Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-11 / 85. szám

— ■■ 1988. április 11. • PETŐFI NÉPE «3 „AZ IGAZI GOND AZ ERKÖLCSI VÁLSÁG.. AZ ORSZÁGOS PÁRTÉRTEKEZLETRE KÉSZÜLV E Vakrepülés tíz éven át? Újra kell csiholni a bizalom füzét — Elnökválasztás előtt a solti Szikra Végre határozatképes a közgyűlés a Solti Szikra Termelőszövetkezetben. Idén már ez a második próbálkozás. Éppen szünet van, szakbizottsági tisztségviselő­ket választanak. E mostani voksolásnak — mondják — nincs nagy tétje. Mégis feltűnően nagy az izgalom, a hangzavar, a jövés-menés — de nem emiatt. Néhány perce hangzott cl a bejelentés: D. Papp Gyula —- aki tizenny olc évig töltötte be az elnöki tisztséget — írásban benyújtotta lemondását. Az utolsó padsorban széles, kun arcú, idős ember szenvedély esen és hangosan magyaráz a mellette ülő, Ferenc Jóska-kabátos, pödrött bajuszé társának. Szinte kiabál, nem nehéz „ellopni" a szavait... — Ki a felelős, hogy tönk szélére került a szövetkezetünk? Mit hoz a jövő? Ki állítja majd vissza a Szikra egykori dicsőségét? A ráncos homlokú, tisztaszemü parasztember azok nevében sürgetheti a vá­laszt, akik csak kevésszer nyitják meg a központi iroda ajtaját; nehezen igazod­nak el a mérlegjelcntés számlabirintusában; akik havi alig három-négy ezer forintért nap mint nap keményen dolgoznak a majorokban és földeken, s a munkahelyi munka után a háztájiban folytatják (azért is, mert enélkül aligha élnének meg)... Tiszta vizet a pohárba! A februári közgyűlés „érdektelen­ség miatt” meghiúsult. Helyette — nyilván sokkal kevesebb ember előtt — küldöttértekezleten adott számot D. Papp Gyula az elmúlt esztendőről. A küldöttek a mérlegjelentést elfo­gadták, de az elnök beszámolóját nem. Többen is állították, hogy a szö­vetkezet vezetője szándékosan elfedi a problémákat. A kudarc miatt a vezetőség Szabó László elnökhelyettest kérte föl, hogy közgyűlésen tájékoztassa a tagságot. — Milyen érzés volt a forrongó pub­likum előtt beszélni? —- kérdezem Sza­bó Lászlótól. — Nem tagadom, tartottam ettől a naptól. Megkönnyítette viszont a helyzetemet az elnök búcsúlevele. Egyértelművé vált: lezárult egy sza­kasz gazdaságunk történetében. — Ha csak a nyereséget nézzük — bár láthatóan évről évre csökken az eredményesség — nem kell szégyen­kezniük. 1986-ban és a korábbi évek­ben húszmillió körüli összeg maradt zárszámadáskor a közös kasszában. 1987-ben sem zártak mínusszal. Mégis mi a gond? Mi nem mérhetjük magunkat az öregcsertöi vagy az újteleki téeszek- hez. A solti lapályon nem lehet ked­vezőtlen adottságokról beszélni. De ha a saját korábbi eredményeinkhez viszonyítunk, kiderül: visszaestünk. Evek óta nem fejlesztettünk; elörege­dett a gépparkunk is. Követeléseink között egy harmincmilliós tétel be­hajthatatlannak látszik ... — Mire gondol konkrétan? —; Hosszú, kusza, de sajnos jellemző történet ez. 1983-ban az el­nökünk és az akkoriban még Solton élő Hoffann Attila mérnök átalány­elszámolású munkacsoportokat szer­veztek a fővárosban a vezetőség jóváhagyása nélkül. A kollektívák többsége építkezéseken dolgozott; később lett lakatos- és műanyagipari részleg is. 1984-ben már csaknem há­romszázan tartoztak e főágazathoz. Feltételezhető, hogy már az előkészí­tés során eltévesztettek néhány dol­got. Mi ugyanis megelőlegeztük az indulási tőkét — amint az a szerző­désben szerepelt de a kollektívák nem teljesítették a vállalásaikat. Nem adtak vissza egy vasat sem. Mivel kezdettől nem léptünk fel következe­tesen, elúszott harmincmillió forin­tunk. — Végleg? Ebbe belenyugszanak? — Az ügy kivizsgálására százezre­ket költöttünk. Port pör után indí­tunk. Követeléseink elől viszont más szövetkezetekhez menekültek partne­reink. Nem lehet megtalálni a felelő­söket. Vagyis, ha várhatunk is még vissza néhány tízezret, egy biztos: vál­lalkozásunk csődbe jutott. Tagjaink joggal mondjákr-ezért a fiaskóért ők 1 nem felelősek . . . — Kit vagy kiket hibáztatnak a bal­lépésekért? A szövetkezet elnökét ugyanis, 1983 óta már vagy háromszor újraválasztották! — Természetesen és teljes joggal az irányítókat kritizálják, vezetőellenes a hangulat. D. Papp Gyula felelőssé­ge persze az ügyben egyértelműen bi­zonyítható, de elmarasztalható a pénzügyi irányítás is . .. — On régóta helyettese a szövetke­zet most leköszönő vezetőjének. Jól Ismerte tehát. Mi volt vele a baj? — Véleményem szerint a legfőbb hibája az ‘volt: a saját gazdasága ügyét fontosabbnak tartotta a közös­nél. Tehette, hiszen évtizedekig meg­ingathatatlanul állt a Szikra élén. — Miben rejlett az ereje? — Elnöki pályafutásának első éveiben országos sikereket ért el a közös gazdaság. Volt tehát szakmai presztízse. Sokáig védte, támogatta őt — hibái, mulasztásai ellenére is — a járási és a városi pártvezetés; régóta tagja volt a községi párt­végrehajtóbizottságnak is. Most az­tán, amikor kitört a vész — legyön­gült a szövetkezet s szinte feléltük a jövőnket — egységes véleményt ad­tak: megvonják a bizalmat. A szaktudás egyedül nem üdvözít Szűcs József Újsoltról jár be na­ponta a Szikra kertészetebe. Sokat látott, tapasztalt parasztember. A nagy „téeszházasítási” hullám előtt ő is elnök volt, az újsolti Kossuthnál. Akkor — a hetvenes évek elején — maga is elfogadta az érvelést, előre­mutatónak mondta, hitte a solti Szik­rával való egyesülést. Új helyén el­nökhelyettes lett, de később lemon­dott vezetői tisztéről. Közelebb kí­vánt kerülni a földhöz, az emberek­hez. A mostani válság azonban szem­beállította egykori vélekedésével... D. Papp tehetséges, jó szakem­ber — mondja —, érdemei a solti intenzív szántóföldi és kertkultúra fejlesztésében elévülhetetlenek. Nem szabadott volna, hogy így végződjön elnöki pályafutása. Példája mutatja: a szaktudás egyedül — bölcsesség és csorbíthatatlan erkölcs nélkül nem üdvözít. Az utóbbi időben valóban olyanná lett ez a gazdaság mint a Csáki szalmája. Ha az elnök nem tar­totta szívügyének a közöst, miért tar­totta volna annak a tagság? A dolgo­zóknak egyébként szinte mindegy is volt, hogy milyen lesz az eredmény. Jelentősebb összegű részesedést úgyis csak a vezetők kaphattak. A kisem­ber tehát arra figyelt, ami neki fontos volt. Mivel akadt is néha egy kis mel­lékes és a háztáji is jól fizetett töb­bet hozott mint az éves kereset —, természetes, hogy jól érezték magu­kat itt, s támogatták az elnököt. D. Papp ügyesen élt is ezzel a helyzettel. Rájött, többeknek kimondottan ked­veznek a zavaros állapotok. Sokan még most is úgy látják: hajön egy új, szigorú vezető, az irányítók ismét visszaveszik az uralmat. Elapad a mellékes, mert szigorúbb lesz az ellenőrzés. Szerintem az elnök to­vábbra is maradhatott volna, ha éppen a bruttósítások előtt — nem sikerül ilyen rosszul az év, és a közép­kádereknek ki lehetett volna osztani a szokásos húsz-negyvenezer forintos részesedést. Azt azért senki sem veszi jónéven, ha ezreket kiemelnek a zse­béből ... Kitört hát a háború! Boros Pál buszvezető a közgyűlé­sen éles hangon mondott véleményt a kisemberek kiszolgáltatottságáról és a vezetők felelősségéről. — Miért tartja clhibázottnak az új szabályozást? kérdezem tőle. — Inkább úgy mondom: nem ér­tem. nem értjük igazán a szándéko­kat és az érveket. Nem tudjuk, hogy ha többet akarunk dolgozni és job­ban tudunk dolgozni, miért nem ke­reshetünk többet. Most úgy tűnik: a vezetőket csak akkor premizálják, ha a kisemberek nem keresnek többet á munkahelyeken. Ez pedig éket ver dolgozók és irányítók közé. Úgy is mondhatom: nem ülnek már egy csó­nakban. Természetes tehát, hogy ki­alakul a bizalmatlanság. Aztán itt vannak az ojyan zavaros ügyek, mint a miénk. Úgy van itt is, mint a „nagy” gazdaságban: nem tudni ki a felelős, hol rontottuk el. Az elnökünk aztán — igen méltányos végkielégí­téssel — elköszön; (gazdálkodik bu­sás haszonnal) mi meg kerítsük elő valahogy a harmincmilliót. Hol az igazság? A Boros Pál által említett „méltá­nyos végkielégítéssel” leköszönt D. Papp Gyula kétemeletes háza előtt ma is ott áll még a szövetkezet Nivá­ja. Nem adja le — mondja —, hiszen három hónapja még van, hogy úgy­mond rendezze ügyeit a közössel. Le­het még szükség a kocsira. Kénysze­rű-önkéntes távozása miatt nem süly- lyedt apátiába. Sok munkát ad neki az udvarában épült fóliaváros; gon­doskodnia kell a családi tulajdonnak számító nyájról; és a káposztáskertje • is gazdáért kiált. Holland kertészek­kel szerződött; ügyelni kell a minő­ségre. — Miért várakoztatta meg úgy egy­kori támogatóit a lemondásával? Visz- szavonulhatott volna szebben, csende­sebben is — kérdezem a debreceni egyetem egykori eminensétől, a solti exelnöktől. Nem akartam elhagyni a süllye­dő hajót . . . — Nehéz elképzelni önről, hogy nem vette volna észre: vége, betelt a pohár... — Vesztes helyzetben valóban minden szó magyarázkodásnak tű­nik. Ma már hiába emlegetném a Szikrában eltöltött huszonöt évem szép, sikeres periódusait. Ha valaki­nek egyszer a homlokára ragad a cél­kereszt, jobb ha búcsút int. Ha nem ért a „jelzésekből”, hát előkeresik tíz évre visszamenően a menetleveleit, útiszámláit. Hibákká, bűnökké nő­nek az apró mulasztások, tévedések, pontatlanságok . . . —- Úgy látom, nem kínozza túlságo­san az önvád! — Voltak hibáim, nem tagadom. Legnagyobb, hogy kis ügyekkel nem foglalkoztam, kizárólag a lényegi kérdések érdekeltek. így kiszolgáltat­tam magam a munkatársaimnak. Csak az úgynevezett vég- vagy sarok­számokra figyeltem. Ennek is kö­szönhető, hogy gazdálkodásunk utolsó tíz éve „vakrepülés” volt. Té­vedtem. hogy megelégedtem azzal főleg harcok idején - , hogy meg­kérdezem az illetékes pártvezetőt: bí­zik-e bennem? Maradjak-e? Bánom, hogy beértem a funkcionáriusok igenjével. Jobban kellett volna figyel­nem a tagság véleményére. Késő bá­nat . . . Most már a partvonalon kí­vülről szurkolok, hogy sikerüljön új­racsiholni a szikrát. Akit a tagság tisztel, elfogad A Bácskai és Dunamelléki Terme­lőszövetkezetek Területi Szövetségé­nek vezetői, valamint a környék tee- szeinek szakemberei szerint is: a solti Szikra képes a megújulásra. — Hogy látja a jövőt Rácz Imre, a termelésért felelős főagronómus? — A mi igazi gondunk az erkölcsi válság. A gazdaságunk működőké­pes, szántóink, legelőink jó kondíció­ban vannak, állatállományunk egész­séges. A szakembergárdánk sem me­nekült el a problémák láttán. Nem számítana csodának, ha 1988-at 10- 15 milliós nyereséggel zárnánk. Most persze az a legfontosabb, hogy a tag­ság olyan elnököt találjon, akit tisztel és elfogad. Vele együtt (ehet majd erősíteni, stabilizálni a gazdaságot, hogy az egyre nehezedő feltételek el­lenére is pótolni tudjuk a lemaradást. Szomszédainknál — Apostagon, Du- nacgy házán, Tasson — hasonló hely­zetből rövid időn belül sikerült a láb- raállás. Lehetetlen, hogy mi a kátyú­ban maradjunk. A tagság bizalmát kell visszanyernünk. Nélküle nem megy a kibontakozás. Farkas P. József Nem tűr halasztást Valószínűtlennek tűnik, hogy valakinek is sikerüljön találkozni és néhány szót váltani Nikolov elvtárssal. Min­denki előtt ismeretesek ezek a mondatok, aki csak egyszer is kereste a hivatalában: „Az előbb még itt volt, alig egy perce ment el, az istenért, ne gyötörjön ilyesmivel. . Oly észrevétlenül el tudott surranni, hogy akármelyik bűvésszel felvehette volna a versenyt. Nikolov elvtárs ugyanis a lakásügyi osztály vezetőjeként végezte áldásos munkáját, éppen ezért fölöttébb valószínűtlennek látszott, hogy valakinek is sikerüljön vele beszélni. így aztán, amikor véletlenül megpillantottam, valóság­gal földbe gyökerezett a lábam a meglepetéstől. Amikor kissé magamhoz tértem, felkiáltottam: — Jaj, de örülök, hogy találkoztunk! — Hogyhogy, történt valami rendkívüli? — Semmi különös, de mindenáron beszélnem kell önnel! — Mindez nagyon szép! Jó dolog, ha az emberek néha beszélgetnek egy kicsit egymás között, nekem azonban erre nincs időm . . . — Akkor csak annyit mondjon meg, mikor találkozha­tunk? — Mindig, bármikor, csakhogy állandóan el vagyok foglalva. — De nekem feltétlenül beszélnem kell önnel, nem tűr halasztást. . . Mondjuk holnap? — Lehetetlen! Értekezleten leszek. — Akkor talán ma, ebéd után? — A miniszterhelyetteshez kell mennem ... — Csütörtökön megfelel? — Beszámolót tartok .. . — Akkor legyen péntek délután . . . Mondjuk négy és öt között... — Vidékre utazom ... —Essünk túl rajta most, két cigarettaszippantás között... — Kérem, én nem dohányzom. Na jó, egye fene, fél percet rászánok magára . . . Csak nem lakásra fáj a foga? — Nem, mindössze beszélni szeretnék önnel. — Jöjjön vissza egy hét múlva .. . — Az ügy nem tűr halasztást. .. — Mi lehet ilyen sürgős? — Kérem, engem Bradvarov elvtárs küldött. Azt mond­ta, hogy szakembert tetszik keresni a nyaralóhoz. Én, kérem, csempéző vagyok . . . — Na végre! — élénkült meg Nikolov elvtárs. — Milyen kár, hogy ön ennyire elfoglalt! Már ma hozzá akartam látni... — Azonnal hívom a kocsimat. Igaza van, ezt valóban nem lehet halogatni! — Hálásan köszönöm .. . — Szóra sem érdemes. Nem szeretem, ha a fejemre nőnek az elintézetlen ügyek ... ... . „ Ljubomir Kancsev Bolgárból fordította: Adame ez Kálmán Végrehajtás, demokrácia, reform Vita a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál Az egyik felszólaló hangsúlyozta: a pártértekezlet megtartása időszerű, a tervezetben foglalt helyzetfelmérés hí­ven tükrözi a jelenlegi gazdasági, társa­dalmi, politikai valóságot. Olyan véle­ményt is hangoztatott, hogy az ülések, értekezletek és határozatok helyett az eddigieknél erélyesebben kellene fellép­ni a döntések gyors és következetesebb végrehajtásáért. Egy másik párttag sze­rint helyes, hogy a dokumentum kiút­ként a reform folytatását jelöli meg, s deklarálja azt, hogy a szocializmus áru­termelő gazdaság, tehát jellemzőek rá a piaci viszonyok. Ugyanez a felszólaló kijelentette: örömmel támogatja, hogy az MSZMP irányító és kezdeményező szerepet vállal a reform megvalósításá­ban. Ehhez az kell, hogy változtassunk a munkastílusunkon és az ellenőrzések folyamatán. Egy vélemény szerint teljes az egyet­értés abban, hogy a párt meg kívánja őrizni vezető szerepét, ehhez azonban mindenekelőtt a párt megújulása szük­séges. Ez alatt azt értette: szerinte a párton belüli választási rendszer és mű­ködési mechanizmus a gyakorlatban nem felel meg a demokratikus centra­lizmus elvének, mert a demokratikus vonások háttérbe szorulnak. Ehhez kapcsolódóan fejtette ki egy másik kommunista, hogy igen fontosnak tart­ja a párt megújítását, fiatalítását. A kétciklusos választási rendszer a párt teljes vezetőségére és apparátusára ter­jedjen ki, a pártvezetőség tagjait menet közben is választással juttassák funkci­óhoz, ne kooptálással. A legtöbb észrevétel a választási rendszerrel volt kapcsolatos. Az egyik kommunista azt feszegette, hogy min­denképpen növelni kell a közvetlenül megválasztott tisztségviselők és testüle­Kecskeméten a Baromfifeldolgozó Vállalat 1. számú termelési pártalapszervezeténél pénteken délután tartották meg azt a taggyű­lést, ahol megvitatták az MSZMP országos pártértekezletének ál­lásfoglalás-tervezetét. A kibontakozott vitában kollektív vélemény alakult ki, amelyben érződött a párt iránti bizalom, de a kritikus hangvétel is az állásfoglalás-tervezettel kapcsolatban. ti tagok számát. Olyan vállalatoknál, ahol üzemi pártbizottság működik, an­nak titkárát a teljes tagság válassza meg. Ugyanezt az igényt fogalmazta meg egy másik felszólaló: ez a városi pártbizottság tagjaira is vonatkozzon. Egy másik párttag felvetése: a méltat­lanná válás ténye milyen módon válik érzékelhetővé a választók számára? Lesznek-e a párttagság számára nyilvá­nos pártbizottsági ülések? Nyílik-e le­hetőség a Politikai Bizottság és a Köz­ponti Bizottság ülése előtt tárgyalt té­mák közvetlen megismerésére? A vá­lasztásoknál legyen többes jelölés, és a jelöltek egyforma eséllyel indulhassa­nak. A párttaggyűlésen egységes véle­mény alakult ki abban a kérdésben, hogy a kibontakozás csak akkor lehet­séges, ha megtörténik a feladatok min­den szinten való pontos és konkrét meghatározása, a végrehajtás követke­zetes és gyors ellenőrzése, s ez utóbbi megállapításainak a felelősségre vonás­sal együtt történő nyilvánosságra hoza­tala. Énnek a rendszerét ki kell dolgoz­ni. Ehhez kapcsolódóan mondta el az egyik kommunista, hogy a döntések végrehajtásában a végrehajtók felelős­ségének érvényesítése mellett a döntés­hozók felelősségét is érvényesíteni kell. A kormányzati munka önállóságát és felelősségét biztosítani kell — sum­mázta véleményét az egyik felszólaló —, a párt ne adjon részletekbe menő útmutatást, hanem elvi irányítás mel­lett csupán az elérendő célokat hatá­rozza meg. Egy másik felszólaló szerint a párt irányítson, de csak pártkérdé­sekben. Ne aprózza el az erejét. Az irányitószerep betöltéséhez azonban fi­atalításra van szükség, és a személyi kérdésekben is merjen bátran dönteni. Egyetértéséről biztosította a párttag- gyűlést az a kommunista, aki kijelen­tette, hogy meg kell szüntetni a párhu­zamos funkciókat; a felduzzasztott pártapparátusok létszámának radiká­lis csökkentésével kevesebb lenne a bü­rokrácia. Az állásfoglalás-tervezet második fe­jezetével kapcsolatosan hangzott el: A szociálpolitika javítására szükség lenne, de a dokumentum ebben ellent­mondásos. Az árrendszer változásaival együtt megvalósítandó bérreformmal szinte mindenki egyetértett, de felsorol­ták azokat a kellemetlen tapasztalato­kat, amelyek éppen a bérszabályozások miatt nem adtak lehetőséget a nagyobb teljesítmények anyagi elismerésére. Nem műszakiak, hanem munkások mondták el, hogy az értelmiségiek sze­repére vonatkozó megállapításokkal egyetértenek, de aláhúzták, hogy ezt kizárólag bérreform útján lehet megva­lósítani. Amíg a magas képesítést nem fizetjük meg, addig annak megbecsülé­se csupán illúzió. Egy másik vélemény szerint a televízió, a sajtó, a rádió ne csupán a rosszat mutassa meg, mutassa be azokat a fiatalokat is, akik jól tanul­nak, kiválóan dolgoznak. Többen hangsúlyozták, hogy az oktatási rend­szer ma nem alkalmazkodik a gazdasá­gi egységek követelményeihez. Az isko­lai munka javítása a jövő szempontjá­ból rendkívül nagy fontosságú feladat. A fentieken kívül még számtalan kérdésben bontakozott ki vita, hang­zott el javaslat. Mindezeket a vállalati pártbizottság összegzi, s eljuttatja a vá­rosi pártbizottságnak. Gémes Gábor Ki a legjobb? Szombaton — a kecskeméti Ka- da Elek Közgazdasági Szakközép­iskolában — hetedik alkalommal tartották meg a gyors- és gépírók Felszabadulási emlék versenyét. A rendezvényen a kecskemétiek _ szerepeltek a legeredményesebben. Ötvennégy pontot gyűjtöttek, hu­szonhárommal megelőzve a Belügy­minisztérium csapatát. Gyorsírás­ban első: Fekete Erika, a megyei tanács dolgozója. Az ifjúsági pálya­kezdők közül 350 szótagos percen­kénti eredménnyel Lestár Éva, a megyei pártbizottság alkalmazottja bizonyult legjobbnak. A gépírók kö­zül Binszki Józsefné, a kecskeméti zöldségkutató intézet dolgozója szerzett első helyet. A legjobb ifjú- sági gépírónő Tarjányiné Szabó Gyöngyi, a félegyházi Április 4. Gépipari Művekből. Tóth Sándor képriportja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom