Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-23 / 70. szám
1988. március 23. • PETŐFI NÉPE • 5 JÖVŐJÉT ALAPOZZA A PETŐFI NYOMDA Fejlesztés világbanki kölcsönnel Az utóbbi három évi dinamikus fejlesztésnek köszönhetően január 1-jén kiemelkedően jó esztendőt hagyott maga mögött a Kecskeméti Petőfi Nyomda. Ezt néhány adat is bizonyítja: az árbevétel egy év alatt 32 százalékkal nőtt és meghaladta az egymilliárd-kétszázharmincmillió forintot, termékeik negyede — közvetlenül, vagy közvetett formában — exportra került, a nyereség 64 százalékkal lett több, mint 1986-ban: 191 millió forint. Birkás Béla vezérigazgatóval az eredmények hátteréről, a termelésfejlesztés mozzanatairól és a további lehetőségekről beszélgettünk. 0 Épül az új üzemcsarnok. — A Petőfi Nyomda néhány éve programot hirdetett, amelynek lényege a több és korszerűbb csomagolóanyag- gyártás. Hol tartanak ebben a munkában? —- Egyik célunk az, hogy import helyett idehaza készítsük el azokat a csomagoláshoz szükséges nyomdai termékeket, amelyekért eddig a különböző vállalatok igen sok valutát fizettek ki. A másik pedig, hogy ennek magas minőségi színvonala elősegítse azoknak az áruféleségeknek az értékesíthetősé- gjíL , exportját,, amelyekhez nyomdai terméjceinket felhasználják, valamint megfelelő méhnyiséget is tudjunk ezekből gyártani. Terveinket eddig következetesen végrehajtottuk. Például 40 százalékkal növeltük az öntapadó címke gyártását, a színes, hajlított falú dobozokból 26 százalékkal készítettünk többet, mint 1986-ban. A tavaly üzembe helyezett mélynyomógéppel 74 millió forint értékű, csomagolási célra felhasználható terméket gyártottunk. Hozzájárultunk a tőkés import csökkentéséhez például azáltal, hogy a Győri Keksz, a Debreceni Tartósítóipari Kombinát, a Békéscsabai Konzervgyár részére már vállalatunk szállította a csomagolóanyagokat, az exportra kerülő termékeikhez is. Emellett régi partnereinkkel, közöttük a legna- gyobbal, a Tungsrammal is, bővítettük kapcsolatainkat. A jelentős termelés- növelést az új gépek üzembe helyezése mellett a hatékonyság, a termelékenység javításával értük el. Egyszerűbben szólva: feltártuk a belső tartalékainkat és teret adtunk dolgozóink vállalkozó- készségének. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy fejlesztéseink végére értünk. — Vagyis a program töretlenül folytatódik. De milyen lehetőségekkel és következményekkel? — A továbblépést az teszi lehetővé, hogy januárban a Világbank jóváhagyta 300 millió forintos hitelkérelmünket. Ezzel egyebek között lehetővé vált, hogy 2,8 millió dollárért korszerű gépeket vásároljunk; például nyomóformakészítő berendezést, doboz- és öntapa- dócímke-gyártó gépsort stb. A beruházás egy év alatt befejeződik. Már készül az 5300 négyzetméteres új üzemcsarnokunk, amelybe a várhatóan a nyár végétől folyamatosan érkező gépeket elhelyezhetjük. A követelmény, amit a Petőfi Nyomda a hitel elnyeréséért vállalt az, hogy a jelenleginél 250 millió forinttal nagyobb értékű terméket állítunk elő évente. A hagyományos címkékből 200, az öntapadókból 150, a kartondobozokból 3000 tonnával növeljük termelésünket. Ez azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest 25 százalékkal bővül a vállalat csomagolóanyaggyártása. Ennek fele közvetett tőkés export lesz, az importkiváltást pedig tovább növeljük. — Nem félnek attól, hogy túlságosan eladósodik a vállalat és ennek kedvezőtlen következményei lehetnek? * — Nem tagadom, a fejlesztések nagy kockázattal járnak, viszont a keresletre alapozott számításaink azt bizonyítják, hogy nagyobb aggodalomra nincs okunk. Legnagyobb bizonytalan- sági tényező a tőkés import alapanyag, vagyis a papírellátás folyamatossága (illetve hiánya), valamint a szabályozó- rendszer alakulása. — Ez az idén is változott, és bizonyára már kiszámították, milyen hatású a vállalatukra. — Friss adatokat mondhatok: a tavalyi termelésünkkel az új szabályozók mellett az idén csupán 50 millió forint nyereséget tudnánk elérni, tehát negyedét, mint 1987-ben. Ez egyben figyelmeztet is bennünket arra, hogy fejlesztenünk kell, mert változatlan termelési színvonalon visszaesés következik be. Tekintettel arra, hogy az új kapacitásaink többsége csak 1989-ben hoz eredményt, erre az évre reálisan csak 85 millió forint nyereséget tervezhettünk. Azonban a mostani fejlesztéseinkkel a jövőbeni termelést és nyereségnövelést megalapozzuk, s arra is van reményünk, hogy számunkra kedvezőtlen szabályozásváltozás esetén is a felszí-- nen tudunk maradni. Tehát a garanciákat nem várjuk valakiktől, hanem saját magunk igyekszünk biztosítani. S ezt a vállalat valamennyi dolgozójára értem. Ez a kollektíva eddig is bizonyította erejét, kiváló munkájával helytállt, ami a vállalat jövőjét illetően is döntő fontosságú. — A dolgozók még jobb munkája nem kevésbé függ attól, hogy anyagilag mennyire érdekeltek a nagyobb erőkifejtésben. 0 Birkás Béla: A bérszabályozással nem tudok egyetérteni. (Méhesi Éva felvételei) — A három évvel ezelőtti, 61,5 ezer forintról a múlt év végére 91,5 ezer forintra emelkedett az egy főre számított évi átlagkereset. Teljesítményünk alapján tavaly 17,6 százalékos bérfejlesztésre volt lehetőség. A vállalat dolgozói tehát közvetlenül érzékelhették jobb munkájuk eredményét a jövedelmükben is. Sajnos az idei központi bér- szabályozásban a vállalati és egyéni teljesítményeket figyelmen kívül hagyták. Ez nálunk azt jelenti, hogy mindent kihasználva csupán 4,5 százalékos bér- fejlesztésre van módunk — változatlan dolgozói létszám esetén. Ezzel a szabályozással nem tudok egyetérteni, mert vállalatunk kiemelkedően jó hatékonyságú, amit bizonyít, hogy az ennek elismerésével kapcsolatos rendelkezés értelmében 34 millió forint adóvisszatérítésben részesültünk. A hatékonyság megtartásához és javításához a rugalmas és megfelelő ösztönzési rendszer nélkülözhetetlen. A nagyobb teljesítményt magasabb bérezési lehetőséggel kellene elismerni és elősegíteni ebben az esztendőben is. Reméljük, hogy ezzel kapcsolatos felvetéseink az illetékesek körében megértésre találnak. Csabai István Válságban a vendéglátás? Azt mondják, a magyar gazdaság válságágazatainak egyike a vendéglátás, és bizonyítékként egyebek között azt hozzák fel, hogy üresek az éttermek, sok vendéglátó vállalat alig ér el nyereséget, és kilátás sincs arra, hogy a magyar vendég meg tudja fizetni e szolgáltatások magas, egyre emelkedő árát. Meggyőző érvelés, ám ha’alaposabban belegondolunk a dologba, arra a következtetésre juthatunk, hogy legfeljebb némely vendéglátó vállalat jutott válságos helyzetbe, de nem maga a tevékenység, nem a vendéglátás. A kocsmától az étteremig, a bisztrótól az eszpresszóig, a cukrászdától az önkiszolgálóig, a kisvendéglőtől az éjszakai lokálig a vendéglátás megannyi formája és fajtája olyan szerepet tölt be a családok és a nagyobb' közösségek, ha úgy tetszik a társadalom életében, amely szerepet semmi más nem pótolhatja. Alumíniumkanálszínvonalon Miért hát, hogy mégis, sok éve újra és újra, válságágazatnak minősítik a vendéglátást? Azt hiszem, már maga a minősítés is annak a hivatali — és nem üzleti — szemléletnek a tükröződése, amely a válságjeleket kitermelte. Mert a baj ott kezdődött, ahol a vendéglátás megszűnt nyereségcélú, üzleti tevékenység lenni, és felsorakozott a szociális juttatások sorába. A vendéglátás a vendéglátó vállalatok „ellátási kötelezettségévé” vált, mint annak a programnak a része, amely — akkori, utópisztikus szemléletünk szerint — hozzájárul a nők felszabadításához, munká- baállításához. így lett a vendéglátás államilag dotált tevékenység, olyan szolgáltatás, amelyhez — legyen bár a szolgáltatás az alumíniumkanalak szintjén — bárki hozzájuthat: a vendéglői, sőt, az éttermi étkezés nem került többe, mint az otthoni. Ennek az ötven-hatvanas évekbeli állapotnak egyfelől olyan következménye lett, hogy a lakosság — a vendéglátóhelyek közönsége — megszokta; az éttermi étkezés olcsó, és amikor drágább lett, távolmaradt. Másfelől azt az államilag dotált, a lakosságot „ellátó” vendéglátást a funkciónak és a korabeli helyzetnek mégfelelő szervezetbe öntötték: a jobbára jellegzetesen kisüzemi tevékenységet nagyvállalatokba szervezték. A vállalatok működési területét közigazgatási ha- , tárokhoz kötötték; így jött létre megyénként, fővárosi kerületenként egy-egy vendéglátó vállalat, méghozzá a maga „ellátási felelősségével”. A közigazgatási határokhoz igazítást az áruk elosztása tette szükségessé: akkortájt az „árualapokat” központilag „bontották le” megyékre, városokra, falvakra. Hogy ez a vállalati rendszer, ez a hierarchikus rendszer lényegében máig is fennáll, az olyan következményekkel jár, amelyek már szorosan összefüggnek azokkal a bizonyos válság- jelenségekkel. íróasztalok és ételárak Hogyne mutatkoznának ilyen válságjelenségek, ha a vendégnek nemcsak az amúgy is dráguló szolgáltatásokat kell megfizetnie, hanem hozzá kell járulnia annak a központi apparátusnak a fenntartásához is, amely maga a vendéglátó vállalat? Igazgatókkal, osztályvezetőkkel, csoportvezetőkkel, ilyen-olyan előadókkal, gépkocsikkal, hivatalokkal, íróasztalokkal. Aki betér egy kisvendéglőbe, és pörköltet kér csemegeuborkával, bizony az igazgató, meg a vállalati belső ellenőr bérét is megfizeti, de még a vállalati személygépkocsi benzinköltségét is. Ideje lenne tehát felülvizsgálni, hogy vajon szükség van-e, és ha igen, milyen esetekben vendéglátó vállalatokra, s mikor lehet egyszerűen a boltvezetőre rábízni a kocsmát, az éttermet, a bisztrót, csinálja a legjobb belátása szerint, a bevételből pedig fizessen adót annak rendje s módja szerint. Ez a felülvizsgálat annál is inkább időszerű, mivel a szerződéses üzletvezetés ebben a szakmában nagy teret nyert, s a szerződésesek rendre érkező befizetései olyan biztos bevételt garantálnak a vállalatoknak, amely elfedi létük esetleges feleslegességét, a szervezet ráfizetéses voltát. Vannak természetesen olyan éttermi üzletláncok, amelyek elképzelhetetlenek központ nélkül, azokat összefogó szervezet nélkül. Hogy hazai példát vegyünk, mondjuk egy City Grill attól lesz lánccá, hogy egyazon koncepció szerint, azonos sztenderd szerint működnek üzletei. A közös ételválasztékot, az azonos ételkészítési technológiát, a tálalás, az edények, a csomagolás egységességét, az alkalmazottak magatartási szabályait és ruházatát — ezeket és sok minden egyebet valahonnan, valamilyen központból irányítani kell. Hogy külföldi példát is említsünk, a McDonald’snak még saját főiskolája is van, ahol alkalmazottait képzi. Új típusú vállalatokat De az olyan, nem szakmai szempontok, nem profilok szerint szervezett vállalatok, mint a magyarországiak többsége, a mai viszonyok között már aligha életképesek. Ezek lehetnek, vagy vannak válságban, de nem a vendéglátás. Mert még a legmagasabb árakat alkalmazó éttermek is kifejezetten jól mennek, nyereségesek, ha szolgáltatásaik arányban állnak áraikkal. A hangulatos kisvendéglőkről, a meghitt beszélgetésre alkalmas eszpresszókról, a gyors étkezést nyújtó önkiszolgálókról, de még a tiszta kocsmákról is elmondható ugyanez: ha jól töltik be szabadon választott hivatásukat, ha nem nyerészkedésre, hanem a vendég kiszolgálására rendezkednek be, ha jellegzetes a kínálatuk, ha tiszta az abrosz és hozzáértő a szakács, ha forró a leves és hideg a sör, vagyis ha minden olyan, amilyennek lennie kell, akkor — sok száz példa tanúsítja — a vendég odata- • Iái, sőt vissza is tér. S hogy a szolgáltatás olyan legyen, amilyennek lennie kell, ahhoz — több évtizedes tapasztalatunk szerint — a vállalat léte, a vállalati irányítás nem elegendő. Sőt, alighanem felesleges. Legújabb tapasztalataink a magánvendéglőkről és a szerződéses üzletekről azt a feltételezést támasztják alá, hogy a vendéglős erős anyagi érdekeltsége teremthet a vendéget vonzó viszonyokat. A vendéglátás ilyen átstrukturálódása — ami együtt járhat a felesleges vendéglátóhelyek más célra való hasznosításával — elkerülhetetlennek látszik, s minden bizonnyal ez az átépü- lés lesz az, ami mindenki számára bizonyítja a szolgáltatás szükségességét, még a lakosság megnehezülő életkörülményei közepette is. (j. ÁS. Kerti kisgépek Szegedről Szegeden, a Vas- és Fémipari Szövetkezetben elsősorban a kiskerttulajdonosok számára gyártanak rotációs kapákat, fűnyírókat, motoros kaszát, szivattyúkat. A szövetkezet az idén kétezer kisgépet szállít az üzletekbe. Hústermelés a Szovjetunióban A szovjet hústermelés átmeneti visszaesésektől eltekintve növekedést mutat. Vágósúlyban számolva tavaly 18 millió tonna húst termeltek az országban. A teljes mennyiség 40 százaléka marha- és borjúhús, egyharmada sertéshús. A szárnyasok aránya az elmúlt 25 évben 9-ről 16 százalékra nőtt. Az egy főre jutó hús- és hústermékfogyasztás 1970-ben 47,5 kilogramm, 1980-ban 57,6 kilogramm, 1986- ban pedig 62,5 kilogramm volt. A jelenlegi ötéves terv célkitűzése évi 21 millió tonna hús termelése, és az egy főre jutó húsfogyasztás 70 kilogrammra növelése. A háztáji gazdaságok részesedése a teljes hústermelésből az 1960-as 41 százalékról 1986-ra 25 százalékra csökkent. CSAK MÁRCIUS 31-ÉIG nyitható minden OTP-bankfióknál m <e ■■ KUL0N UTAZÁSI SZAMLA A feltételeknek megfelelően befizetett konvertibilis valutáját bármikor felhasználhatja utazásra. 6 és 12 hónapos lekötés esetén a nemzetközi pénzpiacon kialakult kamatok figyelembevételével devizában kamatozik. Egy új lehetőség a kényelmes és nyugalmas utazásra 730 V.
