizenhárom hektáros táblában, amelyben Riz­lingszilváni, Jubileum 75 és Kék­frankos fajták teremnek. Meleg László — aki főállásban a Fülöp- szállási Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet gépkocsivezetője — elége­dett a hétéves Jubileum 75-tel; bő termést vár. A képen a „gazda” el­lenőrzi a tárcsázást, amit Boros Zsigmond traktoros végez. (Kép és szöveg: Méhesi Éva) CUKORSILÓ ÉPÜL A petőházicukorgyárban a Budapesti Vegyipari Gépgyár kivitelezésében — mintegy 180 millió forintos költséggel — épül hazánk legnagyobb cukorsilója. A 31 méter magas és 40 méter átmérőjű, henger alakú torony előregyártóit vaslemezekből készül. A siló belső tere légkondicionált lesz és 30 ezer tonna cukrot lehet majd benne tárolni. MTI-fotó Árnyékban Megyénk iparának sajátossága, hogy termelő szerveze­teink túlnyomó többsége fővárosközpontú vállalat gyá­ra- vagy gyáregységeként működik. Ez a függőségi vi­szony sok tekintetben meghatározza mozgási szabadsá­gukat. Azt is mondhatnánk, hogy a kicsik meghúzódnak a nagyok árnyékában. Ami azért is veszélyes, mert anya­giak és önállóság hiányában jelentősebb szerkezetváltás­ra képtelenek és addig, amíg gurul a szekér, ebben külö­nösebben nem is érdekeltek. Évtizedek óta úgymond biztos piacra gyártják a félkész termékeket és alkatrésze­ket, elavult technológiával és korszerűtlen műszaki szín­vonalon. Aki árnyékban marad, az nem tudja, vagy nem is látja, hogy meddig lehet langyos vízben lubickolni. Különösen akkor, ha az adott vállalat pillanatnyilag kedvező helyze­te meg sem követeli a nagyobb szellemi erőfeszítéseket. Egy megyei vállalat vezetőjétől megkérdezték az üzem dolgozói: — Tessék mondani, ha a műszakiak kétszer annyi fizetést kapnának, akkor kétszer jobban dolgozná­nak? — Valószínűleg nem, csak azt éreznék, hogy megbe­csülik őket. De ez a válasz így nem hangzott el. mert a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Hiszen a vállalatnál az ügyek intézése, a termelés állandó átszervezése és nem az érdemi munka köti le a szellemi energiákat. Előbb a külső körülményeknek kellene megváltozniuk ahhoz, hogy a munka hatékonyabbá váljon. Például az anyagel­látásnak, a szállítási és szerződéses fegyelemnek kellene javulnia. A vele járó sok többlettevékenység nem látvá­nyos, és nem is értékteremtő munka. Ettől a munkásnak fizetéskor még nem lesz vastagabb a borítékja. Ezek a gondolatok kimaradtak az el sem hangzott válaszból. így a nyitva hagyott kérdés újabb kérdést szül: egyáltalán jogot formálhat-e minden felsőfokú végzettsé­gű műszaki szakember a magasabb anyagi elismerésre? Erről eszembe jut egy egyetemi tanár néhány évvel ko­rábbi kifakadása: — Annyira leértékelődtek a műszaki pályák, hogy közepes tanulmányi eredménnyel is bárki játszi könnyedséggel felvételt nyerhet az egyetemre. De a középszerűség árnyékot vet a szakmai színvonalra és a hivatástudatra egyaránt. És gyanakszik a vállalatvezető is, mondván, a diploma önmagában kevés az anyagi elismerés kivívásához. Pedig lényegrctörő egyszerűséggel fogalmazták meg a termelés­ben részt vevő dolgozók gazdasági életünk alapvető problémáit, amelyek csak akkor kezdenek bonyolulttá válni, amikor a kiváltó „objektív” okokat kell megma­gyarázni. Végül is mit válaszolhat egy „diplomatikus" vezető, ha látszólag a vállalata körül minden rendben van? Talán megpróbál homályosan utalni a műszaki értelmiség gazdasági életünkben betöltött fontos szerepé­re. miközben kínosan ügyel arra, nehogy megsértse az érintett személyeket. Mert nagyon jól tudja, hogy'akad közöttük fölösleges és hozzá nem értő ember, a munkát lehetne jobban és ésszerűbben is szervezni, de hát a sza­bályozókat nem a vállalatnál találják ki. Addig is haladni kell az árral — gondolja —, hátha egyszer megváltoznak a körülmények és akkor majd jobban hasznát veheti (ha van) a rendelkezésre álló szellemi kapacitásnak is. Tehát, a diplomatikus vezető gondol a jövőre és tarta­lékol. Ahogy a tehetséges műszaki is takarékra állítja magát, legfeljebb gmk-zik, vagy egyéni vállalkozásba kezd, ha többet akar keresni. És ez az. amiért a műszaki értelmiség megbecsülésével ismét előhozakodtam. Mert aki jól érzi magát az állóvíz­ben, az nem biztos, hogy a tehetségesebbek közül való. Az sem feltétlenül igaz, ha a megszokott kerékvágásban halad a szekér, hogy más irányban nincsenek elszalasz­tott lehetőségek. Meg kellene próbálni az értékes szellemi erőforrásokkal jobban gazdálkodni, hátha akad olyan műszaki, akinek sikerül kétszerannyi pénzért többet is letenni az asztalra. Kisvágó Árpád RENDELÉS AZ ÁLLAMOKBÓL Hat nő, virágokkal • Amit a kedves vevő lát a Rákóczi úti boltban: a virágok mögött az üzlet mindig kedves, mosolygó dolgozói. Ezúttal Kovács Jánosné és Oláh Béláné. (Tóth Sándor felvétele.) Kovács János­né, ha este elegán­san felöltözve üía színházban, az ölébe rejti a ke­zét, hogy ne lássák. Bozsik Erzsiké nem lakozza a körmeit. Úgyis percek alatt tönkremenne a legjobb lakk is. Bende Józsefné és Oláh Béláné kesztyűben dolgoznak, de a fenyőtű még így is szúr, és hólyagosra töri a bőrt a met­szőolló. Kun Lajosné néha irigyli az illatszerboltban dolgozó, mindig pa­tyolattiszta árut csomagoló hölgyet. Igaz, nyomban megfeledkezik róla, ha szárazvirágot köt, virágtálat készít. Vagy olyan arrangemen-t (aranzsman), virágkompozíciót, amilyet egy, fiatal­ember rendelt az Egyesült Államokból az Interflora nemzetközi virágküldő szolgálaton keresztül egy kecskeméti kislánynak. Szabadon szárnyalhat a fantázia, mert a fiatalember csak any- nyit kötött ki, legyen á kompozícióban néhány szál rózsaszín szegfű. Mit szá­mít ilyenkor, alkotás közben, hogy piszkos lesz az ember keze, vagy felseb- zi a virág köré tekert dróthuzal? Száz szál rózsa görögtálban A Magyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezet kecskeméti, Rákóczi úti virágboltjában hatan dolgoznak. Valamennyien a Lorántfly Zsuzsanna szocialista brigád tagjai, de a törzsve­vőknek csak Erzsikém, Katikám, vagy egyszerűen aranyoskám. Kovács Já­nosné boltvezető gyorsan lekopogja: jócskán vannak törzsvevőik. Nem csak a környékről, az egész városból, sőt vidékről is. Állandó vevőik közé tartoznak a vá­ros különböző intézményei, vállalatai, amelyek nem csupán ünnepkor rendel­nek csokrot, hanem gyakran visznek óriási virágtálakat, egész növényegyüt- teseket. Persze, akadnak magánszemé­lyek is, akik különleges alkalmakkor nem sajnálják a pénzt virágra. Leg­utóbb egy ifjú atya vitt el száz szál piros rózsát görögtálban, mert fia született. — Nagyon nagy a virágkultusz — mondja Kun Lajosné boltvezető­helyettes —, hiába kevesebb mostaná­ban az emberek jövedelme. Mindenho­vá viszik a virágot, a bölcsődétől a gim­náziumig. Ha hiszi, ha nem, már a böl­csődében is ballag a gyerek! A nyolca­dikosok ballagása legalább akkora ese­mény, mint a középiskolásoké. Tavaly egy anyuka azt mondta, ha a háztartási pénzből kell megspórolnia, akkor is megveszi a tizennégy szál virágot. Az ő gyereke ne maradjon el a többitől! S milyen furcsák is néha az emberek! Mint az az idős hölgy, aki három nap múlva jött reklamálni, hogy csúnya, aprócska gerberát adtak el neki a bolt­ban. Vagy az a középkorú nő, aki szó nélkül kifizette és elvitte a mohakoszo­rút, aztán másnap beállított, hogy ti­zennyolc helyett csak tizenöt szegfűt tettek rá. "Bozsik Erzsikét az például határozottan bosszantja, hogy egyesek megtapogatják a pultra kitett virágot, mintha valami piaci zöldség, paradi­csom lenne. A virág aztán kókad, her­vad, s a következő vásárló már nem veszi meg. < Minden héten ballagás Az üzletben bekeretezett oklevelek lógnak a falon. A Kiskunsági Teszöv elismerése a Lorántfly Zsuzsanna szo­cialista brigádnak a munka verseny ben elért eredményekért. Kérdem, milyen felajánlásokat tehet egy virágbolt kol­lektívája a szocialista munkaverseny­ben, de mintha Kovács Jánosné kicsit megbántódna a kérdés (igazán nem szándékos) élén. Hát igen, nem elég az, hogy pedagógusnapon reggel hattól es­te hatig dolgoznak? Nagyobb névna­pokon késő estig állják a vásárlók ro­hamát, az anyák napi tömegről nem is beszélve. Májustól június végéig rémál­maikban minden héten ballagás van. Igaz is, mi kell annál több, hogy kedve­sen és türelmesen, mindig ott állnak a pult mögött? Amikor az utolsó pilla­natban, bosszankodva, hogy semmi­lyen „értelmes” ajándékot nem tud­tunk venni névnapozó ismerősünknek, berontunk az üzletbe (mi, kedves ve­vők), és kérünk valamilyen — akármi­lyen, de azért gyönyörű és persze nem drága — virágcsokrot?! És mégis, van több. A brigád patro­nálja az árpádvárosi óvodát, és a kada- falvi Magyar Ilona Általános Iskolát. Gondozzák a növényeiket, felvásárlási áron szerzik be a vágott virágot, palán­tát. Még a férjek is kiveszik részüket a patronálásból, vízvezetéket szerelnek, alkalomadtán kőművesmunkát végez­nek. A brigádtagok istápolnak egy ma­gányos bácsit is. A munkaversenyben, sajnos, nem számit értékelendő teljesítménynek az egy nap, egy hét, vagy egy év alatt meg­tett kilométerek száma. — Pedig itt aztán trappolni kell! — mondja nevetve Kun Lajosné. — Nem is tudom, hányszor tesszük meg az utat a pulttól a hátsó traktusig. Nem csak a kezünket, a lábunkat is igénybe veszi ez a munka. Persze, időnk sincs üldö­gélni. Ide két szakma kell A virágbolt dolgozói vonakodva be­szélnek a pénzről. Mármint a sajátjuk­ról. Nem túl sok, ezt a félmondatokból is megértem. A boltvezető-helyettes annyit elárul, az érdekeltségi rendsze­rükkel az a legfőbb gondja, hogy nehe­zen követhető. Pedig az ember szívesen utánaszámol ilyesminek maga is. A boltnak mindenesetre teljesítenie kell az éves árbevételi tervet, hozni a 42-45 százalékos árrést, és rendben kell lennie a leltárnak is. Régebben az egész rend­szer egyszerűbb volt, a vezetők és a dolgozók a bevétel bizonyos százalékát kapták. Könnyű volt kiszámítani. Most jóval bonyolultabb, Kun Lajosné nem is részletezi tovább. — Mondtam már a főnöknek, hogy ez nem olyan bolt, ahol kiteszik az árut, és a vevő válogat, kiszolgálja ma­gát — jegyzi meg Kovács Jánosné. — Itt nagyobb a felelősség, és két szakmá­hoz is érteni kell. Nem elég, ha valaki jó kereskedő, de nem tud virágot kötni. És tudja, azt sokan nem hiszik el, hogy milyen nehéz fizikai munkát kell végez­ni egy virágboltban. Az üzletnek bőven akad a városban konkurenciája, A magán virágkereske­déseknél vagy a szerződéses boltokban talán nagyobb a választék, többet is keresnek az ottaniak, de Kovács János­né azt mondja, nem szívesen lennének szerződésesek. Nem vállalnák a kocká­zatot. Ha mégis, szükség lenne egy szemfüles, a szakmához értő beszerző­re, aki már hajnalban kint jár a piaco­kon. Egy nagy előnye lenne talán a szerződéses formának: kevesebbet kéne kínlódnia a „lepedő számlákkal”. A boltban búcsúzóul kapok egy ró­zsacsokrot. Valóban kár, hogy a virá­gok olyan hamar elhervadnak. Nem őrzik meg sokáig a tüske szaggatta, földes-piszkos, alkotó kezek nyomát. Magyar Ágnes i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom