Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-03 / 104. szám
1988. május 3. • PETŐFI NÉPE • 3 Nemzeti zászló legjobbaknak Molnár Béla, a Hazafias Népfront titkára a településfejlesztési munkáról MI FOGLALKOZTATJA A KOMMUNISTÁKAT? Köz- után a saját ügyek A MÁV kecskeméti csomópontján Megőrizte sokszínűségét, s új jegyekkel is bővült a településfejlesztési társadalmi munka — ez tükröződik abból az értékelésből, amely alapján a napokban döntött a Hazafias Népfront a kitüntető nemzeti zászlók és az elismerő oklevelek adományozásáról. Molnár Béla, a HNF titkára a következőket mondta: — A teho bevezetésekor aggódtunk a településfejlesztési társadalmi munka jövője miatt. Attól tartottunk, hogy a heves ellenérzések csökkentik a lakossági hozzájárulást. Nem ez történt, sőt tovább növekedett az emberek értékteremtő készsége az. elmúlt esztendőben, és messze meghaladta a várokozásokat. Az előző évekhez képest négymilli- árd forinttal növekedett a társadalmi munka értéke. Megítélésünk szerint ez is tükrözi, hogy a lakosság a település- fejlesztési munkában a legközvetlenebb érdekeinek a megvalósulását, érvényesítését látja, s erre hajlandó fizikai és szellemi erőt is áldozni. Az idei tapasztalatok pedig már jelzik, hogy ez nem lesz másként 1988-ban sem. A Hazafias Népfront nagyra értékeli e munkát azért is, mert nehéz körülmények között, az életszínvonal csökkenése közepette született. A települések gazdagítását, szépítését célzó lakossági munka értékeléséről Molnár Béla elmondta: a HNF 1975 óta adományoz nemzeti zászlót és elismerő okleveleket a községeknek, városoknak egyéves munkájuk alapján. 1987-ben a Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a HNF Országos Tanácsa együttesen korszerűsítette az odaítélés elveit, szabályozta az elbírálás gyakorlatát. A megyékben és a fővárosban operatív csoportok rangsorolják a településeket, szem előtt tarva az egy főre jutó társadalmi munka értékét, a tanácsi fejlesztési alapokat és a költségvetést kímélő eredményeket, s azt, hogy a települések milyen fejlődést mutatnak az előző évhez képest. Az Országos Tanácshoz érkező lista alapján az állami és társadalmi szervek képviselőiből álló értékelő bizottság tesz javaslatot arra, hogy a Népfront Országos Titkársága kit tüntessen ki a nemzeti zászlóval, kinek adjon elismerő oklevelet. A titkárság legutóbbi ülésének döntése alapján 22 település, község, város, illetve fővárosi kerület munkáját ismerték el nemzeti zászlóval, s ugyanennyi oklevelet is odaítéltek. Az erkölcsi elismeréshez természetesen pénz is tartozik: 45 millió forintot utalt át a Népfront a társadalmi munkában élenjáróknak. A pénzt a települések fejlesztésére használják fel, olyan feladatok megoldására, amelyekben további társadalmi munkát tudnak hasznosítani. így a jutalom összegének minden forintja megduplázódik a hozzá kapcsolódó újabb társadalmi munka eredményeként. Járda-, csatornaépítés, belvizelve- zeté^, sporttelep, park létesítése, ifjúsági klubok létrehozása a leggyakoribb. Újabban környezetvédelmi célokat szolgáló kezdeményezések is vannak, például a szennyvízcsatornázáshoz, szeméttelepek rendezéséhez, az erdők tisztításához csatlakozó, védnökségvállalással kísért társadalmi munkák. A most kitüntetettek közül például a csepeliek egy parkerdő bővítését vállalták, 6800 négyzetméterrel növelték az erdőterületet. Bács-Kiskun megyében, Tiszaalpáron, a Pax Szeretetszolgálat szociális otthonát bővítették társadalmi munkával, s így még 60 idős ember gondozására nyílik lehetőség. A megyék közötti rangsort is felállítják évenként, ezúttal Bács-Kiskun megye kapja meg a HNF Országos Tanácsának díszes serlegét. A különböző közösségeknek, szocialista brigádoknak, gazdálkodó egységek kollektíváinak munkáját is elismeri a mozgalom. Ezekben a hetekben 300 „Kiváló Társadalmi Munkáért” plakettet adnak át, példamutató munkájukért ötezren vehetik át a „Kiváló Társadalmi Munkás”, 15 ezren pedig az „Érdemes Társadalmi Munkás” jelvényt — mondotta végezetül Molnár Béla, a HNF titkára. Kun Erzsébet Nem egészen három hét választ el bennünket az országos pártértekezlettől. A kommunisták az alapszervezetekben már megvitatták az állásfoglalás-tervezeteket, elmondták véleményüket, megtették javaslataikat. Most — s ez a természetes — a munkára, a termelésre kell összpontosítani. M. Szabó Jenővel, a MÁV kecskeméti csomóponti pártbizottságának titkárával arról ejtettünk szót, náluk most mi foglalkoztatja a kommunistákat? — A legfontosabb teendőnk az együttműködés a Szegedi Vasútigazga- tósággal és pártbizottságával, enélkül nem tudunk élni. Nálunk ágazati és területi irányítás valósul meg, de a mi esetünkben inkább az ágazatira vagyunk utalva. Emellett a szolgáltatás minőségének megkövetelésekor ügyelnünk kell a dolgozók testi épségére is. (Zárójelben szeretném megjegyezni: egy jegyvizsgálót azért késeitek meg, mert a jegyet kérte.) Fontos a vagyonbiztonság, sajnos eléggé elterjedt a kíméletlen tolatás miatti ólomzársérülés, s nem ritka a vagonfosztogatás, amiben néha a vasutasok is részt vesznek. Fontos követelmény, hogy a vasúti tehervagonokat jobban zárják; az utóbbi időben erősödött a rendészet munkája. A vasút évek óta munkaerőhiánnyal küzd annak ellenére, hogy fizetésben és kedvezményekben aránylag többet nyújt, mint más szállítóvállalatok. Igaz, az utóbbi időben van bizonyos előrelépés, de a fluktuáció állandó, főleg a kocsirendezők, a darabáru-számlálók, a pályamunkások és a mozdony- vezetők között. — A beruházások, felújítások — folytatta a pártbizottság titkára — égetően szükségesek. Ha nem mozdulunk Fülöpszállás—Kecskemét között, vagy éppen a keskeny nyomközű vasútnál a pályafenntartással, akkor rövidesen le kell zárni e helyeken a forgalmat. Tenni kell valamit, mert jelentősek a gondok. Az első negyedévben a teherfuvarozásban éppen csak sikerült teljesítenünk a tervet, ugyanis á fuvarpiaci helyzet rendkívül kiélezett. Ma már a szállíttatok csak azzal fuvaroztatnak, akik ezt a munkát olcsóbban és biztonságosabban végzik. A személyszállításban valamit javult a bevétel, a tervet teljesítettük, de az igénybevétel összetétele megváltozott. S ha már itt tartunk, szeretném megemlíteni: valamivel tisztábbak a vonatok, s javult a vasutasok szolgáltatói magatartása is. — Az emberek hangulatára rányomják bélyegüket a bennük lévő kétségek. Ez elsősorban nem a bérek iSiatt van, hanem azért, vajon jut-e elég pénz másra. Az elöregedett pályákra, vasúti kocsikra, új mozdonyokra. A korszerű szállítás egyik alapvető jellemzője a gyorsaság. Ä MÁV-vonalakon az átlagos száz kilométeres sebesség csak lehetőség, ezt sem a pálya, sem a mozdony, de még a vasúti kocsi sem bírná ki. A legégetőbb feladat, s ezt nemcsak a személyszállítás indokolja: növelni az utazási sebességet — a gyorsvonatok sebessége a megállásokkal együtt mindössze 60—65 kilométer óránként —, mert ezt a fuvarpiaci helyzet is megköveteli. — Az alkatrész-utánpótlás és a raktározás gondjai után foglalkoznak a dolgozók, a kommunisták saját bérükkel, megélhetésükkel, mert a döntő többségük szereti a vasutat. Az természetes, hogy még mindig beszélgetések tárgya a párttaggyűléseken elhangzott vélemények felidézése. A pártértekezlet iránti előzetes érdeklődés nagyon széleskörű, amely nemcsak a párttagság körében tapasztalható. Az emberek döntő többsége elfogadja a párt vezető szerepét, s ennek hangot is ad, azonban a sokasodó gondok miatt kedvetlenség, lehangoltság is tapasztalható. A felhalmozódott feszültség egyes emberekből passzivitást váltott ki. A párt gazdaságpolitikájával kapcsolatban még mindig vitatott, miért ráfizetéses a nagyüzemben az, ami jövedelmező a kisvállalkozásban? Nagyon sok embert foglalkoztat a szociálpolitika,' s az, hogy az elfogadható életszínvonal csak hajszával biztosítható, ami olykor családok felbomlásához, társadalmi érdektelenséghez vezet. Nagyon nagy hangsúlyt kap az eszmecserékben, hogy külön kell választani a bér- és a szociálpolitikát. Mindezek élő, válaszra váró kérdések, amelyek mellett aligha lehet szó nélkül elmenni. A válaszokat az emberek, a kommunisták az országos pártértekezlettől várják. Gémes Gábor KINCSTÁRÁBAN: SZERETET Kilenc gyerek egy családban JÓZAN ELET Országos egyesület alakult Megalakult Budapesten a „Józan Élet" Egészség- és Családvédő Egyesület. A vezetőség megválasztására az Egészségügyi Minisztériumban került sor ötszáz meghívott részvételével. A vezetőség tagjai között található körzeti orvos, tanácselnök, pap, író, egyetemi tanár, kórházi főorvos, kiváló művész. Az egyesület célja a józanság biztosítása és a családvédelem. A felszólalók közül sokan beszámoltak a túlzott alkoholfogyasztás romboló hatásairól, a visszatérés lehetőségeiről. Egy szabolcsi fiatalasszony például elmondotta, hogy mióta férje abbahagyta a mértéktelen italozást, teljesen rendbe jött a családi életük. Egy másik fiatalember elmondta, hogy két esztendeje nem iszik, aminek eredményeképpen elvált felesége két kisgyermekével visszatért hozzá. Kiszámolta, hogy két éve mennyibe is került volna neki az alkohol és harmincezer forintot felajánlott az egyesület részére szociális célokra. Egy másik volt „nagyivó” egy telket, gyümölcsöst ajándékozott nemes célra. A Józan Élet egyesületek és baráti körök azonban sem Csornán, sem Nagykállóban, s Öregcsertőn sem korlátozzák taglétszámukat az absztinen- sekre! Tagjaik többsége itt is, ott is olyan ember, aki alkalomadtán megiszik egy-két pohárkával, ám nem ré- szegedik le. Következésképpen: a felnőtt lakosság 50—60 százalékát kitevő mértékletes tábor ugyanúgy része a józan többségnek, akár a teljesen „szárazok”. Még akkor is, ha ezzel ma még ők maguk sincsenek tisztában. Rá kell ébreszteni kit-kit saját valódi érdekeire, és el kell oszlatni azt az aggodalmat, mely szerint az antialkoholizmus a szeszes italok mértékletes élvezetét is elutasítaná, sőt üldözné azt. Erről szó sincs! Ezt megértetni, megmagyarázni a szövetség legelső feladata. A józanok szövetsége bizonyára hathatósan támogatja majd az öngyógyítás közösségi példáját adó alkoholizmus elleni klubmozgalmat csakúgy, mint a nyolcvankét esztendő után újjászülető Abszti- nens Orvosok Egyesületét is. Végezetül de nem utolsósorban a most megalakult országos egyesület tagjai olyan baráti körök és munkacsoportok, amelyek közt a Református Iszákosmentő Misz- sziótól az egészségvédő sportegyesületekig a legkülönbözőbb jószándékú csoportosulások találhatók a maguk népfrontos tarkaságában. Tettekre, sok-sok helyi kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy népünk józan, egészséges alkotó- készsége kibontakozhasson. Kelemen Károly az egyesület tagja A TÁRGYALÓTEREMBŐL Béketűrő apa baltával Orgoványon azt az asszonyt kerestük, aki három gyermeknek adott életet, s évente mégis kilencszer fújják el a születésnapi gyertyalángokat. Az ünnepi asztalnál tizen ülnek. A Gárdonyi utca 10. számú kertes családi ház előtt nagyobb fiúk állnak. Csodálkozva néznek az idegenre ... A kisajtó tárva-nyitva, az udvaron fekete, göndör hajú kislány néz nagy szemekkel. Odébb egy háromkerekű bicikli, két motor. A kutya pedig éppen csak vakkant — talán megszokta a sokaságot. Az egyik magas, vékony fiú udvariasan bentebb tessékel bennünket, miközben magyarázza, hogy anyjuk nincs itthon. Nemrégen ment el Kecskemétre. Várjuk meg. Az élöSzöbában a székekkel körülvett asztalon tulipán, a sarokban hatalmas hűtőláda. Odébb a varrógépen egy fekete ruha munkára vár. — Most a legkisebb kivételével mind itthon vagyunk. — Kik azok a mind? — Öcsém, Tibor 17 éves múlt. Mónika, a húgom hetedikes. De szólok is neki... Szép arcú, sötéthajú lány. Érkezésével a gyerekzsivaj alábbhagy. —- Rájuk parancsoltál? ~— Rém aranyosak — mondja csillogó szemmel, mosolyogva. Lassan mozdul a kilincs. Huncutkás szemű legényke sompolyog mellénk. — Ő Zolika. Elsős. Elég okos, figyelmes — mondja a nagylány. — Szép a frizurád. — Próbálunk szóba elegyedni a jövevénnyel. Szégyenlősen lehajtja a fejét, s helyette a lány válaszol: — Házi fodrászunk van. Anyukám nyír bennünket. Bent van Mártika, ő másodikos, Ancsika elsős. Tamáska hatéves, nagyon aranyos és okos. Györgyike a legnagyobb, 11 éves. Szeretem mind. Szófogadóak, néha csintalanok, de melyik gyerek nem? Igaz, sokat kell rájuk dolgozni, de szerintem jó dolog, hogy más gyerekén segítünk. Biztos nagyon rossz lenne nekik nélkülünk, mert az anyjuk elhagyta őket. Én nem tennék ilyet. . . — Te hány gyereket szeretnél? — Most hetedikes vagyok. Cukrásznak készülök. Ha nagy leszek, lesz két- három gyerekem. Mi hárman vagyunk, de kilencen testvérek. Csak apu nagyon hiányzik. Tavaly május 21-én halt meg a kecskeméti porrobbanásnál. — Nézzük meg, mit csinálnak bent a kicsik — indítványozzuk, megtörve a csöndet. A szoba két oldalán emeletes ágyak, közöttük heverők. A tévéállvány alatt három hátitáska sorakozik. A kályha fölött, a szárítón zokni- és harisnyarengeteg. Az apróságok kórusban köszönnek, láblógatva-kalim- pálva kérdőn néznek. — Itt alszom én a hat picivel — mondja kicsit már vidámabban az ilyenkor pótmama szerepét vállaló Mónika. — Bátyáimnak külön szobájuk van. Ok már nagyok. Közben a szeplős arcú, szöszke pici lány beszélő szemekkel néz. Kezében sokat forgatott könyv. — Ez a kedvenced? — segítek neki megszólalni. — A fecskeköszöntő. — Szeretsz olvasni? — Elolvasom .. . s mondja, mondja, hangja jóval előbb, mint ahogy apró ujja vezeti a sorokat. A két fiútestvér is megmutatja rezidenciáját. Zenesarok, hangfalak, kazetták sokasága. Amerre a szem lát, sztárfotók. A 19 éves Zoltán elképzeléseiről, terveiről elmondja, hogy hamarosan katona lesz, és ha leszerel, itt, a mellettük lévő portán szeretne építkezni. Apjuk halála óta ő a férfi a háznál. Egyébként kőműves. Van is mit csinálnia, nagy területu a s/ölö. kisebb-nagyobb állatok a ház körül, veteményes ... Búcsúzásunkkor újabb vendég érkezik, karján 2-3 év körüli gyerek, akit Mónika átölelve bevisz a többihez, mondván: „szoktunk rá vigyázni, elvan a kicsikkel.” Jó pár kilométert megteszünk, mire a megjegyzett rendszámú piros Lada szembejön velünk. A volánnál ápolt külsejű barna asszony. Elmeséljük, hogy „ismerjük”, a gyerekektől jövünk, de ráadásként kérünk tőle egy rövid önéletrajzot, mert tudjuk, siet. kilencen várják. — Parasztcsaládban születtem. Hárman vagyunk testvérek. 1967-ben mentem férjhez, Tóth Zoltánhoz — s szemeiből előgurulnak a könnyek. — Két év múlva megszületett Zoli, majd egy évre rá Tibor, 1974-ben pedig a kislány. Rácz néninél volt két testvér gyerek az intézetből. Ő elmondta, a harmadik szintén állami gondozott, de őt már nincs módjában elhozni. Gondoltuk, legalább legyenek egy faluban. 1971 nyara volt. Aztán hoztuk a többit... Volt, akit elvittek, mert jelentkezett érte az anyja. Nagyon fájt, de azzal vigasztalódtam, mégiscsak az anyjánál a helye. Egyet pedig egészség- ügyi ok miatt kellett visszavinni. A többiek az enyémek, már jó öt éve. Olyan ragaszkodóak. Nagyon szeretem őket. — A férje hirtelen halálával nem gondolt arra, hogy kevesebb gyerek is elég volna a három mellé? — Egyszer egy pillanatra eszembe jutott. Mire feleszméltem . .. talán éppen ők segítettek, segítenek túljutni e borzalmas tragédián. Hiszen ő is szerette mind. Közöttük az ember nem lehet szomorú. A maguk módján mindent elkövetnek, hogy vidám legyek. Nem tudom, de nem is akarom az életem náluk nélkül elképzelni. Tisztességesen szeretném őket felnevelni, az élet útjára bocsátani — s meséli dolgos hétköznapjait. Elmondja, hogy hajnalban kel, sorra indítja a gyerekeket, tisztán, vasaltan, felkészülten. Aztán folytatódik a nap: bevásárlás, főzés. Ha kell varr, köt, leckét kérdez, mesét olvas, műtrágyát hord a szőlőbe, eteti a jószágokat. Most száz a csirke, tizenvala- hány a disznó, és jönnek a kislibák. Az egyik hűtőláda a saját előállítású húsfélékkel töltött, a másik a maguk termelte zöldséggel, gyümölccsel. És nem felejt el egyetlen név- vagy születésnapot sem. Évente kilencszer fújják el a gyertyalángokat, s nem marad el az ajándék sem. S a gyerekek hálásak: kilencő- jük szája csak „anyucikám”-mal nyílik. Hogy miből győzi mindezt? Mint mondja, soha nem adta össze a forintokat, és számol: űzőjükre 28 ezer jut havonta — de csak a pénzből. Mégis mérhetetlenül gazdagok, mert ennek a 38 éves asszonynak anyai szeretetből kincstára van. Mint a kecskeméti Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet vezetői mondták: „Egyszerűen imádja a gyerekeket.” Pulai Sára Idős Gábor József egy baltával fejbevágta saját fiát, amit elsőfokon életveszélyt okozó testi sértésnek minősítettek, a Legfelsőbb Bíróság azonban emberölési kísérletben találta bűnösnek a tettest. Az ítélet mindkét esetben ugyanaz, másfél évi börtön, s eltiltás a közügyektől két esztendőre. Az apa két fiával, Józseffel és Vincével lakott együtt Kiskunhalason, a Sóstói-szőlőkben lévő tanyájukon. Az öregnek időnként meggyűlt a baja ifj. Gábor Józseffel, mivel az gyakran italozott, s olyankor rendszerint kötekedett is. Id. Gábor József ugyan béketűrő ember volt, de tavaly június 26-án már nem tudta elviselni, hogy a fia nem úgy viselkedik, ahogyan ő szeretné. Pedig ifj. Gábor József ezúttal nem is kötekedett, csak egyszerűen nem tette azt, amit az apja kívánt. A tanúvallomások alapján rekonstruált történet tanulságos elemeket tartalmaz. Ilyen is lehet apa és fiú viszonya egy kiskunsági tanyán, 1987-ben ... • Első kísérlet Id. Gábor József ritkán fogyasztott szeszes italt, a jelzett napon azonban együtt ivott a fiával, közepes fokú alkoholos befolyásoltság alá került. Furcsa ugyan, hogy egy ember együtt iszik azzal, aki őt egyszer ittasan már belökte a tanyaudvaron található vasak közé, de hát családon belül könnyebben megbocsátják a sérelmeket. Az említett időpontban ifj. Gábor József délután 4 óra körül érkezett haza, már ittas állapotban. Ekkor már ott volt a tanyán két asszony is, akik meggy befőzésével foglalatoskodtak. A fiú átment a szomszédba öt liter borért, s visszatérése után abból fogyasztottak. Úgy hat óra tájban az apa szólt fiának, hogy rakják össze a disznóólát, ami szét volt szedve. A fiú ezt megtagadta, mondván, hogy nem megy az olyan könnyen. Id. Gábor József ekkor a kezébe vette a rövidebb nyelű kisbal- tát, s azzal fenyegetőzött, hogy hozzávágja a fiához, ha nem segít a munkában. IQ. Gábor József elkapta az apja kezét, s dulakodni kezdtek. A két asz- szony, s a közben szintén ittas állapotban hazatért Vince azonban időben elvették az apától a kisbaltát, s feldobták a fészer tetejére. Előkerült a hosszabb nyelű „ ... a kisbaltának a szin tetejére való feldobása után egy kicsit megcsende- sültek” — vallotta az egyik tanú. Id. Gábor József azonban bement a ház folyosójára, s kihozta a hosszúnyelű baltát. Egy lépcsőn tartva lefelé, újra felszólította a fiút, hogy fogjanak a munkához, mert mindjárt besötétedik. Ifj. Gábor József ilyen nyomatékos felszólítás ellenére sem mutatott hajlandóságot a disznóól összerakására, mire apja újból azzal fenyegette meg, hogy hozzávágja a baltát. A fiú erre azt mondta, hogy majd elveszi apjától a baltát, s elindult feléje. Idős Gábor József ekkor két kézre fogta a balta nyelét, s az élével fejbevágta a fiát. A sérülést — amely négy hét alatt, maradandó csonthiánnyal gyógyult — a kiskunhalasi kórházban kezelték. Orvosi vélemény s/ermt a véletlenen múlott, hogy súlyosabb agyroncsolódás, esetleg halál nem következett be. Nem önvédelem Id. Gábor József a tárgyalásokon azzal védekezett, hogy eredetileg nem akart ütni a baltával, csak miután a fia közelített feléje, megijedt, s önvédelemből követte el tettét. Mindkét bíróság megállapította, hogy a vádlott nem volt jogos önvédelmi helyzetben, de — mint említettük — elsőfokon nem minősítették az esetet emberölési kísérletnek. A Legfelsőbb Bíróság azonban azt állapította meg, hogy mivel id. Gábor József élet kioltására alkalmas eszközzel, annak élével létfontosságú szervre irányította az ütést, tudatában felmerült a halálos kimenetel lehetősége is, ha azt kifejezetten ugyan nem is kívánta. De mivel abba belenyugodva cselekedett, s nem rajta, hanem a véletlenen múlt a halálos kimenetel elmaradása, emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek. B. F. 1. í
