Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-16 / 90. szám

1988. április 16. • PETŐFI NÉPE • 5 SZÍNVONALAS „TÖRTÉNELEMÓRA rr Ősemberek, fejedelmek, jobbágyok Új időszaki kiállítás a Katona József Múzeumban A kecskeméti Katona József Múzeumban új időszaki kiál­lítás nyílt a közelmúltban Ősemberek .fejedelmek, jobbágyok címmel. A három évig látogatható bemutatón á Du­na—Tisza köze régészeti kincsei­vel ismerkedhet meg az érdeklő­dő. A megyei in­tézmény korábbi régészeinek gyűj­tőmunkája ered­ményeképpen számos értékes anyag halmozó­dott fel, amelyeket még nem tárlak közszemlé­re. Az ugyancsak örvendetes, hogy az utóbbi évtizedekben jelentős leletek kerültek felszín­re. Ilyen például a kunbábonyi avar fejedelmi sírból származó arany kincs. Persze, hogy telje­sebb képet kapjunk, nemcsak a Bács-Kiskun megyei közgyűjteményekből kölcsönözték a tájegység régészeti múltját és a korszakok éle­tét reprezentáló kiállításhoz az anyagot. A pontosság kedvéért soroljuk fel a kölcsön­zőket: a kiskunhalasi Thorma János, a bajai Türr István, a kalocsai Viski Károly, a félegy­házi Kiskun Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum. A több teremben elhelyezett értékes kincse­ket alaposan szemügyre véve feltűnik, hogy a Duna-Tisza közéről minden korból származ­nak régészeti leletek, ha nem is mindet a kecs­keméti múzeumban őrzik. Az ugyancsak szembetűnik, hogy a kiállítás mellőzi a sok . esetben érthető szakmai nyelvet. A tárlatren­dezők célja az volt, hogy az évekig megtekint­hető tárlókat azok is végignézzék, akik tanlilni szeretnének. Az ismeretterjesztés szimpatikus feladat, főképpen akkor, ha őseink történel­mét hozza közel, megannyi régészeti adalék­kal. A szakembernek és az egyszerű múzeum­barátnak egyaránt izgalmasan, érthetően tá­lalni az évezredek történelmét, bizony nem kis vállalkozás. H. Tóth Elvira, Horváth Attila és V. Székely György teljesítette feladatát: szín­vonalasan oldotta meg a bemutatást. Mindeh­hez társul, hogy a termekben elhelyezett üveg­tárlók és az alkalmazott installáció esztétikus, nem hivalkodó. Sokszor jelentős egy-egy tárgy hangsúlyozásában a szövet színe, a háttér for­mája. Az aranyleletek például kitűnően érvé­nyesülnek a sötét velúron. Ezek persze techni­kai kérdések, de nem hagyhatók figyelmen kívül. Az első helyiségben a legrégebbről szárma­zó régészeti leletanyag látható. A jégkorszak lakói, a mediterrán földművelők, a rézkori pásztorok életének apró momentumaira utal­• kunbábunyi kagáni öv veretei. • Őskori lókoponya Madarasról. • Kunpeszéren talált avar kori női fülbevalók. (Fotó: Tóth Sándor) nak a kiállított edények, állatcsontok. A ké­sőbbi, bronzkori temetőkből kiásott tárgyak, a vándorlások időszakára emlékeztető leletek ugyancsak felfedezhetők a teremben. A kel­ták, a szarmaták idejéből ugyancsak gazdag a kiállított kollekció. Kecskeméti, kunpeszéri. kiskőrösi, kunszentmiklósi és egyéb települé­sekről előkerült régészeti értékek láthatók, például fülbevalók, nyakperecek, ékszerek, ru­hadíszek. Az ókeresztény üvegpohárra Sza­badszállás határában bukkantak a régészek, ez ugyancsak tetszetős darab. A második te­rem legfőbb látnivalói bizonyára sokaknak az avar kori leletek lesznek. Több vitrinben (kel­lő biztonsági intézkedések mellett!) állították ki a megyei múzeum legértékesebb kincseit, a kunbábonyi ásatások során évekkel ezelőtt felszínre került öv vereteit, tegezeket, tőröket, ivóedényeket, a kunpeszéri avar kori temető­ben talált arany- és ezüstveretes kardokat. Az új avar betelepülők ^hagyatékából” származó üveg ivókürtöt, arany fülbevalókat, a késő avar korra datálható Övékét, ékszereket. Mindezek így, együtt csodálatosak, szépek. Egymás mellett még nem sorakoztak, habár néhány éve kamarakiállításon már szerepel­tek, körbejárták a megyét. Látva a mívesen rendbehozott darabokat, eszembe jutnak a ré­gészek emlékezései; minden egyes darabot nagy-nagy izgalommal emeltek ki a földből. Azt hiszem, ezekért a pillanatokért él a régész, a felfedezés öröme teszi boldoggá. És ha az a tárgy különös értéket képvisel, nem dolgozott hiába. Ehhez persze azért szerencse is kell. Sokszor az ásatás utolsó órájában kerül fel­színre egy-egy soha nem látott kincs, mint például Csólyospáloson az üveg ivókürt. A Katona József Múzeum harmadik kiállí­tóhelyiségében a honfoglalás korának emléke­it ismertetik meg a muzeológusok a látogató­val. A X. században viselt férfi- és női éksze­rek, egyéb ruhadarabok, lószerszámdíszek mellett egy Kunadacson előkerült honfoglalás kori lovas férfisír is megtekinthető. A kelebiai és nyárlőrinci ásatáson talált leletek is helyet kaptak. A Duna-Tisza közi gótikus templo­mokról szintén áttekinthető a kép. A késő középkorra jellemző gazdálkodás emlékei, külföldről származó tallérok (a pálmonostori leletből) és egyéb numizmatikai különlegessé­gek fedezhetők fel a vitrinekben. A kunok emlékei közül tetszetős a felső-szentkirályi öv, melynek másolata került a tárlatra. Az Árpád- kori életmód, a falusi templomok és temetők, majd az állam- és egyházszervezés fellelhető dokumentumai, régészeti vonatkozású emlé­kei zárják az Ősemberek, fejedelmek, jobbá­gyok című időszaki kiállítást. A március közepétől látogatható, a múzeu­mi életben is jelentősnek mondható időszaki kiállítást szerencsére évekig felkereshetik az érdeklődők. Remélhetően az iskolások figyel­mét sem kerüli el a tárlat, hiszen ennél jobb „háttéranyagot” nem találnak a városban. A bemutatás pedig koncepciózusán folytatha­tó, hiszen bőven van még mit megismertetni. A korábbi kiállításon a kerámiaművesség em­lékeit vették sorra, most a török korig terjed a közszemlére tárt anyag. Bizonyára a jövőben is lesznek behatárolható időszakok, témák, melyek régészeti és néprajzi dokumentumaival találkozhatunk a múzeum kiállításán. Az pe­dig egyenesen örvendetes lenne, ha minden, szűkebb pátriánkra jellemző és innen előkerült kincset egy épületben láthatnánk. Talán egy­szer ennek is eljön az ideje, megteremtődnek a feltételei egy olyan megyei közgyűjtemény­nek, ahol egész múltunkról kaphatunk átfogó képet, keresztmetszetet. Borzák Tibor ÁGH ISTVÁN Csillag­világos Csillagvilágos ablakok csillag és bolygórendszerek nem a téléji hidegek szomszédaim o lentiek szívmelegben keringenek nem az észvesztő űrbe fenn a szétszáguldó éjszakát még az Isten sem éri át mindenható kezeivel nem az a megnevezhető gyűrűs jeges kénhólyagos kitörő és zsugorodó alulról méricskélt titok csillagvilágos ablakok fölakadt függönye mögött látom a nőt amint haját mosván gyöngyében gőzölög KÖNYVESPOLC CSÁTH GÉZA: Egy elmebeteg nő naplója Dr. Brenner Géza nevével je­gyezték először azt az 1911 -ben keletkezett tanulmányt, mely­nek mai kiadásán szerzőként már az írói név: Csáth Géza ol­vasható. Szótárra emlékeztető, kézbe kívánkozó formában, szecessziós színösszeállítású kék-arany fedéllel jelentette meg a Magvető Könyvkiadó a közelmúltban ismét, második kiadásként — részint a szerző születésének századik évfordu­lója alkalmából — a hosszú idő­re elfeledett pszichológiai tanul­mányt. (Ugyanebből az alka­lomból a Kozmosz Kiadó is tisztelgett — Elfeledett álom címmel — egy elegáns megjele­nésű, különböző műfajú íráso­kat tartalmazó kötettel, mely­ben Csáth egyetlen drámája is olvasható.) A mindössze harminckét évet élt, léte határait sokféleképpen, de többnyire a legdrasztikusab- ban feszegető író 1919-ben be­következett haláláig egy korsza­kokra és műfajokra osztható, teljes életművet hagyott az utó­korra. Különös sajátossága, hogy ennek a félig még kamasz­fővel, illetve huszonéveinek ele­jén írt szakasza — a számos ki­adást megért, jól ismert novel- lásköteteinek anyaga — na­gyobb és többrétű szeletet vág a világból, mint a később íródott alkotások. Az Egy elmebeteg nő naplója keletkezési idejét, de szemléletmódját tekintve is jel­lemző állomás azon a pályán, melynek — emu keletkezési dá­tumával is elhatárolható — má­sodik felében már korántsem problémamentesen élt együtt a (szépirodalom rovására) az or­vosi hivatás és az irodalmi mun­kásság. A kritikus és novellista Csáthot jól ismerő olvasók e kö­tetben találkozhatnak először a szépíró-ideggyógyász szakta­nulmányával, mely a maga ne­mében azért is különleges, mert ez az első, önálló hazai freudista ihletésű elmegyógyászati szak­munka. Az életmű és az életrajz ismeretében egyre kevésbé szá­mít különösnek ez a kettősség, hisz a modern irodalom megte­remtője és az orvos szétválaszt- hatatlanul együtt éli és írja az irodalmat és a pszichológiát. Fi­guráit a klinikus kereste össze, s még természetesebb, hogy az idegorvos szemével vizsgálta őket — írja róla Illés Endre. S hozzáteszi: ezt a kortörténet- formát ö leleményesen kiterjesz­tette minden élő és halott dolog­ra. Persze ez alól saját maga sem volt kivétel, az utolsó pillanatig figyelte szellemének, testének erőfeszítéseit, miközben egyre pontosabban látta egykori elvé­nek csődjét, mely szerint a reális élet az irrealitásig totálissá tehe­tő. E munkája is mindenesetre gondolkodásmódjának egysé­gessége mellett szól, s jellemző adalék életéhez, művészetéhez, melynek ihletője, forrása, alap­anyaga mindvégig pszichoanalí­zis maradt. Egyéniségét ismerve nem cso­da, ha számtalan tevékenysége mellett ideggyógyászként is ko­ra előtt járt. Szerencsés véletlen­nek bizonyult számára, hogy környezete nyitottan fogadta el­képzeléseit nemcsak az iroda­lom terén, hanem tudományos munkásságában is. Ennek szel­lemében tevékenykedhetett a budapesti Moravcsik-féle el­meklinikán. Itt végezte az in­tézmény egyébként konzervatív iskolához tartozó vezetőjének beleegyezésével 'azokat a kí­sérleteket, melyeket addig a szakmában még nem ismertek igazán. Elsőként nyúlt a freudi, módszerekhez betege lelki me­chanizmusának feltárása érde­kében. Föltehetően nem esik ne­hezére mindez, már csak azért sem, mert az illető egy rendkí­vüli érzékenységgel, fantáziával és íráskészséggel rendelkező fia­tal nő, aki majdnem bizonyos, hogy nemcsak orvosi, hanem írói esetként is érdekelte. Alig­hanem az is hozzájárult ehhez, hogy személyiségének nem ke­vés 'olyan összetevője akadt, melyben közvetve vagy közvet­lenül saját problémáira is is­mert. Az olvasó számára min­denképpen felfedezhetők a sze­mélyes érintkezési pontok páci­ensének, illetve „főszereplőjé­nek” életével. Még akkor is jól körvonalazhatóak, ha ezek nem mindig pozitív, hanem negatív analógiák. Számos utalást talál­hatunk arra is. hogy a szerző mindvégig mennyire tisztában volt ezekkel. — Ez a lány egészében szeret­né ismerni és végigélni életét — jegyzi meg Csáth. Nem tisz­tázott, hogy végül is a műnek szakmai vagy művészi értékei nagyobbak, mindenesetre tény, hogy tudománytörténeti jelen­tősége mellett igen érdekes ol­vasmány. Elsősorban persze azok számára, akik kíváncsiak a szerző árnyaltabb portréjára. Károlyi Júlia W Tőllégái már mind hazamentek. MÁ Brenner Dénes tehát nem kez- M m deli új telefonálásokba, elvégre a titkárnőjének kora délelőtt megígérte, hogy ma,- kivételesen, kettő után észrevétlenül eltűnhet. Ebben az ígéretben bízva, így osztva be idejét, a szőke hölgy el is rámolt mindent az író­asztalról, sőt, türelmetlenül és tüntetőén harmadszor is elővette a kézitükrét, az­tán újból és újból húzott egyet a kis pirosítórúddal, és szemrehányóan a kar­óraszíját igazgatta ■— amikor kopogta­tott valaki. Szinte belopódzott az ajtón, és ott mindjárt meg is állt. Tulajdonképpen észre se kellett volna venniük: mintha mindig is ott állt volna. Szürke. A kabátja, a kesztyűje, a ka­lapja is szürke, a cipője poros. De ő maga is, mint az előszobái félhomály. Csak a szeme! Az nem szürke; a szí­nét ugyan nem lehetett abból a messze­ségből megállapítani, de olyan, hogy ... szóval, abba bele kellett nézni. És megszólalt: Ügyvéd úr . . . Jó estét kívánok, bocsánat... — De kérem! — tiltakozott dr. Bren­ner gépiesen. Azt azonban nem sikerült kimonda­nia, hogy a hivatalos idő Teteit. Mert olyan szerencsétlenül állt ott az ajtóban az a szürke ember. Ebben a pillanatban a telefon is meg­szólalt. A titkárnő ingerülten kapott a kagylóért, előbb azonban jó hangosan és nagy port keverve az íróasztal fölött, visszacsapta kesztyűjét a táskájába, az­tán hallózott, majd indulatosan átadta a főnökének: — Tessék! — Ki a fene?!. . . — Ügyfél. Rövid, másfél perces beszélgetés (tár­gyalás), hivatalos, emelt hangon. Aztán az ügyvéd a most belépett emberhez for­dult. — A kliensek, kérem. Elnézést. Egyetlen perccel maradjon az ember to­vább, már el is veszett! Se vége, se hosz- sza! Ez bizony kegyetlen célzás volt, eny- nyire meg sem érdemelte tán, akinek szólt. — Csak . . . csak mert kint a tábla hebegett közben a megré­mült ember —, hogy ügyvédi munkaközös- ség... — Az! Igen! Munkaközösség! — tárta dr. Bren­ner égnek a kar­ját, s ráripakodott a szőke titkárnőre: - Rakodjon el, ké­rem, és hagyja már a telefont a fenébe! Nem vagyok itt! Senkinek! Érthető?! Az ajtót pedig lesz szíves . . . — Akkor én talán majd holnap . . . mentegetőzött az ügyfél. — Igen, jó, holnap. Holnap nagyon szívesen!— koppantak a szavak elutasí­tón. De közben összetévedt a két ember tekintete. A szürke a villogó val. És dr. Brenner fáradtan, megadó szusszan ás­sál visszasüppedt a körforgás karos­székbe. — Azaz, ha már itt van . .. Tessék, kérem. Mindegy. A kisasszonynak pedig: —Jó. Helyes, kérem, menjen csak. Jó estét. És egy tiszta ív fehér papiros a map­pájára. Az ember addigra már az íróasztala előtt állt (hogyan, mikor került az ajtó­ból odáig?), olyan mély és szürke csönd­ben, akár maga a levegő. Ült is volna éppen le, de rémülten visszaegyenese­dett. — Ne! Azt, kérem ne! — Hogyan? . . . Doktor Brenner Dé­nes vagyok. Parancsol tehát? — Igen. Azaz... — bólintott ő, s gyorsan, mellékesen mondta csak: — Novák Péter vagyok. Majd a papírlap felé nyúlt. Ezt a moz­dulatát azonban félreértette az ügyvéd, és kezet fogott vele. — Tehát? — Azt ne . . . ■ — Nem értem. A papír . . . — Tényállás, Ahogyan ön majd elő­adja.- Csakhogy, ha a doktor úr, az ügy­véd kartárs írni tetszik, akkor én nem tudok, izé, előadni. . . Mert én csupán kérni szeretnék. Jó.,Doktor Brenner Dénes letette hát a tollat; s a papírlapot szépen a mappa alá csúsztatta. És várt. Novák Péter pedig leült végre. S ki is mondta tüstént, hogy el ne késsen vele: — A lányomat szeretném én vissza. Csak a kislányomat. Egy ügyvéd sohase lepődhet meg. Mozdulatlanul, rezzenéstelen arccal és hivatalos-komolyan kell néznie, hogy a tárgyalófél azt higgye, valóban érdekli az ügy. — Azért jöttem csak ide, mert akkor is, régen, a válást is az ügyvéd kartárs végezte, akkor ugyan még nem itt tet­szett lenni, a közösségben, de hát én azért csak megkerestem... Nem em­lékszik rám, persze, hogy nem, ezer az ember, nagy á város, sok a baj, tudom én, az mindig sok . . . A válásom .. . De arra talán tetszik emlékezni, hogy ő húsz évvelfidtalabb nálam. Tessék mon­dani: nagy szégyene az egy férfinak, ha ennyivel idősebb?. . . Elváltunk. Három éve. Nem kell rá emlékeznie ... Férjhez ment, hogyne, harminc is alig múlt ak­kor. — Emlékszem. — O, mégis! Milyen kedves a doktor kartárs. Én a kislányomat szeretném vissza, ahogy mondtam, a Zsuzsikámat, ennyi az egész. Brenner Dénes nem tehetett egyebet, mindkét tenyerével végigsimított maga előtt az íróasztalon, és olyan mereven nézett a semmibe, mintha egyedül és csakis az ügyfél érdekelné, akit meg kell győznie majd a paragrafusok irgalmas­ságáról. — Az a ténykörülmény, hogy a leány- gyermek anyja újból házasságra lép — sóhajtotta —, egymagában nem indo­kolja a jogerős bírósági végzés megvál­toztatását. — De, kérem! Nem csak házasságra lépett!- — Hanem? — Hanem elment! Elmentek! — pró­bálkozott Novák Péter higgadtan, visz- szafojtott hangon. — így mondják, ugye: ismeretlen helyre, bocsánat, kül­földre ... Én tudom, kérem, egészen biztosan tudom. — Miért? Elveszítette a munkáját? A szürke Novák Péter beledörzsölt mindkét szemébe. Ahogyan az ablakon túl egyre sötétedett, most látszott a lám­pafényben igazán, hogy a haja is szür­kül. Két ujjával a két szeme fölött lükte­tő ereket igyekezett volna leszorítani, és szinte csak a padlónak beszélt, mintha nem is akarná, hogy valaki hallja: — Jól dolgozott, ez az igazság. O is, a férje is, az az új. Nem veszítette el a munkáját. O nem. Ők nem. — Ők?! — Elég, ha én . . . És sürgősen belekapott a szóba, ne­hogy az ügyvéd túlságosan csodálkoz­zék: — Mert ilyenkor, leépítéskor vagy bármikor, ugyebár, mindig számba ve­szik, hogy kinek van családja. Ez az igazság, így van rendjén, be kell látni. Én egyedül élek, azt mondták, nincs sen­kim. így hát én, igen . . . — Talán inkább azért. . . kérem, ne vegye sértésnek . . . mert ilyen állapot­ban . . . — Milyen állapotban?! — így ■ ■ ■ szóval, hogy ilyen megvb selten esetleg nem dolgozott rende­sen.. . vagyis, hogy talán nem is tu­dott . . . Na, de bocsásson meg, mind­egy. Szóval, most visszakérné a Zsuzsi­káját? — Azt, igen. Nagyon kérem, tessék tenni valamit. Brenner Dénes megfeledkezett egy percre arról, hogy az ügy hivatalos - nem is vélemény tehát, mindössze egy zsúfolt, bolond nap utáni véletlen sóhaj vólt ez a pár szó: Még ha maga ment volna el...- Azt ne tessék mondani, doktor kartárs, az egyáltalában nem lehetséges! Más az, hogy ők . . . Ők ugyebár fiata­lok. Én még azt tanultam, de hiszen az ügyvéd úr is, mi még abban nőttünk föl, hogy légy híre . . . Es, ugye, hazáról meg családról -tanultunk, nekünk az ősz Hu­nyadi vezér és Széchenyi egészen más volt, eh, de minek erről beszélni, öregek vagyunk. De, kérem, így van. Ok meg valahogy nem jól tanultak ezekről a dol­gokról, nem tudta idekötni őket a mun­ka sem, pont az kötötte a legkevésbé. Hiszen tetszik látni. . . Hogy miért, mi­ért nem? . . . Bocsásson meg, nem mun­kaviszony kérdése ez. így hát én itt va­gyok, ők meg ... És ezért talán most visszakaphatnám a Zsuzsikámat, akit eredetileg, vagyis akkor, azelőtt, nekik ítélt a tisztelt bíróság ... Elfelejtettem említeni, tetszik látni, majdnem elfelej­tettem: a nagymamájánál hagyták. De ott is, kérem, ott is: mi lesz vele?! — Hogy a jogszokás alapján mikép­pen dönthető ... — tárta szélesre a kar­ját doktor Brenner, s inkább be sem fejezne a mondatot. — Viszont ön most, kérem, elnézést, úgymond jövedelem és mindenfajta kereset nélkül... — Ez nem döntő, ügyvéd kartárs, nem lehet döntő, mondtam már. Éltünk mi már nehéz napokat máskor is. Sokkal nehezebbeket. Ugyebár, tetszik engem érteni? . . . Azt az ügyvédi meghatalma­zást talán aláírhatnám, anélkül, ugye, nem lehet . . . Végül azt a vétlen, fehér papírlapot mégis elő kellett venni a mappa alól. , KENDE SÁNDOR: A szürke ember

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom