Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-20 / 93. szám

/ 1 SPORT • SPORT Kettős holland öröm? Kupavisszavágók, tét: a döntő ________________ HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK_____________ A SZTALITENISZ Kalocsa körzeti asztalitenisz-bajnokságá­Szerdán az európai klubtornák elődöntői­nek visszavágói sok örömöt ígérnek a hol­land labdarúgó-szurkolóknak. A BEK-ben (PSV Eindhoven) és a KEK-ben (Ajax), te­hát a két legrangosabb trófeáért folyó küz­delmekben senkit sem lepne meg, ha holland döntősökről szólnának a híradások' A bajnokok vetélkedésében a Philips gyár reprezentatív gárdája, a PSV Eindhoven azt a Real Madridot fogadja, amely a jelek sze­rint a korábbi három forduló hatalmas te­hertétele miatt kifulladt. A Bayern Mün- ' chen, az FC Porto, az FC Napoli együttesét búcsúztatták korábban a spanyolok. Erre a fáradtságra utal az a tény, hogy a madridi csapat az első 90 percben csak keserves 1:1 -et ért el saját pályán, a Bemabeu stadionban, így az Eindhoven akár egy 0:0-ás döntetlen­nel is révbe érhet, döntőt játszhat. Ha az Eindhovennek 50 százalék esélye van a fináléra, akkor 99-ről beszélhet az Ajax a KEK-ben. A Johan Cruyflf vezetőedző tá­vozása után is erős, ütőképes amszterdami legénység eddig gólt sem kapott a KEK-ben. A francia Olympique Marseille ellen idegen­ben 3:0-ra nyert, és összesített gólkülönbsége jelenleg: 14—0. Az UEFA Kupában egy nyugatnémet csa­pat biztos döntős, s ha hinni lehet a papírfor­mának, az FC Bruges is ott lehet a végelszá­molásnál, hiszen két gól előnnyel kezdi az Espanol elleni visszavágót. A totó 17. heti, április 23—24-ei szelvé­nyén NSZK, Bundesliga E és II., valamint olasz A és B osztályú mérkőzések találhatók. 1. Nürnberg—Bremen. NSZK, Bundesliga I. A hazaiak Kölnben vesztettek, míg a Bre­men otthonában győzött, és B. München vereségével előnye hat pontra nőtt. Tippünk: X, 1, 2. 2. Mönchengladbach—1. FC Köln. NSZK, Bundesliga I. A Gladbach Frankfurtban vesztett. A kölniek győztek és beérték a 2. helyen lévő Bayernt. Tippünk: 1, X. 3. Wattenscheid—Stuttgarter Kickers. NSZK, Bundesliga II. A feljutásért küzde­nek. A Stuttgarter Kickers vezeti a mezőnyt, a Wattenscheid a 3-4. helyet foglalja el. Tippünk: X, 1. .4. Freiburg—Darmstadt. NSZK, Bundesli­ga II. A Ftäkäiakhak öt gólt rúgott a Bay­reuth, de így is a középmezőnyben vannak 28 ponttal. A Darmstadt döntetlennel is tar­tani tudja a feljutást jelentő 2. helyét. Tippünk: 1, 2. 5. Bielefeld—St. Pauli. NSZK, Bundesliga II. A Bielefeld továbbra is az utolsó helye­zett. A vendégek a feljutásért, ill. az osztályo­zó lehetőségért küzdenek. Tippünk: X. 6. Verona—Napoli. Olasz A osztály. A Verona döntetlenre végzett Pisában, mig a Napoli Torinóban, a Juventus otthonában vereséget szenvedett és izgalmassá tette a hátralévő négy fordulót. Tippünk: X, 2. 7. Sampdoria—Juventus. Olasz A osztály. A Sampdoria szerepel jobban, hat pont az előnye a vendégekkel szemben. A Juventus győzött a listavezető Napoli ellen. Tippünk: X, 1. MA: LABDARÚGÁS: NB I-es mérkőzések: Ú. Dózsa—Va­sas, Bp., Megyeri út, 15 órakor, Fe­rencváros—Békéscsaba, Bp., Üllői út, 17 órakor; Debrecen - Bp. Honvéd, 17 órakor; Tatabánya—Haladás, 17 óra­kor; Siófok—Rába ETO, 17 órakor; Zalaegerszég- Vác 18 órakor; Video­ton—Kaposvár 18 órakor; MTK-VM nak végeredménye: 1. Dunapataj 12 11 1 88:20 22 2. Kalocsa III. 12 11 1 79:29 22 3. Solt 12 7 ' 5 63:45 14 4. Dusnok 12 6 6 55:53 12 5. Úszód 12 4 8 50:58 8 6. Apostag 12 2 10 25:83 4 7. Dunaegyháza 12 — 12 18:90 —; 8. Öregcsertő törölve Portisch és Sax is kikapott „A baklövések napja” — így értékelte a brüsszeli sakk Világ Kupa verseny 14. fordulóját Gennad Sosonko holland nagymester. Valóban, több játszma végeredményét is súlyos elnézés befolyásolta, igy a két magyar játékos is egy váratlan hiba miatt szenvedett vereséget. Sax Gyula sötéttel játszott az eddig nyeretlen belga Winants ellen, míg Portisch Lajos a világos bábukat vezetve a jugoszláv Ljubojevics ellen ült asztalhoz. Mindketten kikaptak, és mindket­tőjük bukását egy elnézett gyalog okozta. Az éllovas szovjet Karpov szabadnapos volt. Az állás: Karpov 9 pont (13 játszma), Szalov 8.5 (14), Beljavszkij 8 (13), Andersson 8 (14), Nunn 7.5 (13, 1 függő), Ljubojevics, Portisch, Speelman 7—7 (13—13), Tál, Nikolics 6.5 —6.5 (13—13), Nogueiras 6.5 (14), Timman 6 (13, 1 függő), Szokolov, Seirawan 6—6 (13 —13), Korcsnoj, Sax 4.5—4.5 (13—13), Winants 2.5 (13). A Petőfi Népe totótanácsadója 8. Pescara—Roma. Olasz A osztály. A Roma másodszor is vereséget szenvedett otthonában, és veszélyben forog 3. helyezése. A Pescara pontot szerzett (1—1) Avellinó- ban. Tippünk: X. 9. Milán—Internazionale. Olasz A osztály. A Milan római győzelmével két pontra meg­közelítette a vezető Napoli együttesét, és újra esélye lett a bajnoki cím megszerzésére. Az Inter is nyert a 26. fordulóban. Tippünk: X. 10. Bari—Bologna. Olasz A osztály. A vendégek növelték előnyüket az üldözők­kel szemben és biztosan vezetnek. A Bari a Taranto otthonában játszott és döntetlent ért el. Tippünk: X. 11. Padova—Atalanta. Olasz B osztály. A két együttes azonos eredménnyel (Ij-M) fejezte be a 29. fordulót. Az Atalanta a 2., a Padova a 8. helyen áll. Tippünk: X. 12. Sambenedettese—Parma. Olasz B osz­tály. A hazaiak a bolognai vereségükkel kö­zel kerültek a veszélyes zónához. A Parma otthonában nem bírt az Udinesevel (2—2). Tippünk: X, 1. 13. Udinese—Catanzaro. Olasz B osztály. A Catanzaro is tagja a hetes csoportnak, amely egyenlő eséllyel harcol a feljutásért. Az Udinese azonban csak jó helyezésében bízhat. Tippünk: X, 1. +1 mérkőzés: 14. Meppen—Büau-Weiss 90. NSZK Bun­desliga II. A középmezőny tagjai, a vendé­gek valamivel jobbak. Tippünk: X, 1. A további mérkőzésekre tipppjeink: 1, 1. D. I. —Pécsi MSC, Bp., Hungária krt., 19 órakor. Előkészületi mérkőzések: Kiskőrös —Kecskeméti SC, Kiskőrös, 16 óra­kor; Helvécia—Metripond (Hódmező­vásárhely, NB Il-es), Helvécia, 16 óra­kor. RÖPLABDA MNK-férfimérkőzés: Kaposvári Épí­tők—Kecskeméti SC, Kaposvár, 15 órakor. NB III-as mérkőzés: Mezőtúr—Kalocsa 10:6. Gy.: Pászti 2, Halászi 2, Katus 1, Deák 1. BIRKÓZÁS Jól sikerült az első ízben Kunszent- miklóson rendezett diákolimpia úttörő kötött- és szabadfogású birkózó me­gyei bajnokság. Eredmények: kötöttfo­gás (31 induló): 32 kg: 1. Kovács Zs. (Tkécske), 35 kg: 1. Seres J. (Kkfháza), 2. Kanalas (Tkécske), 3. Tajti (Kkfháza), 38 kg: 1. Kuti I. (Kmiklós), 2. Horváth R. (Ka­locsa), 3. Drengár (Kkfháza), 41 kg: 1. Horváth J. (KSC), 2. Rácz (KSC), 3. Baranyi (Tkécske), 45 kg: I. Fazekas Z. (Kkfháza), 2. Brisi (Kalocsa), 3. Subicz (Tkécske), 50 kg: 1. Reidl J. (Kmiklós), 2. Szeg (STE), 3. Bokor (Kalocsa), 55 kg: 1. Földi (Kmiklós), 2. Kosa (KSC), 3. Marokity (Kalocsa), 60 kg: 1. Bódi (STE), 2. Szatmári (Tkécske), 66 kg: 1. László Á. (Kalocsa), 2. Gajdos (Tkécs­ke), 73 kg: 1. Gémes (Kkfháza), 2. Fa­ragó (Lakitelek), +73 kg: 1. Némedi (STE), 2. Győri (Tkécske), 3. Csatári (STE). Szabadfogás;. 32 kg: 1. Veres (Kkfháza), 2. Nagy (Baja), 3. Deák (Madaras), 35 kg: 1. Olasz (Kmiklós), 2. Radványi (Baja), 3. Vikk (STE), 38 kg: 1. Szurovszki (Kmiklós), 2. Vágó (STE), 3. Nagy (Tkécske), 41 kg: 1. Cseh (Kfháza), 2. Lancsa (Kmiklós), 3. Bánkuti (KSC), 45 kg: 1. Réz (STE), 2. Lánczki (STE), 3. Kovács J. (Lakite­lek), 50 kg: 1. Weppert (STE), 2. Csiz­madia (Kmiklós), 3. Sárközi (Kmik­lós), 55 kg: 1. Tanács (KSC), 2. Schmidt (Baja), 3. Ferenczi (Kkfháza), 60 Jcg: 1. Boros (Kmiklós), 2. Csábi (Baja), 3. Mészáros (STE), 66 kg: 1. Trombitás (Kkfháza), 2. Hajdú (Kmik­lós), 3. Szegedi (Kmiklós), 73 kg: 1. Vida R. (Kmiklós), 2. Bóna (KSC), 3. Szemerédi (STE), +73 kg: 1. Eiler (STE), 2. Fehér (Baja), 3. Csontos (La­kitelek). A két fogásnem összesített pontversenyében: 1. Kunszentmiklós 29 ponttal (edző: Bíró György, Bíró Károly, Losonczi Márton), 2. Soltvad- kert 25, 3. Kiskunfélegyháza 21, 4. Ti- szakécske 14, 5. Kecskemét 13, 6. Baja 11 ponttal. Kecskeméten a Lánchíd utcai sport- csarnokban rendezték meg Bács- Kiskun és Pest megye közös nyílt sza­badfogású serdülő birkózóbajnoksá­gát. Eredmények: 43 kg (6 ind.): 1. Pá­linkás Zs. (STE), 3. Nagy (Kalocsa), 6. Térjék (Tkécske). 47 kg (6 ind.): T. Ju­hász (Kmiklós), 2. Kiss N. (STE), 3. Kiss I. (STE), 5. Szabadi (Kalocsa). 51 kg (8 ind.): 2. Weppert (Soltvadkert), 4. Lóié (Kalocsa), 5. Reidl (Kmiklós), 6. Sárközi (Kmiklós). 55 kg (9 ind.): 2. Horváth I. (KSC), 3. Scmidt (BSK), 4. Engler (STE). 60 kg (9 ind.): 1. Bol- dóczky (STE), 3. Nehéz (STE), 4. Ka­tus (Kalocsa) 6. Nagy (KSC). 65 kg (6 ind.): 1. Boros (Kmiklós), 2. Nádasdi (Kalocsa, 3. Hirman (BSK), 4. Balogh • (Kalocsa), 5. Szegedi (Kmiklós), 6. Pol­gár (Tkécske). 70 kg (7 ind.): 1. Huszka (Kfháza), 2. Zolnai (Kmiklós), 5. Virág (STE), 76 kg (6 ind.): 1. Sztojka (STE), 4. Androit (BSK), 5. Dongó (Kkfhá­za). 83 kg (4 ind.): 1. Ónodi (Kkfháza), 2. Eiler (STE), 3. Vass (Kmiklós), 4. Solymosi (Kkfháza). + 83 kg: 1. Barna (Kalocsa). Az egyéni verseny után Bács-Kiskun —Pest megye csapatmérkőzésre került sor, amelyet Bács-Kiskun megye nyert meg 7:5 arányban. A csapat tagjai: Pá­linkás, Juhász, Weppert, Horváth I., Nehéz, Boldóczky, Huszka, Sztojka, Ónodi, Barna. Edző: Filus Sándor. A versenybíróság különdíjait a leg­több kétvállas győzelemért Boldóczki István (STE) kapta. A legtechnikásabb versenyző különdíját Pető István (Abony) nyerte, a legeredményesebb kecskeméti versenyzőnek Kovács Sán­dor Pál ajánlott fel díjat és ezt Horváth István vehette át. Szentesen meghívásos területi birkó­zóversenyt rendeztek. Megyénk ver­senyzőinek eredményei: Úttörő A-krcs. 29 kg: 1. Szűcs (Tkécske), 32 kg: 2.' Bá- gyi, 35 kg: 3. Zsadányi, 45 kg: 2. Andru- sik (mind Tiszakécske). RÖPLABDA NB I-es női mérkőzés: DMVSC Dutép SC 3:1 (13, —14, 5, 6). Kecske­mét, vezette: Juhász,‘Fodor. Dutép SC: Szabó R., Marokity, Bo­tos, Crnkovics, Dunszt, Szandhoferné. Csere: Körmendi, Kovács, Szabó Zs. Edző: Rapcsányi István. Sérülések miatt továbbra is csak tar­talékos csapattal áll ki a Dutép SC. A kecskemétiek az első két játszmában még egyenrangú ellenfelek voltak, utá­na teljesen visszaesett az együttes. Ki­tűnt: Crnkovics. NB Il-es női mérkőzés: OSC—Kalo­csai SE 3:0 (12, 14, 6). Budapest, vezet­te: Kiss, Babati. Kalocsai SE: Faragóné, Barna, Tóth, Sándor, Kengyeli, Kovácsné. Csere: Bozai, Kosa. Edző: Faragóné Magyar Edit. NB Il-es férfimérkőzés: Dutép SC— Sarkad 3:0 (2, 3, 11). Kecskemét, vezet­te: Papp, Kelemen. Dutép SC: Homoki, Tóth, Molnár Z., Karagics, Pácsa, Mol­nár S. Csere: Csikós, Deák, Pólyák, Bende, Varga. Edző: Maczák György. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzések: Lajosmi- zsei KSE—Dutép SC 21—21 (11—9). Lajosmizse, 300 néző, vezette: Lázár, Valkovszky. Lajosmizse: Rubos — Du­dás, Kun 2, Szórád 6, Strupka 5, Móra, Sápi 3.-Csere: Bagaméri (k), Tóth 5, Gazdag, Csömöri, Faragó. Edző: Péter László. Dutép SC: Molnár —Gál, Hajba 13, Tóth 3, Liptai 2, Bóna, Barna 1. Csere: Bán (k), Molnár J., Rácz, Nagy 2. Edző: Kolossá Károly. Parázs hangulatban kezdődött a me­gyei rangadó. A játékvezetők sorozatos kiállításokkal próbálták „megfogni” az ideges csapatokat. A küzdelmes, végig kiegyensúlyozott, szoros találkozón a lefújás előtt 10 másodperccel a hazai csapat hétmétereshez jutott, amit kapu­fára lőttek. így végül is maradt az igaz­ságosnak tűnő döntetlen eredmény. Szarvas—Kiskunmajsa 20—19 (11 10). Szarvas, vezette: Dósa, Kovács. Kis­kunmajsa: Rokolya — Gazsó 3, Soós 7, Noel 3, Czirkó 2, Piszmán 2, Hubai. Csere: Hegedűs (k), Kiss, Tapodi, Sza­bó 2, Fehér. Edző: Medgyes József. NB Il-es női mérkőzés: Jánoshalma — Bp. Bányagépgyár 26—23 (13—12). Jánoshalma, vezette: Kerepeczky, Sza­bolcsi. Jánoshalma: Forgó— Rozsnyai 5, Romsics 5, Kőtelekiné 5, Horváth 6, Császár 5, Kovács. Csere: Farkas, Si- mity, Kubicsek, Nagy. Edző: Derűs Gábor. Nádudvar—Lajosmizse 15—16 (10 —9). Diákolimpia a legjobb 8 közé jutá­sért. Megyei férfibajnokság (zárójelben az ifj. eredmények): Kiskunfélegyháza— Bácsalmás 17—30 (17—12), KAC- Medosz—Soltvadkert 19—16 (17— 22), Szánk Kunszentmiklós 25—20, Kecel—Tiszakécske 27—16 (22—13), Szikra MEDOSZ MFSC 24—21, H. Kinizsi SE—Gara 14—27. Megyei női bajnokság: Harkakötöny —Tataháza 12—8 (14—8), KAC- Medosz—Bácsalmás 25—17 (25—13), Kiskunmajsa-- Soltvadkert 19—16 (19 -14). ATLÉTIKA Vasárnap délután Budapesten a Nép­ligetben nagyszerű versenyt rendeztek a kismaratoni távokon. Jó napjuk volt a kecskeméti futóknak. A KSC leánycsa­pata a 14 évesek mezőnyében győzött. Eredmények: 13 éves leányok (táv 7,5 km): Tóth Katalin 31:34-gyel aranyjel­vényes szintet ért el. 13 éves fiúk (táv 10 km): 2. Tőke Tamás (KSC) 36:52. 14 éves lányok (táv 7,5 km). Csapatver­senyben 1. KSC (Kosa, Sebők, Végh, Lovas, Bogdány). Edző: Adamik Zol­tán) 164 ponttal. 14 éves fiúk (táv 10 km). Csapatversenyben 3. KSC Lenin- városi Ált. Isk. (Dinnyés, Fodor, Koz­ma, Fülöp, Juhász) 201 ponttal. LOVASSPORT Hét egyesület 45 lovasa vetélkedett Kiskunhalason az elmúlt hét végén. A Határőr Dózsa rendezésében tartot­ták meg a Délmagyarországi Területi Lovas Szövetség díjugrató versenyének első fordulóját. A megyénket képviselő versenyzők eredményei, ifjúsági kezdő kategória: 4. Vereb I. (Gara) Széplak nevű lován. Az ifjúsági haladó kategó­riában: 1. Sós Attila (Kiskunhalasi Ha­tárőr Dózsa) Estély nevű lován, 2. Horváth Á. (Határőr Dózsa) Regöl N. 1., 4. Sebők J. (Határőr Dózsa) Fábián n. 1. A könnyűosztályú A kategóriá­ban: 2. Füzér G. (Határőr Dózsa) Uganda n. 1., 3. Varró J. (Határőr Dó­zsa) Valter n. 1., 4. Hegedűs A. (Ffa- tárőr Dózsa) Zivatar n. 1. A könnyű­osztályú B kategóriában: 2. Fazekas I. (Határőr Dózsa) Uzsok n: 1. A közép- kategóriában: 1. Varró József Rozma­ring n. 1. (az összevetésben is hibátlan lovaglással) 26.04 mp. alatt. 3. Füzér G. Talizmán n. 1. (az összevetésben is hibátlan lovaglással) 27.01 másodperc­cel. A nehézkategóriában: 2. Varró J. Godrán n. 1. (hibátlan lovaglással) 74.01 mp. SÚLYEMELÉS A Szombathelyen rendezett Savária Kupa I. o. súlyemelő versenyen a KSC súlyemelőinek eredményei: IQ. 60 kg: 3. ifj. Kasza 205 (90, 115), Junior 60 kg: 3. Boldizsár 212,5 (92,5, 120) 67,5 kg: 1. Mátyás Gábor 237,5 (102,5, 135). Felnőttek: 82,5 kg: 4. Szlovák 305 (140, 165), 5. Herczeg 295 (132,5, 162,5). SAKK Befejeződött a diákolimpia korcso­portos sakkbajnoksága. Az első helye­zettek: Lányok: 1. kres.: Kiss Edina (Kecskemét), 2. kres.: Papp Eszter (Kiskunhalas), 3. kres.: Gaji Csilla (Kalocsa), 4. kres.: Kiss Henrietta (Kiskunmajsa), 5. kres.: Gaji Andrea (Kalocsa). Fiúk: 1. kres.: Turzó Attila (Kecskemét), 2. kres.: Gyimesi Zoltán (Kecskemét), 3. kres.: Király Béla (Kecskemét), 4. kres.: Szakolczai Péter (Kecskemét), 5. kres.: Molnár József (Kecskemét). TEKE NB I-es női mérkőzés: Ózd—Szanki Olajbányász 6:2 (2487—2331). NB Il-es női mérkőzés: K. MÁV— Szolnoki ÁÉV 8:0 (2143—1990)., NB III-as mérkőzések: K. MÁV KAC-MEDOSZ 7:1 (2285—2062) Föl- deák—Agrikon . 1:7 (2156—2283), Nagykőrös—KTE 7:1 (2235—2090), Szanki Olajbányász—Szentes 6:2 (2472 —2275), Tiszakécske—Matkó 7:1. (2317—2114). ’ Megyei bajnokság: Agrikon II.—Ti­szakécske II. 4:2, ifj. 3:1, Nagykőrös II.-KTE II. 5:1, ifj. 4:0, Szánk II.—K. MÁV II. 5:1, ifj. 0:4. A Törökszentmiklóson rendezett or­szágos vidékbajnokságon Méhes Lajos (K. MÁV) a serdülő korosztályban 417 fával 3. lett és bejutott az országos dön­tőbe. TÁJFUTÁS A megyei tájfutószövetség Nagykő­rös térségében tavaszi minősítőver­senyt rendezett, amelyen a megyei szakosztályok mellett Kistelekről, Szolnokról és Ceglédről is indultak táj­futók. A megyei versenyzők eredményei: F 17 C: 2. Lőrincz (Kkfházi Vas­utas), 3. Babinyecz (Kkfházi Vasutas). F 15 C: 2. Kuricz (Kkfházi Vasutas), 3. Csizovszki (Kalocsa). F 13 C: 1. Sebes­tyén (Kalocsa), 3. Máté (Kkfházi Vas­utas). F 11 C: 2. Csák (K. MÁV). N 17 C: 2. Gyöngyösi K. (Kkfházi Vasutas). N 15 C: 2. Lovas E./3. Szabó Á. (mind­kettő Kkfházi Vasutas). N 13 C: 3. Németh N. (K. MÁV). Gyermek, fiúk: 2. Hámori Z,. (Zrínyi Ált. Isk.), 3. Józsa G. (Zrínyi Ált". Iskola). Nyílt női ver­seny: 1. Theil N. (Kecskemét, Berkes DSK), 2. Kiss K. (Kecskemét, Berkes DSK). TÖMEGSPORT Negyedszer rendezték meg Kecske­méten az egészségügyi úszónapot. A körcsoportos verseny győztesei, nők: Kovács Cs., Katics M., Bérezi I., dr. Nádudvari I., dr. Hoffmann Á., dr. Szabó Gyuláné. Férfiak: Rátkai, Feke­te Á., Deák R., dr. Chiovini, Katics, dr. Katona. Váltóverseny: 1. Kecskemét (Deák R., dr. Garai, dr. Hauk, dr. La- czay) 2. Kiskunhalas (dr. Csikós, dr. Pécsi, Barabás, dr. Katona). Véget ért Kecskemét város amatőr kispályás diák labdarúgó bajnoksága. A mérkőzéseket őszi-tavaszi körmér­kőzéses formában bonyolították le. A vetélkedőkön olyan fiatalok vehet­tek részt, akik nincsenek egyesülethez igazolva. A mérkőzéseket a részt vevő csapatok iskoláinak pályáin bonyolí­tották le, nagy közönségsikerrel. Végül az első helyet a Piarista Gimnázium együttese szerezte meg a Gáspár And- sár Ipari Szakmunkásképző, illetve a Bányai Júlia Gimnázium együttese előtt. VÍZILIBDA Területi bajnokság: KVSC II.—Du­naújváros 18—15. G.: Simon G. 6, Nagy L 3, Villám 3, Székely 2, Oláh 2, Cseh, Bozsik, Nagysolymosi: Bp. ifj. bajnokság: KVSC—Vasas női 10—8. Bp. serdülő bajnokság: KVSC—BVSC II. 14—4. Országos út­törőbajnokság: Tungsram SC—KVSC 13—6, Úttörő II/A. KVSC—U. Dózsa 10—2, Úttörő II/B. Bp. Spartacus— KVSC 16—2. LABDARÚGÁS Megyei II. osztály, északi csoport (zárójel­ben az ifjúsági eredmény): H. Gábor Á. SE 2—0, MFSC—Csengőd 1—2 (2—0), Kkha- lasi Spartacus—Tass 1—1 (1-4)), Kerekegy­háza—Jakabszállás 3—0 (9—1), Akasztó— Hetényegyháza 1—1 (1—2), Lakitelek— Harkakötöny 1—2 (2—0), Tiszaalpár— Kmiklós 1—1 (4—0). A .bajnokság állása 1. Csengőd 21 14 5 2 51—23 33 2. Kerekegyháza 21 10 8 3 55—28 28 3. H. Mezőfi SE 20 11 4 5 43—26 26 4. Jakabszállás 21 10 6 5 36-29 26 5. H. Gábor Á. 21 ‘ 9 6 6 30—32 24 6. MFSC 21 9 5 7 45—35 23 7. Kmiklós 21 9 3 9 36—33 21 8. Hetényegyh. 21 7 7 7 31—28 21 9. Tiszaalpár 21 6 8 7 38—52 20 10. Akasztó 21 5 8 8 25-=28 18 11. Kh. Spartac. 21 7 4 10 29-45 18 12. Harkakötöny 21 7 3 11 37-48 17 13. Jakabszállás 20 7 2 11 33-44 16 14, Tass 21 5 5 11 28-40 15 15. Orgovány 21 4 7 10 20—33 15 16. Lakitelek 21 Ifjúságiak (élcsoport). 3 7 11 29—42 13 1. KSC II. 20 18 — 2 62—13 36 2. Hetényegyháza 19 13 3 3 56—30 29 3. Orgovány 19 12 2 5 44—26 26 4. Kmiklós 19 10 4 5 46—30 24 Déli csoport (zárójelben az ifjúsági ered­mények): Kelebia—Dusnok 4-1 (1—2), Vaskút—Katymár 1—0(1—1), Érsekcsanád —BSK junior 3—1 (3—1), Nagybaracska . —Fájsz 2—0 (2—0), Hercegszántó—Szak- már 2—0 (9—2), Kisszállás—Nemesnádud­var 1—1 (0—2), Császártöltés—Homok- mégy 2—3 (3—0), Tompa—Kunbaja 5—0. A bajnokság állása 1. Fájsz 23 13 6 4 50—27 32 2. Hercegszántó 23 14 4 5 46 -29 32 3. Nemesnádudv. 23 12 6 5 44—27 30 4. Homokmégy* 23 12 5 6 47—37 28 5. Vaskút 22 11 6 5 30—32 28 6. Gara* 22 11 6 5 54—36 27 7. Érsekcsanád 21 9 6 6 41—31 24 8. Kelebia 22 10 2 10 42—38 22 9. Dusnok 21 9 3 9 35-42 21 10. Nagybaracska 23 9 2 12 49-49 20 11. Katymár 21 7 5 9 29—33 19 12. Szakmár 23 6 4 13 38-42 16 13. Kunbaja 22 5 5 12 25—50 )5 14. Tompa 22 4 6 12 34—50 14 15. Kisszállás 22 4 6 12 29—58 14 16. Császártöltés 21 4 5 12 27-46 13 BSK junior 23 4 3 16 25—62 11 Megjegyzés: az *-al jelzett csapatoktól 1—1 büntetőpont levonva. Az ifjúsági bajnokság állása: 1. Császártöltés 23 17 2 4 78—30 36 2. Hercegszántó 24 15 4 5 73—27 34 3. Nagybaracska 24 14 3 7 96—47 31 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.55: Tv-torna nyugdíjasoknak 9.00: Képújság 9.05: Vincze Ottó: A szüzek városa — Zenés játék (1974) (ism.) 10.40: Képújság 16.45: Hírek 16.50: Lányok — fiúk 17.30: RTV Közönségszolgálat 17.35: Halló, halló — Angol filmsorozat VIII/8. rész 18.10: Reklám 18.20: Álljunk meg egy szóra! — Grétsy László és Vágó István nyelvművelő mű­sora 18.30: Reklám 18.40: Tv-torna 18.45: Cim-cim — Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Kányádi Sándor—Kiss An­na 19 05: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Szökés a vészkijáraton — Francia bűnügyi tévéfilm 21.20: Van öt perce? Csajkovszkij: Romeo és Júlia, erkélyjelenet 21.25: Találkozások Leninnel — Doku­mentumfilm (ism.) 21.55: Unokáink sem fogják látni — avagy Városvédő Pállasz Athene kezéből időn­ként ellopják a lándzsát— Ráday Mihály városvédő sorozata 22.35: Híradó 3. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: TV II. MŰSOR: 17.35: Képújság 17.40: Nachrichten — Hírek német nyel­ven — A pécsi körzeti stúdió műsora 17.45: Körmönfontoló — Matematikave­télkedő 6. osztályosoknak XI/8. rész: 4. elődöntő 18.15: Szegedi körzeti stúdió műsora — Válogatás az elmúlt hónap regionális adásaiból 19.15: A Mormon Tabernákulum kórusa — Amerikai film 20.05: „A csoda" — Dokumentumfilm (FF) 20.40: Quedlinburg — Képek egy közép­kori városról — NDK-rövidfilm (ism.) 21.00: Híradó 2. 21.15: Reklám 21.20: Mendelssohn: Szentivánéji álom — Angol balettfilm 22.40: Képújság 6.35: Rajzfilmek. 7.05: Klim Szamgin (12-13. rész). 9.30: Hírek. 13.30: Hírek. 13.40: Ukrán népzene. 14.10: Hírek. 14.15: Dokumentumfilmek. 15.10: Össz- szövetségi balettverseny. 15.55: Tizenhat évig és azon túl. 1 7.25: Világhíradó. 17.45: „Nyílt szavazás" c. film. 19.00: Vremja. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Klim Szamgin (13. rész). 21.05: Vi­lághíradó. 21.15: Amatőr szerzők dalai. 22.00: „Esernyő az ifjú házasoknak" c. film. 23.30: Hírek. 23.35: Anyuta c. balettfilm. ÚJVIDÉKI TV: 16.45: Műsorismertetés — magyarul. 16.50: Tv-napló — magyarul. 17.05: Rek­lám. 17.10: Tv-napló. 17.30: Gyermekmű­sor. 18.00: Fiatal tehetségek — zenés mű­sor. 18.30: Tájékoztató blokk — románul. 18.55: Reklám. 19.00: Ma: Információs blokk — szerbhorvátul. 19.15: Vásári tv- iroda. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Sport­szerda. 22.30: Tv-napló. 22.45: Műsorzá­rás. KOSSUTH RADIO: 8.20: Eco-mix: 8.50: Magyar művészek operettfelvételei­ből 9.40: A „tegnap" magyar zeneszerzői 10.05: Fejezetek a rácfiórendezés történe­téből 11.27: Népdalkörök énekelnek 12.45: Törvénykönyv 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A magyar nyelv századai 14.25: Operaslágerek / 15.00: Népzenei Hangos Újság 15.40: Lendvay Kamilló fúvósműveiből 16.05: Észkerék 17.00: A magyar nyelv hete 17.25: Ipargazdák 17.30: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara ját­szik 18.02: Sütő András: Sikaszói fenyőforgá­csok 19.15: Az Esti Magazin melléklete 19.30: Fejezetek a rádiórendezés történe­téből 20.30: Társadalmi változás és szociológia 21.00: Hűvösvölgyi Ildikó énekel 21.20: Hallgassuk együtt — Beethoven- művek 22.00: Hírvilág 22.30: Egy igazgató névjegye 22.50: Madrigálok 23.00: A dzsessz világa PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Idősebbek hullámhosszán 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05—1 2.00; Napközben 12.10: Fúvós táncok 12.25: Útikalauz üdülőknek 12.30: Nóták 13.05: A tegnap slágereiből 14.00: Akár hi-fi, akár nem ... 15.05: Zenerulett 17.05: Kölyökrádió KÖZÉPHULLÁMON: 17.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről (FTC—Békéscsaba, Ta­tabánya—Haladás, Ú. Dózsa—Vasas, Siófok—Rába ETO, DMVSC—Bp. Hon­véd, ZTE—Vác, Videoton—Kaposvár) CSAK AZ URH-N: 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről 19.05: Népdalcsokor 19.40: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről 19.50: Albumajánlat 20.45: A Corvináktól a Népsportig 20.55: Tudósítás az MTK VM—Pécs baj­noki labdarúgó-mérkőzésről 21.05: Tanakodó 22.00: Slágereim története 23.10—0.14: Álom szárnyán — könnyűze­ne BARTÓK RÁDIÓ: 9.08: A Stuttgarti Rádió'szimfonikus ze­nekarának hangversenye 10.34: Zenakari operarészletek 11.10: Orosz szerzők műveiből 12.04: Zenekari muzsika 13.05: Szonda 13.35: Angol kórusmuzsika 13.53: Ajánlom műveimet...!,— Beetho­ven — Haydnnak 14.25: Magnósok, figyelem! 15.05: Barokk versenyművek 15.45: Delibes: Lakmé — Háromfelvoná- sos opera 18.10: Holnap közvetítjük — A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye Győri Ráth György vezényletével 18.30: V materinskom jazyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műso­ra Szegedről 19.05—19.35: Iskolarádió 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét — A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye Közben: Kb.: 20.30: Külföldi tudósoké a szó Kb.: 20.45: ......hogy ha megvfrradna már!" K b.: 20.50: A hangversenyközvetítés foly­tatása Kb.: 21.30: Colette Renard francia népda­lokat énekel 21,50: Operaest 22.40: Próba — Szunyogh Szabolcs hang­játéka

Next

/
Oldalképek
Tartalom