Petőfi Népe, 1988. február (43. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-17 / 40. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. február 17. A BAJAIAK TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI Megújulás az oktatáspolitikában Az, hogy iskoláinkban milyen szintű, milyen minőségű oktatónevelő munka folyik, többek között attól is függ, hogy gyermekeinket milyen képzettségű pedagógusok tanítják. Ennek megfelelően nagy súllyal esik a latba pedagógus- képzésünk jelene és jövője. A felső- oktatásra vonatkozó új rendeletek a képzés bizonyos területein gyökeres változásokat eredményeztek, így például a leendő tanítók tudományos kutatómunkájának megszervezése, irányítás terén is. A korábbi gyakorlat az volt, hogy a hall-, gatók általában tömegesen csupán a harmadik évfolyamon fejtettek ki önálló kutatómunkát, amikor szak- dolgozatukon dolgoztak. Ugyanakkor köztudott" a következő tény: kutató szakemberré nem egyik napról a'másikra válik egy pedagógus. Ez hosszadalmas folyamat, s voltaképpen csak akkor jár a kívánt eredménnyel minden ezirányú erőfeszítés, ha mindjárt a képzés első időszakától elkezdik a kutatómunkát. Alkotó légkör A bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskolán nem most ismerték fel ezt a szükségszerűséget. Hiszen már több évtizede eredményesen tevékenykednek a hallgatókból álló, s az oktatók által irányított tudományos diákkörök, s az országos fórumokon igen előkelő helyezéseket érnek el. Az sem ritka napjainkban, hogy országos szaklapokban jelennek meg azok a dolgozatok, amelyeket a hallgatók készítettek gondos, hozzáértő kutatómunkájuk eredményeként. Az intézmény oktatói fölkészítő tevékenységükkel is hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy a leendő tanítók elsajátíthassák a legmodernebb kutatások eredményeit, hogy kíméletlenek legyenek az iskolákban még hellyel- közzel uralkodó formalizmussal, a gyerekek oktatása-nevelése során „megkövesedett” pedagógiai módszerekkel szemben. Mert kik, ha nem a végzős hallgtók képesek arra, hogy új, alkotó szakmai légkört teremtsenek az általános iskolákban? Képesnek kell, hogy legyenek önállóan, alkotó módon megoldani azokat a nevelési-oktatási feladatokat, amelyeket az iskolareform állít velük szemben. Pótolni a hiányosságokat Mint szülők, mint pedagógusok nagyon jól tudjuk, hogy mennyi hiányosságot rejtenek magukban az általános iskolai tankönyvek. Tudják ezt nagyon jól azok az oktatók is, akik a hallgatókkal végzett közös munkájuk során az új szellemnek, gondolkodásmódnak megfelelően arra törekszenek, hogy a pedagógusok, kikerülvén az iskolákba, pótolni tudják ezeket a hiányosságokat is. A pedagógiatudomány módszerei állandóan fejlődnek, s az oktatás-nevelés céljai és feltételei is állandóan változnak. Ebből következik, hogy a tankönyvek elavulnak, korszerűtlenné válnak idővel. Az intézmény éppen ezért olyan hallgatókat kíván képezni, akik mindezek ismeretében, a helyi adottságokat is figyelembe véve, korszerű módszerekkel képesek tanítani. A kutatások eredményei A napokban jelent meg az a tudományos kiadvány, amelyben a tanítóképző főiskola oktatói értékes megfigyeléseiket, tudományos kutatásaiknak eredményeit adják közre. Hasznos kézikönyv ez nem csupán a hallgatóság, de minden gyakorló pedagógus számára. Ha belepillantunk az ízléses egyszerűséggel tervezett könyvbe, dr. Juhász Károlynak az intézmény főigazgatójának ajánló soraiból értékes információkhoz juthatunk a főiskola tudományos tevékenységének, oktató-nevelő munkájának jelenére és jövőjére vonatkozóan. A továbbiakban az intézmény múltját földolgozó tanulmányok nyújtanak tudományos kutatáson alapuló információkat, majd a tanítóképzés és a pedagógushivatásra nevelés elméleti kérdéseit taglaló dolgozatokkal ismerkedhetünk meg. Ezt követi két munka, melyben közvetlenül az oktatás-nevelés gyakorlatát, napjainkban égetően fontossá vált kérdéseit tárgyalják a szerzők. így elemző módon esik szó az ének-zene tanításának módszereiről az általános iskola 4—5. osztályában. E munka olvastán meggyőződhetünk arról, hogy tovább élnek, alkotó módon valósulhatnak meg a nagy zenepedagógus, Kodály Zoltán elképzelései. A másik, ugyancsak az oktatás-nevelés gyakorlati kérdéseíV'el‘fbgl&lköZÓ írás azorosz nyelv taníthatóságának, tanulható- ságának kérdéséit feszi az elemzés tárgyává. Tartalmas, problémafeltáróelemző szemlélettel írt országismeret, nyelvművelési témájú dolgozatok zárják a kiadványt. Az országunk életében végbemenő társadalmi, gazdasági, kulturális megújulás szellemének megfelelően olyan változások játszódnak le a tanítóképző életében is, amelyek bizakodásra adnak okot a leendő pedagógusoknak az eddigieknél is magasabb szintű felkészítésére vonatkozóan. Erről győz meg bennünket ez a kiadvány is. KÖNYVESPOLC Szállnak a szerelmesek Jean Cassou esszéje Chagallról A mindig lassú- •Kék váza. 1977. nak becsmérelt magyar könykiadás most kitett magáért. Chagall születésének századik évfordulójára megjelentetett egy francia könyvet a zsidóból orosszá, oroszból franciává lett mesterről, s e könyv eredetileg 1982-ben látott napvilágot Párizsban. Ot év pedig elég rövid „átfutási idő”. Mondhatni, minden együtt van ahhoz, hogy tökéletes Chagall-könyvet tartsunk kezünkben, abból a könyvtípusból, amelynek lényege: feleslegessé teszi polcunkon a téma egyéb feldolgozásait. Hiszen benne van ebben Chagall híres gyermekkora, a háztetőre mászó és répát rágcsáló nagypapával, aki később hegedűssé alakult, hogy karrierjét egy népszerű musical címadójaként fejezze be. Megtudjuk, hogy amit Chagall fest, az mese, meg pszichoanalitikusan értelmezhető látomás is, ami nem mond ellent egymásnak. Részletesen értesülünk az első párizsi időszakról, aztán a forradalom Oroszországában töltött évekről, kubizmusra emlékeztető kísérletekről, valamint arról, hogyan lett a mester az első szürrealista. Cassou időrendben követi végig a festő életét, kellő teret szentelve a fontos megbízásoknak, freskóknak, üvegablakoknak, könyvterveknek. A képek minősége—a Kner Nyomda munkáját értve ezen —jóval egyenletesebb, szebb a „magyar átlagnál”. A könyvben időrendi sorrend nélkül kerültek egymás mellé a képek, és lehetetlen nem észrevenni, hogy az ifjú és az idős művész munkássága más súlycsoportba tartozik. Hogy az 1960 utáni színpompás képeken jól bevált ötletek kerülnek igazi,.mély. Összefüggés, nélkül egymás mellé, ha úgy tetszik, aprópénzre váltva a véres, verítékkel kiküzdött, egységbe forrt chagalli világot. (Az aprópénzen itt nem kicsiny összegeket kell érteni.) El kell még jönnie annak a kornak, amikor egy műkereskedelmi érdekektől, nosztalgikus emlékektől vagy kultúrpolitikai megfontolásoktól független kutató kimondja: Chagall 1907 és 1947 között—főként azelső évtizedben — a század festészetét meghatározó mesterek egyike, viszont amit később festett, és ez csaknem ennyi időt ölel fel, az a kellemes díszítőművészet területére tartozik. Némelyik, mű meg egyenesen „bilduska” — amolyan kulturált faldísz — az igazi Chagallokhoz képest. S ha majd lesz egy ilyen kutató, azt fogják rá mondani: támadja Chagallt. Pedig az ilyen szétválasztás épphogy védi a mestert — sikeres önmagától. Sajnos, a művészek akkor izzadják ki igazgyöngyszemeiket, amikor küzdenek, nyomorognak ... A siker rossz tanácsadó. (Corvina) Székely András — Köszöntelek első munkahelyeden! — mondta Hévízi Gedeon, a felmérésügyi osztály vezetője Cső- möszlei Zsoltnak, az új munkatársnak, a friss diplomás mérnökközgazdásznak. — Már vártunk. Foglalj helyet! Örülök, hogy hozzánk kerültél. Sajnos, nekem most egy fontos értekezletre kell rohannom. Kérlek szépen, kezdj el ismerkedni osztályunk, no meg az egész cég munkájával, mert ez itt az élet sűrűje. Majd a helyettesem, Gerlicze kartárs mindent elmagyaráz. Szervusz! Gerlicze kartárs, a helyettes is tüneményes gyorsasággal rázta le magáról az új munkatársat: — Az a helyzet, hogy tegnap délután egy ökör hátulról belerohant a kocsimba, több ezer forintos kárt okozott. Most rohanok a biztosítóhoz. Nézz körül az osztályon, ha valamit nem tudsz, kérdezd meg Pirikét, a titkárnőt! Ő mindent elmagyaráz. Csömöszlei Zsolt az utasításoknak megfelelően körülnézett az Osztályon. Szeretett volna bemutatkozni a kollégáknak, de minden igyekezete kudarcot vallott. Ketten gyesen voltak, négyen szabadságon, az öreg Tiszai bácsi pedig kórházban. A jelenléti ívet aláírókkal sem volt több szerencséje. A csoportvezető a partnercégnél tárgyalt, egy másik kolléga bejáráson volt, a harmadik az OTP-nél lakáskölcsön után talpalt, a negyedik másnaposként a szomszédos presszóban gyógyította magát, szóval mindenkinek akadt sürgős dolga. —- Látom, unatkozik. Segíthetne Az élet sűrűje nekem egy kicsit — szólt Piriké, az ablakon bánatosan kibámuló Csö- möszleinek, — Parancsoljon velem! Mit kell tennem? — Na jöjjön! Itt vannak ezek a naponta összeállított felmérési dosz- sziék. A legutóbbi három hónap anyagát ötösével szépen összekötözzük, aztán elvisszük az irattárba. Ott a spárga meg az olló, fogjon hozzá! Túlságosan ne hajszolja magát, mert ma már egyik főnök sem jön vissza! Másnap az osztályvezető halaszthatatlan szerződéskötés miatt az új kollégával való ismerkedés, beszélgetés lebonyolítását ismét Gerlicze kartársra, a helyettesére bízta, aki — már mondani sem kell — a feladatot átpasszolta Pirikének. Piriké rendes volt, mert törődött Csömöszlei Zsolttal, megbízást is adott neki: az ötösével összekötözött dossziékat levitette vele az irattárba. Ebéd után a szomszédos osztályon rosszul lett egy várandós kismama. A szolgálatkész Csömöszlei taxival bekísérte őt az SZTK-ba, majd onnét haza. A vállalatnál gyorsan híre terjedt, hogy a felmérésügyi osztályon egy segítőkész fiatal mérnök-közgazdász állt munkába. így aztán Csömöszlei, miközben Piriké irányítása mellett az osztály és a cég munkájával ismerkedett, rengeteg megbízást kapott a dolgozóktól. A központi raktárban ládákat cipelt, színházjegyek után futkosott a jegyirodákban, totó- és lottószelvényeket vásárolt, üres üvegeket visszaváltó pultnál állt sorba, a főosztályvezető váratlanul megbetegedett felesége helyett a piacra járt vásárolni, tüzelő- utalványokat hajtott fel nyugdíjba vonulóknak, hogy csak néhány fontos tennivalót említsünk. Három hónap elteltével az üzemi lap körkérdést intézett a vállalatnál munkába, állt, fiatal értelmiségiekhez. Csömöszleit is meginterjúvolták. Érdeklődtek, hogy érzi magát, elégedett-e.a fizetésével, s alkalom- adtán mit kérdezne a vezérigazgatótól. Állítólag a friss diplomások közül Csömöszlei Zsolt tette föl a legérdekesebb kérdést. Azt szerette volna megtudni a vezértől, hogy tulajdonképpen milyen konkrét feladatok várnak rá a felmérésügyi osztály munkatársaként. Sajnos, nem kapott 'választ. A vezérigazgatót váratlanul, de érdemei elismerése mellett nyugdíjazták. Az új főnök azt mondta, legalább egy félévre van szüksége ahhoz, hogy megfelelő választ adjon a fiatal mérnök-közgazdásznak. Ennek ellenére Csömöszlei Zsolt nincs elkeseredne, teljes lendülettel munkálkodik az élet sűrűjében. A központi raktárban ládákat cipel, színházjegyek után futkos, üres üvegeket vált vissza, tüzelőutalványokat hajt fel nyugdíjba vonulóknak. Ja, és közben természetesen ismerkedik az osztály és az egész cég munkájával. Kiss György Mihály HONISMERET — HELYTÖRTÉNET \ MENTIK A MENTHETŐT Műemlékvédelem társadalmi összefogással \ • A gödöllői kastély napjainkban. az adózás alól, vagy levonhassák a költségeket az adóalapból. Ez még kidolgozásra vár. Két esztendeje indítottuk meg azt a fotózási akciót, amelynek eredménye: legalább a levéltárakban őrizzük meg az emlékeket. Ennek gazdája Gödöllő, ahol a helytörténészek valóban sokat tettek. Említhetném azt is, hogy a csepeli adótornyot nem engedhetjük lebontani: a HNF- nek kellett közbelépnie. Ez a munka nagyon sokszínű, de sajnos lassú.- Ilyen körülmények közepette könnyebb, avagy nehezebb a műemlék- védelem? A kérdésre dr. Román Adrás, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetője ad választ: — Tömören azt mondhatnám: is-is. Könnyebb, mert az utóbbi években mégnőtt a társadalmi érdeklődés, a felelősségtudat. Egyre többen ismerik fel: ha most nem cselekszenek, holnap már késő. Nehezebb: mindenki tudja, hogy egyre kevesebb jut a kulturális tevékenységre. S pénz nélkül bizony a legjobb akarat is kevés. Hozzánk néhány évtizeddel ezelőtt is érkeztek levelek, amelyekben arra panaszkodtak: menynyi lakást lehetne építeni a műemlékekre fordított összegekből. Most a levelek azért „fenyegetőznek”, mert nem védjük eléggé emlékeinket. ' — Talán éppen ez az oka annak is,- hogy keresik a partnereket, a segítőtársakat. — Azzal, hogy a Hazafias Népfrontnál külön bizottság jött létre, a kapcsolatunk erősödött. Ugyanilyen fontos a kapcsolattartás a Városvédő Egyesületek Szövetségével. A műemlékvédelemnél a puszta állagvédelem is gondot okoz. A legkritikusabb példák között említhetném a gödöllői kastélyt. Ötletpályázatot írtak ki a hasznosítására, de annyira leromlott az állapota, hogy egyelőre fogalmunk sincs, mi lesz vele. A visegrádi vár rekonstrukciója meglehetősen lassan halad. Végül is felismerte a Pilisi Parkerdő Gazdaság, hogy a hasznosításra kiírt pályázat irreális. így jobb híján — maguk láttak hozzá az állagmegóváshoz. Szerencsére egyre több a helyi kezdeményezés. S talán ebben bízhatunk leginkább: ha helyi összefogással mentik a menthetőt. E. K. • A visegrádi vár és kertje. nem. akkor is igyekszünk információkkal ellátni őket. Itt vannak például a várbarátkörök. Az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával, ám helyi munkával tataroznak várakat. Például a siklósi várbarátkör elnöke, Perics Péter a várnál szervezi az idegenvezetést, a felügyeletet, a karbantartást. De említhetném a zsámbéki honismereti kört is. Egymás után hozták helyre - helyi segítséggel — a műemlék jellegű épületeket. Megmentették a régi iskola napóráját. Ma könyvtár és idősek napközi otthona van ott, ahol nemzedékek nőttek fel egykoron. — S az egy üzem, egy iskola mozgalom? — Székesfehérváron az Ikarusz kezdeményezte. Először a királykert felújítását vállalták, majd folytatták egy teljes utcasor rekonstrukciójával. Somogy megyéből jó néhány termelőszövetkezet újított fel régi kastélyt. így például a somogyi Szentbalázson éppen a téesz elnöke kezdeményezett. Ott elsősorban a mezőgazdasági jellegű ipari emlékeket gyűjtötték össze. — Miként segíthetik a vállalkozókat? A legutóbbi albizottsági ülésen erről esett szó. Javasoltuk, hogy azok a gazdálkodó szervek, magánszemélyek, akik műemlékeket hoznak helyre, vagy műemlék jellegű épületeket újítanak fel, valamiképpen mentesüljenek Az előre gyártott panelekből, a szürke betonrengetegből, visszavágyunk az „emberszabású” építkezések korába. Nem véletlen, hogy a családi házak építészeti megoldásaiban szaporodnak a boltívek, hogy a formák gyakorta emlékeztetnek a paraszti építkezésre. Az a vágy hajthat bennünket, hogy felfedezve a még jelenlévő, ám romos állapotú régiségeinket, tegyünk valamit. Manapság már nem csupán az a ház érdemel védelmet, amelyikre rátették a táblát. Minden fontos, ami a múltat tárgyi mivoltában menekíti át a jövőnek. Az elmúlt esztendőkben a Hazafias Népfronttól sokszor hallottuk a biztatást: őrizzük emlékeinket! Megalakult az Országos Honismereti Bizottságon belül a műemlékvédelmi albizottság. Egyre többször hallunk a bizottságról. Ám azt is tudjuk: meglehetősen szűkös anyagiakkal rendelkeznek. Pedig ez a tevékenység csak nyeli a forintokat. Mégis, miben bíznak? — ezzel a kérdéssel fordultunk Vecsei Józsefhez, az Országos Honismereti Bizottság titkárához. A műemlékvédelemmel nagyon sokan foglalkoznak. Az egyik feladatunk, hogy a könyvtárosoktól, az építészektől, a pedagógusoktól a levéltárosokig — munkacsoportokat szervezzünk. A különféle információkat összegyűjtjük, s ezek birtokában kezdhetjük a konkrét szervezést. — Egyre-másra szaporodtak a különféle körök, egyesületek, mind azzal a céllal, hogy legalább a környezetünkben mentsék, ami menthető. Milyen kapcsolatot alakítottak ki ezekkel a csoportokkal? — Se szeri, se száma ezeknek a csoportoknak. Többnyire a Hazafias Népfront égisze alatt jöttek létre. De ha KÉPERNYŐ Díjnyertes művek művészeti ág világra rácsodálkozó őszinteségét, az útkeresés izgalmait, az időtálló mondandót és teljesítményeket. Jobb társaságban ahogyan mondani szokás — még rossz pontnak számít, ha valaki regénynek véli Shakespeare Hamletjét, ha bevallja: nem olvasta Arany Toldiját, netán másnak tulajdonít egy híres Ady-verset. A legtöbben benső ösztönzésre vagy alkalmazkodásból igyekeznek tájékozódni az iskolai tanulmányaik során, vagy a környezetükben értékesnek mondott irodalomban. Még a kevésbé műveltek is némi zavarral vallják be, hogy ez idáig elkerülte őket ez vagy az a klasszikus alkotás. Van, aki holta napjáig tervezgeti: ezt vagy azt az „alapművet” elolvassa, mert érzi: szegényebb enél- kül. Lassan, lassan némely mozifilm is bevonul az illik ismerni művek közé, formálódik valamilyen, a valóságot évtizedes késéssel követő, ám így-úgy megalapozott értékrend. Aligha pironkodott bárki is, mert annak idején elmulasztotta később elhíre- sült tévéjáték, tévéfilm megtekintését. Legyünk jóindulatúak: elvétve, vagy ritkán noszogatja a hiányérzet a nyugtalanító mulasztás megszüntetésére. Az olyan sorozatok, mint a Magyar Televízió díjnyertes müveiből, közvet- ve-közvetienül azt a fölismerést támogatja, mely szerint minden művészetnek, a televízió-művészetnek is vannak (lesznek) klasszikusai, e minősítés előnyeivel és veszélyeivel. Szó sincs arról, hogy valamennyi díjnyertes mű ma is osztatlan vagy általános elimerést kelt. A televiziótóí elsősorban művelődést, gyarapodást, úgynevezett értékes szórakoztatást várók közül sem tetszik mindenkinek egy-egy kitüntetett alkotás. A színes képekhez szokott ifjabb nézők figyelmét a „csak” fekete-fehér látvány eleve csökkenti. Már-már kezdetlegesnek is tűnhet a régi technika. De egy-egy Csokonai-vers sajátos mondatfűzése, nyelvezete egy hajdanvolt korral, sajátos szépségekkel ajándékozza meg költészetének kedvelőit. Márcsak a rövidebb időszakaszok miatt sem szívesen hasonlítom tévéművészeinket költészetünk nagyjaival, mégis remélem, hogy a sorozatban most újra látható-hallható művek nézői nem a technikai ügyetlenségeket, a romlandó felvétel hibáit érzékelik, hanem egy új * * * Mi tagadás, kicsit akadékoskodásnak éreztem vasárnap este ifjú barátom kifakadását: „öt percet csúszik a reklám”. Mivel kinőtt abból a korból, amikor a képes hirdetések jelentik a tévés élmény tetejét, nem értettem bosszúságát. Megnyugtatásnak szánt megjegyzésemmel — hétre A Hétre utolérik magukat — sem értett egyet. Ha tudják, hogy valamiért rövidebb a műsorban jelzett időnél a Meséről mesére, akkor, ez előtt sugározzák a most a Delta után vetített kisfilmet. így pontosan kezdhették volna a Reklámot, a Családi tornát és a Potyka vízimanót. Ha már heteket késnek olykor folyóiratok, félórákat a vonatok, hónapokat bizonyos intézkedések, akkor legalább a televízió legyen pontos. Végül is igazat kellett adnom az ifjú, ám a jelek szerint igényes és körültekintő tévénézőnek. Heltai Nándor
