Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-30 / 102. szám
/ 1988. április 30. • PETŐFI NÉPE • 9 DIÁKSPORT Főiskolások a sportpályákon M int már lapunkban beszámoltunk róla, csütörtökön Kecskeméten gyűltek össze megyénk sportszerető főiskolásai. A GAMF rendezte meg a Bács-Kiskun megyei felsőoktatási intézmények bajnokságának tavaszi fordulóját. A találkozó izgalmas, színvonalas versenyeket, mérkőzéseket hozott. Lakosa Zsolt képriportja a kitűnő sportnap pillanatait örökítette meg. TIZENEGY ORSZÁG LOVASAI KISKUNHALASON Megkezdődött a nemzetközi díjugrató- verseny Tizenegy ország versenyzői sorakoztak fel tegnap a Határőr Dózsa lovaspályáján, a hagyományos díjugratóverseny ünnepélyes megnyitóján. A résztvevőket — köztük Kuba lovasait, akik első ízben szerepelnek Kiskunhalason — Szabó Károly, a városi tanács elnöke köszöntötte. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, szép hagyomány már, hogy a város országos viszonylatban is rangos versennyel köszönti május 1-jét. a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepét. Az első napi versenyszámokban nyújtott teljesítmények alapján arra lehet következtetni, hogy szombaton és vasárnap színvonalas vetélkedőt láthat majd a közönség. A szakemberek szerint a magyar sportot képviselő lovasok eséllyel vehetik fel a küzdelmet a dobogós helyezésekért külföldi vetély- társaikkal. Jó előjel, hogy az ifjúságiak 110 cm-es díjugratóversenyében (azonnali összevetéssel) hármas magyar siker született. Szász Attila Mani nevű lovával az élen végzett, megelőzve Szász Sándort Fecske és Erdélyi Istvánt Üstökös nyergében. A fogathajtók is bemutatkoztak, tegnap díjhajtásban dőlt el a helyezések sorsa. A mai akadályhajtást Szegedi Gábor, a Határőr Dózsa válogatott versenyzője várhatja az első helyről. A mélykúti Molnár József az előkelő második, míg az ugyancsak neves hajtó hírében álló halasi Beszedics Ferenc harmadik helyezett. A vetélkedőn részt vevő kilenc fogat összetett versenyének sorrendje a vasárnapi vadászhajtással zárul. Anyák napi ajándék Az ország legfiatalabb „sportbébi”- jct Csorvási Milánnak hívják. A boldog kecskeméti házaspár, Farkas Anna és Csorvási Sándor (mindketten a KSC- ben kosárlabdáznak) anyák napi ajándékként a napokban vihette haza a 23- án hajnalban született csecsemőt. ALFÖLDI SRÁCBÓL PROFI HEGYMÁSZÓ Csodálatos, embert és barátságot próbáló sport Következő cél az Andok Kertész Zoltán, már beszélgetésünk elején megkért, két dolgot ne felejtsek el megemlíteni írásomban: azt, hogy Grosán Pál atlétájaként gyerekkorában kapott olyan útravalót, amely örökre a sporthoz láncolta, a mozgáshoz, mostanság pedig munkahelyétől, a Dutéptől kap segítséget ahhoz, hogy hódolhasson nem mindennapi szenvedélyének. Alföldi ember kívánkozik a hegyek közé — ez természetes. Ám, hogy profi hegymászó váljék belőle — korántsem. Meg is kérdeztem Kertész Zolitól: nem tartják-e bogaras embernek az ismerősei, hiszen ő akkor sem fordít hátat meglehetősen veszélyes időtöltésének, amikor az emberek többsége tízpercnyi futásra sem szakítja meg a munka utáni fusizást, a második műszak robotját. Őt így fogadták el a barátai, családja, az állandó sportolás pedig része életének, válaszolja. Ott van minden vállalati tömegsportrendezvényen, szerepel a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban, indul olimpiai ötpróba és triatlon versenyeken. Legutóbb az Ibusz maratonin teljesítette a negyvenkét kilométert, s az 1097 célba érkező közül a 479. lett. Egyébként a hegymászás mindig érdekelte. Egyszer a Magas-Tátrában járt és megtett három óra hossza alatt egy olyan utat, amelyet az ottani „csúcsvadászok” nyolcórásra terveztek. Ez a kis siker kellő lökést adott ahhoz, hogy fővárosi egyetemistaként beiratkozzon hegymászó tanfolyamra. Nyolc éve lett tagja az Energia Vasas „Alpesi Rózsa” hegymászó-szakosztályának. Azóta számos hegycsúcsot legyőzött már, a legtöbbet jó barátjával. Fodor Tiborral együtt. Összeszámolni sem tudja, hányszor voltak az Alpokban, a Magas-Tátrában és a Kárpátokban. A legnagyobb élmény a Pamir meghódítása volt, amikor egy hónap alatt két 7000 méteres csúcsot másztak meg. Akkor, 1986-ban az OTSH elnöke dicséretben részesítette Kertész Zolit és társait. Beszélgetésünk közben többször bizonygatja, bár valóban veszélyes és nem könnyű sport az övé, de ha valaki kellő felkészültséggel vág neki, a hegyeknek, akkor nem érheti baj. Ő mindig arra törekszik, hogy ne kockáztasson: ha lehetséges könnyebb úton is feljutni a csúcsra, ő azt választja. Miért szép ez a sport? — kérdezem. Nem sokat gondolkodik a válaszon. Csodálatos, a természet, lenyűgöző a magaslat. Ám ő nem csak ezért csinálja. Képzeljem el, amikor két ember teljesen egymásra van utalva, amikor napokon át sátorban kell lakniok, mert a hóvihar, a szél odakényszeríti őket, vagy amikor a nehezebb szakaszokon csak egymást segítve juthatnak előrébb • A Kommunizmus-csúcson, japán hegymászókkal. méterről méterre. Ilyen körülmények között derül ki igazán, kire lehet számítani, ki az, aki erős, kitartó és a veszélyes helyzetben is tud gondolkodni, nem veszíti el az önuralmát. Ez a szép a hegymászásban! Mi kell még hozzá? Rendkívül jó kondíció. Ezért sportol kitartóan egész évben, ezért indul minden sportversenyen és fut rengeteget esténként. Kiváló idegi állapot, pszichikai felkészültség és korszerű technikai felszerelés. Utóbbi hiányát alaposan megsínylette Zoli, amikor a Kommunizmus-csúcsot vették célba. Kevés idejük maradt, a helyi szervezők nem is engedték fel őket a csúcsra. Ők azonban nekivágtak, együtt mentek a világ egyik leghíresebb hegymászójával, a japán Jungko Tabey-jel, aki a nők közül elsőként jutott föl a Mount Everestre. Sietniük kellett, hiszen az alaptáborból helikopterek szállították a hegymászókat, s aki lemaradt róla, bizony hosszú ideig nem számíthatott semmiféle segítségre. Mínusz negyven fok, kellemetlen szél, hóvihar nehezi- tette az utat. Zoli érezte, hogy elfagy a lába. A japánokon a legkorszerűbb műanyag bakancs volt, ők nem panaszkodtak különösebben a hidegre, bezzeg Zoliék az ósdi bőrsurranójukban! Számított rá, hogy nem ússza meg köny- nyen a kalandot, de már olyan közel jártak a csúcshoz, semmiképpen sem akart visszafordulni. A célt elérték, ám később amputálni kellett a nagy lábujjának egy részét... Szerencsére Gábor, az orvos bátyus jó munkát végzett. Úgy helyrehozta öccse lábát, hogy az továbbra hódolhat kedvenc időtöltésének. Még foci közben sem kerül hátrányba társaival szemben, a téli teremtornákon többször is a legjobbnak választották meg Kertész Zolit. Végül terveiről kérdezem. Természetesen nős emberként már kevesebb ideje marad a hegymászásra. Ám még mindössze 28 esztendős. Szeme előtt egyik klubtársa példája lebeg: 55 évesen iratkozott be hegymászó tanfolyamra, s ma 70 esztendősen is járja a csúcsokat. így aztán Kertész Zoliék még nyugodtan tervezhetnek. A nagy cél: feljutni az Andok tetejére! Ám ez nem olcsó mulatság, a két bátor hegymászó támogatókat keres a veszélyes vállalkozáshoz. Az idő nem sürgeti őket, szeretnének alaposan felkészülni az útra, pontról pontra megtervezni mindent. Áddig marad a család, a munka és természetesen — az állandó sportolás. Rajtmár István Kfiíí KISIPAROSOK, KISVÁLLALKOZÓK figyelmébe ajánljuk szolgáltatásainkat: — bankszámla vezetése; — gyors, pontos ügyintézés; — az elszámolási betétszámla egyenlege után kamattérítés; — a bankszámla forgalmáról naponta értesítést küldünk; — bevételeit befizetheti pénztárunknál is, azonnal jóváírjuk. ORSZÁGOS KERESKEDELMI ÉS HITELBANK RT. KECSKEMÉT, Telefon: 76-21-964 6001 Pf. 330 76-27-622 Szabadság tér 1. 1147 A jászszentlászlói lámpás Az oktatásügy kétszeres kiváló dolgozója • Magyar bajnok, válogatottak mestere • Villanyszerelő-brigád a szakosztályért Áprilisi hír (nem tréfa!): „Leninváros- ban rendezték meg a rádiótávirászok országos bajnokságát. A versenyen a Jászszentlászlói MHSZ RK (Marton Erzsébet, Varga Julianna) bajnok lett. Minden évben csaknem minden verseny után ott vannak a jászszentlászlói- ak az élen. A sorozatos sikerek mögött pedig — szerényen meghúzódva — egy pedagógus: Győrök Imre. Szépen rendezett kertjében tulipánok bólogatnak. A szobában szabadkozva (náthásán) fogad bennünket Papp József tanácselnökkel, aki csak egy kézfogás erejéig ugrott át a szomszédból, s máris szalad, mert sok az intéznivalója. A villanásnyi találkozás alatt megállapíthatom; vendéglátóm nyugodt, türelmes, kiegyensúlyozott ember. Nyugodtan le is tagadhatná, hogy már nyugdíjas. De azt nem, hogy ért a gyerekek nyelvén. Harmincnégy évvel ezelőtt kezdett tanítani, de az első rádiósszakkört már 1952-ben megalakította, s egy évvel később a jászszentlászlói íett a járás legeredményesebb szakköre. Azóta a község klubja maga írta a történelmét. A „tollat” pedig olyan ismert és elismert versenyzők fogták, mint Görög István, Gulyás Zsuzsanna, Pankovics János, Herczeg József, Gyenes Zoltán, Juhász Antal, Bőrös Antal, a Marton testvérek, Provics Ferenc és még sokan mások, akik nem csak a szűkebb közösségüknek, válogatottként az országnak is dicsőséget szereztek. A történet csúcsa ugyanis az, hogy Jászszentlászlónak a legmagasabb minősítésű, A kategóriás szakosztálya van. Míg Kiskunfélegyházán és Kecskeméten függetlenített vezető dolgozik, Győrök Imre társadalmi munkában, talán szerény tiszteletdíjért látja el ezt a feladatot. S ebből adódnak a legnagyobb gondjai is, mert olyan alacsony a nyugdíja, hogy kiegészítésre szorul. Az évek, évtizedek elszaladtak, fóliázásra, libahizlalásra, a jövő megalapozására nem gondolt. Nem is lett volna rá ideje, mert minden energiáját a gyerekek nevelésének szentelte. Délelőtt az iskolában, délutánonként a szakkörben,' hétvégeken meg a versenyeken volt. Vajon hogyan alakult volna az élete, ha azt a bizonyos trafót, amit még gyerekként kapott, eldobja? Lehet, hogy állami díjas matematikus vagy fizikus lett volna belőle. De így „csak” pedagógus lett, aki a két szak mellé még műszaki ismeretekből is megszerezte a diplomát. Aztán már csak azért harcolt a maga szerény módján—, hogy a klubnak, a szakköri tanítványainak jobb legyen. Tanyasi pedagógusként — az 1950- es években — is azért utazott Kecskemétre, hogy engedélyt szerezzen az iskola villamosítására. A pecséteket, meg a felelősséget azonban nem adták könnyen. Akkor kitalálta, hogy arra kéri a hatóságok jóváhagyását, hogy nem ellenzik a villamosítást. Boldogan ment haza, a saját kezével húzta ki a drótokat, szerelte a kapcsolókat a tantermek falára. De világosságot gyújtott a nebulók fejében is, hiszen a sportbéli kiváló tanítványainak többségé mérnök, közgazdász, matematikus vagy éppen még főiskolás. Nála a továbbképzés lételeme a továbbfejlődésnek a szakmában. Szerencsés véletlen, hogy olyan megértő és segítőkész partnerre talált, mint Markolt Endre művelődésiház-igazga- tó és Herczeg József matematikus, akikkel konstruktőri és rádióiránymérő szakkört működtetett és számító- gépparkkal látták el a művelődési otthont. Most azt tervezik, hogy rádión keresztül megoldják a program- és információcserét és lehívhatóvá teszik a Műszaki Egyetem adatbankját. A klub azonban önmagában is egy nagyüzem. A rádióirány-mérés, a rá- diótöbbtusa (tájékozódási futás, lövészet, gránátdobás, távírójelek vétele- adása, rádiózás) és a gyorstávírászat alkotóműhelye. Győrök Imre kikísérle- tezett egy olyan automatikát,\ amellyel hidegben is lehetővé válik á rádióirányadó telepítése. Az eddig forgalmazott tartozék csak + 10 Celsius-fok fő-; lőtt működött. A szerény, évi 40 ezer forintos taijácsi támogatás mellé a helybeli takarékszö- i vetkezet és a klub villanyszerelőbrigádja is hozzájárul a költségvetés kiegészítéséhez. Tavaly például 200 ezer forint értékű bérmunkát végeztek a villanyszerelők, s ebből 30—40 ezer forintot fordíthatnak a szakkör fejlesztésére. A szerény összegek busásan megtérülnek. Országra — válogatott versenyzőik révén —, világra szóló eredményekben jutnak kifejezésre. De ennél sokkal többet jelent, hogy Győrök Imre „iskolájában” az életre is nevelnek. József Áttila szavaival élve, nem középiskolás fokon. S hogy hogyan, miként? Kit ne izgatna a kérdés! Győ*. rök Imre azonban leegyszerűsítette a kívülállónak talán bonyolultnak tűnő választ. Ő tulajdonképpen „csak” arra szánta az életét, hogy mások érjenek el minél jobb eredményeket. A fegyelmet, a rendet ugyan megkövetelte, de mindig is hagyta dolgozni és segítette azokat, akik a sportban lelték az alkotás, az önkifejezés formáját, örömét. Példát szolgáltatva ezzel azoknak, aki még tanulhatnak pedagógiát, nevelést. Banczik István
