Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-17 / 65. szám

MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS TAVASZI ÜLÉSSZAKA A törvényjavaslat vitája Kiscelli László (Győr-Sopron me­gye), a győri Széchenyi István Közleke­dési és Távközlési Műszaki Főiskola főigazgatója, a törvényjavaslat bizott­sági előadója elmondta, hogy az építési és közlekedési bizottság három alka­lommal foglalkozott a törvény terveze­tével. Az üléseken több mint negyve­nen szólaltak fel, s a kisebb-nagyobb módosítások száma elérte a százat. Azt várjuk, hogy a közeljövőt az a korsze­rűség jellemezze, amit a törvény első paragrafusa a járművekre, az útháló­zatra vagy a működésre meghatároz — mondotta, majd rámutatott: ma még törvénnyel kell rendelkezni arról, hogy kötelező a személyszállításnál az utazási feltételek, a menetrend, az uta­zás egyéb körülményeinek közzététele. A bizottsági előkészítő munka során alakultak, kifejezővé váltak a törvény azon mondatai is, amelyek az egészség, a testi biztonság védelmében születtek. A törvény így részletesen foglalkozik a személyi biztonsággal, a közlekedési biztonsággal, a környezetvédelemmel, a vezetésre alkalmassággal, a közutak állapotával, a gyalogos-átkelőhelyek elhelyezésével, a lakott területek védel­mével. Az egyik paragrafus még ezeken kívül is kiemelten szól a gyermekek, az idősek és a mozgásukban korlátozot­tak segítéséről. A törvénytervezetben fontos gazda­sági előírások is megtalálhatók. A 16. paragrafus például a Minisztertanács hatáskörébe utalja egyes közutak — nyilvánvalóan autópályák, esetleg kü­lönleges szolgáltatást nyújtó utak — igénybevételénél a fizetési kötelezettsé­get, ennek mértékének megállapítását. Ezzel nálunk gazdagabb országokban is élnek. Egyetértésünket azonban az­zal adjuk, hogy az így kivetett — a hazai keresetekhez is korrektül igazodó — díjból befolyt összegek teljes egészé­ben újabb autópályák, városokat elke­rülő útszakaszok építéséhez járuljanak hozzá. Végezetül a bizottsági előadó a két bizottság nevében javasolta, hogy az Országgyűlés a képviselőkhöz eljut­tatott módosításokkal fogadja el a köz­úti közlekedés törvénytervezetét. Simon Ernöné (Somogy megye), a Pamutfonóipari Vállalat Nagyatádi ' Cérnagyárának szakmunkása felhívta a figyelmet a közlekedési kultúrát szem előtt tartó nevelés fontosságára. Bódi János (Baranya megye), a Bere- mendi Cement- és Mészművek műve­zetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a vasút forgalma jórészt a közútra terelő­dött át, s ez a dinamikus motorizáció­val együtt túlzsúfoltsághoz vezetett. Szalai Géza (Budapest), a Ganz Szerszámgyár vésnök szakmunkása egyebek között beszámolt az új hazai metrószerelvények munkálatairól. Elek Tóz.ve/j Borsod-Abaúj-Zemplén megye), az Ózdi Kohászati Üzemek hengerésze javasolta, hogy a törvény az egész közúthálózatra — tehát a tanácsi közúthálózatra is — tegye kötelezővé az útellenőrzést. Vastag Ottilia (Nógrád megye), a Romljányi Építési Kerámiagyár szer­vezési osztályvezetője javasolta, hogy az alkatrészellátást ha nem is a tör­vényben, de legalább kormányrende­letben szabályozzák. Ezt követően szólalt fel dr. Tóth An­tal, Bács-Kiskun megyei képviselő, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes vezetője. DR. TÓTH ANTAL FELSZÓLALÁSA A közlekedési befektetésektől nem szabad sajnálni a pénzt Miniszter elvtárs expozéjában szólt azokról az okokról, amelyek a közúti közlekedés törvényi szabályozását ak­tuálissá teszik. Az általa mondottak­hoz még hozzáteszem, hogy a remélhe­tően a továbbfejlődő idegenforgalom, és — a gyártási kooperációkra az utób­bi hetekben ismertté vált információk­ra figyelemmel — a hazai személygép­kocsi-állomány eddiginél dinamiku­sabb emelkedése a közúti forgalom to­vábbi növekedését vonja maga után. A forgalom növekedésével párhuza­mosan a közúti közlekedés feltétel- rendszere változott ugyan, de a válto­zást ellentmondásosnak látom. Csak kismértékben növekedett a közutak hossza, és egyre lassuló ütemben foly­tatódik az autópálya-építési program. Az utak kiépítettsége, szélessége nem felel meg a korszerűség követelményei­nek, a mi hazai szükségleteinknek sem, sőt évről évre romlik az ország útháló­zatának az állapota, és ma már annyi pénzt sem fordítanak fenntartására, mint amennyi az állapot szinten tartá­sához elegendő. A közúti közlekedés ilyen feltételei mellett hazánkban a közlekedésbizton­sági helyzet nem jó. Baleseti helyzetünk súlyosságát azzal kívánom érzékelhe­tővé tenni, hogy az utóbbi 20 év alatt 34 ezren haltak meg közlekedési bale­set következtében, ami megfelel példá­ul Kiskunfélegyháza lakosságának. Megdöbbentő! Magyarországon 1000 baleset 85 ember életét követeli, Angli­ában 20-ét. 1985-ben Bács-kiskun me­gyében 1000 balesetből 114-en haltak meg, s ez az arány több mint harmadá­val magasabb az országos átlagnál. En­nek az átlagosnál nagyobb forgalom- sűrűség és a megye úthálózatának mi­nősége közötti összhang hiánya az egyik alapvető oka. A közlekedésbiztonság foka a mi vi­szonyaink között jórészt a közlekedés­ben részt vevők magatartásán, felelős­ségérzetén, szabályismeretén és nem utolsósorban egymás iránti megbecsü­lésén, megértésén múlik. Emellett azonban minden lehetségest meg kell tennünk a közúti közlekedés feltétel- rendszerének javításáért, és vélemé­nyem szerint az elfogadásra kerülő tör­vénynek ez kell, hogy legyen az egyik legfontosabb célja és feladata. Ennek kapcsán szeretnék rámutatni egy napjainkban egyre jobban elural­kodó, de — úgy vélem — igen káros nézetre. Nevezetesen arra, hogy nem­igen fordítunk pénzt olyan kiadásokra, megoldásokra, amiknek a haszna fo­rintosítva nem számítható ki, aminek a nyeresége nem folyik be a pénztárba. A közlekedési kiadások egy része pedig ilyen! Az ember élete, épségé, egészsége azonban pénzzel nem merhető! Nem szabad megvonni, de sajnálni sem a pénzt olyan közlekedési befektetések­től, ráfodításoktól, amelyekről józan ésszel tudjuk, hogy nélkülözhetetlenül szükségesek. Bács-Kiskun megyében — becslés szerint — mintegy 300 ezer kerékpárt és 50 ezer segédmotor-kerékpárt hasz­nálnak. Egyes települések úthálózatán, az oda be-, illetőleg az onnan kivezető utakon igen nagy a kerékpáros-forga- * lom, ami — az előbb említettek miatt — a szó szoros értelmében közvetlen életveszéllyel jár. Még ha mindenki meg is tartja a közlekedési szabályokat, akkor is legalább félelmetesnek kell ne­vezni a helyzetet. Hiányolom, hogy bár ez az állapot mindenki előtt ismert, a törvényjavas­lat ennek a nagy horderejű kérdésnek a megoldására mégis megelégszik csu­pán közlekedésszervezési intézkedések­kel. Álláspontom szerint megfelelő biz­tonságot csak a vegyes forgalom szét­választása, új utak építése esetén már eleve párhuzamos kerékpárutak építé­se, illetőleg ilyeneknek a már meglévő utak melletti utólagos kiépítése adhat. Mindnyájunk előtt világos, hogy ez a program pénzigényes, de jelentőségénél fogva nem mellőzhető. A törvényjavaslat a közút kezelője részére olyan kötelezettségeket ír elő, amelyek a közlekedés biztonságát ja­vítják. Úgy gondolom, hogy velem együtt sokan megelégedéssel fogadják ezeket a rendelkezéseket. Most az a helyzet, hogy a szabálysértési, de még a büntetőeljárásokban sem kapott — egyes esetekben — megfelelő súlyt an­nak a vizsgálata és értékelése, hogy pél­dául egy bekövetkezett balesetnek mennyire volt oka vagy közreható té­nyezője a közút állapota — a gödrösö- dés, az útfelület és az útpadka szintkü­lönbsége — az ott kialakított forgalmi rend, az esetleg félreérthető vagy nehe­zen áttekinthető jelzőrendszer. Ilyen esetekben kerül sor az úgynevezett gu­miparagrafus alkalmazására. Az a fele­lősségre vonás alapja, hogy a járműve­zető nem az útviszonyoknak megfelelő­en közlekedett. Az említett okokra visszavezethető vagy ilyenekkel egyéb­ként összefüggésbe hozható közlekedé­si események nem képviseltek nagy szá­mot, de a jövőben még kevesebbnek kell lenniük. A törvényjavaslat azonban szűkíti az út kezelőjének felelősségét, mert a biz­tonság fenntartására, illetőleg helyreál­lítására a kezelésében lévő utak forgal­mának és jelentőségének — általa mér­legelt — sorrendjét figyelembe véve áll fenn a kötelezettsége. Emiatt kétséges­sé válhat, de legalább is félő, hogy meg­nehezül vele szemben a kárigény érvé­nyesíthetősége. A törvényjavaslaton — összhangban a környezetvédelmi törvénnyel — vé­gigvonul a környezetvédelem érdekei­nek figyelembevétele, erre vonatkozó­an több rendelkezést is tartalmaz. E körbe tartozó, egy igen lényeges kér­déssel azonban — megítélésem szerint — a végrehajtási rendeletnek határo­zottabban kellene foglalkoznia. .Az utak hó- és síkosságmentességére gon­dolok. Szükségesnek tartom, hogy a környezet védelme érdekében a tudó-; mány mindenkori állása és a gyakorlati végrehajtás időszerű kivitelezhetősége függvényében időről időre miniszteri rendelet határozza meg, hogy a köz­utak, és a közforgalom elől el nem zárt magánutak hó- és síkosságmentesítésé­re a környezetet károsító anyagok kö­zül, hol, melyek és milyen mennyiség­ben alkalmazhatók. A törvényjavaslat a közúti .közleke­dés ellenőrzésének egyes feladatait a rendőrségre ruházza, amit majd más jogszabály szabályoz részletesen. Eb­ből kiindulva és ehhez kapcsolódva ja­vaslom a legfőbb törvényhozó testület­nek, hogy megfelelő előkészítés után, az Országgyűlés programjába beilleszt­ve kellene meghatároznia azokat a jogi alapokat és kereteket, amelyeken es amelyek között a Belügyminisztérium­nak és szerveinek az állam- és közbiz­tonsági feladatokat végezni kell. Winkler László (Győr-Sopron m.), a Mosonmagyaróvári Fémszerelvény­gyár művezetője szerint a növekvő ide­genforgalom már-már az elviselhetőség határáig próbára teszi Győr-Sopron megye főközlekedési útjain a forgalom résztvevőit és a helyi lakosságot. Szilágyi Sándor (Hajdú-Bihar m.), a Debreceni MÁV Járműjavító Üzem műszerész szakmunkása szerint a széles körű párbeszéd, társadalmi vita ered­ményeként a törvénytervezet jó logikai, tartalmi felépítésű dokumentummá formálódott. Németh Ferenc (Békés m.), az MSZMP Orosházi Városi Bizottságá­nak politikai munkatársa többek kö­zött kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy a hatályos szabályozáshoz hason­lóan a jövőben is megkössék a nem közforgalmú feladatokat ellátó közüle- tek kezét abban, hány járművet hasz­náljanak és milyen célra. Bugán Mihály (Szolnok m.), a Szol­nok Megyei Tanács elnökhelyettese an­nak a véleményének adott hangot, hogy a vitákban kialakult jogi szabályozás jó alapot nyújt a motorizáció növekedésé­vel járó feladatok megoldásához, ám az összes alkotó javaslat figyelembevételé­vel sem biztos, hogy az új törvény teljes egészében képes lesz megoldani a közúti közlekedés minden gondját. Szatmári Lajos (Veszprém m.), a Veszprémi Szénbányák várpalotai bá­nyaüzemének főaknásza többek között elmondotta, hogy a Tihany térségében a kompátkelés miatti nagy gépjármű- forgalom nyáron zsúfoltságot, baleset- veszélyt okoz, s olykor már a természe­ti értékeket veszélyezteti, éppen ezért indokolt a kompforgalmat lebonyolító útszakasz áthelyezése. Dr. Nemes Tamás (Komárom m., 6. vk.), az Esztergomi Városi Tanács egyesített kórházának másodfőorvosa azt kérte, hogy a 12. paragrafus (2) bekezdésébe kerüljön be „az egészség- védelmi szempont” kifejezés is. Fodor Sándor (Fejér m.), a Mező- szentgyörgyi Alkotmány Mgtsz elnöke lényegesnek ítélte, hogy a majdani tör­vény rábízza a közületekre a járművek tüzelő- és kenőanyag-fogyasztásának mérését, ugyanis szerinte csak az üzem dönthet a gazdaságos üzemeltetés kér­désében. A MINISZTER VÁLASZA Több felszólaló nem lévén, ismét Ur- bán Lajos közlekedési miniszter kapott szót. Válaszában megköszönte az igen alapos törvény-előkészítő munkát. Utalt arra, hogy minden módosító ja­vaslatot elfogadtak, mégpedig azért, mert azok többsége a mindennapi élet­ből merített személyes tapasztalatok­hoz fűződött. Elmondotta: a kormány nevében is megerősítheti, hogy az utak ügye állami ügy. Hozzátette: évente 15 milliárd forintot fordítanak útépítésre, -fenntartásra, s számítanak továbbra is a költségvetésen kívüli, helyi források­ra. Ezek összege évente mintegy 200 —300 millió forint. Nem tartotta indokoltnak a minisz­ter az országos és a tanácsi úthálózat szétválasztását, mondván: a forgalom terjedésének mértékében a tanácsi utak is fokozatosan az országos úthálózat részévé válnak. A miniszter válaszában kitért az au­tópályák építésének ütemével kapcso­latos kérdésekre is. Indokoltnak tartot­ta, hogy déli irányban Kecskemétig jusson el az autópálya. A járművekkel kapcsolatban megje­gyezte: ma még időszerű a javítószolgá­latot, az alkatrészellátást törvényi szin­ten szabályozni, ugyanis netp. egyszerű­en kereskedelmi kérdésről van szó. A felszólalásokkal összhangban túl­haladottnak ítélte a közületek személy­gépkocsi-használatával kapcsolatos szabályozást, s egyetértve az ülésen el­hangzott indítvánnyal úgy vélte: a kö­zületekre kell bízni, hány személygép­kocsi használatát tartják szükségesnek. Hasonlóképpen oldani kívánatos a magánfuvarozással kapcsolatos ren­delkezéseket is. A miniszter végül nem ellenezte, hogy az egészségvédelem fogalma be­kerüljön a törvénymódosítás szövegé­be. Határozathozatal Urbán Lajos válasza után határozat- hozatal következett. A képviselők elő­ször az építési és közlekedési, valamint a jogi, igazgatási és igazságügyi bizott­ság által már elfogadott — s az Or­szággyűlés tagjainak írásban elküldött — módosító indítványokról döntöttek. A két bizottság összesen 16 pontban fogalmazta meg javaslatait, amelyekről a képviselők külön-külön szavaztak. Egy kivétellel — amelyre öten nemmel szavaztak és hárman tartózkodtak — a módosító javaslatokat egyhangúlag elfógatjták, így például ,a törvénybe ke­rült, hogy a iakott területeket, különö­sen a történelmi városrészeket, a mű­emléki és védett természeti területeket, továbbá a gyógy- és üdülőhelyeket for­galomszabályozási eszközökkel és megfelelő várakozási díjak alkalmazá­sával is fokozottan védeni kell a közúti közlekedés károsító hatásaitól. Ugyan­csak elfogadták azt a módosító indít­ványt, hogy a közút megrongálódását a közút kezelője köteles haladéktalanul kijavítani, vagy a közút forgalmának biztonságát veszélyeztető helyzetet el­hárítani. A kijavításig, illetőleg a ve­szélyhelyzet elhárításáig köteles a for­galomban részt vevőket a veszélyre fi­gyelmeztetni, szükség esetén sebesség­vagy súlykorlátozást elrendelni, illető­leg a közutat lezárni. Egyhangúlag fo­gadták el azt a módosító javaslatot is, amely kimondja, hogy a közút területé­nek nem közlekedési célú igénybevéte­léért— a közművek építését és fenntar­tását kivéve — díjat kell fizetni. Ezt követően a már elfogadott mó­dosításokkal kiegészített törvényjavas­latról szavaztak a képviselők. Áz Or­szággyűlés a közúti közlekedésről szóló törvényjavaslatot általánosságban, és a már megszavazott módosításokkal részleteiben egyhangúlag elfogadta. Ezután a napirend szerint megkez­dődött a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. DR. MARKÓJA IMRE ELŐTERJESZTÉSE Megújulásra van szükség a szövetkezeti jog területén is Ezután Markója Imre igazságügy­miniszter bevezetőben elmondotta, hogy közel két évtized telt el a szövet­kezetekről szóló törvény megalkotása óta. Bár szövetkezeti jogunk fejlődése sem volt töretlen, mégis e törvénynek jelentős szerepe volt abban, hogy kere­tei között a szövetkezeti mozgalom ki­emelkedő sikereket ért el. Hazánk ma a társadalmi és a gazdasági reformok korát éli. A jogalkotásra jelentős fele­lősség hárul abban, hogy a reformfo­lyamat kibontakozását minél követke­zetesebben segítse elő. Éppen ezért megújulásra van szükség a szövetkezeti jog területén is. Indokolt napirendre tűzni — a nem is távoli jövőben — a szövetkezetekre vonatkozó szabályo­zás átfogó és teljes felülvizsgálatát: egy új szövetkezeti törvény megalkotását. Ehhez azonban komoly, tudományo­san is megalapozott előkészítő munká­ra van szükség, amely már elkezdődött. Az Országgyűlés elé terjesztett tör­vénytervezet ezért még nem a szövetke­zeti jog átfogó reformját tűzte ki célul. A javaslat azokat a változtatásokat kí­vánja végrehajtani, amelyek elősegítik a törvényben megfogalmazott elvek következetesebb érvényesülését. Az önkormányzat erősítése A továbbiakban a módosítás fő tö­rekvéseiről szólt a miniszter. Hangsú­lyozta, a szövetkezeti törvény alapelve, hogy a szövetkezet a tagoké, ők dönte­nek belső ügyeiben, így a szövetkezeti önkormányzat kérdéseiben is. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz, hogy a szövet­kezetek belső életében meghatározó szerepük legyen az alapszabályoknak és egyéb belső szabályzatoknak, a jogi szabályozás pedig tág keretet adjon ezek demokratikus, a tagok akaratát tükröző s az egyes szövetkezetek adott­ságaihoz igazodó kialakítására. Ez az elv azonban jelenleg — részben a törvény időközi módosításai folytán — nem valósul meg következetesen. A szövetkezetek Önkormányzati szer­vezetére és ezek működésére vonatko­zó magas szintű jogi rendelkezések túl­zottan aprólékos, bürokratikus jellegű szabályozásuk révén gátolják a szövet­kezetek döntési önállóságának, s ezzel a szövetkezeti demokráciának mind teljesebb érvényesülését. Ennek követ­keztében a szövetkezeti alapszabályok és más belső szabályzatok sem töltik be megfelelően a szerepüket, szabályaik sokszor mechanikus ismétlései a jog­szabályok rendelkezéseinek. A szövetkezeti önkormányzat erősí­tése ezért szükségessé teszi annak felül­vizsgálatát, hogy össztársadalmi érdek­ből milyen kérdésekben szükséges a to­vábbiakban is egységes központi sza­bályozás, s megköveteli az ilyen érdek­kel nem indokolható jogi kötöttségek feloldását. Ezt a célt követve a javaslat kimondja, hogy a jövőben a szövetke­zet dönt — alapszabályában — arról, rendszeresít-e a közgyűlés mellett kül­döttgyűlést is, és ha igen, néhány, a közgyűlés kizárólagos hatáskörében maradó ügyön kívül a döntési jogkörö­ket milyen módon osztja meg a két vezető testület között. Ä tervezet sze­rint bővülne a szövetkezetek önállósá­ga más kérdésekben is, így például ab­ban, hogy egy vagy több önkormány­zati szabályzatot alkotnak-e, milyen bi­zottságokat alakítanak, a tisztségvise­lőiket milyen időtartamra választják meg; és így tovább. A szövetkezetek autonómiáját széle­síti a törvényjavaslat azzal is, hogy fel­oldja a státusváltozással, vagyis az át­alakulással kapcsolatos merev szabá­lyozási kötöttségeket. A jövőben a köz­gyűlés általában szabadon dönthet a szövetkezetnek más ágazatba tartozó vagy más formájú szövetkezetté való átalakulásáról. Természetesen megma­rad a lehetősége annak is, hogy az egyes szövetkezeti ágazatokra vonat­kozó jogszabályok az átalakulást felté­telhez kössék. Ilyen feltételt a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetekre vonat­kozó jogszabályok állapítanak meg. Végül: a szövetkezeti demokrácia el­vének megfelelően a törvény eddig is lehetővé tette a szövetkezet két vagy több szövetkezetté való szétválását, va­lamint azt, hogy a tagok egy része — a szövetkezetből kiválva — új szövet­kezetét alakíthasson. Ennek a.jognak a gyakorlati érvényesülését, s egyszers­mind a kisebbség jogainak a védelmét segíti elő a törvényjavaslat azzal, hogy az említett esetekben a vagyonmegosz­tás kérdésében megfelelő jogorvoslatot biztosít: azok számára, akiknek jogos érdeke sérelmet szenvedett, lehetőséget ad a bírósági út igénybevételére. Gazdasági önállóság Szövetkezeti törvényünk alapvető elvként fogalmazza meg a szövetkeze­tek gazdasági önállóságát. Ez nélkü­lözhetetlen feltétele az eredményes gaz­dálkodásnak, s ezen belül a gyorsan változó gazdasági-piaci követelmé­nyekhez való alkalmazkodásnak. A törvényjavaslat előkészítése során ezért törekedtünk a szövetkezetek gaz­dasági tevékenységével kapcsolatos in­dokolatlan korlátok lebontására. Jelenleg például a szövetkezet tevé­kenységi körét csak alapszabályának módosításával egészítheti ki; ehhez pe­dig szükséges, hogy a közgyűlés, illető­leg a küldöttgyűlés által elfogadott mó­dosítást az állami törvényességi fel­ügyeletet gyakorló szerv jóváhagyja. A tevékenységi kör kiegészítésének ilyen jóváhagyása felesleges, gátolja a szövetkezeteket a gazdasági feltételek­hez való rugalmas alkalmazkodásban. A törvényjavaslat ezért kimondja, hogy a szövetkezet tevékenységi körét alapszabályának módosítása nélkül ki­egészítheti, s ehhez nincs szükség az állami törvényességi felügyeletet gya­korló szerv jóváhagyó határozatára sem. A tevékenységi kör kiegészítését ezentúl elegendő a szövetkezet szerve­zeti és működési szabályzatában rögzí­teni. Egy másik rendelkezés: több mint hat éve a szövetkezeti törvényben fog­lalt felhatalmazás alapján kiadott mi­nisztertanácsi rendelet intézményesítet­te a kisszövetkezeteket, amelyek egy­szerűsített önkormányzattal és munka- szervezettel működnek. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a szervezeti forma jól bevált, számos te­rületen elősegíti az eredményes gazdál­kodást. Indokolatlan korlátozást jelent ugyanakkor, hogy a kisszövetkezetek mezőgazdasági tevékenységet nem folytathatnak. Ä törvényjavaslat lebontja ezt a kor­látot is, és ugyanakkor a kisszövetkeze­teknél is érvényesíti azt az általános szabályt, hogy a szövetkezet minden olyan tevékenységet folytathat, ame­lyet törvény, törvényerejű rendelet vagy minisztertanácsi rendelet nem utal állami gazdálkodó szerv vagy más állami szerv kizárólagos tevékenységi körébe. Ezek a körülmények lehetővé teszik, hogy a kisszövetkezetek külön­álló szabályozását megszüntessék, s a reájuk vonatkozó sajátos rendelkezése­ket beépítsék a szövetkezeti törvénybe és végrehajtási rendeletébe. Á javaslat ezzel egyszersmind lehetőséget ad arra, hogy a kisszövetkezeteknél bevált egyes szabályokat más szövetkezetek is alkalmazhassák, továbbá egyszerűsíti a szövetkezeti szabályozás rendszerét is. A szövetkezetek gazdálkodásának eredményessége nem kis részben a bel­ső érdekeltségi viszonyoktól függ. Ezek sokrétűek és differenciáltak, mindenek­előtt attól függően, hogy termelő vagy fogyasztási jellegű szövetkezetről van szó. Az érdekeltségi viszonyokat azon­ban valamennyi szövetkezetnél az ha­tározza meg, hogy a tagok — szemé­lyes közreműködésük, illetőleg vagyoni hozzájárulásuk alapján — milyen felté­telekkel részesedhetnek a gazdálkodás eredményéből. A vagyoni kapcsolatok jelenlegi for­mái, mint amilyen a részjegy, a célrész­jegy, pénzügyi jellegű korlátozások mi­att rendeltetésüket nem tudják megfe­lelően betölteni. A törvényjavaslat — számolva a gazdasági realitásokkal — nem szünteti meg, de enyhíti az említett korlátozásokat. így kizárja, hogy a jö­vőben korlátozó rendelkezést miniszte­ri rendelet állapíthasson meg, s a Mi­nisztertanács részére is csak a részjegy, célrészjegy után fizethető osztalék (ré­szesedés) felső határának szabályozá­sára ad felhatalmazást. Az Országgyűlés bizottságaiban le­folyt vita során olyan javaslatok hang­zottak el, hogy bővítsük a szövetkezet és tagjai közötti vagyoni kapcsolatok formáit, és tegyük lehetővé a szövetke­zet számára ingyenes vagyonjegy kibo­csátását. Ilyen vagyonjegyet a szövet­kezet tagjainak juttathatnak. A tör­vényjavaslat ennek megfelelő kiegészí­tését — a miniszter indokoltnak tartot­ta. Új forma: kistermelők szövetkezete A miniszter a továbbiakban egy új szövetkezeti formáról, a kistermelők szövetkezetének intézményesítéséről szólt. Elmondotta: a jelenlegi szövetke­zeti formákban — s ez vonatkozik a kisszövetkezetekre is — a közös gazda­sági tevékenységnek, s az ebből való részesedésnek van meghatározó szere­pe. A tagok saját gazdasági tevékenysé­ge —- így a háztáji gazdálkodás is — jelentős, de mégiscsak „kiegészítő” jel­legű. Most gyakorlati igényként merült fel egy olyan új szövetkezeti forma létre­hozása is, amely elsődlegesen a tagok saját gazdasági tevékenységére épül, s a szövetkezet fő feladata, hogy ezt a gazdasági tevékenységet a közös áru- beszerzés, valamint az értékesítés meg­szervezésével és más módon elősegítse. Erre elsősorban a mezőgazdaságban lehet szükség, azokban az esetekben, amikor — például a természeti adottsá­gok miatt — a földek nagyüzemi meg­művelése nem gazdaságos. Hasonló igények merültek fel azonban a kis­termelők, kisiparosok, vállalkozók ré­széről — a gazdasági élet más területein is, így többek között a magántaxik üze­meltetésével kapcsolatban is. A törvényjavaslat ezért — új forma­ként — lehetővé teszi a kistermelők szövetkezetének létrehozását. Ennek célja, hogy tagjai gazdasági tevékeny­ségét összehangolja és szolgáltatások­kal segítse, továbbá gondoskodjon a kistermelők munkáját segítő eszközök biztosításáról, valamint létesítmények fenntartásáról és működéséről. Ezek­ben a szövetkezetekben csak az említett eszközök és létesítmények vannak szö­vetkezeti tulajdonban; a saját gazdásá­gi tevékenységének alapjaul szolgáló vagyon a tag tulajdona. Mivel új elveken alapuló szövetkeze­ti formáról van szó, amellyel kapcso­latban még nincsenek tapasztalatok, a javaslat csak a kistermelők szövetkeze­tére vonatkozó legalapvetőbb rendel­kezéseket tartalmazza. A részletes sza­bályozásra, s ennek során a szövetkeze­tekre irányadó általános szabályoktól való eltérésre a törvényjavaslat a Mi­nisztertanácsnak ad felhatalmazást — mondotta végezetül a miniszter. * Dr. Tallóssy Frigyes (Budapest), A Ferrokémia Ipari Szövetkezet jogta­nácsosa, a törvényjavaslat bizottsági előadója hangsúlyozta: a tervezett mó­dosítás csak az ipari, a fogyasztási, a takarék- és lakásszövetkezeti szférát érinti. Ezekben az ágazatokban csak­nem 3,3 millió szövetkezeti tag tevé­kenykedik. A most benyújtott törvény- javaslat növeli a szövetkezeti önkor­mányzat szerepét, lehetővé teszi a tevé­kenységi kör gyors hozzáigazítását a gazdasági környezet változásához, és egyben jobb garanciát ad a kisebbségi jogok érvényesítésére is. Tallóssy Frigyes elmondta, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság egyetért a törvény változtatásával, s a bizoitsági vita során a képviselők ina­guk is tettek néhány, az érdemi részt kevésbé érintő módosító javaslatot. Az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsá­nak kezdeményezésére szerepel a javas­latok között az is, hogy vezessék be az állami vállalatoknál már ismert ingye­nes vagyonjegyet. Ez a közös vagyon gyarapításának függvényében lehetővé tenné osztalék fizetését a szövetkezeti tagoknak. A bizottsági plőadó néhány olyan közgazdasági feltételről is szólt, amely-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom