Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-15 / 142. szám

1988. június 15. • PETŐFI NÉPE • 3

Beszélgetés a megújuló politikáról,

a reformfolyamatról, a köz- és a magánélet kapcsolatáról, a májusi pártértekezletről

____

A kérdésekre válaszol\ nézeteit kifejti: Nyers Rezső

Nyers Rezső, 65 éves, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tanácsadója, Kecskemét országgyűlési képviselője, s a májusi pártértekezlet óta, jókora megszakítás után, ismét az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Szerényen berendezett, hetedik emeleti, alig 15 négyzetméteres hivatali szobájában beszélgettünk a megújuló politikáról, a pártéletről, az ország előtt álló feladatokról, a reformfolyamatról, s mindezekben saját szerepéről, nézeteiről, tennivalóiról, s valamelyest a magánéletéről is. Időnként megcsörrent a telefon, egyik hívás éppen az olasz televíziótól jött, ők is interjút kérnek. — Látja, ez is a változást mutatja — mondta Nyers Rezső az elvi megállapodás után, immár a Petőfi Népe újságírójának. — Korábban politikai bizottsági határozat kellett ahhoz, hogy külföldi rádiónak, tévének nyilatkozhassunk. Most elegendő az utólagos bejelentés.

dálya. Ebben a szellemben készül az új vezetés a politizálásra. Azt remélem, hogy ez majd megmarad, és szélesen érvényesül az egész pártéletben, s ezen keresztül a magyar közéletben is. Mert ott is van bőven rendeznivaló, a kötetlenség, a nyitottság és a politikai erkölcs szempontjából.

— Az emberek keveset tudnak a Politikai Bizottság üléseiről. Avasson be minket, hol és hogyan megy a munka?

— Két ülésünk volt eddig, az első kötetlen megbeszélés, a másodikon már kötött program is. Első alkalommal — amikor csak a Politikai Bizottság tagjai voltak jelen, meghívottak nem —1 a munkamódszerekről cseréltünk eszmét, valamint sorba rendeztük a pártértekezlet és a következő KB-ülés közti időszak — ez nagyjából egy hónapnak felel meg — között sürgősen

— Az ünnepi könyvhéten jutott el az olvasókhoz új könyve, Ütkeresés — reformok címmel. Volt ideje írni?- Ez a könyv jórészt az utóbbi 3 évben tartott előadásokból, ez idő alatt írt cikkekből adódik, — ami ezen termésből kötetben való kiadásra érdemes volt. Ehhez még hozzáírtam egy nagyobb tanulmányt, és van benne 3-4 kisebb is, ami a könyv számára készült.

— Megjelenése — mondhatni véletlenül, hisz a kéziratokat 1987 februárjában zárta — csaknem egybeesett az országos pártértekezlettel, amelyen önt 14 évi szünet után ismét beválasztották az MSZMP Politikai Bizottságába. A közvélemény úgy értékeli, és így is fogalmaz, hogy ezzel a döntéssel Nyers Rezsőt politikailag teljes mértékben rehabilitálták.

Én nem személyi rehabilitációnak fogom fel a dolgot, mert istenigazából, a szó szoros értelmében engem rehabilitálni nem kellett, hiszen én a közéletben benne maradtam, a párt Központi Bizottságának tagjaként, országgyűlési képviselőként. A rehabilitáció azonban populáris kifejezéssé vált, éppen azokban az esztendőkben, amikor ennek nagy aktualitása volt. A köznyelv szabadon használja, s mondják nekem is sokan. Valójában szerintem ez a politikai élet fejlődésének, hullámzásának normális menete, s ezután normává is válik. Vagyis, hogy két ciklus után bizonyos tisztségekbe nem választják újra a vezetőt, tehát kikerül egy testületből, s azután oda később esetleg visszakerülhet. Tehát én a saját személyes példámat úgy is tudom értelmezni, hogy ez a jövő politikai pályájának egy példája. A későbbiekben nem szabad, hogy ez kivételes legyen. Én a magam esetét nem annyira az elmúlt időszakhoz kapcsolnám - mert akkor illik rá a rehabilitáció —, hanem a jövő kezdetének tekintem.

— De azzal egyetért, hogy az egyén személyes életútja szempontjából nem mindig szerencsés, hogy megelőzi saját korát?- Igen, de a saját példámat változatlanul a jövendő gyakorlat első lépései egyikének értékelem.

— Ön közéleti tevékenysége mellett folyamatosan dolgozott, s dől-, gozik ma is az Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetében. Mégis, hogyan változik az életformája azzal, hogy a korábbinál sokkal magasabb poszton kell bekapcsolódnia a politikai életbe?- Valamelyes életformaváltozást jelent ez, én mégis azt remélem, hogy folyamatosság lesz az életkörülményeimben. A magánéletemben mindenképpen, és a közéleti szereplésben is szeretnék minél többet megőrizni abból a szabadabb, kötetlenebb formából, amely eddig is jellemezte a tevékenységemet. Erre ma lehetőséget is látok. Ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy bizonyos változás történjék. Csak egy példa: eddig saját autómmal jártam, de nem lehet, hogy egy közösségből kiríjon az ember. Ha mindenki szolgálati autót használ, akkor ez a norma, amihez illeszkedni kell.

— Azt jelenti ez, hogy akkor külön is gondoskodnak a személyes biztonságáról? ,

— Ez azzal is együtt jár. De a kormányőrségi szolgálat szűkebbre lesz méretezve. Sajnos azt kell mondjam, nagyon szoros kormányőrségi biztonsági őrizet szükséges az ország csúcsvezetésében dolgozó 3-4 ember számára. Grósz Károly ezt találóan szerzetesi életformának nevezte, amely a magánélet szempontjából már-már a gúzsbakötéssel határos. A vezetés többi tagjának azonban ez nem szükséges, s nagyon remélem, hogy a korábbinál civi- lesebb lesz az életforma. Számomra azonban mindenképpen nő a kötöttség, beépül a magánélet mellé egyfajta hivatalosság is. De természetes törekvése mindenkinek, hogy megmaradjon a civil életmódnak minél nagyobb területe. Ezért igény, hogy a politikai munkát is, annak legalábbis egy részét kötetlenül, szabadon tudják végezni a vezető emberek.

— Önre korábban is ez volt a jellemző, a tartózkodás a túlzott ceremóniáktól. Véleménye szerint hogyan fogadta ezt a közvélemény?

— Úgy, hogy ez a természetes, és így ez nem volt kirívó. Például az utóbbi években én magam irányítottam a háztartásom gazdálkodását, nem nagyon jól, ezt meg kell mondjam. Magam vásároltam be, s ezt változatlanul folytatni akarom. És a sportot is. Továbbra is teniszezem, részt veszek az öregfiúk bajnokságában.

— Melyik csapatban? ,

— A Budapesti Spartacusban. Ma lesz egy bajnoki meccsünk az OSC-vel, valószínűleg ki fogunk kapni. £z jó tréning ahhoz, hogy az ember a politikában is el tudja viselni a vereségeket. Egyszer győzünk, másszor veszítünk.

I

— Számít arra, hogy időnként vereséget szenved?

— Az erőviszonyok ismeretében igen. Itt nincs mese, az öregfiúk a sportban kegyetlenek, nem ismernek pardont. Már mérkőzés közben persze, mert utána nagyon barátságosak.

— És a politikában?

— A politikában a szereplés kockázattal jár. A politika nem tudományos tevékenység, nem úgy tervezhető, mint a házépítés. A járatlan úton való előrehaladáshoz hasonlíthatom, amelyet szövetségek teremtése és szövetségek felbomlása kísér.

— Ez a szocialista viszonyok között, s a jelen hazai gyakorlatában is érvényes?

— Igen. Ez korábban is így volt — igaz kissé rejtetten. Most nyilvánosab- ban is megjelenik ez, hiszen a pártértekezleten elhatároztuk, hogy politizáló párt akarunk lenni. A cél, hogy minden szinten önállóan politizáljanak a párt- szervezetek. Ezért a politikai mozgások néha nem teljesen kiszámítható jelenségeket eredményeznek majd, amikor meg kell találrii a módját, hogy politikailag megoldjuk az előállott helyzetet. Ezekben a megoldásokban lesznek viták is. Az a jó, ha azok a nézetek kerekednek felül a vitákban, amelyek a jövőben is előremutatóak, de azért erre nincs eleve biztosíték. Ezért önmagunkat is kritizálnunk kell, minket is kritizálnak. így fogom fel a politikai életet, s ezért gondolom azt, hogy vállalni kell kockázatot és azzal az esetleges vereséget. Nem jó sportoló az, aki vereségre játszik, és nem lehet jó az a politikus sem. Itt győzni kell! Akarni és tudni is! De a politika sem egy meccsből áll,

hanem mérkőzések sorozatából, mint egy csapat- bajnokság. Ahol vannak vereségek és győzelmek is.

De a cél, hogy a végén állva maradjunk, és bizonyos értelemben győztesek legyünk. Nem személyében kell az ellenfelet vagy a vitatkozó felet legyőzni, hanem a nézetnek kell győzni nézet ellen. Ezt 1957-ben elhatároztuk már, s most az úgynevezett szocialista pluralizmusban, ami toleranciát is jelent, amikor szabadon gondolkozunk és vitatkozunk, szabadabban mint korábban, nagyon fontos, hogy az élet minden területén érvényesítsük: ne az ember, az egyén szenvedjen vereséget, hanem csak az általa képviselt nézet. A vereséget pedig ne fogjuk fel időtávlatban örökérvényűnek.

— Maradva még a kockázat témájánál, ön korábban is azt mondta, hogy az ügy érdekében a személyes pozíciót, a hatalmi befolyást is kockára kell tenni, nem szabad, hogy ez visszatartson valakit a határozott kiállástól, véleménynyilvánítástól. De sokan ezt mégsem vállalták, félve — különösen vereség esetén — a személyes hátrányoktól.

— Ha a múltba nézünk, ilyen esetekben rendszerint személyében is lehetetlen helyzetbe került, aki jelentős kockázatot vállalt. Ha a jövőbe nézek, azt kívánom, hogy személyében senki ne legyen áldozata a vitának vagy a politikai küzdelemnek — főként automatikusan ne — pusztán nézeteiben. Egy új mérték is felmerül a politikában, aminek alapján megítéltetik az egyén, ez pedig — nagyon általános fogalmakat használok —: a tisztesség, gerincesség, őszinteség. Aki így szenved nézeteivel vereséget, annak továbbra is kijár a tisztelet. A felszabadulás után az új morális értékrend nem alakulhatott ki azonnal, az 50-es évek politikai erkölcsében pedig ezek a morális fogalmak nem jelentkeztek nyilvánvaló követelményként. Voltak emberek, akik eszerint éltek, másoknál ez nem sokat számított. Úgy vélték, hogy a politikai vélemény igazsága a döntő, s hogy az illető személyében tisztességes ember-e, az alárendelt szerepet játszott. A Rá- kosi-korszakban ez egyenesén pártpolitikai filozófia is volt. Jól emlékszem, hogy a két munkáspárt egyesülése után jó ideig a pártban hirdették az ellenség gyűlöletének elvét, összemosódott az, hogy ki az ellenfél és ki ellenség, és nyíltan hangoztatták: az, hogy valaki tisztességes, az nem menti azt, hogy helytelen álláspontot képvisel. Azt persze ma sem szabad, hogy a tisztesség mércéjével mérjük a nézetek politikai igazságtartalmát, de a tisztesség is egy kritériuma kell legyen a közéleti emberek megítélésének.

— Az ön nyilvános közszereplését mennyiben módosítja az, hogy tagja lett a Politikai Bizottságnak?

— Az biztos, hogy a több elfoglaltság miatt kevesebb lesz az időm, és ez bizonyos korlátozás. De a nézetek nyilvánosság előtti kifejtésének nincs akaelvégzendő politikai tennivalókat. A második ülésen, bizonyos dolgokban már döntöttünk is, másokban még nem. A többfázisos tárgyalási módszer alakul ki, nem sietjük el a döntést. A demokratizmust és a konszenzust egyenértékűnek tartjuk a gyorsasággal.

— A Politikai Bizottság hol tartja ülését?

— A Jászai Mari téri székházban. Itt van egy tanácskozóterme a Központi Bizottságnak, nem sokkal nagyobb a befogadóképessége, mint ahány tagú a mostani testület. A létszámát nem is akarjuk növelni, mert ez így most tárgyalóképes, de annak felső határát súrolja. És van egy külön ülésterme a Politikai Bizottságnak. Másik, mint amelyik előző tagságom alatt volt. Ezt a termet igazából most veszem szemügyre, mert amióta megépítették, én egyetlen egyszer voltam meghíva ide. Modern, szolidan elegáns helyiség, praktikusan berendezve. A bizottság tagjai egy nagy ovális asztal mellett ülnek, mindenki a saját helyén. Az asztal íve két helyen megtörik. Az egyik végénél, ahol a mindenkori főtitkár, jelen esetben Grósz Károly elnököl, és a másik végén, ahol kiszélesedik, ott ülnek a meghívottak. Mindenki előtt van mikrofon.

— A testület tagjai közül mindenkinek adott a feladata, Ön a legszabadabb. Kapott valamilyen konkrét megbízatást?

— A Központi Bizottságnak szóló politikai tanácsadás megszervezését kaptam feladatul. Most készítem elő az elgondolást, amit aztán meg fogunk tárgyalni. Ahhoz, hogy helyt tudjak állni, bizonyos, hogy kiterjedt tudományos közéleti és országgyűlési funkcióimból — jelenleg két parlamenti bizottság elnöke vagyok — valamit le kell adnom. De úgy érzem, a társadalmi életben eddigi tevékenységem számottevő részét folytatni tudom.

I

— Esetleg vállal kormányfunkci- ót?

— Ez nem is került szóba, és nem is volna helyes, ha én kormányhivatalt vállalnék. Erre vannak fiatalabb emberek.

— Önnek tehát elsősorban a tapasztalatára számítanak.

— A tapasztalatomra és a véleményemre. És a döntésekbe is természetesen belefolyok. Egy életút van mögöttem, egyfajta informáltság és látókör, nyilvánvalóan ezt akarták beépíteni egy olyan vezetésbe, amely az eddigiektől eltérő stílusú pártpolitikát akar megvalósítani. Eddig a szoros, szigorúan értelmezett csapategység volt a jellemző. Hogy egy futballhasonlattal éljek, régen a tizenegy labdarúgó kötött posztokon játszott. A védő védekezett, a csatár támadott, de a center középen, a szélsők is csak a saját oldalukon. Ám a labdarúgásban és a politikában is változott a stílus. A kapitány megvan, elosztja a feladatokat, de nem kötöttek a posztok. A védő is felfut és a csatár is hátrajön. Ennek persze szervezett csapatnak kell lenni, de másképp kell játszania. Mégpedig a nyitottság, a nyíltság szellemében, ami elismerést nyert a Politikai Bizottságban.

— Azt mondta az imént, itt vannak a tettrekész fiatal emberek. Köztük bizonnyal az ön tanítványai is...

— A szó szoros értelmében nekem nincsenek tanítványaim. Az, amit reformáramlatnak nevezhetünk a magyar politikában, az nem velem kezdődött, s remélem nem velem fog végződni sem. Valahol az élen vagyok, az igaz. De azok között, akikkel én egy áramlatban mozogtam, vannak komoly nézetkülönbségek, ezért sem nevezném iskolának. Vagyunk jó néhányan szorosabban együttgondojkodó emberek, kevesen az ötvenes évekből, többen a 60-as esztendőkből. Ez a kapcsolat a 70-es években is fennmaradt, s most is létezik. Úgy mondhatnám, hogy politikailag egyívásúak, akik között szerencsére megtalálhatók a fiatalabbak is, akik csatlakoztak — közgazdászok, politológusok, filozófusok, és mindnek megvan helye a tudományban, az államélet különböző posztjain.

— Beszélgetésünk során most mondta ki először, hogy reform, jóllehet eddig is arról volt szó. Mit ért ön ezen? Ahogy az idei szociológiai vándorgyűlésen fogalmazott: a piac elismertetésének, a politikai demokrácia rehabilitálásának és a civil társadalom autonómiájának összefüggő rendszerét?

— Az ma világosan látható, hogy e három dolog együtt valósítható meg, vagy sehogy. Ez három elkülönülő, de egységet képező folyamat. Mindhárom történelmi kiegyezés. A kommunista mozgalomban legjobban a piacot támadták, egy naturális gazdálkodás jövőképéből kiindulva. Az eltelt évtizedek bebizonyították a szocialista országok többsége számára, hogy a piac kiszorításával a tervgazdálkodás súlyos tévedések veszélye mellett tud csak érvényre jutni. Piac nélkül nincs mércéje az emberi cselekvésnek, a piacon viszont — s ez alapvető — a fogyasztás válik a termelés meghatározójává, szabályozójává. A politikai demokrácia a klasszikus értelemben vetődik fel a szocialista országokban. Vagyis érdekek ütköznek, csak nem a régi értelmezés szerinti osztályérdekek. Új érdektagozódás van, és megy végbe, s ez megmutatkozik a nézetek különbözőségében is. Ezekből kell egy homogén társadalomcélt létrehozni, ami a szocializmus alapeszméje, és azt meg is tartani. Ez csak politikai demokráciával lehetséges, és ehhez tolerancia kell. Érdeke tehát a társadalomnak, hogy nyíltan kifejeződjenek az eltérő érdekek, csak az nem érdeke, hogy patthelyzet teremtődjön. Ezért kell legyen a politikai demokráciában valamilyen eszmei, politikai vezető erő. Hogy az egy párt, vagy koalíció, az már politikai filozófia szempontjából másodlagos kérdés. De vezető erő hiányában alternatív marad, hogy a folyamat a rend felé, vagy az anarchia felé tendál. Nem igaz ugyanis, hogy a demokrácia a rendet eleve biztosítja. A civil társadalom önszerveződése már a demokráciából is következik, de nemcsak abból, hanem a piac- gazdasági jellegből is. A társadalom ne csak az erőforrások elosztásával foglalkozzon, hanem azok teremtése, bővítése, megújítása is be kell, hogy épüljön a társadalomba, gazdasági, erkölcsi és politikai értelemben is. Ez pedig ön- szerveződést igényel. A kisvállalkozások a gazdaságban a társadalom számára hallatlanul értékes dolgokat tudnak produkálni. Önszerveződés nélkül, központi tervezéssel és irányítással erre nem volnának képesek, így ez az erőforrás kiaknázatlan maradna. Ahogy az a Kecskeméten megtartott szociológiai vándorgyűlésen is fölmerült, s én egyetértettem azzal: a tudományt sem lehet teljesen központilag megszervezni, az a politikához való viszonyában autonóm szféra. S autonóm szférának kell tekinteni a civil társadalmat is. Ezek természetesen érintkeznek egymással, egyik hat a másikra. De ez egy merőben új felfogás, amelyet a marxizmus korszerű értelmezésébe bele kell

illeszteni. A jelen időszakban ezek adják Magyarországon a reform konkrét tartalmát. Ilyen értelemben készülnek a törvények, szabályok, mozgalmi kezdeményezések. Nagyon fontos, hogy filozófiailag helyesen lássuk a reform szerepét a szocialista forradalom, fejlődés és politika szempontjából. A reformok időnként természetes jelenségei a társadalomnak, a szocialista társadalomnak is. De minden időszakban konkretizálni kell, hogy szükség van-e reformra, miért van szükség és milyen tartalommal.

— Biztosítható-e automatizmussal a reform folyamatossága?

— Azt hiszem, hogy nem. Csak olyan biztosítékok teremthetők meg, hogy a lakosság többségének vagy a politikai élet többségének az akaratát ne gátolja meg egy kisebbség, egy lobby, egy szűk csoport. Ilyen biztosíték a pártélet demokráciája, a társadalmi demokrácia, és ha ezek jobb törvényeket is eredményeznek. Végül is a garancia bennünk, mint közösségben kell meglegyen, hogy a közösség képes legyen a saját érdekeit jól felismerni. De e^ek olyan tételezések, amelyekre már nem pontos kifejezés a garancia.

— Beszéljünk még az elmúlt hetek, hónapok eseményeiről. Hogyan élte meg a pártértekezletre való felkészülés változását?

— Örömmel észleltem ezt a változást. A kecskeméti városi pártbizottsági ülésen már érzékeltem, hogy egy más stílusú pártban vagyok. Megmozdult a tenger. Nemcsak a vezetés hat a tömegekre. hanem a tömegek is a vezetésre. Mit mondjak ... Ha hajlamos lennék az eufóriára, mondhatnám, hogy ez majdnem eufórikus hangulatba hozott. Nagy és örömteli meglepetéssel fogadtam. Azt is, hogy a pártunk — függetlenül most a nevektől — egyáltalán személyi kérdésekbe beleszólt. Az az érzésem, hogy ezt a szellemet, ami egy merev politikai stílus palackjából kiszabadult, ezt nem lehet visszaparancsolni. És ha tényleg úgy lesz, ahogy én gondolom, akkor ez egy történelmi jelentőségű pártértekezlet volt.

— Erről a májusi tanácskozásról vélhetően minden párttag és minden politizáló állampolgár kialakítja a maga véleményét, természetesen a rendelkezésre álló információk alapján. Ez, gondolom, így helyes, hiszen elsőrendű fontosságú kérdések kerültek szóba. Ám korábban nem volt követendő gyakorlat, hogy ezek a vélemények megfogalmazódjanak, és azoknak hangot is adjanak.

—- Adott a véleményalkotás, és ezen belül a bírálat joga, minden párttag és párton kívüli számára. Ez szükséges is. És mérlegre tehetnek ilyenkor testületeket és döntéseket is. A szervezeti szabályzat szerint a párttagnak ahhoz nincs joga, hogy a párt politikai irányvonalával teljesen szembenálló nézete legyen. Ahhoz joga van, hogy a konkrét döntésnek egyik-másik pontját akár bírálja is. A párt politikai irányvonalának értelmezésével vitatkozhat, de azt a párton belül kell megvitatnia. Viszont nem lehet kötelezni a párttagot, hogy kételyei ne legyenek, s arra sem, hogy személyes beszélgetéseiben — akár a párton kívül is — a maga politikai helyzetértékeléseiről hallgasson, kritikáját magába fojtsa. Nagyon finom megkülönböztetések ezek, amelyekre azt hiszem, szükség lesz. Merev szabályokba nem önthető sem az, hogy a párttagnak mindenre joga van, sem pedig az, hogy a párt szervezeti szabályzata teljesen egyértelmű tilalmakat állítson fel a véleménynyilvánításban, így értelmezem én a pártfegyelmet.

— Hogy érezte magát Bács- Kiskun megyei küldöttként? Adott ez valami többletet, vagy csupán eleget tett egyfajta formalitásnak?

— Nem tudom, kinél mit jelentett, az én esetemben pluszt adott és nem volt formalitás. Hiszen félig-meddig kecskemétinek érzem magam, politikailag mindenképpen. A küldöttcsoportban is érezhető volt a párt atmoszférájának demokratikusabb, szabadabb volta. Érdemben tárgyaltuk meg folyamatosan a pártértekezlet eseményeit, a szabad véleménynyilvánítás volt a jellemző, nem mindent fogadtunk el, ugyanakkor önállóan állást is foglaltunk. A pártértekezlet szervezettségében is kötetlen, szabad, igazi jó kommunista légkör volt. Ezért hangulatilag és politikailag is szívesen vettem részt a csoport munkájában.

Váczi Tamás,