Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-29 / 50. szám
PETŐFI NÉPE VÁLTOZNAK A TANDÍJAK Megfizetett érdemjegyek A hazai felsőoktatási intézményekben idén szeptembertől megváltozik a hallgatói tandíjak fizetésének rendszere: ezentúl a 3,00 tanulmányi átlagot el nem érő hallgatók tandíjait — az intézmények szabályzatában rögzített sávoknak megfelelően — kizárólag tanulmányi eredményük figyelembevételével állapítják meg. Ugyancsak módosították a felsőoktatásban fizetendő egyéb díjak és térítések — félév- és vizsgaismétlési díjak, különeljárásí díjak — összegeit is: az erre vonatkozó jogszabályok viszont már idén február 1- jétől érvényesek A változásokról a Művelődési Minisztériumban elmondták: azoknak a nappali, esti és levelező tagozatos hallgatóknak, akik első diplomájukat szerzik meg valamely egyetemen, főiskolán, illetve kiegészítő képzésben egyetemi oklevélért tanulnak, ezentúl hármas átlageredmény fölött egyáltalán nem kell tandíjat fizetniük. Az ez alatti átlagot elérő hallgatóknak félévi díjait — amely 2000 forintnál nem lehet több — az egyetem saját maga állapítja meg. Ez intézményenként, sőt karonként és évfolyamonként is eltérő lehet: az EL- TE-n például a diákok 2,51 átlag alatt 2000 forintot, 2,51—3,00 között 1000 forintot fizetnek. Azok a hallgatók, akik viszont már egy, illetve ennél több diplomával rendelkeznek, 500 forint egységes félévi alaptandíjat, illetve tanulmányuktól függően kiegészítő tandíjat kell, hogy fizessenek. Az új szabályozás tehát céljai szerint az eddigieknél jobban ösztönzi a diákot az eredményes, magasabb színvonalú munkára, teljesítményre, ugyanakkor lehetővé tesz számukra egy bizonyos felzárkózó szakaszt is. Eszerint hároméves képzés során az első évben, a négy-, illetve ötéves képzés esetében az első és második évben nem kell tandíjat fizetni azoknak a diákoknak, akik az első diplomájukat szerzik meg. Bár a rendeletnek a tandíjra vonatkozó része csak a következő tanévben lép életbe, jó, ha a diákok már most figyelembe veszik e változásokat, hiszen a fizetés alapja mindig az előző félévi eredmény. Máris érvényesek viszont a félévi és vizsgaismétlési díjakra vonatkozó új szabályozások. Ezek között például, hogy ha a hallgató tanulmányi eredménye elégtelen, vagy tanulmányi kötelezettségének elmulasztása, illetve fegyelmi büntetés miatt évet ismétel: 3000 forintos félévismétlési díjat kell fizetnie. Ilyenkor természetesen mentesül az illető félév tandíjkötelezettsége alól. Új vonás az is, hogy ha egy-egy elégtelen vizsga — kollokvium, szigorlat — után a diák új vizsgát tesz, akkor az első ismételt vizsgánál 50, a továbbiaknál viszont 200 forintot köteles fizetni. Világjáró klub A Kecskeméti Planetáriumban a TIT munkatársainak közreműködésével, az Erdei Ferenc Művelődési Központ védnöksége alatt szervezték meg a „világot látott és világot látni akarók” részére a Föld és Ég klubot. A szervezetet a széche- nyivárosiaknak, a kecskemétieknek és a környéken élőknek ajánlják, hogy konkrét tanácsokkal lássák el mindazokat, akik már tervezik a következő útjukat Európába vagy azon túl, más földrészekre. Az előadások és bemutatók — tervek szerint — érintenék egy-egy adott ország, terület földrajzát, néprajzát, történelmét, növényvilágát, gazdasági életét. A szervezők egyértelmű célja, hogy a klub tagsága alaposan felkészülve induljon el következő túrájára. A klub alakuló összejövetelére március 15-én 18 órakor kerül sor a planetáriumban (Lánchíd utca 18.), majd kéthetes rendszerességgel találkoznak az érdeklődők. Az alakuló összejövetelen a klub célját részletesen ismertetik, majd Szabó Ödön. a TIT városi titkárhelyettesc tart előadást: Barangolások a Déli- Kárpátokban címmel. ..SZOCIALISTA HAZÁNKÉRT’ Izgalmas vetélkedő Dunavecsén Gazdag programot állított össze a dunavecsei Péter Gyula Honvédelmi Klub az MHSZ megalakulásának negyvenedik, valamint a szovjet hadsereg születésének hetvenedik évfordulója tiszteletére. A közösség klubházában legutóbb a rendezvénysorozat egyik legérdekesebb, legizgalmasabb eseményét tartották meg: a „Szocialista Hazánkért” vetélkedősorozat helyi válogatóját. A résztvevők történelmi tájékozottságát, ügyességét próbára tevő versenyen legjobban a Dunavecse és Vidéke Áfész csapata szerepelt; második helyen a Béke Termelőszövetkezet kollektívája végzett, harmadik az Állami Biztosító csapata lett. Képünkön: munkában a játékvezető, Prohászka József. MŰREMEKEK ÜVEGBŐL Ma már ritka foglalkozásnak számít az üveg) estes, ólomüveg-készítés, pedig a műemléki helyreállítások során gyakran kell pótolni az épületek, templomok színes üvegablakait. A budapesti Üveges.és Építőipari Szövetkezet üvegfestő és ólomüvegező részlegében egyaránt készülnek e régi műremekek pótlása, és a bútoripar számára, főleg a kolóniái bútorokhoz ajtók, díszítések, egyedi dísztárgyak. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1988. február 27-ei szám: Olvasóink véleménye. „Saját házunk táján ...” (Farkas P. József írása kapcsán Györffy Béla tanár a dunavecsei vezetők mulasztásaira hívja föl a figyelmet.) Népszava, 1988. február 27-ei szám: A Kecskeméten élő József Attila- díjas költő, Pintér Lajos „András napra” című versét közli. Vasárnapi Hírek, 1988. február 28-ai szám: Gallai Andrea: Százan már nyertek. (Interjú Kunadacs tanácselnökével) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FELTÁMAD A VADNYUGAT. Sz., mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A ZSARU SZAVA. Sz., mb., francia krimi. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS. Sz., mb., amerikai kalandfilm. Stúdiómozi: 8 órakor: CARAVAGGIO. Sz., angol film. 14 éven felülieknek. Videomozi: 6 és 8 órakor: HALÁLOS JÁTSZMA 1. Sz., hongkongi film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE. Sz., .mb., amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: ÉRINTÉS. Sz., svéd—amerikai film. 18 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4 órakor: AZ ERDŐ KAPITÁNYA. Sz„ magyar rajzfilm. 6 és 8 órakor: MÓNA LISA. Sz., mb., angol krimi. 18 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: RÁNTS FEGYVERT! Sz., amerikai westernfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 5 és 7 órakor: A KOBRA. Sz., mb., amerikai krimi. 16 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: ARANYESŐ YUCCÁBAN. Sz., mb., olasz filmvígjáték. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: fél 3 órakor: LÚDAS MATYI. Sz., magyar film. 5 órakor: a JEDI VISSZATÉR. Sz., amerikai film. 7 órakor: A BRAZIL. Sz., angol film. 14 éven felülieknek. Február 29-én, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Előzetes Március 1-jén, kedden délután 5 órakor: OTHELLO. Vörösmarty Mihály-bérlet. 2- án, szerdán délután 5 órakor: OTHELLO. Kabos Gyula-bérlet. 3-án, csütörtökön este 7 órakor: OTHELLO. Apáczai Csere János- bérlet. 4-én, pénteken este 7 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Ódry Árpád-bérlet. 5-én, szombaton este 7 órakor: BÁNK BÁN. Jávor Pál-bérlet. 6-án, vasárnap délután 3 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Gombaszögi El- la-bérlet. Este 7 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Jászai Mari-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Március 1-jén este 7 órakor: TACSKÓ. Kelemen László-bérlet. Bemutató előadás. 2-án, szerdán este 7 órakor: TACSKÓ. Lati- novits Zoltán-bérlet. 3-án, csütörtökön este 7 ófakor: TACSKÓ. Juhász Gyula-bérlet. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ Az SZMT művelődési központban: Március 2-án, szerdán 10 és 14 órakor: LUDAS MATYI. KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Este 7 órakor: a stúdióvendég dr. Adorján Mihály, a városi tanács elnöke. Tudósítás a tanácsülésről, amelynek témája az 1988-as költségvetés volt. Megemlékezés a 40 éves MHSZ-ről. Színházi bemutató: Othello. Riport az eszperantó egyesületről. Sport: városi úszóverseny, sportsegélykupa. Farsang a Mátyás király körúti iskolából. Megnyitották a Liberté kávéházat. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20 órakor: MIELŐTT CSILLAG LET- TEM. Viszockij életdrámája. Játsszák: Hegedűs D. Géza és Mikes Lilla. Pódiumbérlet. FIATAL MŰSZAKIAKNAK KISZalapítvány A fiatal műszaki értelmiség támogatására, a hazai műszaki fejlesztés kibontakoztatása, meggyorsítása érdekében a KISZ Központi Bizottsága alapítványt hozott létre. Célja az, hogy lehetővé tegye itthon és külföldön a legújabb műszakitudományos eredmények megismerését, hazai alkalmazását és elterjesztését. Az alapítvány induló tőkéje 10 millió forint és 100 ezer USA-dollár. Ösztöndíjára olyan, 35 évnél fiatalabb szakemberek pályázhatnak majd, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak műszakitudományos elméleti vagy gyakorlati munkában, s akiknek külföldi tanulmányútja, tevékenysége a magyar népgazdaságban is hasznosítható eredményt ígér. Az alapítvány nyitott, céljának valóra váltásához bármely hazai vagy külföldi jogi és magánszemély csatlakozhat anyagi támogatással. Az ösztöndíjak forrását az alapítvány vagyonának kamatai és más hozadékai alkotják. Az alaptőke kezelője a KISZ KB, amely a vagyon biztonságos és magas hozamú befektetésére pénzintézetet bízott meg. A jelenlegi alaptőke évi 1 millió forint és 6500 USA-dollár fel- használását teszi lehetővé, ez az összeg évente 5-6 fiatal szakember külföldi tanulmányaira elegendő. Az ösztöndíj elnyerésére évenként pályázatot írnak ki különböző feladatok megoldására, a konkrét tanulmányi hely megjelölésével, de jelentkezhetnek a fiatal műszaki szakemberek saját témával is. Az ösztöndíjas tanulmányúiról visszatért és eredményes munkát végzett szakemberek automatikusan az alapítványi kör' tagjai lesznek. A KISZ KB rendszeres fórumot biztosít, amely ifjúság-, gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekről formál véleményt. Bekapcsolódnak majd a KISZ műszaki-tudományos élettel kapcsolatos tevékenységének szervezésébe, irányításába, az ilyen jellegű rendezvények előkészítésébe is. HÍREK 0 HÍREK A betörő Kulcscsörgés ébresztette a házigazdát az ebéd utáni szunyókálás- ból, de továbbra is fekve maradt, mivel azt gondolta, bizonyára a felesége jött haza a piacról. Kis idő múlva azonban valósággal kővé meredt, amikor a fekete álarcot viselő férfi lépett a szobába. Igaz, ő is meglehetősen csodálkozó szemeket meresztett. — Maga itthon van? — Ledőltem egy kicsit ebéd után. Kihez van szerencsém? — Engedje meg, hogy bemutatkozzam ... — udvariasan meghajolt, aztán hirtelen éles hangra váltott. — Még mit nem? Csak semmi bizalmaskodás! Elvégre én betörni jöttem ide! — Betörni? Nem értem . . . — Hát nem látod, te fajankó? Elég a szóból, kezeket tarkóra! — Miért rögtön tarkóra, nem lehetne inkább ... — Pofa be! Várj csak, mindjárt móresre tanítalak... Az ördögbe is, hol a pisztolyom? ... Megvan! — Ismerem ezt a típust, a fiamnak is ilyen van. — Kuss! Azt hitted, igazi pisztollyal mászkálok? Hátra a mancsokkal! Biztos, ami biztos, összekötözöm a kezedet. A házigazda kénytelen-kelletlen engedett az erőszaknak, mi mást tehetett volna. A betörő kutatni kezdett a lakásban. — Hová dugtad? — keresgélt tanácstalanul összevissza. — Semmit sem dugtam el. — Hogyhogy semmit? Hol tartja az asszony az ékszereit? — Nincs rjeki. — Eladtátojc mi, gazfickók? Akkor ide a lóvét! — Nem értem ... — A pénzt, te ökör! De főleg a valutát! Hová dugtad? — Őszintén bevallom, nem sok maradt belőle, és azt a pár fillért is magával vitte a feleségem a piacra. — Tejó ég, megőrülök magától! Mindegy, elviszek mindent, ami mozgatható.. Nini, itt egy magnó... — Nem működik ... — Hát persze ... NAPTÁR 1988. február 29., hétfő Névnap: Elemér Napkelte: 6 óra 27 perc Napnyugta: 17 óra 27 perc Holdkelte: 14 óra 03 perc Holdnyugta: 5 óra 27 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Jobbára borult lesz az ég, országszerte várható csapadék. A jelentősebb mennyiség keleten, északkeleten valószínű. Havazás, hózápor, illetve eleinte keleten és délen eső, havas eső is várható. A nyugati, északnyugati szél egyre erősebb, s főként a Dunántúlon gyakorta viharos lesz. Emiatt hófúvás is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Február 27-én Kecskeméten a középhőmérséklet 3,6 (az 50 éves átlag 2,3), a legmagasabb hőmérséklet 6,3 Celsius-fok volt. A nap 1 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,9, 13 órakor 2,9 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1005,3 millibar — mérsékelten süllyedő — volt. Február 27-én Baján a középhőmérséklet 3,0 (az 50 éves átlag 2,4), a legmagasabb hőmérséklet 5,3 Celsius-fok volt, a nap 1,7 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,3,13 órakor 3,9 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1006,3 millibar — emelkedő — volt. Csapadék nem hullott. — BENSŐSÉGES CSALÁDI ÜNNEP volt szombaton Nyárlörincen. Kerekes Sára és Kiss László népes családja körében ünnepelte házasságkötésük ötvenedik évfordulóját. A hűségeskü megújításán jelen volt hét gyermekük, tizenöt unokájuk és a család legifjabb tagja, az első dédunoka is. — Tájképek Apostagon. Kocsis László kecskeméti amatőr festő munkáiból nyílik kiállítás holnap este hat órakor az Apostagi Dunamenti Termelőszövetkezet székházában. A tehetséges alkotó harmincnyolc tájképével mutatkozik be a Duna-parti faluban. — A boldog mondások. A bibliai szabadegyetem újabb előadására ma kerül sor 17 órai kezdettel Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. Dr. Reisinger János, a Magyar Tudományos Akadémia irodalom- tudományi intézetének munkatársa A boldog mondások címmel tart előadást. — Tényleg nem működik. Próbálja ki! — Ember ne hozzon ki a sodromból. Hol tartja a szőrmét, a bundákat? — A szekrényben, hol máshol. De már mind ré^i, molyrágta . . . A betörő magába roskadt. Lerogyott a házigazda mellé a kanapéra. Reszketett a keze, és szaggatottan vette a levegőt. — Sehogyan sem tudok zöldágra vergődni magával. — Iszik egy kortyot? — kérdezte együttérzően a házigazda — Köszönön nem. Rögtön elmúlik. Egy kicsit felidegesítettem magam. — Ne vegye annyira a lelkére! Nem mindig sikerülnek a dolgok... — Uram, nekem még soha nem volt szerencsém. Pedig már mit meg nem próbáltam! — Régóta űzi a hivatását? — Ez az első próbálkozásom. — Akkor maga valóban peches ember — mondta részvevőén a házigazda. — — Peches? Ezt inkább átkozott balszerencsének nevezném! Ilyen szerencsétlen vagyok születésem óta. — Nagyon szeretnék magán segíteni, de higgye el... — Nincs szükségem könyörület- re! — Pedig a nyolcadikon lakik egy felfuvalkodott pojáca . . . Reggel elutazott, a saját szememmel láttam. — Én is láttam. Azt hittem, hogy maga volt. — Ugyan, én a hetediken lakom. —: Látja, milyen mamlasz vagyok? — Megesik az ilyesmi, egyszerű tévedés az egész. — Köszönöm, hálásan köszönöm. Alkalom adtán viszonozni fogom. — A betörő megszorította a házigazda kezét, és szökdécselve fölrohant a nyolcadikra. A házigazda örült, hogy ismét segített egy embertársán, és megnyugodva újból álomba merült. Jó cselekedetekkel igyekszik ugyanis megőrizni erkölcsi tartását — és az iménti tette immár sorban az ötödik volt. jan Brzózka (Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán) A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 egy évre: 516,— Ft. 1988. II. 29-én, megrendelés sorszáma: 830001 HU ISSN 0133 —235x Meghalt Tarján István Életének 68. évében — szívinfarktusban — váratlanul elhunyt Tarján István nyugalmazott újságíró, aki több mint tíz éven át a Petőfi Népe mezőgazdasági rovatvezetője volt. Lapunktól 1969-ben Békéscsabára került, majd pályafutását nem sokkal ezután az akkor induló városi lapnál, a Déli Hírlapnál folytatta Miskolcon. Ennek a sajtóorgánumnak volt főszerkesztő-helyettese nyugdíjba vonulásáig. Hámori Csaba az NSZK-ban Hámori Csabának, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága első titkárának vezetésével — a Német Ifjúszocialisták Szervezete (JUSO) meghívására — vasárnap KISZ-delegáció utazott a Német Szövetségi Köztársaságba. A küldöttség tárgyalásokat folytat a JUSO, a Német Szövetségi Ifjúsági Kör (DBJR), a Szocialista Német Munkásifjúság (SDÁJ) vezetőivel, valamint az NSZK politikai életének több magas rangú képviselőjével, s látogatást tesz Stuttgartban és Münchenben is. FOGADÓNAPOK A megyei tanács osztályvezetői — két kivétellel — ma fogadónapot tartanak. A személyzeti osztály vezetője kedden, az ipariosz- tály-vezető szerdán fogadja az ügyfeleket. A tisztségviselők közül dr. Geri István elnök- helyettest március 3-án, csütörtökön lehet felkeresni.- NYUGDÍJASOKAT szórakoztatnak. A nyugdíjasok lakásszövetkezeti házának és a Margaréta Otthon lakóinak szórakoztatására a MÉSZÖV a szövetkezeti művészeti csoportok felkérésével időnként hangulatos műsort szervez az érdeklődő időseknek. Ma 15 órától a tiszaalpári pávakör ad műsort a Margarétában, ahol korábban is több mint százan hallgatták meg a tiszakécs- kei Tisza ’SJ citerazenekart. Holnapi lapszámunkból J A negyedik oldalon jelentkezünk a Fiatalokról — fiataloknak című rovattal, amelyben ezúttal ifjúsági parlamentekről tudósítunk, s ellátogatunk a Z’Zi Labor együtteshez. Ugyanitt az Egyszerűen, érthetően című publicisztika nem pusztán nyelvi jelenségeket vizsgál. Az ötödik oldalon ismertetjük a • kunszcntmiklósi pártbizottság megállapításait a térség tavalyi gazdasági eredményeiről és az idei feladatokról. Borban az igazság — de milyenben és mennyiben? — e kérdésre keresi a választ egy másik cikk. MÉHÉSZBESZÁMOLÓ. A Magyar Méhészek Egyesületének kecskeméti szervezete ma 17 órai kezdettel klubdélutánt tart a széchenyivárosi Margaréta Otthonban. Az eseményen Radvánszki Béla beszél kanadai méhésztapasztalatairól. — Képviselői fogadónap. A Dunamenti Hírek február 26-ai számában — a szerző hibájából— tévesen jelent meg dr. Tóth Antal országgyűlési képviselő fogadónapjának helye és ideje. Dr. Tóth Antal március 2-án, szerdán délelőtt 9—12-ig a kalocsai, 14—16 óráig a foktői tanácsházán fogadja az őt felkeresőket. Ezen a napon dr. Mátyus Gábor a csávolyi tanácsházán fogadja választóit 9-től 12 óráig. HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk A Bácska Kereskedelmi Vállalat bajai Bácska és Gabi Kisáruházában csecsemőgarnitúrákat kínálnak 40 százalékos árengedménnyel. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Szivárvány kisáruházában reklámáron, 200 forintért kínálnak francia ágylepedőt: ugyanott férfizokni 14 forintért kapható. A Rákóczi úti lakástextilboltban minden ágyneműgarnitúra árából 100 forint engedményt adnak. A Petőfi Sándor utcai konfekcióboltban egyes női, férfi-, bakfis-, és kamaszkabátok 40 százalékos engedménnyel kaphatók. A kecskeméti Alföld Áruházban ETZ 125- ös motorkerékpár 4500 forinttal, ETZ 150-es 3000 forinttal olcsóbban kapható. .Női és bakfis szövet- és farmerszoknyák reklámáron, 262-től 651 forintig; női félcipők 873 forintért; női papucsok 293 forintért vásárolhatók. (Valamennyi árura vonatkozik: ameddig á-készlet tart!) x ELVI SEGÍTSÉG p