Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-06 / 107. szám
KÜLDÖTT AZ ORSZÁGOS PÁRTÉRTEKEZLETRE HORVÁTH GÉZA: Egyértelmű iránymutatást! két, tehát azok előbb-utóbb máshova költöznek. — Amit nagyon várok a pártértekezlettől, azt aligha lehetne egyetlen mondatba összesűríteni. Elsősorban a gazdasági életben tiszta és világos játékszabályokat, pontosabban azt, hogy engedjék fejlődni a jól dolgozó, nyereséget termelő vállalatokat. A mi gazdaságunk példáját említem. Változatlan termelési árak mellett az eredményünk a tavalyihoz képest a szabályzóváltozások miatt 75 százalékkal csökkent. Mondhatok más példát is. A községekben a helyi gazdasági egységeknek kellene hatni olyan módon a közösségekre, hogy megtartsák a népességet. Mégis, a megtermelt javak nagy része nem marad a községben. A vitaanyag is utal rá, remélhetőleg ez benne marad a pártértekezleten hozandó határozatban is, hogy a nyereség a gazdasági fejlődés meggyorsítását, a lakóhely fejlesztését is szolgálja. Amiről manapság sok szó esik, az a bérezés. Úgy vélem, együtt kellett volna csinálni az adó-, az ár- és a bérreformot. Remélem, a bérreformnál nem követnek el olyan hibákat, mint az adó esetében; átgondoltabban kell megvalósítani. Bizakodom abban, hogy születik elvi döntés, amely megszünteti a bérek szociálpolitikai jellegét, s azok a tényleges teljesítményeket ismerik el. Ezzel párhuzamosan természetesen kell a jobb, igazságosabb szociálpolitika. Horváth Géza nagyon elfoglalt ember, de beszélgetésünkkor többször is aláhúzta: nagyon készül az országos pártértekezletre, benne is nagy a várakozás, s azokra a kérdésekre, amelyek izgatják a térség kommunistáit, pár- tonkívüli dolgozóit, szeretne biztató választ kapni. Gémes Gábor Magyar kiállítók az újvidéki vásáron * Az idei 55. Nemzetközi Újvidéki Mezőgazdasági Vásáron a Hungexpo rendezésében 19 magyar vállalat és gazdaság-mutatja be kínálatát, termékeit. Hazánk üzemei ezúttal 20. alkalommal szerepelnek a jugoszláviai rendezvényen, amely nagyjából azonos termékválasztékot vonultat fel, mint az ötévenként megrendezett itthoni nagy seregszemle, az OMÉK. A 19 magyar kiállító többségében a legújabb fejlesztésű berendezésekkel,' műszerekkel és azokkal a terményekkel szerepel, amelyek Jugoszláviában — részben a szépen erősödő kishatármen- ti forgalom jóvoltából is — mind kelendőbbek. A Metrimpex digitális nedvességszabályozó berendezést mutat be, ezeket a szemestermények szárításánál használhatják fel. A Szilasmenti Termelőszövetkezetben olyan szerkezetet fejlesztettek ki — a computer grain gyors-nedvességmérőt, — amelyet a jugoszláv Rade Koncart cég egyik berendezéséhez csatlakoztathatnak és így igen jó képességű műszeregyüttest alakíthatnak ki. Bemutatják a fejőgépek automatikus vezérlésére alkalmas, úgynevezett pulzátor elektronikát. A Bos- coop az Agros Subotica Vállalattal korábban állattenyésztési rendszer exportálására kötött szerződést; a magyar vállalat ezúttal a tejtermelés és a takar? mányozás újabb átfogó programjait népszerűsíti, megvételre kínálva. Évente egymillió dollár értékben értékesíti termékek Jugoszláviában az Alumíniumárugyár, az idén tejeskannáit, fejősajtárjait és vegyszertároló edényeit szemlélteti. Az Északmagyarországi Vegyiművek, amely több jugoszláviai vállalattal van termelési kapcsolatban, új növényvédő szereket mutat be és egyúttal fölkínálja a kooperáció lehetőségét. A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat tudományos intézete 6 jugoszláviai kutatóközponttal működik együtt; úgynevezett honosítási kísérleteket végeznek és megoldották a vetőmagok cseréjét is. A vállalat ezúttal a különösen érdeklődésre számító kertészeti növényfajok vetőmagjait állítja ki, ezek egy része a kishatármenti forgalomban máris népszerű. Az Ag- rimpex 1987-ben, kishatármenti forgalomban 2,5 millió dolláros forgalmat bonyolított le, ezúttal növényi szaporítóanyagokat népszerűsít, ugyanúgy, mint a Hungaroseed. Állatgyógyászati készítmények, valamint a hazai élelmi- szeripari vállalatok termékei is ott lesznek a kiállításon. Újvidéken várhatóan több kereskedelmi szerződést kötnek, ezek előkészítése megtörtént, részben a tavalyi kiállításon megkezdett tárgyalások alapján. Betörések napja, csütörtök Józsika kinyújtott karral mutat a pinceablakra: — Itt! Sanyi nagyot bólint. Látom. A múltkor is itt, igaz? — Uhüm — biccent Józsika. Akkor is itt. Nézik a pinceablakot, nagy komolyan. Dehát miért is örülnének: hajnalra megint betörtek az óvodába, és miről beszélgethetne két nagycsoportos, ha nem az eseményekről. Mindazonáltal a gyerekeknek cseppet sem furcsa a betörés. Szinte már menetrendszerűen látogatják ezt az óvodát (is?) a rossz emberek. Három éve hordom ide a lányomat, ezalatt nyolcszor-tizszer legalább itt parkolt a rendőrségi technikus fehérre festett üvcgű Lada kombija. Várják, látom most is: ketten söprik szép tisztára az udvar homokját (megsemmisítve, teszem hozzá krimikből tanulva, minden esetleges nyomot). Úgy látszik, a betörök most is a szokásos módon jártak el: belevágtak egy féltéglát (kalapácsot? bármit!) az ablakba, és kész. Van ebben a végeérhetetlen betöréssorozatban valami abszolút megmagyarázhatatlan, már-már ősi rejtély: számomra az a fölfoghatatlan, hogy ugyan mi lehet az a nagy zsákmány, melynek reményében erre a cseppet sem kockázatmentes tettre vállalkoznak. Alaposnak tűnik a gyanú: a tettesek úgy élnek közöttünk, hogy fogalmuk sincs a dolgok állásáról. Nyilván nem értesültek arról, hogy az óvodákban (is) manapság már az évenkénti festetésre is spórolni kell. A zsákokat, amikben a gyerekek napközben az utcaj ruhájukat, kabátjukat-dzsekijüket tartják, az anyukák maguk varrták, olcsó, maradék anyagból. A játékok között Lego se most, se azelőtt nem volt. Az óvodákban nem tartanak se színes, se fekete-fehér, se semmilyen televíziót. A gyerekek kéthetente egyszer — azt hiszem tíz forint ellenében — a mai felnőttek gyerekkorából ismert keskenyfilmcket néznek a besötétíthetetlen termekben és az ósdi vetítő berregésétől alig hallják a hangját: betörő urak (és hölgyek??), itt aztán videót se most nem lelnek, se tíz év múlva. De azért, betörő urak (és hölgyek??) könnyen se vegyék föl a dolgot, mármint a betörést: a törvény számára a lehető legközömbösebb, hogy elvittek-e valamit, vagy csak akartak (azaz megkísérelték), a büntetés azonos így is, úgy is. Ha bebizonyosodik (amit persze nehéz bizonyítani, de lehetetlennek nem lehetetlen), hogy nagyobb értékre nézve követték el a tettet, akár három kerek esztendőt is kiszabhat a bíróság. Megjegyzem, meg is érdemli az az elvetemült, aki nem szégyell betörni egy óvodába. Bent, talán épp a betörés alkalmából, az iroda helyett a folyosóra települtek az óvónők: szedik a napközis pénzt. Nagyon megkérném magát mondja Julika néni, a vezető —1. hogy ' segítsen rajtunk. Körülnéztem, vajon tényleg hozzám beszél-e. — Én? — írja meg az újságban, legyen szíves: mi itt, az óvodában, se most, se semmikor értéket nem tartunk. Tiszta időpocsékolás betömi, csak kényelmetlenség van vele. Nem éri meg. — Gondolja, hogy elolvasnák a betörők? Julika néni kétkedve ingatja a fejét. Ki lát ezeknek a fejébe bele? Én ugyan nem. Válaszolni már nincs alkalmam: jön egy anyuka, és csak úgy mellékesen megjegyzi: Na, az ábécébe is betörtek. Ba||ai József Az országos pártértckezlct küldöttének választották meg Horváth Gézát, a Bácsalmási Állami Gazdaság áruforgalmi osztályvezetőjét, a pártbizottság titkárát. Pártmunkásnak fiatal, hiszen mindössze december elsejétől látja cl ezt a megbízatást. — A pártértekezleten való részvétel megtisztelő számomra, s ha szót kapnék, annak az ezer kommunistának a véleményét, gondjait, érzéseit kellene tolmácsolnom, akiket képviselek. A legnagyobb változtatást a párt munkastílusában kell végrehajtani, akad egy csokorra való nem kívánatos örökség. amelytől meg kell szabadulni; például az adminisztratív beleszólás helyett politizálni kell. A vitaanyagot jónak, elfogadhatónak tartom, de csupán vitaanyagnak, amelyben nagyon sok az óhajszerü megfogalmazás. Ami a párt belső ügyeit illeti, a vitaanyag lehetne következetesebb. A Bácsalmási Állami Gazdaságban, a városban is, nagy a várakozás, de érdekes módon nem „döntő fordulatot” várnak fogalmazta meg Horváth Géza—, hanem egyértelmű irány- mutatást, célkitűzést. Ahogy közeledik az országos pártértekezlct időpontja, egyre inkább érződik egyfajta feszültség, amelyet nyilvánvalóan a politikai és a gazdasági helyzet okoz. — Ami szükebb hazámat, Bácsalmás gondjait illeti: a megye déli része, ezt nem mondták ki közéleti fórumokon, de mindenki előtt Világos, hátrányos helyzetben van. Az ötvenes évek tudatos visszafejlesztésének hatásait most érezzük igazán. Egyre jobban fogy a lakosság, néptelencdnek el a falvak, de csökken a város létszáma is. Az pk egyszerű: nincs elegendő olyan munkahely, amely kvalifikált szakmunkásokat foglalkoztathatna, akik itt telepednének le, itt találnák meg számításukat. S ehhez kapcsolódik az. oktatáspolitika, a nagyobb szaktudás megszerzése és elismerése. Két dolgot említek: csúcstechnológiát nem lehet működtetni betanított munkás szintjén, de eddig Bácsalmáson szakmunkásképző sem működött. A másik: aránytalan a bérezés a diplomás és a segédmunkás között, sajnos a segédmunkás javára. Kétségtelen, a megyének ebben a ré-’ szében alig van ipar, s ami ide települt, az is csak gyáregység, kihelyezett műhely, ósdi gépekkel, technológiával. Az állami gazdaság pártbizottságának titkára azt fejtegette: központi alapokból kellene pénzt biztosítani az új munkahelyek kialakítására, mert a jelenlegi helyzet már-már tarthatatlan. Ha meg is valósul a szakmunkásképzés, nincsenek akkora ipari üzemek, amelyek felvennék az évente végzett szakembere1988. május 6. • PETŐFI NF.PF • 3 BIZONYTALANSÁG EGY KISKUNFÉLEGYHÁZI ÜZEMBEN Lesz-e munkája huszonkét fiatalnak? Az emberség segített eddig is Jó munkahelyet találni, s beilleszkedni egy új közösségbe, minden fiatal számára sorsdöntő. De mennyivel nehezebb mindez azoknak, akik mozgásukban korlátozottak vagy értelmi képességeik gyengébbek az átlagnál? Ezeknek a fiataloknak bizony alig vannak lehetőségeik, s ha sikerül is elhelyezkedniük valahol, gyakran előítéletekkel fogadják őket. Rajtuk akartak segíteni a kiskunfél- egyháziak, amikor 1985-ben létrehoztak egy 30 fős védőmunkahelyet a Lenin Tsz, a Villamosszigetelő- és Műanyaggyár, valamint a családsegítő központ összefogásával. Ez a kisüzem mindenki számára mást hozott. Van, akinek nyugalmat, biztonságot, s van, akinek aggódást, örökös gondot. S bármennyire jól indult is az üzem, ma a felszámolás veszélye fenyegeti. Miért? Erre keressük a választ Kiskunfélegyházán. * * * Lucernaföldek ölelik körül azt a hosszú, fehér épületet, amely előtt Nemes Ferencnével, a családsegítő központ vezetőjével megállunk. O mondja el a védőmunkahely létrehozásának történetét. Az épületet a Lenin Tsz adta, a munkát pedig a műanyaggyár biztosította. Ezen kívül a gyár még munkapadokat is készített, és a családsegítő központtal együtt berendezték a helyiségeket. Függönyöket vettek, hűtőszekrényt, tányérokat, evőeszközöket. Beszélgetés közben benézünk az ebédlőbe, a tiszta öltözőkbe és fürdőkbe. A műhelybe Maros Pálné vezet be bennünket. O a védőmunkahely vezetője. Valamikor a kertészetben dolgozott és csak nagy rábeszélések árán vállalta el a kisüzem irányítását. Nehéz munka ez - mondja Ne- mesné. — Számlázni kell, ügyelni a szállításra, a munkafegyelemre, intézni az ebédfizetést, és ha valamelyik fiatallal probléma adódik, a családhoz is el kell látogatni. Marosné inkább Nemesnéhez beszél: Egyik nap ötször esett össze An- nuska. Ázt sem tudtam, mit csináljak. Nemes Ferencné együtt aggódik vele, s a tennivalókon töprengenek. A műhelyben közben folyik a munka. Fürgén jár a keze mindenkinek. A lányok nevetgélnek, a fiúk szemük sarkából pislognak ránk. Aki elég friss és szorgalmas, az 3 ezer forintot keres. Ügyes a kezük szólal meg Marosné — , kimondottan alkalmasak ilyen munkára. De csak akkor tudnak jól dolgozni, ha maguk között vannak. Beszámol arról is, hogy munka után gyakran együtt töltik az időt. Megtartják a névnapokat, a farsangot, kirándulni is elmennek. Nincs is itt semmi baj — fejezi be , ha van munkánk. Akkor vidámak és lazítani is mernek. De ha nincs mit dolgozni, bizony mindenki feszülttebb. Olyankor parkot rendezünk, takarítunk, függönyt mosunk. Néha még a tsz-ben is végzünk munkát. Szüretelünk, kapálunk. * * * A városba visszafelé menet Nemesné tovább fűzi a gondolatokat. Milyen • Fürgén jár a keze mindenkinek megnyugvás ez a munkahely a hozzátartozónak: Tudja, hogy jó helyen, hasznosan tölti a napját a gyerek, nem csavarog, reggelit, ebédet kap, s délután* visszatér a családjához, A lelki problémákra is odafigyelnek. Havonta egy gyógypedagógus jár ki az üzembe, hogy segítséget nyújtson az ott dolgozóknak. Kezdetben a kisegítő iskola tanárai látogattak ki, sokszor hóban- sárban bicikliztek cl a várostól 8 kilométerre lévő munkahelyre. Vajon meddig nyújt még védelmet ez a hely? Lesz-e munka az itt dolgozó fiataloknak? Erre a kérdésre Bálint László, a műanyaggyár igazgatója nem tud biztató választ adni: — Eddig mi láttuk el a védőmunkahelyet munkával, de sajnos egyre szü- kebbek a lehetőségeink. Azok a termékcsaládok, amelyeken ezek a fiatalok dolgoztak, elavulnak, kihalnak. Persze keressük az újabb lehetőségeket, szeretnénk továbbra is támogatni a kisüzemet, de garantálni nem tudjuk a folyamatos munkát. A mi lehetőségeink is korlátozottak. No és vannak gazdasági szempontok, amelyeket figyelembe kell vennünk. Nemcsak a gyárnak, a tsz-nek is állandó gondot jelent a védőmunkahely. Néha kisegítik idényjellegű munkával, de folyamatosan nem tudják foglalkoztatni a 150 200 ezer forint veszteséget hozó kisüzem dolgozóit. Amikor a vé- dőmühely sorsáról érdeklődöm Hegyi Lászlótól, a tsz elnökhelyettesétől, őszinte aggodalommal válaszol: — Nem adjuk fel a harcot. Keressük a munkát. Tárgyaltunk már a kecskeméti BRG-vel, sikertelenül. Jelenleg a lemezárugyárban tájékozódunk és a cipzárkészítő üzemünknek is szeretnénk több munkát szerezni. Onnan esetleg adhatnánk át a védőmunkahelyre. A mai gazdasági helyzetben persze ez nagyon nehéz. Egyelőre azonban nem számoljuk föl ezt a munkahelyet. Tovább próbálkozunk. * * * Nemes Ferencné szívén viseli mindegyik fiatal sorsát. Kicsit keserűen jegyzi meg: — Annyi ember kerül manapság az utcára. Mit számít 22 ember?De ennek a 22 dolgozónak más a helyzete. Csekély lehetőség közül válaszihatnak, sorsuk igazgatása is nagyobb fáradságot, gondot, áldozatot követel mindenkitől. Vajon megéri-e? A furcsa kérdés dr. Szabó Máriát, a város főorvosát meglepi: Ilyesmi eszünkbe se jutott mondja. Dr. Szabó Mária évekig harcolt ennek a munkahelynek a létrehozásáért. Most kissé ő is elbizonytalanodott. Annyi he.lyen érdeklődtünk már. De nincs semmi. Örülnek a gyárak, ha saját dolgozóiknak tudnak munkát adni. Még csak nem is követelőzhetünk, hiszen a tsz és a műanyaggyár vezetői eddig is emberbaráti gesztusból álltak mellénk. S a mostani helyzet ugyanúgy bántja őket, mint engem. Ha segíteni fognak, emberségből teszik. S a köszönet mindezért áz az érzés, hogy könnyíteni tudtak huszonegyné- hány ember sorsán. A küzdelem pedi'g tovább folyik. Az ügy jószándékú résztvevői már eddig is találkoztak a .humánum és a gazdaságosság harmóniában nehezen oldható konfliktusával. Hogyan lehet majd a korlátokon átvergődni? Erre keresik a választ a félegyháziak. A helyes út megtalálásáig azonban kérdés marad: mi lesz a védő- munkahely sorsa? Bcnke Márta % Felettünk a műhold A műholdas adás napjaink témája lett az országban, s a vételi lehetőségek rohamos terjedéséről olvashatunk az újságokban. Ezekből az is kiderül, hogy a technika — az ügyes szakemberek segítségével — szinte elébe ment a műholdas adásnak, s gyorsan megteremti hazai fogadásának a feltételeit. Azt ígérik, hogy nem telik bele pár esztendő, s a közösségi antennákkal a lakosság nagyobbik fele - főként a sűrűbben lakott helyeken — már hozzájuthat a ma még csak szórványosan elérhető külföldi televíziós műsorokhoz. A hírekből az is kiderül, hogy az ország számos városában jelentős előrehaladás történt a műholdas programok vétele és továbbítása tekintetében. Néhol már a hat-hét „csatornát” elbíró kábelek helyett — a közeljövőre is gondolva — nyolc-tíz, illetve húsz-huszonnégy tévéműsor továbbítására alkalmas hálózat kiépítésén gondolkodnak. Megyénk lakossága — a villannyal sem ellátott tanyás területeket most nem is említve — sok helyen persze nagyon elégedett lenne azzal a helyzettel is, ha a meglévő két-három (két hazai és netán az újvidéki) program mellett ugyanannyi távolabbról érkező műsort is láthatna a készüléke képernyőjén. Óvatosan kell tehát fogalmaznunk, nehogy túlzott várakozást keltsünk. Habár vannak szerencsés körzetek nálunk is, ahol már előbbre tartanak. Kecskeméten például a kábelezés jóvoltából - elismerés illeti az ingatlankezelő vállalatot — mintegy hat és fél ezer otthonba jut el ily módon két angol és egy német állomás. A megye más városaiban egyes lakótömbök már foglalkoznak a parabolaantenna felszerelésének a tervével. Várható, hogy egy-két éven belül ugrásszerűen megnő a műholdas adások vételi lehetősége. (A technikai . vonatkozásokról nemrégen írt a megyei lap.) Egyszóval kinyílt az ablak, amelyen át (majd) jobban kitekinthetünk a világra, legalábbis annak egy bizonyos szögletére. Hogy félni kell-e tőle vagy sem, s mekkora versenytársat jelentenek ezek az adások a hazai műsorokkal szemben? A kérdésre ma még nehéz egyértelműen felelni. A nézői közül akad egy-kettő, aki máris a csalódottságának adott hangot. A legtöbben azonban találnak kedvükre való csemegét: a gyermekek a rengeteg rajzos filmet, az izgalmakra vágyók krimit és fantasztikumot, mások véget nem érő folytatásos történeteket, a sportot kedvelők pedig a világhírű csapatokról adott közvetítéseket. Vagyis az emberek többségének a válogatás lehetőségét, sokaknak az idegen nyelvek közvetlen megismerését is jelenti a műholdakról érkező adás. Meggyőződésem, hogy minden „veszély" nélkül. Illetve ez a veszély nem nagyobb és nem más, mint az amúgy is jelenlevő kortüne't erősbödése. Vagyis még több alkalom kínálkozik a képernyő elé ragadásra, netán a felszínesebb vizuális élvezetek elfogadására. Ha úgy tetszik, mondhatjuk azt is, hogy bővülnek az abszolút szórakoztató műfaj esélyei. A kezdeti tapasztalatok aFra vallanak, hogy nem annyira a politikai tudatunkra, hanem az életmódunkra gyakorolt hatást érezhetjük valóban nyomasztónak. Akit leköt az ilyesmi, és megteheti, bizonyára egy ideig otthonülővé válik, De aztán itt is bekövetkezik majd egyfajta csömör, az unalom és megszokás, s megtaláljuk biztosan azt a bizonyos elzáró- gombot. A kevés mozgásra nézve mostanában — egyébként teljesen _ jogosan — enélkül is elég sok intelmet kapunk. Hogy pedig a Magyar Televízió „versenyhelyzetbe" kerül a fentiekkel? Úgy vélem, hogy ez csak a hasznára lehet. Reméljük, Rogy egyszer majd talán nem is a távoli jövőben — az ő műsoruk is fölröpülhet egy ilyen műholdra, s a határainkon túl élő magyarság egyenlő eséllyel nézheti. mi készül, mi születik, mi a jó és a rossz idehaza. Addig is legyünk türelmesek a hozzánk érkező adásokkal szemben. Rajtunk múlik, hogy ez a még nem is régen fantasztikusnak tűnő — lehetőség hasznossá válik-e a számunkra. F. Tóth Pál í
