Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-03 / 28. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 3. BAJAI TAPASZTALATOK A pedagógusképzés lehetőségei Olyan korban élünk, amikor a szű- kebb szakmai, de az egész pedagógiai, sőt a tág értelemben vett közvélemény is kulcsszerepet tulajdonít nevelésioktatási rendszerünknek, az iskolának és magának a nevelőnek. A tanító személyisége mindig is meghatározó volt az oktatás-nevelés során, ám ez nem minden korban érvényesült azonos módon. Marx a fejlődést úgy képzelte el, hogy „az új nemzedék az előzőnek a vállára lép.” A köznyelvben, némileg leegyszerűsítve úgy jelenik meg ez a gondolat, hogy a tanítvány túlnő a mesterén. A kérdés most már csak az, hogy milyen a mester, vagyis adott esetben milyen a pedagógus, mik a vele szemben támasztott igények? A mesterségről A gyémántcsiszoló precíz, igen aprólékos, hozzáértő munkájához lehetne leginkább hasonlítani a pedagógus tevékenységét. Mert rendkívül értékes „anyagot” kell megművelnie nagy hozzáértéssel. A pedagógusmesterség gyakorlása éppen bonyolult, rendkívüli körültekintést megkövetelő mivoltából eredően, számtalan hibázást, tévedést is magába foglalhat. így például a nevelés paradoxonéval állunk szemben akkor, amikor a nevelő saját arcára akarja formálni növendékeit. Sajnos, nem kevés iskolában megfigyelhető ez a jelenség. Ami nem is lenne elvetendő akkor, ha nem öltene általános jelleget egy-egy pedagógus tevékenységében. Az természetes, hogy vannak olyan tanulók, akik olyanok akarnak lenni, mint a tanítójuk. De nem mindenki! Bennük azt az egyéniséget kell kifejleszteni, ami belőlük a leginkább megvalósulhat, a társadalmi érdekrenddel mért fokon. Már Makarenko megmondta, hogy egy tantestületnek nagyon sokféle pedagógusból kell állnia. Ennek megfelelően a gyereket sokféle hatás érheti. És sokoldalúnak kell lennie magának a pedagógusnak is. A múltban egy cipész- vagy egy szabómester addig nem kapott mesterlevelet, amíg a nagyvilág híres mestereivel nem találkozott, s ki nem tanulta szakmájának minden csín- ját-bínját. A külföldi tapasztalatcserék Egyre több, az oktatás-nevelés területén dolgozó szakember vesz részt napjainkban valamilyen külföldi tanulmányúton, részképzésen. A bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán például két olyan oktató dolgozik, akik Le'ningrádban, az Állami Zsdanov Egyetemen, ötéves tanulmányaik befejeztével kaptak diplomát. Filozófia és orosz szakon szerzett ismereteiket kamatoztatják a fiatal szakemberek. Igyekeznek az általuk elsajátított szellemiséget is megosztani hallgatóikkal, a tanítójelöltekkel. Napjainkban, amikor a felsőoktatásban lényeges formai és tartalmi változások mennek végbe, ezen oktatók szovjetunióbeli tapasztalataira, a tanítóképzésben történő fel- használására igen nagy szükség van. Hiszen a mai gazdasági, kulturális helyzetben semmilyen szellemi tartalék nem maradhat kihasználatlanul. A szakemberek külföldi képzése jól átgondolt oktatáspolitikai döntés eredményeként valósult meg: a hazatért, magasan képzett pedagógusok, az oktatás világot járt szakemberei az oktatási-nevelési folyamat kulcsemberei —, irányítóként kell, hogy kamatoztassák tudásukat. Vannak még oktatók, akik többkevesebb időt töltöttek a Szovjetunióban, az NDK-ban és más országokban. Egyikük az NDK-beli társintézmény szakembereivel együttműködve szerzi meg tudományos fokozatát. A hallgatók tanulmányűtjai A bajai tanítóképző főiskolán a 60- as évek végén kezdődött meg a nemzetiségi oktatás. Ennek a keretében elsőként a szerbhorvát nyelvi részképzés megoldása vált szükségessé. Az intézmény a meglévő testvérvárosi kapcsolatrendszeren belül a Jugoszláviában lévő Zombori Tanítóképző Akadémiával és a Szabadkai Pedagógiai Akadémiával létesített munkakapcsolatot. Ezt követte az NDK-beli Kötheni „Wolfgang Ratke” Pedagógiai Főiskolával és a Potsdami Pedagógiai Intézettel történő kapcsolatteremtés. Az NDK és Magyarország közötti kulturális csereegyezmény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, így lehetséges a leendő pedagógusok német nyelvi részképzése is. A lehetőségek kihasználása mind minőségben, mind mennyiségben egyre javul ezen a téren. Évente általában 5-15 hallgató utazik az említett országokba, hogy egy fél éven keresztül gyarapítsa ismereteit. Immár két éve vesz részt a szomszédos Ausztriában, Eisenstadtban és Ba- denben egy-egy hallgató az ott folyó két féléves német nyelvi részképzésen, s az intézmény előkészítő tárgyalásokat folytat az NSZK-ban is hasonló kapcsolat kiépítésének ügyében. A Szovjetunióban immár több évtizede rendszeresen, Ogyesszában vesznek részt a hallgatók hathetes nyelvi képzésen, amelyre egy-egy oktató is elkíséri az orosz nyelv tanítására specializálódott csoportot. Lehetősége nyílik ily módon az oktatónak arra is, hogy fölfrissítse nyelvtudását, illetve kutatásokat végezzen választott témájában. Nemegyszer hazai és külföldi szaklapokban is megjelennek azok a dolgozatok, amelyek születését az ilyen külföldi tartózkodások tették lehetővé. A bajai intézmény vezetői az elmúlt év végén írták alá a Szimferopoli Állami Frunze Egyetemen azt a tudományos együttműködési megállapodást, ami újabb lehetőségeket teremt a hallgatók részképzésére, és lehetővé teszi az oktatók évenkénti csereutazását, sőt, a közös tudományos munkát is. Ez év szeptemberében indul a szovjet partnerhez az első csoport. Az 1987-es év jelentős állomás volt az intézmény életében már csak azért is, mert megváltozott a képzés struktúrája. A nemzetiségi orientációnak megfelelően a német és szerbhorvát szakos óvópedagógusok képzése is elkezdődött a főiskolán. Ennek megfelelően a bajai vezetők a napokban tárgyaltak a Hallei Ovodapedagógusképző Intézet szakembereivel, Anette Mischellel és a Potsdamból érkezett Sigrid Senkhallal. A tárgyalások eredményeképpen lehetőség nyílik arra, hogy leendő német nyelvi óvodapedagógusaink tanulmányaik második félévében az anyaországban tanulmányozhassák a nyelvet. A részképzés ideje alatt nem kevesebb, mint heti 30 órát töltenek majd nyelv- tanulással. Ezen kívül sor kerül majd óvodák,' iskolák látogatására, kéthetente pedig országjáró kirándulást tesznek. Az oktatók és a gyakorló iskolák szakvezetői is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a leendő pedagógusok a képzés befejeztével sikeresen tegyék le a pedagógus mesterségre jogosító „mestervizsgát”. Magocsa László HATÁRHELYZETBEN Beszélgetés Grendel Lajos szlovákiai magyar íróval A szlovákiai magyar író, Grendel Lajos regényei az őszinte fölismerés erejével hatottak a szlovák nyelven olvasók számára. Ottani szokás, hogy kerekasztal-beszélgetést szerveznek egy-egy könyvről az író jelenlétében. A kritikusok, irodalomtörténészek Grendel művei alapján döbbentek rá arra, milyen keveset tudnak a szlovákiai magyarságról, a szlovákiai magyar értelmiség gondolkozásáról. Csehszlovákiában nagyon kevés ott született magyar művet fordítanak le szlovák nyelvre, ezért az író három regénye -— Éleslövészet, Galeri, Áttételek — küldetést is teljesít. — Az Áttételekben olvastam: „Magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár”. Ez az államjogi szempontból kifogástalan megállapítás mit jelent most az ön számára? — Ugyanazt, amit akkor: államjogi- lag kifogástalan meghatározást. Ebben azonban benne van minden olyan kérdés, amely a csehszlovákiai magyarok azonossági zavaraiból származik. Hogyan kell viszonyulni a nemzeti kisebbségi helyzethez? Mit jelent a magyarság' az államalkotó többség számára? És mit jelent magyarnak lenni az identitászavarokkal nem küzdő kisebbségi értelmiség számára? — Mit mond önnek az a Kö- zép-Európában gyakran használt kifejezés, hogy identitás? Nekem azt jelenti, hogy én mint magyar értelmiségi, tisztában vagyok azokkal a történelmi előzményekkel, amelyek miatt kisebbségi magyar helyzetbe kerültem. Amennyiben ez lehetséges, ismerem azokat a kulturális hagyományokat, amelyek arra szorítanak, hogy ezt vállaljam, hogy ne akarjak beolvadni az államalkotó többségbe. Vállaljam tehát azt az értékrendet, azt a kultúrát, amely miatt érdemes magyarnak maradni. Sőt érdemes azért is tenni valamit, hogy még az unokáim is azok legyenek. — Hősei őszinte moralizálok az őszintének nem nevezhető közegben. Tragikusnak tartja ezt a helyzetet? — Filozófiai értelemben maga az emberi létezés tragikus. A mi számunkra ezt a kisebbségi státus hozza felszínre. Ha az emberi sors paradoxonait ez a kisebbségi helyzet tudja kifejezésre juttatni, akkor erről kell beszélnünk. Tehát az emberi sors tragikus, feloldhatatlan ellentmondásairól kell szólnunk — egyedi helyzetünkön keresztül. Nagy esélye az összes kisebbségi magyar irodalomnak, hogy az általánosat ragadja meg ebben a tartalomban. Ilyen. értelemben akár jó dolog is kisebbséginek lenni, mert ha ebből a közegből szólunk, akkor a legelvontabb, legáltalánosabb kérdésekről is hitelesen beszélhetünk. Ilyen módon lesz többértelmű az az egyszerű tény, hogy határhelyzetben vagyunk. — Véleménye szerint van esély értékközpontú irodalmi életet létrehozni ott, ahol már az érték megnevezése is nehézségekbe ütközik? — Van. Azzal a feltétellel, hogy ennek a kisebbségnek az értelmisége tisztázza magában, hogy mit tart értéknek. Ezt az értéket azonban nem lehet fölépíteni illúziókból, vágyálmokból. Ha a valósággal való szembenézésre alkalmas a kisebbségi értelmiségi, akkor ki fog alakulni ez a tudat. Idestova két évtizede az a dilemmája a felvidéki magyar kisebbségnek, hogy mi a járható út számára. Egyre többen látjuk, hogy a reális feladat: megalapozni egy olyan értékrendet, amely tíz-húsz év múlva már hagyományként funkcionálhat. Nem a holnapról, hanem a holnapu- tánról kell gondolkodnunk. Unokáink számára is mondanunk kell valamit, sőt azoknak is, akik nem tagjai egyetlen kisebbségnek sem. — Tavaly Franciaországban járt, találkozhatott harmadik regénye francia olvasóival. Milyen tapasztalatokkal tért haza? — Tisztában vagyok azzal, hogy a franciák — és általában a nyugat-európaiak — mennyire felszínes ismeretekkel rendelkeznek kontinensünk középső és keleti részéről. Éppen ezért lepett meg, hegy az ottani kritikusok nemcsak az Áttételekről, hanem e régió politikai, történelmi eseményeiről is milyen alaposan tájékozódtak. Úgy tűnik, válságosnak ítélik prózájukat, ezért az intelligencia egyre inkább a közép-európai irodalmak felé fordul. — Készülő regénye munkacíme: Szakítások. Ha tehetné, mivel szakítana leginkább? — Mindennel, ami nem igaz, ami vágyálom, ami előítélet, ami illúzió. Mindazon erőkkel, amelyek visszahúzzák az embert abban a természetéből adódó elemi igényében, hogy szabadnak érezze magát, hogy megteremtse a tartását, méltóságát. Az ember legfőbb értéke az a joga, hogy mindenről kialakíthassa a maga álláspontját. Ma éppen ez van veszélyben, hasonlóan a szabadsághoz és a méltósághoz. — Szlovákiai kritikusai föltették a kérdést: kié Grendel Lajos? Én is ezt kérdezem: kié? — Szeretném remélni, hogy a magyar irodalomé. Ezen belül pedig azé a kis közösségé, amelyből jöttem. Dlusztus Imre HAZAI TÁJAKON Hajdúk tanyája, Kereki A hajdúkról még csak- csak tudjuk, hogy kik voltak: eredetileg marhapász- torkodással foglalkoztak, de előbb a Dózsa-féle paraszt- felkelés idején, majd a XVI. századi magyar—török villongásokban már jobbára gyalogos katonákként hadakoztak, mégpedig a keleti országrészeken. A bécsi udvar a függetlenségi harcok idején ugyan zsoldjába fogadta őket — ekkoriban már tizenöt—húszezer lehetett a számuk -—, ám aztán 1604-ben Bocskai István híveivé lettek, s az ő oldalán verekedtek igen vitézül. • Érdemeik díjaként 1605-ben Bocskai tízezernyi hajdút nemessé emelt, és a mai hajdúság területén telepítette le őket. Ez a népesség alkotta aztán a hat hajdúváros — Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámos- pércs — lakosságát. Eddig a bátor és nehezen zabolázható pásztorutódok története. Ez a história azonban nem lenne teljes, ha kimaradna belőle Ártándtól mintegy tíz kilométernyire északra meghúzódó Nagykereki fölemlegetése, hiszen a történelmi Biharnak ez a helysége még a föntebb emlegetett hajdúvárosoknál is erősebben kötődött Bocskai fegyvereseihez. Az ottani, XV. században épült várban lakott, szervezett csapatokat s kötött híveivel Habsburg-ellenes szövetséget maga István fejedelem! Az 1214- től emlegetett település 1590-ben került adományként a kezére, s lévén stratégiailag igen kedvező helyen, az akkor már ott magasló várat még tovább erősítette, s kedves hajdúinak is szállást rendezett be falai között. A csákányos, harci bárdjaikat forgató vitézek úgy hálálták meg ezt a tisztességet, hogy amikor 1604. október 3-án a császári hadak ostrom alá vették Nagykerekit. Örvéndy Pál kapitány vezetésével a várnép ellentámadásba lendült, és a jól fölszerelt támadókat megfutamította. (A korabeli följegyzések szerint a Kölesérről betelepült háromszáz férfiú tűnt ki igazán abban az ütközetben, amelynek végén — így az egyik irat —1 „veszteséggel és szégyennel” vonult el a császári had.) A kereki vár nem is került soha a Habsburgok kezére. Részleges romlását a törökök okozták, akik 1660-ban dúlták fel egy bizonyos Szejdi pasa vezetésével. A hódítók kivonulása után már nem kapta vissza régi szerepét, hanem az épebben megmaradt részeiből Csanády Sámuel hajdúkerületi főkapitány barokk stílusú kastélyt építtetett. Némi alakítgatással — 1850-ben például klasszicizáló bejáratot kapott — ez a kis palota máig áll. Sőt, egy dicséretesen alapos műemléki helyreállítás után jelenleg múzeumként őrzi a hajdúk emlékét, mutatja be híres urának, védelmezőjének, Bocskai Istvánnak a pályafutását. Hogy mi minden látható ebben a pompás történelmi környezetben? Nos, a tárgyak sokasága éppen úgy, mint iratok, oklevelek s a régi képek —javarészt metszetek — a nemesi rangra érdemesített hajdúkról. Azok a marcona legények, meglett családapák néznek vissza a látogatóra, akiknél — így az egyik méltatás — „ ... testi erőre, gyorsaságra, a munka, az éhség, a szomjúság, a fagy és a meleg tűrésére . ..” senki nem volt kiválóbb náluk, és akik „ ... puszta területeket szálltak meg, szorgalmukkal a farkasok és a medvék tanyáját jól megművelt és bőven termő vidékké alakították át.” Roppant erejüket pedig akkor tisztel• Bocskai István szobra Nagykcreki- ben. • A kastély és az egyik körbástyája. • Nagykereki kastélya — ma. hetjük igazán, ha azok előtt a tárlók előtt állunk meg, ahol a föntebb már említett csákányok, harci bárdok láthatók a szintén vasmarokba illő szeges buzogányok, szablyák, valamint puskaportartók és pisztolyok társaságában. Noha a hajdúknak ez a történelmi tanyája kiesik a nemzetközi, sőt a hazai forgalom főbb irányaiból —- Ártándról is, Kismarja és Hencida felől is kitérőt kell tennie az utasnak —, azért elég sokan látogatják. Vendégkönyvében például a párizsi Sorbonne egyetem egyik jeles tudósának a dicsérő bejegyzése éppen úgy megtalálható, mint a bihariságát oly büszkén vállaló Szabó Pálé, a népi irodalom biharugrai illetőségű kiválóságáé, akinek nagy örömére még alkalma nyílt megtekinteni ezt a valóban nagyon érdekes és tanulságos gyűjteményt. Mindazután pedig, ha a Bocskai- kastélyt már jól bejártuk, pihentető sétaként végigballaghatunk még Nagykereki egy-két utcáján is, ahol több régi parasztház őrzi a népi építészet stílusjegyeit. , A. L. KÉPERNYŐ A heti krimi, vagy valami más Aligha csal emlékezetem, ha azt állítom, hogy hosszú ideig hetente egy krimit engedélyezett a tévé műsorszerkesztősége. A nézői kívánságlevelekben is ritkán követelnek több fojtoga- tást, rablást, nyomozást, bűnügyi talányt. Azt hiszem, éppen negyedszázada hozta először lázba kis hazánk tévétulajdonosait, szomszédságukat, baráti körüket krimisorozat, Az áldozat közbeszól című, az NDK-ból vásárolt alkotás. (Ha már emlékezünk: huszonöt esztendeje rendezték meg először a vidéki színházak fesztiválját, befejeződött az első Ki miben tudós? vetélkedő, elkészült az első hazai tévéoperafilm, a Saint-Exupéry—Dallapiccola Éjszakai repülése és az üzletekbe kerül az egy- milliomodik hazai tévékészülék.) A krimik bemutatásáról mindazonáltal az első pillanattól megoszlottak a vélemények. Még a romantikus szabadsághősről forgatott angol filmsorozat, a / Teli Vilmos miatt is sokan elmarasztalták a tömegkommunikációs intézményt: országszerte, utcán, lakásban, udvarokon nyilaztak a kamaszok . . . Mintha kicsit visszakanyarodnánk krimiügyekben a régebbi szokásokhoz. Az elmúlt héten a képernyő, este szerencsére csak kétszer csöpögött a vértől, bűnügyi történet jóvoltából. Eldönthetetlen, melyik volt bárgyúbb, melyik rúgta föl látványosabban a műfaj elemi szabályait. A Kétarcú gyilkos egyenesen visszaélés a nézők jóhiszeműségével. Az Illúziók stábja sem sokat törődött a bűnügyi filmeket egyedül elfogadtató logikával. A legócskább dramaturgiai sablonokkal próbálták izgalmasítani a bugyuta történetet. Hétfői számunkban a Kodály Társaság közgyűléséről írt tudósításban hivatkoztam Fasang Árpás felszólalására. Szemléletesen bizonyította, hogy a rossz, a téves, a satnya csak jóval, az igazzal, az erőteljessel szorítható ki. Fizikai példákra hivatkozva elmondta, hogy a hideget csak a meleg szüntetheti meg, a sötétséget a fény. Esetünkben következésképpen a színvonalas, szélesebb közönségre számító műsorokkal távolíthatók el az ízlésficamos, silány filmek, tévéjátékok a képernyőről. Nyilván ezért tűzték a legfőbb csúcsidőben — szombaton este nyolc órakor - műsorra Szigligeti Fenn az ernyő, nincsen kas című játékát. A roppantul szorgalmas színdarabgyártó értett mesterségéhez. Az élete delén írt házassági történetről sokáig hihetnők, Kisfaludy Károly írta. De korára érzékenyebb, és már a bontakozó, pénzhajhászó kapitalizmus világában szemlélődő Szigligeti kicsúfolja a nagyzoló, a fenn az ernyő, nincsen kas, az adja a bankot törtetőket. Kardos G. György forgatókönyvíró — akinek Szigligeti-Szath- máryhoz hasonlóan ujjábán van a szakma minden csínja-bínja —• inkább tompította, mint erősítette az 1858-ban bemutatott vidám játék tévéváltozatában a szatirikus vonásokat. Kosztolányival ő is úgy érezte, hogy a szorgalmas színházi ember neve és világa „frissen és kedvesen csilingel a múltból”. Gondolom, a jeleneteket olykor szegélyező tünékeny homállyal is a történet meseszerűségét óhajtotta kifejezni. Sze- retetre méltó mindenki, még a ravasz hozományvadászra sem haragudhatunk igazán. Még messze volt a nagy Kiegyezés, de az élet és a boldogulás köznapi ügyeiben már megköttetett számos alku, hódított a hagyj élni, én is hagylak kényelmes, jól jövedelmező okoskodás. Hálás szerepeiért kedvelték korábban a színészek a Nemzeti Színház alapító tagját. Moór Marianna, a két kedves főiskolás, Földesi Judit és Csömör Csilla is vidáman lubickolt pompás szerepében, akárcsak a Donátfi ügyvédet kisujjából kirázó Szilágyi Tibor, vagy az udvarlók koszorúja: Mácsai Pál, Rubold Ödön. Heltai Nándor
