Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-21 / 68. szám

1988. március 21. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT • SPORT LABDARÚGÓ SB II Kimaradtak a kecskeméti helyzetek Az első helyzet a kecskeméti csatá­rok előtt adódott. Málik beadása meg­lepte a 20. éves diósgyőri pályafutását ünneplő Veréb kapust, de a róla felper­dült labdát a védők a mezőnybe rúg­ták. A KSC nem állt be védekezni, és ötletes játékával meglepte a mérkőzés előtt kissé magabiztos hazaiakat. Az első tíz perc azonban így is csak ke­mény belépőkkel fűszerezett mezőnyjá­tékot hozott. Később mindinkább át­vette az irányítást a DVTK. Bár igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakí­tani a kecskeméti kapu előtt, a labdát többnyire a hazaiak birtokolták. A 21. percben Farkas elfutott a jobbszélen, a kecskeméti védők rosszul helyezked­tek, a hazai középpályás a hátulról üre­sen érkező Császári elé adott, aki ka­pásból lőtt a hálóba. 1—0. A gól után feljavult a KSC támadójátéka, gyors egymásutánban két alkalommal is egyenlíthettek volna a kék-fehérek. Előbb Szabó távoli lövése perdült a kaputól 5 méterre álló Freppán lábára, majd Domonics beadását csípte el Ve­réb a berobbanó Kiss elől. A 30. perc­ben Kiss Domonicstól kapott jó át­adást, de amikor mellel maga elé tette, elpattant tőle a labda és Veréb menteni LABDARÚGÓ NB III BAJAI SK—SZARVAS 1—0 (9-0) Baja 3000 néző. Vezette: Bubori. BSK: Farkas — Szabó M., Szabó L., Mor­vái, Vidák, Pauk, Evanics, Szajkó, Sárközi, Takács, Vén (István). Edző: Szöcs Lázár. 83. perc: Morvái jobbról keresztbe lőtte a labdát, s a pontosan érkező Takács 3 méter­ről a hálóba kotorta. 1—0. A BSK végigtámadta a mérkőzést, szinte kapujához szegezte az ellenfelét, de a kilenc emberrel védekező szarvasi csapat sokáig meg tudta menteni a kapuját á góltól. Vége­redményben a bajaiak megérdemelten fosz­tották meg a veretlenségtől a listavezetőt. Kitűnt: Szabó M., Szabó L., Vidács, Mor­vái, illetve Hegyi, Márton. Schwarcz Iván Kecskeméti te—Kalocsa 2—1 (í-i) Kecskemét 1000 néző. Vezette: Szűrszabó. KTE: Varga — Forgó, Gál, Érsek (Boron- kai), Bukó, Nagy, Kovácsi Seres, Horváth, Kiss, Vági. Edző: Linka József. Kalocsa: Szőke — Berta, Kernya, Sztan- kó, Aradi, Kovács, Nagy (Szellák), Marti­kán, Facskó, Lőrincz (Dudás), Keszthelyi. Edző: Tamás Ferenc. 6. perc: A menteni akaró Bukó a saját kapujába lőtte a labdát. Öngól. 1—0. 20. perc: Seres szögletét Horváth fejelte a hálóba. 1—1. 62. perc: Seres szögletét Vági fejelte a ka­puba. A KTE négy kapufát lőtt, a kalocsaiakat Szőke kapus mentette meg a nagyobb ará­nyú vereségtől. Kitűnt: Vági, Nagy, Bukó, illetve Szőke (a mezőny legjobbja), Facskó. Ifjúsági eredmény: Kalocsa—KTE 1—0. Hegedűs Géza MISKE—BÉKÉS 3—0 (2—0) Miske 1200 néző. Vezette: Szabari. Miske: Tasnádi — Jagicza, Hubert, Hor­váth F. (Hayerbacher), Goldsmidt, Miskolc- zi, Bognár, Tóth, Pesti, (Pongó), Kákonyi, Pécsi. Edző: Molnár Ferenc. 16. perc: Tóth pontos indítását Horváth F. kapta és egyből lőtt a hosszú sarokba. 1—0. 21. perc: Tóth cselezett a 16-oson belül és buktatták. A’ll-est Pesti értékesítette. 2—0. 80. perc: Bognár 25 m-es szabadrúgása védhetetlenül vágódott a felső sarokba 3—0. tudott. A 33. percben Récz szögletét elnézte a hazai kapus, de Babis elfejelte a labdát a jobb helyzetben levő Frep­pán elől. Élénk, változatos volt az első félidő azzal az egyetlen szépséghibával, hogy mindkét csapat sokat hibázott. Fordulás után Málik sérülése miatt cseréltek a kecskemétiek, Nagy lépett pályára. Kemény játék alakult ki, és a közönség sokat „tüntetett” a játékveze­tők ellen. A sok durva belépővel tarkí­tott első negyedórában a KSC játszott mezőnyfölényben és több helyzetet ha­gyott ki. Az 51. percben Kiss fejelt a kapu felé, úgy, hogy a labda egy védő­ről pattant a kapu mellé. Ezután két veszélyes kecskeméti tá­madást hárított a DVTK védelme. Job­ban játszott, többet támadott a KSC, de próbálkozásait nem kísérte siker. A második félidő utolsó negyedórája is izgalmasan telt el, mindkét csapat nyílt sisakkal támadott. Ám gólt egyiknek sem sikerült elérni. A látottak alapján a KSC nem érdemelt vereséget, többet támadtak a kék-fehérek, ám a csatárok a helyzetek tömegét hibázták el. Kitűnt: Veréb, illetve Erdei. A 81. percben a békési Nagy belerúgott Ká- konyiba, a játékvezető kiállította. A lelkesen küzdő békésiek ellen csak nehezen nyert a miskei együttes. Kitűnt: Tóth, Hubert, Hayerbacher, illetve Tisza. Ifjúsági eredmény: Békés- Miske 2—1. Kiss János SOLTVADKERT—H. KUN B. SE 1—0 (1-0) Soltvadkert 800 néző. Vezette: Szabó S. Soltvadkert: Kerpits — Vindecker, Csesz- negi, Zsikla, Firttmann, Szabadi, Juhász, (Bibók), Erdős, Szűcs, Udvarhelyi, Szabó, (Katzenbach). Edző: Fábián Dezső. H. Kun B. SE: Tóth— Varga, Mátrai, Lipták, Endre, Lehota, Barna, (Berki), Ka­nalas,. Szalai, Bgdi, .Fütyű. Edző: Farkas László. 31. perc: A kapura törő Szűcsöt a 16-oson belül fellökték. A 11-est Szűcs értékesítette. 1—0. Rendkívül kemény mérkőzésen a já­tékvezető négy sárga lapot osztott ki. Kitűnt: Zsikla, Fpttman, Udvarhelyi, illet­ve Lipták, Fütyű. Fábián Dezső AZ NB III ÁLLÁSA 1. Szarvas 17 14 2 1 28—11. 30 2. BSK 17 11 5 1 41—25 27 3. Miske 17 11 3 3 41—24 25 4. Orosháza 17 10 2 5 33—28 22 5. Szegedi D. 17 8 5 4 30—21 21 6. KTE 17 9 1 7 32—17 19 7. Gyula 17 8 3 6 30—34 19 8. Csongrád 17 6 5 6 20—20 17 9. H. Kun B. 17 5 6 6 21—26 16 10. H. Szabó L. 17 5 5 7 22-31 15 11. Kalocsa 17 6 2 9 18—23 14 12. Kkfegyháza 17 3 6 8 23—29 12 13. Szentes 17 4 4 9 14—25 12 14. Soltvadkert 17 4 2 11 21—34 10 15. Békés 17 2 3 12 6—33 7 16. Martfű 17 1 4 12 11-42 6 Eredmények: Mezökovácsháza—Oroshá­za 2—2, Csongrád—Szegedi D. 1—1, Gyula —Martfű 2—0, Szentes—H. Szabó L. SE 2 —0. A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE Diósgyőri VTK—Kecskeméti SC 1—0 (1—0) Diósgyőr: 3000 néző. Vezette: Ádám (Mester, Vágner) Diósgyőr: Veréb-Szlifka, Leskó, Molnár, Szemere, Farkas, Tóth, Huszák, Breznai, Császári, Kölln. Edző: Száger György. KSC: Erdei—Safranyik, Somogyi, Ba­bis, Szabó, Málik, Domonics, Czéh, Rácz, Freppán, Kiss. Edző: Szentmihályi Antal. Csere: Málik helyett Nagy a szünetben, Szlifka helyett Fükő az 50. percben, Breznai helyett Kiss a 75. percben, Rácz helyett Óvári az 55. percben. Szögletarány: 10:5 (5:3) a KSC javára. Gólszerzők: Császár a 21. percben. Sárga lap: Breznai a 28. percben, Nagy János az 50., Leskó az 55., Császári az 58. percben. AZ NB II ÁLLÁSA 1. Veszprém 23 13 4 6 31­-18 30 2. Ózd 23 9 11 3 29­-18 29 3. Szeged 23 11 6 6 38­-20 28 4. Szolnok 23 12 4 7 40—34 28 5. Dunaújváros 23 12 4 7 38­-23 28 6. Diósgyőr 23 13 2 8 32­-31 28 7. Komló 23 9 7 7 37­-30 25 8. Csepel 23 10 5 8 34—31 25 9. Bp. Volán 23 10 4 9 33­-33 24 10. Kecskemét 23 10 3 10 39­-38 23 11. Metripond 23 8. 7 8 35­-34 23 12. Nyíregyháza 23 9 4 10 31­-33 22 13. Nagykanizsa 23 8 6 9 26—29 22 14. Eger 15. Salgótarján 23 7 8 8 31­-37 22 23 7 7 9 29­-30 21 16. Ajka 23 5 10 8 19­-24 20 17. Kazincbarcika 23 5 8 10 19­-26 18 18. III. kér. TTVE 23 3 12 8 23­-33 18 19. Építők 23 5 3 15 20—39 13 20. Szekszárd 23 4 5 14 18—41 13 Az NB II további eredményei: Szeged— Eger 3—1, Nagykanizsa—Építők 1—1, Komló—Salgótarján 3—0, Metripond— Szekszárd 5—2, Ajka—Bp. Volán 2—1, Du­naújváros—Nyíregyháza 3—1, Szolnok— Kazincbarcika 1—0, Csepel—III. kér. TTVE 1—1, Veszprém—Ózd 0—0. Ez történt az NB I-ben Eredmények: Vasas—Békéscsaba 1—1, Pécsi MSC—Ferencváros 1—0, Siófok—Za­laegerszeg 2—1, Debreceni MVSC—Tatabá­nya ff—3, Haladás—Rákóczi 4—0, Rába ETO—Váci Izzó 3—2, MTK-VM—Ú. Dó­zsa 2—0, Bp. Honvéd—Videoton 2—0. A bajnokság állása 1. Bp. Honvéd 18 11 4 3 29—15 26 2. Rába ETO 18 10 4 4 28—19 24 3. Tatabánya 18 7 8 3 41—22 22 4. Ú. Dózsa 18 8 6 4 34—20 22 5. Haladás 18 7 8 3 27—19-22 6. Pécsi MSC 18 8 5 5 22—17 21 7. MTK-VM 18 8 3 7 34—34 19 8. Vasas 18 5 7 6 23—25 17 9. Váci Izzó 18 5 6 7 21—21 16 10. Ferencváros 18 4 8 6 23—24 16 11. Siófok 18 6 4 8 24—28 16 12. ZTE 18 5 6 7 18—23 16 13. Békéscsaba 18 4 7 7 15—29 15 14. Videoton 18 3 8 7 19—23 14 15. Debrecen 18 4 6 8 20—32 14 16. Kaposvár 18 2 4 12 14—41 8 TOTÓ A totó 12. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. MTK-VM—Ú. Dózsa................... 2:0 1 2. Siófok—Zalaegerszeg ............... 2:1 1 3 . Debreceni MVSG—Tatabánya 0:3 2 4. Schalke 04—VtB Stuttgart .... 3:4 2 5. E. Frankfurt—B. München ... 1:1 x 6. Kaiserslautern—HamburgerSV , 0:3 2 7. Solingen—Saarbrücken................ 1:3 2 8 . Darmstadt—Düsseldorf ............. 1:0 1 9 . Ascoli—Intemazionale ................ 2:1 1 1 0. Verona—Torino................................ 0:2 2 11. Catanzaro—Bari ............................. 1:1 x 1 2. Padova—Lazio.................................. 2:0 . 1 1 3. Taranto—Brescia............................. 2:1 1 P ótmérkőzések: 14. Pécsi MSC—Ferencváros........... 1:0 1 1 5. Blau-Weiss 90—Offenbach____ 1:0 1 1 6. Wattenscheid—Remscheid ____ 2:2 x (M TI) Rajtmár István A Bajai SK nyerte a rangadót Ma sorsolás, de keddtől már táncolni kötelező! Hétőn este 18.30 órakor a Pesti Vigadóban megtartják a sorsolást, kedden délelőtt pedig a kötelező táncokkal megkezdődik az idei ötnapos műkorcsolyázó-világbajnokság, amelynek az 1982-ben átadott, 12 500 néző befogadására alkalmas Budapest Sportcsarnok ad otthont. A magyar fővárosban ötödször avatnak műkorcsolyázó világbajnoko­kat, de a korábbi négy világversenyen — ezeket még a Városligetben rendezték — csak egy vagy két szám szerepelt a programban. így ez a vb, amelyen a 78 férfi, 68 női, 66 páros és 36 jégtánc-aranyérem talál gazdára, valamennyinél rangosabb lesz. ' A világbajnokságra 25 ország nevezett, az európaiak mellett Ausztrá­lia, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kanada, Mexikó és Tajvan képviseli a többi földrészt. A szervezők hatvannál több férfi vagy női, továbbá 40-42 páros, illetve jégtáncos indulóra számítanak. A magyar színeket az Engi Klára, Tóth Attila jégtánckettős, Téglássy Tamara, Száraz András, Kerekes Krisztina és a Kerekes Krisztina, Szentpéteri Csaba vb-újonc jégtáncos duó képviseli. • Jutta Müller (jobbról) világhírű edző és tanítványa, Katarina Witt, a buda­pesti világbajnokság legnagyobb sztárja, aki nem csak címe megvédéséért érke­zett a magyar fővárosba, aktív sportpá­lyafutásától is búcsúzni szeretne. Világ- bajnoki aranyéremmel... (Farkas Ti­bor felvétele) Folytatódik-e a sorozat? Budapest eddig négy alkalommal látta vendégül a legjobbakat műkorcsolyázó világbajnokságon. Vala­mennyiszer jól szerepeltek a hazai versenyzők, bizo­nyítja ezt a két arany- és három bronzérem mellett a több értékes helyezés. A budapesti vb-k magyar pontszerzői: 1909, 4. női vb: 1. Kronberger Lili 1929, 15. páros vb: 3. Orgonista Olga, Szalay Sándor 5. Rotter Emília, Szobás László 1935, 33. férfi vb: 3. Pataky Dénes 6. Terták Elemér 21. páros vb: 1. Rotter Emília, Szollás László 3. Galló Lucy, Diliing Rezső 4. Szekrényessy Piroska, Szekré- nyessy Attila 1939, 37. férfi vb: 6. Terták Elemér 25. páros vb: 4. Szekrényessy Piroska, Szekré­nyessy Attila A sorozat folytatására ezúttal csak az Engi Klára, Tóth Attila jégtánckettősnek van esélyé. Tőlük is bra­vúr lenne, ha el tudnák csípni a hatodik helyezést. Eddigi legjobbjuk ugyanis a tavalyi Cincinnatiban elért nyolcadik hely. KOSÁRLABDA Biztos KSC-győzelem Kecskeméti SC—ZTE 81—68 (40— 23) NB I-es női mérkőzés. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Faidt, Simó. KSC: Csávás (11), Pásztor (4), Ko­vács (2), Fück (31/9), Kurucz (12), Cse­re: Brozsek (16), Balázs (5/3), Lugosi. Edző: Tóth Viktor. Az első tíz percben egyik csapat sem szerzett előnyt. Brozsek beállása után a KSC játéka feljavult. Fück, Csávás, Kurucz kosaraival a félidőig alaposan elhúzott a kecskeméti csapat. A fordu­lás után az első percekben a ZTE két hárompontos kosárral javított, de a 30. percben ismét nagy előnnyel vezetett a KSC. Ezután egy perc alatt Csávás és Kurucz kipontozódott és a ZTE a haj­rában valamit javított az eredményen. Kitűnt: Fück, Kurucz, Brozsek, illetve Novákné 16. A Bp. Honvéd nyerte az ifjúsági bajnokságot Péntektől vasárnapig Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban rendezték meg a kosárlabda NB I-es ifjúsági baj­nokság döntőjét az 1—8. helyezett csa­patok között. A sorsolás nem volt sze­rencsés a KSC-nek, mert az első fordu­lóban a csaknem teljes NB I-es csapat­tal felálló Bp. Honvéd ellen játszott, így a további két győzelem is csak az 5. helyet jelentette. Eredmények: ELSŐ FORDULÓ: A legeredményesebb játékos: Hoffman Zoltán (PVSK) 83 ponttal. A legjobb já­tékosok: KrasoveczPéter(Bp. Honvéd), Mihály Gyula (Tungsram SC), Kárpáti Zsolt (Videoton), Kégel Tamás (KSC). A legeredményesebb edző díját Tatár István (Bp. Honvéd) kapta. VÍZILABDA Kettős vereség TATABÁNYAI BÁNYÁSZ— KVSC 13—3 (4—0, 2—3, 3—0, 4 —0) OB I-es mérkőzés. Tatabánya, 100 néző. Vezettes: Bíró, Várkonyi G. KVSC: Koncz—Benda, Király, Zentai, Hegedűs, Csillag 2, Sárkány 1, Nagy R., Deák P., Varga, Tasi. Edző: Mészáros János. Gól emberelőnyből: 3/0 illetve 4/ 1. Gól 4 méteresből: 2/2, illetve 0. Kitűnt: Tóth 5, Zantleiter, illetve Koncz. SZOLNOK—KECSKEMÉTI VÍZMŰ SC 17—6 (4—1,4—1,5— 1,4—3) OB I-es mérkőzés. Kecskemét, 100 néző. Vezette: Császár, dr, He- csey. ” KVSC: Koncz—Király 2. Zentai L-Nagy R.. Hegedűs. Deák P., Nagypál 1, Bérezi 1, Csillag 1, Ben­da, Sárkány, Varga, Tasi. Edző: Mészáros János. Gól emberelőnyből 9/3 illetve 7/ 7. ÁPRILIS 6. ÉS 20.: KUPASZERDA Bp. Honvéd—KSC 111—82, Tungs­ram SC—Dombóvár 117—70, Video­ton—PVSK 104—68, Sopron—Bajai SK 74—73. 2. forduló: Bp. Honvéd—Tungsram SC 97—85, Videoton—Sopron 95—81, KSC— Dombóvár 86—81, Bajai SK—PVSK 85—75 (kétszeri hosszabbítás után). A DÖNTŐK ÉS HELYOSZTÓK EREDMÉNYEI: 7—8. helyért: PVSK—Dombóvár 91 —81, 5—6. helyért: Kecskeméti SC—Bajai SK 86—65. 3—4. helyért: Tungsram SC—Sop­ron 105—75. 1—2. helyért: Bp. Honvéd—Video­ton 115—88. A bajnokság végeredménye: 1. Bp. Honvéd (Halm. Kiss, Boros, Domo­nics, Kraspvecz, Veres, Ocskovszky, Selmeczi, Árvái, Fölesi. Edző: Tatár István.) 2. Videoton, 3. Tungsram SC, 4. Sopron, 5. Kecskeméti SC, 6. Bajai SK, 7. PVSK, 8. Dombóvár. . Real Madrid—Eindhoven slágercsata Genfben megtartották az európai labdarúgókupák elődöntőjének sorsolását. A sors szeszélye következtében az eddig is a lehető legnehezebb ágon (Napoli, Porto, Bayern) menetelő Real Madrid most is alaposan „kifogta”, azt a PSV Éindhovent kapta ellenfeléül, amely a legutóbbi fordulóig még veretlen volt a holland bajnokság­ban. Bár igaz, hogy a tavalyelőtti BEK-győztes Steaua Bukarest vagy a Benfica sem lett volna könnyű rivális. A KEK-ben egy olyan, viszonylag szerény képességű együttes, mint a Mecheien könnyen döntős lehet, mert az olasz második ligás Atalantával került szembe, míg az UEFÁ Kupában nyugatnémet „testvérharc” lesz a Bayer Leverkusen és a Werder Bremen között. Az elődöntők párosítása: BEK: Real Madrid (spanyol)—PSV Eindhoven (hojland) Steau Bukarest (román)—Benfica (portugál) KEK: KV Mecheien (belga)—Atlanta (olasz) Olympique Marseille (francia)—Ájax Amszterdam (holland) UEFA KUPA: FC Bruges (belga)—Espanol (spanyol) Bayer Leverkusen—Werder Bremen (mindkettő nyugatnémet). Az elöl álló csapat az első mérkőzés pályaválásztója. Időpontok: április 6. és 20. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 16.15: Hírek 16.20: A Képes nóták kívánságműsora 16.50: Visegrádi utca — Lengyel József történelmi riportjának televíziós változa­ta (ism.) 18.00: Tavaszi történelmi ünnepek— Köz­vetítés Leninvárosból a Tanácsköztársa­ság évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésről 18.55: Reklám 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.10: Reklám 20.15: Sándor Pál-sorozat — Herkulesfür- dói emlék (1981) Magyar film 21.35: Új Hullám 22.20: Híradó 2. TV II. MŰSOR: 20.00—21.00: Körzeti stúdiók műsora: — Budapest — Pécs — Szeged MOSZKVAI TV I, MŰSOR: 6.35: Labdarúgószemle. 7.05: „Szibériai nő" cimű film 1—2. rész. 9.15: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: Koncert. 14.10: Dél­afrikai kommunisták. 14.50: Hírek. 14.55: Vidám startok. 15.40: Az Agroipari Bizott­ság gondjai. 16.30: Rajzfilm. 16.50: A XIX. Össz-szövetségi Pártkonferencia elé. 17.35: Világhíradó. 17.55: A. Osztrovszkij: Örvény című színmű. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: A színmű folytatása. 21.20: Világhíradó. 21.30: Koncert. 22.15: „Ajtó az erkélyre" című film. 23.45: Hírek. 23.50: Koncert. ÚJVIDÉKI TV: 16.25: Műsorismertetés. 16.30: Sport­krónika. 16.45. Intermezzo és műsorismer­tetés — magyarul. 16.50: Tv-napló — ma­gyarul. 17.05: Reklám. 17.10: Tv-napló. 17.30: Gyermekműsor. 18.00: Tájékoztató műsor — magyar nyelvű. 18.30: Ember és alkotás — szlovák nyelvű műsor. 18.55: Reklám. 19.00: Ma: információs műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű műsor. 21.00: Zenebona. 21.30: Tv-napló. 21.45: Mű­sorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai programok 8.20: Hogy tetszik lenni? — Nyugdíjasok műsora 9.00: A hét zeneműve — Bartók: Rapszó­dia Op. 1. 9.30: A hét költője: Ágh István — Apám órája (ism.) 9.40: Ki kopog? — A Gyermekrádió mű­sora 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Operettnyitányok 10.58: Mikro '88 11.18: Dalok a Tanácsköztársaságról 11.34: . . . hogy hosszú életű légy a földön. VI/4. 11.54: Reklám 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rólunk van szó! 12.45: Egy hazában — Hollauer Tibor ri­portja 13.00: Klasszikusok délidőben — Schiff András zongorázik 14.05: Műsorismertetés 14.10: Húsvéti rajz; Gelléri Andor Endre novellája 14.22: Radioton-korongokról 14.25: Nóták — Ifj. Kállai Kiss Ernő népi ■zenekara játszik, Győry Márta és Perczél Miklós énekel 14.55: Édesanyanyelvünk — Lőrincze La­jos műsora (ism.) 15.00: Vílágablak — Az olvasás gyönyörű­sége — Hegedűs Géza előadássorozata (127) 15.30: Kóruspódium 15.54: Muzsikáló természet — Madárdal Új-Zélandból 16.05—17.00: Neked szól! — Zenei kalan­dozás térben és időben 16.05: Mongol népek között 16.33: Zenélő Dominó 17.00: Eco-mix — Gazdásági magazin 17.30: Csillagképek a Metropolitan Opera egén XVI/16. rész 18.05: Kocsár Miklós: Kisze járás — szlo­vák villőzés 18.15: Hol volt, hol nem volt — A leányért versengők. Magyar népmese 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.30: Esti Magazin 19.15: A szentlélek karavánja — Részletek Illyés Gyula műveiből 20.20: Örökzöld dallamok Kb.: 21.00: 1919-es emlékek — Lapok a Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának jegyzőkönyvéből 21.30: Népszerű szimfonikus zene 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Hangszerek, hangszínek — A hege­dű virtuózai. Josef Hassid 23.09: Operaest — Giuseppe Di Stefano, felvételeiből 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után... Zenés műsor hajnalig PETŐFI RÁDIÓ: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Népdalok, néptáncok 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben. Zenés délelőtt az Utazás '88 kiállításon Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk— Művészet- és művelődéskritika 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Korda György énekel 12.25: Kis magyar néprajz—Gyalogos bú­csújárás Kismáriaceilbe 12.30: Nóták 12.58: Műsorismertetés 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig ... A Rádió kívánság- műsora Közben 15.05—15.10: Reklám 16.00—16.05: Reklám 16.05: Hangos képrejtvény 16.58: Műsorismertetés 17.05: Újdonságainkból — Magyar köny- nyűzenei felvételek 17.30: Ötödik sebesség — Ifjúság, politika, kultúra 18.29: Reklám 18.30: Tip-top parádé — Nancy Wilson felvételeiből 19.05: Budapesti Tavaszi Fesztivál — Kap­csoljuk a Közművelődési Információs In­tézetet — Régi magyar muzsika 19.35: Sportvilág 20.07: Reklám 20.10: Peter Herbolzheimer bigbandje ját­szik 20.30: Érzelmek iskolája 21.05: Rockújság V. évfolyam 6. szám 22.00: Operettkedvelőknek— Magyar mű­vészek operettfelvételeiből 23.20—0.14: Örökzöld filmmelódiák 0.15—4.20: Éjfél után... Zenés műsor hajnalig BARTÓK RÁDIÓ: 6.05—7.59: Muzsikáló reggel 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.10: Nagy mesterek kamarazenéjéből 9.05: Coco — Részletek Previn zenés já­tékából 9.30: Zenekari muzsika 10.40: Romantikus kamarazene 11.10: James King operafelvételeiből 11.37: A Berlini Rádió szimfonikus zene­karának hangversenye. Vezényel: Tade- us Strugala 13.03: Műsorismertetés 13.05: Mikrofonák 13.50: Zengjen a muzsika! — Az amatőr zenei mozgalom híradója (ism.) 14.20: Új lemezeinkből — Monteverdi: Poppea megkoronázása 16.02: Zenekari muzsika 17.00—17.30: Diákfélóra 17.00: Törd a fejed! 17.15: Gitárral ángolul 17.30: Részletek Enrico Rava és Dino Sa- luzzi dzsesszegyüttesének új lemezéről 18.05: Elena Suliotis Verdi-áriákat énekel 18.30: Holnap közvetítjük... A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye Aldo Ceccato vezényletével 18.50: Egészségünkért — Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója: Környezetünk védelmében — autóveze­tőknek (ism.) 19.03: Műsorismertetés 1 9.05: Két hangon ... Radnóti Miklósról 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál — Kap­csoljuk a Magyar Rádió márványtermét — Muzsikusvendégség 22.00: Szimfonikus táncok 22.15: Pillantás az európai diszkókba XXII/20. rész 23.00: A hét zeneműve— Bartók: Rapszó­dia Op. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom