Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-02 / 103. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1988. május 2. *T ■ SIIIIIUIIIU]III# W-* s s n »» %m » m >sj s m MOSZKVAI FELVONULÁS. A moszkvai Vörös téren a dolgozók ezrei vonultak fel a május 1-jei ünnepet köszöntve. Hol tartunk egy hónappal a moszkvai csúcs előtt? A csúcsdiplomáciát gyakran hason­lítják valódi csúcsok megmászásához, s az előkészítő munkát végző magas beosztású diplomatákat a nepáli hegyi­vezetőkhöz, a serpákhoz. Ez egyáltalán nem tiszteletlenség vagy lebecsülés, hi­szen ezek a vezetők viszik vállukon a terheket, készítenek táborhelyeket kü­lönböző magasságokban, s könnyítik meg azoknak a sztár-hegymászóknak a dolgát, akik végül kitűzik a zászlót az oromra. Egy hónappal a moszkvai csúcs előtt alaposan megszaporodott a „serfiák” dolga. Genfben megfeszített munka fo­lyik azon a szerződés-csomagon, amely a hadászati támadó fegyverrendszerek ötven százalékos csökkentését tartal­mazná. A hírek szerint öt okmányról van szó: az alapszerződésről, a kölcsö­nös adatközlésről, az ellenőrzés módo­zatairól, a. leszerelendő fegyverek, esz­közök megsemmisítéséről, valamint az űrfegyverkezéssel kapcsolatos.megálla­podásról. Úgy hírlik, az első négy ok­mány fogalmazványa kész, de mintegy ezerkétszáz (!) vitás, úgynevezett záró­jeles szövegrész maradt, az ötödik pe­dig még vázában sem létezik. Igen kicsi már a valószínűsége annak, hogy mindez május végére készen álljon alá­írásra. A közbeiktatott újabb Sevard- nadze—Shultz találkozó sem ígér cso­dát. Zavarta a légkört, hogy Reagan elnök néhány esetben újra elragadtatta magát a régi retorikától, amire a TASZSZ szovjet hírügynökség igen ha­tározottan válaszolt, és az amerikai szóvivő magyarázta a magyarázandó- kat. . . A nehézségek valós felmérésével együtt — még ha a szerződések nem készülnek is el — Moszkvában komoly előrelépések történhetnek. Tisztázhat­nak bizonyos vitákat, biztosíthatják a tárgyalások folyamatosságát a leszere- lést„illetően is, a többi témában is. Hi­szen az elmúlt napokban szovjet— amerikai megbeszélések zajlottak Pá­rizsban a kambodzsai kérdésről (egye­lőre megszakadtak a közvetlenül érin­tett felek tárgyalásai), Rómában Kö­zép-Amerikáról (ott viszont, nem kevés huzavona után, Managuában ültek asztalhoz a sandinista kormány, illetve a kontrák képviselői, de várható egy találkozó. S a francia fővárosban az emberjogi és humanitárius ügyekről. Természetesen továbbra is napiren­den szerepel Afganisztán problémája. A hírek ellentmondásosak. Szervező­dik az ENSZ ellenőrző gépezete, és két hét múlva megkezdődik a szovjet ala­kulatok kivonulása. Nadzsibullah el­nök ezzel kapcsolatosan kijelentette, hogy a kivont csapatok magukkal vi­szik fegyverzetüket is. Ez a közlés azért lényeges, mert amerikai részről bejelen­tették, hogy folytatják a kormányelle­nes erők felfegyverzését, s indokként a kormánycsapatok „túlfegyverkezését” emlitik. Nehezíti a kibontakozást, hogy visszautasították a kabuli indít­ványt, miszerint létesítsenek fegyver- mentes övezeteket a pakisztáni afgán határ térségében. Ennek célja, hogy a menekültek (számukat öt és fél millióra becsülik, amikor Afganisztán népessé­ge 17 millió) félelem nélkül hazatérhes­senek. A jelek szerint jut még a moszk­vai csúcsra is téma az Afganisztán kö­rüli bonyodalmakból. Ami a felemás megnyilatkozásokat illeti, volt néhány példa rájuk a héten Nyugaton. Genscher, az NSZK kü­lügyminisztere határozottan pozitív nyilatkozatban foglalkozott a Szov­jetunióban zajló átalakulásról, egyben vitatkozott a kormánykoalíció másik szárnyának, a CDU-nak néhány politi­kusával, akik nem ilyen nézeteket val­lanak. Brüsszelben, a NATO legutóbbi ülé­sén a tárgyalások folytatása mellett szálltak síkra, ugyanakkor sürgették, hogy a washingtoni rakétamegállapo­dás által nem érintett, az 500 kilométer hatótávolságot meg nem haladó euró­pai atomrakétáknál folytassák, sőt fo­kozzák a készültséget. Tehát tárgyalni, de fegyverkezni; vagy megfordíthatjuk a sorrendet: fegyverkezni, de tárgyalni. Ez az álláspont sem könnyíti a „ser- Pák-dolgát... RíaEtll„ LENGYELORSZÁGI SZTRÁJKOK A hadiüzemnek számító Stalowa Wola-i acélműben pénteken kirobbant kisebb sztrájkot a „Szolidaritásnak” il­legálisan a gyárban működő, úgyneve­zett „alapító bizottsága” szervezte, amikor a helyi legális szakszervezet már megállapodni készült az acélmű vezetésével az idei bérfejlesztésekről — derül ki a Trybuna Ludu hétvégi számában megjelent helyszíni beszá­molóból. Az illegálisan működő „Szolidari­tás", amelynek hivatalos bejegyzését még hónapokkal ezelőtt elutasította az illetékes bíróság — miyel a jelenlegi törvény szerint egy gyárban csak egy szakszervezet működhet — mintegy 300 fő részvételével gyűlést kezdemé­nyezett, amelyen a bérkövetelések mel­lett a politikai követelések domináltak. a központtól várni útmutatást, dön­tést. Szombaton délután a Stalowa Wo- la-i acélműben befejeződött a pénteken kezdődött részleges sztrájk. Mint a PAP lengyel hírügynökség jelentette, a sztrájk résztvevői elhagy­ták az üzem területét, a tiltakozó akció befejeződött. A sztrájkolókkal — te­kintettel az akció törvénytelen, illegális jellegére, lévén Stalowa Wola hadi­üzem, ahol tilos a sztrájk — az üzem vezetősége nem folytatott tárgyaláso­kat. Megbeszéléseket csak az üzemben működő legális szakszervezet képvise­lőivel kezdtek. Az üzem vezetésére hivatkozva á PAP arról ir, hogy a sztrájkban részt­vevők az akció törvénytelensége miatt nem kapják meg a munkabeszüntetés idejére járó munkabérüket. Arról nincs hír, hogy más fegyelmi büntetést is kaptak volna a sztrájkolok, bár közis­mert, hogy hadiüzemben a munkabe­szüntetés elbocsátást vonhat maga után. Krakkóban szombaton — egy köve­telés kivételével — valamennyi kérdés­ben megállapodás született a kohómű szakszervezete és az üzem vezetése kö­zött. A még vitatott kérdést a krakkói bíróság mellett működő társadalmi döntőbizottság elé terjesztik. Ez a szak- szervezeti törvény értelmében azt jelen­ti, hogy a végső döntésig tilos minden tiltakozó akció. GENF Véget ért a leszerelési konferencia tavaszi ülésszaka Genfben a Nemzetek Palotájá­ban szombaton véget étt a leszere­lési konferencia tavaszi ülésszaka. A konferencián negyven ország küldöttei vettek részt. A leszerelési konferencián a leg­nagyobb figyelmet a vegyi fegyve­rek teljes betiltásával és megsem­misítésével foglalkozó nemzetközi konvenció előkészítésének szentel­ték. A szovjet küldöttség a tavaszi ülésszakon memorandumot ter­jesztett a konferencia résztvevői elé. Ebben a meglevő vegyifegyver- tartalékokra, a fegyvertípusok gyártására, átadására és beszerzé­sére vonatkozó adatok cseréjét ja­vasolta egy sokoldalú nemzetközi megállapodás keretén belül. A megegyezést azonban az Egyesült Államok és egyes NATO-szövetsé- geseinek álláspontja megakadá­lyozta. A leszerelési konferencia július hetedikén folytatja munkáját. A most véget éri konferencián hangsúlyozták, hogy a május vé­gén Moszkvában sorra kerülő szovjet- -amerikai csúcstalálkozó, valamint az ENSZ közgyűlésének a leszereléssel foglalkozó harma­dik rendkívüli ülésszaka újabb lö­kést adhat a genfi tanácskozásnak. IZVESZTYIJA: Választott képviselőket a parlamentbe... Meg kell változtatni a szovjet Legfelsőbb Tanács képviselőinek összetételét, végre kell hajtani a vá- lásztások reformját állapítja meg a Szovjetunió legfelsőbb tör­vényhozó szervével foglalkozó elemzésében az Izvesztyija pénteki száma. Az Izvesztyija cikke rámutat, hogy a Legfelsőbb Tanácsban sok olyan küldött van, akik vezető ál­lásuk miatt lettek képviselők. Eze­ket a küldötteket gyakorlatilag nem választják, hanem kijelölik a parlamenti helyekre. A cikk szer­zőjének számításai szerint jelen­leg 585 ilyen küldött foglal he­lyet a Legfelsőbb Tanácsban, vagyis a testület tagjainak 39 szá­zaléka. A cikk szerzője szerint a Legfel­sőbb Tanács küldötteinek jelenlegi foglalkozás szerinti összetétele sem felel meg a Szovjetunió mai társa­dalmi rétegződésének. A „hivatal­ból megválasztott” küldöttek nagy száma, az előre meghatározott rá­ták pedig azt eredményezték, hogy a törvényhozásban kialakult a „ve­zetők” és a „hallgatagok” csoport­ja, az „egyhangúlag” meghozott döntések rendszere. Különleges teljhatalom a lengyel kormánynak Mivel az ilyen akciók teljesen tör­vénytelenek egy hadiüzemben, az acél­mű vezetése a megmozdulás két szerve­zőjét azonnal elbocsátotta. A LEMP központi napilapja az ügy­gyei kapcsolatban arra hívja fel a fi­gyelmet, hogy a Stalowa Wola-i esemé­nyek azt mutatják, hogy a politikai el­lenfél minden lehetséges alkalmat igyekszik kihasználni. Az elharapózott bérkövetelések gaz­dasági veszélyeire figyelmeztetett a len­gyel televíziónak adott interjújában Zdzislaw Sadowski miniszterelnök­helyettes, amikor kijelentette: „Ha a kormány engedne az indokolatlan bér- követeléseknek, az össztársadalmi ér­dek védelmére vonatkozó kötelességét szegné meg. Az elkövetkező hónapok­ban a lengyel gazdaságra leselkedő leg­nagyobb veszély — hangsúlyozta — a termelési eredményekkel alá nem tá­masztott bérkövetelések szaporodása lehet.” Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a bérviták — a reform szellemé­ben a dolgozókra és az üzemek veze­tőire tartoznak, a konkrét bérdöntése­ket már régen decentralizálták, tehát teljesen értelmetlen minden kérdésben A lengyel kormányjavaslatára a lengyel parlament elnöksége május 11-éré összehívta a Szejmet. Itt dönteni fognak arról, hogy külön­leges teljhatalommal ruházzák fel a kormányt az árak és a bérek ro­hamos növekedésének, az infláció felgyorsulásának megfékezésére, a gazdasági egyensúly helyreállításá­nak meggyorsítására, a gazdasági reform 2. szakaszának következe­tes megvalósítására. Egy ilyen intézkedés lehetőségé­ről először Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára beszélt még márciusban az Egyesült Paraszt­párt kongresszusán. A Lengyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottsága legutóbbi ülésén úgy foglalt állást, hogy a kormányt fel kell ruházni a rendkívüli intézke­désekhez szükséges jogkörrel. Ez­zel együtt utasították a LEMP par­lamenti képviselőit arra, hogy kez­deményezzék a Szejmben a kor­mány különleges hatalommal való felruházását. A lengyel minisztertanács szom­bati ülésén már el is fogadta azt a törvénytervezetet, amely e rendkí­vüli jogkör pontos tartalmát-fogal­mazza meg. A lengyel parlament ügyrendjének megfelelően a kor­mány a Szejm illetékes bizottságai elé terjesztette a törvényjavaslatot. A némileg szokatlan javaslatról nem most esik először szó. A len­gyel vezetés, amely a gazdasági re­form 2. szakaszának bevezetése kapcsán 3 nehéz évet helyezett ki­látásba, tudatában volt annak, hogy a tervezett intézkedések: az árrendszer átalakítása, a belső gaz­dasági egyensúly megteremtésére irányuló erőfeszítések, az a törek­vés, hogy az árak emelkedése vala­melyest gyorsabb legyen, mint a bérek növekedése, aligha valósít­ható meg társadalmi feszültségek nélkül. A kormánynak szánt rendkívüli teljhatalom célja tehát a kedvezőt­len tendenciák megfékezése, a re­form dinamizmusának biztosítása. Amennyire tudni lehet, semmi esetre sem azért kívánnak ehhez a végső eszközhöz nyúlni, hogy gá­tat vessenek a gazdasági rendszer megújítását és a társadalmi élet de­mokratizálását célzó úgynevezett „megújulási” programnak. Éppen ellenkezőleg; azt szeretnék elérni, hogy a kormány a parlament által ráruházott jogkörrel a lehető leg­gyorsabban háríthasson el min­den, e program megvalósítását akadályozó társadalmi, politikai és gazdasági tényezőt. Kádár János találkozója külföldi szakszervezeti vezetőkkel Kádár János, az MSZMP főtitkára a Felvonulási téren találkozott azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik május elseje alkalmá­ból a magyar szakszervezetek meghívására tartózkodnak hazánkban, s részt vettek a budapesti dolgozók ünnepi seregszemléjén. A találkozón jelen volt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke és Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára. Kádár János az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszöntötte a vendégeket. — A budapesti ünnepség egyszersmind üzenet a világ többi népének, mindazoknak, akik a társadalmi haladásért küzdenek — mondotta egye­bek között. Kifejezi szilárd szolidaritásunkat a szocializmust építő népekkel, s azokkal a nemzetekkel, amelyek még a szabadságukért küz­denek. azért a jogukért harcolnak, hogy szabadon dönthessenek fejlődé­sük útjáról, maguk alakíthassák sorsukat. Ezen a napon az a mondanivalónk a világ minden országának, hogy éljünk kiegyensúlyozott, konstruktív viszonyban egymással, hiszen a társadalmi rendszerek különbözőségétől függetlenül — minden nép közös érdeke, hogy béke legyen. E cél érdekében mindannyiunknak össze kell fogni. Mi minden békét óhajtó, tisztességes emberrel együtt akarunk élni, egy nyugodtabb világban. Országos Színházi Találkozó Hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Színházművészeti Szövetség a Művelődési Minisztérium anyagi támogatásával az Országos Színházi Találkozót. Ennek „versenyprogramjában'' má­jus első felében budapesti színházak tartanak előadásokat. A Nemzeti Szín­ház a Tasso, a Katona József Színház A revizor, a Vígszínház A padlás, a Pesti Színház a Kozma, a Fővárosi Operett Színház A víg özvegy, a Thália Színház az Ezüstlakodalom, a József Attila Színház Az oroszlán télen, az Arany János Színház A kőszívű ember fiai, az Állami Bábszínház A vihar, a Radnóti Színpad A hetvenkedő kato­na, a Rockszínház a Nyomorultak cí­mű előadásával nevezett a találkozóra. A Magyar Állami Operaház a Mario és a varázsló című egyfelvonásos operát versenyen kívül mutatja be, a találkozó részeként. Az Országos Színházi Találkozó programjában kilenc vidéki társulat szerepel. Az előadásokat május 15. és 30. között mutatják be Budapesten. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Szín­ház Galícia című előadása les? az első a Thália Színházban. Május 16-án a Pécsi Nemzeti Színház a Háztüznéző című drámával szerepel a Pesti Szín­házban. A József Attila Színházban ad­ják elő 17-én az Egri Gárdonyi Géza Színház Figaro házassága című pro­dukcióját. A Kaposvári Csiky Gergely Színház két darabbal is vendégszerepei: 18-án a Fővárosi Operett Színházban Az öngyilkos. 23-án a Vígszínházban a Pisti a vérzivatarban című Örkény- müvet mutatja be. A Kecskeméti Kato­na József Színház társulata a Pesti Színházban 21-én a Pygmalionnal, a Veszprémi Petőfi Színház pedig 24-én a Katona József Színházban a Play Strindberggel szerepel. A Debreceni Csokonai Színház 25-én a Godspcllt mutatja be a Nemzeti Színházban, aho­vá a Szegedi Nemzeti Színház társulata a Hamletet, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház pedig az Adrian Mole titkos naplója című darabot hozza el 27-én, illetve 30-án. • Az Országos Színházi Találkozó dí­jait kilenc kategóriában ítélik oda a legjobb rendezés, női, illetve férfi alakí­tás, férfi, illetve női epizódalakítás, díszlet, jelmez és dramaturgi munka, valamint az évad legjobb együttese (fő­díj). A szakmai díjakat június; 6.-án ad­ják át. (MTI) Anyák napi ünnepség a Parlamentben (Folytatás az I. oldalról.) A szervezet legutóbbi kongresszusa arra szólította fel tagszervezeteit, hogy megőrizve az anyák napja bensőséges, családi ünnep.jellegét, bővítsék a meg­emlékezések körét, s tegyék társadalmi ünneppé a kezdeményezést. Kifejtette: a társadalom és vezető testületéi ezen az ünnepségen is az édesanyák iránti tiszteletüket, megbecsülésüket és szere- tetüket kívánják kifejezni, elismerve, hangsúlyozva az anyai hivatás rendkí­vül jelentős szerepét a család és a társa­dalom egészének életében. Ezt követően Berecz' János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára a Központi Bizottság ne­vében köszöntötte az anyákat, a nagy­mamákat. Ünnepi beszédében utalt ar­ra, hogy az utóbbi időben sokat beszé­lünk a nehézségekről, a válságról, problémákról, ám belső indíttatásból is kötelességünk, hogy a nehéz és súlyos szavak mellett a tiszteletet és a szerete- tet kifejező szavakat is használjuk, amikor a terheket is viselő, s ugyanak­kor a család legfőbb bázisát jelentő édesanyákról szólunk. Az édesanya szerepéről szólva kifej­tette: súlyos terheket hordozva előzi meg gyermekei „fejfájását”, hiszen mint mondta fejfájás közben nem lehet gondolkodni, nem lehet felelőssé­get viselni, fejfájás közben nehéz az élet. Berecz János felidézte a salamoni bölcsességet, amely szerint a gyermek az anyaszívüeké, hiszen az édesanya nem tud kárt okozni a gyermekben. bizonyítva, hogy az övé. Mert igazi édesanya az, aki védi, táplálja, óvja, felneveli gyermekét, azzal a reménnyel, hogy mindig csak örömben, boldog­ságban lesz része, s kétszeresen fáj neki, ha gyermekéi sérülés éri, hogyha bána­ta van, ha nem sikerül valami az élet­ben. Márpedig ez elég sűrűn előfordul a mi életünkben is. Ezért az édesanya küldetése ma különösen nagyszerű és helytállást követelő. Berecz János a továbbiakban fel­idézte a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1945-ben Párizsban tar­tott konferenciáján elfogadott határo­zatot, amelyben a nők szüntelen harcra hívtak fel, hogy az egész világon tartós legyen a béke, otthonaink boldogságá­nak, gyermekeink boldogulásának együttes biztosítéka. Ismét össze kell fogni az édesanyáknak, hogy ez a hatá­rozat megvalósuljon jelentette ki. A párizsi felhívás szellemében az édes­anyák nélkül nem lehet és nem szabad politizálni. Az MSZMP vállalja a felelősséget nemcsak a múltért, nemcsak a jelenért, hanem a jövőért is. Arra kérem a ma­gyar édesanyákat, hogy támogassák ezt a felelősségvállalást, a párt törekvé­seit, döntéseit, mert nem önmagáért, hanem a magyar népért teszi. A ma­gyar nép nagy erejét pedig elsősorban a magyar édesanyák, törekvéseik, az általuk szült és nevelt gyermekek jelen­tik mondotta végezetül a Központi Bizottság titkára. Az anyák napi rendezvény az ünnep­hez méltó kulturális programmal ért véget. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Megérkezett az izlandi válogatott — sztárjai nélkül Vasárnap délután Budapestre érkezett az izlandi labdarúgó-válogatott, amely szerdán a Népstadionban Magyarországgal játszik barátságos mérkőzést. A több ország bajnokságában játszó labdarúgók közül délután csak tizenöten érkeztek meg, hármukat hétfőre várják. Az viszont már biztos, hogy a két legnevesebb izlandi, a nyugatnémet VfB Stuttgartban játszó Asgcil Sigurvinsson és a belga Anderlechtet erősítő Arnor Gudjohnsen nem lesz ott szerdán a Népstadionban. Előbbi megsérült, utóbbit klubja nem engedte el. A már megérkezett játékosok: Kapusok: Gudmundur Baldursson (Valur), Birkir Kristinsson (Fram). Mezőnyjátékosok: Alii Edvaldsson (Bayer Uerdingen), Olafur Thordarson (Akranes), Vidar Thorkelsson (Fram), Ragnar Margeirsson (Kcfiavik), Petur Ormslev (Fram), Omar Torfason (FC Olten), Petur Amthorsson (Fram), Agust Mar Jonsson (K. R.), Gudmundur Steinsson (Fram), Runar Kristinsson (K. R ), Ormarr Örlygsson (Fram), Torvaldur Örlygsson (Akureyri). Heimir Gtrdmunds- son (Akranes).

Next

/
Oldalképek
Tartalom