Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-21 / 94. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. április 21. Szalutáljunk-e (a kecskeméti) Mária főhadnagynak? Egy szobor vándor útja Az ügyesen meghosszabított, a hatást öngerjesztő közönségtapssal növesztő legutóbbi kecskeméti operettfináléban a tűzrőlpattant szobalányt, Maronka Csillát, és a kedvesen máié szabómestert, Zwikli Tóbiást, Latabár Árpádot köszöntötte a leghálásabb taps. A kitűnően mozgó, virgonc szub- rettet gyorsan megkedvelte a közönség, előlegezett bizalommal várta újabb jelenéseit. Az első felvonásban bizonytalankodó, bután suta, ügyetlenül ügyetlen komikus kétbalkezes újoncként birkózott sikeresebben a nagypapa (pályakezdőt inkább nyomasztó, mint röpítő) emlékével. Mintha Csizmadia Lászlónak írta volna az 1942-ben színre került nagyoperett bemutatója előtt meghalt szövegíró. Szilágyi László és Huszka Jenő zeneszerző Draskóczy Ádám kormánybiztos szerepét. Romantikus olvasmányainkból ilyennek képzeljük férfias, elegáns hazafias urainkat, ezúttal összhangban volt a szereplő és a szerep kora. Hozzá hasonlóan Nagy Annamária, a bátran okos, és okosan bátor Farkasházy Antóniaként is kulturáltan, jó technikával, ámbár kissé hidegen énekelte el slágercsináló Huszka-dalait. Többnyire feledtette, hogy ezt a szerepet általában nála korosabb (nagy) asszonyok játszották. Bármilyen kellemetlen fickónak igyekezett látszani Horváth Károly, mindvégig jóképű, vonzó, sőt mindvégig úriember (azaz gentleman) volt, akarva- akaratlanul megkérdőjelezve az operettvilág íratlan szabályait: a primadonna kegyeiért mindig egy belevaló, stramm, a látszatbonyodalmak ellenére biztos győztes, igaz és igazi férfi és ebben-abban pipogya, rejtett hibás eleve vesztes udvarló küzd. (Legalább az idők folyamán többször átfésült, igazgatott, kihagyásokkal kurtított, betoldásokkal bővített szöveget illesztették volna Herbert vértestiszt valódi testi mivoltához.) Ha van tipikus naiva-alkat, akkor Csombor Teréz az. Tőle telhetőén mindent megtett (Lebstück) Mária színpadi elfogadtatásáért, a primadonnának írt szerep életre keltéséért. Jó, jó, operettben minden megtörténhet, de ilyen vékonyka beszédhanggal mégse lehet valaki medáliás bajnok, ilyen adottságokkal primadonna. Igaz, a Jancsó Bálintot megjelenítő jó hangú Turpinsz- ky Bélából is hiányzott a bonviván szerepkörtől elvárt sarmőrség, bódító báj, dehát a hőst szerette meg benne a bécsi nyusziból magyar farkassá táltosodon Mária. Számtalan operettek és népszínművek zupás őrmesteréhez hasonlóan nem válogatott a hatáskeltő eszközökben a virtigli, vagyis tősgyökeres, minden (bőséges) porcikájában strá- zsamester Biccentőként Hollai Kálmán. Gulyás Zoltán tetszett a többi szereplő közül leginkább, az efféle műfajban elfogadhatóan volt epekedő szerelmes, póruljárt intrikus mint Krantz doktor. A legutóbbi, 1973-as kecskeméti felújításon még „csak” katonai gyógyász, azóta tábornokká lépett elő Juhász Tibor, feleségét, Simonichnét Jablonkay Mária alakította, Kászonyi ezredes Szirmai Péter volt. Szívesen lelkendeztem volna az első Huszka-operett, az első igazi magyar operettsikerről tudósító hajdani kollégákhoz hasonlóan az új operettel együtt felfénylő új csillagról (Fedák Sári volt a Bob herceg főszereplője), áradoztam volna olyan kirobbanó berob- banásról, ahogyan az Operaházból átcsalogatott Sárdy megbolondította Jancsóként a háborús bemutató közönségét. Sajnos nem számolhatok be váratlan kellemes meglepetésről. Rokonszenves szerénységgel nyilatkozta a felszabadulás után harmadik kecskeméti Mária főhadnagy előtt Kezdi Zoltán Pál a műsorfüzetben: „saját erőinkhez mérten a legjobbat kívánjuk nyújtani”. A hangsúlyt a kijelentés első szavain érzem. A karmester hozzáértése révén mind egységesebb zenekar legjobbja ezúttal is azt jelentette, hogy ők alapozták meg a népszerű nagyoperett kecskeméti sikerét. Az adottságokhoz viszonyítva is javul a kórus, a vártnál többet adnak a táncosok. Feltehetően Hegyesi Aranka m.v. és Frigy esi Tünde koreográfiájának köszönhető, hogy mutatósán, a valóságosnál többet sejtetve tálalhatják, amit tudnak. Jó magyarosra tervezte Szlávik István m. v. a díszleteket és Molnár Gabriella m. v. a jelmezeket. Hegyi Árpád Jutocsa mi mást tehetett volna — is igyekezett minél piros-fehér- zöldebbre festeni a játékot. Volt idő, amikor valamit ki kellett találni egy-egy operett bemutatásánál elfogadtatásáért — olvastam hajdanán, hogy azért jó darab a Csárdáskirálynő, mert leleplezi az arisztokraták kétszínűségét. .. —, de nem hinném, hogy Mária hadnagy, majd főhadnagy szerelmi és csatatéri kalandjai megnövesztenék a hazafias tudatot a nézőkben. Jobb énekesekkel kis iróniával, a gémeskutas naplementéket és a művirágos idilleket megcsipkedve (nem megmosolyogva, csak fölényes, elnéző derűvel helyére téve) lehetett volna jó, élmé- nyes. 1988-ban is méltányolható színházi tett az új kecskeméti operettvilág legújabb bemutatója. Mostanában itt még a tragédiák is melodramatikus felhangokkal jelenítődnek meg, miért várnók egy évadvégi — hagyományosan könnyedebb — szívjátéktól a köAnna Ahmatova- emlékmúzeum A Szovjet Kulturális Alap leningrádi tagozata által szervezett jótékony célú előadás bevételét a műsorban fellépő leningrádi és moszkvai művészek: színészek, zenészek, irodalmárok az Anna Ahmatova-emlckmúzeum létesítésére ajánlották fel. Ugyanilyan céllal rendezték meg az orosz festők magángyűjteményekben őrzött képeinek kiállítását is. Az Anna Ahmatova-emlékmúzeumot abban a Nyevszkij sugárúthoz közeli házban szeretnék berendezni, ahol hosszú ideig élt a költőnő, s melyet „Hős nélküli poéma" című művében is megénekelt. Ez a múzeum lesz azon emlékhelyek egyike, amelyek létrehozásán az új társadalmi szervezet, a Szovjet Kulturális Alap fáradozik. A Leningrád melletti Petrodvorecben a Benua család múzeumának megnyitását tervezik, ahol az orosz építész-, festődinasztia leszármazottai által az Alapnak adományozott tárgyakat állítják majd ki. A Lcningrád- hoz ugyancsak közeli Lomonoszovban (egykor Cranienbaum) Igor Sztravinszkij szülőhelyén szintén múzeummal kívánnak tisztelegni a híres zeneszerző emlékének. Leningrád régi városrészében már folyik a Konyusennaja templom restaurálása. Halála után itt búcsúztatták Puskint. Komoly kísérleteket tesz az Alap Puskin és párbajtársa, Dantes jelenleg francia magángyűjteményben megtalálható pisztolyainak visszaszerzésére. A Szovjet Kulturális Alap leningrádi tagozata Mihail Lomonoszov Finnországban és Ivan Turgenyev Franciaországban őrzött könyveit is szerété hazahozatni. — Ebben az ügyben nemzetközi kapcsolatainkra építünk. Külföldi partnereinkkel együtt közös könyvkiadásokat, kiállításokat, aukciókat szervezünk majd. Alapos kutatótevékenységet kezdtünk a külföldön levő jelentős nemzeti értéket képző műkincsek, archív anyagok, könyvek, ikonok hazakerülése érdekében — mondta Andrej Milnyikov festőművész, az Alap leningrádi tagozatának elnöke. — Létrehozunk egy adatbankot is, amely sokrétű információval szolgál majd Leningrád kulturális kincseiről. APN—KS • A strázsa- mester (Hollai Kálmán) és a szolgálólány (Maronka Csilla). • A nagyasz- szony (Nagy Annamária) és Draskóczy Ádám (Csizmadia László). • Az újonc szabómester (Latabár Árpád), Farkasházy Antónia (Nagy Annamária) és — a bálon „civilben" — Mária főhadnagy (Csombor Teréz). zönség úgynevezett szórakoztatásánál többet? Holtai Nándor (Ilovszky Béla felvételei) Lyka Károly művészettörténész, kétszeres Kossuth-díjas, a képzőművészeti főiskola tanára igen sokat és szívesen beszélt arról a szoborról, amely ma Kecskeméten, a Katona József Gimnázium előcsarnokában található. Elbeszélése során megemlítette, hogy ez volt az első és legrégibb nagy emlékszobor, amelyet Pesten a XIX. században emeltek, hiszen ezen a szobron kívül csak kőszentek és néhány jelesünk mellszobra volt látható. Mi, kecskemétiek — de különösen az iskola mai diákjai — büszkék lehetünk erre a csaknem másfél évszázados alkotásra, amely hosszú és kitérőkkel sűrűn teletűzdelt kalandos utat tett meg addigiamig bronzlábait megvetette a kecskeméti homokon. A vándorlás legfőbb okát Lyka Károly abban látta — amint erről 55 évvel ezelőtt nyilatkozott —, hogy a szobor a legrosszabbak közé tartozik, habár a legjobbat ábrázolja. „S éppen ezért, mert ilyen rossz, esztétikai okokból nem kellett senkinek, mindenki túladott rajta.” Az valóban nem vitatható, hogy külső megjelenése ellenére, a szobor a legnemesebb szándékkal készült és készíttetett el. Nem az állam emelte — hiszen az államot akkor Bécs jelentette —, nem is a kormány (hiszen akkor a Bach-korszak szomorú éveit éltük), de nem is „jó királyunk”, aki ha már emléket akart Pesten vagy Budán emeltetni, úgy inkább Lamberg vagy Hentzi jutott volna az eszébe, semmint a Bánk bán írója. A szobrot saját költségén Arany János tanártársa, a nagykőrösi gimnázium fiatal matematika- tanára, Tömöri (Theodorovits) Anasztáz, a magyar kultúra támogatója és mecénása készíttette el. Ezt a nagy bronzszobrot, amelyet a 34 esztendős, görög származású magyar tanár lelkesedése és bőkezűsége teremtett meg, éppen 130 éve, 1858-ban állították fel, az akkori Nemzeti Színház bejárata előtti téren, hogy örök időkre hirdesse a kecskemétiek nagy tragédiaköltőjének emlékezetét. Sajnos, az alkotás kivitelezésével megbízott művész kiválasztása — a jószándékú, de hozzá nem értő bizottság nagy melléfogása volt. A múlt század végén (1890-ben) Kairóban elhunyt Czélkúti (Züllich) Rudolfnak ugyanis, „aki tucatszámra faragta a gyűrűbe és násfába való gemmákat és kámeákat, egyébként gyönge volt a tehetsége és még gyöngébb a felkészültsége” — írta Lyka Károly. A Gyulafehérváron született művészről — akinek tevékenysége és életpályája Erdély, Bécs, Párizs, Róma és Egyiptom között hullámzott az volt a korabeli művészvilág megállapítása, hogy a legkevésbé volt alkalmas a feladat megoldására. Ezek után nem véletlen, hogy az örök időkre emelt szobrot 2 év után — a közvélemény ellenállhatatlan nyomására — „bevonták” a Nemzeti Színház udvarára, a helyére pedig (ismét Tomori-Theodorovits Anasztáz pénzén) a nagy színésznek, Lendvay Mártonnak a szobra került. A nagy nyilvánosság bíráló tekintete elől elrejtett szobrot a Nemzeti Színház művészvilága, írók és színészek, egyre nagyobb méltatlankodással utálták ki a színházművészet fellegvárának udvarából is. Tömöri, a szobor iránti kedvezőtlen hangulat miatt, e célra egy jó erősen megvasalt kerekes jármüvet készíttetett, s négy derék magyar szürke ökörrel a bronzszobrot birtokára, Dunaföldvárra fuvaroztatta. 1881-ben koszorús költőnk ércszobrát Tömöri Anasztáz városunknak ajánlotta fel. Lestár Péter, Kecskemét akkori polgármestere az ajánlatot elfogadta, s a 6 láb magasságú szobor 1881. május 7-én meg is érkezett. A városi tanács nyomban utasította Beretvás Sándor főmérnököt, hogy „a szobor ideiglenes felállításához megkívánt talapzat tervrajzát és költségvetését készítse el, s azt a városi tanácshoz mihamarabb mutassa be.” Több mint fél év elmúltával hetilapunk, a Kecskemét, a következőket írta: „Egy végrehaj- tatlan határozat. Emlékeznek olvasóink, hogy Tomory Anasztáz úr, a színészet lelkes pártfogója, városunk nagy szülöttének, a Bánk bán halhatatlan írójának saját költségén elkészített ércszobrát a városnak ajándékozta ... A szobor azonban megérkezése óta még folyton ott hányódik a városház fakamrájában, s mint látható, már meg is van sérülve. Kérdezzük, váljon ez eljárás megegyez-e városunk nagy szülötte iránt érzett kegyeletünkkel, az ajándékozó iránt érezni kellett hálánkkal, s a közgyűlés méltóságával, melynek határozatait ennyibe veszik.” Hosszas huzavona után, mint Lyka Károly írta: „így került a kecskeméti takácsmester fiának és tragédiairodalmunk első nagymesterének bronzemléke a Műkert virágzó bokrai közé.” A szobor azonban Kecskeméten belül is állandóan tovább vándorolt. A Művésztelep alkotóinak unszolására Czélkúti (Züllich) Rudolf alkotását a színház melletti térre húzták be. Itt, a szobortól karnyújtásnyira levő falak között számtalanszor hangzottak fel Tiborc panaszai, amikor is Katona József szobra ismét útra kelt. Történt pedig, hogy 1962. október 11-én Katona új, Vígh Tamás budapesti szobrászművész által készített szobrának megkezdték az alapozási munkálatait. A Tömöri által adományozott alkotást 1962. december 13-án vették le talapzatáról és a Katona József Gimnáziumba szállították. Érdekes, hogy a 26 évvel ezelőtt ide érkezett művel kapcsolatban már akkor megfogalmazódott, hogy ez is csak egy ideiglenes helye lenne mindaddig, „amig egy Katona-szoba nem létesül, ahol végleges kiállításra kerül”. A Bánk bán szerzőjének 130 éves bronzszobra rendületlenből tartja lúdtollát a magasba, miközben felhőkbe irányítja tekintetét. Vajon végeláthatatlan vándorútjának következő állomásán töpreng? Szabó Tamás PETŐFI NÉPE AJÁNLATA LEMEZ BONCHIDÁTÓL A MARÁMIG Hl DA Nem panaszkodhatnak az utóbbi időben a népzenekedvelők, ugyanis három nagylemezen is megjelent értékes anyag. A Bonchi- dától Bonchidáig című albumon a budapesti Kalamajka együttes szólaltatja meg a Mezőségről, a Magyarszovátról, a Sófalváról, a Hadikfalváról, a Moldvából, a Magyarózd- ról, a Küküllő mentéről, a Barcaságból eredő eredeti népzenét. A vonós hangszerek játékmódja hasonlít a reneszánsz és a barokk muzsikához. Ezt az örökséget ápolja az 1978-ban alakult zenekar, a korabeli dallamok és a népzene összefonódása különleges zenei világot teremt és tár elénk. A Régi magyar táncz (magyarszombati átirat, XVIII. század) jó példa erre. Meghatóan szépek a lemezen található énekszámok az Árva vagyok, árva, a Tőtik az erdei utat és a Tavasz, tavasz. A Kalamajka ezekkel a produkciókkal mutatkozott be a nagyvilágban, méltán arattak sikert Moszkvától Vancouverig. Immáron hagyomány, hogy a magyarországi táncháztalálkozók műsora lemezen is közkinccsé válik. A VII. seregszemle anyaga igen változatos és színvonalas. Az összeállítás kalotaszegi muzsikával kezdődik, az Ökrös együttes tolmácsolásában. Ezt követően Maros menti verbunk szól a Hegedőstől. Érzékien és érzékenyen csendül fel Bodza Klára előadásában a Langos Szép Hona balladája. A Téka Somogy megyei dallal, a Varsányi zenekar nagysármási táncokkal szerepel a lemezen. Sebestyén Márta, Gyenis Katalin és öreges Marica Dráva menti Szentivánéji éneket visz sikerre. Az Egyszólam együttes moldvai, a Kalamajka mezőségi lakodalmassal nyitja a lemez B oldalát. A Méta és az Ökrös együttes csongrádi, illetve mezőségi muzsikát ad - elő, Szvorák Katalin pedig észak-magyarországi dudanótákat. Érdekes színfolt Tendl Pál cimbalmos prímás produkciója. Ez a hetedik táncházas lemez azt bizonyítja: érdemes megrendezni a találkozókat, mert mindig felbukkannak újabb és újabb tehetségek. A lemezt Rossa László szerkesztette, hozzáértően. A harmadik ajánlott albumot a Makám együttes jegyzi, akik hangszeres kamarazenét játszanak 1984 óta. Tulajdonképpen nem tiszta népzenéről van szó, hanem egy olyan „turmixról”, amelyben az európai zene és a legkülönfélébb etnikumú folklór, a modern jazz és a kortárs muzsika az alkotóelem. Ettől válik izgalmassá a lemezen helyet kapó nyolc szerzemény. Ezt a zenét azok szeretik majd elsősorban, akik vonzódnak a távoli földrészek világához, a varázslatos hangú pengetős hangszerhez. A Közelítések című LP-n Steven James is közreműködik egy érdekes keleti pengetős zenészerszámon, a sa- ródon. (Hungaroton, 198§.) KÖNYV KIVÁGJAM, KIFESSEM? Elszaporodtak a könyvesboltokban, az újsáuos standokon .i/ok .i gyermekeknek ■'/óló házat teremteni. Szó esik ollózásról, festésről, csakhogy nem a könyv lapjait kell megcsonkítani, hanem a trükköket, a fogásokat szükséges ellesni, mint ahogyan Honki teszi. Barátja, Paul bácsi csodálatos ember, remekül bánik a gyerekekkel, érti a mókát, a kacagást. Ezúttal közösen barkácsolnak ámyjátékszínházat, hogy bemutathassák a Lángfogú sárkány megszökteti Gundi hercegnőt című darabjukat. Honki is megjelenik a színpadon, vad hajsza kezdődik s tart mindaddig, amíg nem festi színesre a fekete alakokat. Es mi történik akkor, amikor Honkinak haza kell mennie? Minden fordulatot nem árulunk el, legyen ez meglepetés. Míves munka Varvasovszky kötete, aki nemcsak írta a történetet, hanem rajzolta is. Az NSZK-ban élő magyar származású alkotó 1980-ban készült könyvét tavaly fordította le Tordon Ákos, hogy a Móra Könyvkiadó gondozásában az itthoni gyerekek is megismerkedhessenek a főhősökkel. Érdemes velük találkozni! KIÁLLÍTÁS kiadványok, könyvecskék, tüzelek, amelyek az apróságok kézügyességét teszik próbára, oly módon, hogy az első laptól az utolsóig szét kell őket nyirbálni. Különféle alakok, alakiatok vághatok és formálhatók, esetenként a színezésről, a kiegészítőkről is a nebulóknak kell gondoskodniuk. Jó ez, persze, hogy jó, hiszen a gyerekek kreativitása fejlődik, egyre ügyesebbé válik, ha már legalább öt-hat „vágdosáson” túlvan... És mégis, valahogy, a háttérben meglapul a félsz, hogy a kisfiú, a kislány azt is megtanulja, hogy a könyvet „szaggatni”, ízekre szedni is lehet. Vajon megértik-e ennek az ellenkezőjét a csöppségek, mondjuk, a-három év körüliek? László Varvasovszky Honki Árnyországban című vékonyka könyvének azért lehet örülni, mert ebben rajzokon keresztül tanulja meg az olvasó, hogyan kell árnyjátékszínEZÜST GYÖRGY ÉS EZÜST ZOLTÁN KÉPEI HALASON „Szinte személyesen is jelen van minden látványban, amit bemutat nekünk. így jön létre az a különleges egyedi művészet, amely a legsajátabbja Ezüst Györgynek. Miközben az adott világot, élethelyzetet, miliőt ábrázolja, fölemeli nézőit a maga gondolatvilágába, érzelmeibe. Sőt tovább is megy: jelképes mondanivalót tolmácsol. Hol népi, hol mitológiai jelképeket. A piros fák alatt legelésző teheneivel és a hozzá hasonló megjelenítésekkel már a mesék birodalmába is elvezet.” — E méltató sorokat Lakatos Ernőtől, az MSZMP KB osztályvezetőjétől idéztük, mégpedig abból az alkalomból, hogy holnap délután 17 órakor, a kiskunhalasi Általános Művelődési Központban kiállítás nyílik a békéscsabai festőművész. Ezüst György, illetve fia, Ezüst Zoltán grafikusművész alkotásaiból, aki: „ígéretes tehetség, méltón lép tovább apja alföldi szemlélődéseiből — fenntartva a fiúi jogát, hogy ezek kísérletezéseiből is merítsen.” A kiállítást — melyet május 13-áig tekinthetnek meg az érdeklődők — dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter nyitja meg.
